Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-31 / 180. szám
Dalostalálkozó Merken ilj KÖNYVEK.A Világtörténet 9. kötetéről Hajdu-Bihar és Szabolcs- Szatmár három énekkara találkozik július 31-én Márkén : Hajduszovát, Nyírkáta és Mérk községek felnőtt énekkarai. A vendégfogadók kedves kötelességüknek tesznek eleget, ugyanis egy évvel ezelőtt őket látták vendégül a hajduszovátiak. Az akkori találkozó — úgy látszik — hosszabb időre megalapozta a két daloscsoport barátságát. Most bővül a barátság és a barátok köre: bekapcsolódnak a nyírkátaiak is. Hasznos kezdeményezés ez, amely azt mutatja, hogy lehet kedves, az együtteseket összetartó nyári programot találni művészeti csoportjainknak. Aki már szervezett öntevékeny művészeti csoportot, aki izgult és örült falusi együttesekkel, a jobb, eredményesebb sikerért, az tudja igazán, hogy kellemes élményt tudnak nyújtani a csopor- tok. A mérki felnőtt énekkar csíráival századunk 30-as éveiben találkozhattunk először A magvevő — az énekkar jelenlegi vezetője — Fodor József volt, aki felkarolta a nótázó kedvű parasztfiatalokat. Mégis az 1960-as év az, amelyet vastagabb. színesebb betűvel jegyeznek le a mérki kórus tagjai: attól kezdve folyamatosan dolgoznak. A közös siker egy-egy megtanult darab jó előadása közben át- érzett, együtt töltött boldog pillanatok — mindig egy- egy újabb szállal kötik meg az énekkar tagjait: a kórushoz, a karnagyhoz, az énekkarhoz. Megyénk már jól ismeri őket, hiszen a kulturális szemléken, megyei ünnepségeken már többször felléptek. A sok tanulás meghozta gyümölcsét a parasztdalok mellett egyre nő az eredményesen megtanult és előadott klasszikus művek száma is Népdalcsokrok. Bach, Bárdos, Palesztrina, valamint Rossa Ernő, Tulikov művei szerepelnek a mátészalkai járás legfiatalabb felnőtt énekkarának, a nyírkátaiaknak a műsorán. 1961-ben alakult 16—22 éves fiatalokból. 1962- ben már 60 fős nyírkátai énekkarral találkozunk. 1962 —63. telén szervezkedni kezdtek az idősebbek is, így kezd állandóbbá válni az együttes, hiszen a fiatalok nagy vándorlása újabb és újabb tagok felvételét követelte. A legsikeresebb évük 1963 volt: eredményes szereplésükkel, valamint a rádió „Muzsikáló képeslapok” műsorában való fellépésükkel egyre ismertebbé válnak a nyírkátaiak is. Ettől kezdve szinte állandó résztvevői minden jelentősebb járási megmozdulásának, sőt 1965- ben Nyíregyházán, 1965 júliusában pedig Hajdúszoboszlón lépnek fel. Mind a mérki, mind a nyírkátai énekkart is a földművesszövetkezetek támogatódé/ Mihály: Út és utas ják. Mégsem kapnak kellő anyagi támogatást. A községi tanácsok, a kulturális alappal rendelkező földművesszövetkezetek szinte örülnek, hogy vgn egy szerv, amely levette vállukról az énekkar terhét. Pedig szükségük volna a helyi vezetők nagyobb támogatására. A daltól, nótától, nem lesz több búza, — jegyezte meg az egyik vezető. De a dalos, nótás kedvű ember munkában lendületesebb, jobban látja az élet értelmét, szépségét, bátrabban, célratörőbben dolgozik, környezetének szépítéséért, átalakításáért. A községi vezetőknek igenis dicsekedni kell ezekkel az együttesekkel. Nem akartam ünneprontó lenni: a kórusaink iránt érzett szeretet hangja ez. Az ilyen hasznos kezdeményezést, amit ma a három énekkar tesz — folytatni kell. Toronicza Gyula Kilencedik kötete jelent már meg magyarul annak a tíz vaskos kötetből álló „Vi- lágtörténet”-nek amelyet a Szovjet Tudományos Akadémia által szervezett és irányított, jól felkészült tudóskollektívák írtak. Ez a „Világtörténet” a marxista történetirodalom első olyan ösz- szefoglaló munkája, amely megvilágítja az emberiség útját az őskortól egészen napjainkig. Ez a végső soron optimizmust sugalló — ám a problémákat, konfliktusokat, a még hatóerejű ellentmondásokat el nem kenő — vállalkozás most elérkezett az 1924- től 1939-ig terjedő időszakig. Azt a másfél évtizedet elemzi és ismerteti, amikor a Szovjetunióban — a problémákkal együtt is — felépült a szocializmus, amikor a kapitalista világban — bizonyos szélcsend után — kirobbant egy példátlan hevességű túltermelési válság. Ez a válság hozzájárult az oly sokáig szilárdnak vélt gyarmati rendszer szétbomlásának kezdetéhez és a burzsoá par- lamentárizmus és burzsoá demokrácia régi formái hanyatlásához is. Tehát az 1924 és 1939 közötti időszak — mint azt a „Világtörténet” most megjelent 9. kötete részletesen tárgyalja — egyik oldalon a Szovjetunió megerősödésének, a másik oldalon a fasizmus kibontakozásának korszaka. Lezárult a kapitalizmus viszonylagos stabilizációjának szakasza, de felmerült egy új világháború veszélye is. A „szociális” demagógiával uralomra jutó olasz és német fasiszták elődeiknél is következetesebben folytatták a monopoltőke pusztító politikáját, rendszerük nem küszöbölte ki, sőt ellenkezőleg: elmélyítette az imperialisták közötti ellentéteket. A fasizmus politikájának „gyümölcsei” 1938—39-ben értek be: elbukott a Spanyol Köztársaság, Ausztria elvesztette függetlenségét, Münchenben megállapodás született Csehszlovákia feloszlatásáról, Olaszország megszállta Albániát, Franciaország, de különösen Anglia szabotálta a Szovjetunióval folytatott tárgyalá— bár az európai történelemre, s benne a második világháború közvetlen előzményéire a kötet különösen nagy figyelmet fordít — megismerhetjük azt is, mi történt 1924 és 1939 között Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában. Miután a Horthy-korszakban felnőtt nemzedékek szemlélete — legjobb esetben is — beszűkültén „európacentri- kus” volt sokakat váratlanul értek a gyarmati és félgyarmati világ széthullásának 1945 utáni tényei. Ennek az eseménysorozatnak az előzményeiről is szó esik a négy főrészre osztott kötetben. (A negyedik főrész különben a A Zrínyi Katonai Kiadó megindította a Fáklya-könyvek című sorozatát. A sorozat célja, a szépirodalom nemes eszközeivel, igényes módon, a munkásmozgalom és szabadságharcos hagyományaink történetéből egy-egy korszak, egy-egy kiemelkedő egyéniség bemutatása. Ezek a kötetek Izgalmas történetek keretében ábrázolják a kiemelkedő korszakok jeles epizódjait és példaképül állítják a haladás és a szabadság bátor harcosait ifjúságunk elé. 1918 őszén, az orosz hadifogságból hazatérő Lányi Ádám százados alig lépte át a magyar határt, amikor egy tiszti járőr letartóztatta. A százados izgatottan tapogatta meg a zsebében lapuló szivarós dobozt, amelynek titkos rekeszében egy levél feküdt. A levél jeladás volt, tudomány és kultúra fejlS^ déséről, az e korszakban létrejött nagy vívmányokról szól.) Voltaire, a XVIII. század nagy francia gondolkodója írta, hogy „a világtörténelmet könnyebb átélni — bár az sem könnyű — mint át-] gondolni.” Azóta megszüle-' tett az a tudományos világnézet, amelynek alapján a világtörténelmet át lehet gondolni, s éppen azért, abból a nemes és közhasznú célból, hogy az emberek könnyebben élhessenek. (Kossuth Könyvkiadó) Antal Gábor A sorozat első kötetében Fülöp János József Attila- díjas író Sziklai Sándornak állított emléket Rendületlenül című munkájában. Földes Péter izgalmas kalandregényében a Margaréta-ügyben egy titokzatos futár útját mondja el a viharos 1918—1919-es esztendőkben. Mindkét írás betölti hivatását. Irodalmi eszközeik, eszmei tisztaságuk, olvasmányosságuk — sok olvasóval kedvelteti majd meg nemcsak ezt a két művet, hanem az egész sorozatot is. és a pergő eseményeket kedvelő olvasó igényeit elégíti ki: a történet háttere, az első világégés, a szocialista forradalom és a polgárháború a történelem iránt érdeklődőknek nyújt pontos képet: a százados öccse és barátai a gyermekélet csínyjeit és kedves-komoly, vidám- szomorú játékharcukat vetíti elénk: a lélek rejtelmeit Boldog, akit, mint a teljes valóság, kísér betölt a súlyos szerelem, — lelkem büszke ragyogással hajóz át kísérő végtelen vizeiden. Mint az utas az útra bízza sorsát, úgy vagyok véled s te mindig velem, — veszélyen, csúcson szelíden hajolsz át, kitérve óvsz — * én észre sem veszem. A szárny az égő levegőre tárva bárhová száll: — a szelet öleli; benned lélegezve, kitárva, szállva: csak téged karollak, veled teli. A földön, úton, ösvények porában füved lábam, esőd arcom veri Pihenés Csontos László új szobra Nyíl egyházán Fáklya-könyvek Földes Péter: A Margaréta-ügy Sóstón felállították városunk legújabb szobrát. A terasszal szemben egy nyárfa alatt kezeit feje alatt összekulcsolva fekszik fehéren, nyugodtan. Arca szép komoly. S ahogy szeme a végtelenbe merül, a néző szeme úgy követi a szép mozdulattal pihenő formák vonalát. Ez a vonalvezetés a kartól kiindulva a mellen vékony nőies derékon át s az erőteljes csípő és láb kontúrjaival olyan harmonikus és egyúttal olyan kifejező és meggyőző, hogy a körvonalak maguk meghatározzák a pihenést. Érdekes szintézis ez a mű. fcágy vonalvezetésével az olasz reneszánsz szellemével, (és Blocky Vénusának) felfogásával rokon, de az antik emlékek élednek újjá a drapériák kezelésében is. Mindezek a mozzanatok azonban napjaink művészetére jellemző kifejezési eszközökkel jutnak érvényre. A fekvő női alak maga a Pihenés. Minden külsőség is ezt a gondolatot fejezi ki, ezt szolgálja. Vitatható azonban Csontos László szobrának jelenlegi elhelyezése. Jó az elgondolásban a nagy fa alatti hely a zöld környezet. Viszont a mű eléggé nagyméretű, tehát nem szabad a nézőt közel engedni. Nagyon fontos körülmény, hogy a szobor, hogy úgy fejezzük ki magunkat „negyernézet”-re van komponálva, vagyis fej felől s hátulról nem szabad nyitottá tenni. Ideális elhelyezése ezért egy park sarka lenne, s hozzátehetnök, egy út végén. A mostani elhelyezésénél is jobb lenne tehát a teraszlépcső folytatásában lévő fasor végén, a tó partján. Ennek előnyei, hogy meg lenne a perspektíva, a padok se takarnák el, s a körüljárás nem lenne lehetséges, s a tópart hangulatilag is emelné a szobrot, mely természetes és poétikus környezetben pihenhetne a szép, csillogó víztükör hűvössége mellett. Koroknay Gyula sokat, s végül is Németország megtámadta Lengyelországot, kitört a második világháború. A majd 750 oldalas kötet nagy érdeme, hogy nemcsak ismerteti ezeket a különösen közeli eseményeket, hanem értékeli is azokat. A konfliktusok és tragédiák nem fedik el azokat a történelmi eredményeket, amelyeket a nemzetközi munkásosztály és szövetségesei értek el, és hogy a polgári forradalom kirobbantására, amelyet Szamuely Tibor és Kun Béla küldött Landler Jenőnek. Teljesítette küldetését? Kudarcot vallott a Margaréta-ügy? A százados, útban a börtön felé, végiggondolja életét: milyen utat tett meg a királyi tanácsos apja védőszárnyaitól a hadifogságon keresztül a forradalmi szolgálatig. A cselekmény bonyolultsága és kalandossága az izgalmakat, a gyors ritmust kereső olvasók megismerkednek Lányi százados kétségekkel, töprengésekkel,. kételyekkel és bizakodással teli útjával, amíg a monarchia kiszolgálásától eljut a forradalomig. A Zrínyi Kiadó jól választott, amikor a Fáklya-könyvek sorozatban kiadta Földes Péter művét. Aki elolvassa, a jövőben is szívesen veszi kézbe a Fáklya-könyvek további köteteit. Fekete István: JANCSI Vannak távoli emlékek, amelyek úgy bukkannak fel a múlt óceánjából, mint magányos sziklák, amelyek az idő sűrű ködében aludtak hosszú ideig, de egyszercsak felsüt a nap, s a régi kedves, mohos Szikla felénk int, mintha nem múlt volna el. Furcsa az is, hogy ehhez a kivilágításhoz nem kell nap és egyáltalán nem szükséges a világosság. Elég egy mozdulat, valamilyen rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a ziz- zenése s az emlék felüti fejét, ránknéz és olyan üdén. vidáman, vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága. Jancsit például egy piros bársonydoboz hozta elém, majd fél évszázad ködéből, holott Jancsi ezt a dobozt soha nem látta. Erről a barátomról semmi rendkívülit nem mondhatok. Sovány volt, szegény volt, árva volt. Ez minden és ha még hozzá teszem, hogy körülbelül hétéves volt: el is mondtam mindent, amit Jancsiról mondani lehet. Mindezen szerény tulajdonságok azonban barátomat egyáltalán nem érdekelték és nem keserítették el Sőt, vidám volt., mint márciusban a cinege, szívós, mint a kökényvessző, és fürge, mint a mókus. Volt azonban egy olyan tulajdonsága, amit ma is csodálok: rendkívül adakozó volt az utolsó palavesz- szőig, sőt az utolsó darab kenyérig. Azóta már tudom, hogy csak a végtelenül szegény ember lehet ilyen végtelenül adakozó, túl minden határon és feltételezve mindenkiről. hogy hasonló módon gondolkozik. Barátomat az ajándékozás lázában — természetesen — nem gátolta az sem, hogy maga az ajándék — hogy is mondjam?... — másé volt. Ezt az értelmetlen felnőttek úgy mondják, hogy Jancsi lopott, holott ez nem igaz, hiszen Jancsi nem tartott meg semmit még a sajátját sem. Kétségtelen azonban, hogy barátom ajándékaival vigyázni kellett, mert előfordult, hogy éppen kirakodó szemlét tartottam játékaim között, miközben János bácsi, az asztalos és apám éppen a világpolitika irányvonalát állapították meg. Egyszercsak János bácsi szeme megakad játékaim egyvelegén és azt mondja: — Hopp, a srófhú- zóm... Apám — ahogy az ilyenkor szokás — elvörösödött, de én még jobban elvörösödtem, mert a sröfhúzót Jancsitól kaptam, aki „találta”... — Hát az a lókötő nem teszi be ide többet a lábát — mondta apám miután a srófhúzó eredete kiderült,
