Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

Húszéves a forint A párt-végrehajtóbizottsáff megtárgyalta: A szakmunkásképzés helyzete Szabölcs-Szaímárlan Szinte varázsütésre tör­tént: egyik nap még felfog­hatatlan és csak csihagászati mértékrendben érthető szá­mokban fejeztük ki a gyufa árát, s másnapra kelve azt mondtuk: harminc fillérbe kerül doboza. Húsz eszten­deje valahogy így ért vé­get a pénz történetének leg­nagyobb inflációja, a mil- liárdok, a mill- és az adó­pengők sora. az a keserves másfél esztendő, amelyet nehezen felejt el bárki is, aki átélte. S akkor és így megszületett a forint, volta­képp első kézzelfogható jele annak, hogy országunk, né­pünk lassan úrrá lesz egy szörnyű zűrzavaron, hogy megindul a kibontakozás, mégpedig alapjaiban más módon, más tartalommal, mint addig. Jó forintunk elődjét, a pengőt az a rendszer ítélte halálra, aruely létrehozta. Az inflációnak a háború befejezését követő időszak nem elindítója: már csati befejezése volt. Az infláció akkor kezdődött, amikor a háború; szinte órányira egyidős egy nemzetvesztö kor utolsó, népellenes me­rényletének kezdetével. Ak­kor született, amikor a Horthy-rendszer kalandor politikájának minden terhét a dolgozókra hárította, s munkájuk fizetségeként sza­kadatlanul csökkenő értéket képviselő papirosokat adott. Pénz — tudjuk, tapasztal­tuk, még fiatal a példa, amely a hétköznapokban megtanított rá szinte min­den akkori gyerekembert is — csak akkor őrizheti meg rangját, tekintélyét. egész szerepét az életben, ha hát­teréül javak sorakoznak, áruk az üzletekben, s fede­zetére a bank teli trezorján túl ott a munka, a termelés. Akkor, abban a megpróbál­tatásoktól terhes másfél esz­tendőben nem volt sem arany, — sem árufedezet. Nem volt semmi, az ország politikájának küzdőterén pedig az újat megteremteni akarók és a régihez konokul ragaszkodók között folyt a döntő küzdelem a hata­lomért. Múlt és jövő állt egymással szemben; a múltat képviselők már semmit sem akartak tenni — de mit is tehettek volnak ők? — a pénzromlás megállításáért. Nekik kedvezett, ami a né­pet oly mélységesen sújtot­ta, ők remekül halásztak, üzleteltek a zűrzavarban. A kommunista párt hir­dette meg, jelentette be jó- előre: 1946. augusztus else­jére megteremtjük a jó pénzt. Külföldi szakértők, hazai polgári közgazdászok lehetetlennek tartották a tervet: egy háborútól tépett, romokkal küszködő. éppen Kastély, szép parkkal, ár­nyas fákkal. Lakói idős em­berek. akikről az állam gon­doskodik. Győrteleken, a szo­ciális otthonban egy asztal­nál ül a horthysta tábornok, a volt földbirtokos, egykori zsellér. Békésen beszélget­nek, fiatalságukról. Életük egy-egy bezárt fedelű re­gény, amely szívesen meg­nyílik. s kirajzolódik a le­tűnt évek egy-egy eseménye. öreg amerikások is élnek az otthonban, akik fiatal éve­ik egy részét a tengerentú­lon töltötték, a meggazdago­dás reményében, a kilátás­talan helyzet miatt vándo­roltak ki. És a rózsaszín fel­hőket sorra eloszlatta a ri­deg valóság. Így emlékeznek erre: Fakuló emlékezettel — Sn nagyon-nagyon sok sört ittam kint. Kifutó vol­tam egy sörgyárban. Aztán csak lélegezni kezdő ország hogyan akar értékálló pénzt teremteni nagy külföldi — magyarán mondva: dollár - kölcsön nélkül? A jobbol­dal erre is spekulált. Az a jó pénz, amit valami ködös távolra ők ígértek, feltét­lenül a dollár járszalagjára kötötte volna az országot. Mást, jobbat akartak a kommunisták, s ezzel értett j egyet az ország népének i nagyobbik fele. Most, visszatekintve húsz év távlatára, csak a legna­gyobb elismeréssel gondol­hatunk a kor embereire, akik bányában, gyárban, földeken tányér levesért napjában, dolgoztak gyak­ran kettő helyett is, akik éhezve és rongyosan fejtet­ték a szenet, építették a vasutat, a hidakat, helyre­állították a rombadőlt ott­honokat, akik szántottak és arattak, hogy mire itt a forint, legyen kenyér, fon­tak és szőttek, hogy az új pénz érkezését áru is várja. Hősi kor, nagy emberi tet­tek kora volt az a másfél esztendő! A külföld — emlékezhe­tünk rá — csodaként hir­dette a forint megterem­tését. Ám a nemzedék, amely születését elősegítet­te fedezetét létrehozta, tud­ja; nem történt varázslat, nem volt csoda. Annyi tör­tént, hogy dolgozó emberek milliói ismerték fel, hogy hazájukban, amely valóban az övék, csak kezük mun­kája lehet önön boldogulá­suk alapja. Ez a forint igazi titka. S ha a mi pén­zünknek is — mint a világ valamennyi pénzének — belső mozgástörvényei sze­rint időnként váltakozik, módosul is értéke, annyi elvitathatatlan tény, hogy a forint jó, azzá fejlődött, amivé szántuk, sőt a jövő­ben még fokozottabban töltheti be fontos gazdasá­gi hivatását. S hogy tekin­télye, nemzetközi rangja szilárd, hogy külföldi part­nereink szívesen kötnek velünk üzleteket, hogy ke­reskedelmi megbecsülé­sünk, rangunk a világpia­con soha olyan stabil és osztatlan nem volt, mint amilyen ma, köszönhetjük mindennapi társunknak, fo­rintunknak is. S annak a sok-sok száz­ezer, millió embernek, aki áldozott érte, dolgozott és dolgozik, napról napra új­rateremtve a forint hátor­szágát, becses fedezetét, árualapját — köszönhetjük és köszönjük az alkotó népnek, s minden javaink, jelenünk és jövőnk forrá­sának: az életet formáló, az életet szépítő munkának. dolgoztam cementgyárban is. Nem kerestem rosszul, de egy év múlva mégis haza­jöttem. Magam sem tudom már miért...? Szabó Bálint közelebb a kilencvenhez, mint a nyolc­vanhoz. Emlékezete is halvá­nyul, de még érdeklik a na­pi események, szemüveg nél­kül olvassa az újságot. Az évek megszépítették a dol­gos napokat, a nehéz mun­kát. Csak erre emlékszik, sok sok sört ihatott. A megtett kilométerek, a sok-sok verej­ték, amit nem pótolhattak a dollárok, — kihullottak az idő rostáján. Egy közelben üldögélő idős ember, Udvarlaki Ferenc is bele-bele szól a beszélgetés­be. alig várja, hogy elmesél­je, hogyan került az Újvi­lágba. Leveleken Molnár Gyula nagyságos úrnál volt az apja komenciós kőmű­ves, egy évben vesztette el Amikor a Szabolcs-Szatmár megyei párt- végrehajtóbi­zottság alapos felmérés után napirendre tűzte a szakmun­kásképzés helyzetének meg­vitatását, akkor a megye fej­lődését befolyásoló egyik leg­fontosabb, s egyben legbo­nyolultabb problémaköréhez nyúlt. Arra a kérdésre kel­lett és kell választ adnia: merre haladjon a megye if­júsága, merre irányítsa jövő­jét meghatározó lépteit, hogy egyéni boldogulását a társa­dalom érdekeivel egységben találja meg. A népgazdaság igényli a szakembereket E gondolatok és gondok az utóbbi időben országosan is sok nyilvánosságot kap­tak, hiszen köztudott, hogy a következő ötéves tervben az iparban, a kereskedelem­ben, a közlekedésben és egyéb területeken is, az új munkahelyek szaporodása kisebb ütemű lesz, mint ed­dig volt. A gazdaságirányítás új rendszere is takarékosabb munkaerőgazdálkodásra ösz­tönzi a vezetőket: csökken az iskolát elhagyó fiatalok el­helyezkedési lehetősége. A legnehezebb feladat most és a jövőben a szakképzet- len fiatalság munkába állítá­sa. Nyilvánvaló, hogy a kö­vetkező években mindinkább csak a szakképzett munká­sokra tartanak igényt a vál­lalatok: úgy is mondhat­nák, hogy a népgazdaság új típusú munkásigénye: a szakember. A tájékoztató adatok sze­rint Szabolcs-Szatmár me­gyében a szakmunkásképzés az elmúlt öt évben fejlődött, de mennyiségileg és minő­ségben elmarad a tényleges igényektől. A jelenlegi isko­lai kapacitás nem biztosítja a megyén belüli szakmunkás­utánpótlást sem: a megye vezetői célkitűzéseikben pe­dig túltekintenek ezen. Azt szeretnék elérni, hogy — az eddigi gyakorlattól eltérően — a más megyékben elhe­lyezkedő szabolcsi dolgozók ezrei ne segédmunkaerőként, a szüleit, 13 éves korában az ő nyakába szakadt a 11 éves öccse felnevelése. Uraknál szolgált, összekuporgatott pénzen vándorolt ki a 900-as években. — Mindenféle munkán vol­tam én, kőművesek mellett, vasöntödében. Négy és fél évig dolgoztam Amerikában. Gyárakat építettünk, tisztán vasból és üvegből. Aztán ha­zajöttem, be is rukkoltam 1909-ben, négy évig voltam az első világháborúban, négyszer sebesültem. 100 dollár és a látó öröme A két idős ember régen egymás mellett él a szociális otthonban, nem is tudták, mennyire hasonló a sorsuk. Udvarlaki bácsi 80. évében van, de friss, dolgozgat, pin­cét, járdát, kapusházat épí­tett, aláfalazta a kastélyt, hanem szakképzett munká­sokként, a kor igényeinek szintjén járuljanak hozzá az országos építőmunkához. A problémákat és arányta­lanságokat jól illusztrálják a számok. 1966-ban például a 8 általános iskolát befejező fiatalok száma meghaladta a 11 ezret: a megyei, s a me­gyén kívüli középiskolákban viszont nem egészen 4 ezren tanulhatnak tovább közülük. Joggal mondta a vb-ülés egyik részvevője: „Éven­ként 6—8 ezer fiatal telje­sen képzetlenül kezdené az életét, ha egy részüket nem vonnánk be a szakmunkás­képzésbe. Ez olyan nagy szám, amely hatalmas fele­lősséget ró a megye veze­tőire: szakmát kell adni a kezükbe, hogy ne kallódja­nak el. A népgazdaság szá­mít képzett munkájukra”. A 6—8 ezer fiatal közül azonban Szabolcs-Szatmár- ban, a jelenlegi iskolai kapa­citás mellett ez évben 2600- an, jövőre 2900-an szerezhet­nek ipari szakképzettséget. (A megyén kívül további 1700 szakmunkás jelölt tanulhat.) Feltétlenül szükséges tehát a szakképzési hálózat bőví­tése. A Munkaügyi Miniszté­rium a következő években 31 millió forintot fordít az iskolakapacitás bővítésére, amiből Nyíregyházán 20, Má­tészalkán 10, Tiszavasváriban 8, Kisvárdán 2 ú.i tantermet állítanak az iparitanuló-kép- zés szolgálatába. E beruházá­sokkal a jelenlegi 2600 fős beiskolázási lehetőség 1968-tól 4000 főre emelkedik. Aránytalanságok a szakmunkás­képzésben Ez a szám nagyjából meg­felel majd a mennyiségi igé­nyeknek, ám a vb már most felhívta a figyelmet az ipari- tanuló-képzés aránytalansá­gaira. Egyes szakmákban — géplakatos, autószerelő, me­zőgazdasági gépszerelő, esz­tergályos, fényező — máris szakmunkásfelesleg mutat­kozik: a kőműves, ács, vas­betonszerelő és egyéb szak­mákban hiány van munkás­kézben. A tanács munkaügyi osztályának fontos feladata lesz az aránytalanságok ide­jében történő feloldása. mindig tesz-vesz. Egy dara­big nézi Szabó bácsit, majd angolul kérdezi, merre járt Amerikában. — Jesz, — mondja elége­detten. mikor társa megér­tette a rég használt szava­kat, melyek egykor a boldo­gabb életet jelképezték szá­mukra. Újabb idős embert mutat­nak be. Farkas Bertalan is amerikás, 1906-ban ment ki, öt évig gyarapította a gyá­rosok jövedelmét, nem lett ő sem milliomos, sem gaz­dag farmer, mint álmodhat­ta. — Nem akartam csendőr lenni, inkább kivándorol­tam. Cementgyárban, vas­gyárban dolgoztam. Volt pénzem, volt mikor száz dol­lár is. Aztán hazajött. Nem a honvágy hozta haza. Tüzes szikra pattant a szemébe, nem ment orvoshoz, egyre romlott a látása. — Mindig vér jött rá. Nem dolgozhat­tam se melegben, se nehéz munkán. Haza kellett jönni. A fiáról és húgáról be­szél, akik most is kint van­Jelentősebb aránytalansá­gokra derül fény a mezőgaz­dasági szakmunkás-ellátott­ság elemzésekor. 1965-ben a mezőgazdasági nagyüzemek­ben, a 7100 fős szükséglettel szemben csak 2640 képesített szakember dolgozott. Első­sorban a termelőszövetkeze­tekben nagy a hiány: amíg az amúgy is jobban gépesített állami gazdaságok szakmun­kásigényeinek 53,6 százalé­ka volt biztosítva, addig a szövetkezetekben ez az arány csak a 24 százalékot érte el. Jelentősen csökkentette a tsz-ek gazdálkodási eredmé­nyét, hogy különösen kevés állattenyésztési, gyümölcs- termelő, zöldségtermesztő, szőlészeti- és borkezelő szak­munkás akad tagjai között. E szükségletek fényében nem megnyugtató a mező- gazdasági szakképzés helyze­te. Az 1965—66-os oktatási évben a megye 5 iskolai és 17 kihelyezett osztályában, valamint a megyén kívül 23 helyen 773 mezőgazdasági ta­nulót képeztek. Az idén fel­épülő baktalórántházi és ti- szaberceli mezőgazdasági szakmunkásképző iskolával, s a következő években belé­pő nyíregyházi és mátészal­kai iskolákkal együtt is a képzési lehetőségek az 1970- es szükségletnek csupán két­harmad részét biztosíthatják. Feltétlenül indokolt tehát a megye vezetőinek igénye, Ti­szalökön egy öntözéses nö­vénytermesztő gépész, Üjíe- hértón pedig egy gyümölcs- termelő szakmunkásképző is­kola létesítésére. Ehhez azon­ban a megyei erőfeszítéseken kívül szükség van az illeté­kes országos szervek további támogatására. Hozzájárulhat a megyei gondok megoldásához, hogy a harmadik ötéves tervben 70—75 új tanterem teszi le­hetővé a középiskolai tanu­lók létszámának növelését. Azonban nem egyszerű bő­vítésről van szó: az igények­hez kell alakítani a középis­kolai képzés szerkezetét. A megoldás útjának az látszik, hogy a gimnáziumok rovásá­ra emelik a szakközépiskolák arányát. Ezzel újabb nagy nak. A húgát nemrég operál­ták, hosszú idő óta nem ér­kezik levél a tengerentúlról. Ők nem lettek újsághír — Ha kint maradok, azóta kocsin járok — jegyzi meg Farkas bácsi. Elégedetten néz körül, az étkezdéből kel­lemes illat árad, megkondít- ják az ebédet jelző ..gongot”, az idős ember asztalhoz ül. Meghitt nyugodtság, békes­ség sugárzik róla, nincs szí­vünk megkérdezni: — Vajon, hogyan vezette volna Farkas bácsi, azt a kocsit. Hisz hajszálon mú­lott a szemevilága. Jó étvágyat kívántunk a kastély lakóinak, ahol körül­tekintő gondoskodás övezi az idős embereket. Rádió, le­mezjátszó. televízió, újságok, könyvek, figyelmes ápolás fe­ledteti az éveket, jelentenek hidat a mába. Az öreg ame­rikások az újságokból tudják meg, milyen öregkor várta volna őket odakint: a hírek között mindig találkozni az öngyilkos öregek, elhagyott szülők tragédiájával. Páll Géza számú fiatal léphet az élet­be növénytermesztési, állat- tenyésztési, kertészeti vagy valamely ipari szakképzett­séggel. Erkölcsi és anyagi megbecsülést A szakképzés eredményes­sége természetesen nemcsak az objektív lehetőségek meg­teremtésén múlik. Legalább akkora szerepet játszanak a kedvező szubjektív körülmé­nyek Ez azonban már el­sődlegesen politikai, neve­lési kérdés. A vb hangsú­lyozta és határozatban rög­zítette a párt- és tömegszer­vezetek, a nevelésügyben és más területeken dolgozó kom­munisták szerepének fontos­ságát a szülők, a tanulók és a munkahelyi vezetők meg­győzésében : a jövőt a szük­ségletekre kell alapozni, a fiatalok egyéni boldogsága azon múlik, hogy helyesen ismerik-e fel a társadalmi igényeket, tudnak-e alkal­mazkodni hozzájuk. S nem kevésbé fontos az üzemek, szövetkezetek, munkakollektívák viszonya a szakmunkásokhoz. Rangot, erkölcsi és anyagi megbe­csülést adni a szakmunká­nak, a képzett és szorgal­mas munkásnak — első­rendű gazdaságpolitikai kér­dés. Ha valaki szakmunkás, akkor kapjon ehhez méltó fizetést, javadalmazást is. ne úgy, mint eddig gyakran elő­fordult, hogy jobban keres az egyszerű kapás, kaszás, mint a munkás, aki szakis­kolát, vagy több tanfolyamot is elvégzett. A tantestületek felelőssége Szó esett a vb-ülésen ft tanári karok, nevelőtestüle­tek felelősségéről, az emelt szintű oktatás megvalósításá­ról is. Aggasztó például a 115-ös MŰM Intézet tanulói­nak 2,93-as tanulmányi át­laga, vagy a 110-es MŰM is­kola diákjainak 2 72 és 2,76-08 tanulmányi eredménye ma­gyar irodalomból, illetve történelemből. E jelzések ar­ra intenek, hogy javításra vár az oktató pedagógusok s különösen a nevelő tanárok pedagógiai munkássága. Ez különösen fontos most. ami­kor a rendeletek lehetővé tesizik, hogy a fiatal szak­munkások — megfelelő idő beszámításával — középis­kolában folytassák ta­nulmányaikat s a szak­munkás-bizonyítványuk. mel­lé hamar megszerezzék az érettségi bizonyítványt is. A megye távlati tervei 1966—1975 között 28—30 ezer ipari és mezőgazdasápi szak­munkást igényelnek. Ennek biztosítása nemcsak a megye fejlődését, hanem a népgaz­daság ötéves tervének végre­hajtását is elősegíti Érért tekinti a megyei párt-végre- haitóbizottság elsőrendű po­litikai és gazdasági feladatá­nak a szakmunkásképzés tervszerűbb, arányosabb, ma­gasabb színvonalú megszer­vezését. H. E. Amerikások a kastélyban 1966. július 31.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents