Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-21 / 171. szám

Szövetkezeti demokrácia — nyáron A minap Nyírbátorban egy termelőszövetkezeti el­nökkel találkoztam, aki egy terven felüli beruházás ügyeit intézte. Megkérdeztem az elnököt, hogy ebben az ügyben összehívták-e a köz­gyűlést? Az elnök mosoly­gott és ennyit mondott: „Jú­liusban dolgozik mindenki, ilyenkor nem érünk rá gyű- lésezgetni. A nagy munkák idejére felfüggesztettük a szövetkezeti demokráciát.”: Sajnos, sok szövetkezeti vezető gondolkodik úgy, hogy most nincs idő beszél­getésre, most legfontosabb a termelő munka. Igaz, ezek­ben a hetekben, a növény- ápolás, a szálas takarmá­nyok betakarítása idején dől el minden szövetkezetben, hogy milyen lesz a jövede­lem az esztendő végén. Most minden napot, minden órát ki kell használni. De éppen a jó munka érdekében nem mindegy, hogy a szövetke­zetben a tagság milyen kedvvel dolgozik. Érzi-e, hogy az ő szorgos, lelkiis­meretes munkája teremti meg az egész közösség jólé­tét, vagy azt tapasztalja, hogy a tsz-ben ő csak mun­kaerő, aki a parancsot telje­síti). Sok tsz-vezető szerint csak az számít, hogy mennyi jö­vedelmet kap esztendő vé­gén a szövetkezeti gazda. A tsz-tagok azonban másra is igényt tartanak. Elvárják, hogy kikérjék és meghallgas­sák véleményüket, adjanak szavukra. Ahol a tsz elnöke, vezetősége erre nincs tekin­tettel, ott eíőbb-utóbb el­megy az emberek kedve a munkától, meglassul a szö­vetkezeti fejlődés. Nem arról van szó, hogy most mindenáron gyűlésez- zenek. De a beszélgetés semmiképp nem hátráltatja: éppen ellenkezőleg, előre vi­szi a munkákat. Az alapszabálya pontosan meghatározza, milyen ügyek tartoznak a tsz-közgyűlés hatáskörébe. Ezekben az ügyekben nyáron is a köz­gyűlésnek kell döntenie. Sok szövetkezetben arra hivatko­zik a vezetőség, hogy nagy a tsz, nincs olyan terem a fa­luban, ahol közgyűlést le­hetne tartani. Pedig éppen nyáron kínálkozik jó alka­lom a tagsággal való szoros kapcsolat megteremtésére. A közös munka szinte kínálja a lehetőségeket. És ilyenkor akár a szabadban is meg lehet tartani egy-egy rövid megbeszélést. Ha másként nem, brigádonként. A szövetkezeti tagok tud­ják, hogy az elnöknek, a vezetőknek sok a gondjuk, munkájuk. De méltán veszik rossz néven, ha kint a ha­tárban az elnök elmegy mellettük és éppen csak, hogy odaköszön. Joggal igénylik, hogy alkalomad­tán, cigarettaszünet idején az elnök, a párttitkár, az agronómus vagy a brigád­vezető odaüljön közéjük és beszélgessen velük. Mennyi ötlet, elgondolás születhet, mennyi probléma, vitás kér­dés tisztázódhat egy-egy ilyen baráti beszélgetésen. És gondoljuk csak el, mi­lyen örömet okoz a tsz-ta- goknak, ha ötletük, javasla­tuk, valamelyik termelési ágban megvalósul. Akkor ér­zik igazán, hogy a szövetke­zetben nemcsak a kezükre, de az eszükre, tapasztala­tukra is számítanak. Orosz Szilárd Ha a vezetők mernek Kétezer vasas bölcsője Nyírbátorban Egy üzem fejlődését az szabja meg, hogy vezetői milyen mértékben veszik figyelembe a szükségletet, a kínálkozó lehetőségeket és a helyi adottságokat. # Néhány évvel ezelőtt még csak csikótűzhelyet gyártottak a Nyírbátori Vastömegcikkipari Válla­latnál. Ma már több milli­ós értékben dolgoznak ex­portra, a Szovjetunió után a lengyelek is sürgetik a napellenzők gyártását. Két éve még csak alig több, mint egymillió forint mun­kabért fizettek ki, tavaly már öt és fél milliót. Ez meg csak a kezdet Még Szabó Jenő főmér­nököt is meglepik a szá­mok, pedig tudja; mindez csak a kezdet, ami ezután következik, az lesz az iga­zi. — Ebben az üzemben 1970 körül már kétezer ember fog dolgozni, a ter­melési értéket pedig száz- millókban mérjük — mond­ja meggyőződéssel. A létszámmal nincs baj. Nyírbátorból és környéké­ről kétezer vasas jár el dolgozni. Vándormadarak. Ha helyben találnak meg­felelő munkát, bizonyára visszatérnek. — Még munkaérdemren­des művezető is van köz­tük — teszi hozzá a főmér­nök. — Persze mindre nem le­het számítani. Erre is gon­KÖRKÉRDÉS A VÁLLALATOKHOZ: Mi lesz az érettségizettekkel ? A városban elterjedt a híre, hogy az érettségizet­tek nem tudnak elhelyez­kedni, legalábbis nagyon nehéz a helyzetük. Sok diá­kot nem vettek fel egye- terme, vagy főiskolára, s most nem tudnak mit kezdeni magukkal. Mi a helyzet? — ezt akartuk megtudni, s ezért a legilletékesebbekhez, az üzemek munkaügyi osztá­lyához fordultunk. íme a körkérdésünkre adott vála­szok, ___ íróasztal nincs — Elsősorban a mi ipari tanulóinkat vesszük fel — felelt Gombos Ferenc, a Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat munkaügyi előadó­ja. Nyolc szakközépiskolást vettünk fel az ipari tanu­lókon kívül. Nemrég kezd­ték meg a munkát, s olyan a hozzáértésük, mint a harmadéves ipari tanulók­nak. Kisebb munkákat rá­juk lehet bízni, s érdemes velük foglalkozni. Érettsé­gizett, szakma nélküli dol­gozókat most nem vettünk feL Korábban is csak segéd­munkásként jöhettek számí­tásba, de ott nem állták meg a helyüket. Az a ta­pasztalatunk, hogy általában irodai munka felé kacsin­gatnak, erre pedig nincs lehetőség. Van viszont le­hetőség szakmunkás-tanuló­nak, s erre már fel is vet­tünk 12 idén érettségizet- tet. Kevés lehetőség — Nincs nagy lehetősé­günk — válaszolt Bejczi Ferenc, a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat igazgató­ja. — Mindössze húsz főt fogadhatunk az idén, na­gyobb részüket már fel is vettük. Szakmunkások, az ipari tanulók iskolájában végeztek. A forgácsoló­üzemben helyezzük őket el, eszterga, maró és gyalugé­peknél. Velük enyhíteni tudunk a forgácsolókapaci­tás túlterheltségén. Más te­rületről nem tudunk fel­venni újabb dolgozókat, fgy szakma nélküli, érettsé­gizett. fiatalokat sem. Tavaly az Országos Gu­miipari Vállalat nyíregyhá­zi gyáregysége több érettsé­gizett tanulót vett föl, vegyipari technikumba küldte őket, hogy két év után szakképzett dolgozók­ká váljanak. Mi a helyzet az idén? Ebben az évben nincs le­hetőség újabb dolgozók felvételére, nem indítunk első évet — válaszolt Molnár Sándomé, a gumi­gyár személyzeti előadója. — Eddig két gépésztechni­kust állítottunk munkába, de rajtuk kívül már nem veszünk fel újabb dolgozó­kat. Az 5. számú ÁKÖV-nél sok Kossuth szakközépisko­lás tanul év közben. Ho­gyan szerették meg a mun­kahelyüket? Érettségi után hányán tértek oda vissza? Az üzem is hibás — Tavaly is főként a bukottak jelentkeztek — válaszol Kotricz István sze­mélyzeti előadó. — Nem nagyon ácsingóznak ide, mert megismerték, hogy nem valami könnyű mun­kahely. De a tavalyiak kö­zül ketten — akik jobb ta­nulók voltak — az idén már főiskolára mennek. Ta­valy tehát mindenkit fel­vettünk, de az idén senki sem jelentkezett. Nagy munkaerőhiányunk nincs az üzemben, s ami van, azt pótolni tudjuk. Nem nagyon szerettethet­ték meg a munkahelyet a szakközépiskolásokkal. Maradt tehát a konzerv­gyár, ahonnan Virágh István munkaügyi csoportvezető így válaszolt kérdésünkre: — Tavaly is sok érettsé­gizett, szakma nélküli ta­nuló jelentkezett. Fel is vettünk több mint százat. Az akkori gárdával sok probléma volt, de a fele megállta a helyét az üzem­ben, Az idén 55 diák je­lentkezet1' és valamennyiü- ket fel is vettük. De nálunk csakis fizikai munkára van lehetőség, három műszak­ban. Ugyanakkor ez idény­munka, amely a szezon be­fejezésével véget ér. De az érettségizettek közül azokat, akik megállják a helyüket a munkában, minden to­vábbi nélkül véglegesíteni fogjuk a szezon befejezése után. Egy tévhit alhonya Ez tehát a helyzet. Nem valami biztató, s tervsze­rűbb munkaerőgazdálkodást igényel. Egyet azonban tu­domásul kell venni: manap­ság az érettségi után sen­ki nem biztosítja az író­asztalt. Bármilyen furcsa, sokan még ezt hiszik, be­vetnek mindent, ismerettsé- get, protekciót, amit csak el lehet képzelni, hogy iro­dában maradhassanak. A válaszokból azonban az Is kiderül, hogy ezzel a tév­hittel már nagyon sokan le­számoltak, s 12 évi tanulás után zokszó nélkül a fizikai munkát választották. Egy bizonyos: a jövő az övéké. Kun István dőltünk, amikor megkezd­ték az ipari tanulók szer­ződését. Most van 75, de ősszel már százan lesznek. Az alap már megvan, csak tovább kell építeni. Olyan munkát kell még szerezni, aminek keletje van, érdemes vele foglal­kozni, továbbfejleszteni. A napellenzőkkel nincsen baj, ha az anyagot biztosítani tudnák, akár évi félezer da­rabot is elvállalnának. Ez már negyvenötmillió forin­tot jelentene, A kísérletezés haszna Mindennel kísérleteznek, amiben csak valami fan­táziát látnak. Bejárják az egész országot, s hol innen, hol onnan szereznek meg egy-egy régi, vagy új pro­filt. — Most a motorkerékpár utánfutók gyártásával kí­sérletezünk. Ezt még sehol sem gyártják az országban. A Csepeli Motorkerékpár és Kerékpár Nagykereske­delmi Vállalat adott át egy újítást, aszerint kell elkészíteni. Százezer a belföldi igény. Ha beválik, külföldre is mehet. — Fénycső armatúrákat is kell készíteni a Szovjet­unióba, legalább százezer darabot. Csak tízezer da­rab négymillió forint és száz ember foglalkoztatását jelenti. Szabó Jenő újabb és újabb lehetőségeket sorol. A vasúti személykocsik kis tartályainak gyártása már előkészítés alatt van. Az alumínium tartozékok csiszolását már tíz ember gyakorolja a Budapesti Kismotor- és Gépgyárban. Nemrégiben újabb harminc ember betanítását vállalták. Velük együtt ez a profil is leköltözik majd Nyírbátor­ba. Megalapozott optimizmus Aztán a valutában is százmilliókat jelentő kábel­dobok. a Magyar Kábel­művek az egész profilt hajlandó átadni a gyártó berendezésekkel együtt. Fő­leg Ausztriába kell majd szállítani. Az üzemben már meg­kezdődött egy hárommilliós beruházási program. Jövőre csarnoképület építését is tervezik. Nem utópia a főmérnök optimizmusa. Itt már a nyírbátori vasasok jövőjét kovácsolják. Tóth Árpád Kért yeluteflen találkozás Már nem térhetett ki elő. le, nem mehetett át a má­sik oldalra, még csak azt sem tehette meg, hogy fu- tólagosan üdvözölje és to­vasiessen. Csempéi, volt igazgatója ugyanis a kezét nyújtotta feléje, azt a kezet, amely elbocsátó levelét aláírta. Csempéi most is mosoly­gott. De most nem gúnyos volt ez a mosoly, mint ré­gen, és hangja sem volt bántó, amikor megszólalt: — Hogy van, hogy van, kedves Monostori? Mit feleljen erre? Mondja azt, hogy mit törődik vele? Elkeserítette az életét, igaz­ságtalanul kínozta fegyel­mikkel, és most, évek múlva úgy érdeklődik, mintha szí_ vén viselné sorsát. Legjobb lenne azt válaszolni neki, hogy „köszönöm, én jól va­gyok, maga pedig pukkad­jon meg.” De nem akarta bántani Csempéit, mert nemrég véletlenül hallotta, hogy őt is menesztették, és azóta állítólag nem tud el­helyezkedni. Ö viszont sok_ kai jobb állásban van, mint amilyet akkoriban töltött be Csempeinéi. Monostori jó ember volt, nem vitte rá a szíve, hogy most kárörven- dően megkérdezze: mi új­ság a Papircsiszolónál, és ezzel zavarba hozza ezt a ronda Csempéit. És gyáva is volt... Mindig gyáva volt. Ezért igy válaszolt: — Köszönöm jól. Kínos szünet következett: Csempéi biztosan szeretné megtudni, hogy én tudom-e? — villant át Monostori agyán a gondolat. Azután eldöntötte: úgy tesz, mint­ha nem tudná. A volt igazgató megkér­dezte: — Találkozott a régiek­kel? Most meg kellene monda. ni. „Igen, hallottam, hogy kirúgták!” De mivel jó és gyáva ember volt, azt ha­zudta, hogy nem találkozott senkivel. Országos megrendelésre szériamunkában napi 2500 db fésűt készítenek a Nyíregyházi FÉNYSZÖV műanyagrészle­gének do’gozói. Kép: A részleg dolgozója Mihalkó József munka közben. Elek Emil felvétele. Megjegyzés: Aszfaltbetyárok Találkozunk velük az utcán, tereken, mozik előcsarno­kában és a legkülönbözőbb helyeken. Trágár szavakkal, han­goskodva vonulnak végig a legforgalmasabb utcákon, s még hivalkodnak is vélt modernségükkel. Jópofák — mondják egyesek, ök kapaszkodnak fel a parki fákra, hogy a gyenge ágakat lctördeljck. A mozik előcsarnokában ők „pökik” a maghéjat a nyakunkba. Közülök kerülnek ki a szemetelők, a plakátrongálók, a nyári rendezvények botrányhősei, a presszók rángatózó táncos figurái. A napokban a Benczúr téren az egyik vezér újságpapírt tépett szét és eregette, dobálta mindenfelé, társai habotázva statisztáltak neki. Sokan látták, bosszankodtak, az aszfaltbe­tyárok azonban akadály nélkül szemetelték végig a város egyik legforgalmasabb és legszebb parkját. Senki nem mert, vagy nem akart szólni, eléjük állni. Jó lenne azonban módot találni az aszfaltbetyárok megfékezésére, nagyobb szigorral, hatósági felügyelettel, de főképpen közös fellépéssel. Nem szabad engedni, hogy mint legutóbb, világos nappal száz és száz járókelő szeme láttára garázdálkod janak, s fel gyújtsák a városi tanács előtti hulladékgyűjtőt. Ideje fülőn fogni őket és átadni az illetékeseknek! (páll) Csempéi tovább érdeklő­dött: — Most hol dolgozik? — Az Egyenesítönél — válaszolta Monostori. — Igen? Milyen hely az Egyenesítő? — kérdezte ér­deklődéssel Csempéi. — Kitűnő! Remekül ér­zem ott magam. Nagyon szeretnek. Most is kéthetes jutalomüdülést kaptam. Hol­nap jár le a szabadságom. — Nem csodálom, olyan kitűnő munkaerő, mint ma­ga... Helyes is, hogy na­gyon megbecsülik. Meg is érdemli. Monostori arca kivörösö­dött a felháborodástól. Csempéi még gúnyolódik ve­le? Vele, aki kíméletből nem használja ki a lehetősé­get, és nem vágja a szemé­be: „örülök, hogy kipenderí­tették !” Csempéi olajat öntött a tűzre. — Én magát, kedves ba­rátom, mindig nagyra be­csültem. De tudja, a körül. mények... Monostori elképedt ennyi cinizmus hallatára. Ez már sok volt. Gyávasága úgy el­tűnt, mintha szél fújta vol­na el. Élesen kérdezte: — Micsoda körülmények, ha szabad kérdeznem? — Hát tudja, fúrták ma­gát. Most már hős volt. Ráor­dított Csempéire: — Talán nem beszélne többesszámban! Engem ma­ga fúrt! Magánál undokab- bat még nem hordott hátán a föld! — De, kedves kartársam, én... Monostori bátran félbe. szakította: — Nem vagyunk kartár­sak! Én most főelőadó va­gyok, maga pedig tudtom­mal pillanatnyilag munka nélkül van! Jónapot! Csempéi a fejét csóválta: — Igazán sajnálom, hogy ilyen felhevült állapotban van. Na, viszontlátásra hol­napután. Monostori rosszat sejtetts — Holnapután? — Igen... Szerdán délelőtt tíz órakor iktatnak be az Egyenesítönél az igazgatói tisztségbe. És elment. Palásti László

Next

/
Thumbnails
Contents