Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-07 / 133. szám
Napié Ábrándok (Stem karikatúrája) Vasárnap véget ért az irodalom ünnepi hete, az immár sok esztendeje nagy sikerrel megismétlődő könyvhét. A forgalom az utolsó napon is élénk volt. Sok helyen rendeztek iró- olvasó találkozót. Mintegy másfél millió kötet talált gazdára. Baráti beszélgetésen találkozik június 9-én a TIT Bessenyi klubjában a szabolcsi szakemberekkel Borús József, a Magyar Történelmi Társulat titkára és Dér László a TIT Országos Történelmi Választmányának titkára. A TIT megyei történelmi szakosztályának tagjai a helytörténeti kutatás lehetőségeiről és a szakosztály feladatairól számolnak be. Két év alatt 91 tűzeset ▼olt a nyíregyházi járás községeiben, a kárérték csaknem 800 ezer forintot tett ki. Közérdekű bejelentésből és javaslatból 1495 hangzott el a nyíregyházi járásban, községi tanácsüléseken, fogadóórákon. Mindössze 171 javaslat volt anyagiak hiányában megvalósíthatatlan. Egészségház építését kezdik meg Fülesden. A több mint 200 ezer forintos beruházást a községfejlesztési alapból bonyolítják le. Naponta 50—60 dolgozó fordul meg az SZTK megyei igazgatóságán, naponta 170—180 dolgozó táppénzét továbbítják postai úton. Egy hónap alatt 1,1 millió forint táppénzt utaltak ki Kétéves gyereket SK meg egy háborús kézigránát Hétfőn, Nagycserkesz Magyar-bokorban Báthori Tivadar kétéves kisfiú egy háborúból visszamaradt rozsdás kézigránátot talált. A gránátot játszadozás közben eldobta magától, s az felrobbant. A kisfiú kórházba szállítás közben meghalt. A gyermektől pár lépésnyire állt annak édesanyja is, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A. Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.: 16—70, 16—71, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Tel.: 30—06. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daipad Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelés vezető: Makrai János Megóvják a pusztulástól a nyíregyházi múzeumban őrzött barokk stílusban készült Kölcsey-asztalt. Szakszerű injektálásos kezelésben rendszeresen részesül, amely megelőzi a szuvasodását. Községi klubot építenek ebben az évben Vitkán. Nyári felújítás miatt néhány napig szünetel a kiszolgálás a nyíregyházi Béke presszóban. 15 ezer forintos költséggel kap új festést a saombaton reggel ismét megnyíló szórakozóhely. Vasorrú bakancsokkal látják el a megyei építőipari vállalat rakodó és szállító- munkásait, hogy megelőzzék a gyakori lábsérüléseket. Kiváló honismereti gyűjtőpályázatot adott be a Jósa András Múzeumhoz a mándoki gimnázium honismereti szakköre A „Honismeret a Tisza-kömyék vidékeiről” című pályázatukkal az idei megyei néprajzi-honismereti, ifjúsági gyűjtőpályázat felemelt második díját nyerték. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Hajdú Ferenc és Juhász Ilona fia Ferenc Csaba, Nagy János és Nagy Ilona leánya Gizella, Tóth Sándor és Vadon Ilona fia János, Szép László Tibor és Szegedi Erzsébet fia László, Nagy Balázs és Farkas Erzsébet Anna fia Balázs, Bállá József és Somogyi Margit fia László, Menyhárt Mihály és Balogh Anna fia József, Bohács János és Cseke Veronika fia János, Orosz Miklós és Páll Júliánna leánya Katalin, Gáva József és Hepp Katalin fia József, Deli István és Kocsis Anna fia István, Keresztényi Miklós és Sulek Ilona fia Tamás, Szűcs László és Lovas Mária leánya Erika Mária, Mendzsák János és Belica Mária fia János, Pásztor József és Csongrádi Borbála leánya Mária, Mráz György és Szakái Etelka leánya Ágnes, Bakti János és Kiss Ilona fia István, Mudri Mihály és Péter Mária fia Mihály, Horváth István és Kenyeres Ilona leánya Anikó Ilona. Horváth István és Kenyeres Ilona leánya Zsuzsanna Mária, Szmollár András és Kéninger Margit leánya Mária, Korponai Mihály és Krusz Jolán leánya Erzsébet. Házasáért MSgléczi József ás Sánta Klára, Mosonyi Gyula és Palicz Agnes Anna, Pálkövi József és Vékási Klára, Kurbely István és Már Éva, HudáSc György András és Horváth Jolán Etelka. Haláleset: Stevanyik Mihályné Nyíregyháza, Hók János Nyíregyháza, Tamás Lászlóné Nyíregyháza, Nl- kodemusz János Hajdúnánás. Pénteken lottósorsolás Nyíregyházán! Időben vásárolja meg SZELVÉNYEIT! Véget ért a tanítás az általános iskolákban A gimnáziumokban szerdán zárul a tanév mint százezer gyerekről gon- hasznos időtöltést biztosítadoskodnak, s részükre gaz- nak mind a fővárosban, dag, változatos programot, mind vidéken. Ma még népes a Zrínyi gimnázium is. De holnaptól... (H, J. felv.) A főldmOvesszővetkezetek felkészülése sütemény, szalonna, hűsítő ital Az ország több mint hatezer általános iskolájában mintegy másfél millió gyermek számára hétfőn volt az 1965—1966-os oktatási év utolsó tanítási napja. A csaknem 600 középiskolában, — amelyekben 236 000 diák tanult nappali tagozaton — szerdán zárul a tanév. Ezt követően tartják meg az alsó- és középfokú oktatási intézményekben az osztályozó értekezleteket, amikoris elbírálják a tanulók magatartását, szorgalmát és tanulmányi munkáját, s megállapítják érdemjegyeiket A június 18-án, illetve 19-én sorra kerülő tanévzáró ünnepségeken kapják kézhez a diákok a bizonyítványukat A szünidő alatt a nyári napközis táborokban több Lesz elegendő A legnagyobb nyári mezőgazdasági munka, az aratás, cséplés idején a falvak lakossága figyelmesebb áruellátást igényel. A földművesszövetkezetek — a korábbi évek tapasztalata alapján — idejében felkészülnek. A kapott tájékoztatás szerint a legfontosabb élelmiszerekből elegendő mennyiség lesz. Nagyobb gondot fordítanak a finomabb pékáruk, többek között a foszlós kalács és vajas készítmények árusítására. Szalonnából ugyancsak elegendő készlet áll rendelkezésre, s hasonló lesz a helyzet tejféleségekből, egyes sajtfajták kivételével. Nem várható azonbon bőséges árualap étolajból, rizsből. Bőséges lesz azonban az ellái i n SZÍNHÁZMŰSOR A CSOKONAI SZÍNHÁZ JÚNUS HAVI MŰSORA NYÍREGYHÁZÁN. Júnus 7-élt a kőszínházban este fél 8 órakor MY FAIR LADY Madách-bérlet Júnis 8-án a kőszínházban este fél 8 órakor MY FAIR LADY József Attila-bérlet Június 9-én a kőszínházban este fél 8 órakor MY FAIR LADY Vörösmarty-bérlet Június 15-én a szabadtéri színpadon este 8 órakor FAUST Június 29-én a szabadtéri színpadon este 8 órakor CIGÁNYBÁRÓ Arany-bérlet Július 3-áu a szabadtéri színpadon este 8 órakor CIGÁNYBÁRÓ tás konzervekből, elsősorban azokból, amelyek használata csökkenti a háziasz- szonyok főzési gondját. A sör és borigény valószínűleg nem lesz teljesen kielégítő, az ellátásban egykét „üres” nap jelentkezhet Zavartalan és bőséges készlet áll azonban a falvak dolgozói rendelkezésére különböző hűsítőkből, fagylaltokból, gyümölcsle- vekből. A megyében nyolc fmsz-i és három tanácsi üdítő italt gyártó üzem bizA vadállomány számára általában kedvező volt az idei enyhe tél, az alig háromhetes szigorúbb hideget a jó erőállapotban telelt vadfélék számottevő veszteség, leromlás nélkül vészelték át. Az utóbbi évtizedben rendkívül megszaporodott vaddisznóállomány, gyérítéséhez országszerte hozzáláttak a vadgazdasá- gck, vadásztársaságok. Az apróvadra — nyúlra, fácánra, fogolyra — ugyancsak jó idők jártak, és ez valószínűleg meglátszik majd az idei szaporulaton. tosítja a vidéki ellátást. Ugyancsak kedvezően alakulhat a szikvízfogyasztás. Ebből naponta közel 600 hektolitert készíthetnek a földművesszövetkezeti szik- vizüzemek, szállításhoz több mint 6000 üveg és szikvíz- balloii áll rendelkezésre. A 90 fmsz-i fagylaltgép napi termelése meghaladja a hatezer kilót. A nyári forró napokon a mozgó boltok segítik az árusítást. — ab — Az úgynevezett volier tenyészetekben tavaly 2800 fá- cántyukot tartottak, az idei tojóki száma pedig már elérte a háromezret. Emellett a tenyészállomány minősége is javult, a tojáshozam lényegesen emelkedett. A múlt évben 64 000 fácánto- jást keltettek ki gépekkel és kotlóstyukokkal, az idei előirányzat 90 000 volt, de május végén már 75 ezernél tartottak. Valószínűnek látszik, hogy az idény végéig több mint százezer tojást keltetnek ki. A MAI MAP ÍSSS. Június 7„ feedú Névnap: RÓBERT A Naa kel: 3 6ra 47 perckor, nyugszik: 19 óra 38 perckor. A Hold kel: 23 óra 28 perckor, nyugszik: 7 óra 08 perckor. (Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete 19,2 Celsius tok. Esős idő Várható időjárás ma estig: időnként megnövekedő felhőzet, délutáni záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, változó irányú, a zivatarok idején megerősödő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. Kossuth rádió Reggeli hangverseny. — 8,55: Nézze meg. pénzt ad érte! — 9,00: A Gyermekrádió műsora. — 9,40: Mezei csokor. — 10,10: Operarészletek. — 11,00: Lúd anyó meséi. Ismétlés. — 11,21: Operettrészletek. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,00: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. — 13,15: Régi olasz muzsika. — 14,05: Verbunkosok, népdalok. — 14,45: A jéghegybe zárt sziget. Előadás. — 15,00: Könnyű dallamok. — 15,40: Isten veled, atomkor. XL rész. — 16,05: Villanófényben: a gazdasági ABC. — 16,10: Kinek a számlájára? — 17,13: A zene műhelyében. — 18,20: Dzsessz-hangverseny a stúdióban. — 19,25: A Szabó család. — 20,25: Népi zene. — 20,50: Uj lemezeinkből. — 21,30: Könnyűzene Tamássy Zdenko műveiből. — 22,15: Sporthírek. — 22,20: Szvjatoszlav Richter Schtt- bert-műveket zongorázik. — 23,01: Korunk költészete. — 23,21: Részletek Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél és A férj kopogtat című operettjéből. — 0>10: Gesual- do-madrigálok. Petőfi rádió 14,00: Erkel: Hunyadi László. — 16,43: Németh József énekel. — 17,05: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 17,45: A könyvterjesztés hagyományai. — 18,00: Lakatos Lajos cimbalmozik. — 18,20: Műfordítók műhelyében. — 18,50: Az Észt Rádió felvételeiből. — 19,09: Schubert-dalok. — 19,30: Pódium 64. Televízió 17,45: Hírek. — !7,5<P, Fahasi dolgokról. Randevú a klubban. Közvetítés a SZOT székházából. — 18,55: Esti mese. — 19,05: Puccini két egyfelvonásos operájának közvetítése a Szegedi Nemzeti Színházból. 1. A köpeny. 2. Gianni schicchi — vígopera. A szünetben: Tv-híradó. A hét könyvei. — 21,25: Mit tudunk az átöröklésről? dr. Kiszely György egyetemi tanár előadása. — 21,55: Tv- híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 10,20: Fegyvertelen vadászat. Ismétlés. — 11,50: Tv-híradó. — 17,25: Ifjúsági adás. — 18,15: Telesport. — 18,30: Brno, 66. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Tv-riport az utolsó moldvai tutajról. — 20,00: Jó búvóhely. Bűnügyi tv-játék. — 21,05: Első nemzetközi táncdalfesztivál. — 21,30: Tv-híradó. — 21,50: Nem kívánatos szomszéd. Angol tv-film. — 22,20: Hírek. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ BEKÉ MOZI: Június 7-én: Széles változatban! AZ ELSŐ ESZTENDŐ Üj magyar film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Június 7-én: NYOMOZ A VŐLEGÉNY! Amerikai film víg játék. Előadások kezdete: 4, 6, és 8 órakor. SZÉLES VASZNO KERT MOZI: Június 7-én: Széles változatban! YOYÖ Francia filmburleszk. Előadások kezdete: este 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÄZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Június 7-én: Széles változatban! LÖT FELESÉGE NDK film. Előadások kezdete: fél ö és fél 8 órakor. UJ NYÁR UJ FÜRDŐRUHA Divatos színekben és modellekben kapható 85. — 296.—Ft-ig Kedvezett az időjárás a vadállománynak