Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-04 / 131. szám

KÜZDELEM AZ ECSEDI-LÁP TALA/ÁN II. Szocialista hazafiság — Nemzeti büszkeség Gondolatok a hazafiságról „Nem, tudhatom, hogy másnak e tájék mit je­lent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, mes&zeringó gyermekkorom világa. Belőle nőttem én, mint ■fatörzsből gyönge ága, s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itt­hon vagyok ..." Amikor 1944 január 17-én Radnóti Miklós ezeket a so­rokat papírra vetette, a ha­zát alkotó szelíd tanyákat, erdőket, gyümölcsösöket, szőlőket, sírokat és minde­nekelőtt a kenyerükért re­megő dolgozókat, s a szü­lőföldhöz kapcsolódó, ahhoz fűződő emlékeket egyaránt a fájdalom vasmarkai szo­rongatták. Az történt ugyanis, ami nemzeti törté­nelmünkben oly gyakran megesett; a hazáról oly szé­pen beszélő uralkodó osztá­lyok, szűk csoportérdekei­ket a nemzet s a nemzet többségét kitevő nép érde­kéivel azonosítva, végtelen rövidlátásukról tanúskodó politikájukkal az országot egy számára idegen hábo­rúba sodorták. Azokat pe­dig, akik felemelték sza­vukat országvesztő politiká­juk ellen, a nemzet sírásói ugyancsak a haza érdekeire apelláló indokolással börtö­nök mélyére vetették, vagy mint éppen Radnóti Mik­lóst, a haláltáborok szöges­drótjai mögé zárták. Abban, hogy ehelyett egy sohasem látott, hazánk fel­virágzásához vezető folya­mat kezdetének lehettünk tanúi s részesei azokban az emlékezetes hónapokban, több körülmény játszott szerepet. A nemzet érde­keit kifejező kommunisták most már szabadon szár­nyaló szavára, egy évszáza­dokon gúzsbakötött s lán­cait oldozó nép válaszolha­tott frissen, szabadon és igenlően. A korábban tét­lenségre ítélt, elmaradott­ságba taszított, a nemzet­ből kirekesztett, egymással gyakran szembeállítot dol­gozó osztályok, a nép ébre­dését döntően és alapve­tően elősegítette a szov­jet hadsereg, amely hazánk égboltjára rajzolta a sza­badság és a béke első je­leit. így történhetett, hogy az ezután meginduló folyamat során nemcsak a háborús romokban heverő országot teremtettük újjá, hanem megvalósítottuk azokat az elképzeléseket is, ame­lyekért népünk legjobbjai oly sokszor — s koruk vi­szonyainak mostohasága miatt — oly hiába hevül- tek. Petőfi, Ady, József At- tiiag legmerészebb álmait túlszárnyalta e néhány év oly sok vívmánya: a föld­reform, a gyülekezés-, szó­lás- és sajtószabadság jo­gainak! biztosítása, az önálló államiság intézményei­nek megteremtése, a köz- társasági államforma s a népi önkormányzati szer­vek törvénybe iktatása, az addigi kiváltságos osztá­lyok művelődési monopóliu­mának megszüntetése, a közoktatás demokratizálása, a dunavölgyi ihletésű kül­politika kialakítása. A munkásosztály nem­csak saját s dolgozó szö­vetségeseinek politikai, kul­turális s társadalmi helyze­tét változtatta meg s tette jobbá, hanem azt az orszá­got is megteremtette, amelyben a nép nemzetté válhatott. A szocialista magyar nemzet a jólét magasabb szintjeinek elérésére és az ehhez nélkülözhetetlen fel­tételek megteremtésére tö­rekszik. Ezt az igényt felis­merve fogalmazta meg az MSZMP Központi Bizottsá­ga a további felemelkedés­nek azt a korszerű prog­ramját, amely az új gazda­sági mechanizmus néven került be a köztudatba. Hogyan függ össze mind­azzal, amit itt az eddigiek során elmondottunk egy ilyen, látszólag csupán gaz­daságpolitikai elgondolás? Ügy, hogy az elért eredmé­nyeken is túlmutató igé­nyekről nem elég csak be­szélni, hanem meg kell ke­resni azokat a korszerű ve­zetési elveket, tárgyi és személyi feltételeket, ame­lyek a jövő reményeit az illúziók világából a realitá­sok kereteibe illesztik, s ki­jelölik a hozzá vezető utat, a nemzet minden egyes tagja számára érthetően fo­galmazzák meg az egyén és a társadalom jövőjének ösz- szefiiggéseit. A gazdaságirá­nyítás új rendszere irányel­veinek és az idén megkez­dett harmadik ötéves terv megalkotásával az MSZMP Központi Bizottsága ezek­nek a követelményeknek tett eleget. A szocialista nemzet erőinek, energiájá­nak, tehetségének további kibontakozásával számoló és ennek intézményes fel­tételeit biztosító program emellett a nemzetközi ha­ladó erők munkamegosztásá­ból adódó új lehetőségeket is megjelöli. Mivel ez a cél a szocialista nemzet egészén belül minden ha­zánkfia további egyéni fel- emelkedését is biztosítja, az élő hazafiság ösztönzője és egyben táplálója is. így kapott szocialista tár­sadalmunk valóságának ta­laján új értelmet a külső­ségek helyett tettekben megnyilvánuló hazafiság Kölcsey Ferenc által meg­fogalmazott követelménye: „Hass, alkoss gyarapíts, S a haza fényre derül!" Cs. Porcsalmán élnek az új gazdasági Nehéz gazdálkodni az Ecsedi-láp talaján. Ezt iga­zán csak az ecsedi, tyukodi, porcsalmai és azok a gaz­dálkodók tudják, akiknek rész jutott abból a földbőt. Eső, szárazság, ha csak egy kicsivel is több van belő­lük, már nagy károkat okoznak. Magtermeléssel kísérleteznek Erdős Zsigmondnak, a porcsalmai Dózsa Termelő­szövetkezet elnökének gon­dolatát sűrítettem a fentiek­ben. A szövetkezet irodájá­nak ablakán át néztük az esőt, közben az elnök vala­hogy így fogalmazta; kell is az eső, meg nem is. — A kapások már na­gyon kívánják a vizét, ellen­ben a lucernára nem jó. Idén először termelünk 510 holdon lucernát, 250 hold­dal többet mint tavaly és egyrésze még renden van. Hogy miért növeltük duplá­jára a lucernaterületet, an­nak könnyen adhatom ma­gyarázatát. A földterüle­tünkhöz viszonyítva jelen­tős az állatállomány és még tovább akarjuk növelni, mi­vel az árváltozások követ­keztében egyre kifizetőbb az állattartás. Aztán arra is kell gondol­nunk, hogy a termelőszövet­kezetek háztáji állományá­ban több mint nyolcszáz szarvasmarha van. Ezeknek a takarmányozása szintén a közös gazdaságból kerül ki. A tagok 30 százalékért vágják és takarítják be a lucernát. Nincs is gond vele. Az 1966-os év Porcsalmán nemcsak az állattenyésztés­ben, és a takarmánytermelés­ben hozott változást. Az ár­intézkedésék ösztönző ha­tása talán még jobban ér­ződik a növénytermesztés­ben. — Uj növényekkel, mag­termeléssel kísérletezünk. Csökkentettük például a magkender területét, mert nem eléggé kifizető, és he­lyette 50 holdon magubor­kát termelünk. Egy hold­ra számítva 9 és fél ezer fo­rint lehet a jövedelem. Nö­veltük a napraforgó terüle­tét is. 230 hold helyett 270- et vetettünk ég megval­lom őszintén azért, mert a napraforgó árát 495 fo­rintra emelték. Nagy lehe­tőségeket biztosít a termelő- szövetkezetnek a 480 holdas öntözőtelep. Igaz, tavaly az eső miatt nem tudtuk hasz­nálni, de talán ebben az évben kedvezőbb lesz az idő. Az öntözhető területre 50 hold paradicsomot, 20 hold paprikát, 10 hold ve­gyeszöldséget, s ezenkívül kapásnövényeket vetettünk, ültettünk. Hogy mennyire jó az öntözéses művelés, ar­ra az 1964-es év nekünk már jó példát szolgáltatott. Cukorrépából például 300 mázsás, kukoricából máju­si morzsoltra átszámítva 18 mázsás átlagot értünk el. Idén ettől még többet aka­runk. Az öntözőtelepet közel kétmillió forintért építtette a tsz, és ahogy a tervükben szerepel, ha kedvez az idő, a terület bruttó bevételé­nek el kell érnie a két és fél millió forintot. Ennek persze • emberi vonatkozása is van. Erről így beszélt az elnök. — Van egy kertészeti bri­gádunk, amelyik a szocialis­ta cím elnyeréséért küzd. Tavaly nem tudták teljesí­teni vállalásukat. A brigád tagjaival szerződést kötöt­tünk, s ebben a szerződés­ben a tsz többek között azt vállalta, hogy a talajműve­lést időben elvégzi, bizto­sítja a palántát, az ültetést teljes egészében géppel vé­gezzük. Vállalásunknak ezt a részét teljesítettük és most már csak a brigád tagjain múlik, hogy ők is megtart­sák adott szavukat. A szerződésnek van egy érde­kes pontja, mégpedig az, hogy amennyiben a brigád tagjai a tervezett mennyisé­gen felül termelnek, annak 50 százaléka őKet illeti. Úgy gondoljuk ez a leghe­lyesebb anyagi ösztönzés, mert például paradicsomból 80 mázsás átlagot tervez­tünk, de ha jó a művelés, kedvez az idő el lehet érni a 100—120 mázsát is. Ez már jelentős többletbevétel a brigád tagjainak. Ezért már érdemes dolgozni. Versenytárs a konzervgyár A termelőszövetkezet ve­zetőinek, tagjainak legfőbb törekvése, hogy éljenek az új lehetőségekkel, megszün­tessék a tavalyi mérleg­hiányt és növeljék az egy munkaegységre eső forint értéket. Ennek olyan oka is van, ami másutt nem igen jelentkezik. A konzervgyár porcsalmai üzemegysége egyre nagyobb mértékben termel, egyre több munka­erőt igényel. Munkaerő vo­natkozásában versenytárs lett, konkurál a tsz-szel. — Most azon kell törni a fejünket' hogy biztos anya­gi bázist teremtsünk, hogy a tsz tagjai legalább úgv vagy még jobban megtalál­ják számításukat a tsz-ben, mert különben a jobb ke­reset reményében a kon­zervgyárba mennek dolgoz­lehetőségekkel ni. A helyzet ilyen alaku­lása tőlünk azt követeli, hogy minden lehetőséget kihasználjunk. A termelőszövetkezeteknek a gazdálkodás jobbá tételé­ben egyik nagy lehetőség a gépesítés. A gépek alkal­mazása könnyíti, gyorsítja a munkát, de ezzel kapcsolat­ban is napvilágot látott egy rendelkezés; az amor­tizációs alap képzése. Az amortizációs alap előnye — Mi erő- és munkagé­peink után évenként meg­közelítően félmillió forintot fizetünk be az amortizációs alapra. Nekünk ez jól jön. Biztonságosabban vásárol­hatunk gépeket. Már most ebből az amortizációs alap­ból vásároltunk gabonafú­vót, villanyrostét, bálázó­gépet, és traktorokat. Ezek a gépen mind szükségesek, a bálázó például meggyor­sítja a munkát, egyszerűsíti a tárolást. A gabonafúvó pedig kilenc ember munká­ját helyettesíti. Ha nincs az amortizációs alap, ezeknen a gépeknek a beszerzésére most talán még nem is gon­dolunk. Nehéz gazdálkodni az Ecsedi-láp talaján. A por­csalmai példa azonban bi­zonyít. Ahol körültekintően minden lehetőséggel szá­molnak és élnek azokkal az előnyökkel, melyeket az új rendelkezések biztosítanak, ott feltétlenül sikernek kell következnie. Ha Kedvez az idő Porcsalmán gyorsan el­felejtik, hogy volt olyan év is, amikor megtorpantak a fejlődésben. Seres Ernő Magyar találmány alapján: Világhír előtt egy új nyíregyházi Iparág A Magyar Tudományos Akadémia szolgálati talál­mánya alapján közel másfél évvel ezelőtt kezdték meg a szelektív üveggyöngy kisüzemi kí­sérleti gyártását a Szabolcs. Szatmár megyei Építő­anyagipari Vállalatnál. A négy feltaláló — Bauer Károly, Miilei Gyula. Wág- ner Ottó és Kovács Gyula mérnökök — elgondolását valóra váltó munkához el­ső ízben az Országos Ta­lálmányi Hivatal biztosított jelentős pénzösszeget, s ez­zel megteremtették az új termék üzemszerű gyártá­sának feltételeit. Ezt az anyagot főként szűrőbetétnek használják számos iparágnál, még az atomkutató intézetben is. A KPM Útügyi Kutató Intézet tíz tonnára — szinte az ez évben még legyártható teljes meny- nyiségre — kötött szál­lítási szerződést a vál­lalattal. A KPM. az üveggyöngyöt a közúti jelzőtáblák festé­sénél, a fényvisszaverő ha­tás fokozására használja. Az ilyen eljárással készült táblák este a fényt vissza­tükrözik és a gépjármű- veztők már messziről ész­reveszik. A különböző finomságú szűrőbetétek készítésével újabb, még nagyobb lehe­tőséget kínál ez a termék. A prototípusok már elké­szültek, s a vizsgáltati ered» mények azt bizonyítják, hogy minőségük túlszárnyalja a jelenleg, hagyományos módon gyártott, szilán- kos üvegporból előállí­tott francia szűrőbe­téteket is. Az igényes munkát kö­vetelő üvegszűrőbetétes gyártmányok iránt világ- viszonylatban nagy a keres­let. Szükségletét Magyaror­szág is külföldről szerzi be. Még a Dohánynemesitő Ku­tató Intézet is sürgeti a különböző folyadékok, sőt gázok gyors és megbízható szűrésére is alkalmas ter­mék gyártását. Az értékes szelektív üveggyöngyöt már két műszakban gyártják a vállalatnál és egy nap alatt 50—60 ki­lót állítanak elő. A prototípusok — mint­egy negyven darab — je­lenleg a Berlini Tudomá­nyos Akadémián vannak, bemutatás végett, hogy a világ minden részéből rö­videsen egybegyülő tudó­sok is megismerkedhessenek az új gyártmánnyal. A si­ker azonban így is biztos; a hazai és külföldi igények máris oly nagyok, hogy a sorozatgyártás megkezdésé­vel szinte egyik napról a másikra világhírnévre tehet szert ez a fiatal, kezdő nyíregyházi iparág. Tóth Árpád Elíogódott beszélgetés Akik ismerték Szamuely Tibort A napokban egy május végi délelőttön — sokszor hallottam a tizenKilences hős nevét akire olyan büsz­ke a város. Néhányan — kicsit elfogódottan ugyan — de csak Tibornak emlegetik. Azon a délelőttön mindany- nyian elfogódottak vol­tunk. A munkásmozgalom nyíregyházi veteránjai, és a néhány fiatal, egyszóval valamennyien, akik Sza­muely Tibornéval találkoz­tunk. Elvtársak.: Csak ennyit mondott üdvözlésül Szilágyi Jolán Szamuely özvegye. Másképp mondta mint mi szoktuk. Olyan fűtöttsége volt a szónak mint évtize- dekkél ezelőtt lehetett, mikor csak ritkán és titok­ban találkoztak elvtársak. Néhány pillanatig csend van. Ahhoz is rövid idő, hogy gondolat szülessen, mégis... Aztán hirtelen min­denkinek van mondanivaló­ja.. — Ott laktunk a Búza té­ren. Szamuelyék a szom­szédba. Ismertem Tibort... Jobban mondva Szamuely elvtársat. Igaz, inkább csak látásból. Hanem az öccsét! Hogy is hívták? — Gyuri, segít Szamuely­né. — öt elfogták a fehérro­mánok — szól közbe vala­ki. Mint fiatal inas ott dol­goztam a barakk-kórház mel­lett. Mintha most is látnám, minden nap ott kísértéK mellettünk el a fiatalabbik Szamuelyt. Úgy támogatták az őrök. Nehezen bírta ma­gát. ötven botot számláltak rá naponta. — A románok? — kapja föl egy őszülő ember a szót. — Soha nem felejtem el, húsvét vasárnapján jöttek be Nyíregyházára. Gyerek voltam még. Ott bámészkod­tam a kiskapuban. Anyám ócsKa katonaköpenyből varrt valami zubbonyt, az volt rajtam. (A háború alatt ailg lehetett ruhát kapni, meg különben se ju­tott a prolinak.) Szóval, ott állok a kapu­ban a kis komiszruhában, egyszer csak oda ugrat mel­lém egy tiszt, letépi a ru­hám. és már csattan is a pofon. Szamuelyné keserűen mondja; a végig nem vitt forradalom megbosszulja magát. A katonák között ott maradtak a régi tisztes... — Lefegyvereztek ben­nünket, folytatja egy öreg munkás. Nem, ez nem Nyír­egyházén volt, hanem Győrben. Ott dolgoztam. Én is találkoztam Szamuely Ti­borral. Az utolsó napokban jött, alig volt néhány per­ce, de a lelkünkre kötötte: a fegyver, bármi történjék is, maradjon a munkások kezében. Alig hogy elment, más parancsot kaptunk. El­árultak bennünket. Tán mi láttuk utoljára a népbiztos elvtérsat. Néhány nap múl­va hallottuk, hogy agyon­lőtték... — Csak az órája, meg az inggombjai kerültek elő. A holttestet nem találták meg — mondja az özvegy. Nem borították rá a Jókal-leplet. Ez a lepel minden újságíró koporsóját megillette. Tibor sokszor tréfált: Mit gondol — kérezte tőlem — ha ki­végeznek, megkapom a Jó- kai-leplet?... A Vörös Újsá­got szerkesztette akkor. Ez még a forradalom előtt volt. Ö egy kórházban bújkált, ott ismerkedtünk meg- Se­gítettem neki a korrektúrá­ban, cikkeket ollóztam... (Ha dolgozott, észre se vette, hogy mellette vagyok.) Új­ságírónak készült már gye­rekkorában. Nagyon értette, ismerte a lapszerkesztés tit­kait, De föltalálta magát gyorsan, bárhová állította a párt. Élelmezési nehézsé­gek, hadigondozottak ügyei, sok tárgyalás, megbízatás. Alig voltunk egymás mel­lett. Féltettem. Olykor sír­tam. De soha nem tettem szemrehányást Mindketten tudtuk mit vállaltunk. Ti­bor nem igen beszélt a munkájáról. Életének né­hány szálát csak mostaná­ban bogozgattam ki. És sok mindent még most sem tu­dunk róla. A páncélvonat, a gépkocsi röpítette egyik helyről a másikra. Mindig oda. ahol nehéz volt a helyzet. Ha a forradalom vívmányairól volt szó, nem ismert tréfát. Megvádolták, hogy kegyetlen. Láttam, hogy fáj neki. de csak mo­solygott és azt mondta: Csak hadd reszkessen az ellenség! Az elvtársak meg ismernek engem... Közbeszólás: A Korona előtt láttam egyszer itt Nyíregyházán, román fog­lyot hallgatott ki Szamuely elvtárs. A katona mezítláb volt, fázott. Szamuely elv­társ megveregette a vállát, ettől megnyugodott a fo­goly. Aztán nevettek va­lamin, majd Szamuely Ti­bor indult is tovább. Kezet fogott a románnal. Jöttünk ki a színházból — folytatja más a beszélge­tést, — és Szamuely Tibor szónoklatáról tárgyaltunk. Azt mondja előttem valaki: Ha ilyenek a kommunisták, akkor nem lehet egy sza­vunk se. Arra nézek, hát az egyik református pap be­szél. Ö is eljött a forradal­márok gyűlésére. Az asztalokon fehér ab­rosz, és sok jó tartozéka a vendéglátásnak. A beszélge­tők azonban alig nyúlnak valamihez, ötven, hatvan év körül, vagy azon túl, már keveset eszik az ember. Fazekas János a szabad Nyíregyháza első polgármes­tere mutatott egyszer egy ívet. Valahonnan a rendőr­ség irattárából került elő a felszabadulás után. „Politi­kailag megbízhatatlan egyé­nek:”, — s alatta a hosszú névsor, meg kinek, kinek a foglalkozása: nyomdász, kőművessegéd, pék, aszta­los... Sokan már nincsenek itt. Nem beszélgethetnek Sza- muelynéval a Tanácsköztár­saságról, amiért egy ne­gyedszázadon át toloncházat, internálótábort, munkanél­küliséget és annyi mindent szívesen vállaltak. Jó emlékezni: Oláh Lász­ló, Szarvas Ernő és sokan mások most szinte újra élik szép és nehéz napjai­kat. És Szamuelyné, ez az ősz, megtört asszony, most semmi fáradtságot nem érez. Kovacsics elvtárs elővesz egy újságot. A Pesti Hír­lap 1919. ápr. 15-i száma. „Katonák! A proletárok uralmának védelmére kér­jük ifjúságtok erejét, telke­tek tiszta rajongását, és ezért tisztelünk meg benne­teket a legnagyobb bizalom­mal, mikor a Vörös Hadse­regbe fogadunk benneteket’* Tovább lapozunk: Mó­ricz Zsigmond neve alatt a következő sorok: „Való­ságos csoda, amit most lát­tam. Somogybán voltam, t az ottani termelőszövetke­zetek berendezését néztem végig...” Egy ilyen újság rejtege­tése botbüntetést, s Később súlyos megbélyegzést jelen­tett. — Miért tartottad meg? — kérdeztük többen is Ko­vacsics bácsitól. — Hogy olvasgassam, ad­dig is, amíg... A Pesti hírlapnak ron­gyos a széle. Gyarmati Bété

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents