Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-02 / 129. szám
Napié Ez bizony nem helyes! A Bujtos egyik kút.ján kinn a tábla: Nem ívó víz. A gyerekek mégis isszák? Hammel J. felvétele A III. ötéves tervben: 14000 lakás magánerőből Pedagógusok köszöntése. Június 5-ét, a pedagógus- napot megelőzően, szombaton Nyíregyházán a kerületi nőtanácsok küldöttei felkeresik kerületeik általános és középiskoláit, köszöntik a pedagógusokat. Városrendezés alapelvei címmel a megyei tanács és az Építőipari Tudományos Egyesület nyíregyházi csoportja rendezésében háromnapos előadássorozat kezdődött ma a sóstói tanácsüdülőben. Az első előadást Pongrácz Pál területi főépítész tartja. Ünnepélyes keretek között került sor Penyige, Kö- mörő, Mánd és Nemes- borzova szomszéd községek 16. életévüket betöltött fiataljainak a személyi igazolványok átadására. Ez alkalomból az ünnepelt fiatalok emléklapot kaptak a járási KISZ-bizottságtól, s úttörők verssel és virággal köszöntötték őket — írja Kormány Margit tanítónő. Tizenkilenc lakóbizottságot választanak a megye- székhely újonnan kialakult lakótelepein június 1—30 között. Repülőgépről gyomirtást először végeznek rizst termő területen a megyében. A fehérgyarmati járásban közel 700 holdon teszik a technika segítségével biztosabbá a termest. Tiszteletbeli úttörőtagjává választotta a kálmán- házi őrs Rákos Sándor, kétszeres József Attila-dí- jas költőt és feleségét, Szentpál Monika előadóművésznőt abból az alkalomból, hogy a neves költő a könyvhét alkalmából ellátogatott szülőfalujába. Húszéves az Olasz Köztársaság címmel ismeretterjesztő filmvetítés lesz 3-án a megyei művelődési ház klubjában. A filmvetítést ankét követi. Megkezdődött a gyógyhatású hársfavirág gyűjtése a megyében: legtöbbet a nyíregyházi és a tiszalöki járásban vásárolnak fel a földművesszövetkezetek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség; Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.: 18—10, 18—11, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta, fclöűzetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 2ö 059. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Peielös vezetői Makrai Janóé Harmincezer holdra növekedett az utóbbi két év alatt — 13 ezer holdról :— a megyében a technikailag öntözött mezőgazdasági terület. A szabolcsi írók és költők megismerésére első alkalommal rendez — a könyvhét alkalmából — libresszó estet az újfehértói KISZ- alapszervezet. Szilvaaszalót létesít a nyírmadai Kossuth Tsz, közös vállalkozásban a helyi földművesszövetkezettel. Hasonló társulás van kialakulóban Tarpán is. Két héttel ezelőtt lezárták a forgalom elől a Vöröshadsereg útjának egy szakaszát. Nyilván sokat bosz- szankodtak a gépjárművezetők, hiszen a lezárt szakaszt csak kisebb-nagyobb kitérőkkel lehet megkerülni. Nagyforgalmú útról van szó, hiszen itt a legegyszerűbb megközelíteni a kórházat, rendszeres autóbusz- járata van, Nagykálló— Nyírbátor felé a Vöröshadsereg útján kell végighaladni. A lezárás nem volt indokolatlan. Két mérnök megállapítása szerint a több évtizeddel korábban épített csapadékcsatorna-hálózat teljesen elavult, a téglák meglazultak az esővíz tovább mossa az alját. Nagyobb terhelés esetén bármikor beszakadhat. Egyszóval életveszélyes. Eltelt két hét, de az utca még le van zárva. Jogos a gépjárművezetők kérdése: mikor nyitják meg ismét a forgalom számára a Vöröshadsereg útját? Pillanatnyilag a következő a helyzet: B elényesi ugyanabba az üdülőbe kapott beutalást, ahová főnöke. Az időpont is megegyezett, és a hivatalban mindenki irigyelte Belényesit. Két hétig együtt Sasvárival, a főnökkel. Müyen remek alkalom a kedvébe járni, bevágódni nála, esetleg megfúrni valakit! — Biztosan van valakije a szakszervezeti bizottságban, azzal intézte el, hogy az öreggel üdülhessen. — vélte Beregi. — Persze, ősszel új besorolás lesz, jó- előre megdolgozza az öreget. A megérkezés után csakhamar ebédre terítettek az üdülőben, a főnöke a legjobb asztalt választotta, de alig ült egy percig a széken. szólt Belényesinek, hogy cseréljenek. A leves után azután felállt és így szólt: — Mégis az előbbi széket választom, mert itt nagyon érezni a konyhaszagot. Ebéd után kiültek « teSzerdán ülést tartott a megyei magánlakásépítési bizottság. Napirenden szerepelt a magánerőből történő kislakásépítési program ismertetése, az OTP társas és sorházas építkezéseknél szükséges kisajátítási eljárások problémáinak megvitatása, a házhelykialakítási hitellel kapcsolatos tennivalók megbeszélése. Az elmúlt évek tapasztalatai, valamint az előzetes felmérések és igények alapján a harmadik ötéves tervben 14 000 kislakás építését tervezik magánerőből. Ebből 870-et társasház formájában készítenek, túlnyomóan Nyíregyházán, kisebb részben a járási székhelyeken. Ez azt jelenti, hogy évenként mintegy 2400 kislakás építésének lebonyolítását kell megszerKPM Közúti Igazgatóság: Hozzánk csak az útburkolat tartozik. Járdaszegélytől járdaszegélyig. Ha ilyen jellegű munka van, mi azonnal intézkedünk. A csatornahálózat a vízmű vállalat profilja. Vízmű vállaial: Az ivóvizrendszer, csapadék és szennyvízcsatorna felett általában mi rendelkezünk, de a Vöröshadsereg úti csapadékcsatorna jelenleg még a Városgazdálkodási Vállalat kezelésében van. Városgazdálkodási vállalat: Azt a munkát, melyet részünkre előírtak, már a múlt héten elvégeztük. Helyreállítottuk a megsüllyedt aknákat, kitisztítottuk a fedlapokat és a csatornát is. Véleményünk szerint a boltíves kiképzésű csatorna olyan erős, hogy beszakadásról szó sem lehet. Már csak a szakvélemény hiányzik. Remélhető, hamarosan megnyitják az utat a közlekedésnek. B. F. raszra. A hivatal ura megkérte beosztottját, hogy hozza le az újságot a szobájából. Belényesinek később alkalma volt kimutatni szolgálatkészségét a főnök gumimatracának cipelésé- vel. A strand messze volt ugyan, de az előadó úgy vélekedett, hogy Sasvári értékelni fogja áldozatkészségét. A strandon hűsítőt hozott, nagyokat kacagott főnöke ásatag viccein, és amikor a beszélgetés közben Goethe egyik híres mondását idézte. Belényesi elragadtatással, lelkesen jegyezte meg: — Remek! Ezt csak ön találhatta ki. Igazi Sasvári ötlet! Szinte giccses volt az este. A telihold — akárcsak a slágerben — a tó vizében .,reszketett” és a csinos elvált asszony, akivel Belényesi délután megismerkedett, a parton várta az előadót nyilván abban a reményben, hogy a fiatalember ihletet kap egy szevezni. A megvalósításhoz természetesen jelentős támogatást nyújt az OTP is hitelekkel. A bizottság legfontosabb feladatának tekinti, hogy az építkezésben érdekelt szervek munkájának összehangolásával segítséget adjon a házhelyek, telkek kialakításához, a kisajátítási eljárások meggyorsításához, a szükséges anyagok időbeni megrendeléséhez, megszerzéséhez, Szerdán számos gimnáziumban és közgazdasági technikumban megkezdődött a nappali tagozaton idén végző fiatalok szóbeli érettségi, illetve képesítő vizsgája. A gimnáziumokban az érettségi vizsgák június 25-ig véget érnek. Szóbelire azokat a jelölteket bocsátották, akik legalább egy kötelező tárgyból sikeres írásbeli dolgozatot készítettek. Az a tanuló, akinek elégtelen dolgozata volt, A Magyar Rádió nyári műsorterveiről adott tájékoztatót sajtóértekezletén Dr. Kiss Kálmán, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese szombaton délelőtt a Magyar Sajtó Házában. A nyár hangulata, az emberek megváltozott életkörülményei igénylik az oldottabb, a gyorsan pergő, könnyen hallgatható, érdekes műsorok szerkesztését. Ezt az elvet figyelembe véve állította össze nyári műsortervét a rádió. A tervezett reími vallomás erejéig a holdtól és a csillagoktól. De a randevú elmaradt, mert Sasvári ebben az időpontban unatkozott és beszélgetni akart beosztottjával. Teltek a napok és Belényesi irigykedve hallgatta az üdülőben a többi beutall beszélgetését, amint azok őszintén jóízű szókimondással szapulták hivatali vezetőiket. Közben Sasvári állandóan szaladgáltatta, hol ezért, hol azért és amikor nem adott munkát unalmas tör- - lenetekkel traktálta. Belényesi a tervteljesítés miatt tűrt és szenvedett. Ugyanis az volt a terve (és ezt teljesíteni akarta), hogy megfőzi főnökét. Tizenkét napig tartott a kálváriája. A tizenharmadik nap reggelén a főnök táviratot kapott. Nyomban utaznia kellett. így jutott Belényesi másfél kellemes naphoz. Ezt a másfél napot alaposan kihasználta. Úgy szidta mindenkinek a főnökét, mint a bokrot... Palásti László az építőipari kapacitások biztosításához. A bizottság összetétele alkalmas e feladat elvégzésére, hiszen a legérdekeltebb szervek képviselői helyet foglalnak benne. Jelenleg az építkezés legfőbb akadálya sok helyen az, hogy megfelelő, beépítésre alkalmas telek nem áll rendelkezésre. Ezért a bizottság felhívta az érintett szervek figyelmét, hogy a folyamatos munka mellett már most kezdjék meg az előkészületeket az elkövetkező évekre is. abból a tárgyból szigorított szóbeli vizsgát tesz, ami azt jelenti, hogy nemcsak a húzott tételből kell felelnie, hanem más kérdéseket is intéznek hozzá. Az írásbeli dolgozatok eredményét egyébként — az elnök döntésétől függően — vagy a szóbeli kezdete előtt, vagy utána ismertetik a jelöltekkel. A vizsgaszabályzat értelmében egy-egy diák felelete legfeljebb 15 percig tarthat és a felkészülésre legalább 20 perc időt biztosítanak. műsorok közül újszerűségével kitűnik a „Helyet az öregeknek” című humoros vetélkedő, amely a 60 éven felüliek igen nagyszámú hallgatótáborához szól. Az idősebb korosztállyal egy „Ki mit tud ’-szerű műsorban kíván kontaktust teremteni a rádió. Az „Újságok vetélkedője” — hasonlóan a korábban nagy sikert aratott „Nem az én színpadom” című színházak közötti vetélkedőhöz — négy fővárosi napilap: a Népszabadság, Népszava. Magyar Nemzet és az Esti Hírlap munkatársainak vetélkedője lesz két adásban. Vidám szórakozást nyújt majd a „Sznobok parádéja”. A Világirodalmi rovat 12 folytatásban bemutatja Mac Hyman amerikai író „Nem könnyű az őrmesternek” című vidám szatirikus regényét egy csetlő-botló újoncról, az amerikai Svejkről. A „Min nevet a világ?” sorozatban elhangzik Claude Aveline „Prométheusz keselyűje” című humoros rádiójátéka; a lengyel humort és szatírát Mrozek és St. Lee képviseli. A könnyűzenei műsorok közül kiemelkedően érdekesnek ígérkezik a hetenként kétszer jelentkező „Dunántúli zenés séta” augusztus 1. és 20. között. Az „Opera barátoknak” című műsor a nyáron is jelentkezik minden szerdán. A műsort a hallgatók levelei, kívánságai szerint állítják össze. „Élet Nyugaton, illúziók nélkül” témakörrel új sorozattal jelentkezik a rádió külpolitikai rovata. A rádió ifjúsági osztálya „Vakáció” címmel 14 alkalommal 30—30 perces adással jelentkezik, mely sok zenei, vidámságot tartalmaz. A TIAI KAP 1986 június 2., csütörtök Névnap: ANNA, IRMA A Nap kel: 3 óra 50 perckor/ nyugszik: 19 óra 34 perckor. A Hold kel: 18 óra 56 perckor, nyugszik: 3 óra 05 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete 19,6 Celsius fok. Melegebb idő Várható Időjárás ma estig: főként nappali felhőképződés, legfeljebb szórványosan előforduló átfutó esővel. Gyenge, napközben élénkebb változó irányú szél. A nappali fölmelegedés kissé tovább emelkedik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 19—23 fok között. Kossuth rádió 8,20: Reggeli hangverseny. — 8,50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9,00: Népek zenéjéből. — 9,20: Kozmosz. Ismétlés. — 9,45: A Szófiai „Kaval” kórus műsorából. — 10,10: Hangverseny Kálmán Imre operettjeiből. — 11.00: Aktuális műsor. — 11,10: Orgonamuzsika. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,00: Rosanna Carterí és Giuseppe di Stefano énekel. — 13,45: Szélike királykisasszony. Mese. — 14,05: Könnyűzene. — 14,45: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. — 15,00: Irmgard Seefried és Dietrich Fischer-Dies- ku énekel, — 15,40: Isten veled, atomkor! IX. rész. — 16,15: Csak fiataloknak! — 16,55: Uj felvételeinkből. — 17,05: Ünnepi könyvhét 1966. — 17,10: Zenekari muzsika. — 18,20: Kubai koktél. — 19,18: Van új a Nap alatt. — 19,33: Népi zene. — 20,31: A Wahnfried rabja. Hangjáték Wagner Richard életéről. — 22,15: Sporthírek. — 23,06: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. — 23,30; Kamarazene. Petőfi rádió 14,00: Massenet operáiból, — 14,45: Polkák, keringók. — 15,05: Ipiapacs. I. Varga Domokos regényének rádióváltozata. — 15.47: Népdalok. — 16.10: Rádióegyetem. —17,05: Deák Tamás táncdalaibol. — 17.15: Gajdenko: Az egzisztencializmus es kultúra. — 17,25: Végig a Váci úton. — 18,20: A vörös szegfű. Regényismertetés. — 18,45: Schumman: Pillangók. — 19,10: Richard Strauss szimfonikus költeményei. — 20,06: A dzsessz kedvelőinek. — 20,25: Színházi élet Győrött. — 20,45: Kiss Károly magyar nótákat énekel.— 21,05: Előszóval — muzsikával. — 22,56: Galoppversenyeredmények. Televízió 8,05: Iskola-tv. Környezettemé“ rét. Oivasas (ált. isk. 4. oszt.) Ev végi ismétlés a mezőgazdasági témákból. — 9.30: Amíg mellettem vagy... Magyarul beszélő nyugatnémet film (ism.) (16 éven felülieknek!) — 11,05: Kisfilmek. 1. Holtpont. 2. Böbe. — 13,35: Környezetismeret (ism.) — 17,35; Hírek. — 17,40: Hétmérföldes kamera. Uttörőhíratíó (ism.) — 17,55: Sorsok, emberek. A fonóban szól a nóta... Riportfilm egy tanító házaspárról. — 18,15: Telesport. — 18,40: ipar a homokon. Riportfilni Szabolcs-Szatmár megyéről. — 19,00: A világ térkepe előtt... — 39,15: Esti mese. — 39,30: Tv-híradó. — 19,50: Kék express. A csapda. Magyarul beszélő francia rövidfilm. — 20,15: Forog az idegen! A döntőbe jutott csapatok vetélkedője. — 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. — 32,25: Szülök, nevelők ' egymásközt. Ha a szülők elválnak... H. rész. Bratislavai tv 16,30: Kicsinyek műsora. — 16.55: Ifjúsági műsor. — 18,30: Brno, 1966. Riportösszeállitás. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Két riport hazánk szépségeiről. — 19,50: A hadsereg filmstúdió új alkotásai. — 21,10: Századunkban történt... — 22,05; Dokumentumfilm. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ BÉRI. MOZI: Június 2-án: Széles változatban! AZ ELSŐ ESZTENDŐ Üj magyar film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél D órakor. GORKIJ MOZI; Június 2-án: A KÉM NYOMÁBAN Magyarul beszélő lengyel bűnügyi film. Előadások kezdete; 4» §> és 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ KERT MOZI; Június 2-án: Széles változatban! YOYÖ Francia íilmburleszk. Előadások kezdete: este 8 orakor. Pénztárnyitás délután 6 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Június 2-án: SZÜNNAP!- — Lezárt útszakasz — remélhetően nem sokáig Megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák Nyári előzetes: Érdekes műsorok a rádióban 4 főnökkel üdülni .. .