Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-18 / 116. szám

Brezsnyev felszólalása a Komszomol 15. kongresszusán Moszkva, (TASZSZ): Kedden a Kreml kong­resszusi palotájában meg­nyílt a lenini Komszomol 15. kongresszusa. A megnyitó ülésén Le- onyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára beszédet mondott. Jókívánságait fejezte ki a Komszomol tagjainak és forró üdvözletét tolmá­csolta az SZKP Központi Bizottsága, az ország kom­munistái nevében. — A szovjet ifjúság ha­talmas érdeklődéssel mun­kálkodik az SZKP XXIII. kongresszusán hozott hatá­rozatok megvalósításán — mert a Komszomol számá­ra nincsenek más célok, mint a párt céljai, forra­dalmunk céljai — mon­dotta. Az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára rá­mutatott arra, milyen fon­tos szerepet töltenek be az önként jelentkezett fiatalok az új ötéves terv kulcsfon­tosságú létesítményeinek építésében. Ezután a nem­zetközi helyzetről szólva hangsúlyozta, hogy a nem­zetközi imperializmus to­vábbra is álnok és veszé­lyes ragadozó. Ezt az Egye­sült Államok vietnami ag­ressziója újból bebizonyí­totta. Az ifjúság az egész szovjet néppel együtt a harcoló vietnami testvérek iránt érzett szolidaritását konkrét tettekben fejezi ki: gépeket, felszerelést és ki­váló fegyvereket készít, amelyekre Vietnamnak szüksége van harcában. Befejezésül többek kö­zött a következőket mon­dotta : A Komszomol az első amelyben ifjúságunk tö­megei elkezdik a leniniz- mus tanulását, elindulnak azon az úton, hogy társa­dalmunk öntudatos állam­polgáraivá válnak, tevé­kenyen részt vegyenek a kommunizmus építésében mondotta Brezsnyev, majd felolvasta azt az üdvözle­tei, amelyet az SZKP Köz­ponti Bizottsága intézett a Komszomol kongresszu­sához. Leonyid Brezsnyev be­széde után Szergej Pavlov elsőtitkár terjesztette elő a Komszomol Központi Bi­zottságának beszámolóját, amelyet vita követett. New York, (MTI): A Biztonsági Tanács a független afrikai országok követelésére kedden foly­tatta a rhodesiai kérdés vitáját. A beirai precedens után — amikor Nagy-Bri- tannia a Biztonsági Ta­nács áprilisi határozata alapján feltartóztatta a Rhodesiába olajat szállító hajókat — az afrikai or­szágok most annak logikus folytatását sürgetik. Három képviselőjük a Biztonsági Tanácsban: Mali, Nigéria és Uganda határozati javasla­tot terjesztett elő, amely arra kéri fel Nagy-Britan- niát, valósítson meg tény­leges blokádot Rhodesia el­len. Londonban időközben második hete folynak a Angol tengerész­sztrájk London, (MTI): Wilson brit miniszterel­nök hétfőn este elhangzott drámai hangú rádió- és te­levízió beszéde nem ingat­ta meg a 65 ezer tagot számláló angol tengerész- szakszervezetet abban az elhatározásában, hogy foly­tatja a bér követelési sztráj­kot. Bill Hogarth, a szakszer­vezet főtitkára óva intette a kabinettet attól, hogy ha­ditengerészeti egységeket vegyen igénybe sztrájktö­résre, mert — mint mon­dotta — ebben az esetben „azonnal kérni fogjuk a dokkmunkások támogatá­sát”. Hogarth szerint két- három héten belül kétezer­ötszáz brit hajó marad le­génység nélkül, illetve kényszerül veszteglésre. legnagyobb titoktartás mel­lett az angol—rhodesiai tárgyalások, hétfőn tartot­ták 6. ülésüket a két fél képviselői. A megbeszélé­sek valószínűleg a hét végéig tartanak, majd foly­tatásukra Salisburyban ke­rül sor egy még nyilvános­ságra nem hozott időpont­ban. A kérdés újabb napirend­re tűzésével az afrikai orszá­gok arra is törekednek, hogy megakadályozzák a megállapodás létrejöttét Anglia és a Smith-rezsim között. A Biztonsági Ta­nács elé terjesztett doku­mentum egyébként olyan javaslatot is tartalmaz, hogy Nagy-Britannia kezd­jen tárgyalásokat az afri­kai politikai vezetőkkel Rhodesia jövőjéről. Koszigin beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) fejlődnek. Köszönetét mon­dott az EAK-nak azért a szerepért, amelyet a béke védelmében kifejt. Egyet­értését fejezi ki azzal az egyiptomi véleménnyel, hogy meg kell akadályozni az atomfegyverek elterjedé­sét. Rámutatott arra a ve­szélyre, amely a Közel-Ke­letet fenyegetné, ha ezen a területen atomfegyverkezés kezdődnék. Vietnami fejleményekről szólva Koszigin kijelentet­te: a Szovjetunió határozot­tan elítéli a Vietnamban folyó agressziót és forrón támogatja a vietnami nén igaz ügyét. Meg vagyunlc győződve arról, hogy ez az igaz ügy győzedelmeskedik. Ezután Koszigin átadta az EAK nemzetgyűlésének a szovjet kormány ajánd kát: az égbetörő szovjet ra­kétát ábrázoló, az űrkuta­tás hőseit dicsőítő hires moszkvai szobor kicsinyí­tett mását. A szobor leleplezését kö­vetően Nasszer elnök és a szovjet kormányfő össze­kulcsolt kezét magasra emelve fogadta a képvise­lők ovációját: A teremben kigyúltak a reflektorok, a két nép barátságának ezt a jelképét az elnöki emel­vényhez tóduló riporterek megörökítették. A keddi megbeszélésekkel véget ért Nasszer és Ko­szigin hivatalos tárgyalása. A látogatás utolsó estéjén a szovjet kormányfő fogadást adott Nasszer elnök tiszte­letére. A rendkívül meleg baráti hangulatban lefolyt fogadásra a Kubbeh palota színes lámpafűzérekkel dí­szes kertjében került sor. A pálmák alatt mintegy ezer vendég ürítette poharát a Szovjetunió és az EAK ba­rátságára, vezetőinek egész­ségére, népeinek boldogu­lására. A kormányküldöttség szerdán utazik haza. A re­pülőtéren Nasszer elnök bú­csúztatja a szovjet minisz­terelnököt. Gennagyij Szavicsev: Tengeralattjáróval a világ körül 2. A hadnagy végigvezetett a hajón. Nagy hévvel ma­gyarázta az egyes szelvé­nyek rendeltetését, amiből én akkor csupán az atom­reaktort magába foglaló szelvényt tudtam úgy- ahogy áttekinteni. Ott áll­tunk a hadnaggyal a vas­tag üveggel borított kém­lelő nyílás előtt, és áhítat­tal néztük a csillogó emel­tyűk, huzalok és dugattyúk bábelét. Másnap délután a hajó­ra érkezett a flottaparancs­nok és a katonai tanács tagja. Azt hittem, a ten­gernagy nem fog tudni át­bújni a szelvényeket ösz- szekötő kerek lyukakon, de ő csodálatos ügyességgel közlekedett, s minden mat­rózhoz, altiszthez volt egy­két közvetlen szava. Távozáskor a tengernagy a hajó hangosbeszélőjébe a következőket mondta: — A flotta katonai ta­nácsa megvizsgálta és rendben találta a hajót. A többi tengeralattjáróhoz hasonlóan a legénység szel­leme kitűnő. Mindenki egészséges és mindenki megfogadta, hogy becsület­tel teljesíti feladatát. Pa­rancsnokuk, aki tapasztalt tengeralattjárós, jeíentette a katonai tanácsnak, hogy készen állnak a feladat végrehajtására. Szerencsés hajózást, barátaim! Vi­szont látásra! Elhangzik az indulási parancs. Az atom-tenger- alattjáró kötelék kifutott támaszpontjáról. Bizonyos idő múlva a fedélzetről mindenki a ha­jó belsejében gyülekezett. A kötelék parancsnoka, Szo- rokin ellentengernagy, órá­jára nézett és így szólt pa­rancsnokunkhoz : — Adjon parancsot a merülésre! Ez volt életem legkülö­nösebb nagygyűlés. A nagygyűlés jelentős mély­ségben folyt le, és résztve­vői nem együtt, hanem kü­lön voltak: a szelvények­ben, az őrhelyeken és pa­rancsnoki posztokon. A nagygyűlést az akció pa­rancsnoka nyitotta meg. — Tengerész barátaim! — szólt a mikrofonba. — Rendkívül fontos és fe­lelősségteljes feladatot kell végrehajtanunk: a víz alatt körbe kell hajóznunk a földet. A hajó valamennyi szel­vényében egyszerre mély csend lett. Ez hét az út célja! Magellán óta több világ körüli hajóútat tart nyil­ván a történelem. Megke­rülték a földgolyót vitor­láshajók, mechanikai haj­tóművel felszerelt hajók és csatahajók. 1803 és 1855 között orosz haditengeré­szek 41 világ körüli és távo­li utat tettek. 1895 óta egymagukban is indultak hajók világ körüli útra. Víz alatti világ körüli utat tett az amerikai Tri­ton tengeralattjáró Edward Beach parancsnoksága alatt. A mi útunk, a mér­földek számát tekintve azo­nos a Triton útjával. De milyen különböző körül­mények közt voltak az amerikai tengerészek és a mieink. Először is, a cso­portos hajózás nem hason­lítható egy atom-tenger­alattjáró útjához. Másod­szor közismert, hogy szinte az egész földet amerikai haditengerészeti támasz­pontok borítják. A Triton bárhol járt, mindenütt a saját támaszpontok ellen­őrzési hatósugarában volt. Csak egy embernek kellett megbetegednie a legénység közül, hogy nyomban ott teremjen valamelyik amerikai cirkáló, amely a beteget azonnal fedélzeté­re vette. A szovjet tengeralattjá­róknak viszont olyan tér­ségen kellett keresztülha- tolniok, ahol sem szovjet támaszpontok, kikötők nem voltak, de még csak szov­jet hajók sem jártak arra pillanatnyilag. Mindez a szovjet haditengerészet ja­vára billenti a harci szél­iem mérlegét. ★ A lemerülés után azon­nal a normális kerékvágás­ba lendült az élet. Külön­leges életrend ez, amely nem hasonlít a parti szol­gálati szervezéshez. A le­génység váltásokban vég­A Gemini—9 amerikai űrhajó keddre bejelentett és háromnaposra tervezett űrrepülését legalább két héttel el kellett halaszta­ni, mert kudarccal végző­dött az Atlas-Agena rakéta felbocsátása, amellyel az amerikai űrhajósoknak űr­randevút kellett volna meg­valósítani. Magyar idő szerint 16,15 órakor léptek működésbe az Atlas rakéta hajtóművei, hogy pályájára juttassák az Agena rakétát. Nyolc perc­cel később azonban az űr­kísérletet irányító William Schneider bejelentette, min­zi a szolgálatot, Mától kezdve külön váltásokban reggeliznek, ebédelnek és vacsoráznak, pihennek, ké­pezik magukat, vagy filmet néznek. A legelső tiszti ügyeletet Robert Putyilov tengerész­kapitány adta. A feladatról meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott, A feladat természetesen nem könnyű, szokatlan. Nem tréfadolog végigha­józni az összes szélessége­ken. Tisztjeink legtöbbjé­nek már nem újság az ön­álló hajózás. Minden rend­ben lesz. Később megtudtam, hogy nem Putyilov volt az egyetlen a hajón, aki Diesel-tengeralattjáron szer­zett tapasztalatokat. Meg­jegyzendő, hogy az atom­tengerészek a legnagyobb tisztelettel vélekednek „Dieseles” bajtársaikról, mert azt mondják, hogy aki a Diesel-tengeralattjá­rókon kapott iskolát, az könnyebben teljesíti szolgá­latát atomhajón. Átmentem a következő szelvényekbe és megismer­kedtem az első váltás több tagjával. A hajóorrban Vlagyimir Koval másod- osztályú őrvezető teljesí­tett szolgálatot. Több bo­nyolult gépezetre felügyelt. Csinos, vékony arcú legény volt kackiás fekete bajusz- szal. Nem is gondoltam, hogy behívás előtt kovács volt. Inkább tisztviselőfé- lének látszott. Elképzelé­seinkben még máig is él­nek a hatalmas termetű kovácsok, akik kezükkel játszi könnyedséggel meg­hajlítják a patkót. den kapcsolatot elvesztettek az Agena rakétával. „Nem tudjuk pontosan mi tör­tént. A Gemini űrrepülésé­re ma nem kerül sor.” A Gemini—9 két űrha­jósa, Thomas Stafford és Eugene Cérnán háromnapos űrrepülése során Cerman körülbelül két és fél órás űrsétára készült, míg az űrhajó parancsnoka, Tho­mas Stafford egy bajban lévő űrhajós megmentését imitálta volna. Staffordnak ez már a második sikertelen űrkísér­lete. (Folytatjuk) Nem sikerült az amerikai űrkisérlet Legalább két héttel elhalasztották a Gemini—9 repülését tltííű? (Bűnügyi regény) Fordította: Szilágyi Szabolcs Tadeusr Koslecki: 31. Kostrzewa figyelmesen nézett. Ezen a helyen tág volt a látóhatár. Puszta térség, a legkisebb védett­ség nélkül, amelyet kihasz­nálhatott volna a gyilkos. Szemben egy ráccsal kö­rülkerített kis villa, s a rá­cson sűrűn nőtt szőlő. Attól a helytől, ahol Rolski el­esett — több mint száz méterre. A jobb oldalon hosszú háztömb. Ez azon­ban egyáltalán nem jöhe­tett számításba. Dúrván mérve — valami kétszáz méter. Talán még több is.! A legnagyobb sietséggel is negyedóráig kellene tarta­nia az átjutásnak ezen az úton. Itt azonban csupán percekről lehetett szó. Vállat vont. — Gyerünk! A sár nedvesen cuppo­gott. A láb csaknem boká­ig süppedt a vastag, sűrű masszába. Minden egyes lé­pés sokkal több erőlködést kívánt, mint tíz a kemény talajon. Eszébe jutott a jegyzőkönyv megfelelő ré­sze. — Lassan ment az il­lető? — Igen — mondta a fő­hadnagy — nagyon las­san. Kostrzewa az órájára pil­lantott. Ezen a szakaszon nem lehetett másképpen menni. Tovább gázoltak, élesen kirajzolódott körvo­nalú nyomok láncolatát hagyva maguk mögött. Olyan mélyen besüppedtek, hogy minden nyom azonos­ságát meg lehetett állapíta­ni gipsz nélkül is. — Itt feküdt — közölte a főhadnagy és talán a lelkiismerete megnyugtatá­sára kinyitotta a helyszíni vázlatot. Kostrzewa halkan füty- tyentett, amikor ellenőriz­te az át jutáshoz szüksé­ges időt. Tőrrel a lapockái között? A helyzet egyre ér­telmetlenebbnek látszott. — Tegnap esett az eső maguknál? — Nem — a főhadnagy azonnal megértette a cél- zatos kérdést. — Azóta egyszer sem. De itt mindig ilyen ingoványos a terület... Eső után sokkal rosszabb a helyzet. — Vagyis akkor egyálta­lán nem lehetett átmenni? — Ügy is mondhatnám. Az idevalósiak általában elkerülik ezt a részt, ak­kor is, ha kilométereket kell megtenni. Na, de ha valaki nem ismeri a kerü­letet... — Egyelőre köszönöm. Nem fogom tovább zaklat­ni magát. Megpróbálok egy kicsit a magam erejé­re támaszkodni. — Nem lesz rám szük­sége? — a főhadnagy hangjában csalódás volt. — Dehogyis nem! Csak nem most... Különben tud­ja, olyan belső rálátás ez a szituációra, lelki csen­dességben — magyarázta tréfásan. Elváltak. Kostrzewa ne­kivágott keserves útjának a sártengeren át, pedánsan ellenőrizve a vázlaton fel­tüntetett távolságokat. Amikor végre odaért az aszfalttal burkolt kemény 'úttestre, talán tíz percet is rá kellett szánnia, hogy valamennyire megtisztítsa cipőjét. Bár a helyi újság hatalmas lepedőjét hasz­nálta erre, cipője mégis olyan maradt, mintha épp most húzták volna ki a szemétládából, amelyben már emberemlékezet óta pihent. A rácson túli villát sző­lő fonta körül, a doktor úgy vélte: ha Rolski ebbe az irányba jött, akkor út­jának célja ez a ház lehe­tett. Becsengetett. Hosszú percek múlva egy nő nyi­tott kaput, nem túl tiszta kötényben. Talán azonban mégsem a szolgálólány volt. — Milyen ügyben? Amikor megmagyarázta, a nő arcán meglepetés je­lent meg, sőt talán rémü­let. — Valóban, hallottunk az esetről. Nagyon meg­ijedtünk. Hiszen majdnem a mi kapunk előtt, és eb­ben a városrészben... Nem, nem ismerek semmiféle Rolskit. A férjemnek sin­csenek olyan ismerősei, akiről én ne tudnék... Tel­jesen ki van zárva, hogy hozzánk indult volna. Kü­lönben is, miért éppen mi- hozzánk? Ugyanerre vezet az út ahhoz a nagy ház­tömbhöz, a Jableczna ut­cán. Itt egész sereg ember lakik és lehet, hogy... A hölgy egész idő alatt a kapuban állt, az alig ki­nyitott kaput fogva. Lát­hatóan nem akarta beljebb engedni a doktort. Kostrze­wa felhasználhatta volna meghatalmazását, bemehe­tett volna ebbe a házba, de nem tette. Miért is? Le­het, hogy még visszatér ide. Egyelőre befejezettnek kellett tekinteni az ügyet. A férj kétségtelenül meg­erősíti ezt a nyilatkozatot. A doktor kalapot emelt: — Ez esetben elnézést ké­rek. Nagyot csattant a lendü­lettel becsapott kapu. A doktor vállat- vont. A nő kétségtelenül meg volt ri­adva, de mit bizonyit ez? Néha még a legrendesebb emberek sem szeretnek kapcsolatba kerülni a nyo­mozó hatósággal. Hátha még gyilkosságról van szó! Rágyújtott. Háztömb? Valóban, oda is igyekezhetett Rolski. Lehet, félúton el akart for­dulni? A háztömbnek hat kapuja és számtalan lép­csőháza volt. Átfutotta a lakók névsorát. Egy sereg kis lakás, de csaknem mindegyikben néhány csa­lád élt. Napokba telne, amíg mindet kikérdezné Rolskiról. Ügy döntött, hogy ezt a helybeli rend­őrség munkatársára bízza, de hitt az akció sikerében. Hosszas keresgélés után talált rá az álmos házmes­terre, aki már most, a ko­ra délutáni órákban is álmos volt. Az alkohol sa- vanykás illata, amely szá­jából tört elő megmagya­rázta az álmosság okát. Igen, persze, hogy ő is hallott a gyilkosságról. — Ki ne hallott volna, uram? Manapság csak azl nézi az ember, vajon hoj lesnek rá bicskával. D« hol nincs ez így? (Folytatjuk* Rhodesia ügye a Biztonsági Tanács előtt

Next

/
Thumbnails
Contents