Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-17 / 115. szám

Az ország egyetlen gyertyagyárában Előzetes siker a BNV-n ♦ Mástél kilós hangulatkeltő ♦ Küliöldi megrendelések „Nincs hely46 Nem újdonság, az újság­olvasó klub ötlete, nem kell külföldre menni jó pél­dáért: hazánk több nagyvá­rosában, megyei székhelyén működnek ezek a jólbevált klubok; legutóbb a pécsi librésszó megnyitásáról adott hírt a sajtó. Nyíregyházán is megszü­letett már az újságolvasó helyiség berendezésének öt­lete. Az ötlet mind a mai napig ötlet maradt — hely hiányában. A megyei könyvtár jelenlegi szűkös olvasóterme — gazdag napi­lap és folyóirat anyagával — csupán 10—15 érdeklődő igényeit elégítheti ki egy- idöben. A megyei könyvtár már több alkalommal pró­bálkozott helyiségszerzéssel, mindeddig sikertelenül. A városunkban épülő iro­daházak, középületek elké­szülte nyomán rendszerint ,.költöznek a hivatalok”. Igaz, hogy a felszabaduló helyiségek azonnal gazdára találnak, igaz, hogy így ol­dódik meg egy-egy össze­zsúfolt munkahely terem­gondja. De érdemes lenne valahol a város központjá­ban helyet találni — s ez­által a több tízezer nyíregy­házi rendelkezésére bocsáta­ni — az ideérkező napila­poknak, hetilapoknak, nép­szerű és szakfolyóiratoknak, a hazai és a külföldi sajtó sokszáz termékének. 1960-ban települt Nyírbá­torba, s azóta is itt üzemel az ország egyetlen gyertya­gyára. A kis létszámú gyár az egész országot ellátja. Igaz, az igények egyre nö­vekednek, s nem tudnak minden esetben lépést tar­tani a kereslettel. A 34 tagú kollektíva nagy része nő, hi­szen egyetlen munkafolya­mat sem igényel különöseb­ben nagy megerőltetést. A gyertyaöntés, lakkozás, cso­magolás ma már gördülé­kenyen történik. Termékeik között 22 féle gyertya szerepel. Megtalál­juk itt a néhány dekás tor­tagyertyát és a több, mint másfél kilós díszgyertyát is. Az utóbbiak színes kivitel­ben a budapesti Szabadság­szálló bárjában teremtenek kellemes hangulatot. De nemcsak gyertyákat, hanem fáklyákat is készítenek, me­lyeket elsősorban a vasútnál használnak fel. Évi termelésük ezer tonna. A darabszám típusonként változik, hiszen a tortagyer­tyából több tízezer darab készül évente, az egy kiló hetven dekás díszgyertyából viszont csak néhány száz. Közismert dolog, hogy or­szágszerte, sőt, külföldön is egyre nő az érdeklődés a különböző diszgyertyák iránt. A hangulatos laká­sok berendezéseihez ma már úgy hozzátartoznak, mint a festmények, vagy a porce­lánfigurák. A gyár kollektí­vája hozzákezdett új típusú díszgyertyák készítéséhez. Egyelőre még csak kísérleti stádiumban vannak, de az első darabok máris meg­nyerték a tetszést. Néhány hete pár darabot küldtek az új gyertyából az ipari vásárra. Még a meg­nyitás előtt meglátták á ke­reskedelmi szakemberek, s azonnal húszezer darabot 1959 óta Ausztria, mint hivatalos kiállító, rendsze­resen részt vesz a budapes­ti vásárokon. — Ezúttal mintegy 140 kiállító küldi el áruit Ausztriából. Az osztrák ipar termékei a BNV-n összesen 3500 négyzetméternyi terüle­akartak rendelni belőle. Egyelőre ez lehetetlen, te­kintve, hogy a gyártás meg sem kezdődött, most kísérle­teznek csak a szinekkel és formákkal. Ennél jóval na­gyobb megrendelést akart adni az egyik külföldi or­szág képviselője is. Az új díszgyertyák külön­ben sárga, piros, zöld, kék és fehér színben készülnek. Szokatlan alakú edényekbe öntik őket és így nyerik el eredeti formájukat. Henger, gúla, kocka alakú is talál­ható közöttük. Eltekintve a belföldi nagy érdeklődéstől, a külföldi piac értékes valutát jelent­het majd. (bf) tét foglalnak majd el, s így az osztrák részvétel rekord­nak számít. A BNV iránt Ausztr ában megnyilvánuló nagy érdeklődés következté­ben az érdekeltek1 úgy dön­töttek, hogy az 1967-es vá­sárra a Városligetben új osztrák pavilon épül. 140 osztrák kiállító Budapesten A SZAKEMBER Védekezzünk a kukoricamoly ellen Sajnálatos, hogy több tsz földjén kukoricaszár áll még behordatlanul, vagy lábon. Pedig a lábon álló kukorica­szár a kukorica egyik ve­szélyes kártevőjének, a ku­koricamolynak a kedvenc telelőhelye. A kukoricamoly kártételére azonban nem fordítanak gondot a szövet­kezetek, jelentéktelennek tartják.. Petiig rjeg^Jlapitott tény, hogy e kártevő a számára kedvező viszonyok mellett 20 százalékos kárt is okoz. A megye kukorica vetésterületét figyelembe véve ez évi 900 000 mázsa terméskiesést jelenthet, má­jusi morzsoltra átszámítva. Ez megközelítőleg 30 000 hold kukorica termésének felel meg. Látható tehát, hogy a viszonylag ártatlan­nak tűnő kukoricamoly mi­csoda óriási veszteséget okozhat a népgazdaságnak. Ugyancsak fertőzött a házak udvarán, istállók mellett összehordott kukoricaszár nagy része is. A kukoricamoly elleni vé­dekezés leghatásosabb mód­ja a kártevőnek a telelőhe­lyén történő elpusztítása, mielőtt a lepkék rajzása megkezdődne. Ennek érde­kében a földművelésügyi mi­niszter 8/1964 FM. sz. rende­leté értelmében az előző évi termésű kukorica- és cirok­szárat, csutkát, cirokszakállt május 31-ig folyamatosan meg kell etetni, vagy más módon megsemmisíteni. Semmiképpen ne használjuk a kukoricaszárat kerítés ké­szítésére, épületek fedé­sére, ami sajnos megyénk­ben nem ritka jelenség. Ha­tásos, ha a szárat „Orkán” szártépővei felaprítjuk. Munka közben ugyanis a szártépő a hernyók nagy ré­szét összeroncsolja, vagy a madarak részére lesz jó cse­mege. A feltépett szár ka­rámokban, juhhodálvban szétterítve trágy átfeszítésre használható fel, vagy a te­rületen leszántva hasznosít­ható. Ezek az intézkedések csak akkor vezetnek eredményre, ha minden szövetkezet lel­kiismeretesen és idejében végzi el a védekezést. Szili Máté, a növényvédő állomás labo­ratóriumvezetője Géppel patántálják »'dohányt Hodászon, az állami gazdaság területén. Foto: Hammel József Fokozódik az érdeklődés a mezőgazdasági szakmák iránt Az általános iskolákból kikerülő fiatalok közül a mezőgazdaság 15 féle szak­mára 6000 szakmunkás- tanulót vár az Idén. A még viszonylag új, s ezért nem is elég széles körben is­mert pályaválasztási lehe­tőségekről a Földművelés- ügyi Minisztérium szakok­tatási és kísérletügyi fő- igazgatóságán tájékoztatták az MTI munkatársát. Felveszünk autóvillany- szerélőt, lakatost, motor- szerelőt, dömperszere­űőt, budapesti és vi­déki munkahelyre. A vi­déki munkahelyen kikülde­tési átalányt fizetünk. Je­lentkezés helye: 21. sz. Autóközlekedési Vállalat Budapest, XIII., Jász u. 38. (5378) ÉM. Budapesti Betonárugyár Budapest, XXI. (Csepel) Rákóczi F. u. 289. azonnali belépéssel alkalmaz betoneleme gyártó munkára férfi és női segédmunká­sokat. Felvételhez munkakönyv, MIL-lap és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. Felvételre jelentkezés a fen- I ti cím munkaügyi csoport- | ján. (Bp. 5516) 1 Keveréktakarmány = több tóján = nagyobb bevétel, ba tojásértékesítési szerződési köt a íöldniűvesszövetkezettel Kitűnő minőségű keveréktakarmány kapható csere­takarmány ellenében. (HK) Állami gazdasagok, fmsz-ek, ktsz-ek FIGYELEM! TŰZVÉDELMI CÉLRA 200 1. gurító abroncsos vashordóval víztárolót készíttethet­nek. Állami gazdaságoknak és állami vállalatoknak 203,40 Ft, fmsz-eknek és ktsz-eknek 231,10 Ft. Megrendeléseket kérjük: GÖNGYÖLEGFEL ÚJÍTÓ VÄLLALAT Budapest, XIII. Váci út 69. Telefon: 200-021­A fiatalok körében is nő az érdeklődés a mezőgaz­dasági szakmák iránt. A mezőgazdasági szakmunkás­tanuló-iskolák 6000 első éves helyére már április közepéig, tehát a középis­kolai és az ipari tanuló felvételek lezárása előtt több mint 3600-an jelent­keztek. Míg a tanulóhe­lyeknek tavalyelőtt csak 37 tavaly pedig 53 százalékát töltötték be olyanok, akik eredetileg is mezőgazdasági szakmát választottak, idén ez az arány meghaladja a 60 százalékot. Az 1966—67-es tanévben továbbfejlesztik a mezőgaz­dasági tanulóképzés tanter­vét, szervezeti formáit és anyagi-technikai feltételeit. A képzési időt minden szakmában három évre növelik, s a legtöbb szak­mában, szemben az eddigi hárommal, évi 5 hónapra bővítik az elméleti oktatás idejét. Az elméleti és gya­korlati gazdasági képzés idejére minden tanuló ta­nulmányi eredményektől füg gően havi 180—360 forint — állami ösztöndíjat, a szer­ződtető gazdaságban vég­zett munkáért pedig tanuló­bért kap. Ezenkívül min- den olyan tanuló, aki nem az iskola székhelyén lakik, kollégiumi elhelyezésben és ellátásban részesül. A mezőgazdasági szak­mát választó, de az álta lános iskolában még nem jelentkezett fiatal, vagy közvetlenül ahhoz az üzem­hez fordulhat, ahol majd szakmunkásként dolgozni akar, vagy a lakóhely sze­rinti illetékes járási ta­nács mezőgazdasági osztá­lyához. Tájékoztatják őket, hogy milyen üzemben mi­lyen szakmára köthetnek szerződést. Bemutatkozott a jövő megyei népi együttese? Egy sokat ígérő bemutató tanúi lehettek május 7-én es 8-án a nyíregyháziak. A Móricz Zsigmond Szak- szervezeti Műv. Ház és a megyei művelődési ház kö­zös tánccsoportja Szabolcs- szatmári táncok címmel tartotta bemutatkozó műso­rát. Ez az előadás igen je­lentős lépés a megye kul­turális életében, s még je­lentősebb lehet A műsor címében említett szabolcs-szatmári táncokat, és más vidékek táncait lát­tuk. Ez önmagában még nem volna nagy dolog; a figyelemre méltó az, hogy első ízben mutatkozik be a megyében ilyen jól fellő-' szült csoport. A tánckar elő­adása lendületes, fiatalos, mindamellett preeiz, pontos, fegyelmezett, és ez együtt dicséri a csoport vezetőjét, Dalanics Györgyöt, és a tag­ság áldozatos munkáját. Ritkán esik meg — és az utóbbi években egyáltalán —, hogy induló csoport ilyen magas színvonalú felké­szültséggel mutatkozik be. 16 évvel ezelőtt néhány társammal, az akkori Hon­véd Művészegyüttes tánco­saként jártam erre először néptáncot gyűjteni. Mi vol­tunk az elsők, akik ezt tet­tük, Uj fehértó és Nyírbá­tor környékén kis falvak­ban, tanyákon jártunk. Meg­lepett és örömmel töltött ei a tánchagyomány gazdagsá­ga. Fiatal 20—30 éves embe­rektől tanultuk a táncokat, ami egyedül csak ezen a vi­déken volt lehetséges. Az ország más tájain 50—60 évesek voltak, akiktől tanul­ni lehetett. Én a gyűjtött anyagot a Honvéd Művészegyüttes mű­sorában dolgoztam fel (a na­pokban is szerepelnek vele Algériában), majd a későbbi Belügyminisztérium együt­tesében. Pár évvel később Rábai Miklós az Állami Népi Együttes koreográfusa gyűj­tött itt, s dolgozta fel az Első szerelem című művé­ben, majd a Szatmári tán­cokban, az itt talált gazdag anyagot. Azóta országszerte ismeri az öntevékeny moz­galom a szabolcs-szatmári táncokat, s több neves ko­reográfus használja ezeknek a gyűjtéseknek az eredmé­nyét. Miért írom mind ezt? Mert idestova 20 éve mióta a néptáncmozgalom van, ennek a megyének nincs központi együttese, ír. gyűjtené, feldolgozná és közkinccsé tenné ennek a táncban leggazdagabb me­gyének a tánckincsét. A szomszéd debreceni együttesre tisztelettel néz­nek Nyíregyházán, de eszük­be sem jut, hogy nekik is lehetne. A debrecenieknek van egy-két nyírségi táncuk, de ez elenyészően csekély a lehetőségekhez képest. Most viszont bemutatko­zott egy nagyszerű kis­együttes, amelynek tagsága és vezetője egyaránt alkal­mas arra, hogy ezt a nagyon szép, nehéz és hálás felada­tot elvégezze; még az utolsó pillanatban. Mi kellene eh­hez? Elsősorban anyagi és erkölcsi támogatás. Például mindjárt először egy kísérő zenekar. (Mert ez a szép bemutató zongorakísérettel zajlott le.) Van tudomásom szerint egy kitűnő énekkar, mellyel közösen dolgozhatna az együttes. Jó lenne végre, ha az ország táncban leg­gazdagabb vidéke. sajat együttesével, elsőkézből vin­né színpadra a hagyomá­nyait, s terjeszthetné or­szágszerte. Eddig nem volt még ilyen csoport, mely ezt ké­pes lett volna vállalni. Ok tudnák, csak az illetékesek, a megye segítsége kellene hozzá. Mert innen eddig mind­annyian csak vittünk érté­ket, táncot, s ez a vidék mintha tudatában sem lenne annak, hogy milyen és mennyi kibányászatlan ér­ték tulajdonosa. Mint a megye tánckultú­rájának egyik ismerője me­rem javasolni; hogy ez a csoport a. megyei népi együttes legyen, illetve le­hessen. Vadasi Tibor, a népművelési intézet munkatársa Jogi munkakörök a ísz-ekben Az idén végző jogászok elhelyezkedési lehetőségei A budapesti, pécsi és sze­gedi tudományegyetemek jogi karán az idén 275 hallgató fejezi be tanul­mányait. Közülük 31-en azokon a munkahelyeken kezdik el jogi pályájukat, ahonnan az egyetemi évek alatt a társadalmi ösztöndí­jat kapták. A többiek a meghirdetett 320 állás kö­zött válogathatnak. Az igazságügy területén — bíróságokon — ügyvédi munkaközösségekben — 120 fiatal jogászt helyeznek el. A Minisztertanács tanács­szervek osztálya az idén 48 végzős hallgatót helyez el, köztük 21 társadalmi ösz­töndíjast. A fiatalok a me­gyei és járási tanácsok igazgatási, mezőgazdasági osztályán kezdik meg mun­kájukat. Ezenkívül a különböző minisztériumok, főhatósá­gok, vállalatainál, intézmé­nyeinél találnak elhelyezé­si lehetőséget a fiatal jo­gászok. A meghirdetett ál­lások között szerepel többi között a Salgótarjáni Acél­árugyár, az Ózdi Kohászati Üzemek jogi osztálya, az Or­szágos Gumiipari Vállalat, a Pécsi Kesztyűgyár, a KPM AKÖV kirendeltségei, a közúti és vízügyi igazga­tóságok. A Földművelésügyi Mi­nisztérium az idén első íz­ben hirdetett meg végzős hallgatók számára tsz-ek- ben jogi munkakör betölté­sére pályázatot. Szobafestő' mázoló, továbbá műköves Építőipari könnyűgepke­zelői vizsgával rendelkező dolgozót gépkezelői munkakörbe felveszünk szakmunkásokat felvesz az É. M. Szabplcs megyei Állami Építőipari Válla­lat, Nyíregyháza, Toldi út 3. sz. Jelentkezés: MÉK. beru­házási osztály, Nyíregy­háza Benczúr Gyula tér 7. Telefon: 15—50.

Next

/
Thumbnails
Contents