Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-31 / 127. szám
ASSZONYOK A CIPŐGYÁRI BRIGÁDBAN Kitüntetések Szamosújlakon A Minisztertanács vándorzászlaját Szirmai Jenő, a SZŐ VOSZ elnöke adta át A képen balról jobbra: K állal Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke, dr. Szász Ferenc, a szamosújlaki tsz párttitkára és Veszprémi Ferenc, a termelőszövetkezet el nőké. Foto: Hammel József Zászlódíszbe öltözött május 28-án Szamosújlak. Az Uj Élet Termelőszövetkezet, az országos termelési verseny 5. kategóriájában első lett, s a község a Miniszter- tanács vándorzászlajának, oklevelének, 50 ezer forintos pénzjutalmának átvételére készült. Szamosújlak első házánál díszkapu fogadta a vendégeket, Szirmai Jenő elvtársat, a SZÖVOSZ elnökét, Kállai Sándor elvtársat, az MSZMP megyei bizottságának titkárát, dr. P. Szabó Gyula elvtársat, a megyei tanács vb. elnökhelyettesét és mindazokat, akik még a megyei, járási szervektől az ünnepségre érkeztek. A művelődési ház bejáratánál úttörők álltak sorfalat, s a zsúfolásig megtelt teremben Juhász Gyula Munka című versét szavalta el egy kisiskolás. Munka. Erről szólt legtöbbet ünnepi beszédében Szirmai elvtárs is. A tsz tagjai, 190 család kemény és megfeszített munkája, hogy az elmúlt év gazdálkodása alapján országos elsők lettek. Évek óta részt vesznek a versenyben és gyakran értek el helyezést, de az első helyre csak most kerülhettek. A tsz legtöbb gazdálkodási ága a gyümölcskertészet. Jelenleg 90 hold termő gyümölcsösük van, s 1965-ben holdanként 159 mázsa almát szüreteltek. Az alma mellett az egyéb termelési ágakat sem hanyagolták el, jól jövedelmezett az állat- tenyésztés is. Ezek együtthatójaként a tsz az elmúlt évben hat és fél millió forinttal haladta meg a tervezettet. Ennek arányában bevételük másfél millió forint értékű árut értékesített, nőtt a tagok jövedelme is. Egy munkaegység 71,30 forintot ért, az egy tagra jutó átlagjövedelem meghaladta a 27 ezer forintot, az egy családra jutó jövedelem pedig megközelítette a 30 ezer forintot. A szorgalmas munka gyümölcse, hogy a községben szinte minden második ház új, vagy frissen renovált, hogy 9 személygépkocsi van a tsz-tagok tulajdonában, a motorkerékpárok száma meghaladja az ötvenet. Mindez ott található, ahol húsz évvel ezelőtt a háztartásokban a legnagyobb gond a kenyérre és sóra való pénz előteremtése volt, de ma már nem újság a mosógép, porszívó, rádió, televízió és egyéb háztartási eszköz. Amilyen mértékben gyarapodott a tagok háztartása, ugyanolyan mértékben nőtt a közös vagyon. A tsz az elmúlt évben egymillió 760 ezer forintért eszközölt beruházást Irodaházat almatárolót kukori- cagórét építettek, cséplőgépet traktort járvasilózó- gépet munkagépeket vásároltak úgy, hogy egy fil- lérnyi hitelt sem vettek igénybe. A községben ma már mindenki magáénak érzi a szövetkezetét Elmúltak azok a gondok, amikor munkaerőhiánnyal küzdöttek. Sok az olyan fiatal, aki miután megjárta Budapestet, vagy az ország különböző városait visszatért a termelőszövetkezetbe és részt vesz az ifjúsági brigád munkájában. Ezeket a fiatalokat nemcsak az anyagi előny vezérelte visz- sza a községbe. Persze a termelőszövetkezet vezetői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatalok megtalálják számításukat falujukban. Az idősebbekre is gondja van a tsz-nek. Több mint hatvanezer forintot fordítottak a betegek és az öregek segítésére. A humanitásnak szép példája ez. A szamosújlaki ünnepség bizonyság volt arra, hogy nálunk a munkának értelme és megbecsülése van. Szűnni nem akaró taps zúgott, amikor Szirmai Jenő átadta a vándorzászlót Veszprémi Ferencnek, a termelőszövetkezet elnökének. De ugyanilyen taps köszöntötte a kitüntetett termelőszövetkezeti tagokat A kiváló termelőszövetkezeti tag jelvényt özv. Dékány Dezsőné, Bíró Gyula, Józsa Ernő, Horváth Zoltán és Józsa Julianna kapta. Oklevéllel Biró Zoltán és Bíró János munkájának adózott elismeréssel a földművelés- ügyi miniszter. A szamosújlaki ünnepség a kultúrházban tartott ünnepi beszéddel nem ért véget. A termelőszövetkezet vacsorával látta vendégül tagjait 8. E. Utazás Szabolcs-Szatmárban A beregi múzeum Akt a szabolcs-szatmári népet szereti, az a múltját is becsüli. Csakhogy vaskos könyvek telnének meg a történetével. Egyszerűbb, rövidebb az út, vagyis az itt élt és élő nép számba vétele, a múzeumok segedelmével. Bemegy az ember a kiállítási terembe, s nézi — ilyen volt Szabolcs-Szat- már megye 50 000, 5000, 1000, vagy 100 esztendeje. Most a vásárosnaményi Beregi Múzeumban kutatom az eddig élt ember szokását és gondolatát. A kövek, a kőeszközök szerint ősidőktől ember lakta a beregi tájat. 15 000 régészeti tárgyat őríz a pár éves tájmúzeum. Aztán a gazdaságtörténet. Milyen jó volt, hogy tudós kéz mentette és gyűjtötte a padlások zúgában, az ólak, pincék sarkában pusztuló mezei szerszámokat és tárgyakat. A faekétől a szapulóig, a táj szülte mezei ember célszerű ta- találmányáig oktat, tanít a beregi múzeum. A kuruc- ivadékok fából faragott tengerivetőgépet, mákvetőt, s répavetőt, a másik magyar diódarálót csinált. Bevonult a gyerek: az apa fából tizedesmérleget készít, mert messze van a posta és nem szeretné, ha 5—10 deka súlyfelesleg címén nem vennék fel a katonafiának szánt csomagot. Aztán az asszonyok munkája. A beregi hímzés. 1930 évben már világmárka a beregi asszonyok kézimunkája. Csakhogy a múzeumban élesen kettéválik a népi és az un. úri beregi kézimunka. Most arra gondolok, hogy az írás szerint Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony a munkácsi udvarába gyűjtötte Erdély és a felvidék népművészeit. Milyen jó is volna nyomon követni a népművészet fejlődését. A rózsa, a beregi nép virágdísze. Különösen szeretik a pünkösdi rózsát. Sajátos korsókendőt is őriz a múzeum. Ez egyedül álló népművészeti érték, csakis Jándon, hímezték a kétméteres korsókendő végét. A szövés-fonás emléke sem kutya. Nagy becsülete lehetett a gatyamadzagnak is, hiszen külön gatyamadzag szövőgépet is készítettek a beregiek. Aztán a pásztorélet önlékei. Először is Vajas József, a nagyrozvágyi kondásnem- zettség mondásait említem. Névről szólító ő a kocáit: Bimbi — gömbölyű, Vezén — vezető, Csárdás — mozgó, Szilaj — szeszélyes, Fani — kapta a nevét, Síró — ha a másik hozzá ér és már sír, Güzü — alomszalmát tart a szájában, Darázs— VaJamenny iük élete — regény „Állandó izgalomban voltam — Ncgy éve minden megváltozott A sors közbeszólt — Ha nincs ez a gyár..." Áprilisban a tűződe 33 asszonya és lány közül tizenheten aláírták a verseny vállai ást. Ezzel megalakult a Jókai, vagy ismertebb nevén a Váliné-brigád. Hogy mit tettek azóta? Dolgoztak, éppúgy mint az- elő, vagy egy kissé jobban. Ha lemaradtak — és lemaradtak, mert a cipőgyár áprilisban is újfajta gyártmányok készítésére tért át — vasárnap mentek be dolgozni, hogy pótolják. Nem ágált senki az ünnepi munka ellen, még a családot is meggyőzték a szükségességéről. Társadalmi munkát végeztek az új csarnok építésének előkészítésére. De ők ezt csak kikapcsolódásnak nevezték, s nem kötelességnek fogták fel, hanem szórakozásnak, ahol tréfálni, nevetgélni lehet munka közben. (A tüződében nagy zajt csapnak a gépek, ott még a szomszédja hangját sem hallja senki.) Virágágyakat ültettek az udvarra. Hát ilyenek. Megértik egymást, s lassanként műszakon túl is egyre közelebb kerülnek társaikhoz. És ez a megértés nem is könnyű, valamennyiüknek küzdelmes és megpróbáltatásokkal teli regény az élete, s ezt előbb nekik is meg kellett ismerniük. Talán egyikük-mási- kuk éppúgy mondta el társainak is, ahogyan nekem. I—L — Négy év alatt három gyermekünk született. A férjem tisztességesen keresett, de hát ez kevés volt. A gyerekek olyan aprók voltak még, hogy mozdulni sem tudtam mellőlük. Teltek az évek, s mondtam az uramnak, megyek dolgozni. Ö hallani sem akart róla, de végül ráállt. Ám elhelyezkedni sehogy sem sikerült. Végre egy ősszel mehettem az almatárolóba, nyáron pedig a sóstói strandra, őszkor újra a tárolóba, nyáron meg a strandon, s mikor hol. Közben egy hónapot kórházban is dolgoztam, meg mindenütt, ahol csak lehetett Ahol akadt valami munka egy szakképzetlen nő számára. így telt az életem, állandó izgalomban, hogy mikor nem tudok keresni, vagy mikor kapok egy rendes állást. Akkor megláttam a cipőgyár hirdetését. I -i. — Az én férjem kisiparos, cipész. Mondtuk neki, kérleltük, menjen be a szövetkezetbe, dolgozzon rendes munkán, nem élet ez így. De nem. S ellenkezését most érzi a család. Télére beteg lett, aztán csak egy kis segélyt kapott, se bet~g- pénzt, semmit. Az én fizc.é- semből fizetjük a tavalyi adóját. (De azért ne tessék azt hinni, hogy rossz ember az én uram. Jó ember ő, s így kell szeretni.) Míg én nem dolgoztam, semmink se volt. Négy éve aztán megváltozott. Részletekre, gyűjtögetve megvettem a bútort a szobába, pontosan olyat, amilyent akartam. Meg minden mást. I_L_ A lakás majdnem mindenkinek problémája. Kicsi, vagy vizes, vagy éppen albérlet, — arra csak panaszt hallani. De legtöbbjük gázzal főz, mosógéppel mos, és itt-ott más háztartási gép is akad. A bútor mindenütt olyan, amilyet egy-két éve vettek: ízlésüknek, igényeiknek megfelelő. Ez pedig — asszonyokról lévén szó, — nem csekélység. S a visszavisszatérő indokok: — Mióta dolgozom... — Hogy elhelyezkedtem ... — Mióta én is keresek... S ez a büszkeségen kívül — valóságérzéket is jelent. — Csak a tv-t vettük az én keresetemből — meséli egy asszony. — Nekem a három gyerek volt a fontos, hogy tólük ne vonjak el semmit. A legnagyobb érettségizett, a másik szakmát (Folytatás az 1. oldalról) A számos tiltakozó távirat, a sok-sok csomag, a vietnami alapra befizetett minden forint azt bizonyítja, hogy úttörőink együttéreznek a harcoló vietnami néppel és erejükhöz mérten segítik hősi harcukat. Velünk együtt gyermekeink is azt akarják, hogy Vietnam területén szűnjön meg az embert és az elemeket pusztító bombázás, hogy az ott élő gyermekek is békében nyugodtan járhassanak iskolába, s félelem nélkül éljenek, mint a szocializmust építő országok gyermekei, mint a magyar úttörők. tanul, a legkisebb iskolás. De biztos, hogy ö is folytatja. öt éve valóságos harcot kellett vívnom a férjemmel, hogy eljöhessek otthonról. Azt mondta: „Ameiyik! férfi nem bírja eltartani a családját, az nem is férfi.” A sors közbeszólt, beteg lett, s most csak könnyű munkát végezhet. Alig keres ezer forintot. Tessék mondani, tudnám én ebből iskoláztatni a gyermekeimet? !_iEnnyi elég is lenne, hogy érthetővé váljon a brigád összetartása, egymás iránti segítőkészsége. Mégis megkérdezem, minek tulajdonítják a megértést: — Ügy szeretjük, ha törődik velünk valaki. S ez Szabónéra is vonatkozik, aki csak ennyit mondott el az életéből: — Az uram tizenkét éve kezdett inni. Pénzt nem adott haza, s elvitte a háztól még a bútorokat is. Mikor végképp nem tudtam mit enni adni a két lányomnak, munka után néztem. Tavaly ősszel váltunk el. Ha nincs ez a gyár... Ha ,.. Nem is tudom, mi lesz velünk. Nagyobbik lányából most lett cipőipari tanuló. A felvételi beszélgetésre a gyár ebédlőjébe Szabóné is bement. És úgy tűnt, a bizottság előtt a mama jobban meghatódott, mint a kislány. A továbbiakban az úttörőéletről, a KISZ és az úttörőmozgalom kapcsolatáról, azokról az elvtársakról beszélt a megyei pártbizottság első titkára, akiknek a vidám, boldog úttörőéletet köszönhetik pajtásaink, majd befejezésül a következőket mondta: — A Magyar Szocialista Munkáspárt megyei bizottsága nevében köszönetét mondok azoknak az úttörővezetőknek, akik szülői szeretettel és felelősséggel egyengetik a párt útmutatása szerint a felnövő ifjú nemzedék útját, szabad idejüket nem kímélve dolgoznak azért, hogy gyermekeink egyre jobban érezzék magukat az úttörőmozgalomban. Kívánom, hogy ez a mai ünnep új forrás legyen az úttörőmozgalom számára. Gyermekek és felnőttek együtt merítsünk erőt ebből a forrásból későbbi, még nagobb, s egyúttal még szebb feladataink elvégzéséhez. A jubileumi úttörőtalálkozón magas kitüntetést vett át a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolája úttörőcsapata: Bánóczi Gyula a KISZ megyei bizottságának első titkára a KISZ Központi Bizottsága vörös selyemzászlaját adta át az évek során kiváló munkát végzett csapatnak. A megyei úttörőházban a szakkörök, úttörőőrsök legszebb munkáiból, a pajtások által összegyűjtött dokumentumokból színvonala* kiállítást nyitottak. Délután a megyeszékhely minden mozija az úttörőké volt, ingyenes mozielőadásokkal. A bábszínház ugyancsak vendégül látta a pajtásokat. Az úttörőcsapatoknál mindenütt programokat szerveztek. Este a sóstói Krúdy-szálló nagytermében az úttörővezetők báljával zárult a megyei úttörőtalálkozó. csíp, Csóka — a szeme villanó fehér. Tatár — úgy megyen, Bagoly — füles, Csalfa — járásáról, Kati — takaros, Dajka — a beteg kocát kisegíti, szoptat, Szo- pi — ha lefekszik nyelvét szopja, Csonka — félfülű, Sárkány — ugrál, Goga — hosszú lábú, Mocskos — piszkos, Bárány — kezes. A csuda meg abban vagyon, hogy ez, vagy az a koca, bár éjjel-nappal is hallatja a kongó pergőjét, mégis a kondás, a bábeli zűrzavarban is különbséget teszen, vagyis pontosan tudja, hogy a Bagoly, a Csárdás, a Sárkány, vagy Goga rugaszkodik-e a mező szélén... A kocák is értik nevüket! Mintha a gazdájuk Vajas József kondás meg tudná, hogy a varsányi puszta és falu Varsányi iráni vétztől, az egyszer volt honfoglalás- korabeli harcostól kapta a nevét Mind a kocák és mind a kiváncsi emberek az öreg kondás e világi nótáját: Uccu kondás elaludtál Elment a nyáj itt maradtál Hocci szűröm, hocci baltám Hadd menjek a nyáj után Mert levágták a kanomat A legszebbik jószágomat. Ezt az ősi nótát azért írom ide, mert van az alkalmi pincébe zsúfolt beregi múzeumnak egy máig is érvényes szólásmondás gyűjtése is. A múzeum igazgatója — Csiszár Árpád — úgyis ezeket gyűjtögeti — akárcsak a kondásvilág per-kolomp sokadalmát, ö figyelte meg, hogy a vásárosnaményi járásban visszakerült a tsz-be a táj hajdani kondásnemzetsége. Ez pedig jó jel, mondta is Sánta Sándor kondás: — nem megy a tsz semmire, amig az elnök esteledve ki nem áll, amikor jő a nyáj, amig nem ügyeli, nem figyeli a pergő-kongó muzsikáját. Kincset őríz tehát a beregi múzeum! Balázs Árpád Kun Isván Díszszemle, ünnepség Nyíregyházán
