Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-29 / 126. szám

,Lakói főleg földművelésből és állattenyésztésből élncku Nyíregyháza krónikájából Tovatűnt évtizedek, nyíregyházi jellegzetes­ségeit őrzik szinte tá­virati stílusban fogal­mazva a régi lexiko­nok „Nyíregyháza” címszó alatt megjelent sorai. Mai lexikonok, enciklopédiák az új szabolcsi fővárost, a fejlődő megyeszékhe­lyet ismertetik. La­pozzunk bele néhány régi és mai lexikon­ba... Az 1896-os kiadású Pal­las Nagy Lexikona többek között ezt írja Nyíregyházá­ról: „...Kulturális intézményei közül említendő az állami­lag segélyezett ág. evangé­likus főgimnázium, közép- kereskedelmi iskola, női ipartanműhely s iparos ta­nonciskola: van továbbá ár­vaháza, városi közkórháza, börtönkórháza, többféle köz­művelési, jótékony s egyéb közcélú egyesülete”. Ma, hetven évvel később ugyanezt így fogalmazhat­juk' meg: Kulturális intézményei kö­zül említhetjük három gim­náziumát, egy szakközépis­koláját, két technikuma, tu­catnyi kihelyezett tagozatú technikuma, három felsőfo­kú oktatási intézménye, ke­reskedelmi, vendéglátóipari tanulóintézete, MŰM ipari- tanuló-intézete, megyei kór­háza, tbc-szanatóriuma, anyás csecsemő intézete, SZTK rendelőintézete és ki­terjedt körzeti orvosi háló­zata, megyei művelődési há­za, három szakszervezeti művelődési háza, kőszínhá­za, szabadtéri színpada, könyvtárak mozik stb. Majd így folytatja a mil- leneum évében megjelent lexikon: „Itt jelennek meg a kö­vetkező lapok: Nyirvidék, Magyar Nemzetőr, Szabol­csi Szabad Sajtó, Nyíregy­házi Hírlap, Gazdasági Ér­tesítő". Az akkori öt lap példány­száma nem érte el az öt­ezret sem. A ma megjelenő hat szabolcsi lap közül csu­pán a Kelet-Magyarország napi példányszáma mintegy 30 ezer. Lássuk tovább a Palias- lexikont: „Lakói túlnyomóan föld- mívelésből és állattenyész­tésből élnek. Van nagyobb vasöntője és gőzmalma, ipartestülete s többféle ipar­társulata...” A mai Nyíregyháza lakói főként az iparban, kereske­delemben és a közlekedés­ben dolgoznak Nagyobb ipa­ri létesítményei közül csak néhányat említünk: konzerv­gyár, gumigyár, dohányfer­mentáló gyár, almatároló. így fejezi be a lexikon: „...Lakott házainak száma 3823, Hozzátartozik a kis Sóstó fürdő.” Lakott házai ma 13 ezer­re tehetők, s a „kis” Sós­tóból egyre fejlődő idegen- forgalmi nevezetesség, s a külföldi lexikonok tanúsága szerint világszerte mind is­mertebbé váló gyógyfürdő lett. A Franklin Kézi Lexiko­na 1912-ből röviden ennyit ír városunkról: „38 000 lakos. Kereskedel­me, ipara élénk: van fő­gimnáziuma, gazdasági is­kolája, közelében sóstavak.” Mai párhuzamként itt elég csupán a város lakosai­nak számát említenünk, amely az elmúlt fél évszá­zad alatt csaknem megkét­szereződött: 63 ezer ember él ma a megyeszékhelyen. 1912-ben még ide tartozott Nyírtelek, Nagycserkesz és Császárszállás is, s az akko­ri 38 ezer nyíregyházi job­bára a külterületen élt. Ma a belterületek, a kialaku­lóban lévő városcentrumok lakossága a számottevő. Három külföldi lexikon, enciklopédia igen rövid em­lítést tesz ugyan Nyíregy­házáról, de ezek a tőmon­datok érdekesen bizonyít­ják: miről is ismernek ben­nünket a világ népei? Az 1963/64-ben kiadott francia Grand Larousse En- cyclopedique háziiparunkat és a sóstói termál vizű für­dőnket tartja említésre mél­tónak. Egy közelmúltban megjelent bulgár lexikon konzervgyártásunkról, há­ziiparunkról ír. Az utób­binál megemlíti a brüsszeli sikereket is. A lengyelek múzeumunk avarkori lelete­it méltatják az Encyklope- dia Popularna PWN 1965- ös kiadásában. Háziiparunk valóban hí­rünket vitte a világba. A Nyíregyházi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet export- termékei „márkát” jelente­nek a világ számos országá­ban. Brüsszel pedig már több alkalommal díjazta népművészetünk remekeit. A Sóstót többször említő mon­datok mögött fejlődő, most kibontakozó idegenforgal­munk jövője is megcsillan. Fiatal konzerviparunk ké­szítményei már a tengeren túl is megrendelőre talál­tak. A Jósa András múze­um vendégkönyvébe sok kül­földi bejegyzését találjuk, elismerő mondataikat a nyír­egyházi muzeológusok érté­kes kutató munkájáról. Mi egy nagyon fontos adattal egészíthetjük ki a lengyel enciklopédia megjegyzését: a múzeum látogatóinak szá­ma évente átlag 40 ezer. Kis mozaikok ezek a ré­gi és a mai Nyíregyhá­záról. Adatok, felsorolá­sok vaskos lexikonok sárguló lapjairól. Az összehasonlítást, kiegé­szítést a legilletékesebb­re — Nyíregyháza mai lakóira, olvasóinkra bíz­zuk. Szilágyi Szabolcs Két kiállításról Érmek és grafikák Nyírbátorban Néhány éve még az isme­retlenségbe merült a nyír­bátori pedagógus, Szalon- tay Barnabás nagy erőfeszí­tése, hogy rendezett múzeu­mot hozzon létre a történel­mi levegőjű szabolcsi kis­városban. S szinte napról napra többet hallatott ma­gáról a Báthori Múzeum. Ma már külföldről is kere­sik. Az azonban nem volna kötelessége, hogy a törté­nelmi és néprajzi tárgyak gazdag kiállításán kívül a szépművészettel is foglal­kozzon ez a csodálatosan megnyerő külsejű múzeum. Ez ismét a létrehozót, a múzeum jelenlegi igazgató­ját, Szalontayt dicséri. Mert itt egymást követték a kép­kiállítások, s nem akármi­lyenek! A legutóbbi a Csók István emlékkiállítás még kínálja páratlan anya­gát, közöttük nagyméretű vásznakat és a legismertebb műveket, mint például a „Keresztapa reggelije”, a „Szénagyűjtők”, a „Háború és béke”, a Züzü sorozat néhány darabja, — s már itt az újabb is. A folyosó­kon gyönyörködhetünk az érmekben és grafikákban, amelyek erős keresztmet­szete e két művészet ha­zai legjobb törekvéseinek. Elég, ha egy távolról jeni teljes névsort említünk; grafikáival — rézkarcokkal, linoleummetszetekkel, kő­nyomatokkal — szerepel a kiállításon Rippl Rónay Jó­zsef, Szőnyi István, Vasza- ry János, Bernáth Aurél, valamint Würtz Ádám, Hincz Gyula, Czinke Fe­renc — a többi sok részve­vő között. A kiállított gra­fikákról pedig elég. ha megjegyezzük, hogy a leg­jellemzőbb, kivétel nélkül értékes darabjai e műfa­joknak és alkotóiknak. Az érmeket a széles közönség alig ismeri. Pedig egy-egy darabja önmagában is ad annyit, mint a nagyméretű szobor, vagy dombormű. Közülük sok kicsiben is monumentális hatású, vagy finom részleteivel nyújt műélvezetet. E kiállításon egyes művészek felfogásá­val is megismerkedhetünk, hiszen többen azonos té­mát dolgoztak fel, mint például Ady Endre, Liszt Ferenc portréit. A többi között Ferenczy Béni, Beck ö. Fülöp, Pátzay Pál, Mi- kus Sándor nevét említhet­jük a kiállítók sorában. És az emlékkönyvben so­rakoznak a látogatók nevei is, a bejegyzések; nemcsak a történelmi emlékek, de a szépművészet remekei is közkinccsé válnak Nyírbá­torban. S úgy tűnik, ha az ember szép képeket, szob­rokat, plasztikákat akar látni, „falura” kell mennie. Nyíregyházi Béke cukrászdában. Soltész Albert rajza Még inkább erősíti ezt a feltevést egy másik kiállí­tás is. Állandó tárlat — ajándékokból Ha az előbbi kiállításnál Szalontay nevét kellett le­írni, most egy vajai peda­gógusé következik. Molnár Mátyás a vajai múzeum al­kotója és igazgatója. Az ő érdeme nagyrészt az is, hogy itt alkotószoba léte­sült, amelynek máris voltak neves vendégei. S az ő, va­lamint Váci András — me­gyénkben született és azzal ma is forró kapcsolatot tar­tó — festőművész nevéhez fűződik az állandó képző­művészeti tárlat megnyitá­sa is. Mozgalmat indítottak, hogy a múzeum alkotószo­bájában pihenő, vagy ida meghívott művészek aján­dékozzanak egy-egy művet a múzeum, a közönség szá­mára. Ez eleve buktatókkal járhatott volna, hogy pél­dául a művészek gyengébb alkotásaikból választanak — „ajándék lónak ne nézd a fogát” — vagy a kiállítás túlságosan vegyes, tarka lesz a ni>;n céltudatos gyűj­tés következtében. De nem így történt. Az állandó tár­lat mintegy félszáz képe és hét szobra szerencsésen öt­vöződik a vármúzeum öreg falai alkotta „levegőjével”, és nagyrészük igen értékes alkotás. A kiállítást akár Pesten is be lehetne mutat­ni. A megyénket képviselő fiatal művészek neveit nem kell sorolni, ott vannak természetesen. De szerepel például Barcsay Jenő egy olajképével; Óvári László, Szurcsik János, Váci And­rás, Würtz Ádám egy. vagy több alkotásával, — és má­sok is. összesen huszonötén. A szobrászok között Nagy Sándor, és megyénk egyet­len szobrásza, Nagy Mi­hály kő és műkő szobraik­kal. A művek tematikája érthetően széles körű, hi­szen ajándékozottak; de nem bántó ez a sokféleség. Somogyi János „Stockholmi öreg város”-a, a színes nagyméretű tempera pél­dául jól megfér egy terem­ben Würtz Ádám egész modern felfogású rézkarcá­val, a „Grafikus délután- já”-val, s mindkettő a Rá- kóczi-kort idéző boltíves ablakokkal. Kétségtelen, nagy nyereség ez a kiállí­tás már így is, ahogy van. De a mozgalom nem állt meg; ha ilyen sikerrel foly­tatódik, olyan állandó kép­zőművészeti anyaga lehet a vajai vármúzeumnak, amellyel országosan is szá­molni kell. S. B. Tersánszky Józsi Jenő: Banketten E gyszer valamelyik budapesti egyesület- — ben léptem föl, mint gitárművész, még a* felsza­badulás előtt. Az előadás végén a művészszobába be­nyitott egy kissé elvirág- zott, de nagyon elegáns, ékszeres hölgy és mögötte egy hasonló úriember. A hölgy az úrra muta­tott és így szólt: — Ez az úr nem tud egy szót sem magyarul. Azért engem kéri meg arra, hogy tolmácsoljak. Neki nagyon tetszett a műsoruk. Persze kiváltképpen a zenés szá­mok, amiket élvezni tu­dott. Ezt azzal szeretné vi­szonozni az előadóknak, hogy testületileg meghívja őket egy kis mulatságra. Nagyon neheztelne, ha nem fogadnánk el a meghívását. Mi, művésznők és művé­szek, összenéztünk és már­is egyek voltunk abbar hogy a világért sem séri jük meg ezt a bőkezű i ■' gént. De a hölgy még folytat­ta: — Az úr megfelelő szá­mú taxit rendelt a művé­szek számára. Ezek a ko­csik aztán ott várnak a mulatság végéig és oda­visznek minket, ahová akarják. Természetesen az úr költségén. Hát ez végleg nem bo­lond ember! Ezt meg kell állapítanunk az idegenről. A hölgy így fejezte be a mondóké ját: — Nem kell őt sajnálni a költekezésért. Ez az úr egy valódi milliomos. így, ahogy megnézik őt! Nahát elrobogtunk mind­nyájan egy zenés kaffába. Ott a hölgy megint egy kis szónoklatba kezdett. — Fönntartás nélkül tes­sék rendelni bármit, ami az étlapon található. Vacsora, nyalánkság, sör bor, pálin­ka, pezsgő, bólé... bármit, bármit! A házigazda na­gyon zokon venné, ha taka­rékoskodnának. Tessék jól mulatni. Tessék jól érezni magukat! Az összetolt asztalok mel­lé telepedtünk. A millio­mossal szemben ültettük a társulat szépségkirálynőjét, egy barna, karcsú énekes­nőt. Mert észrevettük, hogy a milliomos kezdettől fog­va sűrűn rajta felejtette te­kintetét. Ezzel szemben meg kell hagyni róla, hogy nem fe­ledkezett meg az asztal leg­igénytelenebb tagjáról sem. Ha keveselte valakinél, amit rendelt, rögtön szigo­rúan fölszólította hölgye által, hogy: meg akarja bántani a vendéglátót? Nem ízlik ez és amaz? Tessék fogyasztani! Jazz húzta. A koccintá­sok mind sűrűbbek. A mu­ri váltig emelkedett — hangulatban. Egyszercsak belépett a kávéházba a gólyás ember. Nagy kosarából babák, nyulak, gólyák, illatszer bütykösök és mit tudom micsoda holmik tarkállottak elő. Amint az asztalunk fe­lé közeledett a milliomos rögtön rácsapott. A hölgy máris tolmácsolt: — Tessék! Mindenki sza­badon választhat magának emléktárgyat az árus kosa­rából. Lehet több darabot is. A vendéggazda megharagszik a szerényke­désért! 4 gólyás ember körút­ra indult a hátunk mögött. Mindenki válogatott magának emlék­tárgyat. így került vissza a milliomoshoz, hogy át­nyújtsa neki az elég bor­sos számlát. De a millio­mos csak úgy az oldalzse­béből előrántott egy csomó bankót és szemhunyorítás nélkül fizetett. A gólyás ember a visz- szajáró aprópénzt a millio­mos elé rakta az asztalra. A milliomos felmarkolta és kimeríthetetlen zsebébe dugta. Ámde közben egy pénzdarab leesett az asztal­ról a padlóra. Egy húszfil­léres. A milliomos nyomban utána nézett: hová esett a huszfilléres? Nem látta! Idegesen hátra kocsikáztat- ta a székét az asztaltól és két lába között lehajolva ke­reste a pénzdarabot. Majd szószerint az asztal alá dugta a fejét, és letenye- relt a padlóra. Ahé! Most már értem! Ravasz kópé ez a millio­mos. A barna énekesnőt nagyon szemlélgette deré­kig az asztal fölött, most a bokájára kiváncsi az asz­tal alatt. A huszfilléres, jó ürügy neki erre. Ámde erről szó sincsen! A milliomos szemlátomást csak az elgurult húszfillé­rest vadászta... Végre meg­lelte. Nagyot szusszantva, vörösen bukkant föl az asz­tal alól, a pénzdarabbal a két ujja között. Becsúsztat­ta a zsebébe. Mindenki figyelte. T alán egy ezresnél is több, amit erre a mulatságra szem­rebbenés nélkül költött. És most, egy seprőnek való vacak húszfilléresért kitor­nássza a lelkét. Micsoda furcsa jellem! Nyilván így szedte össze millióját. Sok gondolkodásra azon­ban nem hagyott időt ne­künk. Mert ahogy a pad­lóra tenyereit, ott jól ösz- szemaszatolta. És erről megfeledkezve, maszatos te­nyerével törölt egyet a homlokán. A társaság már eddig is össze-összenézett, vihogott. Most a barna művésznő már nem birta, hogy föl ne ugorjék és a mosdó fe­lé ne siessen. Ugyancsak vele rohant a szomszédja is, mint ez a hölgyek szo­kása. A visszatartott röhögés­től fulladozott az asztal. De persze senki egy pisszet, vagy fintort nem engedhe­tett meg magának. Egye­dül a milliomos titokzatos szerepű hölgye vihogott bátran. Majd zsebkendőjé­vel gyorsan letörölte a milliomos homlokát. Nos, a történet tulajdon­képpen eddig tart. Bár, elismerem, csattanó­nak járna hozzá bizonyos tanulság egy gazdag ember lelkiségének meghökkentő zugairól. De most gondolják meg! Szép volna tőlem, hogy egy becsmérlő szót is ejtsek er­re a milliomosra? Megvendégelt, mint soha más. Azonfelül viselkedésé­vel olyan szórakoztatá­somról is gondoskodott, amivel a legkitűnőbb ka­baré sem szolgált nekem. Hiszen napokig mulattam magamban azon a húszfil­léres jeleneten, akkor... Na és most? H iszen e pillanatban is az én milliomosom szolgáltatja ennek a kis írásnak az anyagát, amiért remélhetőleg tiszte­letdíjat fizetnek nekem.

Next

/
Thumbnails
Contents