Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
,Lakói főleg földművelésből és állattenyésztésből élncku Nyíregyháza krónikájából Tovatűnt évtizedek, nyíregyházi jellegzetességeit őrzik szinte távirati stílusban fogalmazva a régi lexikonok „Nyíregyháza” címszó alatt megjelent sorai. Mai lexikonok, enciklopédiák az új szabolcsi fővárost, a fejlődő megyeszékhelyet ismertetik. Lapozzunk bele néhány régi és mai lexikonba... Az 1896-os kiadású Pallas Nagy Lexikona többek között ezt írja Nyíregyházáról: „...Kulturális intézményei közül említendő az államilag segélyezett ág. evangélikus főgimnázium, közép- kereskedelmi iskola, női ipartanműhely s iparos tanonciskola: van továbbá árvaháza, városi közkórháza, börtönkórháza, többféle közművelési, jótékony s egyéb közcélú egyesülete”. Ma, hetven évvel később ugyanezt így fogalmazhatjuk' meg: Kulturális intézményei közül említhetjük három gimnáziumát, egy szakközépiskoláját, két technikuma, tucatnyi kihelyezett tagozatú technikuma, három felsőfokú oktatási intézménye, kereskedelmi, vendéglátóipari tanulóintézete, MŰM ipari- tanuló-intézete, megyei kórháza, tbc-szanatóriuma, anyás csecsemő intézete, SZTK rendelőintézete és kiterjedt körzeti orvosi hálózata, megyei művelődési háza, három szakszervezeti művelődési háza, kőszínháza, szabadtéri színpada, könyvtárak mozik stb. Majd így folytatja a mil- leneum évében megjelent lexikon: „Itt jelennek meg a következő lapok: Nyirvidék, Magyar Nemzetőr, Szabolcsi Szabad Sajtó, Nyíregyházi Hírlap, Gazdasági Értesítő". Az akkori öt lap példányszáma nem érte el az ötezret sem. A ma megjelenő hat szabolcsi lap közül csupán a Kelet-Magyarország napi példányszáma mintegy 30 ezer. Lássuk tovább a Palias- lexikont: „Lakói túlnyomóan föld- mívelésből és állattenyésztésből élnek. Van nagyobb vasöntője és gőzmalma, ipartestülete s többféle ipartársulata...” A mai Nyíregyháza lakói főként az iparban, kereskedelemben és a közlekedésben dolgoznak Nagyobb ipari létesítményei közül csak néhányat említünk: konzervgyár, gumigyár, dohányfermentáló gyár, almatároló. így fejezi be a lexikon: „...Lakott házainak száma 3823, Hozzátartozik a kis Sóstó fürdő.” Lakott házai ma 13 ezerre tehetők, s a „kis” Sóstóból egyre fejlődő idegen- forgalmi nevezetesség, s a külföldi lexikonok tanúsága szerint világszerte mind ismertebbé váló gyógyfürdő lett. A Franklin Kézi Lexikona 1912-ből röviden ennyit ír városunkról: „38 000 lakos. Kereskedelme, ipara élénk: van főgimnáziuma, gazdasági iskolája, közelében sóstavak.” Mai párhuzamként itt elég csupán a város lakosainak számát említenünk, amely az elmúlt fél évszázad alatt csaknem megkétszereződött: 63 ezer ember él ma a megyeszékhelyen. 1912-ben még ide tartozott Nyírtelek, Nagycserkesz és Császárszállás is, s az akkori 38 ezer nyíregyházi jobbára a külterületen élt. Ma a belterületek, a kialakulóban lévő városcentrumok lakossága a számottevő. Három külföldi lexikon, enciklopédia igen rövid említést tesz ugyan Nyíregyházáról, de ezek a tőmondatok érdekesen bizonyítják: miről is ismernek bennünket a világ népei? Az 1963/64-ben kiadott francia Grand Larousse En- cyclopedique háziiparunkat és a sóstói termál vizű fürdőnket tartja említésre méltónak. Egy közelmúltban megjelent bulgár lexikon konzervgyártásunkról, háziiparunkról ír. Az utóbbinál megemlíti a brüsszeli sikereket is. A lengyelek múzeumunk avarkori leleteit méltatják az Encyklope- dia Popularna PWN 1965- ös kiadásában. Háziiparunk valóban hírünket vitte a világba. A Nyíregyházi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet export- termékei „márkát” jelentenek a világ számos országában. Brüsszel pedig már több alkalommal díjazta népművészetünk remekeit. A Sóstót többször említő mondatok mögött fejlődő, most kibontakozó idegenforgalmunk jövője is megcsillan. Fiatal konzerviparunk készítményei már a tengeren túl is megrendelőre találtak. A Jósa András múzeum vendégkönyvébe sok külföldi bejegyzését találjuk, elismerő mondataikat a nyíregyházi muzeológusok értékes kutató munkájáról. Mi egy nagyon fontos adattal egészíthetjük ki a lengyel enciklopédia megjegyzését: a múzeum látogatóinak száma évente átlag 40 ezer. Kis mozaikok ezek a régi és a mai Nyíregyházáról. Adatok, felsorolások vaskos lexikonok sárguló lapjairól. Az összehasonlítást, kiegészítést a legilletékesebbre — Nyíregyháza mai lakóira, olvasóinkra bízzuk. Szilágyi Szabolcs Két kiállításról Érmek és grafikák Nyírbátorban Néhány éve még az ismeretlenségbe merült a nyírbátori pedagógus, Szalon- tay Barnabás nagy erőfeszítése, hogy rendezett múzeumot hozzon létre a történelmi levegőjű szabolcsi kisvárosban. S szinte napról napra többet hallatott magáról a Báthori Múzeum. Ma már külföldről is keresik. Az azonban nem volna kötelessége, hogy a történelmi és néprajzi tárgyak gazdag kiállításán kívül a szépművészettel is foglalkozzon ez a csodálatosan megnyerő külsejű múzeum. Ez ismét a létrehozót, a múzeum jelenlegi igazgatóját, Szalontayt dicséri. Mert itt egymást követték a képkiállítások, s nem akármilyenek! A legutóbbi a Csók István emlékkiállítás még kínálja páratlan anyagát, közöttük nagyméretű vásznakat és a legismertebb műveket, mint például a „Keresztapa reggelije”, a „Szénagyűjtők”, a „Háború és béke”, a Züzü sorozat néhány darabja, — s már itt az újabb is. A folyosókon gyönyörködhetünk az érmekben és grafikákban, amelyek erős keresztmetszete e két művészet hazai legjobb törekvéseinek. Elég, ha egy távolról jeni teljes névsort említünk; grafikáival — rézkarcokkal, linoleummetszetekkel, kőnyomatokkal — szerepel a kiállításon Rippl Rónay József, Szőnyi István, Vasza- ry János, Bernáth Aurél, valamint Würtz Ádám, Hincz Gyula, Czinke Ferenc — a többi sok részvevő között. A kiállított grafikákról pedig elég. ha megjegyezzük, hogy a legjellemzőbb, kivétel nélkül értékes darabjai e műfajoknak és alkotóiknak. Az érmeket a széles közönség alig ismeri. Pedig egy-egy darabja önmagában is ad annyit, mint a nagyméretű szobor, vagy dombormű. Közülük sok kicsiben is monumentális hatású, vagy finom részleteivel nyújt műélvezetet. E kiállításon egyes művészek felfogásával is megismerkedhetünk, hiszen többen azonos témát dolgoztak fel, mint például Ady Endre, Liszt Ferenc portréit. A többi között Ferenczy Béni, Beck ö. Fülöp, Pátzay Pál, Mi- kus Sándor nevét említhetjük a kiállítók sorában. És az emlékkönyvben sorakoznak a látogatók nevei is, a bejegyzések; nemcsak a történelmi emlékek, de a szépművészet remekei is közkinccsé válnak Nyírbátorban. S úgy tűnik, ha az ember szép képeket, szobrokat, plasztikákat akar látni, „falura” kell mennie. Nyíregyházi Béke cukrászdában. Soltész Albert rajza Még inkább erősíti ezt a feltevést egy másik kiállítás is. Állandó tárlat — ajándékokból Ha az előbbi kiállításnál Szalontay nevét kellett leírni, most egy vajai pedagógusé következik. Molnár Mátyás a vajai múzeum alkotója és igazgatója. Az ő érdeme nagyrészt az is, hogy itt alkotószoba létesült, amelynek máris voltak neves vendégei. S az ő, valamint Váci András — megyénkben született és azzal ma is forró kapcsolatot tartó — festőművész nevéhez fűződik az állandó képzőművészeti tárlat megnyitása is. Mozgalmat indítottak, hogy a múzeum alkotószobájában pihenő, vagy ida meghívott művészek ajándékozzanak egy-egy művet a múzeum, a közönség számára. Ez eleve buktatókkal járhatott volna, hogy például a művészek gyengébb alkotásaikból választanak — „ajándék lónak ne nézd a fogát” — vagy a kiállítás túlságosan vegyes, tarka lesz a ni>;n céltudatos gyűjtés következtében. De nem így történt. Az állandó tárlat mintegy félszáz képe és hét szobra szerencsésen ötvöződik a vármúzeum öreg falai alkotta „levegőjével”, és nagyrészük igen értékes alkotás. A kiállítást akár Pesten is be lehetne mutatni. A megyénket képviselő fiatal művészek neveit nem kell sorolni, ott vannak természetesen. De szerepel például Barcsay Jenő egy olajképével; Óvári László, Szurcsik János, Váci András, Würtz Ádám egy. vagy több alkotásával, — és mások is. összesen huszonötén. A szobrászok között Nagy Sándor, és megyénk egyetlen szobrásza, Nagy Mihály kő és műkő szobraikkal. A művek tematikája érthetően széles körű, hiszen ajándékozottak; de nem bántó ez a sokféleség. Somogyi János „Stockholmi öreg város”-a, a színes nagyméretű tempera például jól megfér egy teremben Würtz Ádám egész modern felfogású rézkarcával, a „Grafikus délután- já”-val, s mindkettő a Rá- kóczi-kort idéző boltíves ablakokkal. Kétségtelen, nagy nyereség ez a kiállítás már így is, ahogy van. De a mozgalom nem állt meg; ha ilyen sikerrel folytatódik, olyan állandó képzőművészeti anyaga lehet a vajai vármúzeumnak, amellyel országosan is számolni kell. S. B. Tersánszky Józsi Jenő: Banketten E gyszer valamelyik budapesti egyesület- — ben léptem föl, mint gitárművész, még a* felszabadulás előtt. Az előadás végén a művészszobába benyitott egy kissé elvirág- zott, de nagyon elegáns, ékszeres hölgy és mögötte egy hasonló úriember. A hölgy az úrra mutatott és így szólt: — Ez az úr nem tud egy szót sem magyarul. Azért engem kéri meg arra, hogy tolmácsoljak. Neki nagyon tetszett a műsoruk. Persze kiváltképpen a zenés számok, amiket élvezni tudott. Ezt azzal szeretné viszonozni az előadóknak, hogy testületileg meghívja őket egy kis mulatságra. Nagyon neheztelne, ha nem fogadnánk el a meghívását. Mi, művésznők és művészek, összenéztünk és máris egyek voltunk abbar hogy a világért sem séri jük meg ezt a bőkezű i ■' gént. De a hölgy még folytatta: — Az úr megfelelő számú taxit rendelt a művészek számára. Ezek a kocsik aztán ott várnak a mulatság végéig és odavisznek minket, ahová akarják. Természetesen az úr költségén. Hát ez végleg nem bolond ember! Ezt meg kell állapítanunk az idegenről. A hölgy így fejezte be a mondóké ját: — Nem kell őt sajnálni a költekezésért. Ez az úr egy valódi milliomos. így, ahogy megnézik őt! Nahát elrobogtunk mindnyájan egy zenés kaffába. Ott a hölgy megint egy kis szónoklatba kezdett. — Fönntartás nélkül tessék rendelni bármit, ami az étlapon található. Vacsora, nyalánkság, sör bor, pálinka, pezsgő, bólé... bármit, bármit! A házigazda nagyon zokon venné, ha takarékoskodnának. Tessék jól mulatni. Tessék jól érezni magukat! Az összetolt asztalok mellé telepedtünk. A milliomossal szemben ültettük a társulat szépségkirálynőjét, egy barna, karcsú énekesnőt. Mert észrevettük, hogy a milliomos kezdettől fogva sűrűn rajta felejtette tekintetét. Ezzel szemben meg kell hagyni róla, hogy nem feledkezett meg az asztal legigénytelenebb tagjáról sem. Ha keveselte valakinél, amit rendelt, rögtön szigorúan fölszólította hölgye által, hogy: meg akarja bántani a vendéglátót? Nem ízlik ez és amaz? Tessék fogyasztani! Jazz húzta. A koccintások mind sűrűbbek. A muri váltig emelkedett — hangulatban. Egyszercsak belépett a kávéházba a gólyás ember. Nagy kosarából babák, nyulak, gólyák, illatszer bütykösök és mit tudom micsoda holmik tarkállottak elő. Amint az asztalunk felé közeledett a milliomos rögtön rácsapott. A hölgy máris tolmácsolt: — Tessék! Mindenki szabadon választhat magának emléktárgyat az árus kosarából. Lehet több darabot is. A vendéggazda megharagszik a szerénykedésért! 4 gólyás ember körútra indult a hátunk mögött. Mindenki válogatott magának emléktárgyat. így került vissza a milliomoshoz, hogy átnyújtsa neki az elég borsos számlát. De a milliomos csak úgy az oldalzsebéből előrántott egy csomó bankót és szemhunyorítás nélkül fizetett. A gólyás ember a visz- szajáró aprópénzt a milliomos elé rakta az asztalra. A milliomos felmarkolta és kimeríthetetlen zsebébe dugta. Ámde közben egy pénzdarab leesett az asztalról a padlóra. Egy húszfilléres. A milliomos nyomban utána nézett: hová esett a huszfilléres? Nem látta! Idegesen hátra kocsikáztat- ta a székét az asztaltól és két lába között lehajolva kereste a pénzdarabot. Majd szószerint az asztal alá dugta a fejét, és letenye- relt a padlóra. Ahé! Most már értem! Ravasz kópé ez a milliomos. A barna énekesnőt nagyon szemlélgette derékig az asztal fölött, most a bokájára kiváncsi az asztal alatt. A huszfilléres, jó ürügy neki erre. Ámde erről szó sincsen! A milliomos szemlátomást csak az elgurult húszfillérest vadászta... Végre meglelte. Nagyot szusszantva, vörösen bukkant föl az asztal alól, a pénzdarabbal a két ujja között. Becsúsztatta a zsebébe. Mindenki figyelte. T alán egy ezresnél is több, amit erre a mulatságra szemrebbenés nélkül költött. És most, egy seprőnek való vacak húszfilléresért kitornássza a lelkét. Micsoda furcsa jellem! Nyilván így szedte össze millióját. Sok gondolkodásra azonban nem hagyott időt nekünk. Mert ahogy a padlóra tenyereit, ott jól ösz- szemaszatolta. És erről megfeledkezve, maszatos tenyerével törölt egyet a homlokán. A társaság már eddig is össze-összenézett, vihogott. Most a barna művésznő már nem birta, hogy föl ne ugorjék és a mosdó felé ne siessen. Ugyancsak vele rohant a szomszédja is, mint ez a hölgyek szokása. A visszatartott röhögéstől fulladozott az asztal. De persze senki egy pisszet, vagy fintort nem engedhetett meg magának. Egyedül a milliomos titokzatos szerepű hölgye vihogott bátran. Majd zsebkendőjével gyorsan letörölte a milliomos homlokát. Nos, a történet tulajdonképpen eddig tart. Bár, elismerem, csattanónak járna hozzá bizonyos tanulság egy gazdag ember lelkiségének meghökkentő zugairól. De most gondolják meg! Szép volna tőlem, hogy egy becsmérlő szót is ejtsek erre a milliomosra? Megvendégelt, mint soha más. Azonfelül viselkedésével olyan szórakoztatásomról is gondoskodott, amivel a legkitűnőbb kabaré sem szolgált nekem. Hiszen napokig mulattam magamban azon a húszfilléres jeleneten, akkor... Na és most? H iszen e pillanatban is az én milliomosom szolgáltatja ennek a kis írásnak az anyagát, amiért remélhetőleg tiszteletdíjat fizetnek nekem.
