Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-29 / 126. szám

Minden termék eljusson a fogyasztóhoz i falunak is, az országnak is érdeke Tsz-eink és a gazdasági irányítás új rendszere Szabolcs termelőszövetke­zeteinek több mint 82 000 tagja van. Ennyi munkaerőt kizárólag csak a tavaszi és az őszi hónapokban tudnak megfelelően foglalkoztatni. Jószerivel már nyáron sem, hisz az aratást, — cséplést is gépek végzik nagyobb részben. November és ápri­lis között a szövetkezeti tagság mintegy harminc százalékának! tudnak csak munkát biztosítani, s 40— 45 000 ember tétlenkedik. A termelőszövetkezetekben alig 150—200 napot tudnak dol­gozni az emberek egész esz­tendőben. Ez az oka első­sorban, hogy Itt alacsonyabb az egy lőre eső termelési érték. Tehát feltétlen segíteni kell. De hogyan? A faluról való elvándorlás megszünte­tése, a fiatalság otthon tar­tása, a közös gazdaságok fejlődése, az igények növe­kedése és a népgazdaság ér­deke egyaránt azt követelik, hogy termelőszövetkezete­inkben a feldolgozó üzem­ágakat fejlesszük. Csak így segíthetünk! a problémán, s enyhíthetünk a gondon. Fia­tal és egyre erősödő szocia­lista mezőgazdasági üzeme­ink, s velük együtt- a pa­raszti munka a nagy áta­lakulások, változások kor­szakát éli. Egyre több te­rületen alkalmazzák a gé­peket, a modern technikát, a kemizálást, s veszik le az ember válláról a nehéz fi­zikai munka terhét. Ez vi­szont újabb és újabb mun­kaerők felszabadítását ered­ményezi. Foglalkoztatásuk viszont szaporodó gondot okoz. A szövetkezeti tago­kat elbocsátani nem lehet — nem is lenne helyes! — hisz ők a gazdaságok tulaj­donosai. Egyedüli lehetőség, munkát biztosítani részükre. De hogyan? Elsősorban úgy, hogy bővíteni kell a szűk értelemben vett mezőgazda- sági tevékenység hatókörét. Nem az a cél, hogy a fő, a mezőgazdasági termelő te­vékenységről elvonjuk a szö­vetkezetek figyelmét, de az igen, hogy módot és lehető­séget biztosítsunk szövetke­zeteinknek saját termékeik feldolgozására, értékesítésé­re, s ez úton gondjaik meg­oldására vagy csökkentésé­re. Ezt igényli és követeli a gazdasági irányítás új rendszere is, de egyáltalán nem mellékes az sem, hogy az általuk megtermelt min­den termék végül is piac­ra, a fogyasztókhoz kerül­jön. Ez viszont már nem­csak a falunak, a tsz-tag- nak, hanem az egész or­szágnak az érdeke is. Igaz, hogy az önállóság nagy fe­lelősséggel jár, de itt az ideje, hogy biztosítsuk ré­szükre a lehetőséget: élje­nek vele. Kérdés csupán az, hogy termelőszövetkezeteink egy része elérkezett-e már arra a fejlődési szintre, hogy megfelelő módon, a követelményeknek eleget té­ve tudja-e biztosítani a fel­dolgozó üzemágak termelé­sét, egész tevékenységét. Ta­pasztalatok bizonyítják,.hogy igen, s Szabolcs-Szatmár termelőszövetkezeteiben er­re nagy lehetőségek kínál­koznak. Csak a köz javára ki kell aknázni! Jelenleg a kezdet kezde­ténél tartunk. A múlt esz­tendőben a megye tsz-einek 56 millió forint bevételük volt a segéd- és mellék­üzemágakból. Erre az esz­tendőre csupán 50 millió be­vételt terveztek, melyből alig 1—2 százalék szárma­zik csak a feldolgozó üze­mek termeléséből. Sajnos a termelőszövetkezetek ilyen irányú tevékenységét korlá­tozzák és megkötik a jelen­leg érvényben lévő jogsza­bályok is, s ez Is az oka annak, hogy e tekintetben alig van fejlődés. Pedig eze­ket a jogszabályokat mér túlhaladta az élet, a gya­korlat. Féltik a tsz-eket, hogy ipari tevékenységet folytatnak. De hiszen ipa­rosodik a mezőgazdaság, s ez is a célunk! Kinek szár- mazhatik abból kára, ha a termelőszövetkezet a saját termelvényeit feldolgozza és a saját áruit értékesíti? Senkinek Mindenki csak jól jár. Olcsóbb lesz az áru, gyorsabban és frisebben jut el a fogyasztókhoz, nagyobb lesz a közös, s általa az egész tagság jövedelme. Vagy nem ez lenne a cél? Nem így kell helyesen ér­telmezni az új gazdaságirá­nyítási rendszerből fakadó és az önállóbb gazdálkodás­sal járó tennivalókat? És egyáltalán nem mellékes az sem, hogy a téli holtszezon­ban hogyan tudják foglal­koztatni az eddig tétlenség­re ítélt tízezreket, akik az esztendő 100—150 napjában értéket nem termeltek. Ismeretes, hogy Szabolcs az alma hazája. Évente a legjobb akarat mellett is több száz vagon az az alma- mennyiség, amely tönkre­megy, vagy legjobb esetben megetetik az állatokkal. Ezt alig költséges beruházások­kal fel lehetne dolgozni, ászalóüzemeket létesíteni, al­mabort, dzsemet, almuskát stb. készíteni. A szatmári és beregi dzsungelgyümölcsö­sök nagy része szilvás. A szilvaaszalvány keresett cikk külföldön is. Szilva­aszaló üzemek kellenek. Jól jövedelmezne a lekvárfőzés és értékesítés is. Nem is be­szélve a híres szatmári szil­vapálinkáról, s nem elkép­zelhetetlen, hogy e márkát néhány tsz-ünk hozná for­galomba. Évről évre gyarapodik a málnatelepítés. A termésnek csaknem fele a földön ma­rad, szedetlenül. Termelő- szövetkezeteink készíthetné­nek málnaszörpöt, s erre alkalmasak is lennének. Sza­bolcs-Szatmár ma már 9000 holdon termel különböző zöldségféléket. Káposzta ter­meléséről jól ismert körzet a: demecseri. Foglalkozhat­nának tsz-eink káposzta sa­vanyítással, uborka beraká­sával és ezek értékesítésé­vel. Sokszor hiányzik az üz­letekből a sűrített paradi­csom. Kényes zöldségféle, nehezen szállítható. Szövet­kezeteink helyben feldolgoz­hatnák, s így kerülhetne forgalomba. Szabolcsban több ezer négyzetméter területű pin­ce áll kihasználatlanul a szövetkezetekben, községek­ben, amelyekben gombát le­hetne termeszteni. E célra a burgonyacsíráztatókat is fel lehetne használni, me­lyek az év tíz hónapjában üresen állnak. Érdekes kí­sérlet folyik a nyíregyházi Dózsa Tsz-ben, ahol meleg­ágyakban próbálkoznak, kí­sérleteznek gombatermelés­sel. Érdemes lenne próbál­kozni máshol Is, hisz a gomba ízes, tápláló és kere­sett cikk Itthon, külföldön. Gazdagok vagyunk folyók­ban. A Tisza, a Szamos, a Túr, a Kraszna hullámterei­ben lévő füzeseket is hasz­nosítani lehetne. És ez nem újkeletű, hisz a vizek mel­lett hagyománya van a fűz feldolgozásának. Bútorokat, ízléses divatcikkeket lehetne készíteni, újra felvirágoztat­ni a régi hagyományt. De e folyómedrek gazdagok! az építkezésekhez oly nélkülöz­hetetlen kavicsban, homok­ban is. Lehetne gyártani kútgyűrűket, átereszeket, be­toncserepeket. Ez segítené az építkezéseket, a falvak fejlődését is. Ha kezdeti módon is, de dicséretes a csengeri Lenin Tsz kezde­ményezése, amely már fog­lalkozik kavics kitermelés­űéi. Keresni és kutatni kell a lehetőséget minden terü­leten, s a fellelhető értéke­ket a közjó szolgálatába ál­lítani. Nagy lehetőségek vannak termelőszövetkezete­inkben a tejtermékek fel­dolgozására is. Szabolcs- Szatmár közös gazdaságai­nak csupán húsz százaléka foglalkozik tejfölözéssel. Je­lenleg több százezer tonna tejet és „vizet” szállítunk feleslegesen a megyébe. Ezt is el lehetne kerülni, s hány százezer forintot takaríthat­nánk meg. Nem szólva ar­ról, ha a tsz-ekben lefölöz­hetnék, ottmaradna a fö­lözött tej, amely értékes ál­lati takarmány. Fejlődne ál­lattenyésztésünk is. fj mindezt ma már közös gaz­daságaink többségében el tudnák végezni. Feldogoz- ható lenne a tejföl is hely­ben, készíthetnének vajat, s elképzelhető, hog/ ezek az illető tsz-ek cégjeiével, már­kájával kerülnének az üz­letekbe. Az említettek mellett még számos más lehetőség van arra, hogy szövetkezeteink­ben a feldolgozó üzemágak kifejlődjenek, felvirágozza­nak. Csak az szükséges, hogy az illetékes szervek a kötöttségektől mentesítsék a tsz-eket, s itt is nagyobb önállóságot kapjanak. Ezt igényli a falu, követeli va­lamennyiünk érdeke. Ezt követeli a gazdasági irá­nyítás új rendszere is. Farkas Kálmán Fiatalok, sorsok alakulnak A VÉLETLENRE BÍZVA ? — Mikor hagytad abba az iskolát? — Két éve. — És most hol vagy? — Otthon. Vállat ránt a tizenhat esz­tendő körüli nyírturai kis­lány. Mintha felesleges vol­na a kérdés, ugyan hol is lehetne az általános iskola után? — Nem vágysz dolgozni? Tenni valamit? — Akartam én lenni. — Micsoda? — Fodrász. Vagy kozme­tikus. De tetszik tudni, min­den lány az akart itt lenni, vagy óvónő, gépíró. — És a tsz? — Á — legyint —, nem enged édesanyám. Azt mondja, ő úgyis jár, várjak, majd kijön nekem is a sora. Azt mondja, ha már ennyit tanultam, áldoztak rám, ne ragadjak én is bele a föld­be... Pedig én szeretnék, nem szeretem a várost, jó itt, miért ne? Édesanyám is itt élt, dehát ő nem akarja. A nevemet ne tessék meg­írni, mert kikapok. Anyakönyv — 1963 Fábián Dániel, az idős iskolaigazgató felcsapja az 1963-as anyakönyvet. — Hogy mi lett az akkor végzett gyerekekkel? Néz­zük csak... — A falusi pe­dagógus minden gyermekre emlékszik, sorakozni kez­denek a nevek. — Bácskái Erzsébet otthon van, pedig az édesanyja a tsz-ben dol­gozik. Bacsó Valéria ipari tanuló... Batta Mária talán az erdőgazdaságban dolgo­zik. Bodnár Erzsébet... vár­junk csak... ő talán dolgoz­gat a tsz-ben. De Bura Ilo­na újra otthon van, szülei tsz-tagok. — És a B után jön a G, H, K... egyetlen névnél sem állíthatja az igazgató, hogy tsz-tag lenne. Hat közülük ipari tanuló, kettő gimnazista, néhányan munkások lettek, egy bá­nyász és a többi? Igen, és a többiek mind, akik kiléptek a nyolcadik általános iskolai osztályból az „életbe”? Velük mi tör­tént, mi történik? „Akar­tam én lenni.” És ezzel vé­ge? Miféle sorsok alakul­nak így, a véletlenre bízva, sült galambra várva? A ter­melőszövetkezet munkaerő- hiánnyal küzd. A statiszti­ka szerint 30—40 év kö­zött alig van ember. Húsz éven alul tsz-tag egy sem, de már van tíz (!). aki csa­ládtagként rendszeresen dol­gozik. — Fáj az ember szive — mondja Fábián Dániel —, amikor látja az utcán eze­ket az életerős fiatalokat. És pont ebben a korban nem látnak célt maguk 1 előtt. És ha megnézzük az idei anyakönyvet, ez sem különb. Mit lehet tenni ? Néhány napja tárgyalta a tanács a falu ifjúságának helyzetét. A termelőszövet­kezet volna a természetes útja az ifjúság foglalkozta­tásának. De évek óta hátra­veti őket a rossz Időjárás, az idén már csak hatezer forint jutott átlagosan egy tagra az évi jövedelemből, így ez nem biztatja a fia­talokat. Segítene a havi előleg. De azt csak akkor adnak, ha mindenkinek ad­nak — ez az álláspont. Ezzel szemben elhatároz­ták, hogy a rendszeresen dolgozó fiataloknak — nem egészen szabályszerűen — 400 négyszögöl háztáji föl­det, juttatnak, s tekintve, hogy most bevezetik az ön­tözést, őket ezen a terüle­ten, a gépek mellett, a munkaigényes növényter­mesztésben foglalkoztatják, ahol nagyobb lesz a dotálás. Kevés a szakember. Kel­lene a gyümölcsösbe, az öntözéshez és máshová is. Az elmúlt nyáron az is­kola közös munkát szerve­Január 31-én a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága 9 tagból álló szö­vetkezeti lakásokat elosztó bizottságot hozott létre. A bi­zottsághoz 104 szerv, válla­lat, intézmény 533 lakáské­relmet nyújtott be. Gondos, elemző munka után 77 szerv kapott 146 szövetkezeti lakást, melyek közül tíz két és fél­szobás, 80 kétszobás, a többi másfél, egyszobás és garzon. A lakások öt épületben nyernek elhelyezést. A 11. jelű épületben a távfűtés bi­zonytalansága miatt a föld­szinten tüzelőkamrákat akar­tak építeni, tekintve, hogy a távfűtés október 15-ére ké­szen lesz, így nem szükséges a tüzelőkamra. Helyettük két darab kétszobás lakást ké­szítenek, így nem 146, ha­nem 148 lakás kerülhetett elosztásra. A 148 kérelmező között 76 olyan igénylő volt, akiket már a korábbi években is nyilvántartottak, mivel ré­szükre indokolt a lakáskiuta­lás. Az elmúlt évben 106 kérelmező közül 46-nak is­merték el korábban a jogo­sultságát. Május 9-én a szervező bi­zottság összehívta az új szö­zett. Volt olyan nap. hogy hetven gyermek is kinn volt a tsz földjein, a pedagógu­sok vezették őket, váltva. Jól kerestek. Ezt az idén is szervezik majd. A gyerekek havi fizetést kaptak — mentek, mint a sáska Szülők és gyerekek Miért nem lehet bevezetni a havi előlegosztást a tsz fiataljainak? Mert ha kap a fiatal, kapjon mindenki? Hát ezek a gyermekembe­rek nem azoknak a szülők­nek a gyermekei, akik ezt tőlük megtagadják? „Nem enged édesanyám. Azt mondja, ha már ennyit tanultam, áldoztak rám, ne ragadjak én is bele a föld­be...” — Az idén már megvál­tozott a munkához voló vi­szony — tájékoztat a köz­ségi tanács elnöke. Nyers János. — Ezt bizonyítja, hogy hatvan hold dohány­ból már negyvennyolc meg­van, a vegyszeres gyomirtást túlteljesítették... Van szocia­lista brigádunk is... „A nevemet ne tessék megírni, mert kikapok.” És vajon, kié lesz ez a nyirturai határ, ha a mos­tani ötven-hatvan esztendő­sök kezéből kihull a mun­ka? vetkezet közgyűlését. Ügy döntöttek, hogy nem alakíta­nak új szövetkezetét, hanem csatlakoznak az elmúlt évben létrejött „Stadion” lakásszö­vetkezethez. Ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy a la­kók ügyes-bajos dolgait egy nyugdíjas intézze, aki rend­szerint otthon tartózkodik. Köteles mindennap fogadó­órákat tartani. A 8. és 9. jelű épületek mű­szaki átadása részben már megtörtént, s az új lakástu­lajdonosok hamarosan beköl­töznek. A legutolsónak át­adásra kerülő 11. jelű épület is már augusztus végén a la­kók rendelkezésére áll. Átadás előtt minden tulajdo­nost írásban értesítenek, s egyben kérik: tegyék meg észrevételeiket a lakás mű­szaki állapotáról, a kifogá­solható hibákról. A lakók él­nek is ezzel a lehetőséggel, örvendetes viszont, hogy az idén lényegesen kevesebb a hiánypótlási munka, mint a korábbi években annak elle­nére, hogy a kivitelező majd­nem minden épületet 2—3 hónappal hamarabb ad át a leszerződött határidőnél. b. ». Sipkay Barn» Határidő előtt átadják a szövetkezeti lakásokat Augusztusban az utolsó lakó is beköltözhet Kevesebb a hiánypótlási munka Amire emlékezik a történelem Találkozás Szamuely Tibor özvegyével, az Emlékeim cimű könyv szerzőjével Eljött újra, egy kicsit ha­za. Végigjárni a régi utcá­kat, tereket, ahol férje, Szamuely Tibor fiatal éveit töltötte. Találkozni a város­sal, a „Tibor” kortársaival, s mai nemzedékkel. Emlékezni... Szemtől szemben ülünk, közvetlenség, nyíltság árad a nagy utat megjárt asszony szeméből. Könyvéről, az Emlékeimről, s Szamuely Tiborról beszélgetünk, az igen népszerű könyv meg­születéséről, melyet a sza­bolcsi olvasók az utolsó pél­dányig megvásároltak a könyvesboltokban. Hogyan Is fogott tollat a nagy forradalmár özvegye? Mi késztette az írásra, em­lékeinek kiadására? Élményeiről, az ifjúkor­ról, Szamuely Tiborral va­ló megismerkedéséről, a Gallilei körről, az első ma­gyar proletárforradalomról beszél. Amit mond, amire emlékezik, ma már történe­lem. Ibsent idézi, majd sa­ját szavaival folytatja: — Magam elé akartam tenni egy tükröt, hogy lás­sam, milyen utat Is tettem meg. írás közben jöttem rá, valami törvényszerű van az egészben, amely Tibor életének is tartalmat adott Nem vagyok író, nem kis erőfeszítésbe került megírni emlékeimet, melyek remé­lem utat találnak azokhoz az emberekhez, akik szere­tik a nép igazságát Régi vágya volt megírni a saját és férje életútját, a forradalom idején azonban nem jutott erre idő, később pedig üldöztetés, emigrá­ció jutott osztályrészéüL Ti­zenegy évig élt és dolgozott Németországban. Járt Olasz­országban, a Szovjetunió­ban, ott volt a Kommintern III. kongresszusán. Könyvé­ben meleg lírai képekben idézi moszkvai élményeit, találkozását Leninnel. Fényképek, kéziratok ke­rülnek elő táskájából, do­kumentumok. Szamuely Ti­bor fiatalkori képe, újság­író korából, hadifogolyké- pe, kortársak visszaemléke­zései, melyek még feldolgo­zásra, kiadásra várnak. Hisz egyetlen könyv nem fog­lalhatta magában mindazt, amely a két gazdag életút nyomában sarjadt. — Tiborra nagy hatással voltak a szabolcsi emberek. Szerette ezt a várost, az embereket. Itt milyen fiatal, — nézi a sokat látott képet — ez a hadifogoly képe, ek­kor ismerkedtünk meg. Az „Emlékeim” nemcsak a Szamuely házaspár forra­dalmi és emberi kibonta­kozásának, küzdelmeinek krónikája, hanem korhű do­kumentum is. Sok-sok le­véltári anyag, levelezés, ku­tatás teszi történelmi hi­telességűvé, történelmi ol­vasmánnyá a könyvet Mindez sok fáradságába ke­rült Szamuely Ti bőmének, akin azonban az eltöltött éveknek, a megpróbáltatá­soknak nyomai alig látsza­nak. Energikus, optimista, hévvel emlékezik a győri sztrájkokra. melyeknek Szamuely Tibor is részese volt. Erős asszony, erősebb az elérzckenyülésnél. Úgy em­líti férjét, mintha most mellette lenne. A képét né­zi, a fiatalkori felvételeket. Aztán a máról, nyíregyházi benyomásairól faggatjuk: — A sok gyönyörű virá­got láttam, a szabadtéri színpadnál. Láttam a szép új, nagy épületeket, a Déli Alközpont házait. Tibor na­gyon örülne neki, ha látná... Szeretnék egyszer huzamo­sabb ideig szétnézni a me­gyében. De most egy ki- j csit pihenni fogok, a könyv megírása nagy munka volt. Még mesélne magáról, a, könyvéről, a férjéről, de a' program véges. Pénteken délben a megye vezetői fo­gadták, délután az úttörő- házban várták, szombaton este a Móricz Zsigmond Színházban találkozik a nyíregyházi dolgozókkal. Reméljük máskor is üd­vözölhetjük városunkban Szamuely Tibor özvegyét, a forradalom harcosának hű­séges segítőtársát, aki maga is a hivatásos forradalmá­rok nehéz, de nemes útját járta meg. Szamuely Tiborné egy ki­csit hazajött, s kedves kö­telességének is eleget tesz, dedikál, férje városának, megyéjének. Páll Géza 1966. májas 29.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents