Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-24 / 121. szám

Gennagyij Szavjecsev: fl Finn KP elnöke az új kormány programjáról Tengeralattjáróval a világ körül MOSÍ.KVA Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke hétfőn a Kremlben fogadta Johannes Uyl Den holland gazdaság'ügyi mi­nisztert, aki a holland üz­leti körök Moszkvába ér­kezett küldöttségét vezeti. BRÜSSZEL A Belga Kommunista Párt vasárnap kiadott nyilatko­zatában határozottan szem­be helyezkedett azzal, hogy esetleg Belgiumban állítsák fel a NATO vezető szer­veinek székhelyét. Követe­li, hogy az egész kérdést terjesszék a parlament elé. BERLIN Vasárnap a nyugat-ber­lini NSZEP első pártkong­resszusán határozatban egy­hangúlag jóváhagyták a jó­szomszédi politikát szor­galmazó javaslatokat. Eb­ben a határozatban az NSZEP indítványozza, hogy Nyugat-Berlin vezetői töre­kedjenek a város békés és boldog jövőjének bizto­sítására, és alakítsanak ki jó kapcsolatokat az NDK- val, az NDK vezető poli­tikusaival, államférfiaival. HAVANNA Kuba délkeleti részén fekvő guantanamói ameri­kai támaszpont katonái vasárnap este hétkor meg­gyilkoltak egy kubai őrt. A havannai televízió mű­sorát megszakítva sugároz­ta a fegyveres erők mi­nisztériumának ezzel kap­csolatos bejelentését. 1964. júliusa óta most először történt fegyveres incidens a guantanamói támaszpontot övező sávon. DJAKARTA: Jobboldali indonéz diákok hétfőn megrohanták a dja- kartai parlament épületét A tüntető fiatalok — nyu­gati hírügynökségi beszá­molók szerint — teherautó­kon, katonai személygépko­csikon, motorkerékpárokon érkeztek a parlamenthez és körülbelül ötezren lehettek. A katonaság a fegyverét használta. Sebesülés is tör­tént PEKING Mint angol és francia la­pok rámutatnak, a Kínai Népköztársaság kormánya intézkedéseket tett a Peking- ben élő külföldi állampolgá­rok biztonságának növelésé­re. Erre az szolgáltatott al­kalmat, hogy az utcán tá­madás ért két külföldit: egy mali újságírót és az NDK egyik diplomatájának fele­ségét. Az afrikai újságíró el­hagyta Kínát, a német asz- szony pedig, aki terhessége kilencedik hónapjában volt, kórházban fekszik. Bécs, (MTI): Harne Saarinen-nel, a Finn KP elnökével közöl interjút vasárnap a Volkss­timme, az Osztrák KP lap­ja. Az interjúnak különös je­lentőséget ad, hogy a finn kommunisták — 18 év után először — ismét részt vesz­nek országuk kormányában. A Finn KP, amely a ta­vaszi választásokon a sza­vazatok 21,2 százalékát kapta, most 41 mandátum­mal rendelkezik a 200 fős parlamentben. A baloldal választási szövetségének eredményeként a munkás­pártok abszolút többségre tettek szert a törvényhozó testületben. A Finn Szociáldemokrata Bonn (MTI) Vasárnap a francia és a nyugatnémet fővárosban egyidejűleg nyilvánosság­ra hozták az NSZK kormá­nyának május 3-i emlék­iratára küldött francia vá­laszjegyzéket. A május 18-1 keltezésű jegyzékben Fran­ciaország közli, hogy nem hajlandó tárgyalni a német földön állomásozó francia csapatok jövőjéről, ha csak a nyugatnémet kormány hi­vatalosan ki nem jelenti: ragaszkodik e csapatok ma­radásához. Ellenkező esetben Fran­ciaország 1967 július 1-re kivonja csapatait az NSZK területéről. Mint az AP megjegyzi, a franciák két hadosztály és két légiköte­léket (összesen 72 000 főt) tartanak Délnyugat-Német- országban. A francia jegyzék indít­Bécs MTI) „Miután az osztrák kor­mány a jogállam szemszö­géből kiindulva ítéli meg a kérdést, immár csak technikai kérdés, hogy ő és családja megkapja osztrák útlevelét” — jelentette ki Habsburg Ottó a bécsi Kurier jelentése szerint Passauban. Ottó hozzátette, hogy útlevele birtokában „természetesen ismét meg­látogatja majd hazáját, amelynek földjére 1945 óta Párt — mondotta Saarinen —, nyugati orientációjú, tagja a szocialista interna- cionálénak, követi e szerve­zet határozatait a NATO- val, a szocialista országok­hoz fűződő viszonnyal kap­csolatban. Másrészt megfi­gyelhető, hogy a párt új irányt keres, különösen a nemzetközi politikában. Paasio, a párt elnöke és a párt vezető szervei az utób­bi években Finnország es a Szovjetunió jó kapcsolatai mellett nyilatkoztak. A szo­ciáldemokrata párt bizo­nyos mértékig megváltoz­tatta álláspontját a béke­mozgalomhoz, a finn— szovjet társasághoz, felül­vizsgálja nézetét a vietna­mi kérdésről és a háború befejezését kívánja. ványozza, hogy a két kor­mány közvetlenül tárgyal­jon a francia csapatok jö­vőjéről, a francia és a szö­vetséges katonai parancs­nokság pedig tárgyaljon ar­ról, hogy egységeik miként működjenek együtt háború esetében. Az utóbbi ta­nácskozás eredményeként „együttműködési megálla­podást” kellene kötni, ame­lyet majd a NATO tagál­lamok kormányai hagyná­nak jóvá. ★ Ludwig Erhard bonni kan­cellár hétfőn repülőgépen Londonba érkezett, hogy Wilson miniszterelnökkel a NATO válságáról, a kelet— nyugati viszony problémáiról és nyugat-európai kereske­delmi kérdésekről tárgyal­jon. Erhardot Stewart kül­ügyminiszter fogadta a re­pülőtéren. nem léphetett”. (Ottó a há­ború után rövid ideig Ti­rolban tartózkodott, széles körű tiltakozásra azután a szövetségesek eltávolítot­ták). A Habsburg-család feje szerint nem kell attól tartani, hogy visszatérése belpolitikai nyugtalanságot, vagy külpolitikai bonyodal­makat váltana ki. Ottó visz- szatérése után „irodalmi munkásságot és tanulmá­nyokat” kíván majd foly­tatni —■ mondotta. 6. Később, amikor az ered­ményhirdető táblánál a parancsnok politikai helyet­tese a szelvénysor száma mellé hatalmas számjegyet biggyesztett, valaki közelben kijelentette: — Véletlen! — A véletlenekben is van törvényszerűség — vá­laszolt a politikai helyettes. E véletlenség egyik szer­zőjével, Pavel Szkljarenko tizedessel a szerszámoslá­dán ülünk és beszélge­tünk. Szkljarenko zömök és köpcös. Sőt, nagyon zö­mök és nagyon köpcös. Hú­sos arcában élénk, ragyogó szemek csillognak. Minél tovább jutottunk a beszél­getésben, annál szimpatiku- tabb és tiszteletreméltóbb lett előttem. Most értettem meg a hajóparancsnak sza­vait: „Szkljarenkónak te­kintélye van”. A tizedes szívesen beszélt a szolgálat­ról, de magáról csak ke­veset. Itt van például Ivan Haj- voronszkij íőmatróz, aki bármilyen feladatot a bá­nyászra jellemző vasakarat­tal hajt végre. Egyébként baj társa is van itt, aki szintén bányász. Segítik egymást, egyebek között bi­zonyos fokig versengenek is. Bízom-e bennük? Ter­mészetesen. Ahhoz, hogy | biztosak legyünk az ember­hez, ismernünk kell őt. A tengeren pedig, én mondom önnek, az ember szinte a tenyeremen van: minden oldaláról látható. Magam a parancsnokról veszem a példát, ö t.. én példaké­pem. Miért? Azért, mert kommunista. Valódi kom­munista, ahogyan én értel­mezem. Valentyin Jakovleviccsel a kiváló parancsnokkal, akiről a tizedes beszélt, már korábban ismerettségbe ke­rültem, és nagyon igaznak találtam beosztottjának ró­la alkotott véleményét. Egyesek talán azt gondol­nák, hogy az önálló hajó­záson lévő tengeralattjáró­ban a legénységnek a szol­gálat ellátásán kívül nincs is más dolga. Márpedig nem így van. Valentyin Ja- kovlevicsnek a szolgálat el­látásán kívül millió teen­dője van. A tengerészek vállalták, hogy ezen az úton felkészülnek és lete­szik a besorolási vizsgákat, tehát parancsnokunk leg­első kötelessége, hogy se­gítse őket vállalásuk telje­sítésében. És én láttam a tisztet, amint váltás után hol az egyik, hol a másik beosztottjának segít, meg­magyarázza a rajzokat, válaszol a kérdésekre. Egyébként neki magá­nak is tanulnia kell, el­határozta, hogy az út be­fejezéséig vizsgát tesz a harci egység önálló irányí­tásából. önk'ént határozta el, senki sem kötelezte er­re, hiszen köztudott, hogy a tengeren rengeteg dolga van. Évente ezernyi hajó szeli át az Egyenlítőt. Csakhogy azok az óceán felszínén úsznak, mi pedig nagy mélységben úszunk át alat­ta. Emiatt sokan bizonyos fokig úgy érzik magukat, hogy ők az Egyenlítő ten­ger alatti átszelésnek út­törői, s ezért különös gond­dal készülnek rá. Külön bi­zottságot létesítettek. Annak „operativ csoportja” be­szállásolta magát a társal­góba. Egyeztetik az ünnep­ség részleteit, szétosztják a feladatokat. Neptun szere­pére egyöntetűen Jevgenyij Zajcejevet javasolták, az egyik szelvény gazdáját, ta­pasztalt tengerészt, aki szá­mos tengeralattjárón ki­tűnő iskolát kapott. De mi­ért éppen őt? Nyilván azért, mert Zajcev vidám, éles eszű ember, ami pedig a legfontosabb, pompás, va­lóban neptuni szakáll bo­rítja ábrázatát. A bizott­ságban tehát nincs ellen- vélemény: Neptun csak Zajcev lehet. A dötő tanácskozás után azonnal megindul a mun­ka. Varrták a kosztümö­ket, készültek a szöveg­könyvek, tanulták a szere­peket. Végre elérkezett a várva várt nap. Az Egyenlítő átszelését gongütés jelezte. Utána in­duló harsant fel. A közle­kedő nyílásból, amely a fő­őrség részlegébe vezet, két tarajos gőte lépett elő. Hí­rül adták, hogy az atom- tengeralattjáróra megérke­zett a tengerek és az óceá­nok parancsolója, a mély­ség birodalmának ura, Nep­tun. Az induló újult erővel hangzott tovább, s a nyílás­ban megjelent a háromágú szigony, a korona és a sza­káll. Nyomában... nyomá­ban belíbbent a sellő. A helyiséget nevetés és taps töltötte be. A tengerek ura felséges pocakján kissé fe­szülő alsóinget, lászárig hasított fehér nadrágot, ci­pő helyett pedig túlságo­san is modern kinézésű könnyűbúvár uszonyokat viselt. A sellő fiatal, elragadó lény vplt. Karcsú derekára halpikkelyes kosztüm fe­szült. Igaz, vérpiros ajkai fölött bajuszka sötétlett, de erre senki nem fordított fi­gyelmet. Neptun évszázados szoká­sokhoz híven, háromágú szi­gonyával háromszor dob­bantott a fedélzeten és megkérdezte a parancsnok­tól. — Kik vagytok, mely államból jötettek, hova men­tek és mit kerestek biro­dalmamban? — Szovjet rakétahordozó atam-tengeralattjáró tenge­részei vagyunk — vála­szolta a parancsnok. — A parancsnokság utasítására víz alatti világ körüli utat teszünk. Kérünk téged, ten­gerek királya, bocsáss át bennünket birodalmadon. — Nos, sellő — mordult fel Neptun —, nézd meg csak a nagy könyvben, mi­kor tettek orosz tengeré­szek ilyen utat? Meghallgatva a választ, Neptun parancsot adott, „kereszteljék” meg azokat, akik még nem jártak az Egyenlítőnél. Most kezdő­dött csak a hadde,hadd. A keresztelő kicsit furcsán hatott: kerti locsolóíecs­kendőhöz hasonló készülé­kekből vették kezelés alá a delikvenseket, A két tara­jos gőte nem sajnálta ere­jét. A fecskendőkből erős vízsugár tört elő, ami eset­leg fájhatott is, de azután gyógyírként sziporkázó tré­fálkozások és csipkelődések közepette valamennyi „meg­keresztelt” megkapta az Egyenlítő átszelését tanú­sító emlékokmányt. „Én, Neptun, az összes tengerek és óceánok ura — szólt a diploma —, a nagy és kis halak parancsolója, diplomával tüntetlek ki azért, mert rakétahordozó atom-tengeralattjáróval víz alatt átszelted az Egyenlí­tőt, e ezzel a szovjet flotta dicsőségét öregbítetted", Neptun, miközben átad­ta a diplomát kormányo­sunknak, megérdeklődte tőle, hogy milyen irányban vezette tengeralattjáróját az Egyenlítő felé, s milyen módszerekkel állapította meg helyét. A válasz tö­kéletesen kielégítette a tengerek urát. Látom, érted kormányosi mesterséged. Megparancsol­tam, hogy az atom-tenger­alattjáró útjából takarodjon el minden zátony, minden szirt, és veszedelem. De... bizz Neptunban, kormányos magad pedig ne hibázz! Ezután a tengerek ki­rálya kíséretével végigjár­ja a hajót. Szelvényről szel­vényre haladva Neptun mindenkinek átadta az ok­levelet, és mindenkinek jó utat kívánt. Ezen a napon sor került még, amint az atom-ten­geralattjárón elnevezték, a víz alatti kis szpartakiád- ra. Természetesen 400 mé­teres síkfutás és távolug­rás nem volt. Volt azon­ban nyújtógyakorlat, ex­panderhúzás. A győztese­ket pont olyan ünneplés­ben részesítették, mint bár­milyen más sportversenyen. (Folytatjuk) Francia jegyzék Bonnhoz Habsburg Ottó visszatér Ausztriába? title í1 (Bűnügyi regény) Fordította: Szilágyi Szabolcs Tadeusz Kostecki: 35. — Hát miért ne mele­gített volna? Teának is melegítettem vizet. Az eset egyre érdekesebb. Délután még volt áram, de az ismeretlen villanyszere­lő manipulációi után el­romlott. És csupán éppen ebben a házban... Kostrze- wa kiment a kertbe. — Rudzinska asszony itt­hon van ? — Már hogyne lenne? Ott üldögél a nyomorult a gyertya mellett. Ez még nálunk, falun is urisabb: petróleum lámpával világí­tunk. Itt meg egész gyer­tyaparádé van. Hirtelen rémült kiáltás hallatszott a ház belsejé­ből. — Jesszus! — jajdult fel a lány és a kezével csap­kodott. Úristen! — Vigyá­zatlan, pánikszerű mozdu­lattal eloltotta a gyertya lángját. Sűrű sötétség lett. Kostrzewa visszafojtotta lé­legzetét. Űjabb kiáltás hal­latszott, de ezúttal sokkal gyengébb. Futás közben nyúlt bele a zsebébe és előhúzta zseblámpáját. Éles, fehér fénykéve vágta át a sötétséget. Leírt egy kört a lámpával. A hall­ban senki sem volt. — Segítséé... — ez vala­hol fent van. A doktor ro­hant a lépcsőn, átugorva néhány fokot. Itt minden másodperc számíthat... Rudzinska aléltan tá­maszkodott a falnak. Szeme rettenetes ijedt kifejezésbe meredt. Arca teljesen vér- telennek tűnt. — Mi történt? — kér­dezte gyorsan Kostrzewa. Az asszony hunyorgott a fény hatására. — Ott keze nehézke­sen felemelkedett, s az aj­tóra mutatott — bejöttem és valaki... Nem várt tovább, egy lendülettel a szobában ter­mett. Egy alacsony útonálló tekintetű férfi elfojtott ká­romkodás kíséretében ug­rott fel. — Állj! — nem engedte ki a reflektor sugarából. — Kezeket fel! Az áldóját — villant át az agyán. — Ha pisztoly lenne nálam... De nem volt fegyvere, be kellett érnie az öklével. — Állj! — ismételte pa- rancsolóan. Az ismeretlen leguggolt, mintha ugrani készülne Hogyha... Ugrott is végül. Egy pillanat töredéke alatt megpillantott valami fémes villanást. Védekező mozdu­lattal maga elé nyújtotta a kezét. Amaz mégis gyor­sabb volt. Mintha a meny- nyezet omlott volna a fejé­re. Szeme előtt fekete kari­kák kezdtek táncolni. A zseblámpa kiesett a hirtelen eszméletét vesztett ember kezéből és valahol a sző­nyegen kialudt. Kostrzewa erősen megingott — és ha nincs ott az íróasztal tám­lája, a padlóra zuhant vol­na. Nem tudta meddig tar­tott eszméletlensége. Talán néhány másodpercig. Ami­kor visszanyerte látását, senki sem volt a dolgozó- szobában. A sötétségben mintha szétfolyó zöld fény világí­tana. Nem törődött vele. Zúgott a feje. Ingatag lép­tekkel kiment a szobából. Rudzinska továbbra is a falnál állt, ugyanazon a helyen, ahol otthagyta. Csak még jobban összehú­zódva. — Ott... ott... a lépcsőn... — suttogta reszkető han­gon. Kostrzewa nem tudott visszaemlékezni arra. mi­ként jutott a földszintre. Azután átszaladt a kerten. A kutya a láncát rángatta, mintha veszettségi roham tört volna ki rajta. Itt sincs semmi. A kapu? — lenyomta a kilincset. Enge­delmeskedett. Maryska lel­kem nem vett magának fá­radtságot, hogy bezárja a reteszt. Na és, ha mégis bezárta? A'bűnöző nyugod­tan kinyithatta, vagy át­mászhatott a drótkerítésen. A sötétségbe borult kertből minden út kijáratnak izá- mított. Kinézett az utcára: üres volt. Hátával a kapu vasoszlopához támaszkodott. Melle a nehéz légzés egye­netlen ritmusában emelke­dett Még nem tudott ma­gához térni a kapott ütés után. Csak most nyúlt ujjai­val a fájdalom góca felé, a feje tetejére. Nem volt véres. Valami tompa tárgy lehetett, de az éppen ele­gendő volt... Kegyetlenül... XVI. — Kontárok, a kutya szentségüket! A villanyszerelő, akit Kostrzewa hivatott, alapo­san megtörölte a kezét. A kezeslábas vízhatlan anya­gában. — Hogy is lehetne áram, ha a fővezeték leága­zása el van vágva? Nincse­nek csodák. — Mi lehet az oka az ilyenfajta szakadásnak? — Tudom is én — vonta meg a vállát. — Valami vak, vagy béna lehetett. Felmászik az ilyen az osz­lopra és azt hiszi. hogy mindenkinek túljár az eszén. Azután pedig elpu­col. Még jó, hogy csak itt van így. Előfordul, hogy az egész kerület az ő szórako­zásuk levét issza meg. A szerelő távozása után felhívta a villanytelepet. Nem, ebben az időben senki sem jelentett semmiféle meghibásodást. Nem küld­tek ki szerelőket. Ha valaki volt, az nem az ő emberük. Az ügy határozottabb körvonalat kapott. Ez nem volt valami alkalmi tolva- jocska, aki kihasználja a sötétséget. Látogatásait egész alapossággal kidolgoz­ta. — Ki volt ez az ember? — kérdezte a továbbra is rémült Rudzinska asszony. — Legjobb, ha egy jós­nőtől kérdezi meg asszo­nyom — mordult rá durván. A feje pokolian fájt. — Annyit tudok, mint ön. Röviddel azután észbeka­pott. Micsoda hang ez? Egy púp az ember fején nem igazolja a gorombaságot. Különösképpen nőkkel szemben nem. — Meglátjuk — mondta szelíden. — Tel­jes gőzzel fogjuk keresni. Remélem, végül majdcsak megtaláljuk. Ez hazugság volt. Néni reménykedett. Hogy lehet valakit megtalálni, akiről egyáltalán semmit sem tud­nak? (Folytatjuk?

Next

/
Thumbnails
Contents