Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-19 / 117. szám

Hapló A borszőlő, must- és borértékesítés szerződéses feltételei A szövetkezetek bankhitelt, a háztáji gazdaságok és egyéni termelők művelési előleget kaphatnak 'ege * vetítésnek. Vietnami műszakokat tar­tottak a „Nyírség” Ruházati Ktsz-ben. A termelő-, mű­szaki- és adminisztratív dol­gozók 5237 forintot, a K1SZ- fiatalok pedig 1200 forintot ajánlottak fel, és fizettek be keresetükből a vietnami nép segítésére. Háromórás műsorral, mintegy százötven szereplő­vel a nyírbogáti általános iskolások léptek fel elsőként műsoros esten a közelmúlt­ban a helyi kultúrházban — írja Fügedi Imre tudósító. A műsoros estet abból az alkalomból rendezték, hogy a községi tanács jelentős összeggel felújíttatta a kul- túrházat C| filmszínház nyílik a balkányi Balog-tanyán má­jus 22-én, vasárnap. A szom­bat—vasárnapi előadásokra a környező tanyavilág lakói járhatnak eL Bútorraktárt építenek 120 ezer forintos beruházással a vásárosnaményi bútorbolt­nak. A kivitelező Kisvárdai ■Építőipari Ktsz június 15-én adja át rendeltetésének az új épületet — írja Stem Károly levelező. • (L’Europeo karikatúrája) Szakács- és cukrászvizsga. Kedden és szerdán 13 sza­kács, 7 cukrász és 7 felszol­gáló tett szakmunkás-vizsgát Nyíregyháza Sóstón. A vég­zett vendéglátóipari szak­emberek megyénk vendéglő-, tóipari egységeiben dolgoz­nak majd. Lágyfagylaltgepeket he­lyez üzembe a vendéglátó­ipari vállalat — pavilonok­ban — a nyíregyházi Petőfi kertben és Sóstón, a vízto­rony környékén. Televízió, rádió és háztar­tási gép szervizt létesített a nagyhalászi ktsz — írja le­velében Sorosi István. Exportra kétezer pár cipőt készítenek az idén a Raka- mazi Cipész Ktsz dolgozói. Orvos, gyógyszerész, ál­latorvos találkozót rendez május 20-án Sóstón a Haza­fias Népfront járási elnök­sége. A zenei klub következő foglalkozásán — május 22- én, fél tizenegykor, a TIT- ben — Prokofjev: Péter és a farkas című művét hall­gatják meg, majd rendez­nek ankétot róla. Fisszatérf a szerencse Szabolcsba Másodszor nyert gépkocsit Varga Jónoe A május Tt-én megtartott 30. gépkocsi-nyeremény betétkönyv sorsolás alkalmával összesen s gépkocsit (3 Trabant. 3 Wartburg Limousine, és 2 db Skoda 1000-es) nyertek a szabolcsi betétkönyvtu­lajdonosok. Ezzel 79 darabra emelkedett a nyert gépkocsik szánta. A szerencse visszatér... mondja a közmondás és ezt az elvet val­lotta Varga János Salamon bo­kor 6. szám alatti lakos is, aki 1964-ben a 000 945 sz. 10 000 Ft-os gépkocsibetétkönyvével egy DKW típusú • személygépkocsit nyert. Munkatársai a betétkönyv megszüntetését Javasolták akkor. ó azonban ezt nem tette. Ennek köszönheti, hogy a mostani sor­soláson temet visszatért a sze­Ib Jgagyar Szocialista Munkáspárt Satbolcs-Szatr.iár megyei bizott­sága es a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor, Szerkesztőség ! Nyíregyhaza, Benczúr tér 31. Tel.3 16—78, 18—71, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pák Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy nőnapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Inder: szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. ______ ’szaöoics-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai János rencse hozzá és egy Trabant Li­mousine gépkocsival ajándékozta meg. „NOHAB" jeligére nyitotta a 008 239 sz. 10 ooo Ft-os betétköny­vét Brezina József nyíregyházi, Mikszáth Kálmán utca 20. alatti lakos, MÁV osztályvezető. Ezt a jeligét egyébként felesége adta a betétkönyvnek, mivel férje az utóbbi időben sokat bosszanko­dott a Nohab mozdonyok miatt. Mintegy negyedéve nyitott. be­tétkönyve most végre örömet is jelent a Brezina családnak. ■ A sorsoláson Trabant gépkocsit nyert. Régi vágya volt Szikora Mik­lós tiszaszalkai lakosnak és fele­ségének egy Wartburg gépkocsi. Ezen a sorsoláson az 503 729 sz. 5000 Ft-os betétkönyvvel — 2 évi várakozás után — a vágyuk tel­jesült. Értékes gépkocsi került Szend- rei Aladár Nagykálló, Lenin u. 16. sz. alatti lakos birtokába, aki mindössze egy negyedévvel ez­előtt nyitotta az 5000 Ft-os betét­könyvét. Az 516 173 sz. betét­könyvet Skoda 1000 mb. nyere­ménnyel sorsolták ki. Csupán rábeszélésnek köszön­heti Szilágyi József Napkor, sé- nyő u. 13-a alatti lakos, hogy a sorsoláson a 006 »77 sz. 10 000 Ft-os betétkönyvvel Wartburg gépkocsi tulajdonosa lett. Mint elmondotta, gépkocsi vételi szándéka már korábban megvolt, azonban ilyen típusú gépkocsit nem tudott venni. Április 30. előtt a fenti betétkönyvet meg akarta szüntetni. — építkezés miatt — azonban a helyi posta- hivatal vezetője javasolta, hogy csak májusban szüntesse meg, így részt vehet a sorsoláson. En­nek tulajdonítható szerencséje. Ismeretlen az 1464 sz. 10 000 Ft-os betétkönyv Trabant gép­kocsi, az 509 352 SZ. 5000 Ft-OS Skoda 1000-es mb. és az 51* 330 sz. 5000 Ft-os Wartburg gépko- esinyeremény tulajdonosa. Az élelmezésügyi minisz­ter — a földművelésügyi miniszterrel és a SZÖVOSZ elnökével egyetértésben — utasítást adott ki az 1966/67 évi borszőlő-, must-, és bor­értékesítési szerződés fel­tételeinek megállapításáról. Az utasítás szerint a Ma­gyar Állami Pincegazdasag borszőlőre, mustra és bor­ra mezőgazdasági termelő- szövetkezetekkel, termelő­szövetkezeti csoportokkal, egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetekkel, hegyköz­ségekkel, továbbá termelő­szövetkezeti tagokkal és egyénileg gazdálkodó terme­lőkkel köthet értékesítési szerződést. A „Voszk” szö­vetkezeti áru- és anyag­ellátó vállalat — meghatá­rozott mennyiségben és he­lyeken — borra és mustra mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekkel, szakszövet­kezetekkel és hegyközsé­gekkel szerződhet. Az érté­kesítési . szerződés alapján átadott borszőlőért, mustért és borért re nem jogosult termelő­szövetkezeti csoportok és egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek kívánságára a Magyar Állami Pincegaz­daság a szerződés megkö­tésétől számított 30 napon belül művelési előleget fo­lyósít. A szerződésben át­adásra előirányzott minden száz liter must, vagy bor, illetve 135 kiló szőlő után 200, tokaj- hegyalja zárt területén 300 forint, otelló szőlő, vagy bor után 130 forint elő­leget kaphatnak. A művelési előleg kamat­mentes, ha a szövetkezet a szerződéses kötelezettségét teljesíti. Ugyanilyen össze­gű előleget fizet a Magyar Állami Pincegazdaság mű­velési előlegként a terme­lőszövetkezeti tagoknak és egyéni termelőknek. A művelési előleget a vétel­árból — több részletben történő teljesítés esetén az első átadás alkalmával — vonják le. Ha azonban a termelő tudomására jut, hogy a szerződésben foglalt kötelezettségének valamely oknál fogva nem tud ele­get tenni, 15 napon belül köteles a művelési előle­get visszafizetni. (MTI): Diákszállók, ifjúsági üdülök Tájékoztató a nyári országjárás, táborozás lehetőségeiről a szerződést kötő gaz­daságokat, illetve ter­melőket az áruátadás időpontjában érvényes állami felvásárlási ár illeti meg. A szerződéses felárat csak a tényleges termés adatai­nak birtokában, közvetle­nül a szüret előtt állapít­ják meg. Az értékesítési szerződések kötését az uta­sítás megjelenése után mindenütt megkezdik. Az értékesítési feltételek között szerepel, bogy a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek és a bankhitel Igénybevéte­lére jogosult termelő­szövetkezeti csoportok, egyszerűbb mezőgazda- sági szövetkezetek, va­lamint az alapszabály­szerűen működő hegy­községek bankhitelt igényelhetnek. A bankhitel igénybevételé­A tanulók nyári táboro­zásáról. üdültetéséről, or­szágjárásáról állítottak ösz- sze tájékoztatót a Műve­lődésügyi Minisztériumban. Eszerint az oktatási intézmé­nyekben berendezett turistaszállásokon első­sorban az országjáráson résztvevő diákkollektí­vákat, úttörőcsapatokat helyezik el. A vidéki általános iskolák 5—8. és a vidéki középis­kolák 1—4. osztályos ta­nulóinak Budapesten 160 személyes állandó diákszál­lóban biztosítanak elhelye­zést, a XIII. kerület Dózsa Görgy út 150 szám alatt. A szállást egy-egy kirán­dulócsoport három napra, illetve három éjszakára ve­heti igénybe, — hétfőtől szerdáig, vagy csütörtöktől szombatig. Az ifjúság országjárá­sának, táborozásának, ta­nulmányi kirándulásainak segítésére a turistaházakat kezeíő vállalat központja június 1-től augusztus 31-ig hálőhelyeket ad ki a turistaházakban. A táborozó, kiránduló diá­kok kedvezményes díjat fi­zetnek. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda or­szágjáró s tanulmányi kirándulásokra autóbu­szokat indít. Az egy-, két-, háromnapos túrák lehetőséget nyújta­nak a diákoknak arra, hogy megismerkedjenek az or­szág legszebb tájaival. Ugyancsak az Express má­jusban, júniusban és szep­temberben kirándulásokkal, vagy több napos üdülőtá­borozással kapcsolatos el­helyezést, étkezést és prog­ramot biztosít a baiaton- földvári ifjúsági üdülőte­lepen, valamint Verőcén. SZIGORÉ ORVOS H Arra kértem, szíveskedjék levetkőzni! (Stern karikatúrája) A középiskolások jú­nius 18-tól 25-ig, illet­ve augusztus 23-tól 30-ig Balatonaiigán, Baiatonújhelyen és Badacsonytomajban 6 napos üdüiőtáborozáson vehetnek részt. Iskolai tanulmányi kirán­dulásra csoportosan utazó diákok és tanfolyam hallga­tók 50 százalékos, 10 éves­nél fiatalabb tanulók 75 százalékos vasúti kedvez­ményt kapnak. A MAHART balatoni hajózási üzemigaz­gatósága a nagy forgalmú állomásokról — Siófok, Bá- latonfüred, Tihany, Bala- toníöldvár, Fonyód, Bada­csony, Keszthely — a nyári főidényben hétköznapokon menet­renden kívüli, kedvez­ményes áru ifjúsági járatok indítását vette tervbe. Az indulási napokat, idő­pontokat, továbbá az útvo­nalat a beérkező igények, a többség kívánságának megfelelően állapítják majd me. A ?l \i V\l* 1966. május 19., csütörtök Névnap: PATRIK A Nap kel: 4 óra 03 perckor, nyugszik: 19 óra 19 perckor. A Hold keJ: 3 óra 35 perckor, nyugszik: 18 óra 2ti perckor. Az elmúlt hetven év átlagos! napi középhőmérséklete 17.0 Celsius iök. Szeles idő Várható időjárás ma estig: ló­ként nappali felhőképződés, né­hány helyen záporeső, zivatar. Helyenként élénk délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz. Vár­ható legmagasabb naopali hő­mérséklet 21—25 fok között. Kossuth rádió 8,?0: Reggeli hangverseny. — 9,00: Aktuális műsor. — 9,25: Verbunkosok, magyar nóták. — 10,10: Kórusok, hahgszerszolók. — 10.47: Isis tehenei. Felkai Fe­renc hangjátéka, — 12,15: Tánc­zenei koktél. — 13,00: Időszerű nemzetközi kérdések. — 13,10: Opera részletek. — 13,45: A G:> er- mekrádió műsora. — 14,05: Híá rés előadóművészek Chopint hangversenye. — 15,05: Színes népi muzsika. — 15,44; Tudósí­tás Sárrétudvariból. Mátyás Fe­renc írása. — 16,15: Csak fiata­loknak! Tánczené. — 16.53: Van új a Nap alatt. 17,10: Nép­szerű • áriák, híres tenorok. — 17,40: Zenés barangolás Francia- országban. — 18,00: Mi történt a nagyvilágban? — 13,20: Hang­lemezparádé. — 19,15: A közhi- vatalnok. — 19.35: Közvetítés a Zeneakadémiáról: a Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus ze­nekarának bérleti hangversenye. — 21,35: Nótacsokor. — 22,20: Operettrészletek. — 23,15: Jo­hannes R. Becher verseiből. — 23,30: Kamarazene. Petőfi rádió 14,00: Fúvószene. — 14,15: Ope­rettrészletek. — 14,50: Horváth Jenő táncdalaiból. — 15,05: Is­kolarádió. 16,35: ,Kamaraze­ne. — 17,05: Kórusok népdalokat énekéinek. — 17,30: Vita a drá­mai nyelvről. — 18.00: Történe­tek dúrbán és mólban. • — 18,20: Tavasz és nyár között. — 18,30: Operarészletek. — 19,10: Pódi­um 63. — 23,38: Zenei műsor. Televízió S,0o: Iskola-tv. Környezetis­meret. Olvasás (ált. isk. 1—2. oszt.) A szerénységről (mesék). — 9,05: Flő világ (ált. isk. 7. osztó. A növények szaporodása és a termés. — 9.55: Magyar nyelvtan (ált. isk. -5. oszt.) Az igealakok színgazdagsága. — 10,15: üresjárat. Magyarul be­szélő szovjet film. (10 éven felü­lieknek.) — 11,40: Rajzfilmek. 1. A bátor és vidám lovag. 2. Fop-Foo, Gogo és Mimi. — 1S,3ö: Iskola-tv. - -Környezetismeret (ism.) — 14,35: Élővilág (iám.) — 15,25: Magyar nyelvtan (ism.) — 17,45: Hírek. —- 17,50: Hétmérföl- des kamera. Uttörőhiradó (ism.) — 18,05: A Magyar Hirdető mű­sora. — 18,20: A képzőművészet története. Gótikus művészet. — 18,55: Telesport. — 19,20: Esti me­se. — 19,30: Tv-híradó. — 19.50: Zenélő órák. — 21,00: Halló fiúk! Halló lányok! Műsor 14— 18 éveseknek. — Kb. 22,00: Tv­híradó — 2. kiadás. Bratislavai tr 16,20: A kerékpáros békever­seny közvetítése. — 17,45: Kicsi­nyek műsora. — 18,30: Képek a kelet-szlovákiai kerület életéből. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: A film története. (A szovjet film­gyártás a Nagy Honvédő Háború éveiben.) — 21.00: Arcképcsar­nok: Jankó Kral. — 22,20: Do­kumentumfilm az antik és a re­neszánsz műemlékekről. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLES VASZNÜ BÉKE MOZI: Május 19-én: Széles változatban! BECSÜLETES SZÉLHÁMOS Magyarul beszélő jugoszláv film vígjáték. Előadások kezdete: fél 5, fél 7. és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Május 19-én: NE HAGYD MAGAD PITKIN Angol film víg játék. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. SZÉLÖV ASZNÜ KERT MOZI: Május 19-én: Széles változatban I A KŐSZÍVŰ EMBER PIAI I—II. Jókai híres regénye, színes szélesvásznú magyar filmen. (4 órás műsor, dupla hely­árral.) Előadás kezdete: este 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESV ASZ.SC MOZIJA: Május 19-én: SZÜNNAP! Május 19—25 Széles változatban1 Becsületes szélhámos Magyarul beszélő jugoszláv iilmvígjáték BÉKE M 0 Z 1 BEMUTATJA

Next

/
Thumbnails
Contents