Kelet-Magyarország, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
Tokajban még dörögtek az ágyúk Kabay János „végrendelete44 A Tiszavasvári Alkaloida — 40 év múltán Vitáznak rajta: hol történt az első földosztás, Pusztaszeren, vagy Tisza- nagyfaluban? „Tiszanagyfa- luban — állítják itt az emberek, — szállt a hír akkoriban is, és tőlünk szállt előbb.” Bárhogy is volt, az már tény, hogy a megyében elsőnek ez a község népe ébredt rá, hogy azé a föld, aki megműveli. Húsz cselédember a községházán Tokajban még dörögtek az ágyúk, Tiszanagyfalu- ban talán még hangosabban dörömböltek a szivek. 1945 késő őszén megalakították a kommunisták pártszervezetét a faluban. Rakamazzal volt kapcsolatuk, és Nyíregyházával. A kommunisták első megmozdulása: birtokba venni a földet, amelynek addig csak rabja volt a tisza- nagyfalui nép. A párttitkár: idős Jármi Kálmán. A pártelnök: Chrabák Imre. Húsz volt cseléd gyűlt össze a községházán, megalakult a földigénylő bizottság. És kezdte járni az utcát a kisbíró, aki földet akar, jelentkezzen! A méltóságos urak messze jártak. Nem hagytak hátra mást, csak a nyomort, és a földet. Azt nem vihették magukkal. A föld ragaszkodott azokhoz, akik ápolták, szerették. A földszagú cselédekhez. Mert más ember nem igen élt Tiszanagyfa- luban, csak cseléd. Rajtuk Kívül csupán néhány olyan ember volt, akinek saját, földje, pláne kis birtoka lehetett. Aki földet akar, jelentkezzen ! És a földigénylő bizottság megkezdte munkáját Nagy idők tanúja Kossuth utca 20. Chrabák Imre. Mozdulataiban a sokat szenvedett múlt, az a töretlen erő, ami acélosan formálta ezt az embert. Különben nem lett volna Képes mindig újrakezdeni. Csendesen beszél, mint azok, akik nemcsak élték, de tudják is az, életet; akitt- nek nincs már miért sietni, mert két kézzel szórták önmagukat — másokért. Valamikor részes arató volt egy Bekényi nevű földbirtokosnál. De szervezte a pártot, csendőrök, detektívek meghurcolták, a földbirtokos nem adott több munkát. Miből éljen? A falu mellett kanyarog a Tisza. — Ha eltart más szegényt, engem is eltart. Hat gyerek, föld semmi. Tizennyolc esztendeig halásztam, valahogy megéltünk... És a többiek? ök is valahogy megéltek; — Farkas Géza „méltóságos úrnak” volt itt a legnagyobb birtoka, ezer holdon felül. Mégis ő kiáltotta ki magát a legnagyobb szegénynek. Mehetett itt akárkihez az ember, tőlük éhen halhatott, hogysem megsajnálta volna egy darabka kenyérrel. De megszólalt a kisbíró dobja: akinek föld kell, jelentkezzen ! És megindultak a mezítlábasok, a kenyertelenek, a szenvedést tűrök, a gyermekhalált látók. A húszak — a földigénylő bizottság —, teljes felelősséggel dolgozott Azok az éjszakák — Számtalanszor fölvirradtunk a községházán. Egész éjjel vitatkoztunk. „Ennek ne adjunk!” „Ne tegyünk kivételt!” „Törvényes, nem törvényes!” „Aki nem kapál, nem kaszál, annak nem jár föld!” Voltak, akik féltek az osztástól, hogy „törvénytelen”. Mert hiszen a régi közigazgatás. t. hát érti? Meg aztán ... az akkor alakult helyi rendőrség Bekényi föld- birtokosnál elrejtett vagyont talált. Többek Között drága evőeszközök halmát, meg gyönyörűen kimunkált lószerszámokat. Erről is a földigénylő bizottság tárgyalt, mi legyen velük? Hát jön a földbirtokos fia, az ottmaradt magftak. Hogy emberek, adják vissza az evőkészlet egy részét, meg a lószerszámokat. Ügy gondolkozzanak, hogy ezért a tetteikért harminckét évig felelnek! Vigyázzanak! így beszélt ott, hát persze, némelyik embernek Szeget ütött a fejébe. De azért az egész, mintegy kórus kiabálta, hogy nem, és kiutasítottuk onnan a földbirtokos fiát. Az evőeszközöket aztán az Erzsébet Kórházilak adtuk. De azokat az éjszakákat nem lehet elfelejteni. Mi láz volt azl Kimondani nem lehet. Ml aztán Jármi Kálmánnal, az egész bizottság úgy döntöttünk, hogy minden földet ki kell osztani! Még azt is, amit Később visszaadtunk... Dehát így volt. A szívünk volt a föld. Háromezerhat- száz katasztrális hold sorsáról kellett dönteni, nem ment könnyen. Közben kitavaszodott Tizenkét család elhatározása Kinek a földjén verték le először a karót? Hol, melyik részen „lépett” elsőt az öles? Nem emlékszik. — Ment az — mosolyog zavartan, — nem Is fontos, kinek a földje volt az első. A miénk. A falué. Az egész. Chrabák Imréné szól a beszélgetésbe. Méltó párja az urának. Szenvedések részese. És a beteljesedésé. — Én arra emlékszem, amikor nekünk is kijelölték a tizenkét holdat. A németszállási dűlőn. Te, mondtam, ezt mind nekünk mérték? Sírtak? Szégyellik vallani. Sokan sírtak. — Termett is az búzát Szépet. Odaadtam vetni a többieknek, mert másnak is kell Kenyér, nem igáz? Végül árpával kellett pótolni. De a kisgazdaság csak kicsi. Voltuhk itt páran, akik olvastunk azelőtt is kommunista könyveket, iratokat. Ha elérünk a kommunizmusba, annyit fogyasztunk, amennyi kell nekünk. A másvilágra senki a hátán el nem viszi gazdagságát. Legyen egyformán jó az emberiségnek! Ha többen vagyunk, többre haladunk. Hát 1948-ban tizenkét család megalakította Táncsics néven a tsz-t, magam is beléptem, mihelyst odahagytam a községi főbíróságot Nehéz volt? Nagyon. Sok föld, kevés ember. 1952-ben aztán hatvankét családdal, hatszáz holddal vittük tovább. Igen eredményesen. Ennek az Üj Életnek voltam én brigádvezetője, elnöke, az utóbbi években. Kiterjedt, és fejlődik. Csak szív kell hozzá, és hagy mondjam, több szív, dlyan, mint akkoriban, amikor a mienk lett Én már nyugdíjba megyek. A fiatalokon a sor. Nekik is azt mondom: szívet bele. Egész szívet Ügy dörömböljön az a mellkasban, ha a kenyerünkről van szó, mint a felszabadítók ágyúlövései. SIPKÁT BARNA Ez áll a fiatalon nagy szívbeteg Kabay János leg- utosó munkaprogramjában: „... Segítő Alapot kell létrehozni a szegény gyerekek támogatására, téli időben az aria rászoruló családok tüzelővel való ellátására, az üzemi könyvtár felállítására, s az égető szociális nehézségek enyhítésére”. ELSŐ PÁRBESZÉD Balog Károly: János egy áldott ember volt. Szenvedélyből csinálta a gyárat, nem akart nyerészkedni. Petrus György: A részvényeket is a kis emberek erejéhez szabta. Volt is emiatt baja. Balogh: Mindig a csőd szélén táncolt. Emlékszem, előfordult, hogy fizetni sem tudott bennünket, annyija nem volt. De mi mégis bejöttünk munkára. Nagyon bíztunk Kabáy Jánosban. Petrus: Két évre rá, hogy mind a ketten már itt dolgoztunk, meghalt szegény János. Most harminc esztendeje ennek. Ami utána jött, arra emlékezni is rossz. Balogh: János testvérbátyja, Péter azzal mutatkozott be, hogy negyedével csökkentette a munkások bérét. Aki magyarázatot kért, már mehetett is a kijárat felé. Petrus: Amikor téged is kitett az utcára, emlékszel-e Károly? Balogh: Hűvös, csípős őszidő volt, a melléktermékkel vesződtünk. Alighogy rágyújtottunk, Péter igazgató úr meglátott bennünket. Másnap az a harminc ember nem léphette át a gyár kapuját. Köztük voltam éri is. Petrus: Mindent ki akart préselni a gépből, meg az emberből. Mert tetszik tudni, nőtt a kereslet a termékek iránt Annyira vitte a „takarékosságot”, hogy lezül- lött az üzem, mentek tönkre a berendezések. Balogh: Meg az emberek is, ez az igazság. Lavórokban, fazekakban kevertük az anyagot kezünkkel dörzsöltük a gubót a szűrő fölött. Voltak, akik kidől- teg. Szegény Zágonyi Balázs bácsi, meg Gál Miklós! Elevenre ette bőrüket az ekcéma. „Ügy látszik, nem magának való ez a gyár!” Ezzel tették ki az utcára őket. Petrus: Volt egy sebtiben összetákolt fészer. Ez Volt minden: öltöző, „ebédlő”, mosdó. Saját ruhánkban jártunk be, sokszor koszosán mentünk haza. Balogh: Ki se mertük nyitni a szánkat emiatt. Mindnyájan tudtuk: Péter igazgató úr megegyezett a báró intézőjével abban, hogy 6 mindig elegendő munkástartalékot biztosít az alkaloidának. Ha valakit kidobtak, húsz állt ugrásra készen a kapun kívül. Petrus: Én nemigen találkoztam vele, mégis féltem az érkezésétől... Még az évi majálison is kerültem. Ezt minden évben megrendezte a zúzóban. Közönséges pajta volt az, kisepertük, s ott fogyasztottuk az ingyen pörköltet, s lehetet táncolni éjfélig is. Tudtuk mi akkor is, hogy drága ára van ennek az „ingyen pörköltnek”. Naponta 12 órát dolgoztunk, a legtöbbje 40 pengő haviért. Abból egy közepes család is éppenhogy megvolt... Mindent eltűrtünk mi, kérem, mert kellett a kenyér.,. Balogh: Szervezkedéshez nem volt erőnk, meg képességünk, hiszen még a gyári élét elején tartottunk. Petrus! Aztán, amikor Péter igazgató úr túladott a gyáron, már kitört a háború. második párbeszéd Balogh: Pest még fel sem szabadult, ez a gyár már termelt. Két hónapig nem kaptunk bért, aztán a „li- tyinánt”, egy orosz tiszt intézkedett. Újabb hónap múlva meg elfogyott a szenünk. Leálltunk. Hát így kezdődött a gyár új története. Petrus: Sokan tudják rólunk, hogy húsz év alatt világhírre tettünk szert Sokmindent azonban aligha tudnak. Balogh: Például azt, hogy ä mostani igazgatót én, a szakmunkás csak Jánosnak szólítom. Vele egütt dolgoztam valamikor az áztatóbán. Persze, a gyűlésen úgy mondom neki, Varga elvtárs. Petrus: Azelőtt mindent kézzel csináltunk. Most meg gombokat kell megnyomni, meg szelepeket nyitogatni. A gyárra áldozott milliókból juttattak a munkásnak is. Állandóan van meleg víz, zuhanyozó, még napközben is fel lehet frissülnünk. Balogh: Nézze csak a kezemet. Ekcéma gyanús. Mentem az igazgatóhoz, János, ha lehetne másutt dolgoznom. Lehetett, a szeparátorhoz kerültem, nem az utcára. Petrus: Meg Moszkvában is jártál már. Balogh: ötvennyolcban. Kaptam egy újításért 1700 forintot. Mondták, nem megyek-e külföldre? Mentem volna én, de ez az újítási pénz is kellett a családnak. Hát kisegített a gyár, a szakszervezet, nekem csak 430 forintomba került. Petrus: És most nem kell félnie az embernek a vezetőktől. Balogh: Valamilyen szakmai kérdésen összekaptam a korábbi üzemvezetőmmel: azt mondta, ne oktassam én őt. Másnap hivatott és bocsánatot kért. Akkor éreztem először igazán, hogy ebben a gyárban én is gazda vagyok. AJÁNLÁS Kabay János! ön ismerte ezt a két embert. Balogh Károly szakmunkás és Petrus György művezető most is csendes, kevés szavú, Ök igen sajnálják, hogy önnek csak a kőszobra lehet közöttünk. Ha azon a januári éjszakán nem az utolsót dobogja az Ön fáradt szíve, most láthatná: álma. terve a mai valóságnak már csak töredéke. Utolsó munkaprogramja — végrendelete — beteljesedett. Abból a kis üzemből, amelynek Ön most Hegy- ven éve tétette le az alapkövét, öt világrészen híres gyár lett. Százmilliókkal fejlesztették eddig az utódok és milliárdos terveket szőnek. Van már fényes étteremnek beillő ebédlő, gazdag üzemi könyvtár, rendszeres orvosi vizsgálat, s a falu felé eső egykori síkságon városnyi szolgálati lakás. Baloghék, Petrusék túllépnek az ön végrendeletén. ANGYAL SÁNDOR Ibolyás sír László tanyán Ismeretlen hősök tömegsírja. Vaskerítés öleli kö- rüL Széles és hosszú megülepedett földhant Előtte kőoszlop áll. Körülötte szántóföldbe nyúló kis tisztás, aztán a Végtelen határ... Az obeliszKen felirat hirdeti: „Ebben a közös sírban nyugszik 47 szovjet katona, akik az 1944. októberi harcok során hősi halált haltak. Emléküket örökké őrizzük.” Fölötte ötágú vörös csillag. Valahol Kállő és Császárszállás között. Tavasz van, melegszik a föld, zöldell a határ László tanya körül ... PjotroK, Ivánok, Vasziíok alusszák e helyen örök álmukat. Őszi rózsa és lila ibolya övezi sírjukat. Selyemsima virágszirmokat simogat a tavaszi szellő. De mát dugja fejecskéjét a csillag- virág is. Betegsége előtt ültette a tanyai tanítónő. Paxián Ferencné. Ágyból kelt fel most is, hogy elkísérjen bennünket a sírKoz apjával, Majoros Pállal. Meggörnyedve lép az öreg a kukoricaföldön. Megáll a Sír mellett. Leveszi kalapját. Fején megkoptak az ősz hajszálak. Montja és mutatja hová feküdt, amikor temettek, mert akkor is lőttek. Hetvenhét esztendős. Negyven éve él a tanyán. Uradalmi gépészként került ide. Lányét pólyában hozták. Itt cseperedett fel, s tanítója lett a László tanyai gyerekeknek. Fázósan húzza Össze magán a kabátot. Le- hajlik, simogatja az ibolyát. Elesett szovjet katonák élő tanúi. A tanítónő éppen tizenkilenc esztendős Volt akkor... Novemberben lesz huszonkét esztendeje, amikor az első virágokat elültette a sírra. Azóta gondozza, ápolja... Apa: Nagy Bélával vastag deszkákból csináltuk a fejfát éjszaka. Fából fűrészeltünk a tetejére csillagot. Lánya: Először kerti sással, sárga liliommal és or- gonaboKrokkal ültettem körül. Október dereka volt. Szomorú, borongós őszi délelőtt. Egy szovjet szárnyat a László tanya körzetébe szorítottak be a németek. Stukák vijjogtak az apró házak fölött. Felgyújtották a szalmakazlakat. Egész lángtenger volt a környék. A debreceni kövesúton fel akarták venni a harcot a németekkel. Itt pusztult el 47 szovjet harcos. Apa: Mikor a németek elvonultak, kis testű vö- röskeresztes szovjet gépek szálltak le a rétre, s a sebesülteket elszállították. Egy súlyos maradt itt közülüld Lánya: Pali, az öcsém akkor tizenhét éves volt. Bandi még fiatalabb. Nem tartózkodtunk a bunkerben. Velük cipeltük be az egyik súlyos sebesültet. Apa: Vaszilnak hívták. Nyétropetrovszkba váló volt. Annyit sikerült szegénytől megtudnunk, hogy molnár volt a mestersége. A házba nem mertem bevinni, féltem, hogy visszajönnek a németek. Jöttek is. Az istállóban rejtettem el. Ide hordtam neki enni. Lánya: Előző nap sebesülhetett meg. Ügy találtunk rá. Pali öcsémnek a szovjet járőrök adtak kötszert. Egész testére rá Volt már száradva a vér. Lemostuk, bekötöztük. Apa: Én adtam rá az ingemet. Életét kockáztatta a Majoros család. Az öreget fel akarták akasztani. Egy szovjet támadás mentette meg. A halottak napokig a szabad ég alatt voltak, te- metetlenül. Mikor a harci zaj elült, akkor temettek. Apa: Elhajtottak mindenkit a tanyából a németek. Én megbújtam a közeli szőlőben. Könnycsepp csillog a tanítónő szemében. Lánya: Ki temette volna el őket? A szétzilált szovjet csapat zászlaját egy szovjet tiszt ágyúhüvelybe rejtette. A tanya keleti Oldalán volt egy tó. Abba dobta be. Aztán a vízbe gázolt, s lemérte a távolságot. Később visszajött, egy követ dobott újrá a már befagyott tó jegére, s begázolt a tóba. Újra kiemelte a csapatzászlót. Apa: Mi adtunk rá ruhát, míg a másik megszáradt... A halottakat szekérre raktuk, a zsebeikből a parancsnok kiszedte az iratokat. Akkor is lőttek. Egy szovjet katona táto- labb állt, s végtisztességképpen a levegőbe lőlt. Néhány tanyai ember állt á tömegsír köré a szovjet katonákkal. Fedetlen fővel, megmenekülve a haláltól, közöttük az öreg Majoros, ■ Több mint két évtized múlt el azóta. Állunk a sír körül. Emlékezünk. Apa: Hallottuk, hogy egy szovjet édesanya keresi elesett fiát. A kutatások szerint azt mondják, hogy az itteni harcokban vesztette életét. Talán itt nyugszik. Szabad földben. Ibolya nyílik a sírján. FARKAS KALMAN 1966. április 4.
