Kelet-Magyarország, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-20 / 92. szám

„Bezzeg a mi időnkben" A fiatalokról folyt a be­szélgetés a szövetkezetben. Mi tagadás, a dicséretek mellett bíráló szavak is hul­lottak rájuk. Nincs bennük elég felelősség. Nem élnek elég mélyen a mában, tü­relmetlenek, ezért nem ta­lálják helyüket a faluban, Városba vándorolnak, de egyikük-másikuk ott sem elégedett”. Mi ennek az oka? Ez volt a legfontosabb kérdés. Sorra hangzottak el a véle­mények. Sokat akarnak, túl­zottak! az igényeik. Értetle- nek és önfejűek. Volt az idősebbek között olyan is, aki önbírálat hangján kezd­te: „Mi is hibásak vagyunk abban, ha ilyenek. Kicsit talán többet adtunk nekik, mint amennyit kellett vol­na, és többet is ígértünk, mint amennyi a lehetősége­inkből kitellett”. Egyszóval a felnőttek is hibásak. Sok­szor türelmetlenek, s nem mindig találják meg a leg­célravezetőbb nevelési, meg­győzési módokat sem. „Bezzeg a mi időnkben”! — Ez a leggyakoribb válasz a fiatalok megjegyzéseire. A fiatal vitázók szerint a leg­több idősebb falusi ember­nek ez az egyetlen érve. S még néhány szó, amelyben elmondják, mennyit nyomo­rogtak, mennyire örültek egy falat kenyérnek, s leg­többjük húszéves korában kapta az első új ruhát. Annyi bizonyos, hogy az ilyen unos-untalan emlege­tett sablonok nem jelente­nek megoldást. Olykor in­kább rontanak, mint hasz­nálnak, hiszen ilyesmire a fiatalok is a maguk sab­lonjaival felelnek: „Most más világ van. Minket az érdekel, ami most van". A fiataloknak — szerencséjük­re — nincsenek közvetlen élményeik a régi világról, s az ilyen „bezzeg a mi időnkben”-szerű k'ifakadá- sok nem nyújtanak közve­tett élményt sem. Kevés a tartalmuk és hitelük, mert éppen csak utalnak a szo­morú mélységre, amelyben a dolgozó nép vergődött a felszabadulás előtt. Tehát ne essen annyi szó a múltról? Dehogy ne essen, a mostaninál jóval több! Például az irodalom­ban is. Bárcsak sorra je­lennének meg a múlt nyo­morát, küzdelmeit érzékle­tesen, az igazság és az ér­zések magas hőfokán tag­laló írások. Bárcsak ott so­rakoznának már a fiatalok könyvespolcain mind azok szép portréi, akik bátran és megalkuvás nélkül vereked­tek az igazságtalanság, az embertelenség ellen. S bár­csak minden felnőtt túllép­ne már a viták során, a „bezzeg a mi időnkben'’ élettelen formuláin és él­ményeit izgalmasan, képze­letet megmozgató szívesség­gel tárná a fiatalok elé. A múlt ismerete a fiata­lok számára is nélkülözhe­tetlen ahhoz, hogy otthono­san mozogjanak a mában. Hiszen múlt nélkül, gyökér nélkül nem ember az em­ber. Csupán a múlt jó is­merete azonban még nem teremti meg a mai világ­ban való otthonosságot. S itt következik az idősebbek roppant felelőssége: megte­remteni mindenütt a jelen őszinte, emberséges és ígé­retes légkörét. Ehhez már túlságosan kevés a múlt sablonokkal történő birálga- tása. Ehhez elsősorban ne­mes, szép célok kellenek és roppant őszinteség, amely egy percig sem titkolja, hogy a nagy célok felé gö­röngyös út visz. Tanulás és munka, erőfeszítések, sok­sok áldozatvállalás, esetle­ges csalódások várják azt, aki a magasba tart. El kell oszlatni a néhol még fel­lelhető tévhitet, amely a sültgalamb várására hivat­kozik. Az új világ nem épül fel önmagától, a szocializ­musba nem zsebre tett kéz­zel fogunk besétálni, s nem lesz mindenki sem vezető, se mérnök, se orvos, se mű­vész. A javak megtermelé­séhez kétkezi munkára is szükség van. Kellenek a traktorosok, az állattenyész­tők, a kőművesek és az esz- tergályosok is. S ezért a rangért is meg kell vere­kedni. Éppen ez az idősebbek egyik szép hivatása, megér­tetni, hogy mindenféle tett, munka helye — a kétkezi munkáé is — ott van a megbecsülés legmagasabb fo­kán. S a felnőttek dolga: hinni a fiatalokban, felelős feladatokkal ellátni őket és verekedni azért a légkörért, mely biztosítja a megbecsü­lést <K) NAPIRENDEN Nyíregyháza közlekedése Autóbuszkörjáralok — Új vasúti átjárók Kitelepül a kisvasút A vasútvillamosítás, a kis­vasút évenként visszatérő problémája ismét előtérbe helyezi Nyíregyháza közle­kedésének rendezését, teljes rekonstrukcióját. A problé­mák három közlekedési góc­pont körül csoportosulnak: a sóstófürdői vasútállomás, Tiszavasvári úti sorompók, valamint a nyíregyházi MÁV pályaudvar körül. Miniszteri döntés született, hogy Nyíregyházán a kisvasút belterületi szakaszát 1968. január 1-től meg­szüntetik. A nyíregyhá­zi villamosközlekedés ugyancsak megszűnik. Az ezzel kapcsolatos állás­pont: az utazóközönséget károsodás nem érheti, a közlekedés csak korszerűb­ben és gyorsabban bonyolít­ható le, mint eddig. A sok kritikát megért villamos megszüntetése azonban szá­mos problémát is felvet. Ezek közül a legjelentőseb­bek: a sóstófürdői forgalom lebonyolítást (a Sóstófür­dőig vonattal érkezők vá­rosba szállítása is); a város belső kapcsolatainak meg­oldása (Guszev—Déli Al­központ—városközpont): az Északi Alközpont kapcsolata a belvárossal és Sóstófürdő­vel. A megoldások jelenleg Kémcsőben az Ér vize Ahol „levegőben lóg'6 az úílest Rejtett csatornák Nyíregyházának évtizedes problémája a szennyvízel­vezetés. Amióta Kótajból megindult a rendszeres víz­szolgáltatás, egyre több la­kóházat, üzemet, intéz­ményt kötöttek be a háló­zatba, a kérdés megoldása még sürgetőbbé vált. A vízmű vállalat szomorú örökséget vett át a város­tól: rendszertelenül meg­épített csatornákat, melye­ket korábban teljesen el­hanyagoltak. A rejtett csatornákon egyre gyakrab­ban jelentkeznek dugulások is. A lakosság — de nem kivétel alóla egy-két üzem sem — rejtett úton a csa­padékcsatornába engedi a szennyvizet. Ez a megol­dás egészségügyi szempont­ból is erősen kifogásolha­tó. A város eddigi közmű- vesítési programjában csak a főgyűjtővezetéket építet­ték meg. Éppen a főgyűjtő megépítésével igazolódott, hogy a város területén igen sok a rendszertelenül meg­épített, használaton kívüli és használatban lévő csator­na. úton bekötőcsatornákat épí­tenek, így rákapcsolják a főgyűjtőre. Ugyancsak megoldatlan a Sóstó gondja. Figyelembe kell venni, hogy a Sóstó nagy fejlődés előtt áll. Szo­ciális otthont terveznek, újabb vállalati üdülőket építenek területén. Ezeken a problémákon segít majd a már tervezés alatt lévő fővezeték. A szennyvíztisztító telep üzembe helyezésével foko­zatosan megoldást nyer az Ér patak vízének tisztán tar­tása. A Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság labora­tóriumi vizsgálatokat vég­zett, s megállapították, hogy az Ér patak városi szaka­sza fertőzött, könnyen jár­ványokat okozhat, mert he­lyenként konyhakerti növé­nyek öntözésére is hasz­nálják. Meg kell szüntetni a vágóhíd és más szennye­ző üzem bekötését, s ez­zel elérhető a szennyezett- ségi fok lényeges csökken­tése. Bogár Ferenc Kállai Lászlóné elektroműszerész a Tiszavasvári Gépjavító, Állomáson dolgozik. Fontos munkája tanúskodik a szakmai jártasságáról. Foto: Hammel József előrehaladott állapotban, de a tervezés stádiumában van­nak, tehát csak megvalósí­tás előtt álló lehetőségek. Az 1968. január 1-i dátum azonban nagyon is konkrét és korai határidő! Éppen ezért mindkét szempontot fi­gyelembe véve érdemes a jelenlegi tervekkel — ame­lyek megvalósulás esetén évtizedekre meghatározhat­ják a város fejlődését — foglalkozni. A sóstói villamosjárat pót­lására legjobb megoldás­ként autóbuszkörjárat kí­nálkozik. Az autóbuszok a város- központból a Dózsa György út—Kemecsei út — Sóstófürdő — az er­dőn át a Sóstól út — vá­rosközpont útvonalon közlekedhetnének, mind­két irányban. Ehhez ki kell építeni a je­lenlegi Sóstói utat és annak folytatását egészen a gyógy­fürdőig. Lényeges, hogy ez a kör járat a vasúti vonalat kétszer keresztezi. A város belterületén két autóbusz körjárattal ol­danák meg a közleke­dést. Az egyik: Beloiannisz tér— Dózsa György út—Kemecsei út—Krúdy utca—Stadion út —Vasvári Pál utca—Rákóczi út—Beloiannisz tér (a kez­deti időkben; később be­kapcsolódna a megfelelő szakasz helyett az Északi Nagykörút). A másik útvo­nal: Szabadság tér—Egyház utca—Bethlen utca—Vasgyár utca—állomás—Arany Já­nos utca.—Szarvas utca— Szabadság tér (itt később a Közraktár út—-Huszár sor és a Móricz Zsigmond út is be­kapcsolódna a körbe.) Ezek a tervek jelentős út­felújítást, sőt bizonyos he­lyeken — Sóstói út, Közrak­tár út, Huszár sor, — út­építést is kívánnak több he­lyen a villamos sínek fel­bontásával egyidőben, vagy azok után. Néhány kocsival már ez év végén megkezdik az autóbuszhálózat fejlesz­tését. Ez a különböző szervek — így a KPM Közúti Igazgató­ság, a megyei és a városi tanács, több más intézmény — szorosan összehangolt munkáját igényli. Sürgető a Széchenyi utcai gázvezeték, közmű megépítése, rendezé­se, az Arany János utca kiépítése a Szarvas utcáig (hét ház, több mint húsz la­kás szanálása csak itt). Ugyanakkor több millió fo­rintos költség is jelentkezik éppen ezek kapcsán. A vasút villamosítása, a két vágánypár kiképzése ugyancsak újabb lehetősége­ket, gondokat vet fel. A Ti­szavasvári úton például két sorompó van közvetlenül egymás után. A jelentősen megnövekedő vasúti forga­lom miatt ilyen állapotban rendkívül hosszúra nyúlhat­nak a várakozási idők. A két vonal egymás mellé he­lyezésével elérhető, hogy egyetlen kétszintes ke­reszteződéssel — felül­járóval megoldják a za­vartalan közúti közleke­dést. A vasútvonalakat úgy ter­vezték, hogy azokon 140 ki­lométeres sebességgel is ha­ladhatnak a gyorsvonatok. Külön figyelmet érdemel a Sóstófürdő közlekedési problémájának megoldása. A jelenlegi tervek szerint a kisvasút a későbbiek során megépítendő Ti- sza-hídon közvetlenül összeköttetést nyerne Zemplénnel. Végállomása (személy és te­her egyaránt) Sóstón lenne. Ez a személyszállítás szem­pontjából azt jelenti, hogy a kisvonattal érkezőket be kell szállítani Nyíregyháza város központjába (utóbu­szon, esetleg a nagyvasúton.) Az új Sóstó állomás — je­lentősen nagyobb a mosta­ninál — alig távolabb lenne az elkészített tanulmányter­vek szerint a jelenlegi nagy­vasúti megállóhelytől. Itt helyezkedne el a kisvasút végállomása és a nagyvasút állomása. A magas peront_a nagyvasúton utazók vennék igénybe, a kisvasúton a vég­állomásra érkezők pedig aluljárón közelítenék meg a Kemecsei úton felépítendő autóbuszál­lomást. Innen közvetlenül juthatná­nak a városközpontba. A közlekedésben még két probléma adódik. Az egyik Nyíregyháza és a főváros légi összeköttetése; a másik a nyíregyházi pályaudvar bővítése, rekonstrukciója. Nyíregyháza az elsők kö­zött kapcsolódhat be a légi összeköttetésbe he­likopterekkel. Megemlíthetjük, hogy az óránként 140 kilométeres sebességgel közlekedő gyors­vonatok (Nyíregyháza—Bu­dapest két, két és fél óra) komoly versenytársai len­nének a légi közlekedésnek. A nyíregyházi MÁV pá­lyaudvar már jelenleg is korszerűtlennek, szűknek bizonyult. A rekonstrukció a negyedik ötéves tervben várható; ez nemcsak magá­nak a pályaudvarnak a kor­szerűsítését, színvonalemelé­sét eredményezi majd, ha­nem a sokat sérelmezett guszevi aluljáró és az itteni közúti közlekedés gondjait is megoldja. Marik Sándor A KÉTCZAP Nem egynek az anyaga már teljesen tönkrement, a későbbi üzembe helyezése sem lehetséges. Ezt igazolja az a tény is, hogy az ut­cákon gyakoriak a burko­latsüllyedések, váratlan szakadások. Néhány hete a Széchenyi úton egy ilyen beszakadás okozott súlyos közlekedési balesetet. Kide­rült hogy a Vöröshadsereg út­ja elején is, mint egy 120 méter hosszúságban elavult csatorna vezet. Mivel az al­ját a víz már teljesen ki­mosta1, az úttest szinte a „levegőtlen” lóg. Nagyobb jármű alatt könnyen be­szakadhat. A központi erőforrásból fedezett városi szennyvíz- tisztító telep üzembe helye­zése előreláthatólag május­ban megtörténik. A III. ötéves terv lakás- építési programjának meg­felelően 1950 méter hosszú szennyvízcsatorna1 kivitela- zése válik szükségessé. Ezzel a jelenlegi gondokat még nem oldották meg. Hátra van a város egyes nagyobb intézményeinek, iskoláinak problémája. Ter­vezik, hogy a legrövidebb Bajosnak a fiát András tartotta viz alá, András lá­nyát viszont Lajos keresz­telte. így aztán komák. No meg szegről-végről roko­nok is, mint azt nagyapjuk­tól hallották. Együtt le- génykedtek, s még arra is emlékeznek, hogy májusfát is együtt vittek a kis­lánynak. Czap Lajos a beszéde­sebb, Czap András a csen­desebb. Termetre csaknem egyformák- Természetük azonban már nem... De mindketten tsz elnökök. András a régebbié, a Kos- suthé, Lajos viszont az Űj Életé. Egy faluban, Mándo- kon. A rokonság egyik ré­sze egyikben van, a másik a másikban. Lajos hét hold földdel lépett a közös útra, And­rás tizennéggyel. Egy a falu, mégis kettő. A két szövetkezetét egy kö­vesút választja el egymás­tól. Északi oldalán — 1500 hold — a Kossuth Tsz szán­tóföldjei húzódnak, a délin 1700 hold — pedig az Üj Életé. A földek jól megfér­nek egymás mellett, de... Van itt azért tűz és víz. A Kossuth Tsz-ben főleg a volt cselédek és a tehető­sebb gazdák nyújtottak ke­zet egymásnak, a másik­ban zömmel a szegénypa­rasztság tömörült. Külön külön nagy a megértés, de együtt már nem. Czap Lajosra várunk a Kossuth Tsz irodájában. András arcán kétkedő mo­soly: jön-e a koma, vagy sem. Mert ritka vendégek egymásnál. Hosszas vára­kozás után érkezik. Kezet fog, asztal mellé telepszünk, ök szemben, nézik, vizs­gálják egymást Szóba hozom az egyesü­lést. Czap Lajos fészkelő- dik a széken. Czap András rám kacsint. Ö mondja las­san, rágva a szót — Mi az ősszel úgy hatá­roztunk a közgyűlésen, egyesítjük az erőnket, hisz a falu ugyan egy, de így mégis k*.ttő. De az Üj Életben elvetették. Hol volt a kutya elásva? Ki tudja? Tény, hogy Czap Lajost kétszer is agitálni kellett, „építse” már be ab­ba a beszámolóba az egye­sülés gondolatát. Nehezen hajlott, de megtette. Lesza­vazták. Csak a pénzt nézték az Üj Életben. Czap Lajos kissé büsz­kén: — Mi 75,90 forintot osztottunk egységenként. Czap András csendeseb­ben: — Nálunk 46 forint volt prémiummal együtt. András elismeri, hogy az Űj Élet jobb tsz. Lajos ráhagyja. De arra sem szól, amikor András megjegyzi: — Hogy meddig, nem tudni, mert ott vagyunk a sarkukban. S ha így hala­dunk, lehet, hogy jövőre már a mieink is ellenzik az egyesülést. Lajos arcán látszik, hogy nem is bánná. A Kossuth Tsz nehezen állt lábra. Négyszázezrével fizették az adósságot. így aztán még jövőre sem tud­ják „befogni” az Üj Éle­tet. De aztán! Ki tudja? Az előny az Üj Élet mellett van, mert ők tiszta lappal indultak 1960-ban, s azóta is tartják az elismert ní­vót. Hogy segítik-e egymást? Lajos Andrásra vár, az meg Lajost nézi. Czap Lajos: — Nem min­dig vagyunk egymásra utalva. De nem is tagadjuk meg, ha segíteni kell. Czap András: — így van. Czap Lajos: — A múlt­kor kis vetőgépeket kér­tünk a komától az apró­mag vetéséhez. Czap András: — Ma én küldtem a komához az agronómust egy pótkocsiért. Felelgetnek egymásnak. Látszik, kölcsönös a támo­gatás. Czap Lajos: — Emlék­szel, mikor nehézséged volt a munkával, nem akar­tak dolgozni a tagok. Mond­tam, megyünk mi besegíte­ni... Czap András: — De nem kellett. Az Űj Élet-ben bőséges a munkaerő, a Kossuth-ban hiány van. Jó a két szövet­kezet adottsága, s ha az erő is egyesülne, még több­re vihetnék. Czap Lajos: — Jó ez így, versenyben vagyunk. Van rivális. Czap András a fiatalabb. Hallgat. Barátok. Benn a szívek­ben, az érzelmek mélyén, ahová nehéz belátni, azon­ban mégis van valami ki- tapinthatatlan, megfogha­tatlan. Ha ennek a két em­bernek a szíve egymás iránt jobban felmelegedne, talán a valamikori cselédek, te­hetősebbek és szegénypa­rasztok is gyorsabban egy­másra lelnének... Farkas Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents