Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-15 / 62. szám
Örvényben Jugoszláv film A7. elmúlt háborúban tízezrek pusztultak el egy-egy összecsapás során, az egyén élete bizony nem sokat ért. Az Örvényben című jugoszláv film viszont olyan szituációkat ábrázol, amelyekben a drámai konfliktus oka mindig csupán egy ember értelmetlen, igazságtalan halála. Egy apának választania kell két fia közül, hogy a németek melyiket lőjék agyon — ez a témája az első történetnek. Az apa, az öreg paraszt alakját meg- törtségében is nemesen, szinte fenségesen állítja elénk Lojza Potokar. A második epizódban két partizán harapófogóba kerül egy mocsárban és egyikük elhatározza, hogy megadja magát. Ez a történet azt példázza, hogy az emberi méltóság feladása, a meghátrálás nem jobb a halálnál, az elszántság pedig megsokszorozza az erőt. A háború embertelen szörnyűségét azonban leginkább a harmadik történet érezteti. Az apa és fia találkozik szembe egymással, mindkettőjük kezében fegyver van. Ellenségként állnak egymással szemben, két ember, akiket nem belső konfliktusuk, hanem egy esztelen és gálád emberirtás csaknem egymás meggyilkolására kényszerít. Egyszerű parasztok, amikor néhány percre együtt lehetnek, elbeszélgetnek az otthonaikról. A partizán fiú sebesült, tehetetlen és apja maga is üldözötté válik, hogy segítsen rajta. Felejthetetlen a film utolsó képe: a két ellenséges tábor között, a folyó közepén örvény forgatja a csónakot, benne az apa és a fia. Körülöttük lövések dördülnek, ők pedig sodródnak, tehetetlenül, sehová sem tartozva, pusztulásra ítélten. A két rendező, Hajrudin Krvavac és Gojko Sipovac drámai erővel, a közve ):n élmény forróságával elevenítik meg hőseik sorsát. A neves jugoszláv színész, Pavle Vujisic megrázó alakítást nyújt a harmadik történetben, az apa megszemélyesítő j ekén t. Felelőtlen fecsegek Kérem az áthelyezésem, mert... — Kór, de nem társadalmi tünet — Az „idegen44 gyermek Kórnak lehet nevezni, aki fogékony erre, sok borsot törhet a mások orra alá. Ez a bors hol anyagi, hol erkölcsi, hol pedig mindkét formában jelentkezhet. TENGERI KÍGYÓ Egyik megyei szervünknek okozott csaknem több éves különmunkát egy hivatali intrika tisztázása. A tengeri kígyót egy felületes és vicces formában elhangzott folyosóbeszélgetés indította el. Elindítója négy- szemközt azzal vádolta egyik munkatársát, hogy részrehajló volt az egyik panaszos ügy elintézésében. — Ki gondolta, hogy a legjobb barátja Z-nek P, akivel közöltem szerény véleményem, — töprengett K. — Természetesen minden szó Z fülébe jutott. S elkezdődött az áldatlan perpatvar. A hivatali vezetés élesen elítélte K-t, mint intrikus hajlamú embert, kis híján alacsonyabb munkakörbe helyezték. K. akkor nem tudta bizonyítani a részlehajlást. Egy mellékes ügy rántotta le a leplet Z. özeiméiről, kiderült, hogy az intrika nem volt .intrika, hanem tény, még akkor is, ha nem a legjobb fórumon, a folyosón hangzott is el. K-t rehabilitálták. MIÉRT OLYAN ÉRZÉKENY? Az áthelyezési kérelmek mögött sokszor felelőtlen f intrikák, fecsegés húzódik meg. Az egyik városi munkahelyen egy nődolgozó kérte az áthelyezését, mert mint indokolta „nem tud olyan környezetben dolgozni, ahol minden lépését rossz szemmel nézik...” A Másfél ezer fiatal munkájáról tárgyaltak Baktalórántházán (Tudósítónktól): A járás fiataljainak elmúlt évben végzett munkáját értékelte legutóbbi ülésén a KISZ Baktalóránt- házi Járási Bizottsága. Közel 1500 fiaté' vett részt a közös gazdaságok munkájában mint ifjúsági termelési kollektívák tagja, vagy besegítő családtag. Ezek a fiatalok mind a nyári, mind az őszi betakart ) si kampánymunkák idején sokat segítettek. A kapásterületeknek’mintegy 25 százalékát ők takarítottak be. Eredményesen dolgoztak az ifjú traktorosok, akik ki#el 7 ezer hold őszi vetést és csaknem 12 ezer hold talaj- munkáját végezték el. A termelőszövetkezetekben 14 ifjúsági munkacsapat működik, s igyekeztek mindent megtenni vállalásaik teljesítése érdekében. Az ifjúsági munkacsapatok számbeli fejlődése mellett tartalmi fejlődés is mutatkozik. Ennek bizonyítékául emelték ki az apagyi és a nyírmadai állami gazdaságok, valamint a levele- ki tsz szocialista címért harcoló brigádjait, akik eddig végzett munkájuk alapján bizonyosan elnyerik a megtisztelő címet. Az ülés résztvevői megbeszélésük végén aláírták azt a levelet, amelyben tiltakozásukat fejezték ki az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen, ugyanakkor szolidaritásukról biztosították Vie.nam népét. Kricsfalussy Béla Baktalórántháza APRÓHIRDETÉSEK Elcserélném szoba, konyha speizos kertes 500 öl szőlővel saját házamat tulajdonjog átadásával város belterületén egy jó nagyszobás. vagy két kis- szobás főbérleti lakásért. ókistelekiszőlő, Szeder utca 15. (49537) Egy új modern íróasztal olcsón eladó. Cím a Kiadóban. (641) Régi típusú átalakított magnetofon kiváló hangminőséggel elKétszoba konyhás I ház 200 négyszögöl kerttel beköltözhetően eladó. Kéz u. 48. (1953G) Kétszobás mellékhelyiséges ház azonnal beköltözhetően 430 négyszögöl szőlőskort- te.1 Kisteleki szőlő Gömb utca 8 szám alatt eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Közép utca 25/a. Varga. (49538)• 750-es BMW motorkerékpár eladó. Nyíregyháza, Csongor utca 32. (Nyírszőlős! kisállomás mellett). (632) A Mátészalkai Járá- \ si Rendőrkapitányság ( közli, hogy a máté- szálkái MAV-állomáson j 1 db aktatáskát, benőne különböző dolgok- , lkai. Nagydobos köz- , ségben 1 db órát ta-( Iáit k, melyeket aj fenti kapitányságon igazolt tulajdonosa i átveheti. j Szentendrei Bet.on- árugyár kettő személy targoncavezetőt azonnali belépésre felvesz. Munkásszálloda var. Jelentkezés: Szentendre, Dózsa György út 34. Munkaügyi oszlá! ■ lyon. (Szt. 108318) A Nyíregyházi Járási és Városi R?ndőr- , kapitányságra 4 db ‘női és 3 db férfikerékpárt szolgáltattak be. Igazolt tula.id-mo- [sa a fenti kapitányságon átveheti. adó. Tompa Mihály út 7. II. lépcsőház IV. em, (49539) Kettőszobás kertes ház beköltözhetően eladó. Ságvári Endre u. a. (555) Bútorozott szoba kiadó. Cím a Kiadóban. (637) 7 hold jonatános gyümölcsös művelésre kiadó. Varga János Üjfehértó, Micsurin u. 29. (631) Háromszobás lakás esetleg megosztva is beköltözhetően eladó. Makarenko 42. Érdeklődni: naponta 15 órától. Í49523) Nyíregyháza Margaréta u. 17 a alatti szoba konyhás elöszobás ház 394 öl szőlő-gyümölcsössel beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszínen du. 5-tól. 1639] Számológép Faczit rendszerű billentyűs összeadó és szorzógép VK—I. szovjet, vámkezelve eladó. 3500 Ft-ért Budapest. I. Tárnok u. 1. II. 1. K. Gy. (Bp. 7825) Dán tartós fejeská- posztamag olcsón kapható. Nagyobb tétel megrendelése esetén árengedményt biztosítok. Solymosi Tibor, Nyírjákó. Főagronómust egyetemi végzettséggel és legalább 5 éves üzemi gyakorlattal 4500 kh- as szövetkezetünkbe a 16,1964-es rendelet szerinti bérezéssel felveszünk. Lakást biztosítunk. Kézírásos jelentkezés korábbi működés pontos leírásával: Szabadság Tsz. ^esznyéten. 1 Gépcsoportvezetöt legalább technikumi végzettséggel 20 erö- ■ géphez a 16 1964-es : rendelet szerinti bérezéssel 4500 kh-as ; szövetkezetünkbe felveszünk. Lakást építkezés miatt csak július 1-től tudunk biztosítani. Kézírásos je- j lentkezés korábbi mű- I ködés pontos leírásé- . val: Szabadság Tsz, Kesznyéten. j Modern kisméretű konyhabútor, 4 Hn- gú csehszlovák gáztűzhely eladó. Cím a (Kiadóban. | (634) Az ÉM 44. sz. Állami Épí tőipari Vállalat azonnal fel- vesz — budapesti munkahelyekre — villanyszerelőket könnyűgépkezelőket (ÉM vizsgával), kubikosokat és férfi segédmunkásokat Családfenntartóknak napi 15 Ft nem családfenntartóknak napi 10 Ft különélési díjat fizetünk, amennyiben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek és állandó lakóhe lyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosi tunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges Továbbá felveszünk — szeptemberi beiskolázással — kőműves, ács, vasbetonsze relő. hidegpadló és parkettás szakmába ipari tanulókat — 8 általános iskolai végzettséggel. Jelentkezés levélben. Cím: Budapest, V. Kossuth Lajos tér 13—15. Munkaerő gazdálkodás. (4) többségében férfi munkatársak előbb viccel mondtak róla véleményeket, kritizálták az öltözködését, frizuráját, ha pedig valaki te- lefonoai hívta, megkezdődött a sugdolózás. — Talán különös, — mondta az idősebb hölgy — de nekem rossz véleményem van a házasságról. Tudja, az . én korosztályom háborús korosztály volt, a vőlegényem ottmaradt a fronton. Elhatároztam, hogy nem megyek férjhez. Anyámmal elhatároztuk, hogy kiveszünk egy árvagyereket az otthonból... Mikor a munkatársak megtudták, hogy P. örökbe fogadott egy „idegen” gyereket, komolyabbra vált a hecckampány. „Telik neki gyereket tartani”. Voltak erősebb megjegyzések is: „Miért nem szólt...” Nem mindenki, de a hangadók odáig vitték, hogy P. ott hagyta munkahelyét, más vállalathoz ment. Akik kimaradtak az örökös „szekirozás- ból” egy darabig sajnálták, aztán napirendre tértek a dolog felett. Miért olyan érzékeny? — nyugtatták meg saját magukat. De ők nem voltak közömbösek, néma cinkosok? VALÓDI INTRIKA Sok intrikus, vagy erre hajlamos ember „vadászgat” még zavartalanul. Keveset érnek tetten, nevezik meg az indítékokat, s ültetik a szégyenpadra. De egyre szűkül a „szabad vadászmező...” Munkakönyvek rubirkáit nézegetve találunk ilyesféle bejegyzést is, „rontja a közszellemet, a munkaerkölcsöt, összeférhetetlen...” S hogy az itrika nemcsak az egyszerűbb gondolkodású, hanem komoly műveltségű, széles látókörű embereket is megmételyez, erre bizonyíték az az elbocsátással végződött szövevényes intrika, mely magán viselte e tünet minden ismérvét. Diplomás emberek csaptak össze, a színhely egy megyei szerv, a tét: anyagi előbbrejutás, a módszerek: befeketítés, szakmai hozzá nem értés vádja, politikai ingatagsággal, erkölcsi kilengésekkel megtűzdelt fal mellett csiholt intrika. Ebben az esetben az értelmi szerző, aki diplomája helyett inkább kiérdemelné az „intrika doktora” címet, megkapta szigorú büntetését. Végül is, ez a veszélyes kór, bár nem társadalmi tünet, egyes embereket levesz a lábáról. Szükséges küzdeni ellene teljes szigorral. Elsősorban megelőzéssel, az intrika meghallgatásának elutasításával, kellő időben pedig fülön csípésével. Mert csak ott pusztít, ahol tűrik a létezését. Páll Géza 1 Nem mindegy Nemrég hagyták jóvá me- gyeszerte a községfejlesztési terveket. A bevételi listán milliókat jelent a megye lakossága által vállalt társadalmi munka. Ezek az értékes társadalmi munkaórák új létesítményekben testesülnek meg: parkokban, járdákban, villanyhálózatban, fúróit kútban, vízvezetékekben és még ki tudja hány féle formában, s ezek mind a községek lakosságát szolgálják. A milliókkal jól gazdálkodni elsőrendű kötelességük a tanácsoknak. A jó és rossz példák egész sorát lehetne megemlíteni. Most néhányat inkább azokból említünk, ami a rossz szervezés mintapéldája. Az egyik járási könyvesbolt vezetője társadalmi munkát vállalt: megkérték, vegyen részt a parkrendezésben. Egy tervező mérnök árkot ásott, kollégája pedig villanyoszlopok gödrének ásásában végzett társadalmi munkát. Tudunk olyan mezőgazdasági szakemberről, aki társadalmi munkában segédkezett a tsz KISZ- klubjának festésében, sőt a villanyszerelésnél is. Ugyanebben az időben diákok érkeztek a gazdaságba, facsemetét ültetni, s a tsz vezetői nem találtak ráérő szakembert, aki irányíthatta volna a faültetést! Megemlíthetnénk azt az általános iskolai rajztanárt, aki részt vett a községben épülő bölcsőde helyének egyen getésé- ben. Kétségtelen, hogy így is ki lehet mutatni a végzett társadalmi munkát. Különösen a statisztikában. De ennél több kell: jobb, észszerűbb szervezés. (szilágyi) A nyom: leszakadt bőrgomb. Fosztogatta az ország iskoláit — Nyíregyházán lebukott A megyei rendőrfőkapitányság befejezte a vizsgálatot Posta' István 60 éves balatonfüredi, foglalkozás- nélküli ügyében, akit a nyíregyházi közvélemény „iskolafosztogató” néven emleget. Viselt dolgait öt vaskos dosszié foglalja magában. Posta István eddig hétszer volt büntetve és csak 1848 óta tizenhárom évet töltött börtönben. Utoljára Budapesten ítélték el három év és hat hónapi szabadságvesztésre, mert tíz betörést követett el. Büntetését tavaly februárban töltötte le. Ezúttal december közepéig húzta szabadon, ekkor elfogták, és kiderült, hogy mi minden van a rovásán, Szolnokon kezdte A betöréssörozatot május 22-én kezdte — Szolnokon. Aztán hat nap múlva Siófok következett, ugyaneny- nyi idő múlva egy veszprémi általános iskola. Ezután majdnem két hetet „pihent”, ismét Szolnokon követett el betörést. Szolnok különben is kedvenc városa volt, gyakran „visszatért” ide. Négy nap múlva Debrecenben, kis kitérővel Hajdúszoboszlón, július 6-án pedig Cegléden „dolgozott”. Az iskolákra specializálta magát. Behatolt a nyitott ablakokon, felfeszegette az íróasztalok fiókjait, és ami értéket talált, elvitte. Útvonala változatos volt: Szolnok, Debrecen, Eger, Kecskemét, Karcag. Augusztusban Szentes, Hódmezővásárhely Gyöngyös, Kiskunfélegyháza következett, majd Monor, Kecskemét, Székesfehérvár... Bravúros nyomozás November 25-én aztán Nyíregyházára utazott. Betört a Széchenyi utcán lévő VI. számú általános iskolába, felfeszegette az igazgató és tanári szoba íróasztalait. Készpénzt, kölcsönkötvémyt, betétkönyvet vitt el, és több mint másfél ezer forint kárt okozott. Tíz nap múlva ismét n»:gjelent Nyíregyházán. Ekkor a Kálvin téri III. számú általános iskolát vette célba. Aktatáska, készpénz és egy fényképezőgép volt a zsákmánya. Majdnem négyezer forint értékű. Kis kitérő Szolnokra, — ahol véletlenül egy magán- személyhez tört be, — de nem „pihent”, már a következő napon visszatért Nyíregyházára. A kán 60 ezer forint Ekkor az I. számú általános iskolából emelt el készpénzt, de ezúttal rajtavesztett. Egy darabka letört a ráspolyából, amellyel a fiókokat feszegette, és lóden- kabátjáról leszakadt egy bőrgomb. Ezen a nyomon elindulva — bravúros nyomozással — elfogták. Megyénk rendőrségét illeti ezért dicséret, hiszen ki tudja, mennyi kárt okoz még, ha nem fülelik le. Beismert mindent, még azt is, hogy előző büntetése előtt is követett el két betörést Budapesten, egyet pedig Székesfehérvárott. Mégis majdnem három hó- ríapig tartott a vizsgálat, hiszen összesen harmincnégy rendbeli betörést kellett bizonyítani, egy kivételével mindet iskolák sérelmére. Ritkaság, hogy egy betörőnek — még ha olyan tapasztalt „szakember” is az, mint Posta István — ilyen sikeres sorozata legyen. A kár pedig rendkívül súlyos: több mint hatvanezer forint Mikor megkérdezték tőle, miért követte el a betöréseket, csak annyit válaszolt, hogy nem tud parancsolni magának, nem képes ellenállni a kísértésnek. Most egyelőre nem lesz szükség a „saját parancsra”, ' mert a konok bűnöző ügyét vádirattal együtt átadták a bíróságnak, ahol hamarosan elnyeri méltó büntetését. Kun István 8 millió legelőfej Seszlésre Villanypásztort vásárol több tsz A legelőgazdálkodást évek óta jelentős anyagi támogatásban részesíti a kormányzat. Ebben az esztendőben 6 millió forintot ad az állam a megye legelőinek további javítására, korszerűbb has; nosiíásara. Ezúttal közvetlen 70 tsz, illetve legeltetési társulat 10 ezer hold legelőjére fordítja az állam anyagi segítségét megyénkben. Az új rendelkezés értelmében, a legelő minőségétől függően, a dotálásból 300— 600—1000 forintot lehet hol- lanként felhasználni. Az idei tervek szerint, ezúttal is első feladat a fűhozam növelése talajerővisszapótlással, fűápolással gyomtalanítással (minél több területen vegyszerrel), továbbá karámosítás, kút- és útjavítás árkok tisztántartása útján. Természetesen, a tsz-ek legletetési bizottságok saját anyagi befektetést is előirányoznak, a közgyűlések jóváhagyása alapján. Ez az összeg előreláthatólag l millió 800 ezer forintot jelent. így lényegében a 70 legelő fejlesztése 7 millió 800 ezer forint beruházást kap ebben az évben. Időszerűvé vált, hogy a megyében is megismerjék és gyakorlatban is alkalmazzák a villanypászort. Ez különösen a nagy fűhozamú helyeken ajánlatos. Használatával rendszeres lesz a szakaszos legeltetés. Idén már mintegy tizenöt tsz vásárol villanypásztort, amelyeknek a költsége, fűhozam megtakarításból szinte egyetlen legeltetési idényben megtérül. — ab —