Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
XXIII. ÉVFOLYAM, 55. SZÄM ÁRA: 80 fillér 1966. MÁRCIUS 6, VASÁRNAP Kállai Gyula beszámolója a magyar kormányküldöttség afrikai és ázsiai útjáról A MSZMP IX. kongresszusának tiszteletére „Versenyre hívjuk a megye valamennyi termelőszövetkezetét“ A nyíregyházi Ságvári Tsz éves vállalása Kaöai Gyula, a kormány elnöke szombaton este a rádióban és a televízióban beszámolt az Afrikában és Ázsiában járt magyar kormányküldöttség útjáról. Kállai Gyula elmondta: — Egy hónapig voltunk távol hazánktól. A térképre nézve is könnyen látható, milyen hatalmas távolságokat tett meg velünk a MALÉV nagyszerű IL—18-as repülőgépe, amely kiváló parancsnokával és személyzetével több mint 30 000 kilométert repült, s vitte országról országra küldöttségünket. Utazásunkra hat baráti állam vezetőinek megtisztelő meghívása alapján került sor. A fejlődő országok közül a Magyar Népköztársaságnak az Egyesült Arab Köztársasággal régen kialakult szoros kapcsolatai vannak. Kormányunk több tagja járt már Egyiptomban. Ez volt azonban az első eset, hogy Nasz- szer elnök es Mohieddin miniszterelnök meghívása alapján miniszterelnöki szintű küldöttség utazott Kairóba. Etiópiában viszonoztuk I. Hailé Szelasszié császár 1964-ben Magyarországon tett látogatását. Az etióp főváros egész népe érkezésünk alkalmából az utcákon volt. Tiszteletünkre még munkaszüneti napot is elrendeltek. A császár több ízben hangsúlyozta előttem, hogy ezzel is viszonozni óhajtotta azt a szívélyes fogadtatást, azt a baráti vendégszeretetet, amelyben őt a magyar nép Budapesten részesítette. Tanzániában Nyerere elnök meghívása alapján -került sor a látogatásunkra. Ebben az Egyenlítőn túli afrikai országban az európai szocialista országok közül a miénk volt az első ilyen magas szintű kormányküldöttség. Az alig 400 ezer lakosú Kuwait államban, amely Megyénk üzemeiből intézményeiből újabb tiltakozó táviratokat küldtek a dolgozók az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségére, s számos szolidaritási táviratot a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségére továbbá az Országos Béke tanácshoz. Az üzemekben egyre többen kapcsolódnak be a vietnami műszakok munkájába. „Vádoljuk az imperializmust a Vietnam ellep elkövetett agresszió miatt — írják a Nyíregyházi Járási KISZ-bizottság kibővített ülésének résztvevői március 4-én az amerikai követségre küldött táviratukban. — Követeljük, hogy vonják ki az idegen csapatokat Vietnamból, s az adódó vitás hatalmas olajkészletei folytán a világgazdaságban nagy szerepet játszik, különösen nagyra értékelték, hogy a Magyar Népköztársaság kormányának küldöttsége az első szocialista kormányküldöttség volt, hogy személyünkben Szabah Emir, Dzsaber miniszterelnök, s a kuwaiti kormány tagjai országuk földjén először üdvözölhették a szocialista országok képviselőit. Indiai látogatásunkra szintén régebbi meghívás alapján került sor. Annak idején még Nehru hívta meg a Magyar Népköztársaság kormányának elnökét. Ezt a meghívást Sasztri miniszterelnök is felújította. Külön nagyra értékelendő, hogy Sasztri tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után az új miniszterelnök, Indira Gandhi asszony, közvetlenül kinevezése után, temérdek munkája közepette is fontosnak tartotta, hogy a látogatás létrejöjjön: megújította a meghívást. A mi küldöttségünk volt az első hivatalos kormányküldöttség, amely az új indiai miniszterelnökkel tárgyalt. Előre megtervezett ÚtiKedves hallgatóim: Bizonyára nyomon követték küldöttségünk útját, amelyről lapjaink, valamint a rádió és a televízió rendszeresen hírt adott. Nem mondok tehát újat. amikor megállapítom, hogy utunk nagyon hasznos volt. Mindenütt hasznos megbeszéléseket folytattunk. Nyíltan és őszintén ismertettük véleményünket a nemzetközi élet kérdéseiről és országaink kapcsolatairól. Gyümölcsöző gazdasági, tudományos és kulturális egyezményeket kötöttünk. kérdéseket tárgyalások útján rendezzék!” Tiltakozó táviratokat küldött Kemecse és Tiszatelek község lakossága, a Nyírteleki Gépjavító Állomás 200 dolgozója ugyancsak táviratban ítélte el az Egyesült Államok terrorbombázásainak újra felújítását. Ujfe- hértó község dolgozó parasztsága a VDK budapesti nagykövetségére küldött szolidaritási táviratot. „Együtt- érzünk a hazájáért küzdő hős vietnami néppel — írják — és elítéljük az Amerikai Egyesült Államok és lakájaik mesterkedéseit. Bízunk abban, hogy a vietnami nép harca sikerrel zárul.” A KISZ Vásárosnamé- nyi Járási Bizottságának tagjai ugyancsak tiltakozó táviratban ítélték el az Egyesült Államok agresszív programunk menet közben még bűvült is. Indiában ért utói bennünket Maka- riosz elnök megtisztelő meghívása: tegyünk rövid látogatást a Ciprusi Köztársaságban is. Hazafelé jövet küldöttségünk Nicosiában 24 órára megszakította útját. E rövid idő — egy nap alatt is — alkalmunk volt többízben találkozni Makariosz elnökkel és más vezető személyiségekkel, élvezhettük a ciprusi nép vendégszeretetét. Nehéz szavakban kifejezni azt a szívélyes fogadtatást, meleg baráti légkört, amely bennünket, a szocialista Magyarország küldötteit valamennyi országban körülvett. Ebben kifejezésre jutott a vendéglátó országok vezetőinek és népeinek a Magyar Népköztársaság iránt érzett tisztelete és megbecsülése. Nap mint nap éreztük, mily nagyra értékelik népünknek a szocialista építésben élért eredményeit, államunk külpolitikai tevékenységét. Tapasztalhattuk, hogy a Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélye megnöve- kedétt. Az együttműködés további új lehetőségeit tártuk fel. Rengeteg tapasztalatot szereztünk, nagyszerű élményekkel gazdagodtunk. Természetes, hogy e nyilatkozat keretében nincs mód arra, hogy minderről teljes képet adjak. Ezt — remélem — megteszik a küldöttséggel járt újságírók, televíziós és filmriporterek. Ez alkalommal utunk néhány fontos politikai tapasztalatáról kívánok beszélni. Utazásunkra olyan időszakban került sor, amikor (Folytatás a 3, oldalon.) délkelet-ázsiai politikáját, a bombázások újra felújítását. A Nyíregyházi Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalat dolgozói is eljuttatták tiltakozásukat az Országos Béketanácshoz. Elhatározták, hogy a hazájáért küzdő vietnami népet anyagiakkal is segítik; ma a vállalat közel négyszáz dolgozója veszi fel a munkát vietnami vasárnap keretében. A műszakot az alkatrészgyártó üzemrész brigádvezetői kezdeményezték, s a dolgozók napi bérüket felajánlották a harcoló vietnami nép segítésére. A vietnami műszakban résztvevő valamennyi dolgozó aláírja azt az emlékkönyvet, amelyet szolidaritásuk jelképeként elk'J lenek a Vietnami Demokratikus Köztársaság nagykövetségére. A nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet tagjai, pártszervezete, gazdasági vezetői megtárgyalták az 1966- os év termelési feladatait, úgy határoztak, hogy az MSZMP IX. kongresszusának tiszteletére, a tervek túlteljesítésére munkaversenyt indítanak. Az 1966-os gazdasági év a harmadik ötéves terv első éve. Ugyanebben az évben tartja az MSZMP IX. kongresszusát. Termelőszövetkezetünk a pártkongresszus tiszteletére versenyre hívja a megye valamennyi termelőszövetkezetét. Vállaljuk: Ljl 1966-ban 7 százalékos termelésnövekedést érünk el. Ll Minden hold közös szántóterület után 2 mázsa húst adunk a népgazdaságnak. 1 3 Az évi kötelező tartalékolások mellett forgóalapunkat további a százalékkal növeljük. Ll A? állami és I szövetkezeti szervektől származó árbevételeinket — az 1425 szántóegységen — 7 ezer forintra növeljük szántóegységenként. I 9 Az eddigiektől még hatékonyabban alkalmazzuk az anyagi és erkölcsi ösztön-» zőket: — Minden hónapban rendszeresen fizetjük a garantált munkadíj előleget; — Minden brigádnak és munkacsapatnak — közösen kidolgozott — termelési tervet készítünk; —■ & közösen kidolgozott anyagi ösztönzőket március I5-ig munkaszervezetekre bontjuk és ezen év közben nem változtatunk; — A feltételek alapján, elvégzett munkák után a járandóságot biztosítjuk: — A kiváló és élenjáró tsz-tagokat elért eredményeik alapján külön erkölcsi elismerésben részesítjük. 1 6 A munkaverseny legmagasabb formáját, a szocialista brigádmozgalmat to-1 Szombat délelőtt avatták fel a nagyecsedi tizenkét- tan termes, kétemeletes gimnáziumot, amelybe a diákok már decemberben beköltöztek. A létesítmény nyolcmillióba került, amelyben a diákotthon is helyet kapott. vább szélesítjük és termelőszövetkezeteink valameny- nyi munkaszervezetére kiterjesztjük, úgy hogy szövetkezetünk fejlesztése és a szocialista brigádmozgalom egy és azonos fogalom legyen. I 7 Különös gonddal foglalkozunk a fiatalokkal, hogy velük a mezőgazdasági munkát megszerettessük, a szociális és kulturális igényeik kielégítésének feltételeit biztosítsuk. Minden 16 életévét betöltött fiatalnak lehetőséget adunk, hogy a mezőgazdaság valamely ágában szakképesítést szerezzen. I 8 Éves tervünk teljesítéséhez a termelésben a legfontosabb feladatnak tekintjük: — A talajerő fenntartását. szántóterületünk 25 —30 százalékos szerves tárgyázását, az igénynek megfelelő - műtrágyázást. — A termelés biztonságosabbá tételére ismert származású és értékű ve* tőmagvakat használunk. — A növényi kártevők és betegségek leküzdésére mindenkor a szükséges megelőző védekezéseket alkalmazzuk. — Vegyszeres gyomirtást végzünk kenyérgabona, kukorica, burgonya és konzervgyári zöldborsó vetésterületünkön. —* A kalászosokat 90— Az elmúlt ét' erősen szélsőséges időjárása, valamint a növényi kártevők, tetemes terméskiesést, károkat okoztak a1 dohánytermesztésben. Éppen azért nagy jelentőségű a mándoki Kossuth Termelőszövetkezet dohánytermesztési munkacsapatának elhatározása, hogy az 1966 évi feladatok sikeres teljesítésére versenyfelhívást intéztek a kísvárdai járás valamennyi termelőszövetkezet dohánytermesztési munkacsapatához. A mándoki dohánytermelők célul tűzték ki és vállalják, hogy ebben az Az ünnepélyes gimnázium- avatáson részt vett Horváth Miklós, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője, ott voltak a mátészalkai járási párt- és tanácsszervek képviselői. 100, a kukoricát Xü százalékig. a többi növényféleségeket a lehetőségek szerint géppel takarítjuk be. a lehető legkisebb veszteséggel. — A pillangós szálas takarmányt hideglevegás és állványos módszerrel szárítjuk, kazlazzuk. Termelőszövetkeztünk további szervezeti, gazdasági erősödésére, az önálló gazdálkodás kibontakoztatásai a, a legnagyobb mértékben él azzal a lehetőséggel, amelyet a gazdasági irányítási rendszer tökéletesítésére hozott határozatok, az ezzel kapcsolatos árintézkedések nyújtanak. Mezőgazdasági nagyüzemeink 1966. évi feladatait látva felhívással fordulunk megyénk termelőszövetkezeteinek tagjaihoz. vezetőihez, méFjék fel gazdasági feladataikat, adottságuk szem előtt tartásával tegyenek vállalásokat, és csatlakozzanak pártunk IX. kongresszusának tiszteletére indított versenyfelhívásunkhoz. Kérjük a párt. államig társadalmi és tamegszerve- zetek vezetőit, hogy támogassák. segítsék, a városi és megyei versenybizottság pedig értékelje versenymozgalmunkat. Termelőszövetkezetünk tagsága és pártszervezete nevében Sztaskó András tsz-párttitkár Horváth J ános ísz-elnök évben holdanként 8 mázsás termésátlagot érnek el; területükről a tsz részére holdanként 15 ezer forintos bevételt biztosítanak. E termelési cél elérésére a tsz szakvezetése időben gondoskodik a gépi és fogatos erő biztosításáról. A dohány termesztési munkacsapat a melegágyak készítését március 6-ra, a vetést március 15-re befejezik. A melegágyaiét úgy kezelik, hogy május 1 re ültethető palánta álljon rendelkezésükre. A dohái.y- palánták kiültetését május 20-ra fejezik be, holdanként 24 ezer tő palántát ültetnek ki. Május 27-re az első kapálást valamennyi területen elvégzik és a do- hányperanoszpóra elleni permetezéseket az előírásoknak megfelelően . végrehajtják. A kijelölt utakat mindenkor gyomtalanjtják. A dohány fejlődésétől függően időben megkezdik és elvégzik a tetejezést és kacsozást. Dohánytörésnél a törési övezet betartásával végzik a betakarítást. A jó minőség érdekében a szárításhoz szükséges feltételeket minden esetben biztosítják. Gyümölcsöző gazdasági, tudományos és kulturális egyezményeket kötöttünk Mind többen dolgoznak „vietnami műszakban“--------------------------------------------------------------------— Felavatták a nagyecsedi gimnáziumot Tizenötezer forint holdanként! bevétel A mándoki dohánytermelők kezdeményezése