Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-01 / 50. szám
Apadó tintafolyam A társadalmi méretű meggyőzés és a különböző intézkedések egyik célja immár esztendők óta: az adminisztratív létszám csökkentése. Ami a széles közvéleményt illeti, e törekvések jogosultsága általánosan ismert — és elismert —, hiszen mindenki tudja, hogy a szükségtelenül felduzzadt adminisztráció az iparban a terméket drágítja, a közéletben felesleges aktatologatáshoz vezet. Kevés olyan problémája van tehát társadalmunknak, ahol a közösség ítélete, illetve a különböző rendeTKcjkések ilyen nyílegyenesen találkoznának. Mégis, egészen a közelmúlt hónapokig meglehetősen csekély eredményeket sikerült elérni az adminisztrációs létszám csökkentésében. Elég bizonyságul csak azt említenünk, hogy még tavaly is — amikor legalább a növekedés ütemét valamelyest mérsékeltük —, az irodai létszám gyorsabban emelkedett az iparban, mint a munkásoké. Pedig a múlt évben már érvényes volt az a rendelkezés is, amely — bár az ideinél még alacsonyabb arányban, —, de lehetővé tette, hogy a létszámmegtakarítás béralapjának egy részét a vállalat béremelésre fordíthassa. Az eredmény — legalábbis az adminisztrációs alkalmazottakénál —, amint láttuk nem mondható éppenséggel kielégítőnek. Az idei módszerek kétségkívül nagyobb sikerrel kecsegtetnek. Ezúttal ugyanis megfordítottuk a sort és a logika szabályai szerint: nem az íróasztalok számának csökkentésével, hanem a rajtuk elvégzendő adminisztrálás mérséklésével próbáljuk a célt megközelíteni. A sok éves erőfeszítések csekély sikere végeredményben azzal magyarázható, hogy a vállalatoknak adott mennyiségű statisztikát, jelentést stb. kellett elkészíteniük, s ha ez nem csökkent — mindenekelőtt természetesen ..felülről” —, akkor az elvégzéshez szükséges létszám is nagyjában — egészében a régi maradt, Az idei változások kiindulópontja: a múlt év végén tárgyalta a kormány az adatszolgáltatás ésszerűsítését, s a többi között határozatot hozott arra, hogy 1966- tól a Központi Statisztikai Hivatal — az ország első számú adatgyűjtője — több helyütt részlegessé csökkenti az addig teljes körű adatigényt, másutt a havi vagy negyedévi jelentési kötelezettséget fél, illetve egész évesre változtatja. Ezt azután további intézkedések követték — egyebek között a kötelező központi gazdálkodási mutatók csökkentésének is volt ilyen kedvező mellékhatása, — s végeredményben idén az országos adatszolgáltatási igények hozzávetőleg 20 százalékkal csökkennek. A központi példa (és természetesen: a kötelező rendelkezés) hatására az ipari minisztériumok is sorra csökkentették adminisztrációs igényeiket. Az építőipari vállalatoknak eddig általában 16 féle kérdőív rubrikáját kellett kitölte- niök; idén ebből á teljesen megszűnt, 6 csak ritkábban érkezik a vállalatokhoz, kettőnél pedig a kérdések száma csökkent. Az adatszolgáltatás e „felső” csökkentése is természetesen csak kezdetnek tekinthető, de a „tartalékok” zöme mégis inkább a vállalatoknál található. A korábbi — gyakran túlburjánzó — központi adatigények ugyanis lényegében a vállalaton belüli túlzott adatgyűjtést is serkentették, s a következő lépés a megkezdett úton éppen ennek felülvizsgálata és ésszerű mérséklése lehetne. Jellemző, hogy az ipar átszervezésekor létrejött nagyvállalatok, trösztök gyakran a korábbi rrlnisztériumi igazgatóságok teljes adatanyagát — esetleg még annál is többét — kérik az általuk irányított gyáregységektől. Mindehhez járul a tömérdek engedély nélküli adatgyűjtés. Ismeretes, hogy vállalatoktól, szövetkezetektől statisztikát, jelentést csak az erre illetékes hatóság engedélyével szabad kérni. Mégis gyakori, hogy a helyi közigazgatási szervek, a tanácsok osztályai, a kereskedelmi, értékesítő, készletező stb. vállalatok rengeteg adatot kérnék a vállalatoktól, szövetkezetektől, s éppen mert a kérés nem szakszerű, sok olyat is „rendelnek” amelyek kidolgozása jelentős többletmunkát okoz. Fontos lenne, hogy az engedély nélküli adatkérésre érvényes büntető rendelkezéseket szigorúbban érvényesítsék, s maguk a vállalatok se „tálalják” oly készségesen ezt a sok munkát, költséget okozó adatdzsungelt. Természetes, hogy mindez semmit nem von le az irányításhoz, igazgatáshoz szükséges adatok jelentőségéből. Köztudomású, hogy például az ipari termelés adatigénye világszerte emelkedik, s ez nyilvánvalóan következik a mind bonyolultabbá való munkamegosztás, a korszerűbb szervezés, a valóság- hűbb és napra készen operatív irányítás követelményeiből. Különösen vonatko zik ez a vállalati irányítás információjára, amely ósak pontos, folyamatos adatszolgáltatásra épülhet A feleslegről _ van szó csupán. Az pedig mind a népgazdaságnak, mind valamennyiünknek — ráfizetés. T. A. Amíg a tégla eljut odáig Egy százalék megtakarítás: több milliós haszon Indokolatlan pazarlás — megszokásból? Az építőipaiban általában az anyagfelhasználás képviseli a beruházások értékének tekintélyes részét. Az ÉM. Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat által kivitelezett létesítményeknél például a beépített anyag értékének aránya eléri a 60—70 százalékot. A seléjt csökkentése tehát nemcsak a vállalati nyereség kedvező alakulása, hanem népgazdasági szempontból is fokozottan indokolt. Utazik a selejt Amíg a tégla a gyári va- gonbarakástól az építkezések színhelyére eljut, sok kézen megfordul, s a selejt keletkezése már a minőségtől is függ. A vállalat császárszállási rakodójánál dolgozó munkások különösen a Debreceni Gőz-Téglagyárból szállított téglák minőségét kifogásolják. Előfordul, hogy az első osztályú áruként feladott küldemény 30—40 százaléka már törött állapotban érkezik meg. Ilyenkor már hiába az elővigyázatosság; vagononként fél köbméter törmelék is keletkezik. Az ilyen tégla természetesen az újabb átrakásokat. szállításokat sem bírja úgy, mint a karcagi, vagy a tiszavasvári. Előfordul, hogy mire a tehergépkocsira kerül, már fele töröttként érkezik meg az építkezéshez. Újabb selejt, újabb kár. Olykor a szállítás sem megy végbe zökkenőmentesen. A császárszállási rakodómunkások emlékeznek olyan esetre is, amikor az ÉPFU-kocsin helytelenül rakott tégla már az első út- kanyarban összedőlt és jó része összetört. A rakodó- munkások úgy akarták könnyebbé tenni a lerakást, hogy csak a plató két oldalára rakták a téglát, a közepét üresen hagyták. Ök viszont azzal érvelnek, hogy sok esetben az építkezéseken nincsen hely a lerakáshoz, gödrösek, kátyusak a felvonulási helyek. A nyíregyházi kórházépítkezésen is az történt, hogy az egyenetlen talajra rakott téglarakás összedőlt, s legalább húsz százaléka összetört. A vállalat Arany János utcai, 66 lakásos építkezésénél — legyünk tárgyilagosak — válóban nem ideális állapotok uralkodnak. A már-már tető alá kerülő, iöbbszintes épületkolosszus környéke szinte elrettentő példája az anyagpazarlásnak, az építőanyagok — főleg a tégla — helytelen tárolásának. A kigödrölődött utakon tengelyig érő kátyúk, építőanyagok szanaszét, gyalog csak kerülőkkel lehet közlekedni. De maradjunk a téglánál Az építkezésen mintegy 45 ezer tégla van még beépítetlenül, félig ömlesztett állapotban. Szabályszerűen, lapjára fordítva, kétszázas egységekbe rakva egy darab sem! Az igaz, hogy az élére állított, hosszú sorban elnyúló téglák lerakása és felszedése könnyebb és gyorsabb is, de a selejt így a duplájánál is nagyobb Ennél az építkezésnél csak a téglánál keletkezett selejt az átlagnak legalább a duplája. Hozzávetőleges becslés szerint a téglagyárban berakott száz téglából itt talán már húsz darab sem kerül beépítésre. A szerződés se kötelez ? Ezekért a hiányosságokért természetesen nem lehet egyöntetűen a munkahely építésvezetőjét, vagy művezetőjét hibáztatni, hiszen az okok egész láncolata idézi elő ezt a tarthatatlan állapotot. kezdjük mindjárt azzal, hogy az építőipari vállalat — az eddigi reklamációit sikertelensége miatt — szinte felhagyott a minőségi kifogásolásokkal, s a másod, sőt olykor a harmadosztályú téglát is átveszi első osztályúnak! A következe tier, „éghei tartozik az is, hogy nem követelik meg az idegen fuvarozókkal kötőit szerződések minden pontjának betartását. Többek között azt, hogy a téglát a munkahelyeken kötelesek kétszázas egységekben, lapjára lerakni. Megelégszenek azzal, hogy a fuvarlevélen a művezető megjegyzi — ha erre egyáltalán sor kerül — „nincs kétszázas stószokba rakva” Végül fontos dolog lenne nagyobb gondot fordítani a munkahelyek rendbentartására, hogy elkerülhessék a szállítók indokolt. olykor indokolatlan kifogásait. A nemrégiben megtartott tervismertető műszaki konferencián hangzott el a felhívás: „nagyobb gondot kell fordítani az anyagtakarékosságra!” A vállalatnál csupán egy százalékos anyagmegtakarítás egy év alatt két, két és fél millió forintot jelentene. Ha figyelembe vesszük, hogy az építkezéseken általában is sok az indokolatlanul szétszórt anyag, a szállításoknál keletkező selejt, akkor nem is kell különösebb erőfeszítés ahhoz, hogy év végére ezt a pár millió forintos megtakarítást elérhessék. Csak mindehhez szervezettebb ellenőrzés és nagyobb fokú felelősségérzet kialakítása szükséges! Tóth Árpád CIKKÜNK NYOMÁN Fordulat Máriaoóeson Az épülő nagykörúton soron kővetkező létesítmény a S2 lakásos társasház. Foto: Hammel József (Tudósítónktól): Riport jelent meg tavaly augusztusban a máriapócsi Zöld Mező Termelőszövetkezet munkájáról, a problémákról. A riportot követően a termelőszövetkezet vezetői, tagjai nagy gondot fordítottak a hibák megszüntetésére. Az 1965. év eredményeként egy munkaegység értéke 50 forint lett, egy dolgozó tagra 12 ezer 400 iörinf jövedelem jutott Ilyen eredményes zárszámadás még nem volt a községben. Problémák és hibái: adódtak év közben, amelyért sokan csak az elnököt tették felelőssé, pedig felelőse volt ennek a tsz egész vezetősége is. A Zöld Mező Tsz tagsága zárszámadáskor alig akarta elhinni, hogy ilyen nagy összegű részesedést kapnak, szerintük is a kapott jövedelem a vártnál magasabb A sajtó naponta adja nagy találmányok hírét. Éppen arról a csodálatos kigondolásról olvastam, amelynek segítségével százezer műből álló könyvtárt tudnak elhelyezni egy asztalfiókban. Izgatottan betűztem a hihetetlennek tűnő sorokat, ám nőm azt mondta, hogy legyek szíves, ne húzzam egészen magamhoz az asztali kisvillanyt, mert ő is olvas és ő is látni szeretne. És a következő pillanatban már ki is tört az áldatlan vita. Van másik asztali lámpa is, ám konnektor csak egy és ez manapság mind több családi háborúság okozója. A felfedezők az égben járnak, és elhanyagolják az apró igényeket. Éppen ezért tudósokhoz, leleményesekhez, furfangosokhoz, dörzsöltek- hez pályázati felhívással fordulok: Sürgős szügség volna oly- féle talatfnányra, amit ha falba bedugok, az áramot kettőbe osztja és egyszerre két lámpához viszi el. A kis szerkezetnek középütt dugója lenne, az menne be a fali lyukba, két olc'flán pedig két kis lyuk, abba viszont a lámpa drótjának szabadon álló végét dughatnák. Legcélszerűbbnek látszik, ha a találmánynak Kisjó: Pályázati felhívás T-alakja lesz, ez esetben T- dugónak fogjuk nevezni. Hogy pedig a közönség is hozzájuthasson, árusítani kellene például a KERA- VILL-boltokban. Szívesen adnék érte darabonként 3 forint 70 fillért, annál inkább, mert hasonló találmány, semmiféle üzletben ntm lévén, száz forintért sem kapható. Fel kéne találni további- lag oly masinát, melynek gombját, ha megnyomjuk, asztali lámpa kigyullad, s ha újra megnyomjuk, elalszik. Ezt a kis micsodát bakelitből csinálhatnánk, esetleg körtealakura formálva, és akkor körtekapcsolónak neveznők. Szívesen fizetnék érte 6 forint 20 fillért, mert ez idő szerint hatezerért sincs és villanyt akként gyújtom, hogy a két drótot szabad kézzel összeakasztom és aközben mérges szikrákat köp a bitang. Kívántatik vasból, fémből kis kerékecske. Van számos lakás, hol Fregolinak nevezett váz függ alá 0 mennyezetről. Azért tették föl odá, hogy rá frissen kimosott fehérneműt terítsenek és az ott megszáradjon, ha akar. Igen ám, de oda minden esetben fölmászni nehéz. Háziasszonyok ezért azt szeretnék, ha Fregoli mászna le. Ha valaki föltalálna valami tengelyen forgó, mennyezetbe fölerö- síthetó gurigát, és annak vájatában fonalat vezetne, fonál végénél fogva föl és alá lehetne utaztatni Fregoli utat. A találmányt, melyhez hasonlóról Archi- médes idejéből fenmaradt krónikák is beszélnek, csigának neveznők. És ha például árusítanák, bizonyisten, adnék érte forinthu- szat is. De hát nem árusítják. Felsorolni nehéz, mennyi találmányra vár a mohó emberiség. Milyen remek volna például, ha valaki gtymilapból kis karikát nyírna ki, és az éppen akkora volna, mint a 77 forintos MOFÉM kávéfőző dereka. Tömitőnek használnák, és akkor nem folyna ki oldalt a víz, s nem pöfékelne illetéktelenül a gőz, sőt, ellenkezőleg, benne maradna, és a kávéfőzővel kávét tudnánk főzni. Szép szokása pesti lakosoknak, hogy ablakára horgolásból, csipkéből össze- iigyeskedett lepedőket terít, és függönynek nevezi. Persze, úgy volna jó, ha két szárnyát egyetlen rántással jobbra és balra tudná futtatni, ám ehhez az kell, hogy valaki megfelelő karikákat eszeljen ki. Függönykarikának, esetleg güri- gurinak, vagy akárminek neveznők, és jaj de nagy örümmel vásárolnánk. Előfordul, hogy ajtódon zárcímer meglazult és lötyög. Felszögezed, ám a szög idővel újból kilazul és li- tyeg. Mily mesébe illő találmány lenne, ha a szögnek vastagabb szára lenne, a szárba csavarmenetet eszközölnének, fejére, pedig apró vágatot, melybe vésőre emlékeztető vasszerszámot illesztve, forgatnád, és a fába behatolva, százszorta jobban tudna kapaszkodni, mint a sima oldalú szög. Ezt a kis hogyishívjákot esetleg facsaxxirnak neveznék, és mindenki áldaná feltalálóját. Kenyeret, ha pirítok, gáz lángja pillanat alatt szénné égett. Mily nagyszerű volna feltalálni egy kerek vaslapot, azon lyukakat ütni, és kenyér egyenletesen pirulna, és akkor ezt gávakepinek neveznők, azaz gáztűzhelyhez való kenyérpirítónak. És milyen remek volna egy találmány, hogy gázt ne gyufával kelljen lobbantam, miáltal kézfő csuklóig oda- bamul, de valami olyanféle találmánnyal, melynek hosz- szabb szára van, és tűzkő által szikrát vet, és büszkén dicsekedhetnénk, hogy ime, feltaláltuk a gázgyújtót. No, de ne ringassuk magunkat csalóka délibábokkal, hiú álmokba. Különben is most mondja egy barátom, hogy csacskaságokat kívánok, mert mindezt rég feltalálták, sót, egyik-másik boltban olykor kaphatók is. így már csak egy olyan találmány kell, hogy mindig és mindenütt... Ám ehhez új pályázati hirdetmény szükségeltetik. lett. Szingu Ferenc mezőőr például a zárszámadáskor 11 ezer 600 .fciiintot, Borsi István 18 ezer forintot kapott készpénzben. Tóth József állattenyésztő a zárszámadás után elmondta, hogy mint tehenész 735 munkaegységet teljesíteti összjövedelme 38 ezer íorin- lot tett ki, ebből készpénzben zárszámadáskor 8 ezer 870 forintot vett fel. A havi átlagkeresete meghaladta a 3 ezer forintot. Nyíltan beszéltek a tsz- fcagok arról, hogy 1963-ban, amióta a jelenleg elnök Mikó János vette át a tsz vezetését, fokazatosan javult az eredmény, s ezzel párhuzamosan nőtt a jövedelem is. Az elnök munka- fegyelmet tart. nem szereti a lazaságot. Eleinte nem nagyon tetszett a tagoknak, hogy ilyen az elnök, de az idők folyamán rájöttek, csak így lehet boldogulni. Jó példa a zárszámadás is. Tóth József állattenyésztő jellemzését úgy fejezi be, hogy az elnök nemcsak az egyszerű tagoktól követeli meg a rendet és a pontosságot, de a btígádvezetök- től és az agronómustól is. A termelőszövetkezetben brigádverseny folyik. A versenyben az állattenyésztő brigád is részt vett és harmadik helyezést ért el. A versenyző brigádok közül az első helyezett 10 ezer forint jutalmat kapott. Tóth József brigádja a harmadik helyezésért 7 ezer 500 forintot. A versenyszellem jó, s a brigádok 1966- ban is versenyezni akarnak és nem egy már a szocialista címért. A gyümölcstermelő brigád 65 vagonos termelési tervét 80 vagonra teljesítette, 83 %-os exportminőséggel. Az almatermelés bruttó jövedelme meghaladta a 3 millió forintot. A máriapócsi Zöld Mező Tér elősző vetkezet tagjai az 1965 évi eredmények után 1966-ban további sikereket kívánnak elérni. O. M. 1966. március 1.
