Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-24 / 70. szám
Komócsin Zoltán előadása az MSZMP politikai akadémiáján A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának politikai akadémiáján Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz>- ponti Bizottság titkára szerdán előadást tartott a Nemzeti érdek és nemzetköziség címmel. Az Építők Rói- zsa Ferenc Művelődési Házában rendezett előadáson megjelent a párt Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormány számos tagja, politikai és társadalmi életünk sok ismert képviselője. * Komócsin Zoltán bevezetőben elmondta, hogy „a szocialista hazafiság, a munkás nemzetköziség, valamint a nacionalizmus és « kozmopolitizmus megnyilvánulásainak sokoldalú, mélyreható elemzése ideológiai munkánk egyik iegfontosabl», legidőszerűbb feladata.” A továbbiakban elemezte, hogyan alakul a1 szocialista haza- fiság napjainkban, majd teljes részletességgel kifejtette, hogy mi az igazi nemzeti érdek, mi a proletár internacionalizmus. A szocialista társadalomban a kizsákmányolás és elnyomatás megszűntével, a kibékíthetetlen osztályellentétek felszámolásával megszűnik az anyagi alapja annak, hogy egyik nép a nemzeti érdekét egy másik nép nemzeti érdekeinek ellenére, annak figyelmen kívül hagyásával érvényesítse. Ahogyan a szocializmus szükségszerűvé teszi a nemzeti egység kialakulását az egyes országokon belül, ugyanúgy szükségszerűvé teszi a szocialista országok nemzetközi méretekben megvalósuló gazdasági, politikai egységének, eszmei es érdekközösségének kibontakozását. Az egyes szocialista országok nemzeti érdeke ma az, hogy megvalósítsák nemzetközi méretekben az „egy mindenkiért — mindenki egyért” elvet. Ezt a célt szolgálják a két- és többoldalú gazdasági, állami, kulturális, tudományos egyezmények. E cél gyakorlati megvalósításának segítésére hozták létre orz európai szocialista országok a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát és a Varsói Katonai Szerződést. A szocialista országok két- és többoldalú szerződései és együttműködése a történelemben eddig nem ismert újfajta kapcsolatok megvalósítását teszi lehetővé. Egybefoglalja és segíti az egyes országok nemzeti és nemzetközi érdekeinek, céljainak érvényre juttatását. A Magyar Népköztársaság részvétele a szocialista országok két- és többoldalú együttműködésében, szerződési rendszerében amellett, hogy teljes mértékben megfelel nemzeti érdekeinknek, egyúttal a hazafias öntudatnak semmi mással nem pótolható erőforrását is jelenti. Az igazi nemzeti érdek megfogalmazása egy adott országban meghatározott viszonyok között mindig konkrét kérdés, elvi és gyakorlati szempontból egyaránt Nem lehet tehát elszakadnunk sem ®z elvektől, sem a realitásoktól. A valóság azonban szükt- ségszerüen rejt magában ellentmondásokat. A szocialista országok történelmi fejlődése, gazdasági helyzetük alakulása sok tekintetben azonos. Nem szabad tagadni, hogy az egyes országok között sok különbség is van. Ezek az eltérések is szülhetnek ellentmondásokat. A marxista— leninista elvek nagy ereje és jelentősége éppen abban van, hogy képes a gyakorlat szülte ellentmondásokat feloldani. Valamennyi szocialista ország érdeke és célja azonos. Ennek ellenére előfordulhat — mint ahogy elő is fordult —, hogy az egyes testvéri országok nemzeti érdekeinek követése ellentétbe kerül a többi szocialista ország közös érdekével. Ilyen esetben kölcsönös megértéssel és segítőkészséggel az ösz- szeütközés elkerülhető, az érdekellentét feloldható. De nem oldhatók fel tartósan az érdekellentétek és nem valósítható meg az igazi nemzeti érdek sem, ha egyesek az elveknek hátat fordítva, csak addig vesznek részt az együttműködésben, amíg az teljes mértékben összhangban áll a külön nemzeti érdekükkel, s mihelyt ennek lehetőségét kimerítették, elfordulnak a közösségtől és a látszólagos vagy pillanatnyi előnyük útján próbálják képviselni nemzeti érdekeiket. A problémák, bármennyidé bonyolultak legyenek is, az igazi nemzeti érdeknek megfelelően csak akkor nyerhetnek megoldást, ha szigorúan ragaszkodnunk az elvi politikához és a pillanatnyi érdekek helyett a nagyobb távlatra szóló nemzeti érdeket tartjuk szem előtt. Mi a biztosítéka annak, hogy a nemzeti érdekek szem előtt tartása, a hazafi ság ne váljon nacionalizmussá, illetve sovinizmussá Erre az a biztosíték. hogy egyszerre vagyunk proletár internacionalistád és hazafiak. A hazafiság összekapcsolása1 a proletár internacionalizmussal nem sérti és nem kisebbíti annak jelentőségét. Sőt amint az történelmi és mai példák egyaránt bizonyítják, teljes mértékben és következetesen szocialista hazafi csak az lehet, aki proletár internacionalista. A munkás nemzetköziség olyan tartalmat ad a nemzeti érzéseknek, amelyet semmi mással pótolni nem lehet Érzésben, gondolkodásban, cselekvésben egy nemzethez tartozni a legnagyszerűbb emberi érzések egyike. Viszont eggyé forrni és azonosulni valai- mennyi szocialista ország népiévei, a világ minden dolgozójával, fajra és nemzeti nyelvre való tekintet nélkül a nemzeti öntudatot jelentős mértékben megnövelő érzés, amely fokozott helytállást követel és nagy tettek kiváltására sarkall. A proletár internacionalizmus olyan erő, amely képes megakadályozni a nemzeti érzés túltengését és nacionalizmussá történő fa- julását. A proletár internacionalizmus próbaköve 1917 októbere óta a testvéri szolidaritás a szocialista forradalom első szülöttjével, a legidősebb, legtapasztaltabb testvérrel, a Szovjetunióval. Proletár internacionalista egységünk a Szovjetunióval megmásíthatatlan történelmi tényeken, a szocialista forradalom, a mai világ- helyzet objektív realitásán alapul. A világ kettészakadása kizsákmányoló és kizsákmányolástól mentes társadalomra a Szovjeunió létrejöttével vette kezdetét. örök időkre szóló történelmi érdeme ez a szovjet népnek. Immár fél évszázada a Szovjetunió népei nemcsak visszaverték a reájuk támadó kizsákmányoló országok hadseregeit, de sok áldozatot követelő harcukkal a leglényegesebb külső feltételét biztosították annak a mélyreható történelmi változásnak, amelynek eredményeként ma már 14 országban épül a szocializmus. A Szovjetunió a legnagyobb szálka a szocializmus ellenségeinek szemében. A nemzetközi imperializmus fő ellenségének a Szovjetuniót tekinti, tőle retteg legjobban, bár tudja jól, hogy a béke szilárd hívével áll szemben. Egyetlen magyarázata ennek, hogy az ellenség is jól tudja, a nemzetközi munkás- osztálynak a világbékéért, demokráciáért, függetlenségért és szocializmusért harcoló népeknek legbiztosabb és legnagyobb támasza a Szovjetunió. A mai kor történelmi szükségszerűsége — bármely nemzethez is tartozzék valaki — s a proletár internacionalizmus próbaköve a Szovjetunióval való testvéri szolidaritás. A világpolitikai helyzet, a n'^nzetközi munkásmozgalom, az egyes szocialista országok mai helyzete olyan hogy sok bonyolult probléma adódik mind a proletár internacionalista, mind pedig a szocialista hazafiság elmélyítésére irányuló munkánkban. E nevelő, felvilágosító munkát hátráltatta az e kérdésekben különösen gyakran jelentkező elvi, politikai bátortalanság. Ezt a bátortalanságot nagymértékben táplálja az az aggodalom, nehogy nacionalista hibába essünk. A mai helyzet sok tekintetben ellentéte az ötvenes években elkövetett túlzásoknak. Akkor a „mindennap győzelem” eltúlzott hangulatában valóban sokszor elszakadtunk a valóságtól és gyakran szembekerültünk a szocialista hazafiság és proletár internacionalizmus követelményeivel. Jelenleg ellenkező végletként szinte általános stílussá vált a szkepticizmus, vagy az annak határát súroló magatartás. Ma nálunk gyakran olyan a hangulat, hogy a tényleges sikerek és jogos nemzeti büszkeség alapján sem tartják ildomosnak az örömet, és különösen nem a lelkesedést. Lehetetlen nem látnunk, hogy az ellenforradalom ideológiai zűrzavarának maradványaiba ütközünk még ma is lépten^nyomon. Nem arról van szó, hogy egyesek ugyanúgy kétségbe vonnák a szocializmus vívmányait, mint 1956-ban, de arról igen, hogy stílussá vált, ami jó, ami eredmény, fejlődés, az természetes, magától értetődő és említésre méltóak csak a hibák, a negatívumok, a megoldásra váró problémák lehetnek. Meg kell végre találnunk a helyes arányokat, végleg magunk mögé utasítva az ötvenes évek sokszor üres, tartalmatlan lelkendezé- seit, reálisan szembe nézve a mai hiányosságokkal, a feladatokkal is. de számon tartva és őszintén örülve építőmunkánk sikereinek, hazánk fejlődésének. A munkásnak, a parasztnak, és értelmiséginek, az alkotó művésznek és tudósnak, de még a munkájából élő kispolgárnak is mi adjon örömet, megelégedettséget és igenis nemzeti büszkeséget, ha nem a jól végzett munka fölött érzett öröm és az egész társadalom munkája nyomán fejlődő, minden baj és nehézség ellenére előrehaladó szocialista társadalmunk nemzetközileg is jelentős sikerei. Néha azonban a hazafiság kérdésében megnyilvánuló bátortalanság átcsap egyfajta. igenis nagyfokú bátorságba. Megengedhető do- log-e például, hogy míg a magyar nép döntő többsége becsületesen, _ öntudatosan dolgozik, addig akadnak emberek, olyanok, akik az építőmunkában eddig még nem sokat tettek •— a saját egyéni bánatukat, kiábrándultságukat, vagy vélt sérelmeiket az egész nép hangulatának igyekeznek feltüntetni? Vannak emberek, akik külföldiékkel (természetesen, elsősorban nyugatról jövőkkel) úgy beszélnek az itthoni viszonyokról, az eredményekről, hogy az enyhén szólva nem egyeztethető össze sem a tényekkel, sem a nemzeti öntudattal és sérti a ha- zafiságunkat is. Nyíltan és határozottan mondjuk ki: nem tűrhetjük szótlanul, hogy egyesek hamis tények és szemléletek alapján gúnyt űzzenek népünk nemzeti tudatiból és sértegessék önérzetet. Amennyire örvendetes, hogy az élet minden területén utat töltünk az anyagi érdekeltség, a szocialista elosztási elvek érvényesülésének, ugyanannyira káros, hogy az utóbbi években megerősödtek a kispolgári anyagiasság tendenciái. Ennek egyik velejárója, hogy eszmeileg és politikailag gyenge lábor* álló emberek arra a kozmopolita álláspontra helyezkednek. hogy „ahol az egyéni anyagi jólétem — ott a hazám.” Amikor a disszidált, vagy azt megkísérelt emberek anyagi-társadalmi körülményeit vizsgáljuk, kiderül, hogy nem politikai okok és az esetek többségében nem is valamilyen súlyos anyagi-társadalmi körülmények késztetnek ma valakit disszidálásra, hanem a legtöbb esetben a pénz- szerzési vágy. (Ez alkalommal nem érinthetjük egyéb vonatkozások alaposabb vizsgálatát, mint például a kalandvágy, a világ megismerésére való- törekvés, nyelvtanulás. vagy más egyéni törekvések, amelyeket öhmagukban véve nem . kellene elítélnünk.) Viszont társadalmi méretekben szembe kall szállnunk a nemzeti érzésekkel szemben álló kozmopolita felfogásokkal. A kérdés lényege tulajdonképpen nem is az, hogy egyik vagy másik magyar állampolgár élve az alkalommal esetleg disszidál, hanem p. lényeg a nemzeti, eszmei—politikai—• társadalmi szempontból felvetődő és visszautasításra való szemlélet, gondolkodás, Hol van a hazához való hűség, a nemzeti öntudat és büszkeség azoknál az embereknél, akik megengedhetőnek tartják, hogv miután valaki lett belőlük — szakmunkás, mérnök, vagy orvos —, akkor, vélt vagy tényleges anyagi érdekek reményében hátat fordíthatnak népünknek, hazájuknak. Jóllehet sokan arra hivatkoznak, hogy amit tesznek, pusztán átmeneti, majd néhány év múlva hazajönnek. Á felfogás, amely kifejezésre jut ebben a magatartásban, nemzeti szempontból rendkívül káros. önmagukat, családjukat, népüket csapják be és lopják meg azok, akik számára a haza ott van, ahol az elképzelt egyéni, anyagi érvényesülésük. A szocialista hazafiságl- nak, a proletár nemzetköziségnek gyökeres ellentéte a nacionalizmus. Figyelmünket elsősorban a „hagyományos” történelmileg kialakult és különösen az idősebb korosztályok fejében ma is tovább élő irredenta megnyilvánulásokra kell fordítanunk. A Horthy-fasiszta rendszer eszmei, politikai maradványáról van itt szó. Arról a sírva vigadó, frázist puffog- tató nacionalizmusról, amely negyedszázadon át és még ma is felszínre bukkan. Megfigyelhet®. hogy minden időben, akár a belső helyzetünk válik bonyolultabbá, mint 1956-ban, akár a nemzetközi helyzet lesz feszültebb, de akkor is, ha zavartalan a helyzetünk és jól megy a sorunk van lakosságunknak (különösfen az értelmiségiek és kispolgárok között) egy kisebbsége, amelyiknek a politikai „bölcsessége” nem terjed túl irredenta, nacionalista jelszavuk puffogtatásán. Számunkra, magyar nemzeti és proletár internacionalista szempontból egyaránt az a fontos, hogy a második világháború befejezésével új társadalmi helyzet alakult ki hazánkban, és valamennyi szomszédos országban. Ausztria kivételével. Ennek a lényege az, hogy a magyar nép és a szomszéd népek is a szocialista forradalom útjára léptek. Attól kezdve, hogy ez bekövetkezett, a népeink és független államaink közötti kapcsolatok minden részlete, így a nemzetiségi kérdés is, valamennyi testvéri országban folyó szocialista építésnek van alárendelve, és minden probléma a szocialista építés perspektívájához kapcsolódik. Az elmúlt húsz év alatt kialakultak és megszilárdultak a kölcsönös barátság, megértés és együttműködés kapcsolatai a szomszédos szocialista országokkal. Valamennyi országban komoly erő feszítéseket tettek a nemzeti kérdés lenini megoldása érdekében. Magától értetődő azonban, hogy olyan századokba visz- szanyúló problémát, mint a nemzetiségi kérdés, húsz év alatt teljesen nyugvópontra hozni még nem lehetett. A jelenlegi problémák közül a legnagyobb gondot az okozza, hogy erősen élnek a nacionalista maradványok nálunk is. A proletár internacionalizmus egyik alapvető követelményt, hogy minden nemzet elsősorban a saját nacionalizmusa ellen harcoljon, mert ezzel nyújtja a legnagyobb segítséget más nemzetek nacionalizmusa elleni harchoz. Mi a magunk részéről ehhez tartjuk magunkat. Amióta létezik a Szovjetunió, azóta az egész világra kiterjedően a nacionalizmus velejárója a szovjetellenesség. A Horthy- fasiszta rendszer születésének első percétől kezdve a leghangosabb szovjetellenes platformra helyezkedett. A szovjetellenesség maradványai ma is fellelhetők az eszmeileg, politikailag elmaradott emberek gondolkodásában. Napjainkban, amikor a belső és külső ellenségnek nincs semmiféle néven nevezendő tömegbázisa, és nincs lehetősége a nyílt politikai fellépésre, különösen a kultúra és a sport területén kísérletezik szovjet- ellenes hangulatkeltéssel. Ezzel kapcsolatban álláspontunk a következő: ideológiai nevelés és politikai felvilágosítás mellett, amely a legdöntőbb eszköz, meg kell mondani azt is, hogy konkrét esetekben adminisztratív eszközökkel is fel kell lépnünk a szovjetellenes elemekkel szemben. A nacionalizmus és az ezzel együtt járó szovjetellenesség forrását nemcsak a múlt maradványaiban kell keresnünk. A példák sokaságával bizonyítható, hogy a szocializmus építésében elért eredményeink eltulzása is nacionalizmushoz, szovjetellenességhez vezet. Ez az ellenkező előjelű káros tünete annak, amikor tényleges eredményeink nem válnak eléggé a szocialista hazafiság, a nemzeti öntudat ösztönzőivé. Napjainkban gyakran találkozni azzal a jelenséggel, hogy eszmeileg, politikailag képzetlen emberek, akik nem ismerik eléggé a gazdasági, műszaki, kulturális problémákat, kiindulva tényleges és jogos magyar sikerekből, eltúlozzák azokat, és megalapozatlan összehasonlításokkal még szovjetellenes következtetésig is eljutnak. Ez a jelenség, sajnos, még egyes állami, gazdasági funkcionáriusoknál is megtalálható. Az ilyen módon jelentkező nacionalizmus és szovjetellenesség ellenszere az eszmei szilárdság, a tárgyi tudás és a politikai felelősségtudat növelése. Ezután az előadó a nemzetközi politikában, a volt gyarmati országokban megnyilvánuló nacionalizmusról beszélt, majd a nemzetközi munkásmozgalomban jelentkező nacionalista jelenségekkel foglalkozott. — Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy a szocializmus építésének útjára tért népek szükségszerűen átmennek a nemzeti érzés, a hazafias öntudat megújulásán. A szocialista forradalom első történelmi jelentőségű sikersorozata teljesen szükségszerűen hozza maga után a legszélesebb tömegek gondolkodásában és érzéséiben a nemzeti érzések, a hazafias öntudat növekedését és magas fokra emelkedését. Ez természetes és helyes folyamat. Nagy baj azonban, ha egy szocialista országban a nemzeti érzéseit erősödésével nacionalista, szovjetellenes tendenciák jelentkeznek. Ennek okát és magyarázatát több-kevesebb pontossággal megtaláljuk az egyes országok történelmi múltjában, jelenlegi gazdasági, társadalmi körülményeiben, a sajátos nemzeti feltételekben, amfelyek között a szocialista forradalom végbemegy, s amelyekben az új társadalom fokozatosan megvalósul. A nacionalista, szovjetellenes koncepciók közül az egyik leglényegesebb az úgynevezett önerőre támaszkodás elve. Hangsúlyozni kell, hogy ebben * koncepcióban az Igazságnak van egy racionális magja. Helyes elgondolás az, hogy a szocialista építés útjára tért országok és a gyarmati elnyomatás alól felszabadult népek elsősorban a saját gazdasági lehetőségeiket, társadalmi erőforrásaikat kutassák fel, hozzák felszínre és annak lehetőségeivel élve teremtsék meg az előfeltételét az új, magasabb rendű társadalom építésének. Valójában a szocialista országok mindegyike és mind több felszabadult ország népe ezt is teszi. A hiba az önerőből való építés jelentőségének és lehetőségének eltúlzásában van. Abban, hogy ezt az elvet szovjetellenes, nacionalista céllal hangoztatják. A történelmi tapasztalatnak, a józan észnek ellentmond az, ha a szocialista országok összefogásában, egységében, közös erőfeszítésében rejlő nagyobb lehetőségekkel az önerőből építés elvét szegezik szembe. Az önerőből építés elvének hangsúlyozására azért van szükség, hogy nacionalista módon, a tömegekben illúziókat keltve túlbecsüljék a saját erőfeszítéssel létrehozott eredményeket, más oldalról pedig leértékeljék a Szovjetunió és a többi szccialista országnak nyújtott segítséget. Az önerőből építés elve tehát fontos szerepet tölt be a nacionalista, szovjetellenes törekvések érvényesítésében. A magyar dolgozó nép jelenleg a szocializmus teljes felépítésén munkálkodik. E cél elérése óriási gazdasági, műszaki, technikai feladat, de nem kevésbé kulturális, művelődési szakképzési, tudatformáló feladat megoldását is igényli. A dolgozók részvétele a szocialista építés munkájában fejleszti öntudatukat, az öntudatosabb dolgozó pedig, megértve a reá háruló feladatokat, mind jobb, mind eredményesebb munka elvégzésére válik képessé. A szocialista épitő- munka és a tudat fejlődése szoros kölcsönhatásban állnak egymással. A dolgozó emberek tudatának fejlesztése szempontjából hatalmas szerepe van a szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus eszméjének. A magyar nép előtt álló belső gazdasági és társadalmi feladatok, valamint a mai nemzetközi munkás- mozgalom problémái minden eddiginél paranesolób- ban követelik dolgozó népünk hazafias, proletár internacionalista tudatának fejlesztését. A ma élő nemzedék alapozza meg mindazt, amit betetőzni az utána következő nemzedékek sorának kell. Az új utat törő, az alapozó munka jellegéből fakad, hogy csak a tudatos, hazafias, proletár internacionalista helytállás képes mind több emberből, mind nagyobb mértékben a kor követelményeivel összhangban álló nagy forradalmi tetteket kiváltani. Ez a magyarázata annak, hogy a szocialista építés feladatai között elsőként hangsúlyozzuk a hazafias, proletár internacionalista tudat ápolását, fejlesztését, megtisztítását a nacionalizmus minden szennyétől, visszahúzó hínárjától. A nemzeti éritek és nemzetköziség
