Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-03 / 52. szám

Nyugdíjas lelküsmeretek ? Wem szeretem az olyan emberieket, akik nem tud­nak szívből örülni, vagy felháborodni. Különösen ak­kor nem szeretem őket, ha tőlük függ más emberek ügyeinek intézése. Körülöt­tünk az élet pezseg, de ők szenvtelenek és hidegek mint a mirelit gyümölcsök. Nem érzik talán a legfon­tosabbat: azt. hogy az em­ber nem csak él, hanem a többi emberrel együtt él, nemcsak érez, hanem együtt­érez. Felháborodunk ha az új­ság arról ír, hogy a fehér- gyarmati földművesszövet­kezet három tanuló kislá­nya tortúrákkal tud csak bejutni hetenként három­szor Nyíregyházán lévő is­kolájukba. Hogy a cuk­rászdákban szárazak a süte­mények. Ha olyat olvasunk, hogy a porszívót fordítva tekercseltek, s ezért vissza kellett vinni. S ha érdek­lődnek mikor lesz kész azt a választ adják: „ha eddig kibírta, várjon”. Együtt érzünk a televízió és rádiótülajdohosókkal, akik szívesen töltenének egy zavartalan estét ké­szülékük mellett, ha a hi­bás készüléket valamelyik gyárban át nem engedte volna a meós, há huzavona nélkül megjavítaná a szer­viz. Az ilyen és hasonló ügyek mögött mindig ott érezzük a kényelmeseket és a kö­zönyöseket. Szívósak és mulasztásaik­ban rendíthetetlenek, mert közös jellemzőjük, hogy nyugdíjba küldték lelkiis­meretüket Az a gyanúm, hogy meg­alkudtunk létezésükkel, sőt, bizonyos íratlan szokásjog alapján szinte békés együtt­élési viszonyban vagyunk velük. Már-már szabályos­nak tekinthetjük például az ilyenféle típuseseteket: va­lakinek hónapokig nem in­téznek el valamit, amire szüksége van, amit joga van kérni, s amit kötelesek megadni neki, amihez nem kell se beruházás, se költ­ségkeret, csak egyszerű hét­köznapi lelkiismeret és kö­telességérzet attól, akinek hatásköre az intézkedés. Várakozó embertársunk végre is elveszti türelmét, levelet ír a szerkesztőség­hez, a szerkesztőség az ügyintéző feletteséhez. Rosz- szabbik esetben — mert ilyen is van — a fülük bot­ját sem mozgatják. Jobbik esetben Viszont ettől kezd­ve minden meggyorsul. A felettes — aki eddig rend­szerint semmit sem vett ész­re — gyorsan rászól nyugal­mazott lelkiismeretű ügyin­tézőjére, é* fiz most egyket­tőre elintézi, amit eddig hó­napokig hiába vártak tőle. Már kialakult szokás az is. hogy ezután borítékba zár­nak néhány szokványos sort. miszerint ..kivizsgál­tuk”. ..megállapítottuk”, „in­tézkedtünk”, stb, stb, a láp ezt közli az elintézett pa­naszok rovatában, és az ügy „a lovagiasság sza­bályai szerint” ad acta té­tetik. Az ügyfél örül, mert rendbejött amire várt, az újság elégedett, hogy ápolta kapcsolatát az olvasóval, a hivatal is jól járt. mert ró­luk csak az látott napvilá­got, hogy Valamit elintéz­tek, s az általános elége­dettség közepette a felelőst legtöbbször nem keresi sen­ki, se fegyelmi, se büntetés — a mulasztó lelkiismeret nyugalma tehát változatla­nul zavartalan, kezdődhet minden élőiről. Célra vezetőnek azt tar­tom. ha mindenki a közö­nyösek tettenérésekor, ve­lük, a nyugalmazott lelki- ismeretűekke] szemben lép fel és •— annak tudatában, hogy az ügyintéző az ügy­félért van — nem hagyja magát lerázni ott, ahová ügye tartozik. Mint mindenben, ebben is a kezdet és a következetes­ség a nehéz. t)e ez a célra­vezető. Végtére is a hanya­gok és felelőtlenek, a ké­nyelmesek és közönyösek kisebbségben vannak ná­lunk és rendszeres töme­ges ráhatással még azt is elérhetjük, hogy megértsék: a lelkiismeretre nem voriat- kozik a nyugdíjtörvény, még p korhatáron túl sem — az % értelem végső lob- bánásáét „szolgálati viszony­ban van”. Orosz Szilárd Gyorsabban épületnél a lakások Kezdeményezések, új módszerek az épíidanyag^eltátás javítására Két ember sorsa — egy falu sorsa Viszály, amely a munkát hátráltatja Nyírgyulajban Kisebb nagyobb megsza­kításokkal már két éve, hogy a Mester János— Orosz István ügy foglalkoz­tatja a járási párt- és taná­csi szerveket Nyírbátorban. Megoldásától egy egész köz­ség, Nyírgyulaj további fej­lődése függ. Mester János a nyírgyulaji Petőfi Tsz elnö­ke, Orosz István pedig a községi tanács vb elnöke. Közöttük az ellentét már olyan mély, hogy tarthatat­lanná vált. Mester János idegileg nem bírta a hosszú hónapo­kon át tartó rágalomhad­járatot. Zárszámadáskor összepakolt és elment. Köz­gyűlés után bejelentette a pártvezetőségnek: „nem tu­dok tovább Andaxinnal él­ni”. Régen tudtak róla, hogy Mester és Orosz között vi­szály van. A nyírgyulaji ta­nácselnök az alaptalan vá­dak sorozatát tette a tsz-el- nök ellen írásban és szóban a járási szerveknek. A he­lyi pártvezetőségnek az ere­jét azonban meghaladta, hogy pontot tegyen az ügy végére. Most a járáson a sor. Kovács Ferenc, ez MSZMP Nyírbátori Járási Pártbi­zottság első titkára: Min­dent megtettünk, hogy az ügyet a békesség útján old­juk meg. Több esetben be­széltünk a helyi vezetőkkel. Orosz Istvánnal sokszor kü­lön is. ígért, fogadkozott, belátta, hogy tarthatatlan a viselkedése. De másként cselekedett. Nem tudtunk odáig jutni, hogy a két em­ber között a kapcsolat meg­felelő módon rendeződjön. Látva és tudva, hogyan romlik napról napra közöt­tük a viszony, javasoltuk, hogy helyezzék át Nyírbo- gátra tanácselnöknek. Fe­lesége megakadályozta... Közben felkeresett bennün­ket Mester elvtárs is. El­mondta, hogy nem bírja tovább, elmegy. Rábeszéltük maradjon, ezt kívánja a szövetkezet, a falu érdeke. Belátta és dolgozott to­vább. Szóba kerül a probléma a járási párt végrehajtó bi­zottság előtt is. Itt is a tsz elnöknek adnak igazat. Vajon miért? Gyenge tsz volt a nyír­gyulaji. Zárszámadáskor mindig üres zsebbel távoz­tak a parasztok. Mester Já- mos 1962 november elsején kerül a Petőfibe főkertész­nek. Fél esztendő múlva bi­zalmat szavaz neki a tag­ság. Elnökké választják. Még úszik az adósságban a közös. Több mint másfél millió a mérleghiánya. A szigorú és fegyelmet követe­lő, hozzáértő vezetés ered­ményeképpen 1963-ban az utolsó fillérig rendezik az adósságot. De úgy, hogy egy munkaegység már 43 forint. Pénzhez jutnak az emberek. A következő esz­tendő mérlegzárásakor uj­jong a tagság. Levegőbe dobálják Mester Jánost. Félszóz forint felett kap a tagság egy munkaegységre. És a múlt esztendő is eredményes, annak ellenére, hogy pusztított a belvíz és a kártevők. Soha nem éltek így az emberek Nyírgyulaj­ban, mint most. Mester János beteges ember. Orvosságon él. üsz- szeesik az irodában. De mindenütt ott van, ahol a közért kell tenni. Kénytelen volt meghátrál­ni. Kiszivárgott a híre a tagság körébe. Felkavarta az emberek nyugalmát Mindenki azt kérdezi miért? Hisz Mester Jánossal elége­dett a szövetkezeti tagság túlnyomó többsége. Mikor megtudják, hogy nem akar visszajönni, teherautónyi ember szervezkedik, hogy érte megy Debrecenbe és követeli: jöjjön vissza, őt: akarják továbbra is elnö­küknek. Lebeszélik őket. Helyettük egy küldöttség keresi fel az elnököt. Tag­jai: Széplaki János, a tsz párttitkára, Kovács János, agronómus, B. Szőllősi Já­nos brigádvezető, Kaloha János és Nagy Sándor. Széplaki János. A párt­vezetőség úgy döntött, hogy Mester elvtárssal kívánunk továbbra is együtt dolgoz­ni. Szavát adta, visszajön, ha rendeződik az ügy. Eb­ben kell segítenie most a járásnak. Pataki Miklós kocsis: A nép elégedett volt az elnök­kel, vissza kell, hogy jöj­jön. Ö öntött belénk ked­vet, azóta megy a munka jobban, amióta Mester elv­társ az elnök. Nincs pana­szunk rá. Seres Ilona növénytermesz­tő: Hallani sem akarunk arról, hogy más legyen az elnök. Ki tudná , jobban irányítani a tsz-t? Ki tud-! na nekünk többet fizetni? Senki. Meg különben is, megválasztottuk mi őt a következő három esztendőre is. Ez meg közgyűlési ha­tározat. Vajkó József traktoros: Itt a tavaszi munka, s mindenki ezzel az üggyel foglalkozik. Legyen már vé­ge. Én fel tudnám vonul­tatni a falut Mester elvtárs mellett. Az Orosz—Mester viszály fokozatosan átalakult a ta­nácselnök és a falu közötti ellentétté, Orosz István hi bájából. És mélyül, mérge­sedik. Nehéz az indító oko­kat kibogozni. Tény az, hogy míg Mester csak főkertész volt, nem volt közöttük el­lentét. Elnökké választása után kezdődött. És csak mérgesedett akkor, amikor a tanácselnök feleségét ki tették a tsz könyvelésből, összeférhetetlen magatartá­sa miatt. A járási párt és tanácsvezetés véleménye: „A falu érdeke azt kívánja hogy Mester János marad­jon, Orosz Istvánt pedig más faluba kell helyezni.” Csakhogy Orosz István ki jelentette: végig viszi ami­be belekezdett. Nyírgyulaj pedig várja a döntést. Farkas Kálmán) Amennyire a téli időjárás lehetővé tette, folyamatos volt a munka az építkezé­seknél. Igaz, többnyire csak a belső szereléseket végez­ték. de helyenként a fala­zást sem hagyták abba Most, hogy a hőmérséklet elérte a tíz fokot — olykor még túl is lépi — teljes erővel megindult az építke­zés. A lendület, jó munka- szervezés azonban nem elé­gendő a folyamatos terme­léshez. Építőanyagra is szükség van. Téglára, ce­mentre. vasbetongerendák­ra. béléstestekre egyaránt. A megyei építőipari vál­lalatnál bizakodóan nyilat­koztak a várható anyagel­látásról. Az eltelt két hónap ta­pasztalatai azt bizonyít­ják, hogy a szállítás máris sokkal jobb, mint a múlt év hasonló idő­szakában. A megrendeléseket időben továbbították, a vagonok is jobb kihasználással közle­kednek. Itt ugyanis az anyagszállítás elsősorban a vagonokon múlik. Negyed­évenként 1500—2000 vagon­ra is szükség van, s ilyen esetben elengedhetetlen a jó szervezés. Az állami építőipari vál­lalaton kívül igen komoly munkát végeznek megyénk ktsz-ei is. Kertes családi há­zak. társasházak építésén" kívül a terme1 öszövetkeze­tek, intézmények részére is do1goznak. A legtöbb határ­időcsúszásuk éppen az anyaghiányra vezethető visz- sza Lényeges változást je­lent. hogy a ktsz-ek ez év­ben először, nem OKISZ- kiutalásra kapják az építő­anyagot. Ez a mód ugyanis a hosszadalmas, bürokrati­kus intézkedések mellett rendkívül lelassította a szál­lítást. Az új rendelkezések ér­telmében most már köz­vetlenül a TŰZÉP-től kaphatják meg a szük­séges anyagot. Természetesen így is elő­fordulhat, hogy az egyes anyagokból nem érkezik meg a kívánt mennyiség. Ilyenkor azonban a kevesebb anyagot elsősorban a lakos­ság ellátására fordítják. Ha például nem érkezik meg­felelő mennyiségű cement, a kapottat családi házaknál, társasházaknál használják fel. Ez a rendelkezés meg­könnyíti ugyan a ktsz-ek építőanyag-ellátását, de fo­kozott feladatok elé állítja a TÜZÉP Vállalatot. A második negyedévtől kezdve 25 millió forint értékű építőanyagot biz­tosítanak megyénk ktsz-ei részére a TtlZ- ÉP-nél. Egyre több Szabolcsban a magánerős építkezés. A ker­tes családi házakhoz ugyan­csak nagy mennyiségű anyagra van szükség, me­lyet szintén az állami és iinaz-i telepek biztosítanak. Az első negyedévben 32 millió forint értékű építőanyag áll a lakos­ság rendelkezésére. Ebből az év első két hónap jában mintegy 12—13 mil­lió forint értékűt váltottak be. A fennmaradó összeg nagysága azt bizonyítja, hogy az építkezések zöme március—áprilisban indul majd. Előre láthatólag lesz ki­sebb fennakadás a tetőszer­kezeti faanyagokban, palá­ban, építőkőben. Hogy az ellátás mégis gördüléke­nyebb legyen, a TÜZÉP be­vezetett egy úgynevezett árubiztosítási megállapodást. Ez gyakorlatilag annyit je­lent, hogy a nehezebben beszerez­hető anyagokat csak ak­kor adják ki. amikor arra szükség van. Eddig ugyanis számtalan­szor megtörtént, hogy pél­dául valaki ősszel akarta elkezdeni az építkezést, de már tavasszal megvette a palát, vagy a tetőszerke­zeti faanyagot, bár akkor még nem is volt rá szük­sége. így nem jutott ; hak, aki tavasszal kívánt hoz- zátátnl a munkához. Most elegendő, hogy az építtető bejelenti az igé­nyét, és a kívánt időben telefonon, vagy levélben ér­tesítik, hogy átveheti az anyagot. Megkíméli magát attól, hogy kijárjon a te- ' lepekre, ugyanakkor egyen­letesebbé válhat az épító- an.vagelosztás. Évek óta megoldatlan az építőkő ellátás. A bánya még a múlt évről adós tízezer tonnával. melv 4—500 építtetőt érint. Lényeges javulás ez év­ben sem várható, hiszen a bánya nemhogy 3z igényeknek megfelelő menv_ nyiséget nem képes szállí­tani de még azzal is kés'e- kedik, melyre ígéretet tett. A lakosság éoítéis1 gond­jain segít a TÜZÉP Válla­lat instruktora, aki már megkezdte munkálat Le­vélre, vagy telefonhívásra házhoz megy. segít az anvagbeszerzésben. tanácso­kat ad a vásárlandó ánvag mennyiségére. minőségére vonatkozóan. Az alapvetően jobb anyagellátás, szerve­zés lehetővé teszi, hogy az épületek hamarabb kerül­hessenek tető alá, mint az elmúlt években. B. F. Halász Sándor hegesztő DT erőgép motorház tetejét ja­vítja a tiszavasvári gépjavító lakatosműhelyében. Foto: Hammel József ELLESETT PILLANAT Dallam Abapuszfáró! A riportalany — nevét nam jegyeztem meg — ka­cagni kezdett. Ügy tört fel belőle a nevetés, mint for­rásból a friss víz: tisztán, fényesen, előbb csak hal­kan, zavartan, aztán mind szabadabban, mind nagyobb erővel. Hétfőn, február utol­só napján este hallottuk ezt a nevetést a Nyíregyházi Rádió Balkány-Abapusztáról készített riportjában. Szabályos műsorkritika helyett — kollégáim enge- delmével — csak erről a néhány másodpercről essék itt most szó. A férfi — a riportalany — egykori zsel­lér, munkában megfáradt parasztember arra a kér­désre igyekeznek választ ad­ni, mit kapott, kapott-e va­lamit ez a kis település az utóbbi években. Valahogy ezt mondta: — „meg aztán, ugye, van itt már villany, bevezették ide is... Meg iskola. Nem olyan, mint a régi, ahova én nemigen tudtam eljárni, mivelhogy dolgozni kellett... És van itt kérem mozi és jó megélhetése annak, aki szeret dolgozni. Sok szép ruha az embereken, az én gyermekeimen olyan, ami­lyet régen még a nagyságos úr sem hordott...” Pillanatnyi szünetet tar­tott, folytatni akarta és... Ekkor kacagni kezdett: hir­telen össze sem tudja szed­ni a sok változást, ami itt Abapusztán végbement. És nevetett, nevetett. Ügy, ahogy csak azok tudnak ne­vetni, akiknek az örömük teljes, s amely öröm vala­honnan nagyon belülről és nagyon mélyről fakad. És ebbe a napfényes dallamba, mint improvizáció, törés nélkül lopakodott be egy másik csöngő nevetés. A riportalany feleségéé, aki nem győzte dicsérni a vil­lanyt, ami száműzte a füs­tös petróleumlámpát. De nevetett közben, mert bár megvette a villany vasalót, de 6 még mindig a „sze­nest" használja. Maga sem tudja, miért, de még fél a „villanyos vasalótól”... Kellemes népi muzsika „festette alá” ezt a ripor­tot, de én csak erre a né­hány másodpercre, erre a dallamra emlékszem vissza hétfő este óta. Arra a ker- getőző kacagásra, amely Abapusztáról érkezett hoz­zánk az éteren át. Arról a tanyáról, ahol egykor a kö­zös pitvar odvaiból pusz­tába vezetett a vajúdó asz- szony kiáltozása, s ahonnan most gyorsjáratú mentő ri­szt a beteget a közeli kór­házba. Abapusztáról hallott ez a kacagás, ahol az utób­bi időben falunyi új ház épült a szalmával fedett viskók helyén. Az egykori hallgatag parasztembereké volt ez a nevetés, akik rá­csodálkoznak a saját való­ságukra, s nem akarják el­hinni, hogy idáig jutottak. Angyal Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents