Kelet-Magyarország, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-16 / 39. szám
Február első hetében járásunk 22 termelőszövetkezete közül hétben megtartották a zárszámadó közgyűlést. Az eredmények azt bizonyítják, hogy termelő- szövetkezeteink jobban zárnak, mini; tavaly. A tsz-ek tagsága időben és helyesen reagált a csengeri felhívásra. A jó eredményeket elősegítette az is, hogy általában fejlődött a vezetés színvonala, a tsz-demokrácia, s a különféle öntözési módszerek és célprémiumok alkalmazása. A tiszalöki Petőfi Tsz-ben egy munkaegység értéke a tervezett 32 förint helyett 40 forint 70 fillér lett Az egy tagra jutó részesedés a tavalyi 9 ezer 336 forintról 13 ezer 173 forintra nőtt. A súlyos belvízkár pótlására időben állítottak be terven felül hízósertést. A tsz az idén 400 ezer forinttal kevesebbet költött gépjavításra, gépalkatrészre, mint az elmúlt esztendőben. A bashalmi Kossuth TszMeglepelés Makár László Széchenyi út 16 szám alatti lakos az elmúlt hét péntekén egy öltöny ruháttisztítás céljából átadott a Petőfi utcán lévő Patyolat gyorstisztító szalonjába. Hétfőn reggel jelentkezett a ruháért, s akkor nagy meglepetésére a kész tiszta öltöny■ mellé egy borítékban 100 forintot is mellékeltek. Kitűnt, hogy Jasku Gizella, a Patyolat Vállálat dolgozója az öltöny átvétele után megtartotta a szokásos zsebvizsgálatot és az öltöny belső zsebében egy százforintos bankjegyet talált. (F—t».) Művészegyüttes Nyírbátorban A nyírbátori határőrség meghívására érkezett Nyírbátorba az egyik legnépszerűbb táncegyüttes, a BM Duna Művészegyüttese, a magyar nép ének-zene és tánckultúrájának külföldön is ismert reprezentáns képviselője Az együttes legerősebb jellemvonása a humor, a mulattató jókedv, és a művészi játékosság. Előadásukból kitűnt, hogy az együttes vezetői és tagjai figyelemmel kísérik a közönség igényét és igényességét. Kovács Endre Nyírbátor Nem megoldás Mivei településünkön nem volt jó és egészséges ivóvíz, fúrott kutat építettek állami költséggel. A kút közel két éve működik, de vize sűrű, iszapos, zavaros Joggal méltatlankodik a lakosság, mert a kivitelező a Nyíregyházi Vízmű és Kútkarbantartó Vállalat — többszöri sürgetésre és hatósági beavatkozásra — kétszer is megkísérelte a Javítást, de eredménytelenül. S ezzel, úgy látszik, befejezettnek is vélték. Ez azonban nem megoldás, Albert Antal ig. tanár Oros-Nyírjes tanya Ifjúsági délután Gazdag kulturális és sportműsorral egybekötött ifjúság délutánt rendeztek szombaton a kisvárdai Császy László gimnázium és szakközépiskolában a KISZ-szervezet védnöksége alatt. A program szavalóversennyel kezdődött, amelynek színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint a három I, két II, és két III. helyezés kiadása. A magyar tanárokból álló zsűri Pintér Emíliának, Tóth Katalinnak és Vajda Évának ítélte oda az első helyezést, így ők a megyei versenyen is indulhatnak Ezzel egyidöben változatos műsor szórakoztatta a diákságot. Az iskola tornatermében röplabda- és kosárlabda-mérkőzés zajlott le, a férfi, s a női tanárcsapat mérkőzött az iskola fiú. s leány csapatával. A nagy sikerű délután bállal fejeződött be, amelyhez az iskola zenekara szolgáltatta a tánczenét. ifj. Vincze Péter Kisvárda Kevés az egy A Megyei Baromfikeltető Vállalatnál mindössze egy telefonvonal van. Ez a telefonvonal biztosítaná a vállalat központjának kapcsolatát a kisvárdai, a mátészalkai üzemekkel és a te- nyésztojást szállító, mintegy 80—90 termelőszövetkezettel Januárban heteken keresztül volt üzemképtelen a vállalati telefon. Ebben az ügyben február 3-án írásban kerestük meg a Debreceni Postaigazgatóság műszaki osztályát, ahonnét még válaszra sem méltattak bennünket. A telefon február 12-én reggel ismét használ- hatalanná vált. Két éve több alkalommal is kérte már vállaltunk még egy telefonvonal biz tosítását. mindhiába! Kérdezzük a postát, most már a Sajtó nyilvánosságán keresztül, mikor akarja megoldani egy termelő üzem több mint két éve húzódó telefonproblémáját? Petes János igazgató Elkészült és rövidesen megnyitják Nyíregyházán a Petőfi utcán az új bisztrót. Elek Emil tudósítónk felvétele Jobb a vezetés tsz-einbben Sár és sebesség ben egy munkaegység 38 forint 07 fillért ér. A tagok évi részesedése 2 ezer 157 forinttal nőtt. A tiszadadai Vörös Csillag Tsz 39 forint 43 fillért, a tiszalöki Szabadság Tsz a tervezett 26 forint helyett 32 forint 70 fillért fizet munkaegységenként. Előbbre lépett a tiszaesz- lári Győzelem Tsz is. A tervezett 24 forint 90 fillér helyett 28 forint 80 fillért ér egy munkaegység. Az egy tagra jutó évi részesedés 1796. forinttal nőtt. A tavaly mérleghiányos ti szavasvári Lenin Tsz 28 forint 60 fillért fizet egy munkaegységre. Az új vezetőség cukorrépával, terven felüli hízott sertés átadásával pótolta a víz által elöntött területek termésének elvesztését. Az idén már új 100 férőhelyes tehénistállót is építenék! Szabó Alfréd levelező, Tiszalök A tavaszias időjárás hatására megindúlt az olvadás. Tiszavasváriban is sár és víz borította az utcákat, amikor hivatalos kiküldetésben ott jártam. A szembe jövő gépkocsit csak későn vettem észre, így nem tudtam egy kapu alá menekülni. Pedig ajánlatos lett volna, mert a gépkocsi vezetője nem csökkéntve a sebességet, belehajtott á közelemben lévő sártócsába, összecsapta az arcomat, felöltőmet, melyet tisztítóba kellett vinni. Tudom, hogy a KRESZ- ben nincsenek paragrafusok a hasonló esetekre Viszont úgy gondolom, hogy a gépjárművezetőknek számolni kell bizonyos Íratlan szabályok-1 kai. Nem került volna nagy fáradtságába egy kicsit csökkenti a sebességet, biztos vagyok benne, hogy így is Időbeh célhoz ért volna. Én viszont most nem fizetnék 40 forintot a Patyolatnak. D. J, Nyíregyháza Pályaválasztási ankét A járási nőtanács pedagógiái bizottsága és a járási tanács vb. művelődési osztálya közös rendezésében pálya- választási ankétot tátották Baktalórántházán. AZ ankéten részt vettek az általános iskolák igazgatói, a szülői munkaközösségek elnökei, a községi nőtanácsok vezetői, és a hazafias népfront aktívái. Tekintettel a járás jellegére, s a jövő tanévben Baktalórántházán megnyíló mezőgazdasági szakmunkás- képző iskolára, a járásban hangsúlyozottabban előtérbe kerül a mezőgazdasági szakmunkásképzés. A felszólalásokban elhangzott hogy a fiatalok jövője függ a világbékétől, amit veszélyeztet az amerikaiak Vietnamban folytatott kalandor politikája. Ezért a jelenlévők táviratban tiltakoztak a budapesti amerikai nagy- követségnél a vietnami háború ellen, ugyanakkor szolidaritásukról biztosították a Vietnami nagykövetséget. Kricsfalussy Béla Baktalórántháza Az üzletit élóxat fejlesztésért tárgyalt a wárasi tanács wb A bolt és raktárhálózat helyzetéről és fejlesztésének lehetőségeiről tárgyalt keddi ülésén a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az előterjesztés szerint a lakosságszámban egyre gyarapodó város élelmiszer és iparcikk kereskedelmi forgalmát 214 boltegységben, valamint 75 vendéglátóipari egységben bonyolítják le Az elmúlt években már létesítettek néhány korszerű üzletet, többet pedig átalakítottak, de a városra még mos is a nagyszámú, kis alap- területű, raktár nélküli vagy csak csekély raktárral rendelkező bolthálózat a jellemző. Célszerűbb lenne az elaprózott boltok helyett számban kevesebb, de nagyobb alapterületű boltegységek létesítése. A kialakult normák szerint a lakosság jelenlegi létszámához a meglévőkön kívül még k'o. egy- harmaddal kellene növelni a bolti és vendéglátóipari alaptertjletet. Egyes új lakótelepeken, mint az Északi Alközpontban, vagy a Szarvas utca közepén jóformán ntecs is boll a közelben Az elkövetkező években valamelyest enyhülnek a gondok azzal, hogy még ez évben a város központjában, valamint az Északi és Dőli Alközpontban 10 millió forintos összköltséggel új ABC áruházak építését kezdik meg. Különösen sürgős az építés az Északi Alközpontban, ahol már most is a családok százai laknak és köl» töznek be még az időn. Ezért a kereskedelmi szervek kéréssel fordultak az építőipari vállalathoz, hogy az 1967 júniusra tervezett befíipzési határidőt rövidítsék le. A vállalattól ígéretet kaptak arra, hogy a felvonó híján az év végére, azaz 1967 január elsejére befejezik az építését. A végrehajtó bizottság kérte a kereskedelmi szerveket, hogy addig is, átmenetileg oldják meg az új lakótelepek legszükségesebb élelmiszerellátását. Az új áruházak építésé« kívül az idén a Zrínyi Ilona utcában átadják rendeltetésének az új ruházati és vegyi boltot, s megkezdik egy korszerű lakberendezési üzlet kialakítását a Dózsa György utca elején, a takarék épületében. Javítani lehetne a helyzeten azzal Is. ha a város belterületén lévő néhány nagykereskedelmi raktárt, amely arra a célra amúgysem alkalmas, mielőbb visz- szaadnák a kiskereskedelemnek. A helyi erőforrások és lehetőségek jobb kihasználásán túlmenően a végrehajtó bizottság, a megyei tanácson keresztül a minisztérium fokozol tabb támogatását is kéri az üzletháló \it fejlesztésének meggyorsításához. A kereskedelmi szervek rövidesen elkészítek a hálózatfejleszfés távlati tervét is. Hódi László Jól jövedelmezett a szamóca Az elmúlt napokban tartotta zárszámadó közgyűlését a nyírmeggyesi Petőfi Termelőszövetkezet. Vadon Gusztáv a tsz elnöke arról tájékoztatta a tagságot, hogy az elmúlt rendkívüli időjárású gazdasági év alatt az eredményes munka következtében a munkaegység értéke 37 forint lett, amely meghaladja az 1964. évit. A tagság évi jövedelemé meghaladja az 5 millió 257 ezer forintot. Kimagasló eredményt értek el a kertészétben. A 20 hold szamócából 10 hold fordult termőre, s az értékesítés során 352 ezer forinttal gazdagította a közös kasszát. A szamócát a földmüvesszövetkezet vásárolta fel. Ezenkívül mintegy 400 ezer tő szaporító palántát adtak el a kocsordi tsz-nek, amelyből több mint 130 ezer forint bevételük származott. így összesen 482 ezer forint Jövedelmet hozott. A vezetőség és á tagság is megtalálta a számítást, ezért úgy döntöttek. hogy a jövőben még nagyobb gondot fordítanak a szamóca, málna, riblzke, termesztésére, mert az idősebb tsz-tagoknak és az iskolás gyermekeknek tudnak ezzel könnyebb munkát biztosítani, illetve kereseti lehetőséget nyújtanak számukra. Kiss Lajos Nyíregyháza MÉSZÖV Kéz — kezet mos ? Makacsul ragaszkodnak életükhöz egyes közmondások, mmt a „Kéz kezet mos'1. Joggal mondhatjuk, ma már nincs tépgyökere ennek az elvnek. Mégis észre kell venni, hogy egyes emberek szeretettel ápolják ennek a megcsontosodott közmondásnak a továbbélését. ★ Egy tabló első történetünk főszereplője: az egyik- nyíregyházi iskola tanulói minden évben budapesti „fényképész-művésszel” készíttetik az érettségi tablót. Nem saját jószántukból, hanem egyik tanáruk biztatására. Természetes, a pesti „munka” értékesebb, ezért többe is kerül, mint a helyi kerülne. Sokan sejtik, hogy a pesti „művész” a tanár úr üzlettársa. Az „üzletszerző” részesül a fölös jövedelemből. De a diákok nem akarnák ellenkezni, illetve érettségi előtt ellenvetés nélkül vállalják a nagyobb költséget. Nem a fejenként 20—25 forint izgatja őket! Nem. Hanem a fiatalok töretlen igazságérzete! ★ Baráti szívességet takar a következő látszólag szimpla ügy: az egyik vállalatnál megüresedett egy csoport- vezetői állás. Sokan pályáztak rá a vállalattól, akik már több éve dolgoznak a szakmában. Mégis egy adminisztrátori képesítéssel rendelkező asszonnyal töltötték be. Az asszony fizetése csaknem ezer forinttal emelkedett. Később derült ki, hogy az új munkaerő az egyik vállalati vezető barátjának a felesége. Ezek után semmi meglepő nincs abban, hogy a vállalati vezető öccse egy szép napon „felvételt nyert" áhhöz a vállalathoz, ahol az új munkaerő férje a főnök. Osztályvezető-helyettesi beosztásba. Az igazsághoz tartozik, hogy mind a két „előlépett” munkaerő becsületesen dolgozik, nem vesztett velük egyik vállalat sem. De nem veszítétt-e értékéből az íratlan törvények ellen vétő két vezető, akik „baráti” szívességet tettek? ★ Én adok neked mellékest, cserébe te is adsz nekem mellékest — ez lehetne a mottója annak a több éve tartó szigorúan munkatársi viszonynak, mely harmadik történetünk tártalmát adja. Péternek, lehetősége van arra, hogy mellékállást ajánljon fel Pálnak. Mivel egyikük sem ellensége a pénznek, s mindketten tudják mi az „úri” gesztus, kölcsönösen ellátják egymást mellékes munkával. A péhzecskék szépen szaporodnak a takarékban, majd névnap, születésnap alkalmával átváltoznak a feleségnek ajándékozott teddy- ber-bundává, s egyéb ajándéktárggyá. Péter saját vállalatánál fegyelmit akar adni az egyik építkezés ellenőrzésének elmulasztása miatt. A vizsgálat felfedi, hogy az a terület Péter hatásköre, így saját magának kell fegyelmit adnia ... Negyedik esetünk különbözik az előbbiektől, nem magán, hanem közéleti „Kéz kezet mos ...” Színhelye az egyik szabolcsi község, ahol késhegyre menő küzdelem folyik egy felépült szolgálati lakásért. Több család pályázik, köztük a főközpontban lévő „fő-főnök” egyik rokona. Bár megfelelő lakásban lakik a „rokon”, a község vezetői mégis afelé hajlanak, ennek a családnak kellene juttatni az új lakást. Az ok: a főközponti „fő- főnök” leszólt telefonon és kérte, ha lehetséges, a „rokon” kapja meg a lakást. Persze semmi protekció, tisztán méltányossági alapon ... ★ S Végül nyugodtan kétségbe Vonhatjuk, hogy ezekben az első látásra ártatlannak tűnő esetekben tényleg kezet mos-e a kéz. Nem inkább piszkít? Páll Géa