Kelet-Magyarország, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-13 / 37. szám
Egy keserű kőfaragó és az igazság örvendetes dolog, hogy országos lapokban, folyóiratokban egyre több elemző írás jelenik meg Szabolcs- Szatmárról. Annak viszont már kevésbé örülhetünk, hogy egyes írók, újságírók megfeledkeznek arról az elemi szabályról, hogy riportalanyaik állításaik igazságát, érvényességét ellenőrizzék, így aztán megesik, hogy valótlan adatok, megállapítások csúsznak be ezekbe az egyébként bizonyára jó szándékú írásokba így történt ez O. I-nak a januári Új írásban megjelent Falu Budapesten című szociográfiájával is. amelyben ,,egy keserű kőfaragó“. a kállósemjéni K. Adorján panaszkodik községe „tűrhetetlen” állapotaira. A keserű kőfaragó O. I. beleegyezésével így sérti meg az igazságot: „— Termelőszövetkezet? Legyintés: — A mienkről jobb nem Is beszélni. Ha otthon meg lehetne keresni ezerhárom- száz-ezernégyszáz forintot, egy percig sem gondolkodnék. Nem lehet. Aztán meg olyan dolgok vannak, hogy ha valaki kinyitja a száját, még a fejbeverést is megérheti (!). Nekem kell észrevennem azt, hogy a sok földrendezés során féltucat holdak tűnnek el? Akad, aki tíz után adózik és tizenhatot művel. Meg olyan, aki valamikor bejelentett öt hold erdőtelepítést és erre húsz évi adó- mentességet kapott, a telepítésnek már rég nincs nyoma, egy-két szál híján ki- pusztúlt vágy lerágták a kecskék, de az adómentesség megmaradt. Nekem nincs földem, de amíg ilyen állapotok vannak, addig a tsz nem mehet előre. én meg csak abban tudnék megélhetést találni, így aztán maradok ingázó." Ezek a mondatok — enyhén szólva — nem fedik a valóságot. Bizonyítok: Kállósemjénben egy tsz van, az Űj Élet. Ez 1958— 1959-ben volt utoljára mérleghiányos, akkor, amikor egy eladdig életképtelen termelőszövetkezettel egyeBegurult a néni. Kihízott vénasszony, elviselhetetlenül bőbeszédű. Túl kell esnem a végső eligazításon. Találkozni sem akarok vele. Majd Pistának adom a lakbéremet. A takarításkor bedobom a levélszekrénybe a kulcsot. Az ajtót pedig be fogom szögezni, ne jöjjön be, amikor nem akarom. — A fürdőszobát hetente egyszer használhatja tehát. Péntek jó lesz?... Akkor jó. Ágyneműt kéthetente cserélek, akkor takarítok is. Itt egy vécékulcs. Mindezt most hallom ötödször. Hadd mondja, ha neki így esik jói. Most még a templom. Persze, az jön. Mondtam már, hogy hagyjon vele békén. Nem is vagyok katolikus. — Templomba szokott járni? Én minden vasárnap délelőtt megyek. Hétköznap is, ha arra járok. Tudja, mióta szegény uram meghalt... Hát igen, meghalt elesett az Ipolynál, a fronton. Ismét és újra a háború. No de az óráját nézi, úgy látszik, mennie kell. — Beteg a testvérem, meglátogatjuk. De azért a küszöbről visszaszólt: Biztosan meg fogjuk érteni egymást, érez- zem jól magam és így tovább. Végre kivonultak. Körülnéztem. Hát igen, sivár egy szoba! Semmi dísz, semmi otthonosság. Függöny nincs. Por és korom csillog a párkányon, s az üveg is csupa por. sült. Azóta a tsz egyebet sem tesz, csak „előre megy”. Az egy tagra jutó évi átlagkereset 1963-ban 17 011 Ft, 1964-ben 18 438 forint, 1965-ben 22 370 forint volt. O. I. aki cikkének épp e részletében említi „számok iránti hajlandóságáét köny- nyen kiszámíthatja, hogy egy tsz-tag átlagos havi keresete az említett években 1417,—, 1536,— illetve 1864.— forintot tett ki. A tsz havonta 20 forint előleget fizetett munkaegységenként. Nyilvánvaló tehát, hogy K Adorján megtalálná számítását, ha a termelőszövetkezetben dolgozna. Ami a továbbiakat, a bírálat megtorlásáról, a föld- rendezésről és az adózásról mondottakat illeti, hittel állíthatom, hogy ilyen dolgok Kállósemjénben nem fordulnak elő. Bizonyítékképp hadd mondjak csak annyit, hogy a tsz megalakulása óta elnökváltozás nem volt, pedig a tsz nyugodtan leválthatta volna az elnököt, ha ilyen tekintetben baj volna vele. Nem a tsz-elnökkel, nem a tanácsi vezetőkkel van baj, hanem K. Adorjánnal. A „keserű kőfaragó” nemi lakik, sohasem lakott Kálió-j semjénben. A községi tanács dolgozói nem ismernek ilyen] nevű embert, a járási rendőrkapitányság kérésemre átnézte a község lakosainak névtárát, s K Adorján onnan is hiányzik. Persze, O. I-nak joga van ahhoz, hogy egy-egy félénkebb riportalanyt átkereszteljen, különösképpen ha olyan kényes dolgokról beszél, mint K. Adorján, de akkor a keresztelés tényét közölni kel! az olvasóval. Ez így szabályos. örülünk, ha megyénkről, gondjainkról segítő szándékú cikkek jelennek meg, de arra nincs szükségünk, hogy valóságos bajaink-gondjaink mellé költött vagy létező személyek újabbakat és hamisakat gondoljanak ki. Inkább segítsenek a meglévő pártos és valósághoz hű feltárásában és megszüntetésében. Ratkó József A szoba mindig homályos, mondta Pista, a legszebb napokon is csak félórára süt az ablakra a nap. Ö már megmérte. Az ablakkal szemben lévő ajtó a cselédlépcsőre vezeti, Ott fogok majd feljárni. Találkozom néhanapján egy lakóval, ismeretlenül bámészkodik rám, én előzékenyen utat engedek neki. Kitérek az útjából, il- lemtudóan, szépen. S itt jobbra a néniékhez vezető ajtó. Elébe tolom az asztalt. Nem, attól még ki lehet nyitni. Megnézem, benne van-e a kulcs. — Nem zárták be és a kulcs amarról mosolygott rám a zárból. Kivettem belőle, becsuktam az ajtót. Kettőt fordítottam a kucson, és bennehagytam a zárban. Ne jöjjön be ide senki. A néni majd bizonyosan az ajtó elé tol egy szekrényt, hogy én se mehessek át. Elzárjuk magunkat egymástól. Békében maradok. Rádobtam magam az ágyra. Eljöttem, nem lesz ezentúl szűk a lakás. Ketten megférnek benne. Nem fognak ezután örülni a nagy fiúknak. Eddig talán örültek?.. Reggel álmosan kelni, borotválkozni, mosdani, aztán indulás a gyárba. Jó. Munka után randevú, mozi, vagy tánc, vagy Itthon, a könyvek. Igaz, égy csörgőorát is vennem kell. Nagyon jó itt. Ezentúl saját szertartásaim lesznek. Kim István Minden bevezetés nélkül elmondok egy igaz történetet. Szereplői az Állami Déryné Színház tagjai. Játszódik napjainkban. Beszállás a színház igazgatósága előtt, Budapesten a Madách téren. Az Ika- ruszban hideg van. Fázik a lábam. Csak az egyik oldala fűthető. Az ablakon bevág a szél, bejön a hó. Már hónapok óta rossz. Elindulunk. Irány Pátka, valahol Fejér megyében. Velünk egyidőben több társulat indult el. A szélrózsa minden irányába. Már majdnem a célnál, bent a faluban egy utolsót pöfögve, az erőlködésbe belefáradva, elakad a kocsi. No, de „sebaj, több is veszett Mohácsnál”, jelszóval nekigyűrkőzünk. Huzzd meg! Ne lazsálj! Csip a hideg. Vörösek az arcok. Kicserzi a szél a bőrt, de a színészek kemény legények. Segítség érkezik. A színházra váró nézők is neki- gyűrkőznek. A műszaki kocsi csak jobban beletolja a kátyúba Thália autóbuszát. A kar vastagságú vontató- rúd, mint a drótszál hajlik karikára. „Csak nem maradnak itt, mi lesz az előadással?” — kérdi őszinte kétségbeeséssel a hangjában egy kucsmás, bajuszos bácsi. „Mi négy jegyet vettünk. Várjanak csak, hívom a traktorost”. A traktoros neun tud jönni, tehát marad az emberi erő, Addig, addig gyürkőzünk, míg ismét az útra toljuk az Ikaruszt. Vidáman, jó hangulatban érkezünk meg. Állandó teteje nincs, csak valami ideiglenes; nád, malterkeverék fedi. A két kályha inkább füstöt, mint meleget áraszt. „Mit csináljunk? Nem lehet jobban befűteni.” — sopánkodik a tanácselnök. Az öltöző. Hollósi Pál szerez valahonnét fát és ro- gyásig rakja; Előkerül a vacsora. Disznótoros, császárhús. Elosztják. Mint ahogy egy nagy családban szokás. Evődnek egymással. Ügy látszik izgulnak is, bér leplezik egymás előtt. Sokadszor játszák már a Gülbabát. A mondás szerint azonban a jó színésznek minden előadás premier. Fábián József, Gábor diák „memorizál”. Ismételgeti a szerepét Megfő az utipresszógépben a kávé. Kicsit felfrissít. Három részletben öltöznek, így is alig férnek el. A falon sehol egy tükör, de — szerencsére, — mindenki hozott magával. Akasztó sincs. Egymás hegyén-hátán a ruhák. A női öltözőben még a mostoha körülmények között is sokkal nagyobb a rend. A nők hamar feltalálják magukat. A kályhán már melegszik a víz a lavórban. Jó lesz, ha kevés is, a festék lemosásához. A gépkocsivezető most festi magát. Hisz ő Is játszik a darabban. Az egyik szerecsen szerepét osztották rá, a többi világosítóval, díszítővel együtt. Nincs kivétel. Tréfás komolysággal mondja Juhász Tibor társulatvezetőnek. „Tibi nem lehetne ma fehéren játszani a négert?, olyan hideg a víz, hogy mosom le előadás után?” Gyülekezik a közönség. A színészek ki-kilesnek a függöny mögül. Alakul a színpad. Helyére kerül az utolsó díszlet. A nézőtéren 7 C° Bundában, csizmában ülnek a nézők. Csak a kalapot veszik le. Tisztelik a színházat és a művészetet. Ügylátszik csak a művelődési ház gazdái nem. Rendelkezés, hogy 10 fok alatt nem kell elkezdeni az előadást. De kinek jut ez itt eszébe? Az örökké vidám Holl János mondja: „Mit tehetünk, ha egyszer ennyire kíváncsiak ránk. Játszani fogunk”. A nagykabátos, sálas zenészek — pedig, ha csak lehet szmokingban játszanak — elfoglalják helyüket és felcsendülnek az örökifjú melódiák. Csend. Felmegy a függöny és a hideg, rozzant művelődési otthon templommá változik, a kultúra templomává és azok a derék emberek, akik minden nehézséget vállaltak a színházért, most igaz, hivatott papjaivá Tháliának. Csak a játéknak élnek. Gyönyörűek a kosztümök. Szép a színpadkép, nem vásári csillogás. Igazi színház, — három lépés mély és hat lépés széles színpadon. Néha megcsuklik a bonvián hangja, torkát karcolja a hideg levegő. A szoprán csillogásán is sokat ront. A produkció összhatásában még így is magas színvonalú. A „Dérynénél” nem ismerik ezt a kifejezést „jó lesz falura!” Nem. Az ő világukban csak egy a lényeg. Szépen, igazán játszani. Hamarosan, néhány perc elteltével még a hideget is elfeledik, hisz a nézőtérről feléjük áramló, szinte kézzel fogható szeretet átmelegíti a szívüket. Hídvégi Lajos Güibaba alakítása — bocsánat a kifejezésért — fővárosi színvonalú. Mátyus Emmi átélt lírai finomságú Leilá- ja kitűnő teljesítmény. Sokat nevettünk Holl János kedves bájjal megformált Mujkóján is. A 25 éves színészi jubileumát ünneplő Hollósi Pál, a szerecsen Zül- fikár szerepében pillanatok alatt megnevetette a néző közönségiet. Meg kellene említenem a többieket is név szerint. Hiszen valamennyien szépen megformált szerepükkel vitték sikerre Pátlcán is az előadást. Aztán lehull a függöny. Tizenegy óra. A lavór vizen hamar osztoznak. Mindenki fáradt. Vége a varázslatnak. Sok energia maradt a színpadon, sok élmény az emberek szívében. Három részletben öltöznek. így is alig férnek el. Lassan kihűl a kályha. A szemekben kevesebb a fény. Előttük az utazás Vajon mikor lesznek ágyban? Irta és fényképezte: Regős István EKHOS SZEKER 66 Sminkelés. Hollós! Pál készíti a szerecsen maszkot. Hídvégi Lajos »Gftlbaba szakálla” már a helyén van. Kép az előadásról. Gábor cli ák szerelmet vall Léhának. (Fábián József, Mátyus Emmi, és a tánckarból, a lázas betegen játszó Révész Ilona, s e darab egyik kedves jelen- sége, Katona Júlia. „Toljátok meg gyerekek.” Még egy utolsó lendület és kint van a kátyúból a busz. Ahitat.