Kelet-Magyarország, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-06 / 31. szám
Egyéni és társadalmi érdek V Irta : Lick József BERTOLT BRECHT: Jó embert keresünk c. drámájában a kapitalista társadalom által szült végletes magatartásmódot állítja elénk. Azt a kérdést teszi tel. vajon jó lehet-e az ember egyszerre önmagához is. másokhoz is. Képviselheti-e együtt a társadalom, a közösség és ugyanakkor a saját egyéni érdekeit. Brecht sajátos művészi eszközökkel mutatja meg, hogy kizsákmányoló társadalomban az ember előtt kétféle lehetőség áll. Ha a közösség érdekében cselekszik, le kell mondania saját egyéni törekvéseiről. Ha viszont egyéni érdekeit követi, kénytelen szembehelyezkedni embertársai, a közösség, a társadalom érdekeivel. A két véglet egyike sem képes azonban kielégíteni az embert, s ez lépten-nyomon konfliktusokba sodorja. A kapitalista viszonyok megnyomorító hatásának következménye e kétféle tipikus magatartásforma: az egoistáé, aki közömbös és érdektelen minden igazán emberi, társadalmi probléma iránt, valamint az önfeláldozó aszkétáé, aki lemond egyéni fejlődéséről, boldogulásáról, jogos egyéni érdekeinek megvalósításáról. Miután azonban az önfeláldozás csak különleges helyzetekben, egyesek számára követhető magatartás, a kapitalizmus emberét inkább az individualista egoista törekvések jellemzik. ENNEK A MAGATARTÁSNAK az alapja a társadalmi és egyéni érdeknek a magántulajdonból fakadó ellentéte. A kapitalizmusban az általános érdek mögött az uralkodó osztályok érdekei húzódnak meg, amelyek szemben állnak a társadalom többségének érdekeivel. A tényleges társadalmi érdek ilyen körülmények között csupán a munkamegosztásból fakadó kölcsönös egymásrautaltság, ra korlátozódik. Ez alól csak a munkásosztály kivétel, amelynek alapvető érdekei az egész társadalmi állapot megszüntetését követelik, s ezáltal csírájában képviselik a jövendő társadalomban realizálódó valóságos össztársadalmi érdekeket. A szocializmus feloldja a társadalmi és egyéni érdek végletes ellentétét. A társadalmi tulajdon talaján megváltozik a társadalom osztály- és érdekszerkezete. Megszűnnek az antagoniszti- kus érdekellentétek, s ezzel párhuzamosan az egyéni érdekek is mindinkább társadalmi tartalommal telítőd, nek. A szocialista viszonyok fejlődésének mértékében egyre jobban megvalósul a társadalmi és egyéni érdek összhangja. Mindez nem jelenti- azt, hogy a társadalmi és egyéni érdek között most már az összes ellentmondások mei; szűnnek, ezek automatikusan egybeesnek. A társadalmi és egyéni érdekek a szocializmusban sincsenek teljes és tökéletes összhangban. Az érdekek megváltozott viszonya a szocialista termelési viszonyokon alapuló, egyre világosabban érvényesülő tendencia formájában fejeződik ki. TÁRSADALMUNKNAK. — fejlődése mai fokán — vannak még olyan vonásai, amelyek napról napra szülik a legkülönbözőbb érdekellentmondásokat A régi munkamegosztás maradványai. az áru-és pénzviszonyok, a termelőerők jelenlegi színvonala, a világnézet és kultúra tartalmi és fokozatbeli eltérései, a szocialista tudat még korántsem mindenkire kiterjedő érvényesülése a társadalmi csoportok és az egyének életviszonyaiban, — az alapvető azonosság mellett'olyan különbözőségeket is teremtenek, amelyek állandóan újratermelődő ellentmondásoknak a forrásai. Különbségek mutatkoznak a pillanatnyi, közvetlen és a távolabbi, átfogóbb érdekek között, gyakori a valóságos és vélt érdekek eltérése egymástól. Mindez már jelzi, hogy az egyéni és társadalmi érdek összhangjának megteremtéséhez tudatos tevékenységre van szükség. Ki kell alakítani az összhang megteremtésének sajátos módszereit és eszközeit. Ezeknek a lényeges részét alkotja az anyagi érdekeltség érvényesítése, ami az anyagi ösztönzési rendszerben jut kifejezésre. A társadalom ennek segítségével képes hasznosítani szükségleteinek kielégítését, a termelés szakadatlan fejlődését. Ugyanakkor csak ezáltal biztosítható a dolgozó tömegek egyéni érdekeinek — a lehetőségekhez mérten — legmesszebbmenő kielégítése is. Az anyagi érdekeltség elvének alkalmazása a szocializmusban abból a felimerésből fakad, hogy sem az egyéntől, sem a kollektívától nem lehet elvárni, hogy huzamosabb ideig saját közvetlen érdekeiről való lemondás árán képviselje a társadalmi érdeket. Az anyagi érdekeltség az a láncszem, ami — ha helyesen alkalmazzák, — megteremti az összefüggést társadalmi és egyéni érdek között, fontos eszköze annak, hogy az egyes ember a társadalmi érdekben saját egyéni érdekét is felismerje. Az egyén többnyire gyorsabban és világosabban felismeri közvetlen, pillanatnyi érdekeit, mint a társadalmi érdek egyénre szóló vonatkozásait. Ahhoz, hogy az egyén azonosuljon a társadalmi érdekkel, tudatosságának megfelelő fokára, a viszonyok behatóbb elemzésére, világnézeti, politikai és morális fejlettségére van szüksége. Erre azért fontos felhívni a figyelmet, mert jelzi, hogy a társadalmi és egyéni érdekek összeegyeztetésének nemcsak gazdasági, hanem politikai és ideológiai eszközeit és módszereit is figyelembe kell venni. NAGY JELENTŐSÉGŰ, hogy az össztársadalmi érdeket, — ami végső soron minden egyén érdeke is —, intézményesen is biztosítsuk A társadalmi és egyéni érdek összhangjának szabályozó elve a társadalmi érdek elsődlegessége. Ezt azonban nem szabad összetévesztenünk az egyéni érdekekről való lemondás elvével. Az áldozathozatal természetesen ma még gyakran elkerülhetetlen. Amikor az egyének vagy osztályok számára életbevágóan fonto= kollektív érdekek biztosításáról van szó, kiélezett helyzetekben az áldozathozatal szükségessé, erkölcs« és politikai kötelességgé válik. A szocialista társadalom azonban azoknak a körülményeknek a felszámolására törekszik, amelyek elkerülhetetlenné teszik az ilyen helyzeteket. A társadalmi és egyéni érdek összhangját úgy kívánja megteremteni, hogy e kettő ne kerüljön szembe egymással, hogy egyik se érvényesülhessen a másik rovására. Ez nem mond ellent a társadalmi érdek elsődlegességének, mert — szemben a kapitalizmusbeli állapotokkal — a szocializmusban az érdekellentmondások mélyén — az esetek többségében — nem az egyén és társadalom közötti ellentét fejeződik ki, hanem a pillanatnyi és távolabbi, szűkebb és tágabb, nem alapvető és alapvető, közvetlen és közvetett érdekek közötti ellentmondás. Ez azt jelenti, hogy a tágabb közösség érdekeinek elsődleges érvényesítésével elégülnek ki az’ egyén alapvető érdekei is. így kerülünk közelebb ahhoz, hogy a pillanatnyi és közvetlen egyéni érdek jövőbeni kielégítésének feltételeit megteremtsük. MINDADDIG, amíg léteznek osztályok, amíg a termelés a régi munkamegosztás maradványai és az árucsere viszonyai között zajlik, és nem éri el azt a fokot, amikor már a javakat a szükségletek szerint lehet elosztani, a különböző érdekek összehangolása a kommunista párt és a szocialista állam irányítása mellett történik A párt és a szocialista állam képes mozgósítani és összefogni azokat a társadalmi erőket, amelyek e feladat megoldásához szükségesek. Ezért az érdekek alakulására hatással vannak a párt, az álla mi és társadalmi szerveknek az objektív viszonyokat és az ebből fakadó szükséges teendőket helyesen kifejező határozatai, intézkedései, s ezek gyakorlati végrehajtáNyíregyházi műemlék jellegű ház: Imre György toürajub Maurice Thorez: Beszédek és cikkek Űj létesítményünk: az Ibrányl gimnázium. Foto: Hammel József „Csaknem ötven esztendeje már, hogy tíz egynéhány kilométerre innen, Saint-Sulpice-Lauriére-ban, egy marhavagonokból álló vonaton voltam, amely katonákat szállított a frontra, visszafelé pedig polgári menekülteket hozott. A város pályaudvarán megállítottak, s mindszentek éjszakáján. halottak napja előestéjén Creuse megyébe irányítottak bennünket. Bn a megye egyik helységébe, egy néhány házból álló kis faluba, Clugnet-ba kerültem. így lettem gazdasági kiscseléd...” Nem sokkal halála előtt, egy ambazaci nagy paraszt- gyűlésén kezdte így beszédét Maurice Thorez, a nemrégiben elhunyt, kiváló francia kommunista vezető. Ugyanaz a tiszta pátosz, az a közösségi érzésben feloldott lírai közvetlenség sugárzik nemcsak az idézett mondatokból, hanem az egész beszédből, mint nálunk is jól ismert önéletrajzából, „A nép fiá”-ból. A mezőgazdasági kiscselédből lett ipari munkás, a közvetlenségét fontos mozgalmi funkcióiban is megőrző marxista—leninista forradalmár halála percéig hű maradt ahhoz a jellemzéshez, amit egyik mestere, Marcel Cachin adott róla annak idején: „A harc — de soha nem az öncélú harc — vállalásának pátosza, nagy valóságérzék, el nem szakadás a néptől, amely szülte őt: ez a mi Maurice-unk”. Olyan beszédek és cikkek sorakoznak a most megjelent kötetben, amelyeket Thorez 1958 és 1964 tavasza között mondott, illetve írt. Köztük a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzetközi politikai élet fontos, jellemző, nem múló érvényű dokumentumai: De Gaulle elnökségének beható elemzése, harcos kiállás a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. és XXII. kongresszusán leszögezett irányvonal mellett, a különbőz» társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésének és az imperializmus elleni hatékonyabb küzdelemnek dialektikus összekapcsolása különböző konkrét világpolitikai kérdések és helyzetek vizsgálatakor. Maradandó dokumentum — többek között — a Kommunista Intemacionalé VII. kongresszusára való emlékezés és a történelmi jelentőségű kongresszus mai tanulságaink felvetése. És e megnyilatkozások, állásfoglalások, dokumentumok mögött mindenütt ott érezni azt a francia „népfit”, aki oly sokat tanult a marxizmus klasszikusaitól, s az olyan forradalmár értelmiségiektől, mint Cashin. Barbusse, Vaillant-Couturier. Georges Politzer, Joliot- Curie, és aki mindig hajlandó volt mindent mérlegelni, tanulni a tényekből Valóságérzéke, amelyet Cachin, Dimitrov, Togliatti és más kiváló forradalmárok annyira elismertek, nem engedte, hogy egyetértsen téves koncepciókkal: a „doktrinérség” kényelmes karosszéke (és csalóka ködképei) helyett a valóságról való alapos megbizonyosodás fárasztó, ^prózai”, de igazi sikerrel, igazi győzelmekkel kecsegtető útját választotta. Nem volt tévedhetetlen, nem is tartotta magát annak, de mindig arra törekedett, hogy ne ringassa se magát, se népét gyengítő illúziókban. A legújabbkori történelem és egy jó fegyverekkel küzLadislav Fuks: dő harcos értékes dokumentumai találhatók a Thorez élete, pályája utolsó szakaszának beszédeit, cikkeit egybegyűjtő kötetben. Reális távlatokról és szívós küzdelemről, elvi megalapozottságról és fáradságos „aprómunkáról” tudósít ez a kötet, amelynek segítségével jobban megértjük, mi minden van a francia baloldaliaknak a legutóbbi elnökválasztáson is bebizonyosodott, letagadhatatlan előretörése mögött. És — konkrét problémáktól, feladatoktól függetlenül — magának az embernek minden nehézséget legyűrni képes győzelméről is hírt ad az egykori Creuse-i kiscseléd. a Pais de Calais-i munkás, a nagy forradalmár sajátos, tárgyilagos, szemérmes lírája, „a harc — de soha nem az öncélú harc — vállalásának” a kötetet átható, gyakorlati humanizmusra mozgósító pátosza. (Kossuth Könyvkiadó.) Mundstock úr A mű értéke független terjedelmétől: Fuks vékonyka könyvét a nagy remeklések között kell, hogy elhelyezze az irodalomtörténet. Modem könyv ez, szemléletét, ábrázolásmódját, mondanivalóját tekintve egyaránt. Adott történelmi korszakra alapozott, mégis általános érvényű. Egy embert vizsgáló, mégis az emberről m<amentót állító. Elolvasta után értjük csak meg igazán a cseh kritika alkalmazta felsőfokok jogosságát, s azt a visszhangot, amely három évvel ezelőtti megjelenése óta is alig csitult. A főszereplő kisember, semmivel nem tűnik ki sok százezer hasonló közül. A próbáratevés azonban megmutatja, mi az a plusz, amely elválasztja a többiektől, amely hozzásegíti, hogy ember maradjon egy elembertelenedett világban. A szíve ez a plusz: a meleg, érző emberi szív, a másokért mindig tenni kész. Mundstock úr a maga kis világának körén belül is szürke és észrevétlen maradna e plusz nélkül. Az író érdeme, hogy adott folyamatok ábrázolását úgy képes továbbfejlesztem, hogy az azokból levonható végkövetkeztetés minden folyamatra érvényes legyen: ne csak Mundstock úr győzelmének legendája legyen a könyv, hanem az embere ségé, a másokért cselekvésé is. Győzelem? Hiszen Mundstock úr meghal: egy német katonai teherautó halálra gázolja, amikor deportálásra ítélt társaival a gyülekezőhelyre megy. És mégis: ő a győztes. Emberi méltóságának megőrzése, a másokat hatalmába kerítő félelem, rettegés, szorongás módszeres visszaszorítása, majd értelmi és érzelmi alkotóelemeik megsemmisítése teszi győztessé ezt a lényegében esett, mégis le- birhatatlan kisember. A szerző hihetetlen finomságú térképet rajzol fel az emberi lelkivilágról: pszichológus mesterségbeli biztonsága ötvöződik eggyé igen magas művészi hőfokon az írástudó szenvedélyes együttérzéssel. A ballada tömörségű mondatok a barbárságot vádoló emelkedett humanitás nemes, sallangmentes eszközei: maradandó olvasmány- élmény! A Modern Könyvtár köteteként megjelent művet Zádor Marsit fordította. (Európa Könyvkiadó) (m) 1966. február 6.