Kelet-Magyarország, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-24 / 46. szám
Napló Úf lakótelepet, s bokortelepiiiéseket villamosítanak Vetik a borsót a tisradon i Táncsics Termelőszövetkezetben — írja levelében Iklódi Sándor Tisza- dobról. A tsz rövidesen hetven katasztrális hold mák vetését is befejezi. ünnepélyesen felavatják március 5-én Nagyecseden a gimnázium új épületét. KISZ-esküvöt tartottak szombaton a Fehérgyarmati Községi Tanácson — írja Cserepes Sándor levelezőnk. Az ifjú párt — Károly Lászlót és Dorogi Katalint — úttörők és KISZ-esek köszöntötték Írül túrműsorra l es virágcsokrokkal. Jogásznapot rendeznek Nyíregyházán március 5-én, amelyen dr. Benedek Jenő, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára is tart előadást fél tízkor a városi tanács tanácstermében, majd este a megyei tanács nagytermében lesz a már hagyományos jogászbál. Mérlegzáró közgyűlést tart csütörtökön délután a Nyíregyházi Kárpitos és Üveges Ktsz, a KISZÖV Báthori utcai tanácstermében; Ezen több. mint nyolcvanezer forint nyereségrészesedést fizetnek ki a dolgozóiknak. SZÍNHÁZMŰSOR A CSOKONAI SZÍNHÁZ vendégjátéka Február *4-és esütörtökön Sárga liliom lössef A. bérlet. Február ss-én pénteken GYÁSZOLÓ CSALÁD Vörösmarty bérlet. Február 26-án szombaton GTASZOLO CSALÁD Jözsef A. bérlet. Március l-én kedden sarga liliom Bérletszflnet! Az előadások kezdetet minden este 7 éra! («35«) A Magyar Szocialista Munkáspárt feabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti . szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Telj 16—70* 16—711 16—72. Kladjai a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Tel.t 39—M. Felelős kiadói Farkas Pál, Terjeszt! a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index számi 25 659 Kéziratokat nem őrzlink meg és nem adunk vissza. foaboles-Szatmár megyei Nyomdaipart Vállalat Nyíregyháza. Dózsa György dt 5. Felelős vezető: Makrai Jánoe 1966-ban újabb villany- hálózat bővítési munkákat végeznek el Nyíregyházán, amelynek jelentős része a környező tanyavilágot érinti. A bővítés során mintegy 12 kilometer hosz- szú új hálózatot építenek — összesen több, mint másfél millió forintos költséggel. Villanyt kap a KISZ-la- kótelep IX. ütemben megépülő részeg a Ságvári-te- lepi új település, amelyhez 500 méter nagyfeszültségű vezetéket is megépítenek, továbbá egy transzformátorállomást, ahonnan majd az áramot kapják a lakások. Ezzel közel háromszáz házba tudják majd eljuttatni a villanyt. Az Ökisteleki szőlőben a Fillér, a Kocsis, és a Szüret utcákat, Borbányán pedig a Lászlócsere utcát kapcsolják be a városi villanyhálózatba. A Szélső bokor egy részét ugyancsak villamosítják 1966-ban; nagyfeszültségű vezetéken hozzák az áramot és itt is trafóállomást építenek. Ezzel megoldódik a Szélső bokori iskola áramellátása is. Rozsrét bokorban már tavaly elkészült a transzformátorállomás, most százezer forintos kétséggel megépítik a villanyhálózatot is. Több mint harminc ház kap villanyt. Transzformátorállomást és nagyfeszültségű vezetékeket is építenek Súlyán bokorban, ahol negyven ház és az iskola villannyal való ellátását is megoldják, továbbá villanyt kap még többek között Borbányán, a déli ipari gyűjtőút mellett telepítendő új lakótelepülés. Idei saláta, zöldhagyma, karalábé a boltokban Újabb primőrök jelentek meg a héten a piacon. Fejes saláta három hete kapható már; szombat—vasárRuhamodell bemutató Szerdán a Ruházati Mintatervező Vállalatnál bemutatták a szakembereknek és a sajtó képviselőinek azokat a modelleket, rajzokat és mintadarabokat, amelyeket a januárban Prágában megtartott KGST ülésén elfogadott elképzelések alapján terveztek. A KGST könnyűipari állandó bizottsága öltözködéskulturális munkacsoportjának VIII. ülésén az 1967-ben gyártásra kerülő konfekcióruhák divatirányzatait vitatták meg. Az elfogadott alapvonalak a férfi és női ruhák megrövidültek, 20 éven aluliaknak térden felük az idősebbeknek pedig térdig érő, vagy térdet alig takaró szoknyákat ajánlanak a termettől függően. A női ruhák színénél a világos, pasztell és az intenzív, élénk árnyalatokat választották. A legközelebbi KGST-ülés szeptemberben szintén Prágában lesz, ahol már a konfekciógyárak teljes kollekcióját bemutatják. napra 500—600 fejet hoztak Nyíregyházára, ebből mo6t; szombatra is újabb szállítmány érkezik Vencsellőről. A saláta mellett megjelent — egyelőre még csak melegházi termékként — a zöldhagyma, amelyből kétszáz csomót hoztak a hét első napjaiban Nyíregyházára. Szerdán először került a piacra a primőr karalábé, ebből a MÉK elsőként száz darabot küldött az üzletekbe, de péntekre megérkezik az újabb szállítmány Békéscsabáról, s ismét háromszáz darab primőr karalábét adnak át a belvá rösi üzleteknek. Tökéletesen tisztított szénsav és száraz jég Mint ismeretes, hazánk földjének mélye bőséges széndioxidkészletet rejt. Nálunk a bányászati eljáA tárgyalóteremből Akció a próbafülkében A visszaesőket mindig súlyosabban büntetik; így történt ez most isi, _ három megrögzött bűnöző esetében.. Csendom Jánosné nyíregyházi segédmunkást eddig négyszer ítélték el és 29 éve ellenére 45 hónapot töltött börtönben. Csendomné tavaly bement a Kossuth téren lévő női konfekcióboltba. Kihasználta azt a helyzetet, hogy nagyon sokan vásároltak az üzletben és táskájába dugott egy-egy műszálas női ruhát és terliszter szoknyát Ez azonban ncyn volt elég neki. Leakasztott egy kosztümöt, bement a próbafülkébe és magára vette. Ezután — hogy meg ne lássák a lopást — felvette orkánját is. És — mint aki jól végezte dolgát — fizetés nélkül távozott. A vásárlók figyelmeztették az eladókat, akik utánamentek és a járókelők segítségével elfogták. Kulcs a kapufélfán Elfogták és letartóztatták Lakatos Péter Pál harminc éves kisvárdaí alkalmi munkást is. ő már hétszer volt büntetve és eddig öt évet töltött börtönben. Esek azonban rajta sem változtattak, nevelő hatást a büntetésekkel nem sikerült elérni, mert Lakatos is újra szembe került a törvénnyel. Június 13-án délelőtt — miközben épp munka nélkül ácsorgott — észrevettem hogy Kovács Joachimné elmegy otthonról, és a kulcsokat a kapufélfára teszi. Ezek segítséfjável behatolt a lakásba és ott összeszedett 1700 forint értékű ruhaneműt. Ezután bezárta az ajtókat és távozott. (A lopott kulcs felhasználásával elkövetett lopást ugyanúgy bírálják el bíróságaink mint a betörést.) Pénzt csalt ki Az emberek hiszékenységét használta ki Katona Zoltán 37 éves nyíregyházi foglalkozásnélküli. Tavaly szeptemberben otthagyta munkahelyét^ az erdőgazdaságot és december elejéig a megyében csavar- gott. Faluról-falura menve megjelent volt munkatársai lakásán — ahol élelmet és szállást kért, s kapott — és azoktól távozáskor pénzt kért. Általában azt mondta, hogy kukoricát vásárolt a községben, de a nála lévő pénz nem futotta ki a vételárat Az emberek hittek neki: így egy súlyosabb és 19 kétszáz forinton aluli csalást követett el. A megyei bíróság a napokban hirdetett ítéletet Csendom Jánosné és Lakatos Péter Pál ügyében. Az asszonyt másfél. Lakatost pedig három évi szabadságvesztésre büntette. Ezenkívül Csendomnét három, a férfit pedig négy évre eltiltotta a közügyektől. Mindkét ítélet jogerős. A nyíregyházi járásbíróság ítélete Katona Zoltán ügyében: a többszörösen büntetett férfit három évi szabadságvesztésre és három év közügyektől való eltiltásra ítélte. Ezenkívül kötelezte a sértettek kárának megtérítésére is. Az ítélet nem jogerős. rással kitermelt széndioxidból állítják elő a cseppfolyós szénsavat, valamint szilárd formáját a szaraz jeget, nem pedig szintetikus úton, mint a világ legtöbb helyén, A természetes szénsav azonban idegen anyagokkal szennyezetten kerül a felszínre. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, valamint a Szémsavtermelő Vállalat műszaki gárdája a legutóbbi másfél évben új technológiai eljárást kísérletezett ki, ezzel lehetővé vált, hogy a széndioxidot minden idegen anyagtól megtisztítsák és szennyezésmentes, elsőosztályú cseppfolyós szénsavat tölthetnek a tartályokba, patronokba. A száraz jég is mentesíthető a gázalakú szennyezésektől. A szénsav patronok töltésére is új eljárást vezetnek be, ennek eredményeként a patronokba nemcsak tökéletesen tiszta szénsav kerül majd, hanem a biztonságos lezárás következtében minden patron az előírt súlyban kerül forgalomba és súlyát meg is tartja. 8 hónapos sza bő - varró tan folyamot indít március l-én a Móricz Zsigmond Művelődési Ház Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 24. Tandíj havi 50,— Ft Jelentkezni: már most lehet. A MAR NAP Í386: február 24, csütörtök Névnap: MÁTYÁS A Nap kél: 6 óra 36 perckor, nyugszik: 17 óra 21 perckor. A Hold kél: 8 óra 23 perckor, nyugszik: 21 óra 29 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmiérséklete: 2,1 Celsius fok. Felhős idő Várható időjárás ma estig; felhóáivonulasok záporokkal, esetleg újabb zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő, többfelé átmenetileg erős északi, északnyugati szél. Helyenként erős párásság. Az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart. Varható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Kossuth rádió 8,20: Zenekari muzsika. 9,00: A tudománytörténet nagy századai. — 9,25: Nepek zenéje. — 10,10: Chopin: 12 etűd. — 10,41; Időszerű nemzetközi kérdések. — 10,53: Egyedül a toronyban, — 12,10: Nemzetközi lapszemle — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,00; Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. — 13.15: Balettzene operákból. — 13,50: Fél szárnnyal repülni. Elbeszélés — 14,05: Falurádió. — 14,20: Mezei csokor. — 14,45: Zenekari muzsika. — 15,27: Oroszlánköly- kök Vin. — 16,15: Csak fiataloknak. — 16, 5: Van új a Nap alatt Tudományos híradó. — 17,10: Fültörő. — 18,20: Közvetítés a Magyar Állami Operaházból. — 18,55: Beládi Miklós könyvszemléje. — 21,15: Korunk költészete. — 22,15: Sporthírek. — 22,20: Edwin Fischer három Bach-zongoraversenyt játszik. — 23,08: Élet és Tűz. Fiatal szlovák költők versei. *— 23,23: Daljátékokból. Petőfi rádió 14,00: Füvószene táncritmusban. — 14,15: Ruszalka. — 14,45: A Holtai—Papp együttes játszik — 15,05: Iskolarádió. — 1.6,20: Heti hangversenykalauz. — 17,05: Can-can. Részletek Porter operettjéből. — 17,25: Berlioz Magyarországon. — 17.35: Hangverseny u stúdióban. — 13,15; Emlékműsor. — 18,45: A MR és TV énekkara énekel. — 19,10: Magyar nóták. — 19 55: Bartók: Négy zenekari darab— 20,20: A Müncheni Könnyűzenei Fesztivál műsorából. — 20,50: Enyhe és hideg telek. — 21,05: Élőszóval — muzsikával. Televízió 8,05; Iskola-tv. Környezetismeret — olvasás (ált. isk. n. oszt.). Becsüljük meg egymást 1 (mesék). — 9,05: Földrajz (ált. isk. V. oszt.). Csehszlovákia. — 9,30: Gyerünk, Gyurka! Magyarul be*- szélő angol tilmburleszk (ism.). — 10,50: Mókus a kalitkában. Szovjet kisfilm (ism.). — 10,35: Környezetismeret (ism.). — 14,35: Földrajz (ism.). — 17,40: Hírek. — 17,45: Hétmérföldes kamera. Üttörőhíradó (ism.). — 18,00: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. Méhek a mezőgazdasagban. — 18,15: Halló, fiúk! Halló, lányok! Műsor 14—18 éveseknek. — 19,15: Esti mese. — 19,30: TV-híradó. — 19,50: Törékeny boldogság. TV- film. — 21,10: Műkorcsolya VB páros verseny. Közvetítés Davos- ból, felvételről. — 22,10: TVhíradó 2. kiadás. Bratislavai tv 10,40: A műkorcsolya VB közvetítése Davosból (az Intervízió műsora). — 16,00: Kicsinyek műsora. — 17,05: Ifjúsági adás. — 17,30: A Csehszlovákia—Kanada jégkorong-mérkőzés közvetítése. — Az I. szünetben: TV-híradó. — 20,25: Néprajzi műsor. — 21,00: Emberek, évek, események. — 21,50: A műkorcsolya VB közvetítése Davosból. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ béke MOZI: Február 24-én: Széles változatban! FÉNY A REDŐNY MÖGÖTT Oj magyar bűnügyi film. Előadások kezdete: fél S, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI! Február 24-én: AZ „I” AKCIÓ Színes szovjet fllmvlgjáték. Előadások kezdetei 4, 8 és I erekor MÓRICZ ZSIGMOND MCVELÖ- DÉSI HÁZ SZELESVASZNC MOZIJA: Február 24-én: SZÜNNAP. ívers Vilmosnc 10 éve foglalkozik kufyatenyésztéssel. A pilisszcntiváni tenyésztő tö bb nemzetközi és országos kiállításon első díjat nyert fajkutyáival. A „Diósgyőri Herceg Kajla" nevet viselő komondor már tíz kiállítás •bs zulut győztese. A képen: elérkezett az ebédidő. (MTI foto — Bereth felvétele) Az arab félsziget országairól tart előadást Gál Bálint, a Külügyminisztérium osztályvezetője február 24- én délután fél ötkor Nyíregyházán, a TIT Bessenyei klubjában a Kontinensről kontinensre című szabad- egyetemi előadássorozat keretében. Könyvtárközi kölcsönzéssel 270 kötet könyvet forgalmazott a fehérgyarmati járási könyvtár az elmúlt évben: különösen a szakirodalmi könyvritkaságokat szerezték be olvasóik számára könyvtárközi úton a fehérgyarmatiak. öt és félszeresére emelkedett a megye 11 fmsz- könyvesboltjánák forgalma az elmúlt 10 év alatt. Tavaly az együttes forgalom elérte a tízmillió forintot, Közlemény A Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője értesíti a megye lakosságát, hogy folyó hó 28-án délelőtt 9 órától 12 óráig és azt követően minden hónap utolsó hétfőjén ugyancsak délelőtt 9 órától 12 óráig fogadónapot tart a Megyei Rendőrfőkapitányság panasz^ irodájában (Nyíregyháza^ Kossuth tér 2). A megjelölt időpontban a hatáskörébe tartozó problémájával bárki felkeresheti. Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője