Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-09 / 7. szám

Szín et ár György GYEREKEKNEK 4 költő határozói fan fejlődik Volt egyszer egy ember, aki írt egy verset, és mert senki sem verte meg emiatt, hát költő lett. Hosszú hajat növesztett, szerzett némi megbízható piszkot a körme alá, duzzadó, ócska aktatás­kát cipelt a hóna alatt, amely­ben mindenféle idegennyel- vü könyv mocskolódott, ami­től feltétlenül tehetséges és feltétlenül művelt ember lát­szatát keltette. Szólott pedig korszerűen pesszimista költészete imi­gyen: Hamvasztó szél szalad a fák között, a táj komor színekbe öltö­zött, kihűl a szív és megfagy az ének, halált kiált most felénk az élet. Fagyott könny csillog a pillák alatt, nem döngetünk többé ka­put és falat, fogytán erőnk! Sötét sem­mibe hull, fáradt nemzedékünk társ- talanul, Tetteink nem őrzi emlé­kezet, bús közöny táncol álmaink felett, haj, pedig egykor akartunk szépet, de hajh, szemen köpött minket az élet! Ezt a művet szűk csalá­di körben, szűk baráti kör­ben, szűk körű matinékon és még szűkebb körű irodalmi estéken személyesen adta elő. Valaki egyszer megje­gyezte, hogy e vers elég primitív. Ettől kezdve úgy konferálta be magát, mint a modern privitívizmus út­törőjét. A felszabadúlás után meg­mosdott és elhatározta, hogy ismét ír egy verset. A rímek . adva voltak, csak a rímek­hez vezető sorokat kellett kicserélnie. Kicserélte. Szó­lott pedig megújult költé­szete imigyen: Tavaszi szél szalad a fák között. A táj vidám színekbe öl­tözött. Űj hangon szól a szálló ének, hurrá! Most már szép lesz az élet! Mit nélkülöztünk századok alatt, édesebb lesz és több is a falat, az úri törvény a múltba hull részvétlenül és társtalanul. Világunk már csaík az em - lékezet. Szabadság érik a romok felett, | teremtünk nagyszerűt, hő­sit, szépet, kik rabok voltunk, miénk lesz az élet! A költő most már nemcsak költőnek, hanem forradal­márnak is vélte magát s hogy egy napon váratlanul a szerelem is megrohanta, műfaját is eldöntöttnek hit­te. Érezte; ha valaki líri­kus, akkor ő az. Elhatározta hát, hogy lerakja a modem líra alapját. A rímek már adva voltak, csak a rímek­hez vezető sorokat kellett kicserélnie. Kicserélte. Hang­zott pedig felfakadó lírája imigyen: Legszebb vagy te a leg­szebbek között, te, ki álmom fátylába öltö­zött. Vágy vagy, sóhaj, láz, mu­zsika, ének. végcél vagy te, sőt te vagy az élet! Harsány kiáltás az égbolt alatt, csókod íze gyógyír, cukor­falat. bolygó, mely a napból a földre hull, s míg el nem érsz, bo­lyongsz .társtalanul, Te vagy bennem a szép emlékezet, mely átragyog forró szí­vem felett, rád gondolok, ha vágvom a szépet mert végcél vagy, sőt te vagy az élet! E vers, e megragadó lí­rai vallomás nyilván nem maradt hatástalan, mert a költőnek egyre inkább és egyre több pénzre lett szük­sége. Hallgatva a kor leg­népszerűbb irodalmi irány­zatára, elhatározta, hogy sa­ját anyagi felsegítésére tánc­dalt ír, úgynevezett slágert. A rímek adva voltak, csak a rímekhez vezető sorokat kellett kicserélnie. Kicserél­te. Hangzott pedig az érté­kes dalmű imigyen: Tegnap este nyolc és ki­lenc között a szívem új ruhába öltö­zött, mert hozzám szált dalod, az édes ének, ilyen nem volt soha, valóságos csoda, ettől kapott bennem lel­ket az élet. Némán álltam nyitott ab­lakod alatt, és neveddel írtam tele a falat, s míg az égről egy csi-csi - csillag lehull, csak állok itt és várok társtalanul. Ho-ho-hozzád fűz az em­lékezet. csa-csa-csak te vagy a szí­vem felett, neked adnék minden jót és szépet, ebből is tudhatod, ebből is láthatod, drágám, hogy neked ren­delt az élet. Népszerű költőnk ilyen sokoldalú tapasztalat birto­kában elhatározta, hogy a hazai dráma fellendítésére verses drámát ír. A rímek már adva vannak, csak a rímekhez vezető sorokat kell kicserélnie. A csere folya­matban van. A szerzővel folytatott tár­gyalásokról valamennyi szín­házunk reménykeltőén nyi­latkozott és a mű bemuta­tását valamennyi színházunk tervbe vette. Ez érthető. Ráérnek eldob­ni ha elkészült TANULÉKONYS AG — Hagyjon békén, letelt a munkaidőm! Mészáros András rajza. KERESZT REJTVÉNV 1(23 Január 1-én született Pe­tőfi Sándor. Mai rejtvényükben az Apostol c. művéből idézünk. Beküldendő sorrendben: víz­szintes 1, függőleges 16, vízszin­tes 24 és 50. Világtörténeti mily csodálatos könyv! Vízszintes: 13. Szülő helyettes 14. Értéke. 15. Higany és arany lelőhelyeiről ismert város az USA California államában. 16. A kémiában to­vább nem bontható anyagok, 18. Árvíz idején a védők öröme. 19. Kutatást szolgáló cső. 20 Ház. 2>. Görög betű névelővel. 23. INB. 25. Fehérnemű. 28. A por­celán alapanyaga tárgyesetben. 29. Angol olaj 31. KY. 33. Fel­tűnő botrányos jelenet latinul. 35. Lányom férje. 36. Szóössze­tételek első tagjaként; eredeti, természetes. 38. KGT. 39. Hiányt kiegészít. 41 EEEEE. 42 Alanyi kérdőszó, 44. Gyerek, cigányo- san 45. Á 39-es vörös dandár poli­tikai biztosa. 48. Körmével meg­sért, utolsó két betű felcserél­ve. 52. Kemény burku gyümölcs. 54. Menyasszony. 55 Fordított érzékszerv! 56. VZU. 57 A Szé­kesfehérvári Rádió és TV gyár márkajelzése. 61. Korjelző. 62. Tisztesség, becsület, közismert latin szóval. 65. TIT. 67, RS!!! Függőleges: 2. Város Szlovákiában. S. Ló­szerszám. 4. Szarvasfajta. 5. A földről felveszik. 6. K 7. Pl. Jókai, Mikszáth, Móricz. 8. E na­pon. 9. Hangszerébe fújt. 10. TDA. 11. A tiszta gólhelyzetre mondják 12. Délszaki kúszónö­vény 17. A baromfiuvar ura. 18. Porond. 21. ...aut, kiütés az ökölvívó ringben. 22. A fájdal­mat. 25. Unja, ...van már belőle 27. Testrésze. 30. Kocsma része. 32. Bebalzsamozott, épségben tar­tott emberi tetem. 34. Munkater­melékenység mértékegysége. 37 Ember vonta könnyű kétkerekű kocsi Japánban, Kínában. 39. Ez síelésre a legalkalmasabb. 40. Svájci szabadsághős utóneve kez­dőbetűjével. 43. Egyiptomi város (+’)• 44. Pipafajta. 46. Ormok kö­zepe. 47. Kevert kas. 48. Vég­tag. 49. Sivatag zöld szigete. 51 Háziszárnyas. 53. Siót betűi ke­verve. 58. Régimódi lévé cím­zés rövidítése. 59. Jégen vágott lyuk. 60 — ért latinul. 63. Sír. 64. SN. 65. Téká! 66. Mint 6 függ. 67. EH. 68. Mutatószó. A megfejtéseket legkésőbb ja­nuár 17-ig kell beküldeni CSAK LEVELEZŐLAPON BE­KÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL. 1965. december 25—i számunkban megjelent keresztrejtvény helyes Megfejtése: „Karácsonyi rege, ha valóra válna, Igazi boldogság szállna a világra.” Nyertesek: Kalmár Attila, Márkus József és Szathmáry Ru­dolf nyíregyházi, Korsós Judit apagyi, Kelemen Károly derae- cseri. ö. Vida Sándorné máté­szalkai, Papp Krisztina mező- ladányi, B. Bakó Irma tisza- vldi, Peleskey György vásáros- naményi és Gál Gyuláné záhonyi kedves rejtvényfejtőink. A nyereménykönyveket postán elküldtük. Vízszintes: 1. Mohamedán istenség. 6. Meg­fejtendő. 11. Lakóépület esővíz elvezetésére szolgáló része, (két szó) 14. Alumínium vegyjele. 16 Azonos mássalhangzók. 17. VE. 18. Megfejtendő. 19. Személyes névmás. 20. Római 6. 22. Ká- posztféle 23. Római 495. 24. Alá­helyez. 26. Személyed. 27. Visz- sza; óvoda, gyakori szóhaszná­latban. 28. Megfejtendő. 30. Ilyen csibe Is van. 33. Magyar fotó­papír-gyár. 35. ...bekaplak, meg­eszlek! 36. Gyakori családnév. 38. Tejtermék. 39 Azonos magán­hangzók. 40. ...lég, a bányászok réme. 42. JÁE. 43. Veszteségem­ért kielégített. Függőleges: 2. Lovász Henrik. 3 Mocsár. 4. Határozott névelő. 5. Megfej­tendő. 6. Programot készít. 7. Szintén. 8 Vásznat készít. 9. Vissza: mutató szócska. 10. Há­romszor tizenkettő. 12. Azonos mássalhangzók 13. Válaszok. 15 Liba. 17. Magot földbe el­szór. 19. Jó kés jelzője. 2t. ISAF, 24. Ajándékozom. 25 Szól betűi keverve 27 Vissza: akasztó. 29. Névelővel, indítás. 31. Azonos magánhangzók. 32. Megfejtendő. 34. Táj betűi keverve. 36. Hibás emberi háton van 37. PTT, 40. Soós Rudolf. 41. Egymást előző magánhangzók a szoros abc-ben. Törd a fejed Megfejtendő: Magyarországi folyónevek: víz­szintes 6, 18, 28, függőleges 5, 32. Múlt heti megfejtés: BOLDOG Ü JÉ VET KÍVÁNUNK! Könyvjutalom: Kéri Péter Nyíregyháza. Bai* kóczi György Nyírbéltek és Hal» már Ibolya Kótaj. Andersen meséiből: Tizenkettőn a postakocsin Csikorgóit a fagy, szél­csend volt, a tiszta ég csu­pa csillag. — Bumm! ágyúlövés kö­szöntötte az új esztendőt. Szilveszter éjszakája volt és tizenkettőt kongattak a to­ronyban. — Tra-ra! Zeng a kürt. Jókora postakocsi állt meg a városkapu előtt. Tizenkét utasa volt, többen nem is fértek volna el benne. — Éljen! Éljen! — hang­zott ki a vidám köszöntő a házakból, ahol teli poharak csendültek össze az újesz­tendő tiszteletére. — Boldog újesztendőt! Jószerencsét, egészséget, ta­karos kis feleséget! Baj, bosszúság elkerüljön az új esztendőben! — kívántak egymásnak szerencsét az emberek. Rázták egymás kezét, ösz- szekoccantották a poharu­kat, hogy csak úgy csen­gett. Javában folyt az ün­nepi vigasság, amikor a postakocsi, tizenkét utasával megállt a város kapuja előtt. Ugyan kiket hozhatott? Az utasoknak rendben volt az útlevelük, málhával ér­keztek, még ajándékot is hoztak nekem, neked, min­denkinek a városban. Kik lehetnek, s mit hoztak ne­künk? — Jóreggelt! — köszön­tötték a kapu őrét. — Jóreggelt! — felelte az, mert az óra már elkongatta az éjfelet. Aztán megkérdezte az el­ső utast, amikor kilépett a kocsiból: — Mi a neve? Mi a fog­lalkozása? — Nézd meg az útleve­lemben! Tudsz olvasni! — felelte az első utas. — En: én vagyok! Szépszál legény volt, prémes bekecset, prémmel bélelt csizmát vi­selt. — Az vagyok, akiben annyian reménykednek. Lá­togass meg holnap, újévi ajándékot kapsz tőlem. Réz­pénzt meg ezüstpénzt haji- gálok az emberek közé, bálokat rendezek, harminc­egy bált, ennyi éjszaka áll rendelkezésemre. A hajóim jég közé fagytak, de a szo­bámban jó meleg van. Kal­már vagyok, Január a ne­vem. Nyomban utána a második utas szökken le nagy vidá­man a postakocsi hágcsó­ján. álarcos bálok. komé­diák. táncos mulatságok, fő- főmestere. Nem volt nála egyéb, csak egy nagy hordó. — Ebből a hordóból ug­ranak majd ki farsangkor a jókedv ördögei! — kiáltot­ta. — Mert mulatni akarok, meg mulattatni, amíg tart az élet, mert az egész csa­ládból az én időmet szab­ták a legrövidebbre. Csak huszonnyolc napom van. Talán megtoldják még egy nappal, de az se sokkal főbb. Éljen a vígság! — Tilos a esendháborítás! — intette rendre az őr. — Nekem ugyan nem ti­los! — kiáltotta hetykén az utas. — Karnevál hercege vagyok, Február a nevem. Előbukkant a harmadik utas is. ösztövér legény volt, ínséges formájú, mint a böjt maga. Időióslással foglalkozott, s az bizony nem valami 2síros hivatal. Nem volt rajta egyéb dísz, csak egy kis ibolyacsokor a gomblyukában, de nagyon apró ibolyákból. — Március hopp! — kiál­tott rá a negyedik, aki nyomban utána lépett ki a kocsiból és meglökte az előtte állót. — Ugorj be az őr szobá­jába, jó puncsot főztek ott, érzem a szagát! — De ez a negyedik csak lódított, áp­rilist akart járatni a társá­val, így mutatkozott be az őrnek. Bolondos legénynek látszott, olyannak, akinek több az ünnepnapja a munkás napjánál. — Föl- alá táncol a kedvem! — rikkantotta. — S ahogy a kedvem tartja, eső esik, vagy nap süt. Sír az egyik sze­mem, nevet a másik, ezt csinálják utánam! Csupa nyári ruha van a ládámban, de nem vagyok, bolond, hogy fölvegyem! Itt va­gyok! Tavaszi lakkcipőben, de téli kesztyűben megyek sétálni vasárnap. Nyomában egy hajadon libbent le a kocsiról. — Május vagyok! — mu­tatkozott be. Bükkfalevél színű selyemruhát viselt, kökörcsin koszorút a hajá­ban, szagosmüge illata áradt a ruhájából, olyan erősen, hogy az őr eltüsz- szentette magát. — Egészsé­gére! — mosolygott rá a hajadon. Ö, de gyönyörű szép volt! Énekelt is, de nem a színházban, hanem kinn az erdőben, a maga gyönyörűségére. — Most jön a menyecske! — kiáltották, s lesegítették az ifjú Június asszonyt a kocsihágcsón. Szép sudár te­remtés volt, rátarti és fürge mozgású. Látszott rajta, azért jött a világra, hogy munkára tanítsa az álom­szuszékokat. De lakomát is adott, méghozzá az eszten­dő leghosszabbik napján, hogy vendégeinek ideje le­gyen a sokféle jót elfogyasz­tani. Járhatott volna a ma­ga hintáján is, de posta­kocsin döcögött a társaival, ezzel is mutatva, hogy csep­pet sem gőgös. különben sohasem utazott egyedül: mindenüvé elkísérte öccse, a Július. Piros arcú legény volt ez a Július, szalma kalap hety- kélkedett a fején. Kevés málhája volt, nem is jó a nagy melegben sokat ci­pelni, csak fürdősapkáját meg úszónadrágját lóbálta kezében. Aztán az anyja követke­zett, Augusztus asszonyság. Ez aztán ügyes asszony volt! Gyümölcsöt árult, halasta­vai voltak, érett kalászű gabonaföldjei. Széles szok­nyájában szaporán jött- ment, csak úgy égett a ke­zében a munka, maga hord­ta a kancsót a mezőre az aratóknak. — Arcod veríté­kével szerezd a te kenyere­det! — ez volt a jelszava. De az aratóünnepen aztán nem sajnálta a jókedvet » munkásembertől. Utána egy férfi lépett ki a kocsiból, festőféle volt, a színek mestere: Szeptember, Ha akarta vörösre, aranyos­ra, barnára festegette az erdő minden zöld levelét. Munka közben feketerigók: hangján fütyörészett. Rá­érős idejében komlósört er­jesztett, mert ehhez is . ér­tett. Egy festékes doboz meg egy nagy ecset volt minden útipoggyásza. Gazdaember formájú bátyja követte a sorban. Most is a szántás-vetés járt az eszében, egyre azon törte a fejét, elvetett-e mindent idejében. De a va­dászat örömeiről sem fe­ledkezett meg. Vadászpuska csöve meredt Október ura­ság válla mögött, vadász­kutya szökdellt a sarkában, dió csörgött-zörgött a ta­risznyájában. Temérdek málhája volt, még egy új­fajta ekét is hozott magá­val. Egyre csak a földről beszélt, de alig lehetett ér­teni a szavát bátyja han­gos prüszk élésétől meg krá- kogásától. Olyan náthás volt ez a November, hogy lepedőt használt zsebkendőnek. Utolsónak az öreg De­cember-anyóka kászálódott le a kocsiról. Parazsas fa­zekat hozott a kezében, mégis didergett. De a sze­me fény lett, mmt két tiszta csillag. Másik kezében vi­rágcserép: egy zsenge kis fenyő zöldellt benne. — Ért mindenüvé magammal vi­szem — mondta. — Ápolom, gondozom, hogy karácso­nyig nagyra nőjön és szí­nes gyertváeskák, aranyal­mák, bábuk teremjenek ágain. Akkor alája ülök magam is, előveszem a me­séskönyvemet és mesélek belőle a gyerekeknek. — No, mehet a kocsi to­vább! — kiáltotta a város- kaou őre. — Megvan mind a tizenkét utas. Jöhet a kő­vetkező postakocsi! — Előbb ezt a tizenket­tőt bocsátjuk be a kapun — mondta a városkapitány. — Lépjetek be sorra, egymás után! Az útlevelük itt ma­rad, egv-egy hónapig ér- vénves mindegyik. Tessék belépni. Január uraság! A Január nem kérette magát. Majd jövő ilyenkor el­mondom, mit hozott ne­kem a tizenkét utas, ne­kem, neked, mindnyájunk­nak. Most még nem tudom, s azt hiszem, nem tudják ők maguk sem. (Fordította: Rab Zsázsa)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents