Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-09 / 7. szám
AZ ÉN APÁM Vallomások a kettes iskolában Pereskedünk, vagy építünk? A Fehérgyarmati Állami Gazda;>ág beruházásainak történetéhez TAMÁS — Engemet Szentpáli Tamásnak hívnak. És az újságíró bácsit hogy hívják? Mert apukám biztosan megkérdezi, hogy ki volt a bácsi. Hát én megmondom, hogy milyen ember az én apukám. Sofőr ember, a MÁV-nál fuvarozik olyan nagy pótkocsis autóval, mint ez a termi. Ha Szerencs felé megy, olyankor csokit is hoz nelink. Azt nem tudjuk, mikor érkezik haza, mert akkor mi, a testvérem, meg en, már alszunk. Sokszor v apókig nem is Iájuk, mert í'*on van. Egyszer, a nyáron, bejáratos volt a kocsi- :a. Elvitt magával bennünket is. Ügy szerettem volna vezetni, a kanyarokban forgatni a nagy kormányt. De ő nem adta ki a kezéből. Hsak azt engedte meg, hogy !mzzáérjek az ujjammal. Az -—'da jó volt. Sanyi, a bá- ■ ám,1 mérnök akar lenni. Én csak sofőr, mint apukám. Különben most nem a legjobb a bizonyítványom sem. Mondta is apukám, ha nem javítok, elveri rajtam a vasalózsinórt. Azért karácsonykor nekem is vett ajándékot apukám. Felhúz- hatós vonatot. Egy kicsit mindig félek tőle, de tudom, azt akarja, hogy olyan sofőr legyek, mint ő a MÁV-náL ANDRIS — Az én apám pesti vállalatnál dolgozott, mindig eljárt hazulról, alig láttuk. Lakatos, dolgozott 6 még Miskolcon is. Most itthon van, azt mondta, itt vállal munkát valahol. De tetszik tudni, 6 sohasem alszik odahaza, mert már három éve külön élnek édesanyámtól. Édesanyámat nagyon szeretem, mert sokat dolgozik, almát mos egy gyárban. Sokat keres az én anyukám, .ezer forintot. Legutóbb a lakbért is ki tudtuk fizetni belőle, a négyszáz forintot. Rossz a mi lakásunk. És (ipámat nem szeretem úgy, mint az édesanyámat. Mindig. ha jött részegen, verekedni kezdt" Ügy féltünk az öcsémmel. Még most is félek, ha eljön hozzánk látogatóba. Nekem egyszer megmondta, hogy szereti az édesanyámat Édesanyám meg csak mindig fél, hogy berúg újra és ver bennünket Édesanyám van úgy, éjszaka is dolgozik a gyárEgy községben élő mai, modem Pató Pál bizalmasan megkért: imám meg az általa elmondottakat. ;j Tessék! i Nem mondhatja énrám senki, nem mutathat rám ujjal, hogy ahol az ni, a maradi. Tudom az idők szegét, barátkozom is vele. Együtt vagyok a faluval. Bizonyítom, olyan tintával, betűkkel van a nevem beírva a szövetkezeti taglistába. mint akármelyik atyám- 'áó. Mozdult a falu, léptem én is, szót se emeltem a szövetkezés ellen, tudom én, mit bír el egy ember, mit száz meg száz, szóval, ' rz egész falu. Sorban állok hál én is, csak bizony, mt- tigadás, zökkenők ne lennének. Ott kezdődött, hőgy nekem is úgy kellene dolgozni a közösben, mint másnak. Pedig hát, némi kis különbség mégis adódik az emberek közt. Mondtam is én ezt kezdettől fogva. Ha már együtt vagyunk, osszuk el úgy egymás közt ban. Akkor ketten vagyunk otthon a kisöcsémmel, magunkban. Ha nem jön az apánk, mi sohasem félünk. Volt nekünk szép karácsonyfánk is. Tetszett volna látni! Igaz, leettük róla a cukrot, már úgyse tetszene meglátni, milyen szép volt. Ajándékot mi nemigen szoktunk kapni ünnepekre. Az én apámnak 790 forintot kellene fizetni értünk. A bíróság parancsolta így, azt mondja édesanyám. De nem fizet, csak néha, akkor is kevesebbet. Azt tetszik kérdezni, hogy mi leszek, ha nagy leszek? Az, ami apukám. Lakatos. Én inni nem fogok, hazaviszem a pénzemet az édesanyámnak, lakbérre, meg mindenre. Jó lenne, ha nekem is volna igazi apukám, mint a többi gyereknek. Még azt se bánnám, ha rosszat csinálok, megverne. Csak ne kiabálna édesanyámra, mikor részeg. És maradna velünk éjszakára. OTTÓ — Otthon, az Ojszőlő utcán mi hárman vagyunk testvérek. Én vagyok a második. Jutka még csak böl- csődés. Az én apám, amikor hazajön délután az erdőgazdaság műhelyéből, ahol ő lakatos, először mindig megmosakszik. Azután siet kis Jutkáért, mert édesanyám a szanatóriumban későig dolgozik, a bátyám és én meg itt a napköziben szokunk lenni. Az én apám be is fűt otthon, jó meleg van, mire hazamegyünk. Megkérdezi, milyen jegyet hoztunk. Sose örül nagyon, de nem is kiabál ránk. Leül a fotelba, és ha nincs Jó műsor a tv-ben, mindig újságot olvas. Én már egyszer voltam a műhelyben, ahol apukám dolgozik. Olyan nagy gépek vannak ott, amilyet még a bácsi sem látott. 0 azokat javítja mindig, addig, amíg működni nem kezd. Amikor ott voltam, éppen egy traktort csavarozott Vártam, amíg befejezi. Aztán ahogy elindult, az apám megtörölte a kezét és mosolygott egy kicsit Most a négy cébe Járok, de én nem akarok géplakatos lenni. Van tv-nk, az egyik este elromlott. Az én apám szétszedte, hogy megjavítsa. Akkor rájöttünk, hogy kiment a képcső, vihettük a GELKÁ-ba. Téta munkát, hogy más is dolgozzon, én is jól járjak. Ragaszkodtam a brigádvezetői poszthoz, hanem mint az ember ujja se egyforma, az emberek se. Hánytorgatni kezdték: kinek adtam több háztájit, miért írtam egy- bek-másnak kedvező arányú egységet, magamnak meg éjszaka hozattam haza gyanítható két szekér csöves tengerit, de a brigád keveset lát maga között a határban. Ki bírhatja soká: az ilyen szekálásokat? Szóvátettem, legyek magtáros. Itt viszont abba kötöttek bele némely rossz májúak, miből tudhatok két növendék bikát, öt sertést hizlalni. Került is az egyik leltározásnál valamennyi hiány, amit nehezen tudtam elbeszélni, arravaló hivatkozással, kissé nem úgy állok az íráskészséggel, mint az idő kívánná. Beismertem becsülettel e gyengémet és nyilvánítottam: megpróbálok ezen a téren is előre jutni. Nem lett érdemes, mivel másnak adták a magtárosságot. Sértődött szik tudni, én azóta mindig csak arra gondolok, tv-sze- relő leszek, hogy otthon is meg tudjam javítani a készüléket. Igaz, még erről nem beszéltünk otthon, de én már tudom, hogy a Kossuth gimnáziumba megyek, onnan meg majd a GELKÁ- ba tanulónak. Az én apám biztosan jónak fogja látni ezt. hiszen legutóbb sem vert meg, amikor rosszat csináltam. Csak azt mondta, többet elő ne forduljon. De úgy nézett rám. hogv nagyon izgultam. Tessék már mondani, jó lesz a tv-szerelés, vagy talán más legyek? ATTILA — Apukám villanyszerelő a tejipari vállalatnál. Ha hazajön, újságot szeret olvasni. Kétszer már kicserélte otthon a villanyt is. Akkor láttam, milyen érdekes a villany. Van amikor nagyon ideges. Tetszik tudni azért, mert kopognak az ajtón, éjszaka is. hogy menjen az üzembe, mert valami baj van. Engemet azért nem bánt. Vagy kétszer kaptam talán egy kis nyaklevest, de az nem fájt annyira. Anyukám beírónő egy hivatalban, ő is sokat dolgozik. Mi leszek, ha megnövök? Nem villanyszerelő, hanem katonatiszt, az, ami édesapám. Mert nekem ez a mostani csak apukám, édesapám már három éve más városban van, oda költözött, itthagyott bennünket. Én nem tudom, miért van ez így, anyukám sose beszél róla. Ritkán azért mégis találkozom édesapámmal. Karácsony előtt is itthon járt, eljött hozzám" a napközibe. Megcsókoltuk egymást, aztán beszélgettünk. Minden- ; félét kérdezett tőlem, mondta. hogy már milyen nagy fiú lettem. Én meg a szép ruháját figyeltem és a kabátját és a zsebét. Nem sokáig beszélgettünk, megcsókolt, belecsipett az arcomba, mondta, legyek jó fiú és siessek vissza a többihez tanulni, mert elmaradok. Elment. Én még néztem a sarokig. Láttam, milyen nagy zsebe volt, gondoltam abban van az ajándék, amit nekünk hozott. De nem hozott. Csak megcsókolt és elment. Tetszik tudni, ő az én édesapám, ez a mostani csak apukám... Angyal Sándor meg a kutya. Csak azt tettem, hogy elvállaltam a tanya őrzését. Hűvös, hosszú éjszakákon, szó ami szó, vágyik az ember a meleg dunna alá. Aztán, tudja az ördög, miképpen veszett el pár nyiszlet gerenda az épülő pajta mellől néhány léccel, sarokvassal. Kelle- metleneltem a dolgot, mondván: mire szövetkeztünk, ha az ember sehol nem végezheti nyugodtan a dolgát Visszabeszéltek. Legyen ezek után kellő akaratja valakinek. Én se vagyok érzéketlen vasból. Dolgozgatok, ahol éppen akad valami. Benne vagyok én a szövetkezésben szívvel lélekkel, de bizony az se helyes, ha a magam esetében elbürokratizálom a helyzetet. Kijavítottam a régi szekeret, egyes tehénjármot csináltattam, jó lesz a háztájiba járni a tehénnel gyalogolás helyett. Ott az a kis szőlő is, megkell babrálgat- ni, összeszedni a fürtjeit... Egy éve, fíSrszámadáskor mit se kaptam a szövetkezetben. Azt mondták, ötven egységem sincs. Dehát, ok ez arra? Megint ismétlem: erre szövetkezetünk? De azt is mondtam: majd segítek én magamon. Nem nyúltam a kis boromhoz, húsvét, pünkösd táján húsz forintot is megadnak literNégy év alatt 15 millió értékű munkát végeztek az ÉM Szabolcs-Szatmár megyei Építőipari Vállalat dolgozói a Fehérgyarmati Állami Gazdaságban. Felépült egy gépműhely, magtár, két 108 férőhelyes tehénistálló, két 5 ezer férőhelyes kacsa előnevelő, irodaház, munkásszálló, üzemi konyha, étterem. Valamennyi épület modern, a kor követelményének megfelelően felszerelt. Az állami gazdaság igazgatója és beruházási előadója mégis azt vallja: az ÉM jobban ért a jogszabályokhoz, mint az építkezéshez. Ha erősnek tűnik is ez a kijelentés, súlyos alapja van. Már a magtár építésénél fizetett a gazdaság 30 ezer forint kötbért — az építési engedély késése miatt. Döntőbizottság elé került a gépműhely ügye is. mert késve kapták a tervdokumentációkat. Aztán a kacsanevelők mennyezete az átadás után rövid idő múlva leszakadt. Az istállóknál az ÉM nem végezte el idejében a hiány- pótlási munkákat. Az irodaház és munkásszállás építésének határideje több mint Uj, modem, négyemeletes épület a Széchenyi utca elején. Házszám még nincs. Az udvar felőli részen még bontják az állványokat, a lépcsőházban vidám nótaszó, fütyörészés. Festik a mennyezetet, a korlátokat, de a boldog lakók többsége rriár beköltözött. Lim-lomok között, létrákat, különböző bútordarabokat kerülgetve találom az első emelet 1-ben a ház- felügyelőt, Baraté Endrénét. Ismerkedésre indulunk. — Lesz lift is — mutatja. A helyét meghagyták. Hogy mikor? Azt még nem tudjuk. „Vízkárosultak voltunk“ Harmadik emelet 8. Mátyás Sándorné nyit ajtót. Ontják a fűtőtestek a meleget. A törékeny fiatalasszony elnézést kér a felfordulásért, hellyel kínál. A gyerekek a tv-t nézik. — Sajnos mi vízkárosultak vagyunk. Mikor békéjéért. De a fenéjét, be virágzott, az apámnak még jó volt hordóban. Elfuccsolt vagy tízezer forint. Rajtam maradt az a büdös lötty. Közben hívtak dolgozni a szövetkezetbe ekkor is, sikkor is. Mentem volna én, de az eső mindig visszatartott. Rengetegszer esett tavaly nyáron. Most meg ott volt a szekerem is. Nem számított volna akadály, ha a vezetőség hallgat a szavamra. Azt mondtam, legyen a kapálás prémiuma legalább harminc százalék, plusz egység. Leintettek. Szóltam aratás előtt, vágjuk a gabonát két mázsa szemért egy holdat, írjuk hozzá az egységet, meg tegyünk hozzá egy kis közpénzes pálinkát, hogy ne érezzük meg annyira az erőveszteséget. Meg se hallgattak. Mit soroljam még? Elég az hozzá, szószátyárnak, dologkerülőnek tartanak. Meg is akartam mutatni az ellenkezőjét. Mondjanak akármit, mégis megvagyok. Arról viszont nem tehetek, hogy a szőlőm leve az idén hordómba se került, megette a sok esőben a peronoszpóra még érés előtt. Kevés tengerit, krumplit vittem haza ugyan a háztájiból, csak bizony, jó lett volna többet. Mint fél évvel eltolódott. Az ÉM 100 ezer forint késedelmi kötbért fizetett ez utóbbiért a gazdaságnak, és 27 ezer forint késedelmi kamatot a Beruházási Banknak. S mert nem végezték el idejében a hiánypótlási munkákat, a döntőbizottság ebben az ügyben újabb 22 ezer forint büntetés megfizetésére kötelezte az ÉM-et. Az üzemi konyha és étterem építésénél szintén határidő elcsúszás miatt az Építőipari Vállalatot újabb 147 ezer forint kötbér fizetésére kötelezték. Az ÉM pedig 139 ezer forint kötbérigényt jelentett be a munka akadályoztatása miatt. De mivel a konyhát és éttermet jóval a módosított határidőn túl készítették el, az ÉM újabb 150 ezer forintot fizet. Kötbér és kamat: a két vállalat kapcsolata ilyen irányba tolódott. Ahelyett, hogy mindkét részről jobban szervezték volna a munkát, és természetesen az ÉM a minőségi munkára is nagyobb gondot fordított volna. Mert hiába hivatkozik a kivitelező a különböző objektív akadályokra, a hiánypótlási munkák késedelmes elvégzésére, a rossz minőségű kivitelezésre nem lehet indokot találni. Ami kötbért a két vállalat — és nagyobb részt az ÉM — egymásnak fizetett és fizet, abból minden bizonnyal egy plusz tehénistállót, vagy más gazdasági épületet emelhettek volna. A kötbér viszont csak egyik része annak a veszteségnek, ami a vállalatokat és egyben a népgazdaságot is érte. Az épületek késedelmes. rendeltetésszerű üzembe állítása sokkal nagyobb károkat okozott és okoz. A Fehérgyarmati Állami Gazdaság kombinált épületeit műszakilag már átadták. Ez azonban még nem jelenti, hogy a kivitelező az épületeken a követelményeknek megfelelően mindent elvégzett. A hiánypótlási munkák elvégzése várat magára Meglehet, ez a már így is tetemes kötbérköltségeket újabbakkal tetőzi. Vajon kinek használ az ilyen szervezetlen, időt és pénzt pazarló munka? A népgazdaságnak semmi esetre sem! Seres Ernő Házszáma még nincs vetkezett a szerencsétlenség, a Tompa Mihály utcáról egy szükséglakásba költöztettek, de annak a fele meg kidőlt, lakhatatlanná vált — magyarázza Mátyás- né. Mátyás Sándor hegesztő és öttagú családja már itt töltötte a két ünnepet. — Igazán nagy örömmel köszöntött ránk az új év. Ha látta volna á kislányomat. Hogy örült a fürdőkádnak. Szegénykém még soha nem látott. Egyszerre kellett mind a három gyereket beletenni a vízbe, s nem akartak kijönni belőle. — Várjuk a gáz bekapcsolását. Ez az egyetlen kívánság. Nádfedeles, földes szobából Negyedik emelet 12. Hercegfalvi Attiláné a kezét törli. — Mosás? — érdeklődik a házfelügyelőnő. — Igen. Itt már nem kell melegíteni, csak megnyitni a csapot. amennyi szénát összehord- tam a tehénnel. Igaz, nem restelltem éjszaka is menni. Bár megjegyzem, jobban tettem így. Nappal, a világ szeme sokat lát, aztán, mindig vannak irigyek, hogy honnan hozom én a takarmányt. Nem elég nekik, hogy benne vagyok a szövetkezetben, abban, amelyikben az egész falu._ Most megint zárszámadás lesz. Hallom, megér egy egység vagy negyven forint körül. Hozzá a prémiumok. Mert ami igaz az igaz, megkapálták rendesen a határt a sok eső ellenére is, meg learatták a gabonát, előkészítették, elszállították a tervezett állatokat, miegymást. És nekem megint, ötven egységem ha van. A feleségem hozott hozzá úgy háromszor formán. Igen a feleségem. Áldott jó asszony, szereti a családot, igyekvő. Most mégis, kis nézeteltérésem van vele. Azt mondja, semmirekellő, élhetetlen vagyok. Változzak meg, vagy... Szóval, komolyabb köztünk a helyzet, mint kicsi eltérés. Hogy ő szégyell engem. Hát tehetők én mindenről? Fájlalom a dolgot. Ez az új esztendő problémája nekem. Nagyon meggondolkoztat... Asztalos Bálint I Mi nagyon rossz körülmények közül kerültünk ebbe a szép lakásba. Nádas, földes, lámpavilágítá- sú házból. Egy szűk lyukból. Férje a TITÁSZ-nál dolgozik. Kőműves. — Van-e valami panasz? — érdeklődik a házfelügyelő. — A parkettel volt egy kis hiba, de hogy szóltunk, azonnal megjavították. Nagyon örül a férjem, meg a kislányom a fürdőkádnak... Nem volt nekünk soha. Végtelen boldogok vagyunk, öt esztendeig kérelmeztem a lakást. Végre igazi otthonunk van. Nem is tudom, kinek legyek hálós — s arcán az elégedettség, s nyugalom sugárzik, ' „Örül apu, anyu, rége a veszekedésnek" Az apa szerszámlakatos, az anya a ruhagyárban varrónő. Pisti és Laci az iskolanapköziben, Gyöngyi az óvodában. Az ötödikes ifjú Kiss Miklós fogad a harmadik emelet 7-ben. — Honnan költöztetek ide? — A Keskeny utcából. Befolyt a víz a lakásba és penészes volt. Sok veszekedés volt miatta édesapám és édesanyám között. Édesanyám többször mondta, ha nem kap lakást, nem is tudja, mit csinál. Apu meg dolgozni is alig tudott emiatt az üzemben. — Míg ott laktunk, lavórban fürdöttünk. Most meg külön is alszunk, nem úgy, mint a régi lakásban. Hárman is feküdtünk egy ágyban. Pisti, Laci és én. Most minden szobába kettő jut, mert három szobánk van. Ézt ebédlőnek neveztük el. Itt nyugodtan tanulhatok. Egyedül. Eddig négyes tanuló Voltam, de nem tanulhattam otthon nyugodtan. Nem volt hol. Talán ké'őbb ötös is lehetek... örül apu, anyu, vége a veszekedésnek. És ennek nagyon örülök. Igaz tegnap is volt egy kis veszekedés, mert apu csinálta a függönytartót és a fal picit megrepedt. Ebből. De én-> nek könnyen vége lett. Búcsúzunk. A festők a létrákon fütyörészve mesze-i lik a lépcsőházat. Az utolsó simításokat végzik. Farkas Kálmán JtL&íi&Lég,
