Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-08 / 6. szám
Az űi álintézkedés hatása Takarékosság, hosszú távon Véget ért az esztendő, amelynek kísérő jelzőjévé vált ez a szó: takarékosság. Ebből viszont, a logika szabályai szerint az következnék, hogy szilveszter éjféli órakongatástól számítva, vége a garasoskodásnak, elvégre befejeződött a „takarékosság éve.” A több mint egy esztendeje hozott párthatározat — időbeli határ nélkül’ — társadalmi méretű ' harcot indított a pazarlás minden tünete ellen. Mégis köztudomású, hogy gazdaságivállalati körökben szinte a iellebezhetetlen érv rangjára emelkedett a „takarékosság éve”; erre hivatkoztak, ha bármilyen — indokolt, vagy felesleges — többletkiadás elhárítása vált szükségessé. Ám ha kissé alaposabban meggondoljuk, különösebb bizonyítás nélkül is nyilvánvalóvá válik, hogy a határidős takarékoskodás gazdasági „fából vaskarika”. A pazarlás is, a takarékosság is olyan fogalom amely nem szorítható időbeli határok közé, nemcsak országos, de személyes értelmezésben sem, hiszen miféle gazdálkodásnak minő- síthetnők, ha valaki ebben a hónapban eltékozolná a fizetését, elsejétől számítva pedig kuporgatná a filléreket is? Gazdálkodni eleve azt jelenti: optimális eredményre törekedni, tehát a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt elemi. Lényegében tehát azt mondhatjuk; a vállalati, illetve az országos gazdál- kódás nem csupán azt az elemi követelményt támasztja a felelős szakemberekkel szemben, hogy minden időben akadályozzák meg a közpénzek felesleges kiadását, hanem hogy minden döntésük a ráfordítások optimális hozamát, eredményét célozza! Márpedig ilyen nézőpontból vizsgálódva — s a gazdálkodást csakis így lehet megítélni! — a takarékosságot sem fogalmilag, sem gyakorlatilag nem szabad kiemelni összefüggései közül, magyarán: nem lehet a gazdálkodásra általában vonatkozó törvényszerűségek nélkül értelmezni. Ez a mérce lehet az egyedül helyes mérlegelési alap annak eldöntésekor: kiadjunk-« pénzt ilyen vagy olyan célra — hiszen csak így, tehát a gazdálkodás látószögéből nézve kapunk feleletet arra, vajon a ráfordítás mit „hoz” a mérleg bevételi oldalán. Már-már talán felesleges ismétlésnek tűnhet a közgazdaság e közismert igazságát ilyen hosszas elvi fejtegetéssel felvázolni. A hétköznapok gyakorlati tapasztalatai arra mutatnak, hogy mindez mégsem olyan köztudomású. Egyebek között erre utal a széles körben elterjedt feltételezés, hogy 1965 — a takarékosság éve volt. Ha csupán értelmezési félreértésről lenne szó — gazdasági következmények nélkül •*—, az még nem okozna különösebb bajt. De a takarékosság kiragadása az imént említett gazdasági összefüggésekből, konkrét kézzel fogható hátrányokhoz is vezet. Az egyik ilyen hátrány abban foglalható Össze, hogy a záros határidőig érvényes takarékosság valósággal csábít a felületes, formális és ezért csak látszólag eredményes megoldásokra. Közismert, hogy év közben voltak is ilyen tünetek; egyes vállalatoknál, intézményeknél egész sor efféle látszatintézkedést hoztak egy helyütt a gémkapocs megtakarítást, másutt az írógéppapír mindkét oldalára gépelést rendelve el. Hatásukban sokkal jelentősebbek — mert lényegesen károsabbak — azok a formális intézkedések, amelyek a „ráfordítás-eredmény” elvét megkerülve, olyan kiadásokat is megakadályoztak a takarékosságra hivatkozva, amelyek sokkal nagyobb bevételektől fosztották meg a vállalatot. Az egyik gépipari üzemben például olyan szerszámok, tartozékok beszerzését állították le, amelyek használatával a sok millió értékű, korszerű gépek kihasználása a jelenlegi többszörösére emelkedett Volna. Aligha kell bizonyítani, hogy ilyen esetekben a takarékosság valójában ellentétévé, pazarlássá változik. A gazdálkodási körülményekből kiemelt takarékosság káros következményei sorában, talán az előbbieknél is lényegesebb az a hatás, hogy a látszatmegoldások elterelhetik a figyelmet az optimális eredményeket alapjaiban befolyásoló tényezőkről. Természetesen nem a „sok kicsi sokra megy” elv érvénytelenítése, ha például az említett írógéppapír-ügyet a formális megoldások ko2é soroljuk. De bármilyen fontosak is a megtakarítható fillérek — az ezer vagy millió forintok még fontosabbak! Jóllehet, az alapvétő gazdasági mutatók egész sor eredményt jeleznek az 1965, évi gazdálkodás mérlegében — elég példaként csak arra utalni, hogy a termelés növekedése mintegy 85 százalékban a termelékenységi forrásból származott — mégis, sok olyan ponton kezdeti, mérsékelt az előrehaladás, amelyet pedig méltán sorolhatunk a tá- gabb értelmezésű „takarékosság” címszó alá. A gondolatsor végül is oda vezet, hogy a gazdálkodás egészében behelyezhető a takarékosság fogalomkörébe! Természetesen ez semmit nem von le abból az elemi követelményből, hogy a takarékosság kiindulópontja: a nyilvánvaló pazarlások megakadályozása, a felesleges kiadások elhárítása. Am a lényeg csak ennek érvényesítése után következik: a minden részletében optimális, hatékony gazdálkodás, természetesen — határidő nélkül! T. A. Kovác?tanulók Az ajak! Búzakalász Tsz kovácsmühclycbcn három tanuló, Hajdú Mihály, Dolhai János és Csuka Ferenc már önállóan készítik a vasaláshoz szükséges patkókat. Van olyan eset is, amikor tanácsra van szükségük. Ilyenkor «ívesen segítenek az idősebbek. Foto: Hammel József Másfél milliós jövedelemtöbblet Zárszámadás és tervkészítés Beregsurányhan Zárszámadásra készül a Beregdaróc—beregsurányi Barátság Tsz, de nem kisebb érdeklődéssel számolgatják az árrendezéssel kapcsolatban az új tervezés lehetőségeit. A megye távoli, északkeleti csücskében különlegesen sajátos helyzete van ennek a szövetkezetnek. Városoktól, piacóktól mesz- sze esik, legközelebbi vasútállomása csaknem harminc kilométerre van. így minden, a közös gazdálkodást érintő intézkedésnek kétszeres a jelentősége. A szövetkezeteknek nagyobb önállóságot, a realitásnak megfelelő — közelmúltban megjelent — termelési és tervkészítési intézkedéssel máris számot vetettek. Idén nem erőltetik a konyhakertészetet, amelynek termékeit vagy későn tudták csak értékesíteni, vagy szállításainál következett be minőségromlás. Vesztes a tsz maradt. Tekintettel a kevés abraktakarmány termelésre alkalmas területükre, lemondanak a legabrakigé- nyesebb állat, a baromfi tartásáról. Helyette a tömegtakarmányt hasznosító állattenyésztést fejlesztik. Idén például, négy és fél ezer hold közös terület után több, mint 2500 mázsa húst adnak az országnak. S persze, továbbra is végzik a szükséges kenyérgabona és egyéb, náluk is jó eredményt adó termények termelését, elsősorban a napraforgóét, dohányét. És most itt az árrendezés is. A készülő termelési és értékesítési tervet érdemes alaposan átgondolni, módosítani. Szárka Sándor elnök már adatokat mond. Ahogy számítják, kövér Szarvasmarha értékesítés után 550—360 ezer forinttál több bevételhez jut a szövetkezet az árrendezéssel. Hízott sertésért mintegy 110, tejét t 60, gyapjúért 55 ezer forinttal kap nagyobb ösz- szegét a szövetkezet. Tervteljesítés esetén. Szántóföldi termelésnél kenyérgabonánál 480, napraforgónál 110 ezer forintot jelent a közösnek az új árpolitika. Jelentős ösztönzés ez a többre, a jobbra. A kenyérgabona területén belül növelik az intenzív búza területét. Szarvaskerep és egynyári takarmányok (Szö- szösbükköny, borsókeverék) rovására több lucematerületet tartanak. A termények minőségét, mennyiségét szükség esetén csőkutas esőztető öntözéssel fokozzák 600 hold kapás és ta- karmányos területen, 200 hold legelőn és 50 hold törpe gyümölcsösben. Több gondot fordítanak a minőségre az állattenyésztésben is. Szendrei Kálmán főagronómus, illusztrálás képpen többek között megjegyzi: érdemesebb példáid 80 vágómarhát 450 mázsa súlyban értékesíteni, mint 100 darabot ugyanannyi súlyban. A tsz nyeresége — csak ilyen tétel mellett is — megközelítheti a százezer forintot. Értelme van tehát, hogy a készülő tervben előtérbe kerül a minőség javítása ügy, hogy a tavalyinál mégis több terményt, húst és állati termékeket értékesítsenek, adottságuknak megfelelően ■ legfőképp kenyérgabonát, napraforgót, dohányt, kövér sertést, tejet, gyapjút. Helyeslik, hogy az árrendezésre esztendő kezdetén kerül sor. Figyelembe vehetik — veszik is! — a tervkészítésnél. Előzetes becslés szerint közel másfél millió forintot jelent az árrendezés a tsz-nek. De hozzáteszik még azt is, hogy jó hatása van a faluban a több gyermekes tsz- tagok fokozottabb állami segélyezésének, az egyes kereskedelmi cikkek árnormalizálásának, amely elsősorban a fizikai dolgozói?- előnyére van. A mostani terv véglegessé tételében, jó valóra váltásában ezzel is számolnak. S mi lesz a másfél millió forinttal7 — Nagy szükség Van rá, — magyarázza az elnök. Bár nem tartozunk a gyenge szövetkezetek közé, de a mostani szinten Sem akarunk vesztegelni. Természetesen, az árrendezésből származó bevétel kétharmadát a tsz fejlesztésére, amortizációs alap létesítésére fordítjuk. Erő- és munkagépeink kopnak, használódnak, új kell helyettük. Munkájuk intenzitásával megtermelik ugyan a maguk veszteségét, de eddig — a tagok keresetének növelését nézve — nem törődhettünk kellően a géppark veszteségének fedezettartalékával. Most erre is lehetőségünk nyílik, ami végeredményben mégis csak a közös javat, gyarapodását jelenti. Asztalos Bálint A. „százötfvenedik“ krónikái» A járási pártbizottság december elsejei ülésének beszámolója az utolsó helyen említetté a Nyírbátori Vas- tömegcikkipari Vállalatot. Mit is lehetett akkor mondani erről az üzemről, ahol az exportra gyártott 150 darab, összesen tizenkét és fél millió forint értékű napellenzóből az év tizenegy hónapjában csupán százat készítettek el? Még ötven darabot egy hónap alatt? Nem. Ezt az elmaradást már nem lehet behozni. A 26 millió forintos éves tervben ez olyan nagy kiesés, amiből feltétlenül súlyos tervelmaradás származik, A párttitkár; „Bízom az emberek- bet)“ Az ülésre meghívott Nó- tin János üzemi párttitkár a beszámoló után szót kért. — A térvet teljesíteni fogjuk — mondta. Az ülés után többen is megkérdezték: „Komolyan gondoltad?” Aztán: „Lehetetlent ígértél Nótin elvtárs.” — Bízom az emberekben... — jelentette ki a párttitkár nyugodtan. Az emberek valóban megértették, hogy nemcsak a vállalat hírneve forog kockán, hanem a léte is. Anyagellátási problémák — ha nem is olyan nagy mértékben, mint év közben továbbra is voltak. Az anyag legtöbbször a gépkocsiról egyenesen a daraboló gépekbe került. Sokszor csak a portás máfadt a helyén, a többiek — az udvarrendezőtől a főkönyvelőig — mind a napellenzők- tVl foglalatoskodtak. Műszakuk letöltése után még a csikótűzhely gyártók is segítettek. Senki sem panaszkodott a túlmunkák és ä vasárnapi műszakok miatt. Egyik alkalommal este nyolc órára jelezték az anyag érkezését. Az anyagmozgatók reggel hatig várták, de a szállítmány nem érkezett meg, pedig nagy szükség lett volna rá. „Biztosan elakadtak valahol*’ gondolták és fáradtán, álmosan hazaindulták.., Az Árpád utcában találkoztak a gépkocsival. Senki sem utasította őket, de visszatértek. Valaki üzent a darabotoknak, s mire a rakodás megkezdődött, már zúgtak is a gépeli. — Emberfeletti munka volt ez — mondja Szabolcsi Pál gépésztechnikus, a termelési osztály vezetője. — Sokszor voltam már olyan helyzetben is, hogy restelltem újabb munkát adni. Láttam, fáradtak az emberek. De az első szóra csinálták mindig. Pedig az időjárás sem kedvezett. Az alkatrészek festését úgy oldották meg, hogy a csarnokot éjszakára festőműhellyé alakították át. Reggel a megszáradt darabokat kirakták és a szabadban folytatták a munkát, A hó és az eső ellen az úttörőktől kölcsönkért ponyvákkal Védekeztek. Fedett hely így sem mindenkinek jutott. — December 17-én elkészült az Utolsó, a sZázötve- nedik napellenző is — fejezi be a beszélgetést a pérttitkáf, aki mindvégig ott volt az emberekkel. Kikisérték, mint egy családtagot Hátra Volt még a csomagolás, a ládák készítése. Mindenki rááilt, akinek csak kalapács jutott. Karácsony előtt egy nappal, este kilenc órakor rakták vagonba az utolsó napellenzőt. Úgy kísértek ki az állomásra, mint valami hosz- szú útra induló „családtagot”. Pezsgőbontásra csak azért hem került sor, ifiért az utasellátó már tömve volt az ünnepekre utazó, vidám vendégekkel. Az ünnepeket pihenésre szánták. Az igazi. ünnep nekik az Volt, Hogy elegét tettek terv- és exportköté- lezettségüknek, megvédtek a vállalat becsületét. Tóth Árpád MEGJEGYZÉS: Szervezés dolga Vásárosnaményban építik az első társasházat. Négy család szövetkezett, hogy korszerű, kényelmes otthont teremtsen. Először a tsz-közi önálló építőipari vállalkozással kezdték a munkát. Elképzeléseiket egyedi terv alapján igyekeztek megvalósítani, A vállalkozás — bár vele semmilyen szerződést vagy megállapodást nem kötöttek — hatalmas gödröt ásott, hogy a szükséges süllyesztett garázsnak hely legyeh. Akkor azonban még nem készítétiék él az építés költségvetését, illetve amit készítettek, azt az OTP még nem hagyta jóvá. Az építkezés az ősszel kezdődött. Amikor az OTP —» egységes árak alapján — jóváhagyta á ház költségvetését, az összeg körülbelül 100 ezer forinttal emelkedett. Akkor a társásház tulajdonosai meggondolták magukat, és az építkezés folytatásával a Kisvárdai Építőipari Ktsz-t bízták még* az egyedi tervről pedig típustervre térték át. A ktsz első dolga az volt, — mivel a terv megváltozott, — hógy a kiásott gödröt betemették. Most már majdnem felhúzták a földszinti részt, a hideg miatt azonban le kellett állni a további folytatásról. Hogy az építtetők hanyagul és ésszerűtlenül jártak el? Istenem, az ő zsebükre mégy... De a felügyelő szervek hamarabb figyelhettek volna a történtekre. Mert a naményi emberek számontartják az első társasház Sorsát. És látják, miként megy az építkezés. S ez a négy lakás az eddigiek Szerint aligha lesz jó propaganda a továbbiakhoz. (ki) Zárójelben? Munkásokkal beszélgettem az egyik nyíregyházi építkezésnél. A brigádvezető rendié elmagyarázott, megmutogatott mindent, ami csak érdekelt. Menet közben megjegyezte, hogy bár nincs mérnöki diplomája, Vagy technikusi oklevele, mégsem ért egyet a tervező elképzelésével. Hivatkozott huszonöt éves szakmái gyakorlatára, aminek alapján ő sokkal egyszerűbb és mégis praktikusabb megoldást tudna javasolni. Munkatársai helyeslőén bólintottak. Már nyúltam is a jegyzetfüzetemért, de hirtelen megfogta a kezemet. 80 százalékkal nő a konzervgyári export A konzervgyárban gyakorlatilag holtszezon Van, a szállítás mégsem szünetel. Irányvonalokkal viszik a zakuszkát, a befőtteket, ízeket külföldre. A gyár már megkötötte az idei termeltetési szerződéseket, Hajdú, Borsód és Szabolcs megyében közel négyezer Vagon zöldséget, gyümölcsöt fognak felvásárolni, S ezt 1966-ban mind „elfogyasztja” a gyár. Elkészült aZ Idei terv Is. Eszerint tovább nőnek a konzervgyár exportkötelezettségei: az idén nyolcvan százalékkal többet fognak külföldre szállítani, mint 1965-ben. — Ezt nehogy megírja. Csupán zárójelben, mondtam ... A brigádvezető okos dolgot mondott. Lehet, hogy a mérnöki számítások megdön- téfiék állítását, de mindenesetre érdemes lett volna beszélgetni, vitatkozni róla. Hasznos dolog a tervezőnek, de a munkásnak Is, mégha nem huszonöt, hanem annál jóval kevesebb gyakorlati év áll is mögötte. Érezte, hogy igaza van, de miért kellett mindezt zárójelbe mondani? A bátor, őszinte hangra mindenütt szükség van. A megalapozott, helyes elképzelés nem indulhat el a megvalósulás útján, ha senki sem hallja. S mégha tévedett is! Ezért igazán nem kerülhet hátrányos helyzetbe. A vitára, javaslatokra szükség van, zárójelen kívül is! (hí) 1966. január 8.
