Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-23 / 20. szám
Eredményhirdető és időjelző készüléket kap a nyíregyházi stadion Ű/abb létesítményekkel gazda“ getiik városunk sportközpontja Minden idők legnagyobb küzdelme lesz Londonban Szovjet főedző a brazilokról a moszkvai 0:3 és riói 2:2 után A nyíregyházi stadion az elmúlt két évben jelentősen bővült. A tavaszi sportévad kezdetére ismét versenyek, mérkőzések rendezésére kész állapotban fogadja a sportolókat — s az idei évben néhány igen fontos létesítménnyel gazdagodik. Mindezekről a Városi Testnevelési és Sportszövetség elnöke tájékoztatott bennünket 4 tömegsport érdekében — Ez évi új létesítményeink közül első helyen a közelmúltban épített kézilabda-pályát említeném meg. Azért is, mert ezt a késő ősz folyamán készítettük eL Jelentősége nagy, meri; a kézilabdázók mellett es a pálya elsősorban az egyre nagyobb tömegeket mozgató kispályás labdarútervek szerint, a nyár folyamán már átadják rendeltetésének. Parkosítás — korszerűsítés A stadion összeképe is tovább javul. Idén is 120 ezer forintot fordít a VTS a nyíregyházi sportkombinát parkosítására. Az elmúlt évben parkosított területek idén is megmaradnak. A kosárlabda és a kézilabda versenypálya közötti háromszög alakú terület is parkosításra kerül tavasszal. Ezen a területen padokat is elhelyeznek majd, s pihenőhelynek képezik ki. Javulás várható idén a stadion hangosító berendezésében. Idén a sporteseményeken hét nagy teljesítményű hangszóró szolgálja majd a közönség felvilágosítását. A labdarúgó játéktér körül is lesz módosítás. A futópálya és a nézőtér közötti füves sávokban virágágyásokat helyeznek el. A stadion északi kapuja fölött pedig idén már működni fog az eredményjelző és időjelző készülék. A tekepálya segíteni fog Örömmel vettük tudomásul a jelenleg is komoly létesítményekkel rendelkező nyíregyházi stadion ez évi újabb fejlődését. Azonban egy kérdést — mely évről évre problémát okoz a stadionban — feltettünk a VTS elnökének: — Várható-e enyhülés a stadion öltöző gondjaiban? — Reméljük, hogy hamarosan — válaszolta —, ugyanis a korábban említett új tekepálya a kötelező járulékos helyiségekkel, így öltözőkkel együtt épül majd fel. S e létesítmény öltözői mindenképpen nagy segítséget jelentenek a sportolók elhelyezésében. Bézi László Mint ismeretes a labdarúgó-világbajnokság tizenha. tos mezőnyében válogatottunk Brazíliával került egy csoportba. Az elmúlt években a szovjet válogatott több ízben találkozott a brazilok legjobb tizenegyével. 1965 egyik legjelentősebb találkozójaként könyvelték el a Brazília—Szovjetunió mérkőzést Amíg az első, a moszkvai összecsapáson a brazilok 3:0 arányban győztek, addig Rio de Janeiróban — nem kis meglepetésre — 2:2 volt az eredménjt. Számunkra is rendkívül tanulságos tehát a szovjet válogatott főedzőjének, Nyikoláj Morozovnak a nyilatkozata — Nem kétséges, — mondotta — a leghevesebb mérkőzésünket a brazilok ellen vívtuk a dél-amerikai turnén. — Már a moszkvai találkozón felfigyeltem artra, hogy a brazil csatárok nem kedvelik túlságosan a védőfeladatokat, nem szívesen mennek hátra segíteni a hátsó alakzatoknak, tehát váratlan, gyors támadásokkal érhetünk el csak eredményt, arra kellett törekednünk, hogy ne legyen idejük a szervezett védekezésre. Technikai téren gyengébbek vagyunk náluk, de azt több mozgással, erőteljes játékkal ellensúlyozni lehet. Nos, feltevéseimben nem csalatkoztam. Amikor a második félidőben a pályán megjelent a 19 éves középcsatár, Anatolij Banyisevszkij, s új taktikai elgondolás szerint kezdtünk játszani, sok kellemetlen percet szereztünk ellenfelünknek. Ha Manga nem véd olyan kiválóan, s csatáraink csak a helyzetek egy részét realizálják, aligha szenvedünk ilyen arányú vereséget. De ami nem sikerűit Moszkvában, az sikerűit Rióban. Sajnálattal állapítottam meg viszont azt, hogy együttesünk gyorsasága csökkent. — Hogyan vélekedik a riói, szenzációnak számító 2:2-ről? — Majdnem ugyanazzal a csapattal álltunk fel, mint Moszkvában. Én azonban nem értekelem túl ez* az eredményt. Arra gondolok, hogy a brazilok edzője vigyázott: nehogy bepillantsunk a kulisszák mögé. azaz nem fedte fed „lapjait’'. Számos fiatal van csapatukban, akik meglepően jól helyettesítik a kétszeres világbajnok csapat kiöregedett tagjait. Elég megemlítenem Ger- sont, Jairzihnól. Az Utóbbi hamarosan talán még jobb játékos lesz, mint a „megfoghatalan kismadár”, Garrincha. a csodaszélső. A brazil eredményt meg maga Feola is meglepőnek tartotta. Nem várta, hogy a szovjet csapat képes lesz a moszkvainál jobb teljesítménnyel kirukkolni. — Hogy mi lesz Angliában? Egy biztos: egyetlen VB-n nem volt még olyan küzdelem, mint amilyen a mostani« várható. gó-mérkőzések lejátszására----- ———--------------------------------------1 — szolgálna. Ez a sportág — mert már annak lehet ne- Sportolókkal négy szemközt vezni — a nyíregyházi üzemek intézmények dolgozóinak nagy tömegeit foglalkoztatja. A sportról és a munkáról — Ugyancsak a tömegsport céljait szolgálja a tavasz folyamán megépítendő újabb, immár harmadik röplabda- pálya. Nyíregyházán hihetetlen mértékben megnőtt az úttörők között a röplabdasport iránti érdeklődés. A csapatok szinte gombamódra szaporodnak. S a fiatal gyerekek rendszeres sportolásához, a velük való szakszerű foglalkozáshoz elengedhetetlenül szükséges számukra egy külön pálya. Tekepálya épül A stadion ezek mellett még egy jelentős létesítményei is gazdagszik az 1966-os esztendőben. Az Építőipari Vállalat korábbi tekepályáját ugyanis megszüntették, s a vállalat a stadion vezetőivel, illetve a VTS-sel egyetértésben úgy döntött, hogy a stadion területén építenek egy korszerű, új tekepályát, mely négy dobósávos, s a legkomolyabb szintű versenyek, bajnokságok lebonyolítására is alkalmas lesz. Hogy a stadion melyik részén épül e létesítmény, pillanatnyilag még nem dőlt el, de a közeljövőben véglegesen kijelölik helyét, s a Újsághír: „A Megyei TS tanácsának januári ülésén három olyan sportolót, Fazekas Ildikót, Cselovszkl Lászlót és Piltsuk Józsefet, aki munkahelyén, vrgy az iskolában is példámmá: óan ál'ta meg a helyét 19G5, évben, az elnökség külön tárgyjutalomban részesített”. Matematika es atlétika Fazekas Ildikó, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium negyedikes tanulója, az NYVSC atlétája. — Négy éve az volt a problémám, hogy gyógytornára, vagy sportiskolába javasoljam — mondja róla Seregi Ervin, az edzője. Alaposan igazolta a jó választást: kiváló sportoló lett. Száztól nyolcszázig minden futószámban ott van a megyei ranglista élén. Kétszázon másfél másodperc hiányzik neki az elsőosztályú szinthez. — Nem is tudnám elképzelni az iskolát sport nélkül. Kell a kikapcsolódás, utána frissen sokkal jobban megy a tanulás is — kommentálja röviden az összefüggéseket. A középiskolában valamennyi bizonyítványa kitűnő volt. Most egyetemi felvételire készül. Kedvenc tantárgyai a matematika és a fizika. Villamosmérnöki karra pályázik. Napi programja változatos: délelőtt iskola, a délutánok a szakkör, az egyetemi előkészítő, a KISZ-titkári munka és természetesen a sport között oszlanak meg. 1966. évi tervei: sikeres felvételi, 27 másodpercen belüli eredmény 200 méteren. Eddigi eredményei alapján mindkettő reális. A csapatsiker — egyéni siker Cselovszky László, a Nyíregyházi Kárpitos Ktsz dolgozója, a Munkás NB II-ős kézilabdacsapatának kapusa. — Tizenhajmadik éve dolgozom egy helyen, itt voltam ipari tanuló és azóta megszakítás nélkül vagyok tagja ennek a kollektívának. A kézilabdával 1955-ben kötöttem barátságot, azóta egy csapatban játszom, hat éve vagyok az első csapat kapusa. Nagyon szeretem a munkámat, még sohasem jutott eszembe, hogy akár egy íróasztalért is otthagyjam. A sportban A cél: az III. Tiszalöki híradás A Tiszalöki HSC a közelmúltban tartotta meg vezetőségválasztó közgyűlését. A sportköri tagság elnöknek Ferenczy Ákost választotta meg, az új elnökség hét tagja a vízi erőműben dolgozik, nyolc vezetőségi tag pedig a község lakosai közül került ki. A sportkör új vezetősége reális tervet dolgozott ki az 1966-os esztendőre: labdarúgó, asztalitenisz, sakk, röplabda és vízisport (csónakversenyzés, úszósport stb.) szakosztályt fog működtetni. A község labdarúgó-csapata 20 fővel már megkezdte a bajnokságra való felkészülést. Célul tűzték, hogy az első három között végezzenek, s van olyan elképzelésük is, hogy szeretnének „becsúszni” az NB III-ba. Az I. csapat mellett 15 tagú ifjúsági keret, s 15 tagú tartalékcsapat létesítését tervezik. Ezeket a megfelelő bajnokságokban akarják az év folyamán versenyeztetni. A község évek óta hírneves asztaliteniszező gárdája az elmúlt évben a második helyen végzett. Idén céljuk a megyei bajnokság megnyerése, s ezután sikerrel akarnak majd szerepelni az NB II-be jutásért való osztályozón is. Még egy labdarúgó-újdonság; a felnőtt labdarúgócsapat tagjai elhatározták, Hogy az idén megnyerik a sportszerűségi versenyt. Akik ismerik, hogy az elmúlt évben Tiszalök pá* lyáját hosszabb időre betiltották, azok kellően tudják értékelni az elhatározás jelentőségét. A sportkör egyébként nem kíván tisztán csak állami támogatásból működni. Tag- szervezést kezdtek, s az év folyamán ezer forintot akarnak tagdíjakból beszedni. 1966-ban tervezik megvalósításához a községi tanácstól is kapnák 12 ezer forint támogatást községfejlesztési alapból. A sportkedvelő tiszalökiek a tanács hozzájárulását 100 ezer forint értékű társadalmi munkával toldották meg. Egy új pálya építését tervezik ily módon, s e pálya alapja lenne egy későbbi, járási sport- kombinátnak. legnagyobb sikereimnek a csapat eredknényét tartom, azt, hogy bekerültünk az NB II-be, és ott is megálltuk a helyünket. Most 26 éves, még sokáig szeretne kézilabdázni. Rendszeres olvasója a szak- folyóiratoknak, az edzéseken mindig ott van — hetente ötször. Ez kettővel több, mint a kötelező. — Munka és sport? Ha szükség van a ktsz kérés nélkül is segít. Ismerik a sportmunkámat is. Elvtelen engedményeket nem tudnék kérni... Hűtőgépek és NB l-B Piltsuk József, a Vegyes Szerelő Szakipari Ktsz háztartási gépjavító részlegének dolgozója, a Nyíregyházi Spartacus NB I-B-s labdarúgó-csapatának játékosa. Az 1965-ös bajnoki évadban 30 mérkőzésből 29-em védte a Spartacus kapuját — Bács megyében, a Ma- darasi FSK-nál igazoltak 1958 elején. Tizennégy éves voltam akkor. Három év múlva Pest mellé, Háros- ra, az Építőkbe kerültem. Itt lettem ifjúsági válogatott, és innen kerültem az Újpesti Dózsába 1962-ban. Az ifi és a tartalékcsapatban játszottam. 1963. augusztusa óta játszom a Nyíregyházi Spartacusban. Ügy érzem, megtaláltam a helyem, szeretem a csapatot, a labdarúgást. — A háztartási hűtőgépek agregátcseréjét végzi Piltsuk József — mondja róla Man- zák József, a részleg vezetője. — Az itt töltött másfél év alatt igyekvő embernek ismertük meg, kifogásunk nem volt ellane. Amikor nincs mérkőzés, mindennap reggel nyolckor már a munkahelyén van. A rábízott munkát önállóan, felelőséggel végzi. Három ember. Sportolók. Háram különböző jellem, életpálya. Egyben azonban megegyeznek: a sportot szívesen, kedvvel űzi, jó eredményeket érnek el. A sikerek azonban nem tették elbizakodottá őket. Mindhárman azt vallják: a munka, a tanulás az elsődleges. És ez adja meg sportteljesítményük igazi értékét. Marik Sándor Testnevelési órán A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium I. d. osztályos tanulóit mutatja be felvételünk testnevelési óra közben, amint épp tornagyakorlatokat végeznek. Elek Emil fefc. Asztalitenisz: Rajt a városi csapatbajnokságban A Nyíregyházi Városi Testnevelési és Sportszövetség elkészítette a városi asztalitenisz csapatbajnokság sorsolását. A bajnokságban résztvevő 14 csapatnak az alábbi párosításban kell lejátszani az első forduló találkozóit: Lendület—Erdőgazdaság, TÜZÉP—Petőfi III, Almatároló—Gumigyár, Vízügy—Megyei TS, Faipari Vállalat—Munkás II, Köz- gazdasági Technikum—Vasvári Gimnázium, VAGÉP— Építő Szerelő Vállalat. Ma tartják: a Spartacus közgyűlését A Nyíregyházi Spartacus SE ma délelőtt 10 órai kezdettel tartja vezetőségválasztó közgyűlését a városi tanács nagytermében. A közgyűlésen az elnökségi beszámolót és a számvizsgáló bizottság jelentését vita követi, majd 3 tagság megválasztja a sportkör új vezetőségét. Ez alkalommal kerül sor a múlt évben szerzett csapatdíjak kiosztására is. Az első forduló mérkőzéseit a csapatoknak január 24—30 között kell lejátszani. A mérkőzéseken négy páros és 16 egyéni találkozót kell játszani, s a találkozó a párosok lejátszásával kezdődik. Mai sportműsor Asztalitenisz: Nyíregyháza 1966. évi egyéni felnőtt bajnoksága délelőtt 9 órától a 2-es általános iskola nagytermében. Kézilabda: A miskolci terembajnokságon a Nyíregyházi Munkás, az Egri Lendület és az MVSC, a Munkás férfi együttese pedig a MÉMTE és az Ormosbányai Bányász együtteső» vei játszik. Korcsolya: A nyíregyházi 2-es általános iskola pályáján gyorskorcsolya városi bajnokság délelőtt 9 órától