Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-17 / 297. szám

Meghalt Somerset Maugham Cap Ferrat-i villájában, Nizzában csütörtökön 91 éves korában elhunyt So­merset Maugham a világhírű angol író — jelenti a Reu- tér. Múlt szombaton agy­vérzés érte, s azóta nem tért magához. Végrendelete szerint holttestét elham- vasztják., hamvait Angliába szállítják. Maugham századunk leg­olvasottabb írói közé tarto­zott. Könyveit több millió példányban adták ki. Alko­tásait a magyar olvasókö­zönség is jól ismeri: Sör és perec, Akkor és most, Bo- rotvaélen, Színház, Az ör­dög sarkantyúja című re­gényei nálunk is meg jelen- íek. Fennállásának hetvenéves jubileumát ünnepli decem­ber 18-án a nagykállói ön- kéntes tűzoltótestület. A ritka jubileumról délután 6 órakor emlékeznek meg, majd felavatják az új tűz­oltószertárat, ezt követően pedig új csapatzászló át­adására kerül sor. 80S működő állami mű­velődési ház van megyénk­ben. Felszabadulás előtt egyetlen ilyen intézmény sem volt, s lő évvel ezelőtt is csak alig száz működött. Agrárnapokat rendeznek Mátészalkán december 21— 23 között. Ünnepélyes meg­nyitót Takács Ferenc, me­zőgazdasági technikumi igazgató mond, az első elő­adást „Emlékezés Boross Lászlóra” címmel Dobos Zoltán, az FM kiküldöttje tartja. A pályaválasztás problé­máiról tanácskoznak hétfőn a fehérgyarmati járás szülői munkaközösségi és nőtaná­csi elnökei. A XIII. kerület, Dózsa György út 150. szám alatti budapesti diákszálló ismét rendelkezésére áll a kirán­dulócsoportoknak. A szál­lásigényléssel, valamint a kirándulás szervezésével kapcsolatos részletes tudni­valókat az 1965. április 15-i Művelődésügyi Közlöny tar­talmazza. Tizenegy ezerötszáz köb­méter természetes jég tá­rolására készülnek fel a megyei földművesszövetke­zetek a községi tanácsok­kal, tsz-ekkel egyetérésben. A mai modern irodalom és filmművészet kollektív megbeszélései programmal ifjúsági klub alakult Fe­hérgyarmaton. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti „ szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.i 10—70. 1«—71. 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesitőknéL Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg ______és nem adunk vissza g®abolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza. Vetélés vezető: Makrai János As elmúlt évben az OTP megyei igazgatósága közel 200 000 forint pénzjutalmat fizetett ki takarékossággal foglalkozó nevelőknek. Ez az összeg ez évben negyed- millió forintot tesz ki. Bartók emlékünnepséget rendeznek — a Bartók év alkalmából — ma este 7 órai kezdettel Mátészalkán, a művelődési otthonban. Terven felüli exportra 100 transzformátorházat készí­tett az Egyesült Arab Köz­társaság részére a Nyíregy­házi Vasipari Ktsz. A mint- egy 16 millió forintot érő szállítmány csomagolása fo­lyamatban van. Az Őszi könyvhetek kere­tében sikeres előadást és könyvkiállítást tartottak Baktalórántházán, Nagykál- lóban és Ófehértón Béres József kutatómérnök, illet­ve dr. Kádár Béla egyete­mi docens referátumával. Háromnapos továbbképzé­sen vettek részt az isme­retterjesztés munkásai Ib- rány községben, ahol di­daktikai, szociológiai, mű- szaiki, ismeretterjesztési és az előadásokon • alkalmaz­ható szemléltetés lehetősé­geiről hallgattak előadáso­kat. 113 ezer pár férfi, női és sportcipőt készítettek idén exportra a nyíregyházi, nagykállói és a vencsellői cipész kisipari szövetkeze­tek. A Művelődésügyi Minisz­tériumban statisztikai ösz- szeállítás készült a dolgozók középiskoláiról. Eszerint az 1965—66-os oktatási évben a különböző középiskolatí­pusok esti és levelező tago­zatain összesen több mint 17 000-en gyarapítják isme­reteiket. Legtöbben —mint­egy 110 000-en — a gimná­ziumokban tanulnak, 60 000- ren pedig a különféle tech­nikumok esti, illetve levele­ző tagozatának hallgatói. A Debreceni Fémfeldolgo­zó Ktsz a jövő évben növe­li a gyermekkocsi gyártást. A választék bővítésére új kocsitípus mintadarabjait készítették el. Az új típusú kocsi nagy küllős kerekek­kel, mózeskosárral készül. Szétszedhető, s így gépko­csiban, vagy vonaton köny- nyen szállítható. A kocsi váza összecsukható, a ki­emelhető mózeskosár pedig kézi szállításra is alkalmas. Az ÉM. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahe­lyekre könnyűgépkezelőket (ÉM-vizsgával), vasbeton- szerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést — térítés el­lenében — biztosítunk. Ta­nácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Bu­dapest V. Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (25) Közöljük megrendelőink­kel, hogy vállalatunk év végi leltározását december 22-től 31-ig tartja. Ezen idő alatt a megrendelés felvétele szü­netel. Az elkészült kész munkák, valamint oxigén és dissousgáz kiadás az eddi­giek szerint folyamatos. A nyíregyházi órajavító üzem­egységünk december 27— 31-ig zárva lesz. Megrende­lés felvétel és javított órák kiadása szünetel. (VAGÉP) Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat (486) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, gyermekem, test­vérünk, sógornőnk, és nagy­mama JUHÁSZ GYÖRGYNfi szül: Magyart Julianna december 15-én, rövid szen­vedés után 54 éves korában elhunyt. Drága halottunkat december 18-án, du. 2 órakor fogjtüv a nyíregyházi temető­be örök nyugalomra helyez­ni. Gyászoló család A vendéglátóipar felkészült az ünnepekre Magyarnóta-est, kabaréműsorok, ételkülönlegességek a vendéglőkben A Nyíregyházi Vendéglá­tóipari Vállalatnál összeál­lították a karácsonyi és szilveszteni programokat, megállapították a nyitvatar- tás idejét. A nyíregyházi ét­termek, presszók, cukrász­dák december 24-én 20 óráig, az összes többi egység 19 óráig tart nyitva, 25-én a vasárnapi nyitvatartási rend szerint dolgoznak, s ugyan­így 26-án Is. Szilveszterkor 20 óráig lesznek nyitva az italboltok, 22 óráig a kis­vendéglők. Január 1-én éj­jel 2 óráig tart nyitva a Dózsa György utcai, a Bocs­kai úti falatozó, a Jegeske presszó, a. Sport presszó, a Rózsika cukrászda, a Mokka presszó, az Erzsébet cuk­rászda, és a Mártírok terén lévő falatozó is. A Szabolcs étterem, az Ezerjó étterem, az Anna presszó, a Tisza étterem, a Béke presszó, a Sóstói étterem a Hangulat és a Dominó presszó, vala­mint a fegyveres erők klubja elsején hajnali 5 óráig tart nyitva. Négy nyíregyházi vendég­látóipari egységben, — a Szabolcsban, az Annában, a Békében és az Ezerjóban, — karácsony másnapjának es­téjén a Miskolci Nemzeti Színház művészei operett-, magyar nóta kabaréestet ad­nak. Szilveszterkor az előbb említett szórakozóhelyeken, valamint a Domino, presz- szóban és a sóstói Krúdy Szálló éttermében ugyancsak a miskolci színészek adnak műsort. A zenés szórakozást nem kedvelőknek né l ány „csen­des hely”-et biztosít a ven­déglátóipari vállalat: ilyen lesz a Toldi utcai presszó, a Nyíri fészek, a Rózsika, a Jegeske, és a három fala­tozó. Szilveszterre újdonságként hidegtál különlegességeket készítenek. Ezek megrendel­hetők helyben fogyasztásra és házhoz szállításra is. Nem lesz hiány vidám­ságot, hangulatot szolgáló hagyományos felszerelések­ből sem. Minden szórakozó­helyen léggömböket, csákó­kat, papírtrombitákat szer­pentint és konfettit árusí­tanak. (SZ. SE.) Apadnak a folyók Éjjel-nappal dolgoznak a szivattyútelepek az elöniött területeken Az elmúlt heti tartós eső­zések következtében meg­duzzadtak megyénk folyói. Az árhullám gyorsan le­vonult, így nem okozott különösebb gondot a Felső- tiszavidéki Vízügyi Igazga­tóság dolgozóinak. Óvatos­ságból azonban a Túron és a Tisza felső szakaszánál el­ső fokú árvízvédelmi ké­szültséget rendeltek el. Mi­vel árvízveszélytől nem kell tartani, a készültséget mindkét helyen megszüntet­ték. Sokkal nagyobb problé­mát okoz azonban a belvíz. Novemberben és Hungária Deliealesse, Pannónia arany és Pannónia rubin Ünnepi italújdonságok A Magyar Állami Pince- gazdaság gondoskodott ka­rácsonyi új évi italokról. A készletből elegendő hordós bort kap a vendéglátóipar. A legkedveltebb minőségi palackozott borok is nagy mennyiségben kerülnek for­galomba. A választékot bővítették — s egytlsn az üveghiányon is enyhítettek — azzal, hogy 15 000 két, három és ötlite­res, bolgár műanyagfonatos demizsont töltöttek meg al­földi és pecsenye fehérrel, pecsenye édessel, kövidin- kával az alfödi kadarká­val. Az ünnepekre szánt pezs­gőt is átadták a ker/;kede- lemnek, s már csak a szil­veszteni szállítás van hátra. Közvetlenül karácsony előtt kerül forr/ lomba a budafo­ki pezsgőüzem újdonsága, a Hungária Delicatesse, az újfajta gyöngyöző ital igazi „kontyalávaló” édes pezsgő. Ugyancsak az ünnepre tartogatta a pincegazdaság másik két italújdonságát, a Pannónia arany-t és a Pannónia rubin-t. A Pé­csett készült két einzanó típusú, ital a desszert bo­rok választékát bővíti. decemberben ugyanis 160—170 milliméter csa­padék hullott, s a bel- vízelöntötte terület je­lenleg 16 ezer 400 hold. A belvíz megszüntetésére éjjel-nappal dolgoznak a nagy teljesítményű szivaty- tyúk. Megyénk területén nyolc stabil szivattyútelep dolgozik, s együttes teljesít­ményük 20 ezer liter má­sodpercenként. A néhány napja megin­dult havazás egyelőre nem jelent akadályt az országúti közlekedésben. Hóakadályról sehonnan sem érkezett jelentés. A hóesés után megindult az olvadás, éjjel pedig a fagyás, így az országutak és a járdák síkossá váltak. A forgalma­sabb útkereszteződéseknél, útkanyarulatoknál szüksé­gessé vált a homokozás. A Szabolcs-Szatmár me­gyei Mezőgazdasági Gépja­vító Vállalat vizsgázott fű­tőt keres azonnali belépés­sel. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Nyír­egyháza, Acél út 2. A nyíregyházi Állami Áruház APRÓHIRDETÉSEK Kétszobás saját há­zamat állattartási lehe­tőséggel elcserélném sürgősen központban szoba konyhás bér­háziért. Debreceni ú* 45. (7648) Kövér sertés eladó. Család utca 53. (7635) 180 kg-os fehér hí­zott sertés eladó. Árok U. 46. (7649) 170 kg-os zsírsertés eladó. Sóstó, Tanács­üdülő. (7652) 180 kg-os hízott ser­tés eladó. Vég u. 23. szám. (19239) A Nyíregyházi Já­rási és Városi Rend­őrkapitányságra l db férfikerékpár megtalá­lását jelentették be Igazolt tulajdonosa a fenti kapitányságon átveheti. A Mátészalkai „Mó­ricz Zsigmond” Műve­lődései Otthon gond- noktakarítót keres január 1-re központ­ban lévő szoba, kony­ha, kamrás cserelakás­sal. Fizetés 1000,— Ft. Lakás és mellékjöve­delem. Jelentkezés a Faipari Vállalatnál: Jakab. (111113) „ARANY VASÁRNAP” december 19-én Keveréktakarmány — több tojás — nagyobb bevétel, 9 órától 16 óráig egyfolytá­ban nyitva tart. Nagy ajándékvásár! Külön ajándék osztályok! (19240) ha tojásértékeeítési szerződést kőt a foldművesszövetkezettel! Kitűnő minőségű keverék takarmány kapható cseretakarmány ellenében. (HK) A MAI MAP 1965. december n, péntek Névnap: LAZÁK A Nap kél: 7 óra 26 perckor, nyugszik: is óra 54 perckor. A Hold kél: 1 óra 16 perckor nyugszik: is óra 03 perckor Az elmúlt 70 év átlagos nap középnőmérséklete: 0*6 Celsius tok. Hideg idő Varható időjárás ma estig: túl­nyomóan felhős, párás, hideg idő, többfelé havazás. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet mínusz plusz 3 fok között lesz. Kossuth rádió *,»: Tánczene, — 8,51: Kérjük jegyezze fei! — 8,5«: Üjra a kez­m*',*í?,lenetek és enüékek a fél- mu.tbol. — 10,10: Az óvodások xrtb?tra‘ —, 10,30: Édes anyanyet — 10,05: A MR és TV énekkara magyar szerzők műve­iből enekel. — io,59: Lottó-ered- menyek — 11,00: Iskolarádió — 11,30: A Gyomai Föidművesszö- vetkezet népi zenekara játszik —12,15: Grace Bumbry és Kim Borg énekel. — i3,00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. — 14,05: Falurádió — 34,20: Brahms-zongoramtívek. __ 34,30: Róka Móka bábszínháza — 15,00: Üzenetek. — 15,40: Üj Ma­gyar Múzsa. — 15,50: A Cseh­szlovák rádió ajándéktekercsei­ből — 16,10: Villanófényben.. — 16,15: Két Bach-versenymű. — 18,45: Csúcs. Forgalom a boltok­ban. — 17,00: ötórai tea. — 18,29. Üj zenei Újság. — 19,00: Pódi­um 65! — 23,18: Daljátékokból. — 0,10: Csárdások. Petőfi rádió 14,09: Zerkovitz Béla és Buday Béla operettjeiből. — 14,25: Esz- perantisták ötperce — 14,30: Né­pi zene — 15,05: Romantikus muzsika. — 15,50: Isk'olarádió. — 16,05: Könnyűzene. — 16,30: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Schumann-dalok. — 17,05: Szerelmi báj ital (Részletek Doni­zetti operájából. — 17,56: Ver­bunkosok, népdalok. — 13,25; Sullivan: Esküdtszéki tárgyalás. — 19,05: Könnyű fúvósmuzsika. — 19,15: Hangverseny a stúdió­ban — 19,40: Láttuk, hallottuk. — 20,00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad (ism.). — 21.05: Közvetítés a Zeneakadé­miáról. A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangversenye. — 21,59: Harminc év után. Vajda János verse. Televízió *,05: Tskola-tv. — *.2<h Orosz nyelv. — 10,10: Kölcsönkért fe­leség. Magyarul beszélő angol film. (14 éven felülieknek) — 11,05: Telesport (ism.). — 13,*5: Orosz nyelv (ism.). — 17,15: Po­litikai tanfolyam. A Szocialista világrendszer. — 18,00: A Magyar Hirdető műsora. — 18,10: Az isko­la-tv postája. Műsorkalauz — pedadógusoknak. — 18,30: Kémia (ism.). — 19,00: Téli falusi esték. A termőföld védelme és ész szerű hasznosítása. — 19,45: Anyagbörze. Ipari riportműsor. — 20,40: Balalajka virtuózok. Az Andrej ev-filmverseny győztesei­nek műsora. Közvetítés Moszk­vából« Bratislavai tv 8,00: Katonák műsora: a szov­jet hadsereg. — 8,30: Filmriport a prágai kutyalciállításrol. — 18,20: Tanácsadó barkácsolóknak. — 18,30: Traktorosok iskolája. —• 19,00: TV-hiradó. — 19,30: Dalol a föld. — 19,55: Autósok, moto­rosok. — 20,15: Bécs—Prága ív- beszélgetés. A nyíregyházi mozik műsora SZtXESVASZNO BÉKE MOZI: December 17-én: Széles változatban! FANTOMAS Kalandos francia film. Előadások kezdete: délután fél 3, fél 5. fél 7 és fél órakor. GORKIJ MOZI: December 17-én c AZ ÓCEÁN VÁNDORA Szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES VASZNÜ MOZIJA: December 17-én: Széles változatban! AKASZTOTTAK ERDEJE I-II. Magyarul beszélő román ülm. 4 órás műsor, dupla hely­árral. Naponta egy előadás! Előadás kezdete: fél 6 órakor. Napló

Next

/
Thumbnails
Contents