Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-14 / 294. szám

Napló Népszabadság ankét Nyíregyházán Hétfőn délután Nvíregvh ázán a TIT-klubban olvasói levelezői ankétot tartott a Népszabadság szerkesztősége. Nyíregyházáról és a megye községeiből mintegy ötvenen jelentek meg a bensőséges ol vasól találkozón. A Népsza­badság részéről az ankétot Földes István elvtárs, a szer­kesztő bizottság tagja vezette, aki tájékoztatót adott a párt központi lapjának munkájáról, feladatairól, majd válaszolt a feltett kérdésekre. Két hét Hiúba sorsolják II., III. és a IV. Békekölcsönt Hétfőn elutazott Buda­pestről a Német Demokra­tikus Köztársaság küldött­sége, amely Hermann Ma- iemnek, a Német Szocia­lista Egységpárt Politikai Bizottsága tagjának, az NDK népi kamarája alel- ilökének, az antifasiszta el­lenállók bizottsága elnöksé­gi tagjának vezetésével részt vett az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége V. Kongresszusán. Ugyancsak délelőtt utazott el a francia, az olasz, a holland küldött­ség is. A Magyar Közlöny V-g­u többi számában megjelent a földművelésügyi minisz­ter rendelete a mezőgazda- sági nagyüzemek állóeszkö­zeinek újraértékeléséről. Ezek szerint az állami gaz­daságok és a termelőszö­vetkezetek valamennyi ál­lóeszközét — gépeket, fel­szereléseket, járműveket, épületeket, építményeket, ültetvényeket — 1966. Ja­nuár 1-vel újra kell érté­kelni; s a munkát májas 31-ig kell befejezni. Dunaújvárosban az egyik 12 tantermes általános is­kolát, — amelyben jelenleg nyofcszázhuszonöt diák ta­mil — Mező Imréről neve­zik eL A* Ellenállók Nemzetközi Szövetségének V. kongresz- szusa alkalmából hazánkba érkezett Manolisz Glezosz hétfőn a Magyar Sajtó Há­zába látogatott, ahol Rom­ját Irén, a MUOSZ alel- nöke és Siklósi Norbert fő­titkár fogadta. A Mátrán átvezető Gyön­gyös és Eger közötti útvo­nal Egerbakta és Sírok kö­zötti utolsó szakaszának korszerűsítését is befejez­ték és az utat hétfőn átad­ták a forgalomnak. Tapasztalatcser e-látogatá­N egyes találatot ért el a lottó 50. játékhetén egy magát megnevezni nem aka­ró nyíregyházi lakos. A nyertes szelvény száma: 8 824 766, nyereménye: 87 ezer forint. Megyei tanács tag-válasz- j tás volt 12-én a nyírgyulajil választókerületben, halálo-j zás folytán megüresedett hely betöltésére. Ugyancsak időközi választás volt va­sárnap a nyíregyházi 90 é 105-ös városi tanácstagi, va lám int egy fehérgyarmat járási tanácstagi körzetbemj. Tizenkét-tizenöt vagon ta­karmánytápot gyárt 24 órai üzemeléssel a december 10-én hivatalosan is átadott nyíregyházi takarmánykeve­rő üzem. Fiúk, lányok kapcsolata címmel pedagógiai tárgyú vitát rendez pénteken a megyei művelődési ház. A tsz-mozíbérletek ki­adását megkezdték a követ­kező évre a megye film­színházai. London: Ötvenezer fant sterling értékű ezüstöt ra­boltak el a hét végén egy londoni régiségkereskedés­ből — s mint a rendőrség megállapította, a betörők a Rififi című francia bűn­ügyi filmben alkalmazott technikával dolgoztak, a mennyezeten fúrt lyukon át hatoltak be a kereskedésbe. A Vöröskereszt a helyi és járási vezetőségek közelgő újjáválasztana előkészítésé­re a megyében 25 helyen szervez tanfolyamok Újítási törvények és jog­szabályok címmel tart. elő­adást. csütörtökön dr. Tóth Béla megyei bíró a Móricz Zsigmond Művelődési Ház­ban. Az Országos Takarékpénz­tár két hét múlva, közvet­lenül a karácsonyi ünnepek után december 27 és 28-án tartja a II., a III. és a IV. Békekölcsön 1965. má­sodik félévi húzását. A sorsolásokat mindkét napon Budapesten az OTP Nádor utcai művelődési ter­A posta ünnepi munka­rendjéről, a küldemények kézbesítésének és felvételé­nek ideiglenes módosulásai- rói tájékoztatta lapunkat a nyíregyházi X. számú posta­hivatal. A posta az ünnepeket megelőző napokban és a* ünnepnapok idején megnö- vekedett forgalomra számít. Háromszoros képeslap és általában megkétszereződött levélforgalom jelentkezik ilyenkor a postákon, de ugyancsak megsokszorozó­dik, a felvett és képesített csomagok száma. Ennek megfelelő intézkedéseket tesz a posta az ünnepi for­galom zavartalan lebonyolí­tása érdekében. Aranyvasárnap: A közelgő karácsonyi és újévi ünnepek előtt a me­gy eszék helyen és a na­gyobb községekben több bolt ezüstvasárnap is nyit­va tartott. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat­nak hét boltja árusított Nyíregyházán. A forgalom megfelelt a várakozásnak. Nagy volt az érdeklődés a karácsonyi cikkek iránt. Sok szaloncukor, fenyőfüg­gelék, csokoládéáru talált gazdára. Hasonlóképpen nagy for­galmat bonyolított le a nyíregyházi Állami Áruház. 9-től 13 taráig tartottak nyitva, s ez idő alatt százezer forint értékű cik-' két adtak el. Sok áru fo­gyott a férfi és női fehér­nemű osztályon, a férfi és női kötöttárukból. De so­kan vásároltak gyermekjá­tékokat, cipőket és ajándé­kozásra alkalmas cikkeket. Az Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat tizenegy boltja a hétköznapinál rö- vádébb ideig volt nyitva, a ÉM Budapesti Betonáru­gyár Budapest, XXI. (Cse­pel) Rákóczi F. u. 289. azon­nali belépéssel alkalmaz kezdő és gyakorlattal ren­delkező géplakatost, villany- szerelő, autó-villanyszerelő, szakmunkásokat, azonkívül rakodáshoz férfi, mozaiklap és betongyártó munkára fér­fi és női segédmunkásokat, vizsgázott és segédfűtőket. Felvételhez munkakönyv, Mii-lap, SZTK kiskönyv és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím mun­kaügyi csoportjánál. (iBp. 949) mében rendezik. Az első napon a II. Békekölcsönt sorsolják, 106 500 kötvény­re 30 521 300 forintot De­cember 28-án délelőtt elő­ször a III. Békekölcsön 399 500 kötvényére 59 990 000 forint, majd a IV. Békeköl­csönből 244 500 kötvényre 36 779 800 forint jut a nyer­teseknek. Megerősítik a legtöbb pos­tai munkahelyet-: «BW» kézbesítő jár % vá­rosban a közönséges és az express levelekkel Is, megerősítik a csomag- felvételi helyet, a pénzfelvételi szolgála­tai. Bgynetezett zsákos befi­zetéseket az ünnepnapok idején is elfogad a posta a közületektől. A nyugdíjak kifizetése már december 15-én meg­kezdődik, s várhatóan 4—5 nap alatt lebonyolódik. Szükség esetén nyugdíjas postások segítségét is igény­be veszi a poe tahivá tál. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 750 500 kötvényre 127 291 900 forint jut a nye­remény és törlesztés formá­jában a kötvénytulajdono­soknak. A kisorsolt kötvé­nyek beváltása január 10-én kezdődik. Ha a forgalom, az ér­kezett csomagok száma indokolja, 13-én vasár­nap is megoldják a csomagok házhoz kéz­besítését. December 24-én, pénteken teljes munkanapot tart a posta. 25-én és 26-án a szokásos vasárnapi munka­rend szerint dolgoznak. Az utóbbi két napon levélkéz­besítés nem lesz, a hírlapo­kat azonban ekkor Is el­juttatják az előfizetőkhöz. A gyorsan romló és express csomagokat 25-én is kikéz­besítik. December 31-én hétköz­napi munkarendet tartónak a hivatalban, január 1-én és 2-án pedig a két kará­csonyi ünnepnap rendje, tehát vasárnapi szolgálat szerint dolgoznak a postán. Az ünnepi felkészülés teljes ütemben folyik a postahivatalokban, A kéz­besítők ezekben a hetekben nagyobb mennyiségű képes­lap és bélyegárusítást is végeznek. s*. s*. A MAI NAP december M, kedd Névnapi SZILÁRDRA A Nap kél: 7 óra 24 perckor, nyugszik: 15 óra 53 perckor. A Hold kél: 22 óra 42 perckor, nyugszik: 12 óra 02 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos papi középhőmérséklete: 0,7 Celsius fok. Felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig: fel- hőátvonulásolc, több helyen fő­ként északon kisebb esők. Mér­sékelt, helyenként megélénkülő és északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hő- mérséklet: plusz 4—8 lók kö­zött. Kossuth rádió i,20: Narancsvirág. Részletek Hervé operettjéből. — 8,55: Kér- jük jegyezze fel! — 9,00: a Gyermekrádió műsora. — 9,40: Zongoramuzsika. — 10,10: Mai magyar elbeszélőit. — 11,00: is­kolarádió. — u,33: Hidas Fri­gyes: Szimfónia. — 12,lő: Tánc­zenei koktél — 13,00: Lapozga­tás új könyvekben. — 13,iä: Anyegin Részletek Csajkovszkij operájából. - 14,#5: Falusi dél­után... — 15,50: Falusi fiatalok parlamentje. — 16.10: Villanó­fényben... — 16*15: Debussy­művek — 16,45: Fekete István két elbeszélése. — 17.00: Köny- nyűzene. — 17.22: Ráciióiskola. — 18,20: Álarcosbál. Részietek Verdi operájából, — 18,50: Könyvről­könyvre. — 10.00: Magyar nóták. — 19,25: A Szabó-család — 20,25: Zenés párbaj. — 21,15: Luzerni Fesztivál 1965. A Luzerni Feszti­vál szimfonikus zenekarának hangversenye. — 22,15: Sporthí­rek. — 23,15: Könnyűzene. — 0,10: Operaáriák. Petőfi rádió M,0<h Zenekari muzsika, — 14,45; Záray Márta énekel. — 15,05: Operarészletek. — 15,45: A históriák forrásánál. — 16,00: Délutáni frissítő. — 17,05: Kóru­sok — 17,25: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — T8,00: Kodály- dalok. — 18,20: Rádióegyetem. — 38,50: A Honvédelmi Miniszté­rium Központi Fúvószenekar* játszik. — 19,05: A MÁV Szim­fonikusok hangversenye A stú­dióban. — 20.05: Könnyűzene. — 20,25: Üj jelenségek mai próza- irodalmunkban. — 21,05: Operett­hangverseny — 22,00: Régi híres hegedűsök műsorából. — 22,20: Népi ae-ne. Tetem tó 8.05: Iskola-tv. Környezetisme­ret — olvasá9, az ált. iskola IV. 1 osztálya számára. Látogatás a postán. — 9,00: Orosz nyelv, az ált. iskola VI. oszt. számára A varjú és a rák. — 9.55: Kémia, az ált. iskola VII. oszt. számá­ra. A hidrogén. A redukció. — 13.35: Környezetismeret — olva­sás (ism.). — 14,30: Orosz nyelv, az ált. iskola VI. oszt. számá­ra. (ism.). — 15,25: Kémia, az. ált. iskola VII. oszt. számára. (ism.>. — 17.30: Hírek. — 17,35: A Magyar Hirdető műsora. — 17.50: Kukkantó. — 18.30: A bét könyvei. — 18,35: Találkozás a stúdióban. Beszélgetés a XXII. kerület vezetőivel. — 18,55: F«ti mese. — 19,05: Viszontlátásra, harangvirág! Színmű 2 részben. Közvetítés a József Attila Szín­házból. A közvetítés szünetében; Kb.: 20,IS: TV-híradó. Napi jegy­zetünk. Kb.: 22,»: TV-híradó 2 kiadás. Bratislavai tv ».00: A tolvaj I.joska Jtv-játék) — 10,05; Tv-érdekességek. — 17,00: Ifjúsági adás. — 18,00: Az Intervízió műsora: A Csehszlo­vákia—NDK férfi kézilabda-mér­kőzés közvetítése. — 19,30: TV- híradó. — 20,00: Filmriport Azerbajdzsánról. — 20,30: Táv­úton (NDK film). — 21,45: Kul- turáiis híradó. A nyíregyházi mozik műsora ÍKáEl.ESVÁSZNO BEKE MOZI: December 14-én: Széles változatban! A FEKETE TULIPÁN Színes francia film. Előadások kezdete: fél 5, 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: December 14-én: NYOMORULTAK I-H. RÉSZ 4 órás műsor, dupla hely­árral. Előadások kezdete: 4, és lél 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZELESVASZNC MOZIJA: December 14-én: Széles változatba»! SZERELEM ÓRAI Olasz film. Csak 16 éven felülieknek! Előadások kezdete: fél t M| fél 8 órakor. so« járt tegnap Nyíregyhá­zán az almatárolóban és a koazervgyárban közel fétezáz tsz gyii m ö! cs termesz­tési és kertészeti brigádve- aető a Fehérgyarmati járás- ML Felhívjak a lakosság szi­ves figyelmét, hogy ameny- nyiben 1966-os évbe« saját erőből, vagy OTP hitelből kislakást és társasházat kí­vánnak építeni, úgy szíves­kedjenek még az ősz folya­mán felkeresni a Kisvárdai Építőipari Ktsz vezetőségét. Ügyintéző: Wágner József, termelési osztályvezető. Épí­tőipari Ktsz, Kisvárda, Sal- lai tér 5. sz. 6453) A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabol cs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti „ szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.! w—70. 16—71, 16—72. Riadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Bethlen G. u. t. Tel.! 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza. Kelelős vezető; Makrai János Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS, Ttreszkai Béla és Profcai Má­ria fia János István és Maria Ilona (ikrek), Héri József és Be­regi Veronika fia József Béla; Jasku László és Téglási Anna fia László Miklós, Kocsis Fe­renc és Palóez Ilona fia Mihály, Kató Miklós és Gégény Zsófia fia Miklós, Szilágyi József és Szász Erzsébet leánya Katalin. Péter Zsigmond és Bogdán Er­zsébet fia Attila Zoltán. Ráez Miklós és Finta Piroska Róza fia Miklós Imre, Lőjek István é: HicU Margit fia István, Balogh József és Máté Julianna leánya Edit Julianna, Danes Miklós és Boda Julianna leánya Magdolna Csemussi Endre Jenő és Huszá; Mária fia Péter. Szabó József és Hudák Erzsébet leánya Erzsébet Borbála. Nagy Mihály és Gyu- reskó Julianna leánya Julianna Judit. Bura Sándor és Kovács Magdolna fia Sándor. Antal Jó­zsef és Berecz Ilona leánya Éva Katalin. Kitka József és Keszler Ilona leánya Hona, Kocsi Attila és Veres Sarolta leánya Erzsé­bet. Kálmándi Ferenc és Jakab Ilona fia Sándor. Ráthonyi Sán­dor és Győri Ilona leánya Ka HÁZASSÁG: Dr Petromán László és Sa’tai Éva. Onva József és Petró Pi­roska, Jánosi József és Fekete Ilona. Kropok Sándor és Maczin- kó Erzsébet. Sípos Miklós és Szijjártó Ilona, Somogyi Imre és Katona Margit, Szokol András és Bagoly Irén. Fekete István és Szőke Julianna. Bíró András és Gyebrószky Zsuzsanna. Za­iácz József és Őri Borbála, Naev Kálmán és Dnnko Takács Gusztáv és Kun Maria. HALÁLESET: Leskó Józsefné Nyíregyháza, Máté Mihály Nyíregyháza, Ha- dobás Dezső Nyíregyháza, A»a- nyosy Mihály Nyíregyháza. Hosszabbított nyitvatartás a boltokban forgalom mégis megfelelt egy átlagos hétköznapinaik. Elsősorban a Béke szálló alatt lévő rádió és televí­zió boltban volt nagy for­galom. Ugyancsak sokan keresték fel a Zrínyi Ilona úti 4. számú női divatszak- üzletet. A két boltban az átlagosnál jóval nagyobb volt a forgalom. A vállalatok, számítva a további érdeklődésre, aranyvasárnapon hosszabbí­tott nyitvatartással állnak a vásárló közönség rendel­kezésére. Az ÉM. 1. sz. földmunkát gépesítő vállalat miskolci főépítésvezetősége Miskolc, (Herceg F. n. 19.) felvesz változó munka­helyekre Segéd­művezetői állományba érettségizett, katonai idejü­ket letöltött fiatalokat, to­vábbá ÜZEMANYAGOSO­KAT. Jelentkezés & fenti cí­men. <*) Egy tabló a Jósa András Múzeum legújabb, írástörté­neti kiállításáról. Az érdekes kiállítást naponta igen sokan keresik fel. Foto: Hammel József A nyugdíjak kézbesítését december 15-én megkezdik Clnmepi csúcsforgalom előtt a posta iyff| e» /S- ifin

Next

/
Thumbnails
Contents