Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-18 / 298. szám
Bemutatjuk a Ferencváros ellenfelét Csillagok csapata az Inter Az Internazionale 1908. március 9-én alakult és a második világháború befejezéséig Ambrosian-a néven szerepelt. 1910-től napjainkig kilencszer nyerte meg az olasz bajnokságot, egyszer pedig az olasz kupát. Jóllehet annak idején is hires futballcsillagok szerepeltek az együttesben — mint például a legendás Meazza — nemzetközi sikerrel csak az utóbbi esztendőkben rukkoltak ki igazán. Jellemző, hogy nyolc Európa Kupa zajlott úgy le, hogy az Internaziomale nem indulhatott. Rendre lemaradtak ugyanis az olasz bajnokságban és csak kilenc idény eltelte után jutottak ismét bajnoki címbe*. A hosszú várakozásért fantasztikus EK bemutatkozással nyújtottak kárpótlást híveiknek. A kilencedik EK-ban ugyanis az Everton, a Monaco, a Partizán, a Borussia Dortmund és a Reál Madrid legyőzésével az Inter nyomban elnyerte az Európa Kupát, sőt az Independien- te ellenében a világkupát Is megszerezte. Az elmúlt évben rádupláztak a sikerre, újra Európa és világkupa győztesek lettek. Az Internazionale a Bajnokcsapatok Európa Kupájában eddig 17 mérkőzést játszott, tizenkettőt megnyert, hármat elveszített, kettő döntetlen eredménynyel ért véget, harminchárom gólt lőtt és 12-t kapott. Az európai futball jelenlegi legnagyobb csillagai találhatók az Interben. Itt játszik a harmincéves spanyol Suarez, a 25 éves 182 cm. magas, néger jobbszélső Jair, a hajdani Torino játékos fia, a 24 éves Maz- zola, az atlétából a világ egyik legjobb hátvédjévé átalakult Facchetti és még további különleges képességű labdarúgók szerepelnek a milánói fekete-kékeknél. Edzőjük a „varázslóként” emlegetett Helenio Herrera. Az Internazionale hazai mérkőzéseit a 90 ezer nézőt befogadó San Siro stadionba játssza. A Ferencváros igen nagy ellenfelet kapott a BEK- ben. Helytálláshoz a hagyományos fradi szívre és igát jó játékra lesz szükség. Reméljük, hogy méltóképpen fogja a magyar labdarúgást képviselni. Albert és Eusebio vezet a góllövőlistán A labdarúgó bajnokcsapatok tizenegyedik Európa Kupájában a legjobb nyolc mezőnye negyvenöt mérkőzés alapján alakult ki. A negyvenöt mérkőzés közül 30 zajlott le a 16-ba kerülésért és 15 a decem- bér 16-án Milanóban zárult második szakaszban. A selejtezők folyamán 128 gól született, azaz 4,26 gól volt mérkőzésenként az átlag. A nyolcba kerülésért már szorosabb találkozók zajlottalt le, ezt tükrözi az is, hogy ekkor már csak ötvenháromszor került a hálóba a labda, az átlag tehát 3,53 gól. Az 1965—66. évi BEK eddigi 181 gólján 103 játékos osztozik, s a legeredményesebbnek, eddig Albert és Eusebio bizonyult. A BEK góllövőlistája: 7 gólos: Albert (Ferencváros), Eusebio (Benfica). 5 gólos: Connelly (Manchester United), Puskás (Reál Madrid), Augusto (Benfica), Mráz (Spartak Prága) és Aszparuhov (Levszki). 4 gólos: Stockmann (Benfica) és Herd (Manchester United). 3 gólos: Van Himst és Mulder (Anderlecht), Law (Manchester United), Ped- ras (Benfica), Brosso (Real Madrid), Varga (Ferencváros), Fratila és Éne (Dinamo Bukarest). A Ferencváros további gólszerzői: Karába és Novak (2—2), Németh és Fenyvesi dr. (1—1). Feltűnő, hogy a világ és Európa Kupa győztes In- temazionale — igaz, hogy csak két mérkőzést játszott — Peiro, Mazzola és Facchetti révén csak egy gólos játékosokkal szerepel a listán. Mai sportműsor Kosárlabda: 15 árakor: Vasvári Gimnázium—Zrínyi Gimnázium (női), 16 órakor: Tanárképző Főiskola—Nyírbátor (férfi), 17 órakor: Pénzügyi Technikum-Tanárképző Főiskola (női), 18 órakor: Mezőgazdasági Technikum—Mátészalkai Mezőgazdasági Technikum (férfi), 19 órakor: Kossuth Gimnázium— Vasvári Gimnázium (férfi). Valamennyi találkozót a Tanárképző Főiskola tornatermében rendezik meg. Vásárosnaményban 16 órai kezdettel a yásárosnamény —Nyíregyházi Munkás női találkozóra kerül sor. Teke: Megyei, felnőtt tízek bajnoksága délután 14 órától a Nyíregyházi Vasas pályáján. Asztalitenisz: A Nyíregyházi Petőfi férfi csapata Budapesten NB Il-es osztályozó mérkőzésen vesz részt. Meghosszabbították a megyei sportpályázat határidejét Az 1966. évi országos sportnapok megyei ünnepségére pályázatot hirdetett a Megyei Testnevelési és Sportszövetség. A pályázat nagy visszhangra talált a testnevelő tanárok és a tornász-szakemberek körében, s máris jónéhány pályamű érkezett be, melyek a nyíregyházi OSN műsorának anyagait javasolják. Mivel — jelzések szerint — még több- testnevelő tanár szándékozik elkészíteni | a téli szünidőben pályázatát, az OSN megyei rendező bizottsága, a pályázat beküldési határidejét január 30-ig meghosszabbította. Vasárnap Guadakjarában, kedden pedig Mexico Cityben játszik a magyar labdarúgó-válogatott Az AFP jelentése szerint a magyar labdarúgó-válogatott amely két barátságos mérkőzést játszik Mexikóban csütörtökön Gua tárnáiéból megérkezett Mexikóba. Báró ti Lajos szövetségi kapitány kijelentette, hogy a csapat tagjai jó erőben vannak, s a tengerentúli portya jól szolgálja a VB előkészületeket. Hangsúlyozta, hogy a játékosok egyre jobb formát mutatnak, s különösen a Latin-Amerikában lejátszott hat mérkőzés közül az utolsó hármon nyújtottak kielégítő teljesítményt. A csapat pénteken Gua- dalajarába utazott, ahol vasárnap — magyar idő szerint hétfőre virradóra a Guadalajara nevű csapat ellen lép pályára. A másik mérkőzésre kedden — magyar idő szerint szerdára virradóra — Mexico Cityben kerül sor, ahol az America nevű együttes lesz az ellenfél. Mindkét mexikói csapat egyébként az ország legjobb csapatai közé tartozik. Baróti Lajos elmondta az újságíróknak azt is, hogy Göröcs János az egyik guatemalai edzésen bokasérülést szenvedett, s ezért az első mexikói mérkőzésen nem játszik. RPRÓ HÍR DETESEK Szép diófa hálószobák, kombinált szekrény, rekamié garnitúrával, konyhák, olcsó barna háló, ruhás- szekrény, toalett tükör, rekamié, kárpitozott székek, háromajtós szekrény, heve- rők eladók. Használt bútorokat veszek. Soltész Mihály utca 20. Telefon: 38-25 (8) Tiszta új Mohácsi garnitúra eladó. Ószőlő 72 szám. (7663) Konyhabútor, szőnyeg eladó. Madách út 15/b. (19252) CJ fotelágy eladó Búza út 27. (István- malom mellett). Érdeklődni: délután 1—3-ig. (19244) Perzsabunda eladó. Selyem u 36. (7642) 5 méter fekete bársony eladó. Színház út 33. (19243) Fehér mély gyermek- kocsi eladó. Puskin u. 61. (7655) 150 kg-os kővér sertés eladó. Fürj utca 51. (7657) 160 kg-os kövér sertés és Cunda motor- kerékpár eladó. Etel köz 8. (7650) Hizott sertés eladó. Szarvas u. 42, (7659) Kövér sertések eladók. Holló u. 4i, (7658) 5 db 100 kg-os hízott sertés eladó. Selyem út 32. (19234) Hízott sertés felét megvenném. Repülőtér. Kocska. (19232) Juhászbunda juh- bőrért eladó. Rákóczi utca 5. EGYÉB Bútorozott szobába diáklány lakótársat ke- résünk. Engels u 31. Í7CÜ2) Különbejáratu bútorozott szoba 2 igényes nő, vagy fiatal házaspárnak január l-re kiadó. Honvéd u. 63. (19233) Különbejáratu bútorozott szoba 2 diáklánynak téli hónapokra kiadó. Katona u. 15. (7653) A Mátészalkai „Móricz Zsigmond” Művelődései Otthon gondnoktakarítót keres január l-re központban lévő szoba, konyha, kamrás cserelakással. Fizetés 1000,— Ft. Lakás és mellékjövedelem. Jelentkezés a Faipari Vállalatnál: Jakab. (111113) Gépkocsivezető többéves gyakorlattal elhelyezkedne. ,,Precíz” jeligén cím a Kiadóban. (7636, Menyasszonyi nylon ruhák, fátyolok. koszorúk, fehér bundák kölcsönzése Nyíregyháza, Széchenyi út 26. C7394) Menyasszony! nylon- ruhák, bundák, nylonfátylak, koszorúslány ruhák kölcsönzése. Dózsa György utca 20. Telefon: 31—37. (7294) HÁZ — INGATLAN Szoba konyhás kertes ház építkezésre alkalmas telekkel beköltözhetően eladó. Kótaji út 8. szombat du. és vasárnap. (19251) Egyszoba konyhás házrész beköltözhetően eladó. Gimnázium köz 3. (19247) Kétszer kétszobás ház eladó. Kétszoba konyha beköltözhető. Dimitrov út 50. (19226) Közművesített, vagy könnyen közművesít- hető, 80—120 négyszögöl körüli telket keresek megvételre a városközpontban, vagy ahhoz közel eső területen, ahová három- emeletes ház építhető. A telekért esetleg központban lévő, teljesen új, második emeleti, háromszoba összkomfortos öröklakást adok cserébe kölcsönátválla- lással és megegyezéssel. Ajánlatokat ..Karácsonyig” jeligén Lapkiadóba kérem leadni. (7646) Vennék beköltözhető OTP öröklakást. Címet a Kiadóba kérem leadni. (7647) Vennék 2, vagy háromszobás házat beköltözhetően készpénzért. Ajánlatokat: Csá- lyi Ferenc u. 13 Szabó, (19233) Háromszobás kertes lakásomat elcserélném hasonló főbérletért. Széchenyi u. 3. előnyben. Cím a Kiadóban. (7664) Kétszobás saját házamat állattartási lehe- tőséggel elcserélném sürgősen központban szoba konyhás bérháziért. Debreceni u* 45. (7648) JARMO Trabant Combi 600- ast tízezer kilométerig vennék. ,,Sürgős” jeligén címet a Hirdetőbe. (19245) „Tünde” 175 köbcentis robogó eladó. Zsebrádiót beszámítok, keskeny utca 15. (19225) HANGSZER 120 basszusos tangóharmonika jó állapotban eladó. Tompa Mi- hály út 30. (19237) Elektromos gitár jó állapotban eladó. Der- kovits u 17. (7644) ADAS — VÉTEL Tollat, bőrt veszek. Nyíregyháza, Soltész Mihály u. 13. Kristóf. (113227) 180 kg-os fehér hízott sertés eladó. Árok U. 46. (7649) Rózsák. A legszcoc nemzetközi újdonságokban, baba, futó. és bokor fajták. Jácint. gladiolus, tulipán, bazsarózsa, díszcserje, ribizli, egrss- bokor. Árjegyzékei díjmentesen küldünk. A szállítás postán történik Koller Károly rózsakertészete. Budapest, Posta 5/273 fiók. (3941 160 kg-os kövér sertés eladó. Epreskert u. 50. (7654) AsziaS• fogí&Sás («5574) KÉRJÜK A VÁLLALATOK ÉS INTÉZMÉNYEK VEZETŐIT, hogy aki rendelkezik olyan NÉPI TÁNC RUHÁVAL ÉS NÉPI TÁNC FELSZERELÉSSEL, amit nem használ, a MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÄZ megvásárolja Nyíregyháza, Bethlen G. u. 24. sz. Fapálcikás rolettát készítek — közületek részére is. — Hívásra házhoz megyek! Takács Imre rolettakészítő kisiparos, Kisvárda, Zalka M. u. 3. (7498) Az ÉM. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre könnyűgépkezelőket (ÉM-vizsgával), vasbeton- szerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és nap; kétszeri étkezést — térítés el lenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest V. Kossuth .Lajos tér 13—15. földszint. (25) (19242) Értesítem a vásárlóközönséget, hogy f. hó 27—31-ig szabadságon leszek és ezen idő alatt a Kossuth tér 6 sz. alatti bőrhulladék és cipészkellék üzletem zárva lesz. (7851) Adminisztrátori munkában jártas gyors- és gépírónőt keres a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tanulmányi osztálya. (Rákóczi út 69.) (7656) Közöljük megrendelőinkkel, hogy vállalatunk év végi leltározását december 22-től 31-ig tartja. Ezen idő alatt a megrendelés felvétele szünetel. Az elkészült kész munkák, valamint oxigén és dissousgáz kiadás az eddigiek szerint folyamatos. A nyíregyházi órajavító üzemegységünk december 27— 31-ig zárva lesz. Megrendelés felvétel és javított órák kiadása szünetel. (VAGÉP) Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat (486) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JUHASZ GYÖBGVNÍ szül: Magyar! Julianna temetése december 18-án, 12 órakor lesz. AGRONÓMUSOK FIGYELMÉBE! Ez év nyarán megjelent a Vetésforgókísérletek homoktalajon című könyv, melyben dr. Westsik Vilmos Kossuth- díjas tudós 30 éves üzemi adatok alapján leírja a korszerű homoki gazdálkodás irányelveit. A könyv beszerezhető a következő címeknél: Akadémia Kiadó — Budapest, V., Alkotmány utca 21. Bessenyei György Könyvesboltban — Nyíregyháza, Kossuth tér. A Nyírség valamennyi járási székhelyén lévő könyvboltokban. A könyv ára: 48,— Ft. (7545) Fővárosi 3. számú Építőipari Vállalat felvesz mély, vagy magasépítőipari vizsgával rendelkező földmunkás művezetői, továbbá földmunkásokat (kubikosokat). Jelentkezés: Budapest, VIII., Csokonai u. 6. munkaügyi osztály. (Bp. 1340) Nem lesz gondja • hajára ha hideg-meleg dauerét. hajfestését Marika hölgyfodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő utca 19. sz Telefon: 35—08. '9) Raktárhelyiségnek alkalmas betonmeden- oés pincehelyiségek kiadók. Evangélikus Egyházközség, Nyíregyháza. (7660) Háromfázisú egyló- erős villanymotor el« adó. Evangélikus Egyházközség, Nyíregyháza. (7661) Harisnya szemszedést továbbra is vállalok. Körűt 1. Gyakorló iskolával szemben. Sza- bolcsiné. (Északi Alközpont) (763») Villanyvasaló, rezsó, háztartási villamosgépek, mosógép, parkettkefélő, porszívók szakszerű javítása. Hivatalos Ohmikus mérést végzek vidéken is. Fábry Zoltán villanyszerelő mester, Nyíregyháza, Kálvin tér 14. (7627) Vennék nőgyógyászati vizsgálóasztalt. Ajánlatokat a Kiadóba. Háromszobás ház beköltözhetően, és bécsi zongora eladó. Nyírfa tér 3. (7666) Szoba konyhás házamat elcserélném bérházi egyszoba össz- íkomfortosért megegyezéssel. Honvéd utca 43 (19239) Eladó kettőszoba összkomfortos ház, hozzá egyszoba konyha azonnal beköltözhetően 140 ezer kés»- pénzért. „47 000 OTP’' jeligén cím a Hirde- tőben. (192HÄ) Jó állapotban Simson moped eladó, vagy megegyezéssel elcserélhető Jawa Ideálért. Nagyhalász, Kossuth u. 19. Eladó sürgősen el« . költözés miatt 445-6* : Skoda jó állapotban. ’Érdeklődni: EalkUi Puskin u. 18. (19263) Modern konyhaszekrény eladó. Irinyi János út 41. fszt (19258) Elköltözés miatt kisipari kombinált szekrény igényesnek, világos hálószobabútor, egyéb bútorok eladók. Jósa András utca 25. (19260) Nagyméretű sózótek- nő eladó. Érdeklődni: jEngels utca 4, ‘ (19264) Motoros permetező- gép „Fenomé” gyártmány lóvontatásu jó állapotban eladó. Hol- ló u. 4. (7667) „Kiss Bálint” permetezőgép ikerszí.vattyus, és egy c?b kűtpumpa eladó. Mező utca 37. (19257) Hizott sertés eladó. Soltész Mihály u. 47. (7668) Sajáttermésti bor eladó. Vécsei köz 23 sz. alatt. (19267) Gitárok eladók. Megtekinthetők fél 5-től fél 6-ig. Luther ház B. földszint 3. (10266) Gyászoló család | Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, nagymamánk id. SZABÓ IMRÉNÉ szül: Papp Julianna 81 éves korában, hírte’en elhunyt. Temetése f. hó 18-án, 2 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család (19249) DOLGOZÖNŐK, HÁZI ASS ZONYOK FIGYELEM! Oiikouí Munkájuk mcíi/íőVim/f/csérc béreljenek mosógépet, porszívót, padlókefélő gépet, centrifugát varró. gépet a KÖLCSÖNZŐ BOLTBÓL. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 8. sz. Telefon: 16—08. Magnetofon, táskarádió, írógép, kvarclámpa, csecsemő- mérleg, hurkatöltő, húsdaráló, stb. ugyanott bérelhetők, (19253) HIRDESSEN LAPUNKBAN! FELAJÁNLUNK MEGVÉTELRE nagyobb tételben I. osztályú virágzó CY CL AMENT TERMELŐI ÁRON Kertészeti Vállalat Nyíregyháza (19248) M babák 100 Ft tói az Iparcikk Kisker Vállalat játékboltjaiban.