Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-18 / 272. szám
napló NAPOSCSIBE LONDONBÓL 18 ezer naposcsibe érkezett Londonból a Ferihegyi repülőtérre. A „világot járt” csibék a kiváló tojáshozamú new-silverlink (újezüst) fajtából valók és a Baromfiipari Mezőgazdasági Vállalat nagyvenyimi telepére kerülnek. Példás rendben sorakoznak a repülőgép kabinjában az angliai naposcsibék dobozai. Szebellédy Géza felvétele Törpe vízmű társulatot szerveznek Kótajban, Az alakuló taggyűlést november 18-ah este hat órától tartják a helyi kultűrotthonban Tánezenekarok megyei vetélkedőjét rendezik meg november 23-án a nagykál- lói járási művelődési házban a szabolcsi kereskedelmi hetek keretében. A vetélkedőn hét földművesszövetkezeti tánczenekar vesz részt. Az első KlSZ-esküvőí tartották november 13-án Csarodán — írja Rákóczi Erzsébet nevelő. — A községi tanácson Sebestyén Ilona és Orosz János kötöttek házasságot, majd a KISZ-szervezet és az úttörők köszöntötték az ifjú párt. Az újítók és műszakiak klubjában — a Móricz Zsigmond Művelődési Házban — a szerszámgépipar új távlatairól tartanak előadást november 19-én 18 órától. Az előadás után bemutatják az önműködő gyárak című filmet. Tíz á.f filmet kapott » közelmúltban a József Attila Megyei Művelődési Ház Mintára. Ezekkel a filmekkel a filmtár anyaga meghaladta a 980 darabot. Uttörőriporlerek készítenek pályamunkát a Magyar Rádió által kiírt pályázatra a nyíregyházi úttörőházban. A pajtások harminc perces rádióműsort állítottak össze, melynek témája a húszéves úttörőmozgalom. Háztartási kisgépkJállítári rendeznek Gáván. a Fényes kisvendéglőben. A kiállítás november 18-től 21-ig lesz nyitva. » magyar oara«u=— Szaboics-Szatmár megyei hízott sása és a raeeyej tanács napilap!« Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztői Ordas Nándor Szerkesztőségi Nyíregyháza, Benczúr tér 31 Tel.! 19-49, 16—'71 j 16—12. fCiadla: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen O. a, i- Tel: 30—fi». ! ' Felelős kiadó! Farkas Pál. Terjeszt! a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra* 13 forint. Előfizethető a hely) postahivataloknál és kézbesítőknél Index szám: 39 099. Kéziratokat nem őrzün* «Mg és nem adunk vissza. I * ** •zanolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyházai Dózsa György őt a. **SeMS« vezető! Makrai Mnoi. Orvosi kísérlet — ismeretterjesztő előadáson A TIT rendezésében ma a Móricz Zsigmond Művelődési Házban dr. Szöőr Árpád. debreceni adjunktus kutyakísérlettel mutatja be a hisztamin hatását a lég- utakra, majd népszerű tudo- mányos film vetítése segíti a jobb megértést. Mivel a téma egyes foglalkozási betegségeket is érint, az üzemek dolgozói érdeklődéssel várják az ismeretterjesztő előadást Fotóval kombinált műanyag emléktárgyakat készítenek a FÉNYSZÖV mfi- anyagrészlegénéi. Az ízléses termékekből naponta kétezer darabot gyártanak az IBUSZ és az Utasellátó megrendelésére. Korszerű, leértékelt cikkeket árusító boltot nyit a közeljövőben az Iparcikk Kiskereskedelmi VálTíSt Nyíregyházán, a Bercsényi utcán. A <5. játékhéten Bánfalvi István — nyíregyházi lakos — a 9 045 467 és 9 045 468 sz. mindkét lottószelvényén í négyes találatot ért el. A másik két négyes találat közül — szintén kollektív játékkal értek el találatot. Kovács Pál és társai — szintén nyíregyházi lakosok — ma. Mészáros András és iársai n.vírvasvári lakosok pedig holnap veszik fel nyereményüket. A 46. játékhéten megyénkben 2 db négyes találat volt, egyik Nyíregyházán, a másik Bal- kányban. Mindkét nyereményt előfizetéses szelvényen érték el. Az ország tegdélebben fekvő kísérleti telepén — »t Délkelet-dunántúli Mezőgaz-! dasági Kísérleti Intézet be- csárdi gazdaságában — keresik az olyan takarmány- növényekét, amelyek gyorsan fejlődnek és nagy zöldtömeget adnak, alkalmasak másod- és főleg harmadvetések céljára. Az idén egy-egy német repce, illet-I ve retekfélét, három szovjet napraforgó- és három román borsófajtát, valamint húsz amerikai szőjafajtát próbáltak ki. Az egyik legérdekesebb és legtöbb sikerrel kecsegtető növény a német Lihorpasz, amelynek nagy a melegigénye, tehát a déli fekvésű meleg éghajlatú vidéken alkalmas takarmánynövény lehet, Négy nyompálya„ közepén zöldsáv, kandeláberek Megkezdik az északi nagykörút építését Nyíregyházán Ma megkezdik a nyíregyházi északi nagykörút építését. A KPM Közúti Üzemi Vállalat a Kossuth utcától az Erdősoron át az Árok utcáig hozzálát a leendő nagykörút alapjainak lerakásához. Az Északi Alközpontban az építkezések jó ütemben haladnak, több épületbe a lakók is beköltöztek. A további építkezések ütemét jelentősen meggyorsítja majd a készülő nagykörút. Az itteni közművesítéssel párhuzamosan elkészültek a leendő nagykörút alatt a víz- és szennyvízcsatornák, az út alatti összes közmű beépítésre került. Ezek felett már nyugodtan dolgozhatnak az útépítők, az úttest felbontására nem lesz szükség. Ez a városban az első nagyobi) arányú útépítés, amelyet megfelelő előzetes tervezéssel, a különböző vállalatok jó együttműködésével tudnak elkészíteni. Az Erdősor Kossuth utcai részén már az út szélesítéséhez szükséges megfelelő útkorrekciót is végrehajtották. A körút elkészített alapjaira ez évben még csak egy ideiglenes burkolatot tesznek majd, ezzel a már megépült lakásokhoz történő közlekedést oldják meg. Az út építésére ez évben 1 millió forintot költ a városi tanács. A nagykörút további beépítése után — amely az 1966— 67-es évek programjába tartozik — kapja majd meg a körút a végleges burkolatot. Négy nyompályát képeznek ki, közepén az Arany János és a Vasgyár utcákhoz hasonlóan pedig zöldsávot létesítenek, kandeláberekkel. A körút e részének közvilágítását a jövő évben készítik el. A munkák megkezdésével egyidejűleg lezárják a forgalom elől az Erdősort, csak a tűzoltóknak hagynak szabadon egy nyompályát, a többi járműveknek a Dohány utcán terelő utat jelölnek ki. (marik) Megjelent az Újságolvasók Évkönyve A Kossuth Könyvkiadó évente csokorba gyűjti az esztendő kül- és belpolitikai eseményeinek krónikáját. Megjelent az Újságolvasók Évkönyve 1966-os kötete. Megtalálja benne az olvasó az év eseményeinek pontos ismertetését és értékelését, időrendi és abc sorrendben, a legfontosabb nemzetközi szervezetek üléseinek napirendjét és határozatait, gazdasági, kulturális és szociális vonatkozású adatokat a világ minden tájáról, az év jelentősebb tudományos és technikai A nyíregyházi üzletekben jelenleg sokkal kevesebb cikkből van hiány, mint a múlt év telén. Bő választékot ajánl bun- dacipőkből a gyermek cipőbolt. Minden méretben kapható barna színű fiú bakancs, s az olajos durábel bakancs is, amelyből a múlt télen nem tudták kielégíteni az igényeket. A hét végén megérkezik a boltba a piros mikuláspapucs. Jelenleg egyetlen hiánycikk a gyermek gumicsizma. A nagykereskedelem ígérete szerint azonban hamarosan megérkeznek Nyíregyházára is a szovjet gyártmányú gumicsizmák. A téli sportok kedvelőinek újdonság az összecsukható, csövázas kétszemélyes ródli. Sílécből gyermek és felnőtt méretben elegendő mennyiség van az üzlet raktárán. Kaphatók komplett sífelszerelések is, de botot külön is árusítanak. Sínad- rég minden felnőtt számban van, síbakancsot, túracipőt, sport félcipőt elegendő mennyiségben tart raktáron az üzlet. Melegítőkből férfiaknak és nőknek több színben minden méretben találunk. A női melegítők pantallószerű alsórésszel is kaphatók. felfedezéseinek magyarázatát; nemzetközi és hazai sporteredményeket; személyi adatokat, politikusokról, állami és művészeti díjakkal kitüntetettekről. Sok érdekes összeállítás, táblázat és térkép teszi e kis könyvet minden újságolvasó számára hasznossá. Az ízléses kivitelű, műanyag fóliával kötött, 15,— Ft-ba kerülő Újságolvasók Évkönyve megrendelhető minden alapszervezet politikai irodalomterjesztőnél, valamint a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltségein. A gyermekruházati bolt „Néger” és „Pallas” fiú télikabátokat kínál minden méretben, szűrke, barna, zöldes, mintás és sima kivitelben. A leányka kabátok szőrmegallérral és anélkül kaphatók, ugyancsak bő mennyiségi, minőségi és méretválasztékban. Fiú sinad- rágok sötétkék posztó és barna düftin anyagból minder méretben megtalálhatók a boltban. Befagytak a halastavak A váratlan hideg idő alaposan megzavarta a halászok őszi munkáját. A nyíregyházi Alkotmány Htsz a folyókon november hónapban már nem végez fogást, csak a tavak, holtágak lehalászását végzik. Eddig mintegy 25 mázsányi halat hoztak be a belterjes i holtágakból. Ezek jelentős I része befagyott, s így a I halászok most, vagy olva- i dásra várnak, hogy ismét I folytathassák a munkát, ! vagy még erősebb fagyra, | és akkor már jégről végzik a fogást. / Ítélet a Goya~rabló ügyében Bíróság elé került Goya 140 000 font érték/ Wellington portréjának elrablója, aki négy évig izgalomban tartotta a Londoni Nemzeti Galériát és a Scotland Yardot, majd önként jelentkezett és visszaszolgáltatta a festményt. A hetek óta tartó bírósági eljárás kedden ítélethirdetéssel véget ért. Buntont felmentették a Goya-kép elrablásának vádja alól, — hiszen önként visszaadta — de bűnösnek találták a kép 100 font értékűre becsült aranyozott keretének megsemmisítésében. Ezért háromhavi börtönbüntetésre ítélték. Bun- ton azonnal megkezdte büntetésének letöltését — Apádnak biztosan tetszene, ha eloltanánk a villanyt, mert azt hinné, spórolós vagyok. Összecsukható, csővázas ródli, piros „mikuláspapucs" Újdonságok az üzletekben A JHAI NAP 19Ü5. november 18, csütörtök .Névnap: JENŐ, JOLÁN A Nap kel g óra 53 perckor, nyugszik lg óra 98 perckor. A Hold kel » óra 93 perckor, nyugszik 14 óra 17 perckor. 7« évi átlagos napi középbö- merseklet 3,» lók. Hideg idő Várható időjárás ma estig: borult, hideg idő, az éjszaka' uraktól délnyugat íelöl havazások, ónos esők, megélénkülő délkeleti, délj szél. Helyenként hófúvás. A hőmérséklet elsősorban délnyugaton emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet az ország délnyugati felében nulia, plusz 4. máshol mínusz 3, plusz 2 fok között, Kossuth rádió műsora 8,£0: Reggeli hangverseny. — 9,0(1: A tudomány-történet hág; századai. — 9,25: Népi zene. — 10:10: operettdalok. — lö,26 Időszerű nemzetközi kérdések. — 10,37: Szüless újra, kedves. Tragédia. Irta: Hubay Miklós. — 12,15: Tánczene. — 18,Ou: Szomorú dal. — 13,10: Osváth Júlia énekel. — 13,45: A paca. Kántor Zsuzsa elbeszélése. — 14,05: Falurádió. — 14,20:’ Cigánydalok. csárdások. — 14,40: Lapozgatás új könyvekben. — 15,00: Filharmónibus zene. — 16,10: Villanófényben, — 16,151 Csak fiataloknak! — 16.50: Tudományos híradó. — 17,05: Kovács Apollónia énekel. — 17.25: Kinek a számlájára^ — 18,20: Muszorgszkij: Hovanscsina. Négyfelvonásos opera. — 22,30: Könnyűzene. — 23.15: Korunk költészete. — S3,30: Hölgyválasz. Operettrészletek, — 0.10: Gas- toldi-műveibőL Sportközvetítés Londoobof* a Kossuth rádió 21,30-kor közvetítést ad a magyar labdarúgó- válogatott mérkőzéséről. Beszél Szepesi György. Petőfi rádió műsora 14,00: Zongoraművek. — 14,45: Breitner János énekel. — 15,05: Iskólarádói; Shakespeare: Othello. Részletek. — 16.35: Mosolyra hangszerelve. —- 17,05 • Berlioz: Fantasztikus szimfónia. — 17,54: Könnyűzene Szófiából. — 18.20: Miért szép,? Mikszáth Kálmán: Szegény Gélyi János lovai c. novellájáról. — 18.45: Fúvósátiratok^ — 19,05: Fultontól — Brüsszelig. VTH, 19,20: Magyar nóták.. — 19.45: Az élő kollagén. — 19.55: Hangverseny a stúdióban. A Széesi vonósnégyes játszik. — 20,25: Ady Endre I. rész. — ?1.05: Előszóval — muzsikával. A televízió műsora t.nfr. Tskőla-br. — »,35: Nem. Magyar film. — 11,45: A Tv- bébi postája, — 18,35: Iskolatv. — 17,43: Anyagbörze. — 18.00: Hírek, — 18.05: Falusi dolgokról. — 18,16: A Magyar Hirdető műsora. — 13,20: Hol volt, hol nem volt. — 53,50: A hét . könyvel. — 18.55: Telesport. — 19.20: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. Napi jegyzetünk. —- »9,55: Mai történet: Mókus. — 20,20: Van kedve táncolni? —• 2i,oo: Napló. — 21,05: Költészet — 21,30: Falusi esték. Az Intervízió műsora Szófiából, — 22,15: Tv-hiradó — S. kiadás, A Bratislavai te műsora 9,30: Két élet. H. (szovjet film). — 11,00: Tv-érdekességek — 17.15: Kicsinyek műsora. — 18,15: Ifjúsági adás. — 19,00: Tv- híradó. — 20.10: Hely a tömegben (két filmnovella). — 21,20: Kisíilmek a tunéziai oázisokról. — 21,45: Tv-híradó. A nyíregyházi mozik műsora szítesvasznü béke mm: November 18-án. Széles változatban. Csak 1« éven felülieknek! ISZONY. Oj magyar filmdráma. Előadások kezdete: fél 6. íél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: November 18-án. SZERELMESEK VANNAK KÖZTÜNK. Lengyel film. Előadások kezdete: ^ Ht | órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MÜVTELÖ- D*SI HÁZ SZELESVASZNÜ MOZIJA: November 18-ár. SZÜNNAP,