Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-12 / 267. szám
(Folytatás az 1. oldalról.) még mindig egészségtelen, nemcsak a népgazdaság szemszögéből, hanem társadalmi igényekhez képest is. A gimnáziumok első osztályába felvett 40—45 000 tanulóval szemben ugyanis évek óta csak mintegy 30 ezren jelentkeztek technikumba, s körülbelül ez a szám a reális a közép- és (elsőfokú szakmunkaerő utánpótlása szempontjából is. A 10—15 000 főnyi több- 1 : t a technikumokból és a szakközépiskolákból férői.-ly hiánya miatt elutasí- -ttakból tevődik ki. Egyik legfontosabb teendőnk tehát, hogy egyre emeljük a szakmai oktatást is nyújtó középiskolai osztályok számát, s a gimnáziumokét pedig csökkentsük. Ez nem kevés nehézséggel jár. A Művelődésügyi Minisztérium és a megyei tanácsok az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy a gimnáziumok egy részéből szakközépiskolát alakítsanak. Ennek azonban anyagi korlátái vannak. A megoldás mégis csak az, hogy erőteljesebben fejlesszük a szakközépiskolai hálózatot a gimnáziumok rovására és főleg, hogy a megyei tanácsok megkapják a jogot, függetlenül a megye területén működő középiskolák hovatartozásától, maguk gazdálkodjanak az összes tantermekkel, tanműhelyekkel, szaktanárokkal. Erre a lépésre nagy szükség van, hogy gyorsabban teremtődjön még az összhang a társadalom helyes törekvései, a népgazdasági érdek és az oktatás területén rendelkezésünkre álló tárgyi és személyi feltételek célszerű, koncentráltabb felhasználása közt. A tanácsok jogkörének kiterjesztésétől azt is várjuk, hogy számottevően fejleszteni tudják az ipari és mezőgazdasági tanulóképzést. Ma a középiskolák első osztályosai között a lánytanulók aránya 58,2 százalék, ezen belül a gimnáziumok eső osztályaiban minden ’00 tanulóból 68 a leány, az pari technikumokban azonsán csak 17, a mezőgazda- sági technikumokban is csak 27, Ez az arány nemcsak egészségtelen, de sem munkaerőgazdálkodásunknak, sem a helyes pályaválasztásnak, sem demokratikus elveinknek nem felel meg. Teljesen indokolatlannak tartjuk, és előítéletek nyomait véljük felfedezni abban, hogy bizonyos szakA reform már eddig is sok problémát megoldott a gimnáziumi oktatás területén. Néhány elgondolásunkról azonban kiderült, hogy nem mindenben voltak hegyesek, egyik-másik tervünk pedig a gyakorlatban eltorzult, vagy megvalósításához nem lehetett megteremteni a szükséges feltételeket. Itt van pl. a középiskolai tanulók számának gyors növekedése. Azt a fontos és helyes elvet, hogy a középiskola a következő évtizedben váljon általánossá, nem mindenben értelmeztük helyesen. Megvalósítását főként a középiskolák nappali tagozatainak fejlesztésével véltük elérhetőnek. Nem mindig számoltunk a népgazdaság teherbíróképességével és azzal sem, hogy részben a dolgozók iskolái útján, is elérhetjük ezeket a célokat. Az elmúlt 4—5 esztendőben a középiskolai bázis nappali tagozatának fejlesztése olykor erőltetett volt. Gyakran meggyőződésünk ellenére is engedtünk az általános is- olából kikerülő gyerekek 'övekvő száma miatt je- •ntkező társadalmi nyomásnak és a középiskolába túlzott mértékben vettunk fel mákban a nőket csali segédmunkásként alkalmazzák. Már 5—6 évvel ezelőtt, az iskolareform munkálatainak kezdetén megmutatkozott, hogy egész iskolarendszerünk legproblematikusabb területe a középiskola. Egyrészt összekötő kapocsnak kell lennie az általános iskola és az egyetem között, tehát előkészít a továbbtanulásra. Másrészt — mivel az ifjúságnak csak egy része tanulhat tovább, a középiskolának olyan képzést is kell nyújtania, amely megkönnyíti a tovább nem tanulók elhelyezkedését a különféle, társadalmilag hasznos munkakörökben. Nehezíti a megoldást, hogy a középiskolát számos megcsontosodott hagyomány és elavult vélekedés köti a múlthoz, ugyanakkor már a jelen — s méginkább a jövő egészen más igényeket támaszt. Ezeket csak úgy lehet kielégíteni, ha kritikai álláspontról bátran hozzálátunk a megoldáshoz. A megoldások természetesen sokfélék lehetnek, és mindegyik kockázattal, bizonyos veszélyekkel járhat. Mégis új megoldásokat kell keresni, mert a régi úton, az elavult módszerekkel már nem jutunk előbbre. A gimnáziumot például az iskolareformban egységes műveltséget nyújtó iskolává alakítottuk át. Ez az egységesség azonban korántsem jelent valamiféle szellemi uniformist. Ellenkezőleg oktatási törvényünk megjelenése óta igen megfontoltan, de jelentős számban alakulnak tagozatos osztályok. Az eredmények biztatók. Sok haszonnal járt a gimnázium korszerűsítésében az 5 plusz 1-es oktatási forma is, továbbá az újabban egyre inkább terjedő heti 2 órás gyakorlati oktatás. Ezeken a gyakorlatokon a tanulók a műszaki-technikai élet különböző területeivel ismerkednek meg. A gimnázium továbbfejlesztésének igen jelentős eredménye, hogy elkészültek az új gimnáziumi tantervek, s ebben a tanévben megkezdődött fokozatos bevezetésük is. Készülnek és kb. 1970-ig fokozatosam megjelennek a további osztályok új tankönyvei is. Ezzel jelentős lépéseket teszünk a káros túlterhelés megszüntetésére és egyben a gondolkodás fejlesztésére, az összefüggések jobb megismerésére, a gyakorlatiasságra való hajlam és készség erősítésére. tanulókat. A társadalom részéről jelentkező továbbtanulási igény örvendetes és egészséges. A középiskola fejlesztésével azonban tanteremépítésünk nem tudott lépést tartani és nem tudtunk elegendő felszerelést sem adni. Az általános iskolát végzett gyerekek 40 százaléka (évi 67—70 ezer tanuló) bejut a középiskolák nappali tagozatába; ezzel azonban középiskoláink befogadóképességét kimerítettük. A következő években — bár az általános iskolából kikerülő gyerekek száma tetemesen növekedni fog — a középiskolák 1. osztályába több gyereket felvenni már nem tudunk. így az általános iskola 8. osztályát elvégzett tanulók számának növekedése és a középiskolások számának változatlan szintje átmeneti feszültséget okoz. Népgazdaság! Igény, hogy a szakmunkástanulók számát jelentősen növeljük. A középiskolai létszámokat tehát ennek gondos figyelembe vételével kell megállapítani. A középiskolákba azokat a tanulókat kell felvenni, akik a tanuláshoz kedvet éreznek, szorgalmat, erős elhatározást mutatnak, és általános iskolai tanulmányaik során tanujelét adták, hogy a továbbtanuláshoz megvan a tudásuk és a képességük. A szakmunkásképesítést szerző fiataloknak szintén megvan a lehetőségük a középiskolai továbbtanulásra, hiszen közülük a rátermettek a szakmunkástanuló-iskola elvégzése után — termelő munkájuk megszakítása nélkül — középiskolai tanulmányokat folytathatnak. Erre ösztönöznünk is kell őket. A munkára nevelést kezdetben erősen leszűkítettük, csak a fizikai munkára korlátoztuk, és üzemben, termelőszövetkezetben kívántuk megszervezni. Figyelembe kellett vennünk, hogy gimnáziumainkban nem voltak műhelyek. Azzal azonban nem számoltunk reálisan, hogy az üzemek nem képesek a szakközépiskolák, ipari tanulók, műszaki egyetemi hallgatók mellett még a gimnazistákat is foglalkoztatni, továbbá, hogy a mezőgazdaságIlku Pál ezután a legfiatalabb iskolatípusról, a szakközépiskoláról beszélt. Az érettségizett szakmunkásokat képző szakközépiskola a társadalom azon igényéből született, hogy a gimnáziumok és a szakmai képzést is nyújtó középiskolák közti egészségtelen árány megváltozzék. Az első szakközépiskolai osztályok szervezése óta csak 6 év telt el. 1959/60- ban az első osztályba 200, az idei tanévben 16 ezer tanuló iratkozott be. Ez 6500-zal több, mint az ösz- szes ipari, mezőgazdasági és közgazdasági technikumok 1 osztályosainak száma. El kell ismernünk, hogy a tapasztalat a szakközép- iskolákra vonatkozó elgondolásainkból három lényeges dolgot nem igazolt kielégítően. Először: bebizonyosodott, hogy sok olyan szakma van, ahol nem szükséges a szakmunkások középiskolai képzése, és a hároméves szakmunkásképző-iskolák szakközépiskolává alakításának nincsenek meg a tárgyi, személyi feltételei. Egyébként is a népgazdaság számára nagy gondot jelentene a munkába állás egy évvel való eltolása. Másodszor; az egyetlen szakmába történő szakközépiskolai képzésnek is megvannak a maga nehézségei. Van ugyan olyan igény, hogy az iskola lehetőleg napra és adott munkahelyre képezzen embereket. Ez azonban kivihetetlen, mert sem az iskola- rendszer, sem a tantervek nem bírják el a gyors változásokat. Az ipar, a mező- gazdaság és más területek gyors fejlődése, szerkezeti belső változásai olyan szakembereket kívánnak, akik képesek az adott területen több irányú tevékenységére, és alkalmasak továbbképzésre, sőt átképzésre is. Harmadszor: a szakminisztériumok újabb vizsgálatai azt mutatják, hogy nincs szükség a termelés minden ágában felsőfokon képzett, un. szaktechnikusokra. Több olyan munkaterület is van (pl. vájár, statisztikus, könyvelő, tervező), melynek ellátására középfokon képzett szakember is megfelel. Mindezt figyelembe véve a következő elhatározások érlelődtek meg: A szakmunkásképzés bázisa továbbra is a régi szakmunkásképző iskola marad. Ezt számszerűleg jelentősen fejleszteni, tartalmában pedig korszerűsíteni kell. A Munkaügyi Minisztérium most az újabb határozatokkal jogot és ösztönzést kapott arra. hogy közreműködésünkkel új tanterveket dolgozzon ki. Ezekben a tantervekben elsősorban a matematikai és a természettudományi képzést kell erősíteni. így most már reális lehetőség nyílik arra, hogy azok a szakmunkások, akik ilyen magasabb szintű Képzésben részesültek, ban nem volt elegendő szakember. Ezt a felfogásunkat még 1960-ban helyesbítettük, s kimondtuk, hogy legalább az 1. osztályosokat tanműhelyben kell oktatni, ahol a rendszeres, tanmenetszerű foglalkozási sokkal jobban meg tudjuk valósítani az ipari, mező- gazdasági üzemekben, sok volt a kényszerű időtöltés, ténfergés, bizonytalankodás, és gyakran a tanulókat segédmunkásként rohammunkára alkalmazták. Az 5 plusz 1-gyel kapcsolatban a legtöbb probléma a szakmai előképzés körül csoportosult. Elgondolásunk az volt, hogy négy évi elméleti és gyakorlati szakmai tanulmányok után a tanulók minősítő vizsgát tesznek, így rövidített idő alatt szakmunkásokká válhatnak. Úgy véltük, hogy ez a munkára nevelés pedagógiai céljainak elérése mellett hasznos velejáró lesz, de a gyakorlatban fő célkitűzéssé vált. Ezt mérlegelve, a Művelőesti vagy levelező formában további két év alatt teljes szakközépiskolai végzettséget szerezzenek. A szakközépiskola képzési célját és tartalmát tehát megváltoztatjuk. A jövőben nem egyetlen szakmára fog képezni, hanem a rokonszakmák 1-1 csoportjára, s célul tűzi ki, hogy végzett tanulói — a termelőmunkától a részfolyamatok irányításáig — sokféle feladat ellátására legyenek képesek. Az ide vonatkozó terv pontos kidolgozása még előttünk álló feladat. Az azonban változatlan, hogy érettségit nyújtó, a továbbtanulás szempontjából teljes jogú középiskola lesz. S még valamit: a végzettek A megyei tanács végrehajtó bizottságok mellett is létrejönnek oktatási tanácsok. Szeretnénk, ha ezek összhangot teremtenének a területükön lévő valamennyi alsó- és középfokú oktatási intézményt, szakmunkás- képző iskolát érintő kérdésben, pl. az iskolai és diákotthoni helyiségek, műhelytermek gazdaságos kihasználásában, a tanerők arányos foglalkoztatásában, a beiskolázások arányainak kialakításában. Kívánatos lenne, ha erre vonatkozólag is megfelelő jogokat kapnának. Ilku Pál a felsőoktatásról szólva elmondotta, hogy elkészültek az új tantervek és programok s írják az új jegyzeteket, tankönyveket is. A munkálatok központi témája az volt, hogyan képezzünk magas szakmai tudású szocialista szellemű szakembereket. A hallgatókra már a szakmai képzés során úgy kell hatni, hogy kommunista szakemberekké váljanak, hogy ne csak ismerjék, hanem el is fogadják a marxizmus—leninizmus tudományos világnézetét, s így a szocialista ember politikai magatartásával és élet- felfogásával kezdjék meg a gyakorlati, társadalmi tevékenységüket. E célok eléréséért még sokat kell tennünk, a világnézeti nevelőmunka egyetemeinken és főiskoláinkon még nem kielégítő. Mindenekelőtt a marxizmus oktatását kell megjavítanunk, mégpedig úgy, hogy a marxizmus ne csak tananyagszerű ismeretévé váljon a hallgatóknak, hanem a meggyőződés erejével irányítsa egész emberi magatartásukat. A világnézeti, politikai nevelés nemcsak a marxizmus—leninizmus oktatóinak a feladata, hanem az egyetem és főiskola minden oktatójának és vezetőjének ügye. Érvényt kell szerezni andésügyi Minisztérium már 1963-ban helyesbítő intézkedéseket tett. Kezdte szigorúbban számonkémi a feltételeket, s ahol ezek hiányoztak, az 5 plusz l -es forma helyett 2 órás gyakorlatot írtunk elő — mondotta és hozzátette: A munkára nevelés elve változatlanul megmarad, a szakmai előkészítést azonban töröljük a célkitűzésből. A népgazdaság gyors fejlődését és változásait is szem előtt tartva az lesz a helyes, ha a tanulók a természettudományos tárgyakban minél mélyebben elsajátítják a termelés tudományos alapjait, s emellett megalapozott műszaki-technikai ismereteket szereznek. Felmerül a kérdés: mi legyen az 5 plusz 1-es formával? Ez a forma változatlanul hasznos, de csak ahol a tárgyi és személyi letételek — mégpedig lehetőleg az iskolában — megvannak. nagyobb része munkába fog állni. A jelenleg működő szakmát adó középiskolák, valamint több gimnázium is az 1966/67. tanévtől kezdve fokozatosan a mondottaknak megfelelően átalakul. A középfokú technikusokat a jövőben nem az iskolákban, hanem az üzemekben képezik majd ki a szaktárcák irányításával. — a gyakorlati termelő- munka mellett és arra alapozva. Nem lehet ugyanis valaki jó technikus a termelési folyamat alapos ismerete nélkül. A technikusi beosztás is parancsnoki poszt, és az, hogy ki a jó irányító, szervező, az nem az iskolában dől el, hanem a gyakorlati munkában. nak a felismerésének, hogy a politikai, a világnézeti nevelőmunkát nem szabad elszakítani a szaktárgyi oktatástól. Elengedhetetlen, hogy a hallgatókat szocialista világnézetre valamennyi tantárgy oktatásában is nevelni kell. Különösen fontos ez most, amikor a hallgatók — közéletünk demokratikus állapotának! megfelelően — egyetemeinken, főiskoláinkon is nyíltan, őszintén teszik fel kérdéseiket. A hallgatók vitatkoznak, s ez jó, de nem egyszer hangot adnak a különböző forrásokból származó polgári és kispolgári nézeteknek, s ezek nem maradhatnak válasz nélkül! A hallgatók kérdéseire, problémáira sokoldalú, tartalmában helyes, tudományos feleletet kell adnunk a szocialista pedagógia módszereinek türelmes alkalmazásával ugyan, de úgy hogy a burzsoá és a marxista ideológia összeütközéséből feltétlenül a marxista álláspont kerüljön ki győztesen. A marxizmus—leninizmus tanszék előtt álló legközvetlenebb feladat, hogy biztosítsák a tudományos, az oktató és a nevelő munka közötti egységet, az eddigieknél még következetesebben valósítsák meg az oktatás életközelségét, hiszen a világnézetünk fejlődésének kiapadhatatlan forrása maga az élet. Ebből a forrásból kell táplálkoznia a marxizmus—leninizmus oktatásnak. A 61/III-as törvény létesítette új intézmények a felsőfokú technikumok is. Feladatuk, hogy érettségi és megfelelő üzemi gyakorlat után, két-három év alatt az ipar, a közlekedés, a mező- gazdaság, a kereskedelem és az egészségügy egyes szakterületei számára kellő elméleti és gyakorlati felkészültségű szaktechnikusokat képezzenek. Ma a középfokú technikumi képzés fogyatékosságai, gyengéi következtében az egyetemet végzett mérne. ük jelentős része olyan másodszintű munkakörben dolgozik, amelynek jó ellátása nem igényel ötéves és ennek megfelelően drága egyetemi képzést. Az üzemek azonban arra kényszerülnek, hogy mérnökeik egy részét olyan munkakörökbe állítsák be, amelyeket gyakorlati tapasztalatokban gazdag és elméletileg jól felkészült szaktechnikusok is elláthatnának. Ennek az állapotnak a megszüntetésére szerveztük a felsőfokú technikumokat. A törvény meghozatala óta 48 ilyen felsőfokú technikumunk alakúit, s ezekben 55 szakon képeznek technikusokat. Az elmúlt tanévben az intézmények nappali, esti és levelező tagozatán több mint 17 000 hallgató tanult. Szaktechnikusokat képeznek a néphadsereg tiszti iskoláin is. Azt is meg kell azonban mondanunk, hogy az átszervezésben nem jártunk el elég körültekintően. Jó néhány felsőfokú technikumunkban nem kielégítő az oktatás színvonala: nincs kellő számú magasan képzett oktató, a felvételi munka fogyatékosságai miatt sok a gyenge hallgató, akinek nics szakmába vágó illetve semmiféle termelési tapasztalata. Nyugtalanító a felsőfokú technikumok nagy száma és szétaprózottsága is. Sürgősen tisztáznunk kell tehát, melyek azok a munkakörök, melyek ellátása szaktechnikust igényel. E területekre kell koncentrálnunk erőinket, mind szervezeti téren, mind pedig az oktatás színvonalában. A koncentrált képzés, néhány nagy létszámmal dolgozó intézmény kialakítása olcsóbb is, és jobb eredményekkel is biztat. Az intézmények összevonása szoros együttműködést kíván egyrészt a szaktárcák, másrészt a szaktárcák és a megyei (fővárosi) tanácsok között, mind a szakemberszükségleti tervek kialakításában, mind a végzettek elosztásában. 1963-ban vezettük be az új egyetemi és főiskolai felvételi rendszert Társadalmi fejlődésünk nem csak lehetővé tette, hanem meg is követelte, hogy megszüntessük a származás szerinti megkülönböztetést. Úgy rendelkeztünk, hogy a pályázók a felvételin elérhető pontszám felét középiskolai tanulmányuk alapján kaphatják; ezzel egyrészt elismerjük a középiskolában négy év alatt tanúsított szorgalmat és szerzett tudást, másrészt ösztönözzük a középiskolai tanulókat, hogy még szorgalmasabban, még elmélyültebben dolgozzanak. A felvétel további fontos feltételeként a jelentkezők közösségi magatartását szabtuk meg. Ma már megállapíthatjuk, hogy ez a felvételi rendszer kiállta a próbát: találkozott az emberek igazságérzetével és bebizonyosodott, hogy a teljesen nyílt versenyben Is megállják helyüket a fizikai dolgozók gyermekei. Ennek egyik bizonysága, hogy számuk az egyetemeken és főiskolákon tovább emelkedett. Pedig meg kell mondanunk, hogy tanulmányi feltételek szempontjából általában hátrányosabb helyzetben vannak a fizikai dolgozók gyermekei. E fiatalok egy része a családban kevesebb segítséget kaphat a tanuláshoz. A vidéki, különösen a paraszt gyermekek naponta 1-2-3 órát utazással töltenek. A nagylétszámú családokban otthon Is szükség van segítségükre, gyakran nincs megfelelő nyugalmas helyük a tanulásukhoz. E hátrányokat, gátló körülményeket nagyobb szorgalommal, kitartással kell nap, nap után, évről évre legyűrniük, de még így is hátrányos helyzetben maradnak az önképzés, az iskolán kívüli kultúrálódás sok vonatkozásában. (Folytatás a 3. oldalon.) Nemcsak a nappali tagozaton A szakmunkásképzésről Kommunista szakembereket
