Kelet-Magyarország, 1965. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1965-10-31 / 256. szám

Mondák, emlékek A megyei gyűjtők pályamunkáiból Megyénk iio dalma l'\ qádor béla A XIII. országos nép­rajzi és nyelvjárási gyűjtő­pályázat keretében meg­hirdetett 1965. évi megyei pályázat, mint ahogy erről a Kelet-Magyarország né­hány nappal ezelőtt nírt adott, igen szép eredmény­nyel zárult. A beérkezett pályamunkák közül jóné- hánnyal külön is érdemes foglalkozni, mivel a nép­rajz- és nyelvtudomány szá­mára figyelemre méltó ada­tokat hoztak felszínre. Az önkéntes kutatók díjnyer­tes pályamunkáiból az aláb­biakban szemelvényeket mutatunk be: »A cséplőgépnél dolgozó kezdő fiatal lányoknak, fiúknak sokszor nem esett jól az ebéd. El voltak fá­radva, porba, melegbe az izzadság csípte, ette a tes­tüket. Ha délbe megállt a gép ebédre, azt se tudták, lefeküdjenek-e arra a kis időre, vagy egyenek? Volt olyan fiatal gyenge gyerek, hogy anyja mellett ebéd helyett sírdogált. De i.agy úr volt a muszály és kel­lett a kenyér, de így volt ez a társas aratásnál isi” A régi Tisxaszentmárton Bodnár Bálint saját visz- szaemlékezései „A tiszalöki étkezés menete” című pá­lyamunkájából. „ Az uradalmi cselédek nagyon is be Voltak fogva. A cselédházak ott voltak az udvar mellett. Kora haj­nalban szólt az ébresztő csengetés és késő estig tar­tott a munka. Vasárnap pétiig a kommenciós földjü­kön dolgoztak. Fizetésük voit 8 köböl rozs, 4 köböl búza, egy hold szántó. 2 öl fa, 2 szekér gally, 24 kg só, 1 tehéntartás, 1 sertésnek legelő és évi 32 korona án- gáiia. Az élelmet elhasz­nálta a rendesen nagy csa­lád. s ruhára csak nagyon ügyes és szorgalmas igye­kezettel tudtak szert tenni. Ünneplő ruhájuk nem volt, templomba nem jártak. A falu társadalmi szokásaiban uem vettek részt. Bizony, egymás között is sokat „víj- tak”, különösen az asszo­nyok. Közös pitvarra nyílt a lakásuk, egy udvaron tartották állataikat, össze­szedett javaikat. Bizony, ez mind alkalmat adott a veszekedésre. De hamar ki is békültek, a közös sors újra összehozta őket.” nek, majd letesznek valami súlyos terhet a mezőség szélére, ahol élénkzöld a fű. Matatnak körülötte, majd elfordulnak, egyikük nézi a borús eget. másik fölegyenesedik bár, de n feje lehajtva marad, s nö­vekvő embergyűrű veszi kö­rül (Stet: a falubeliek. Az utasok nem merész­kedtek közel. messziről nézték a gyászt, ezt a reg­geli döbbenetét, amelyben mellékszereplőnek lenni is egyet jelentett valamiféle szégyenkező bűntudattal, s hogy távol maradtak, iszo­nyatuk a fantáziájukból táp­lálkozott. régebben átélt, megfigyelt katasztrófák alaktalanra nagyolt képei villantak fel előttük, előt­tünk. A kislány fellépett az el­ső lépcsőre, hogy messzebb lásson előre. — Jöjjön, menjünk kö­zelebb — indítványozta kis­sé kihívóan a fiú, aki köz­ben cigarettára gyújtott. — Jaj, nem, dehogyis — rebbent fel a kislány, gye­rekes félelmét nagyos kife­jezéssel leplezve — nem bír­nék ilyen szörnyűséget lát­ni. — Üjból leszállt. nem találta a helyét, de vala­hogy azért már a fiúhoz tartozónak érezte magát, aki a sinmenti árokparton pompázó margarétákból né­hányat leszakított, s félsze­Porzsolt Ferenc pálya­munkájából. A kendergyár 1909-ben ■,Az alacsony bérek elle­nére is ráfizetéses volt az üzem kezdetben, bár 1909- ben villamos berendezések­kel szerelik fel a gyárat a munka termelékenységé­nek emelése érdekében. A villamos energiát egy di­namó szolgáltatja. A dina­mót a gyári transzmisszió­kat is hajtó gőzgép működ­teti. A medencék vízellátá­sát is villanymeghajtású szivattyúmotor biztosítja. E berendezések terveit és mű­szaki leírását, valamint a szerelést is a Magyar Siemens-Schuckert Művek Villamossági RT készíti el. A gyár azért nem volt ki­fizetődő, mert félkész ter­méket állított elő, s ezt nem lehetett rögtön érté­kesíteni, Ezért a herceg a kenderüzem mellé kötél­gyártó részleget építtet és szervez meg. A gyár e ré­szében is ugyanolyan egész­ségtelen és veszélyes mun­kakörülmények uralkodtak, mint a kenderüzemben.” Hegedűs Kálmán „A nagy­halászi kenderüzem törté­nete” című pályamunkájá­ból. A honfoglaló Gács vitéz „A község nevét a szá.i- hagyomány Árpád fejede­Országos jellegű tanács­kozásra hívja össze a könyvtártudományi és módszertani központ 7 me­gye könyvtárainak mintegy 30 képviselőjét Nyíregyhá­zára november 4-én és 5-én. A tanácskozás szín­helye a TXT nyíregyházi Bessenyei klubja lesi. A munkaértekezleten többek között megbeszélik a Móricz Zsigmomd Megyei Könyvtár irodalomnépsze- rüsítő munkájának tapasz­talatait, illetve kicserélik gén átnyújtotta neki Pi­rulva fogadta el, szégyen- kezően lesütve a szemét. Ilyenkor virágot elfogad­ni ... Elfordultunk tőlük, s jobbfelé kezdtünk figyelni, a szerelvény elejére. F;l- felcsukló, állatordításra emlékeztető artikulátlan ja- jongással egy asszony kö­zeledett felénk. Nyomában kissé elmaradva tőle, há­rom férfi fújtatott, a leg­idősebb, a bőrsapkás nyil­ván a férje lehetett. A má­sik kettő a fia és a vejé ta­lán, Parasztok voltak. Csak az asszony jajgatott. Házá­nak férfinépe sápadtan, ki­nyújtott nyakkal, összezárt szájjal gázolt át gödrökön, tócsákon, időnként a gyű­lölet pillantását vetve a vonatra, ránk. Messziről futhattak, ahogy az asszony közelebb ért, hallottuk el- fulladt zihálását. Középko­rú asszony volt. feslett, szürke ruhában. Mezíie’en alsókar.ia még jó erőről val­lott, lába is erős volt, me­zítelen talpa csattogott a tócsák víztükrén. Kendőt is elfelejtett kötni, szürkült haja egyetlen var kocába fonva röpködött a feje kö­rül. Már botladozott, s mintha ökölbe szorított ke­zével tört volna utat ma­gának hadonászva és zi­hálva, és jajongva Odaért egészen a közelünkbe, va­dul ellökte útjából a kis­lem Gács nevű vitézétől származtatja, s így őrzi meg az utókor számára: A Vereckei hágón való bejö­vetelkor Árpád fejedelem itt haladt végig. Meglátta, hogy milyen selymes a fi, az erdőben vörhenyes vad tanyázik. Nagyon megtet­szett neki ez a táj és nyom­ban így szólt egy Gács ne­vű vitézének: Gács, állj itt, míg nem hívlak, Gács lete­lepedett nemzetségével, vár­va a fejedelem hívó szavá­ra. Úgy látszik, a fejede­lem elfeledkezett róla és oyan sokáig itt maradtak, hogy nagyon elszaporodtak és egy falut alkottak. A falunak azonban nevei is kell adni. Árpád fejedelem szavát idézve (Gács állj) adtak a falunak nevet és így lett Gácsály. A név változott így lett belőle Oacsály. Eddig a szájhagyo­mány.” ★ Sorolhatnánk tovább az értékesebbnél értékesebb helytörténeti adatokat, me­lyek helyi monográfiák ké­szítésénél a jövőben nél­külözhetetlenek lesznek. A szájhagyomány által őrzött földrajzi nevek. mondák, emlékek eltűnőben vannak, éppen ezért a honismereti kutatók legsürgősebb fel­adata mindezek összegyűj­tése. Reméljük, hogy az önkéntes néprajzi éj nyelv­járási gyűjtőknek megyénk­ben is egyre szélesebb lesz a tábora. Dr. Erdész Sándor tapasztalataikat más me­gyék könyvtárosaival A tanácskozás második napján a résztvévők meg­tekintik a tiszalöki járási könyvtárat és más népmű­velési intézményeket. A konferencián többek között jelen lesz Barabási Rezső, az Országos Széche­nyi Könyvtár főigazgató helyettese és Bódáy Pál, a könyvtártudományi és mód­szertani központ osztály- vezetője is. tsz) lányt, de az összeütközés őt is megfosztotta egvemúly- érzékétől, mert néhány lé­pés után elterült a földön. Vergődött. mint akinek nincs már ereje felállni, de amint felállt, teljes mara­dék erejével csapta vissza elkínzott, nyomorult testét a földhöz. Kivörösödött kezei arról árulkodtak: talán épp mos­hatott mikor hallotta a hí­vást. Hagyott mindent, fu­tott, futott, először hitet'en- kedve, majd bénító félelem­mel a szívében s ahoey kö­zeledett úgy nőtt a félelem, az önvád. Mert 6 volt, egyedül ő lesütött szemű, kérdezetlen tanúja egy é'et bánetra fordulásának. aki mindig figyelt és óvott, s csak most az egyszer nem nézett oda, mo»t, mikor a vonat a hegyek közül e'6- bukkant. s csattogó kerekei­vel neki is megüzente: vi­gyázzon. Rohanni kezdett, hogy a hírt meghallotta, rohant a vész elébe aztán hogy a közelébe ért, meg­értett. vagv érzett n re­ménytelenségből valamit, egyszerre elhagyta az ere­je, s már csak vergődni tudott, szárnyatörött. szo­morú madár. övéi feltámogatták, von­szolni kezdték, mire szét­nyílt előtte ott messze az embergyűrű sötét kárpitja, csak leomlani tudott némán Amikor a sóstói villamos közeledik a város közép­pontja felé és a Kossuth ut­cából bekanyarodik a Rá­kóczi útra, ha egyenesen továbbhaladna, éppen ne­kimenne annak a félkörár­kádos alacsony épületnek a Béke szálló mellett, amely­nek csak nagy alakú abla­kai árulják el, hogy ott va­lamikor valamilyen étterem lehetett. Itt volt vendéglős Gádor Béla édesapja, itt élte le a korán elhunyt író gyermekkorának egy részét. 1906. május 22-én szüle­tett Nyíregyházán és 1961. január 23-án halt meg Bu­dapesten, A lexikon két adata között lefolyt élet gazdag munkásságát ismer­jük. A nyíregyházi Kossuth gimnáziumban végezte a középiskola osztályait és a nyomtatott értesítők érde­kes adatokat őriztek meg a fiatal fiú iskolai tevékeny­ségéről. „Kiváló előmenete­le és példás magatartása” miatt gyakran kap jutalma­kat; VII. és Vili. osztályos korában a március 15. óda­pályázat 100 koronás első díját nyeri el — 1923-ban az akkori iskolafelügyelő még ki is egészíti a pálya­díjat, úgy látszik igen ki­emelkedett az átlagos szín­vonalból. Hírt kapunk mű­ködéséről a természettudo­mányi körben: egyszer Az élet elmúlása címen tart felolvasást nyilvános ülé­sen, máskor Magyarország ragadozó madarai című dol­gozatával nyer pályázatot, érettségi előtt pedig a ke­rületi tornaversenyen, Deb­recenben egy négyes csapat tagjaként elhozza „az ösz- szes futószámok első díját”. Közben érettségi előtt még egy Madách Imréről szóló jubileumi ünnepség aktív részvevője. Tagja az isko­lai énekkarnak, amelyet abban az időben a későbbi igazgató, Zwick Vilmos ve­zetett., Mindezekről nemcsak az, .évkönyv szárazabb stí­lusú beszámolói tudósíta­nak, hanem a Néhány első szerelem története című kö­tet ragyogó elbeszélései is fel-felvillantják a régi diák­élet kedves és bús emlé­keit. Erről az 1958 tava­szán megjelent kötetről e lap hasábjain már volt szó, így most nem ismertetjük részletesebben, jóllehet ez az a kötet, amely a régi Nyíregyháza irodalmi ábrá­zolásának, Krúdy írásai mellett, legszebb darabjait tartalmazza. Gádor Béla szívesen és és esetlenül, parttalan élet­re szánt gyermekére, ki a túlsó partról néz már visz- sza rá. — A kicsi él! A kicsit le­tette előbb a karjáról. Hall­ja? Pár perce még sírt, most már elcsendesedett — mondta a fiatalember jó hangosan, az egyik visszafe­lé ballagó kalauztól tudta meg a hírt. A kislány nem szólt. Szürke kis arca most kezd­te visszanyerni a színét. Az imént, hogy az asszony útjába került, s az vadul el­lökte őt, kihullottak a ke­zéből a virágok. S högy n fiú lehajolt, hogy össze­szedje, csak a fejével tilta­kozott: nem. nem kell. De a fiú érre új. friss szála­kat tépett, többet mint elő­ször, s fogta a kezében el­szántan, azzal a tudattal, hogy ezt majd biztosan el­fogadja tőle. A kényszerű megállás alig negyedóráig tartott. Rövi­desen utaztunk tovább, ott­hagytuk a falut, amelynek nem tudtuk a nevét. Üj tá­jak tárták ki magukat e’öt- tünk, új falu, ahonnét ba­rátságosan integettek fe­lénk az útmenti népek. Es­te pedig, hogy a folyosóra kiléptünk, Összebújva talál­tuk a két gyereket. Meg mertünk volna esküdni rá, hogy csókolóznak. gyakran járt Nyíregyházán. Amikor regi ísitoiája 1956- oan juoiieumara készül, ak­kor néhányszor felkereste a Kossuth gimnáziumot. A szünetben a xoiyoson járká­ló diakoK találkoznának egy közeptermetu, vékony emberrel, akineK ugyan „nyugodtak a vonásai de csillogó szemmel keresi ma­gát, a regi diakot, aki ak­kor 33 éve elhagyta mint érettségizett diák, a régi Alma Matert. A loiyosó ve­gén lévő tanterem nagy aj­taján gondosan megaere» te azt a kis lyukat, amelyet meg ok lurtaic annak idején, nogy láthassak, mikor jón a szigorú iVioravszky Fe­renc, vagy a megértő Vie- tórisz tanár úr, vagy az ak­kor meg halainak számitó önképzőkör! tanarelnók, Va­lent József. De még gyaK- raDban kalandozott képze­letében, írásaiban ezen a vidéken a Budapestre sza­kadt nyíregyházi diák. A háború előtt hosszú u^iig banktisztviselőként műkö­dik: az ekkor tapasztalt ke­serűségek gyűltek össze benne, amikor a Darvas Szilárddal együtt megírt Állami Aruház című ope­rettben (és filmben) egy öreg könyvelő elénekli Glauziusz bácsi dalát az unokájához. Feleky Kamill gyakran előadott meséjének főszereplője egyik osztály­társának nevét viseli: mint- ahogy megannyi más írá­sának is régi barátai neve alatt szerepelnek hősei. Le­het, hogy a nevek viselői­ből is vett át néhány jel­lemvonást, de a régi emlé­kek mindenképpen felbuk­kannak ezekben a nevek­ben. Nemcsak Nyíregyházán élt és járt a megyében Gá­dor. Nemrég jelent meg a közben elhunyt Ascher Oszkár önéletrajzi kötete: abban többször is ír arról, hogy Mándokon gyakran került össze a két jóbarát közös ismerősöknél. S megint egy meglepetés: Ascher első munkásmozgal­mi kísérleténél, egy mun­kás szavalókórus tagjai kö­zött is ott találjuk Buda­pesten Gádor Bélát. Halá­la után egy évvel közölte a Magyar Nemzet egyik kéziratban maradt kisregé­nyét: Othello Gyulaházán címmel. Nem ismeretes a regény keltezési dátuma, de nyilvánvaló, hogy egy Nyíregyházához hasonló vá­ros művészeti világának, közgondolkozásának alapos ismerete alapján írta meg ezt a vidám-szomorkás re­gényét. Az irodalmi lexikon azt írja Gádor Béláról: író, új­ságíró. Milyen általánosság­ban hangzó megjelölés ez a két szó. Mennyi minden van e mögött az egyszerű meghatározás mögött. Gon­dolunk kimondásukkor a József Attila-díjra, a Potya­utazás című bábdarab bécsi VIT-díjára; a Lyuk az élet­rajzon című szatirikus da­rabjának hatalmas sikerei­re a Katona József Szín­házban (ahol három évadon Bartók Béla halálának 20. évfordulója alkalmából forró sikerű emlékestet ren­dezett a Nyíregyházi Taní­tóképző Intézet, Vikár Sán­dor bevezetője után Bartók- műveket zongorázott Kása György „érdemes művész” a Budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára. Az idős professzor, aki Bartók ta­nítványa, majd a főiskolai katedrán a világhírű mes­ter utódja, rendkívüli ener­giával és frissességgel ját­szotta a legkülönbözőbb hangvételű és hangulatú darabokat. Előadását lelkes ováció kísérte. Az esten el­hangzott Balázs Béla és Kiss László Bartókról írt költeménye, a képző hallga­tóinak előadásában. Az egyes műsorszámokat Tar- czai Zoltán finom elemző szövege kötötte össze, s ez­zel megkönnyítette a soron keresztül maradt műsoron a kiváló színmű, a kisem­ber életútjának remek áb­rázolása); a rádió szombat estjeinek és szilveszteri műsorainak egyéni hangú meleg humanizmussal meg­írt és elmondott konferálásai- ra; a furcsa pesti kispolgár Gátiunkéi tépelődéseire es lehetetlen helyzeteire. Magas művészi igény, rend­kívül pontos és finom szer­kesztőkészség, a szatirikus írások szép nyelve, mélysé­ges humanizmus, embersze­retet jellemzi Gádor írásait. Amikor kimondjuk nevét, inkább csak a humorista, a könnyen lekezelt könnyű műfaj képviselőjére gondol­nak a legtöbben. Talán azért, mert írásai legtöbb­ször rövidek, valóban humo­rosak, — de mögöttük mély­séges életbölcsesség és em­berszeretet jelentkezik, csi­szolt, szép stílusban. Novel­lái, amelyek elsősorban a Néhány első szerelem törté­nete című kötetben foglal­nak helyet még a magyar széppróza hivatott kutatói­nak a felfedezésére várnak, s nem ártana legalább en­nek a kötetnek újrakiadását szorgalmazni. A Nehéz szatírát Írni cí­mű kötetben van egy igen jellemző írása: „Vadul gyű­löltem Pocskait” cimmeL Két vállalati dolgozó nagyon nem szereti egymást s vé­letlenül ugyanabba az üdü­lőbe utalják be őket. Ott sem köszönnek egymásnak s előre szenved mindkettő, hogy a másik is odakerült erre a két hétre. Az egyik este társasjátékot játszanak: a zálogot úgy kellett kivál­tani, hogy egy orrba húzott gyufásdobozt kellett a mö­götte levő üdülőtárs orrára ügyeskedni. Ez pedig nem volt más, mint Pocskai. És a két ember egyszerre cen­timéternyi közelből látja egymás arcát, vonásait, s közben — a játék kedvéért — mindketten erőfeszítése­ket tesznek a jelenlévők nagy derültsége közben, hogy sikerüljön a nehéz att­rakció. Sikerült, a zálogba került töltőtollat is visszakap­ta jogos tulajdonosa. És ki­derült, hogy mindkét ember alapjában véve melegszívű, kellemes ember, de valahogy mindketten undorítónak és lehetetlen fráternak tartot­ták egymást. Nem csuda, ha a skatulyatréfa után igen jóbarátok lettek: „Mind­ez pedig annak köszönhető, hogy egy gyufáskatulyát kellett egymás orrára húz­nunk. De jó lenne ezt a skatulyajátékot sok helyütt intézményesíteni!” — Ezzel befejeződik a történet, de végtelenül folytatódik Gá­dor további Írásaiban is az az emberszerető, optimista humanizmus, amellyel szó­vá teszi az emberi gyenge­ségeket, amellyel mint élesszemű kertész gyomlál az emberi hibák gazos kert­jében, hogy egyre inkább közösségi emberek, egymást szerető és segítő emberek élhessenek társadalmunk­ban együtt. Margócsy József következő számok megérté­sét. Az ünnepség értékét növelte egy lemezfelvétel bemutatása: Bartók Béla hangját hallhatta a közön­ség, a románból maga ké­szítette fordítást olvasta fel, a Cantata profana alapját képező verses népmesét. Kosa professzor az előadás előtt és után szívesen be­szélt az érdeklődőknek Bar­tókról, személyes emlékei­ről, a mester életéről, ta­nári munkájáról, s az idő­sebb nyíregyháziak is szí­vesen emlékeztek vissza ar­ra a három évtizeddel ez­előtti estre, amelyen igen gyér közönség előtt Bartók játszotta a nyíregyházi Ko­rona nagytermében az Este a székelynél, a Medvetánc és az Allegró barbaro című, most is elhangzott műveket. Országos jellegű könyvtárostalálkozó Nyíregyházán Bartók est Nyíregyházán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents