Kelet-Magyarország, 1965. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1965-10-03 / 233. szám
A szovjet külpolitika és a társadalmi haladás Margittai Jenő: LÁNY AZ ABLAKBAN ŰJ KÖNYV: Szántó Tibor: A BETŰ A szocialista állam egyik előnye az, hogy bel- és külpolitikáját szigorúan tudományos alapra, a marxista—leninista tanításra tudja építeni, amely helyesen határozza meg mind az adott ország társadalma, mind pedig az egész emberiség további fejlődésének perspektíváit. A Szovjetunió külpolitikáját a jelenkori nemzetközi helyzet mélyreható elemzésének alapján, a mai kor történelmi törvényszerűségeinek figyelembe vételével határozza meg, amely a kor fő tartalma a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet. Korunkat ezenkívül a nemzeti felszabadító mozgalom hatalmas fellendülése, a fiatal független államok tucatjainak megalakulása, a népeknek az imperialista reakció és agresszió erői ellen, az új világháború fenyegetése ellen vívott harca jellemzi és a szovjet külpolitikai doktrína teljes mértékben figyelembe veszi a jelenkori fejlődésnek ezeket a sajátosságait. A Szovjetunió, a szocialista közösség más országai tökéletesen tudatában vannak a nemzetközi proletariátus előtti, a világ népei előtti felelősségüknek a szocializmus és az imperializmus erői között folyó harc menetéért és eredményeiért. Mindig a proletár nemzetköziség szellemében cselekszenek és a reális, objektív körülményekből indulnak ki. Azzal gyakorolnak hatást a felszabadító mozgalmak fejlődésére, hogy kedvező nemzetközi helyzetet teremtenek számukra, erélyes intézkedéseket tesznek az ellenforradalom imperialista exportjának visz- szaverésére, erőteljes politikai támogatást nyújtanak ezeknek a mozgalmaknak, a fiatal államok számára sokoldalú anyagi segítséget biztosítanak, egyebek között fegyverzetet is. (Algéria, Indonézia, Egyesült Arab Köztársaság stb.) A szocialista országok ugyanakkor szigorúan ragaszkodnak a be nem avatkozás és az önrendelkezés elveihez. A Szovjetunió döntő szerepet játszott és játszik továbbra is annak biztosításában, hogy a szocialista országok előre haladjanak a társadalmi fejlődés útján. A Szovjetunió erőfeszítései révén kedvező nemzetközi feltételek jöttek létre ahhoz, hogy gyökeres forradalmi átalakulások menjenek végbe a kelet-európai országokban és számos ázsiai országban. Amikor országunk részt vett a háborút követő rendezésben, szilárdan és natározottan védelmezte a népi demokratikus országok nemzeti jogait A következő években a szovjet támogatás segített a fiatal szocialista országoknak, hogy visz- szaszorítsák a nyugati hatnak politikai, katonai és gazdasági terjeszkedését. Az imperialista agresszorok elleni fegyveres harc időszakában konkrét segítséget kaptak a Szovjetuniótól Kína, Korea, Vietnam és Kuba népei. Közismert, milyen nagy szerepet töltött be a Szovjetunió a német történelem első munkás—paraszt állama, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásában és megszilárdulásában. A Szovjetunió biztosítja a széles körű támogatást és a szükséges anyagi segítséget az amerikai imperializmus agresszióját visszz^erő hős vietnami népnek, s kitartóan arra törekszik, hogy valamennyi imperialistaellenes erő, elsősorban a szoiaüsta államok összehangolják akcióikat ebben a nemes ügyben. Az akciók ilyen összehangolása jelentős mértékben erősíti az agresszorral szembeni ellenállást és sietteti meghátráását. A Szovjetunió úgy véli, hogy a vietnami rendezés az 1954. évi genfi egyezmények alapján, valamint azon követelmények alapján lehetséges, amelyeket a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítás Frontjának nyilatkozatai kifejtettek. A szovjet kormány a továbbiakban is minden szükségeset el fog követni azért, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság visszaverje az agressziót, hogy a vietnami népnek lehetősége nyiljék a nemzeti és társadalmi fejlődésével összefüggő valamennyi kérdés önálló megoldására. A szovjet külpolitika ellenzi a nemzetközi feszültség tűzfészkeinek létrehozását. Az imperialista reakció külpolitikájának egész „bölcsessége” most — a feszültség fészkeinek mesterséges létrehozásában álL S mivel az imperialisták nem tudják semmilyen más úton megakadályozni a megérlelődött belső átalakulásokat és forradalmi eseményeket, csak közvetlen fegyveres beavatkozással, ezért mind gyakrabban lépnek az intervenciók, a nemzetközi katonai kalandok útjára. A proletárforradalmárok erélyesen fellépnek az ellenforradalom exportjára irányuló imperialista próbálkozások ellen; idegen tőlük a forradalom „exportjának” eszméje is. Igyekeznek megkötni az agresszorok kezét és ezáltal elősegíteni a proletár- és népi mozgalmak győzelmét. Éppen ezt szolgálja a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikája. A békés egymás mellett élés politikája a nagy és kis államok nemzeti szuverenitásának és területi épségének szilárd védélmezé- sére, a más országok bel- ügyeibe való beavatkozás ellen irányul. A békés egymás mellett élés elveit nemcsak a nagyhatalmak között, hanem a nagy és kis államok között is feltétlenül be kell tartani. A szovjet külpolitika elveiről le nem mondva, a kiéleződött nemzetközi problémák békés rendezésére törekszik. Az első pillantásra még másodrendűnek tűnő nemzetközi problémák rendezéséről való lemondás, a reális lehetőségek figyelembe vétele nélkül folytatott politika valóságban a tömegektől való elszakadást, véget nem érő, permanens háborút jelentene. A Szovjetunió hatékony, igazi támogatást nyújt az elnyomott népeknek felszabadulásukért vívott harcukban. Segíti a kolonializmus igájától megszabadult országok gazdasági és társadalmi előrehaladását, védelmezi a fiatal államok gazdasági érdekeit, harcot vív az egyenjogú gazdasági együttműködéshez szükséges feltételek biztosításáért, s mindenféle megkülönböztetés kiküszöböléséért a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban. Az imperializmus elleni igazi harc abban áll, hogy lépésről-lépésre a forradalmi proletariátus oldalára, a szocializmus oldalára kell állítani a nagy néptömegeket. Ez szorgalmas munkát, meggyőzést kíván. Rá kell vezetni a tömegeket, hogy felismerjék a cselekvés szükségességét. A kapitalista és a felszabadult országok néptömegeinek feltétlenül meg kell látniok az összefüggést nehéz gazdasági társadalmi helyzetük és az imperialisták által folytatott militarista agressziós politika között — és elő kell segíteni, hogy a népek mind jobban felismerjék ezt az összefüggést. A tömegek számára elvont lenne az imperializmus elleni harc jelszava az adott kapitalista országban lévő monopóliumokkal szemben vívott harc nélkül, a felszabaduló országokban megvalósítandó társadalmi átalakításokért folytatott harc nélkül. A lenini végakarathoz hűséges szovjet embereknek meggyőződésük, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése teljes mértékben megfelel valamennyi nép érdekeinek. Úgy vélekednek, hogy az új világháborút el lehet hárítani, s hűek maradnak a békéért és a népek közötti barátságért, az agresszió és a háború imperialista politikája ellen vívott harc elveihez. A Szovjetunió aktívan fellép az általános és teljes leszerelés mellett, az ellen, hogy bármilyen formában nukleáris fegyvereket adjanak a nyugatnémet revansvágyóknak, fellép az összes nukleáris fegyverkísérletek betiltása mellett, a világ különböző részein atomfegyvermentes övezetek létesítése mellett, a nukleáris fegyverek betiltásáról szóló egyezmény megkötése, az idegen területeken lévő külföldi katonai támaszpontok felszámolása, az összes idegen csapatok nemzeti határaik mögé történő visszavonása, s más olyan intézkedések és javaslatok mellett, amelyek elősegíthetik, hogy kedvezőbb légkör alakuljon ki az általános és teljes leszereléshez. Ez reálpolitika. Az általános és teljes leszerelés követelése megfelel a militariz- mus, az elviselhetetlen adók terhe alatt nyögő népek vágyainak. A szocializmus, a kommunizmus, a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség békés körülmények között győzedelmeskedik. Ez az objektív realitás. Igaz, az imperializmus ideológusai erre a tényre hivatkozva kijelentik, hogy államaik „nem tudnak” egymás mellett élni a Szovjetunióval, a többi szocialista állammal. De az effajta tils- takozások nem ingathatják meg a szocialista államok politikáját. A tőkés országokban végbemenő forradalmi folyamatok — a belső ellentmondásoknak, nem pedig a nemzetközi küzdőtéren kialakult egymás mellett élésnek a következményei. A békés egymás mellett élés viszonyai valameny- nyi, mind a szocialista, mind a kapitalista országok népei számára kedvezőek, ezért védelmükre kel az egész emberiség. Végül, a békés egymás mellett élés nem az imperializmus ajándéka a népek számára, hanem annak az eredménye, hogy a szocializmus erői túlsúlyba kerültek az imperializmus felett, a nemzetközi küzdőtéren kialakult reális erőviszony eredménye, amit az agresszorok már nem tudnak megváltoztam. A békés egymás mellett élés mellett száll síkra a Szovjetunió, a szocialista országok közössége, a semleges államok, a világköz- vélemény. Az említett erők szövetsége — ma ezen elv betartásának megbízható garanciája, holnap pedig teljes győzelmének záloga. A Szovjetunió tehát külpolitikájában abból a tényből indul ki, hogy a békés egymás mellett éléshez nem kell beszüntetni a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért vívott harcot. A békés egymás mellett éléshez erőteljesen harcolni kell az imperializmus agresszív politikája ellen, az országok belügyeibe való beavatkozása ellen, azon törekvése ellen, hogy elfojtsa a népek felszabadító harcát, küzdeni kell a nemzetközi feszültség enyhítéséért, az általános és teljes leszerelésért. Az SZKP és a szovjet állam ilyen harcot vív és fog vívni a jövőben is. A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikája lehetővé teszi a béke fenntartását olyan viszonyok között, amikor egész földiünkön feltartóztathatatlanul fejlődnek a nemzeti felszabadító és a társadalmi forradalmak. (Részletek • KommunyisztbőU Az ember rögzíteni tudta gondolatait, tapasztalatait és átadta azokat a későbbi koroknak, hogy hasznosíthassák. A gondolatrögzítésnek évezredeken keresztül egyedüli és legmegfelelőbb módja az írás, a betű volt, amellyel az ember saját maga és mások számára is megismételhető- vé tette gondolatait. Az írás fejlődése a paleolitkori ősi barlangfestményektől, az állati csontokra és rozmáragyarakra karcolt rajzokon, a csomóíráson, a rovásos pálcán keresztül az egyiptomi írásrendszeren, a hieroglif íráson át vezetett a képelemekből, primitív gondolati társításokból alkotott jelekből az alfabetikus be- tűkompoziciók kifinomulásához, a betűk megjelenéséig. Szántó Tibor könyve kitűnő áttekintést ad az írás fejlődéséről, s arról hogy a termelési viszonyok fejlődése mennyire magával hozta a kifejezési formák megváltoztatását is. Bár a kiadvány, — mint jónéhány nyugati társa — csupán a latin betűk útját kíséri következetesen végig, értékes magyar nyéivű sTakirodal(Akadémia Kiadó 196 S) műnk szempontjából, hiszen példáinak egy része a betű fejlődésének magyar vonatkozásaira támaszkodik. Példatára alkalmas arra, hogy megismertesse a betűfejlődés történelmi, formai és tartalmi kérdéseit. A rabszolga tartó társadalom egyiptomi hieroglifáinak finom vonala például éles ellentéte a kor abszolút kizsákmányolásának. Az ókor minuszkuláiban és unciálisaiban a mitológiából kiemelkedő kor eszmé- lése és a társadalmi munkamegosztás eléggé határozatlan kezdeti próbálkozásai fejeződnek ki. A középkor textúráiban a vallás visszahúzódó erőinek tevékenysége tükröződik. A reneszánsz már a nyomtatott betű korát tükrözi — Rotunda, Bastarda és Fraktur betűivel —, azt a kort, amelyben a világ megismerése szélesebbre tárul. A barokk-rokokó antikvája és kurzívja a feudalizmus hanyatlásának és a tőkés társadalom megjelenésének jelzése, míg a klasszicizmus kora már a betűkben is nagy választékkal figyelmeztet, hegy a gondolatközlés lehetőségei jelentős mértékben kibővültek. A XX. század fejlődésében a klasszicista és a klasszikus antikvák, a modern, groteszk betűk, a talpnélküli antikvák, a ka- rakterisztkius írásutánzó betűk szulgálják a betűben megnövekedett igények kielégítését, bizonyítva, hogy a visszatérő betűformák — megoldásukban, szerkezetükben, reprodukálásukra alkalmazott technikájukban — mások, fejlettebbek elődeiknél. A jelenben a betű már nem egyedüli eszköze a gondolatközlésnek. A hang, a kép is maradandóan rögzíthető. Mégis fontos eszköz marad továbbra is a betű, s változatlanul nagy jelentősége van a múltról alkotott képzetek realizálásában, a történelmi és a társadalmi fejlődés összefüggéseinek feltárásában. Ezért is jelentős ez a könyv. Anyagában és formájában méltó helyet igényel a betűt szerető olvasók könyvtárában, az 1965. évi lipcsei Nemzetközi Könyvművészeti Kiállításon ezüstérmet nyert mű. Bwil'
