Kelet-Magyarország, 1965. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1965-10-22 / 249. szám

IS ÍVE ALAKULTAK TANÁCSAINK Az asztal másik oldalán Egy tanácselnök útja az első választástól — máig — Ezt ne írja meg, ez nem fontos, nem is érdekes az újságba, hogy azelőtt milyen volt az én életem. — Csehi László porcsalmai tanácselnök mondta ezeket a szavakat. (Elnézést kérek Csehi Lászlótól, de néhány mondatban mégis közre­adom az azelőtti életét, ha még annyira sematikus is, és sok tízezer embernek hasonló az élete.) Az első évek Nincstelen földmunkás családból származik, gyer­mekkorától napszámmal, al­kalmi munkával — amikor volt egyáltalán munkaalka­lom — segítette a család megélhetését. 1938-ban hív­ták be tényleges katonai szolgálatra, majd amikor le­szerelt, megnősült. A sasos behívó őt sem sokáig hagy­ta otthon és csak 1948-ban került vissza Porcsalmára hadifogságból. Felesége földosztáskor két hold föl­det kapott. Csehi László 1949-ben a két hold föld mellé mezőőri állást vállalt. Itt ismerték meg, mint köz­ügyekben serényen tevé­kenykedő embert. Ez tör­tént vele, ez volt az élete, amit 5 nem tartott fontos­nak közölni 1950. október 22-íg, 3z első tanácsválasz­tásig, amikor nemcsak egy­szerű tanácstagnak, hanem egyenesen tanácselnöknek választották meg. — De nehéz esetem volt, amikor először kellett an­nak az asztalnak a másik, oldalára ülnöm, ami előtt ko­rábban csak állhattam — emlékezik vissza Csehi László a beiktatás napjára. Pedig az igazi r/ ízségek ezután jöttek. Sok egyéb mellett, három nagy dolog volt, ami az ötvenes évek elején próbára tette a falu­si vezetőket: a tsz-szerve­zés, a begyűjtés és a béke­kölcsön jegyzése. — Mindig iparkodtam úgy intézni a dolgokat, hogy az emberek többsége egyetértsen a rendelkezések végrehajtásával, de nehéz volt lent is, fent is eleget tenni. ível az út Ha már a nehézségeknél tartunk, hadd mondjam el, az első években alig volt estém, hogy egy-egy kötet közlönyt haza ne vigyek. Napközben mindig akadt olyan tegyem, amihez tanul­mányoznom kellett a ren­deleteket. Elhamarkodott, bizonytalan véleményt soha nem mondtam. Inkább egy nappal később adtam vá­laszt, de szégyent nem val­lottam. Voltak nehéz napjai, évei Csehi Lászlónak, de a tizen­öt évet mégsem ez jelle­mezte. — Községünkben hat földbirtokos volt, ők gya­log „nem jártak, — hintó rö­pítette őket — nem volt szükségük járdára. A mellék­utcák sötétjéből a cselédek ösztönszerűen is odataláltak az istállóba, nem volt vil­lanyra sem gondja az uraságnak. Még 1950-ben is, a község belterületén több helyen libalegelő, mocsaras gödrök voltak. Ezeket azóta eltüntették. Tizenhárom ki­lométer járda épült, ko­rábban egy méter sem volt. Kiköveztük a Rákóczi ut­cát. Kilenc kilométer vil­lanyhálózat létesült a tanács megalakulása óta. Három közkút volt, most nyolc da­rab van. Bölcsőde, óvoda, napközi, nemcsak ismeretlen volt, hanem kezdetben még idegenkedtek is tőle az em­berek. Néha a jóra, a jobb­ra is nevelni kell a lakos­ságot. Ezek már nagyon szép feladatok. Sem panaszkodni, sem di­csekedni nem szeret Csehi László. Nehezen beszél ar­ról az országos hírű moz­galomról is, ami „porcsal­mai kezdeményezés” néven községükből indult el. En­nek a kezdeményezésnek a lényege, hogy a községfej­lesztést az egész lakosság bevonásával, igen jelentős társadalmi munkával vég­zik. Náluk a társadalmi munkára már nemcsak a tanácstagok „mozgósítanak”, tudatossá vált az emberek­ben ennek a szükségessége, haszna. Egymással verse­nyezve, egymást ellenőrizve szépítik, gazdagítják köz­ségüket. A ma feladatait így sűrí­ti az elnök: Közügyek — Segíteni a termelőszö­vetkezetet, a törvényesség, az alapszabály, a tsz-de- mokrácia és az anyagi ér­dekeltség helyes alkalmazá­sában. Az állandó bizottsá­gok segítségével nevelni és bevonni a lakosságot a köz­ügyek intézésébe. A hat elemivel kezdő ta­nácselnök, a sok nehéz — néha lehangoló — de több­ször felemelő munka köze­pette, arra is szakított időt, hogy magát képezze. El­végezte a nyolc osztályt, az államigazgatási iskolát, majd levelező úton a ta­nácsakadémiát. Tizenöt éve, nemcsak tanácselnök, hanem a párt propagandis­tája is. Jelenleg is egyhetes propagandista továbbképzőn tanul. Mint minden télen, most is egy szeminárium vezeté­sével bízza meg a járási pártbizottság. Amíg egy község — háromezer ember — ügyeit intézi, tanítja őket, van ideje négy gyer­mekével is törődni. Termé­szetesen a családi gondok oroszlánrésze a feleségére nehezedik, neki is sok köze van ahhoz, hogy a férje ti­zenöt éve már példásan tudja sokoldalú, szép fel­adatát végezni. Csikós Balázs Tíz előadás ■— nagy regényírókról Az új ismeretterjesztő évad ismét jelentős esemé­nyeket ígér. A két év előtti „írók, irányok” című sza­badegyetemi előadássorozat után a TIT megyei szerve­zetének irodalmi és nyelvi szakosztálya az 1965—66-os évadban a Bessenyei György Szabadegyetem keretében most „Nagy regényírók” címmel tíz előadásban is­merteti az utolsó száz esz­tendő legnagyobb hazai és külföldi regényírójának műveit, munkásságát. A témák, az előadók ran­gos előadásokat ígérnek. El­sőként október 29-én fél öt­kor Barta János egyetemi tanár Kemény Zsigmond munkásságát ismerteti. Ezt követően neves irodalom- történészek, professzorok — köztük Király István Kos- suth-díjas egyetemi tanár, Béládi Miklós, az Irodalom­történeti Intézet munkatár­sa a modem irodalom egyik legjobb ismerője — tarta­nak előadást havonta két alkalommal péntekenként a TIT Bessenyei Klubjában. Az előadásokon sor kerül Dickens, Mikszáth Kálmán, G. Flaubert, Jókai Mór, R. Martin du Gard, Gorkij, Thomas Mann, Nemeth László, Solohov- műveinek, munkásságának ismertetésé­re. Az előadássorozat nem­csak a szakos tanárok, az irodalomkedvelők, de a fő­iskolai hallgatók számára is komoly segítséget jelenthet munkájukban, képzésükben. Az előadássorozatra a TIT ez alkalommal bérle­teket is bocsát majd ki. Az ÉM. 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi és női segédmunkáso­kat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munka­ruha szükséges. Jelentke­zés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. Föld­szint­(25) 26 din, szobai fényben másolható Forte —Made in Hungária Bővítik a fotopapírgyárat Bécsben történt. A ma­gyar turista miután sokat hallott a külföldi fotócik­kekről, belátogatott egy szaküzletbe. — Kérek valami nagyon jó fotópapírt, — mondta kiváló németséggel. — Tessék választani: Ko­dak, Ferrania, Agfa...? A turista töprengve csó­válta a fejét. — Látom — szólt az eladó — uraságod valami különlegeset akar. — Leha­jolt és a „pult alól” diadal­masan előhúzott egy dobozt. Tetején a felirat: „FORTE — MADE IN HUNGÁRIA”. Jelenleg a több mint 300 milliós rekonstrukciós mun­kálatok folynak. Épül a 11 szintes toronyház. Itt kap majd korszerű otthont az emulziógyártás az eddigiek­nél még modernebb techno­lógiával. Több mint 200 féle fotó­papír készül — fokozatuk, felületük és vastagságuk szerint. Minden fotoanyag- gyárnak megvan a maga technológiája. Hogy milyen anyagokat kever a vegysze­rekbe, és milyen mennyi­ségben, ez hosszú-hosszú évek munkájának az ered­ménye. Miért is részesítik előnyben a Forte gyár pa­pírjait más gyárak készít­ményeivel szemben? Talán a fátyolmentesség, a szép tónusok miatt és azért, mert kitűnően elviseli a különféle laboratóriumi ma­nipulációkat. Újdonság a 17—20—23 dinés filmek után a magas érzékenységű 26-os. Kísérle­ti stádiumban van a színes nyersanyag gyártása is. Sokszáz méter hosszan kanyarog a nyerspapír amíg „baritáló” üzemen keresztül eljut az öntő részlegbe. A gyár új „slágere”: a „Copyfort” szobai fényben irodai másolómunkára ki­válóan alkalmas. A másoló­gép először elkészíti a ne­gatívot, s arról néhány perc alatt azonnal pozitív képet ad. Ha az építéssel a tervek szerint haladnak, akkor 1967-re megindulhat az új egységek próbaüzeme. Ez azt jelenti, hogy a fotópa­pírgyártás 300 'Árkai, a filmgyártás 200 %-kal emelkedik majd, És talán lesz elegendő a híres Forte nyersanyagból, hogy se Bu­dapesten. se Bécsben ne a „pult alól” kaphasson a ve­vő. Villamos színház, pótkávégyár és más századeleji szenzációk Kisvárdán 1901-ben nyolcvanhét, 1902-ben kilencvenhárom, egy évvel később százhét, majd százhuszonnégy, száz­hetvenhat, 1906-ban pedig százkilencvennyolc kisvárdai vette kezébe a vándorbotot, hogy egyszer s mindenkorra megváljon hazájától, azaz kivándoroljon. Hat év alatt hétszáznyolcvanöt személy, ez még egy nagyobb város statisztikájában is szembe­szökő veszteség. Aki ment, az esetleges visszatérési szándékának megvalósításá­ban csak a maga erejére támaszkodhatott. A 49573/908. sz. belügyminisz­teri rendelet félreérthetet­lenül kimondta, hogy az anyagiakban szűkölködő ha­zánkfiai, akiknek az új ha­zában sem kedvezett a sze­rencse, visszatérésüknél ál­Biztos jövedelem a szerződéses dohányter­melés. Magas beváltási árak, természetbeni jut­tatások. Ingyenes védőszer, permetezési költ­ségtérítés. Kössük meg mielőbb az 1966. évi dohány­termelési szerződést. (Bp. 4517) Vasipari szakismerettel és e szakmában 5 éven felüli gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőt va&rakfárvezeiöi munkakörbe alkalmaz a Vasszerkezeti egyháza, Rákóczi u. 100. és Gépipari Vállalat Nyír­Jelentkezés a vállalat munr kaügyi csoportjánál. A TERMELŐSZÖVETKEZETEK KEDVEZŐ FELTÉTELEK MELLETT NOVEMBER 15-1G KÖTHETNEK FAGYBIZTOSÍTÁSSAL BIZTONSÁGOSABB A TERMELES! Állami biztosító lami segítségre nem számít­hatnak. Milyen volt az élet, mi foglalkoztatta a század első éveiben nagyapáinkat Kis­várdán? Bármilyen meglepő, de el­sősorban Nyíregyháza! Az egyébként jól szerkesztett és tágyilagos helyi szabadelvű lap, a Kisvárda és Vidéke, évről évre cikksorozatokban ostorozta a megyeszékhelyt, mint a nagyobb történelmi múltú Kisvárda életének el- sorvasztóját. Ilyeneket ol­vashatunk hasábjain: „Nyíregyháza körülhálóz bennünket és mi hoppon maradunk." Vagy: .„El Nyíregyházitól! Szö­vetkezzék Kisvárda Nagy- kállóval és Nyírbátorral, hogy a vármegye székhelye visszahelyztessék Nagykálló- ba" Az ilyesfajta, megmoso- lyogtatóan lokálpatrióta, de természetesen haladáselle­nes gondolatok mellett a másik fő probléma a vasút volt. „Kisvárda fejlődési hala­dásának tekintetében kisebb méretű kisközségnél is." A helyi lap selyemgyárról vászon és kötélgyárról, sör­gyárról, konzervált húskivo­nat és szalámigyárról, bőr­gyárról, gyufagyárról, a nagy katángtermesztésre alapozva pedig országos je­lentőségű pótkávégyárról is álmodott. A selyemgyár ter­melési alapja az a kétszáz- negyven család lett volna, aki 1907-ben a megye har­mincnyolc községében 2516 kiló gubóért pontosan 4779 koronát kapott. Egy újsághír 1906/7 telé­ről: „Egy ól (!) a hó súlya alatt Összeomlott s csak nagynehezen lehetett a bennerekedt, ott alvó cselé­deket és jószágokat kimen­teni.” Két és fél hasábos, hosz­szú cikk ecsetelte a zsan- dárélet szépségeit, amikor a kormány 580 gyalogos és 230 lovascsendőrrel emelte a hirhedt fegyveres testület létszámát. Egy vándor vál­lalkozó jóvoltából 1907-ben ékezett el Kisvárdára a mo­zi, azaz a „villamos szín­ház.” „Óriási” áramfogyasz­tó lehetett, mert műsoridő­ben az egész községben hal­ványabban pislákoltak a villanykörték. 1908 legna­gyobb eseménye a négyna­pos mezőgazdasági kiállítás volt, melyet a Kisvárda-vi- déki Gazdakör fennállásá­nak negyedszázados jubile­uma alkalmából rendeztek. Kiállítottak több mint fél­ezer szarvasmarhát, lovakat, juhokat, sertéseket és tizen­egy gépgyár termékeit. A kiállítást dr. Mezőssy Béla államtitkár nyitotta meg és ebből az alkalomból volt négyszáz terítékes bankett, este pedig bál a nagyven­déglőben. Lapunk mai közlekedési krónikáiban alighanem fel­tűnést keltene egy akkori baleset híre. 1908. április 19-én Dombrádnál összeüt­között: — két tutaj. Sürgette még a Kisváda és Vidéke gimnázium léte­sítését, a községi rendőrség fizetésemelését (ez nagyon gyorsan, 1907. november 19* én, meg is valósult), és a polgári olvasókör nagyobb támogatását, ami azonban 1908. október 10-én, teljes részvétlenség mellett meg­szűnt. Ezt és a többi porlep­te szenzációt ma már nagy­apáink emlékezete sem őrzi, hanem ott pihennek a könyvtárakban őrzött régi újságok sárguló lapjain. O. I. S 1965. október 22.

Next

/
Thumbnails
Contents