Kelet-Magyarország, 1965. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1965-10-19 / 246. szám
Sérültek listáiéra kerültek Idegenben győzőt! a Spartacus Jelentések bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről A labdarúgó NB I. 23. fordulójában küzdelmes mérkőzéseket játszottak a csapatok, s érdekessége a fordulónak, hogy az eredmények után még mindig nyílt a bajnoki címért folyó küzdelem. S mintha éllovas csapataink kissé elfáradtak volna: vereséget szenvedett a Vasas, pontot veszített a biztos kiesőnek számító szegediek ellen, a Ferencváros. Bravúros győzelmet aratott az Ózdi Kohász, a Pécsi Dózsa legyőzte Komlót, vereséget szenvedett a Dorogi Bányász — s így a második kiesőt még nehéz lenne megjósolni. Az NB I B. osztály vasárnapi 27. fordulójában viszont eldőlt a kiesés. A jászberényiek vereséget szenvedtek Debrecenben, s így a III. kér. TTVE mellett Jászberény mondott búcsút az NB I. B-nek. A bajnoki címet már aligha lehet a Dunaújvárosi Kohásztól elvenni, vasárnapi újabb győzelme után. Annál nagyobb harc folyik a második hely megszerzéséért, melyért még mindig négy csapat van versenyben. A Nyíregyházi Spartacus ismét megtréfálta szurkolóit. Ezúttal azonban kellemesen, hiszen elmúlt heti gyengébb hazai teljesítménye után biztosan győzte le a már NB II-esnek számító III. kér. TTVE csapatát. NB Ill-as csapataink számára nem hozott sok szerencsét az elmúlt vasárnap, hiszen a Mátészalkai MEDOSZ, a Kisvárdai Vasás és a Nyíregyházi Munkás egyaránt vereséget szenvedett. Egyedül Nagykálló tudta megszerezni a győzelmet, a nyíregyházi NB III-as csapattal szemben. A megyei I. osztályban a Nyíregyházi VSC áll élen, bár döntetlent ért el Záhonyban. Jelenleg két pontos előnye van a Balkányi MEDOSZ és a Nyírbátori Dózsa csapatával szemben. I\B. í-cs eredmények Ferencváros—Szeged Bp. Honvéd—Dorog Pécs—Komló Ózd—Csepel Tatabánya—MTK Győr—Salgótarján Ny. Spartacus—III. kér. TTVE 3:2 (2:1) 0:1. NB I í. Vasas SC 23 15 5 3 43:17 35 1;1. 2. FTC 22 12 7 3 57:28 31 3. Újp. Dózsa 23 13 3 7 46í26 29 «.n 4. Bp. Honvéd 23 11 7 5 42:24 29 a‘A 5. Győri ETO 23 1» G 7 36:25 26 . A 6. Tatab. B. 23 8 8 7 26:28 24 1*0. 7. Csepel SC 22 9 4 9 33:31 22 8. Pécsi Dózsa 23 8 f 9 25:28 22 3:2. 9. MTK 23 7 8 8 27:34 22 10. Salg. BTC 23 3 13 7 20:31 19 1:0# 11. Özdi Kohász 23 7 3 13 25:55 17 12. Dorogi B. 23 4 8 11 22:8 16 13. Kom!óf B. 23 5 6 12 23:41 16 4:2. i4. Szegedi EAC 23 2 8 13 17:35 12 nehezen tudta megszerezni a győzelmet a mindvégig lelkesen küzdő Munkással szemben. DE AC— Mátészalka 2:0 (2:0) Debrecen, 800 néző, vezette: Buzási. Mátészalka: Végh II. — Bede, Csizmadia, Orosz — Huszti, Vánczku — Gálffy, Sustyák, Szombati, Jakab, Tóth. 15. perc: Kavarodás támadt a mátészalkai kapu előtt, melynek végén a szemfüles debreceni csatá- rok egyike a hálóba lőtt, 1:0. 35. perc: A hazaiak jobbfedezete hozta fel a labdát, 30 méterről váratlanul kapura lőtt, s a labda a meglepett kapus mellett a léc alá vágódott, 2:0. A találkozón a mezőnyben a szálkái együttes végig egyenrangú ellenfél volt, csatárainak azonban a DEAC kapuja előtt elfogyott a tudománya. További NB III-as eredmények: D. Kinizsi—D. Dózsa 5:2, Kazincbarcika— Szolnoki Honvéd 0:1, MÉMTE—Somsáiy 3:0, Ede- lény—Kisvárdai Vasas 2:0, Rudabánya—Miskolci Honvéd 1:0, D. GÖCS—Egeresein 2:1. NB m Hévízi út, 300 néző, ve- zette: Lenkefi. Spartacus: Piltsuk — lg- néczi Divinyi, Siska — Kaskötő Csürke — Pongó, Ko- vacsics, Széles, Papp, Aranyi. Edző: Móré János. III. kér. TTVE: Dóczi — Györke, Vörös, Pajor — Gallai, Guth — Simon I, Bartalfi, Kocsis, Vaczlavik, Szigeti. Edző: Kóródi Rezső. 5. perc: Kovacsics félpályán kapta a labdát, jobbszélen elindult a kapu felé, kicselezte a hazaiak védelmét, majd az alapvonal közeléből szépen ívelt be középre, ahol Papp fejese nyomán a labda a kapufát érintve pattant a hálóba, 1:0. 8. perc: Szép hazai támadás végén Kaskötő csak kézzel tudta elütni a labdát a III. kér. csatárai elől. A tizenegyest Kocsics értékesítette, 1:1. 28, perc: Széles távolról hatalmas lövést eresztett meg, a labda a kapusról kipattant, s a berobbanó és menteni akaró Guth hatalmas gólt lőtt salát kapuja jobb felső sárkába, 2:1 (öngól). 68. perc: Gyors nyíregyházi támadás végén Pongó ió labdával ugratta ki az ügyesen helyezkedő Szélest, aki 16 méterről kapura bombázott, s az erős lövés nyomán a labda a védeni próbáló kapus kezéből a hálóba perdült, 3:1. 70. perc: A hazaiak egyik ellentámadása végén Bartalfi közelről lőtt a Spartacus kapujának bal alsó sarkába. A találkozó első félideje- ben játszott különösen jól a nyíregyházi együttes, s ekkor akár két-három gólos előnyre is szert tehetett volna. Szünet után kiegyensúlyozottabbá vált a mérkőzés, bár a nyíregyháziak ekkor is irányították a játékot. A korszerűbben, nagyobb támadókedvvel játszó Spartacus győzelme megérdemelt. Az együttesből Siska, Pongó, Kovacsics és Széles játéka tűnt ki. NB I. B-s eredmények: Szombathely—BVSC 2:1, Győri MÁV DAC—Oroszlány 1:1, Egyetértés—Szállí- tók 2:1, Miskolc—Székesfehérvár 2:0. Dunaújváros— Budafok 2:1, D VSC—Jász- berény 3:0, Ganz-MAVAG —DVTK 1:1. 1. M. GÖCS 27 18 5 4 76:25 41 2. Debreceni K. 27 16 3 8 68:40 35 3. Rudabánya 27 14 6 7 49:30 34 4. Miskolci H. 27 12 7 8 50:24 31 5. Edelény 27 11 9 7 39:33 31 6. Kazincbarc. 27 10 8 9 36:41 28 7. Debr. EAC 27 10 7 10 45M0 27 8. Somsáiy 27 11 5 J1 42:41 27 8. Nagykálló 27 11 5 11 28:32 27 ló. Misk. ÉMTE 27 11 4 12 47:45 26 11. Kisvárda 27 11 3 13 42:54 25 12. Mátészalka 27 10 5 12 43:51 ?5 13. Szolnoki H. 27 9 6 12 35:44 21 14. Egeresek! 27 8 8 11 36:48 24 15. Nyíregyháza 27 6 2 19 23:69 14 16. Debr. Dózsa 27 4 5 18 29:58 13 NB I B 1. Dunaújváros 27 15 8 4 38:20 38 2. Misk. VSC 27 12 9 6 34:24 33 3. DVTK 27 12 8 7 31:13 32 4. Szombathely 27 14 4 9 48:29 32 5. Egyetértés 27 11 10 6 32:30 32 6. Szállítók 27 10 10 7 40:30 30 7. G.-MAVAG 27 11 6 10 31:32 28 8. DVSC 27 10 7 10 34:28 27 9. Budafok 27 9 8 10 26:22 26 10. BVSC 27 9 8 10 36:31 26 11. Oroszlány 27 1) 6 11 35: 2 26 12. Győri MÁV 27 9 8 10 38:42 2S 13. Szfehérvár 27 8 9 10 37:31 25 ' 14. Nyházi Sp. 27 10 4 13 25:45 24 15. Jászberény 27 5 4 18 24:r,l 14 16. III. kér. 27 3 7 17 30:63 13 NB. II -es eredmények Keleti-csoport: Eger—Bp. partacus 1:0, SZVSE— íartfű 2:0. Bp. Előre—Bor- odi Bányász 3:1, Szolnoki vITE—Kisterenye 3:1. Nagy- látony—Szolnoki MÁV 1:0, vISTEXT—Pénzügyőrök 1:1, Békéscsaba—Miskolci Báryász 1:0, Kecskeméti Dó- 'sa—Gyula 4:0, Vasas Izzó —D Honvéd 2:0. Nyugati-csoport: Győri Dózsa—Pécsi BTC 2:0, Ikarus—Budai Spartacus 4:2, Kaposvári Kinizsi—Zalaegerszegi Dózsa 3:1, Kaposvári Honvéd—Pápa 1:0, Várpalota—Láng 3:1, Mosonmagyaróvár—Autóbusz 3:1, Esztergom—Zalaegerszegi TE 1:1, PVSK—Székesfehérvári MÁV 1:1, Veszprém—Pécsi Bányász 2:1. Nagykálló —Ny. Munkás 1:0 (0:0) Ki fog kiesni ? A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a kiesés elleni küzdelem tovább élesedik. Jelenleg a kilencedik helyezett Nyírbátori Spartacus is a bizonytalan övezetben tartózko- dik, hiszen az utolsó helyezett Nyíregyházi Dózsának is tizennyolc pontja van. Érdekesség, hogy a kiesőjelöltek egyaránt győzelmet arattak vasárnap, hiszen a Nyírmada, a Vásárosna- mény és a Nyíregyházi Dózsa is két-két pontot szerzett. „Legrázósabb” találkozót — közülük — a nyír- madaiak vívtak Mátészal- kán, ahol a Nyírbátori Dózsát győzték le. E találkozó 3. percében Mankó (Nyírbátori Dózsa) megütötte el- lenfelét, s ezért a kiállítás sorsára jutott. A 27. percben pedig két nyírbátori játékos olyan szerencsétlenül futott össze, hogy egyikük megsérült, s végig csak statisztálni tudott. így a Dózsa végső soron kilenc emberrel küzdött, s hogy balsikere teljes legyen, a 10. percben egy tizenegyest is kihagyott. Eredmények: Nyíregyházi Dózsa—Nagyhalász 3:2, Bal- kány—Nyíregyházi Spartacus II. 2:1, Záhony—Nyíregyházi VSC 1:1, Vásáros- namény—Tiszalök 3:1, Ib- rány—Nyírbátori Spartacus 3:1, Nyírbogdány—Fehér- gyarmat 1:0, Nyírmaaa— Nyírbátori Dózsa 2:1, Ra- kamaz—Tiszavasvári 3:1. MEGYEI I. OSZTÁLY Nagykálló, 800 néző vezeta: Stenczel. MEDOSZ: Tisza — Majo- os, Somogyi, Tóth —' Anal, Vajda — Lelesz, Szabó, /eres, Vágó, Dvorcsák. Munkás: Rácz — PapP. Vgoston, Varga — Szász, Balogh — Rubinstein, Ge- lícs, Boros, Bálint, Pintér. f%. perc: Szabadrúgás után Szabó szépen ívelt a li-es pontra, ahonnan a berobbanó Lelesz a hálóba fejelt, 1:0. 87. perc: Vajda felvágta Bálintot, aki felugorva elégtételt akart venni. A játékvezető a két kakaskodó játékost leküldte a pályáról. Mindvégig eléggé gyenge színvonalú játék folyt a pályán, s a valamivel többet támadó Nagykálló csak X. NYVSC 23 14 4 5 46:?3 32 2. Balkány 23 13 4 6 41:1) 30 3. Nyírb. Dózsa 24 14 4 6 4 :.4 30 4. Záhony 23 8 10 5 27:2a 26 5. Rakamaz 23 11 4 8 35:35 26 6. Nagyhalász 23 11 2 10 44:37 24 7. Nybogdány 23 9 5 9 29:30 23 8. Tiszalök 24 9 5 10 :2:34 23 9. Nyírb. Spart. 23 10 2 11 34:33 22 10. Fgyarmat 24 7 6 11 23:23 20 XX. Ibrány 24 8 4 12 23:46 2j 12. Nyírmada 24 7 4 13 38:4i 20 13. Tvasvári 23 6 6 11 Ú:37 13 14. Vnamény 23 7 4 13 27:14 18 15. Nyh. Dózsa 23 7 4 12 26:41 18 IC. Nyh. Sp. U 25 12 4 9 69:32 28 Sporthírek A szombaton és vasárnap Hágában megrendezett holland nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon Lukácsné szerepelt a legjobban. A női egyes döntőben 3:0 (11, 10, 13) arányban győzött a nyugatnémet Simon ellen. A magyarok közül a férfi egyes vigaszversenyben Kocsis értékes első helyet szerzett, míg a női vigaszban Vörös 3. lett. Ugyancsak a 3. helyen végzett a Pig- niczky, Lukácsné vegyes páros is, A koppenhágai nemzetközi sakkversenyen Barcza legyőzte a csehszlovák Uj- telkyt. Honfi a szovjet Taj- manovtól vereséget szenvedett. A verseny állása: Szuetyin 8,5 pont, Tajmanov 8, Duckstein 7,5 pont, Gligorics 7 pont (X), Larssen 7 pont, Hort 6,5 p. (1), Barcza 6,5 pont. Az Ausztriában edzőtáborozó magyar jégkorong-válogatott vasárnap idénynyitó mérkőzésen Innsbruckban a helyi Eis Verein csapatával játszott. Az 1000 néző előtt lezajlott mérkőzésen a magyar együttes közepes teljesítménnyel 3:1 (2:0, 0:0, 1:1) arányban győzött. A gólokon Bánkuti, Orosz és Rozgonyi osztozott. Moszkva: Pirityi Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Kedves színfoltja volt a vasárnap befejeződött szovjet atlétikai bajnokságnak, amikor Ter-Ovanesz- jan — aki 818 centiméteres ugrásával lett bajnok —, kérte, hogy aranyérmére ezt a szöveget véssék: „Va- lerij Brumelnek — Igor Ter-Ovaneszjan. Alma-Ata 1965”< A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatója szerint október 19-én születésének 18. évfordulójához érkezett a totó. A sportkedvelők már-már többszázezres táborának szórakoztató játékában 1947. október 19-én volt az első forduló. labdarúgó-válogatottak és ököivivók A labdarúgó bajnoki hajrában egyre több a küzdelmes, kemény mérkőzés, s ebből eredően természetesen jóval több a sérülés is, mint eddig volt. Vasárnap a Népstadion kettős mérkőzésén Mathesz Imre, a Vasas válogatott fedezetjátékosa sérült meg a legsúlyosabban, belső bokáján törést állapított meg dr. Árky Nándor, és elmondotta, hogy Mathesz gyógyulási ideje legalább 2—3 hónap. Ugyancsak a sportkórház lakója vasárnaptól Rákosi Gyula, a Ferencváros válogatott bal- összekötője, akit mellkasi zúzódással ápolnak, gyógyulási ideje bizony~talan. Készeinek, az MTK jobbhátvédjének térde bel- ső oldalán van húzódás, egy-két hét, míg újra játszhat. Sárosi László, a Vasas válogatott hátvédje, aki nemrég épült fel húzódásos sérüléséből, újból a beteglistára került. Edzömérkő- zésen bal bokájáról egy kis csontlemez levált, gyógyulása legalább három hét. Az alsóbb osztályú játékosok közül mintegy negyvenen keresték fel a sportorvosi rendelőintézetet, legtöbben boka és térdsérüléssel. ökölvívók is jártak dr. Frőhlichék-nél. Szénásinak ashilles-inszakadása van, így nem is szerepelhet Pozsonyban a csehszlovákok elleni válogatott viadalon és Gúlának (MTK) is sokáig pihennie kell, kézfejtörést állapítottak meg nála. Holló József ugyancsak megsérült a vasárnapi CSB-n, amelynek különben 8 sérültje volt. 236 ezret fizet a 13-j-l lommal együtt 236 961 forint 25 fillér. 12 találatos szelvények száma 276 darab, nyereményük szelvényenként 1481 forint 25 fillér. 11 találatot 2900 pályázó ért el, nyereményük szelvényenként 141 forint 25 fillér. 10 találatos szelvények száma 19 009 darab, nyereményük szelvényenként 32 forint 50 fillér. Az ezer forinton felüli nyeremények kifizetésére október 28-tól, az ezer forinton aluliaké október 23-tól kerül sor. 1. Vasas—Üjp. Dózsa 2 •:1 2. Tatabánya—MTK 1 1:0 3. özd—Csepel 1 3:2 4. Pécs—Komió í 1:0 5. Győr—Salgótarján i 4:2 6. Dunaújváros—Budafok í 2:1 7. Oroszlány—MÁV DAC X 1:1 8. III. kér.—Nyíregyháza 2 2:3 9. Pápa—Kaposv. Honvéd 2 0:1 10. Székesf. MÁV—PVSK X 1:1 11. Bp. Előre—Borsodi B. 1 3:1 12. Fiorentina—Milan 1 1:0 13. Sampdoria—Bologna + 1 2 0:2 14. Lazio—Lanerossi 1 2:1 13 találatot 12 pályázó ért el, nyereményük szelvényenként 51122 forint 50 fillér. A 13 találatosok közül hat a plusz 1 mérkőzés eredményét is eltalálta, ezek nyereménye a jutaKézilabda: Győzött a Mankos NB Zl-es női csapata Vasárnap csak női NB II-ős kézilabda-mérkőzésre került sor a nyíregyházi stadionban — a férfiak szabadnaposak voltak —, de az NB-s mérkőzést követő Tanárképző Főiskola—Nyírbátor megyei bajnoki férfi mérkőzés színvonalban, izgalmakban rangos sportcsemegét nyújtott. A főiskolások 0:5-ről 9:9-es félidő után 18:16-ra nyertek az osztályozóra készülő nyírbátoriak ellen. Az NB-s mérkőzésen eldőlt a nyíregyházi lányok kiesési harca. Vasárnapi győzelmükkel biztosították a jövő évi NB II-ben való részvételüket is. NYH. 5:3 (1:0). MUNKÁS—DVSC Kerékpár: Az NY VSC csapata nyerte a Szabolcsi Kupát Vasárnap délután a vásá- rosnaményi műúton rendezték meg, - az 1959-ben alapított — Szabolcsi Kupa országúti kerékpáros versenyt. Sajnálatos jelenség volt, hogy a kupavédő Debreceni VSC csapata nem jelent meg a versenyen, sőt a trófeát sem küldte meg a rendező szervnek. A versenyzőknek erős oldal és szembeszéllel kellett megküzdeniük és ez gyengébb időeredményeket hozott. Eredmények: I—II. o. 100 km: 1. Szat- lóczki A. NVYSC 3:15, 2. Zentai M. MVSC, 3. Orosz F. MVSC. III. o. 80 km: I. Herczeg I. Özd 2:34, 2. Fehér G. NYVSC, 3. Csákó F. NYVSC. Fa ifj. 80 km: 1. Fűtő L. Ózd 2:38, 2. Kónya M. Ózd, 3. Búzás I. özd. Vas, felnőtt 40 km: 1. Szojka J. Ózd, 1:12, 2. Kónya P. Ózd, 3. Darabos L. Debreceni Postás. Vas, Ifi 40 km: 1. Verdes M. NYVSC 1:42. 2. Mák J. Ózd, 3. Mlapkó L. ózd. Vas, serd. 20 km: 1. Búzás L. Ózd, 44 p.. 2. Novák L. MVSC, 3. Szalai A. MVSC. Szenior 40 km: 1. Novak F. Debreceni Postás 111. Közhasznú gép 20 km: 1. Farkas L. NYVSC 46, 2. Pintér J. NYVSC, 3. Jakab M. NYVSC. Pontverseny: 1. NYVSC 76, 2. Ózd 58, 3. MVSC 41 pont. A kupa védője az NYVSC csapata lett. Nyh. Munkás: Nyeste — Kocsis, Novák, Szalai, G. Nagy, Erős, Siska. Csere: Sára, Kiss. Góllal indult a mérkőzés, a nyíregyházi lányok G. Nagy révén már az első percben megszerezték a vezetést. A félidő további részében azonban sem az egyik, sem a másik csapatnak ‘nem sikerült gólt elérni, mindkét kapus biztosan, jól védett. A második félidő első percében egyenlítettek a deb- receniek, de a magukra talált, szívósan küzdő nyíregyházi lányok 3:l-re, majd 5:2-re húztak el, a vendégek az utolsó percekben 7 méteresből szépítettek. A nyíregyháziak góljait G. Nagy (4) és Erős dobták. A Munkás lányai valamennyien jól és eredményesen játszottak. Röplabda : Bp. Vasas—Ny. Spartacus 3:0 Budapesten játszották le az NB I-es férfi bajnoki mérkőzést, melyen a jó formában lévő, sokkal nagyobb játékerejű fővárosi csapat megerőltetés nélkül győzött 15:4, 15:7 és 15:6 arányban. A bajnoki táb’ázaton a félbeszakadt Farkaslyuk —Nyíregyházi Spartacus mérkőzés eredményét nem számítottuk be. A Nyíregyházi Spartacus NB Il-es női, együttese hazai pályán a DEAC együttesét fogadta. Az orkánszerű szélben lejátszott találkozón a nyíregyháziak keserves 3:2 arányú győzelmet arattak az igen jól játszó DEAC ellen. RÖPLABDA, NB I 1. Újpesti Dózsa 19 19 — 57í 3 38 2. Csepel 20 lg ä 55:11 38 3. Bp. Honvéd 19 18 1 56: 4 37 4. Vasas 20 13 7 44:27 33 5. Bp. Spartacus 18 13 5 40:23 :1 6. TFSE 20 9 11 36:37 29 7. EVTK 20 9 11 31:43 29 8. Debrecen 20 8 12 28:45 28 9. Vasas Izzó 21 7 14 31:50 28 10. Salgótarján 20 6 14 2':48 26 11. Nyíregyháza 19 5 14 24:48 24 12. Z. Danuvia 20 4 16 26:55 24 13. Egyetértés 20 4 16 19:54 24 14. Farkaslyuk 18 t 14 20:47 82