Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-15 / 217. szám

Nemcsak vállalták Ezelőtt egy esztendővel a Betonútépítő Vállalat tisza- bezdédi telepén négy fiatal műszaki, két mérnök és kit technikus csatlakozott a Kiváló ifjú mérnök és Kiváló ifjú technikus moz­galomhoz. Jelentkezésükkor jelentős vállalásokat tettek, így például: újítás kidolgo­zása a termelés ütemének fokozására, korszerű tech­nológia elkészítése a jobb és színvonalasabb üzem irányí­tása érdekében, szakmai és Érdekes Oszterman József, az orosi Vörös Csillag Terme­lőszövetkezet tagja azzal kopogtatott be iskolánk aj­taján, hogy tanulóinknak ajándékozza termesztett nö­vényeink kártevőit és be­tegségeit ábrázoló színes képsorozatát. Értékes adó- mányával gyarapította ta­nyai iskolánk szemléltető Vasárnap A kisnaményi KISZ-szer- vez$t 20 tagja vasárnap haj­nali 4-től este 6-ig rendkí­vüli műszakban dolgozott, hogy keresetükből lemezját­szót vásárolhassanak. Ter­vük megvalósításához se­gítséget adtak Simon Zsig- mond és Garda Lajos idős tsz-tagok is, akik vállalták a cséplőgép etetését, mert ezt a munkát csak gyakor­lott és hozzáértő ember vé­politikai ismeretük fejlesz­tése stb. A kidolgozott újí­tások több százezer forint megtakarítást jelentenek a vállalatnak. A vizsgabizottság vélemé­nye szerint Keleti Imre és György Károly a „Kiváló ifjú mérnök", Székely And­rás és Nagy László a „Ki­váló ifjú technikus" cím viselésére érdemesek. Gál Gyula KISZ KB szervező Záhony ajándék eszközeit, s ezzel segítette tanítványaink tudásának fejlesztését. Örömmel vettük át az ajándékot azért is, mert éreztük mögötte a sze- retetet az iskola, a gyerekek iránt. Albert Antal ig. tanár Oros, Nyírjes-tanya hajnaltól gezheti. A nap során a csép- lést végző ifjúsági munka­csapatot felváltva egészítet­ték ki Tuba Antal párttit­kár, és Varga István tsz-el- nök. A termelőszövetkezet veze­tősége a fiatalok külön munkáját a munkabéren felül csokoládéval és sörre» jutalmazta, Szűcs Béla KISZ-titkár Kút A Sólyom és a Holló ut­cában nincs közkút. legkö­zelebb csak a Vasvári Pál, vagy a Kossuth utcán van kút, tölünk 800—1000 mé­ter távolságra, tehát egy­két vödör vízért jókorát ken gyalogolni az utca lakosai­nak. Csaknem két évvel ez­előtt egy tanácstagi gyűlé­sen vállalták a Sólyom ut­ca lakói, hogy társadalmi munkában kiásnak 100—120 méter hosszú árkot, s a vá­rosi tanács ígéretet tett, hogy biztosít csőanyagot a vezeték elkészítéséhez. Ta­nácstagunk akkor azt mondta, hogy értesítést ka­punk mikor kezdhetjük meg az ásást. Sajnos hiába várunk már második esz­tendeje, sem a Holló, sem a Sólyom utcában semmi jele annak, hogy a közeljövőben kutat építsenek. t Tóth Bálint Nyíregyháza Sólyom utca 10, Tócsa Hosszai hónapok óta vá­rosunk egyik „nevezetessé­ge” a Szarvas utca és az Iskola utca sarkán éktelen­kedő hatalmas víztócsa. A Kelet-Magyarország több esetben szorgalmazta meg­szüntetését, sajnos ered­ménytelenül. Azóta is, akik erre járnak, akár gyalogo­san akár gépjárművel, bosszankodva kerülgethe­tik a pocsóját, amit száraz Időben is bőségesen táplál a közelében felállított köz­kút. Mert azt már elértük, hogy Kótajból bevezették a vizet a városba, de azt még nem oldották meg, hogy e kútból a feleslegesen elcsurgó víz ne éppen az egyik legforgalmasabb út­kereszteződésnél gyűljön össze, gátolva a közleke­dést. Tárnái Ottó Nyíregyháza Szarvas utca 10 A Ládaipari Vállalat vásárosnaményi üzemében Konczlren szocialista brigádtag. keretező gépen egy műszak alatt 900— inon ládát készít. Elek Emil felvétele Eredmények, gondok a nyíregyházi járásban A nyíregyházi járás me­zőgazdasági üzemeiben 37 ezer holdról kellett betaka­rítani a kalászosokat. A hordást 23, a csépiést 15 tsz fejezte be; a keresztek beszállításával a buji Uj Élet, a nyírteleki Dózsa és Szabad Nép, a nyírturai Zöld Mező és a tiszanagy- falui Uj Élet Tsz-ek ma­radtak el leginkább. A tsz- ek többsége azért végezhe­tett mór korábban a gabona betakarításával, mert köl­csönösen segítették egy­mást fogattal, géppel, csép­lőgéppel. A gabonabetakarítás so­rán a közös gazdaságokon kívül álló gondok is vol­tak, mint például Tisza- nagyfaluban, ahol a mozit ürítették ki szárításhoz, mi­vel a Gabonafelvásárló Vál­lalat kirendeltsége nem ad­ta át az üres magtárt. Az őszi munkák sem lesznek könnyebbek mint a nyáriak voltak. A kapás­növények területe ayomos, nehezíti a betakarítást, a mezei utak a sok csapadék­tól tönkrementek, akadá­lyozzák a szállítást, A já­rásban a betakarítást 34 000 a vetést 33 000, a mélyszán­tást 35 000 holdon kell el­végezni. Az őszi munkák gondjai közül néhány: a tiszatele- ki Béke Tsz tagjai már harmadszor válogatják az egy hónapja felszedett vö­röshagymát — mert a vál­lalat még mindig nem vet- te át. A nagyhalászi Petőfi Tsz azért kénytelen 100 hold cukorrépa termését a kemecsei vasútállomásra szállítani, mert helyben nincs a MÁV-nak hídmér­lege a pótkocsi Ismeréséhez. Az AGRQKER olyan gon­dokat említ, hogy a meg­rendelt műtrágyákat nem veszik át több közös gaz­daságban, A járás néhány tsz-ében másról van szó. A tiszarádi Uj Élet Tsz pél­dául 530 mázsa műtrágyát még nem kapott meg. Az ibrányi Béke Tsz még ta­vasszal megrendelt 1760 mázsa műtrágyát, amiből szeptember 8-ig csupán 520 mázsát kapott meg — a műtrágyahiány akadályozza a vetőágykészítést. Telegdi Károly járási tanáé*. Két évre A baktalórántházi járás községeiben elkészítették a kétéves művelődési terve­ket. Különös súlyt helyeztek a felnőttoktatásra, ezen­belül az analfabétizmus fel­számolására. Már ez ideig is komoly eredményeket értek el: Több községben a nép- frontbizottségi és elnökségi tagok vállalták egy-egy analfabéta előkészítését a vizsgára. Fokozottabb feladatokat szabtak meg a mezőgazda- sági szakoktatásban. Külö­nösen a gyümölcstermelés­ben mutatkoznak nagyobb feladatok, mert a nagyará­nyú gyümölcs telepítéssel nem tartott lépéat a szak­emberképzés, Nem egy ter­melőszövetkezet van, ahol 150—200 holdas termő gyü­mölcsösben csupán 3—4 szakmunkás dolgozik. Kricsfalussy Béla Baktalóránthaza Panaszos levél nyomán t Elbocsátás — tanulságokkal Egyéves munkaviszony után elbocsátották állásából a Nyíregyházi Pénzügyi Technikum hivatalsegédjét, Pintér Pálnét. Indokolás: munkakörének betöltésére alkalmatlan, Mióta Ő az iskola hiva­talsegéde, sok minden el­tűnik a padokból, szekré­nyekből, nem gondoskodik a rábízott vagyontárgyak gon­dos megőrzéséről. Férje iszákos, több ízben rendez­tek családi perpatvart, bot­rányos jelenetet az iskolai tanulók előtt. Az ötgyermekes asszony­nak családjával együtt el kell hagyni az iskolai szol­gálati lakást. Pintérné fellebbezett, a városi döntőbizottság eluta­sította kérelmét. Miért bocsátották el az ötgyermekes asszonyt? A felmondólevél elsősorban neveletlen gyermekeire hi­vatkozik, akik rongálják és eltulajdonítják az iskola és a tanulók ingóságait. Vi­szont a helyszínen a szemé­lyes beszélgetéseknél kide­rült: a Pintér gyerekeket nem érte tetten senki, nem bizonyítható, hogy hoz­zányúltak volna illetéktele­nül tárgyakhoz, értékekhez. Mind a két szülő dolgo­zik, kis keresetű családról van szó, egyszerű emberek­ről. Kevés idő és figye­lem jut a napi munka utón a gyermeknevelésre. Ennek ellenére, a gyanúsí­táson túl, nincs tény arra, hogy bűnt is követtek vol­na el. Marad a férj íszákossága, botrányos viselkedése: való­ban betörte a férj egy al­kalommal az iskola ajtaját. De az eset után maga Pin­térné ment az iskola veze­tőihez, s kérte, hogy az ő költségére állíttassák helyre. Sajnos, azonban hasonló botrányos családi perpatvar a későbbiekben is megis­métlődött. A hivatalsegéd­család puszta ottléte kez­dett izgatóvá válni. Az asszony ellen végső soron nem volt kifogása az iskolának, ellenben a csa­ládja miatt igen. „Pintérné a család áldozata — mon­dogatták”. Ezzel a hivatalos szervek lezártnak tekintet­ték az ügyet. De igazuk volt-e? A hivatalos elintézés for­mája nagyjából elfogadha­tó, De tartalma kevésbé. Az iskola határozottabb intéz­kedésekkel, meggyőző bizo­nyítékokkal már korábban lezárhatta volna az örökö­sen felparázsló ügyet. A férj botrányos viselkedése kétségtelen, hogy rossz ha­tással volt a tanulókra. De mióta rendőri Intézkedés Is történt, nincs kifogás Pintér Pál ellen. Kissé következet­len és erélytelen körülmé­nyek között mérgesedett el egyre jobban az iskola és a hivatalsegéd-család közötti viszony. A vizsgálatunk során az iskola vezetői végre leszűr­ték az eset tanulságát, se­gítettek elhelyezkedni Pin­térnének, és megkönnyítik a szolgálati lakásból való költözésüket. Mindez jó és emberi. De nem lehetett volna már az elején így? Mert az ilyen si­ma ügy mögött is emberek, problémák húzódnak meg... Páll Géza ! Százötven kileméferes sebességgel is simán futnak az t| forpvázas KGST vasúti kocsik A Magyar Vagon- és Gép­gyár műszaki dolgozói évek óta kísérleteznek a vasúti kocsik korszerű forgóvázá­nak kialakításával. Külö­nösen amióta a szocialista országok kocsiparkja részé­re megkezdték az OSZZSD jelű kocsik gyártásét. Eze­ket a kocsikat százötven kilométeresnél is nagyobb vontatási sebességűre ter­vezték, ezért került előtér­be a nagy sebességet bíró forgóvázak kialakítása. A gyártmányfejlesztési és gyártmányszerkesztési osz­tály összefogása jó ered­ményeket hozott. Az új ti- pusú forgóvázzal ellátott OSZZSD kocsikkal több íz- ben tartottak futópróbát. Az új forgóvázas kocsik 150 kilométeres sebességgel is teljesen simán futottak. A régi forgóvázas kocsikon ilyen sebességnél a folyo­són csak kapaszkodva lehe­tett végigmenni. Ezzel sikeresen lezárult, az OSZZSD kocsik nagy sebességű forgóvázának fej­lesztése a Magyar Vagon- és Gépgyárban. APRÓHIRDETÉSEK Most végzett gyorg- és gépíró elhelyez­kedne. Cím a Kiadó­ban. (6861) Belvárosban kétszo­bás családi ház eladó. Érdeklődni: Irodaház, iöldszint 4. (113628) Debreceni kettőszoba összkomfortos lakáso­mat elcserélném nyír­egyházi hasonlóra. Cím a Kiadóban. (681.7) Különbé járatú outo­rozott szoba kűidó. Tarpai Márton u. if (113826) 10 Wattos gitáreröií- tő eladó. Arany Já­nos u. 16. Házfelügye­lő. Este 5-től. (1136‘JO) Szeptember U-én a Hunyadi út 58. sz. alól 3 liba elveszett. Be- cgületQR megtalálója jutalom ellenében ér­tesítse a fenti címet. Jósa András u. u. számú házból -laaó S szoba, hall. Egyszoba azonnal elfoglalható. Esetleg részletre Ja. (WM) Nyíregyházán 1755 öl terület új. azonnal be­költözhető házzal el^* adó. Cím a Kiadóban. (6834) Eladó: abrosz, ké­pek, levestál, női, fér­fi kabát, kézimunka, íróasztal. Bocskai u. 1». (HIM) Szép sötét háló, konyszekrény idadó. Moszkva u. §4. («»74) Patkányirtást garan­ciával vadászgörény- nyel, valamint egér­irtást vállalok. Ko­vács Gyula, Nyíregy­háza, Nyírfa u. 44. (6681) Gyermekágy matrac­cal eladó. Árpád út 33. 1/5. (113619) Borbánya, Pipacs u. 19 alatt 2 diáklánynak szoba kiadó. (6079) Jó lelkű öreg nénit, vagy bácsit családtag­nak fogadnék meg­egyezéssel. Titer u. 3. Labancné. (6881) A Mátészalkai Járá­si Rendőrkapitányság­ra 1 db pénztárcát, benne pénzzel, egy Öpélyiban és egy Má­tészalkán talált kerék­párt szolgálatiak be. Igazolt tulajdonosaik a fenti kapitányságon átvehetik. Háromszobás kertes ház beköltözhetően el» adó. Fúrj u. 47. ' (113332) Vizsgázott fűtő elhe­lyezkedne mint ház­mester és fűtő. ,,Qk­tóber” jeligén cím a Hirdetőben. (113.124) A Nyíregyházi Vá- rosi és Járási Rendőr- kapitányságra 1 db pulóvert, 1 db férfi kiskabátot, 3 db cso­magot, í db gyűrűt szolgáltattak be. iga­zolt tulajdonosaik a fenti kapitányságon átvehetik. A Fővárosi Csator­názási Művek Fóépi- tésvezetősége (Buda­pest, V-, Beloiannisz u. 12. szám alatt Ko­vács István 113—idl­es telefon), Nagyba- dapest ég Budapest­től íoo kiíjméteres körzetben, nagytöme­gű gépi - földmunka (kotrás, tereprande­zés) kivitelezését, va­lamint föld, kavics, salak stb. gépi felra­káson szállítását vál­lalja IV. negyedévben és 1966. évben. 407-es Moszkvics ?ze- mélygépkocsi 14 ezer kilométerrel aladó. Kótaj, orvos. (6835) Szép diófa hálószo­bák, kombinált szek­rény, rekamlé garni­túrával, konyhák, ol­csó barna háló. ruhás­szekrény, toalett tü­kör, rekamié, kárpito- zott székek, héromaj- tós szekrény, sezlon eladók. Használt búto­rokat vessek. Soltész Mihály utca 20. Tele­fon: 38—25. Rózsák. A legszebb nemzetközi újdonsá­gokban, baba, futó; és bokor fajták. Já­cint , gladiolus, tuli­pán, bazsarózsa, disz- cserje, rjbizli, egr s- bokor. Árjegyzéket díjmentesen küldünk. A szállítás postán történik. Koller Ká­roly rózsakertészete, Budapest, Posta S.J73. fiók. (•90 Vállalatok ! Szövetkezetek ! Figyelem ! A Lenin Kohászati Művek Kereskedelmi Főosz­tálya és Anyagellátási Főosztálya, valamint a Diós­győri Gépgyárak Anyaggazdálkodási Főosztálya 1965 IX. 21-én, kedden 8—16 h-ig a 114/1965. PK. 8 PM— OT. számú együttes utasítás alapján önálló börzét tart az alábbi időelosztással, ahol öntecset, bugát, hengerelt, húzott, kovácsolt, ötvözött és ötvözetlen árukat, valamint klf. beszerzett anyagokat (villamossági, csősze­relvény, kötőelem, műanyag, gumiáru, csa­varáru, vízvezeték, szerelékek, stb.) meg­vételre ajánl. BÖRZE HELYE: Debrecen I,, Barna út 3—5 sz. (Debreceni Közúti Üzemi V. tanácsterme, I. em. 101- es szoba) BÖRZE IDEJE: 8—10 h-ig és 14—16 h-ig. Haj- dú-Bihar m. vállalatok; 10—12 h-ig Szabocs m. vál­lalatok; 12—14 h-ig Szolnok m. vállalatok. ÉRDEKLŐDNI LEHET: LKM-nél. Telefon: 14—731/165 mellék. Rhuz Mihály 14—731/275 mellék. Papp József et-aknál. Diósgyőri gépgyáraknál: Telefon: 14—131/277 mellék. Koncz Ernő evtársnál, HIRDESSEN a Kelet-Magyarország HASÁBJAIN

Next

/
Thumbnails
Contents