Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-14 / 216. szám

Napié 1965 szeptember 14, kedd Névnap: SZERÉNA A Nap kel 5 óra 19 perckor, nyugszik 17 óra 00 perckor. A Hold kel 19 óra 39 perckor, nyugszik 8 óra 44 perckor-! Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete 17 1 Celsius fok. Eltemették Bernáth Edét Mély részvéttel kísérték utolsó útjára hétfőn a Rá­koskeresztúri új köztemető­ben Bernáth Ede újságírót, a Ludas Matyi rovatvezető­jét. Bernáth Ede több év- tiaedes sajtómunkássága hatvan esztendős korában ért véget. 1945 óta. a l.u- das Matyi megalapításától kezdve mindvégig szatirikus hetilapunknál dolgozott. Emeletráépítéssel tíz 1a­kást létesítenek Nyíregy­házán, a GELKA épülete fölött. A munkálatokhoz októberben kezdenek. Francia népművelési szakemberek látogattak szombaton a megyeszék­helyre. A vendégek megis­merkedtek Nyíregyháza kulturális létesítményeivel és részt vettek a Nyíregy­házi Tanítóképző Intézet esti rendezvényén. A Magyar Hajó- és Daru gyár darugyáregységében az árvíz okozía kényszerpihenő ellenére határidőre elkészült az idei 44. öltonás. 30 méteres gémnyilású daru. Ebből a jól bevált darutípusból ez a négy századik a gyárban. A képen: a „Kilián György” négyszeres szocialista szerelöbrigád tag­jai. (MTI foto Mező Sándor feiv.) Üjhután, KISZ vezetőkép­ző tanfolyamon vett részt a Nyíregyházi 110-es szá­mú Iparitanuló-iskola nyolcvan növendéke szep­tember 11-én és 12-én. Hatszáz diák — pénzügyi technikus — segít az idény­munkák végzésében a Nyír­egyházi Konzervgyárban hétfőtől három napon át. Chile északi részén va­sárnap olyan erős szélvihar söpört végig, hogy megbé­nult az országúti és vasúti forgalom. A szélvész főleg Antofagasta tartomány te­rületén okozott károkat: el­sodort háztetők, kicsavart fák és telefonpóznák ma­radtak nyomában. Karavánszerály Szigetváron A várvédelem 1966. évi négyszázéves jubileumára készülő Szigetváron a Ko­rán-iskola néven ismert tő­rök eredetű műemléken olyan szerkezeti megoldáso­kat találtak, amelyek arra utalnak, hogy az egyeme­letes. nyolcvan négyzetmé­ter alapterületű épület nem korán-iskola, hanem kara- vánszeráj, azaz török ven­dégfogadó céljait szolgálta a hódoltság korában. Az országban egyedülál­ló műemléknek számító ka­ravánszerály t 1966-ban ere­deti állapotában restaurál­ják. i Kct nagy mezőgazdasági felsőfokú oktatási intézmé­nyünk — a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem, va­lamint a Kertészeti és Sző­lészeti Főiskola — tartotta meg tanévnyitó ünnepségét hétfőn. 370, a főiskolán 160 első éves hallgató kezdi meg tanulmányait. Mérsékelt szél Várható időjárás ma es­tig: változó mennyiségű fel­hőzet, néhány helyen újabb esővel, egy-két he­lyen zivatarral. A helyen­ként még élénk északnyu­gati, északi szél mérséklő­dik és délnyugatira fordul. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 16—21 fok között. Jugoszláv jogászkiildöttség hazánkban Dr. Franc Hocevarnak, Jugoszlávia legfőbb ügyé­szének vezetésével három­tagú jugoszláv jogászdele­gáció érkezett a Magyar Jo­gász Szövetség meghívására Budapestre. Glasgowban több ezer ember élete forog veszély­ben, mert lelkiismeretlen tolvajok kilopták a gázmű­vek fő nyomásszabályozó berendezésének higannyal működő műszerét. APRÓHIRDETÉSEK A Fővárosi Csator- 1 fiázási Művek Föépi- tésvezetőség'e (Buda­pest, V., Beloiannisz u. 12. szám alatt Ko­vács István 113—261- es telefon), Nagybu- dapest és Budapest­től 100 kilométeres körzetben, nagytöme­gű gépi földmunka (kotrás, tereprende­zés) kivitelezését, va­lamint föld, kavics, salak stb. gépi felra- kásos szállítását vál­lalja IV. negyedévben és 1966. évben. (Bp 4685) Szabadság bokor 10 szám alól szombat délben elbarangolt egy 60 kilogrammos fehér koca. Becsüle­tes megtaláló, vagy nyomravezető juta­lomban részesül. (6877) Kéz utca 29. sz. alatti lakás cserela­kással beköltözhetően * eladó. Érdeklődni Gé­za u. 26. alatt. (6834) 407-es Moszkvics személygépkocsi 14 ezer kilométerrel el­adó. Kótaj, orvos. (6880) Beköltözhető OTP 3 szobás összkomfortos lakás eladó. Egy vagy másfélszobás fő­bérleti lakást beszá­mítok. „Földszinti” jeligére cím a Hirde­tőben. (113570) A Móricz Zsigmond Művelődési Házban működő MŰVÉSZETI CSOPORTOK BA (színjátszó csoport, irodalmi színpad, népi tánc, gyermek-énekkar, fein ott énekkar) JELENTKEZNI LEHET: a művelődési házban (Bethlen Gábor u. 24. sz.) a mai naptól folyamato san. UUC2C) A televízió műsora 8,05: Iskola-tv. Környezetisme­ret — olvasás, az ált. isk. IV. oszt. számára. Űttörő- élet. A gyermekek élete régen és ma. — 9,00: Számtan, mér­tan, az ált. isk. V. oszt. számára. Számlálás cso­portosítással. — 13,35: Környe­zetismeret — olvasás, az ált. isk. IV, oszt. számára (ism.) —■ 14,30: Számtan-mértan, az ált. isk. V. oszt. számára (ism.) — 17,38: Hírek. — 17,45: Paletta. — 18,15: Világjáró fiatalok. — 18,55: Az inségdomb vidékén. Riportfilm. — 19,20: Esti me­se. — 19,30: Tv-híradó. -- 19,50: Napi jegyzetünk. — 19 55- Elemi iskola. Magyarul beszélő olasz film. (10 éven felülieknek!) — 21,25: Vacsora után az Üj?.ág­író Klubban. Helyszíni közvetí­tés. — 22,03 Tv-híradó — 2. kiadás. A Bratislavai tv műsora 9.30: Jövedelmező állás. Tv- játék (ism.) — 10.45: Tv-érdekes- ségek. — 18,00: Wales köd nél­kül. Angliai útijegyzetek. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Üti- jegyzetek a Szovjetunióból. — 19:55: Szerencsekerék. TV-ru­lett, I. — 21,00: Sanzonok. Férfi segédmunkásokat be­tonelemgyártási munkakör­be, azonnali belépésre fel­vesz a Szentendrei Beton- árugyár. Korszerű munkás­szállás és üzemi étkezés van. Tanácsi igazolás szük­séges. Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osz­tályán. Szentendre, Dózsa György út 34 szám alatt. (34583) „A Nyíregyházi Város­gazdálkodási Vállalat fel­vételre keres olyan érettsé­givel rendelkező férfi munkaerőt, 35 éves korig, aki a katonai szolgálatát le­töltötte és a gázmesteri szakmát el akarja sajátíta­ni. A képzésről a vállalat gondoskodik. Jelentkezés: Tokaji. út 3. szám alatt." ' (357) Az ÉM. 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi és női segédmunkáso­kat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munka­ruha szükséges. Jelentkezés: Budapest. V,. Kossuth La­jos tér 13—15. Földszint. (25) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, nagymamánk id. JAKAB ANDRASNÉ szül. Varga Ilona ’3 éves korában elhunyt. Te­metése 1965. szeptember li-én délután 3 órakor lesz az Észa­ki temető ravatalozójából. Gyászoló család <56781 A városi tanács tárgyalta Javultak az oktatás feltételei, de még nagy a zsúfoltság az óvodákban, tantermekben Az alsófokú oktatás hely­zetéről tárgyalt többek kö­zött hétfői ülésén a Nyíregy­házi Városi Tanács. Nyír­egyházán az új oktatási év­ben 1200 óvodás és mint­egy 9500 általános iskolás neveléséről, oktatásáról kell gondoskodni. Az óvodai el­látásra jogosult gyermekek száma természetesen ennél jóval nagyobb, de az amúgyis zsúfolt intézmé­nyekbe többet már nem ve­hetnek fel. Van olyan óvoda, ahol a kihasználtság kétszáz százalékos. Annak ellenére, hogy az utóbbi években mind az óvodai, mind az általános iskolai hálózat fejlesztésé­ben értek el eredményeket — a gyakorló, majd a 12. szá­mú iskola épült — a vá­rosi tanácsnak a lakáskér­dés mellett az oktatás meg- szervézése okozza a legna­gyobb gondot. Ez összefügg azzal, hogy a természetes szaporo­dás és nagyarányú be­költözés következtében a lakosság, s ezzel együtt a gyermekek száma ro­hamosan növekszik — öt év alatt ötezerrel emelkedett a lakosság szá­ma —, s ezzel nem tartott lépést az építkezés. Az óvodai ellátásban némi enyhülést jelent az, hogy ez év őszén átadják rendelte­tésének a déli alközpontban a 100 személyes óvodát. Ugyanakkor a város délkeleti részén üj 50 személyt befogadó óvoda épitését kezdték meg. Ez jövőre készül el. Az al­talános iskolákban azonban továbbra is nagy a zsúfolt­ság. Az egy tanteremre ju­tó átlag 59. Tovább növeli a gondot a tervezett ta­nyai kollégium megépülése, mert akkor újabb 210 fel­sőtagozatos tanulóval emel­kedik a létszám. Pedig a váltott tanítás mellett a meglévő tantermeket any- nyira igénybe veszik, hogy úttörő összejövetelekre, szakköri foglalkozásokra, korrepetálás megszervezésé­re nem marad hely. Ezért határozott úgy a tanácsülés, hogy a saját erőforrások fel- használása mellett kérik a felsőbb szervek segítségét ahhoz, hogy az új lakótelepek mel­lett járulékos beruhá­zásként tervezett oktatá­si intézmények építését mielőbb kezdjék meg. A tanteremellátástól el­tekintve az új oktatási év­ben tovább javultak az ok­tatás tárgyi és személyi fel­tételei. Ez kitűnik abból, hogy csupán az általános iskolák karbantartására, szakmai fogyóeszközökre, felszerelésékre, könyvekre egy és háromnegyed millió forintot költenek. Csaknem minden iskolában megtalál­ható már a televízió, a rá­dió, a magnetofon és a modern szemléltetés egyéb eszköze. Létrehozták a központi politechnikai mű­helyt és raktárt. Hódi László Klórgáz, kígyóesS, alligátorok 350 a Betsy hurrikán áldozatainak száma Figyelmetlen vezetés — baleset ! Kivilágítatlan, kétlovas kocsival haladt Nyíregyhá­zán a Tokaji úton Magyar Ferenc helybeli lakos. Irányjelzés nélkül akart be­fordulni az egyik mellékut­cába. A mögötte motorral érkező Bogár István későn vette észre szándékát és összeütköztek. Magyar Fe­renc ellen bűnvádi eljárást indítanak. Kerékpárral közlekedett Turcsán Erzsébet a város belterületén. Szintén. nem jelezte, hogy be akar for­dulni. s a mögötte haladó személykocsi elütötte. Tur­csán Erzsébet nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szabálysértési eljárást indítanak ellene. Figyelmetlenül vezette motorkerékpárját Nyíregy­házán a Huszár utcán Bo­rús Gábor és elgázolta az előtte gyalogosan haladó Záhonyi Istvánt, aki köny- nyebben megsérült. Hat ember halálát előidé­ző vízi közlekedési baleset történt vasárnap délután a hortobágyi csárdától nem messze levő borsosi üzem­egység halastavánál. Szabó József üzemmérnök és Szarvas Ferenc motorszere­lő feleségével és gyermekei­vel sétacsónakázásra indult. A kis motorcsónakot alapo­san túlterhelték: kilencen ültek benne. A parttól 15— 20 méterre a csónak eleje vízbe bukott, mire a benne ülők megijedtek, kapkodtak, elvesztették egyensúlyukat és felborultak. A 3,5 méter mély vízből kétségbeesetten próbáltak menekülni. Sza­bó és Szarvas az asszonyo­kat és gyermekeket mentet­te, és valamennyit sikeresen a felborul csónakra rakták. Az ijedtség és az átélt izgal­Nagy veszély fenyegeti a Mississippi torkolatánál fek­vő New Orleans városának lakosságát. A Betsy hurri­kán pusztításai következté­ben ugyanis elsüllyedt egy 600 tonnányi klórt szállító uszály a folyó felső sza­kaszán, s a szakértők sze­rint halálos gázfelhő ke­rekedhet, ha a klór a víz­zel érintkezve ,.megszökik". A folyékony klór egyelőre még valószínűleg nem sza­badult el a fémtartályokból. Helikopterek, különleges fémkutató berendezések, bú­várok, hadihajók kutatják a halált hozó rakományt a Mississippi fenekén. Száz­ezer gázálarcot osztottak ki a veszélyeztetett környék lakosai között. A hadiflotta egyik rombolója különleges hangvisszaverő berendezés­sel tapogatja végig a me­dert, hogy felfedezze a klórtartályokat. mák hatása alatt azonban képtelenek voltak a felfor­dult csónak tetején levő ki­lenc személlyel az egyen­súlyt tartani, a csónak ismét felborult, s a rajta ülők be­lefordultak a vízbe. Szarvas Ferencnek sikerült feleségét a partra húznia, s kivergö- dött Szabó József is, a töb­bieknek azonban nem tudtak segíténi. Balogh Lászlóné, Szabó Józsefné, Szabó Éva nyolcéves, Szabó Tibor öt­éves, Szarvas Ferenc hét­éves és Szarvas Tibor öt­éves gyermekek a halastó vizébe fulladtak. A rendőrségi vizsgálat sze­rint a súlyos balesetet Sza­bó József és Szarvas Ferenc gondatlansága, illetve a csó­nak túlterhelése okozta. Szabót és Szarvast a rend­őrség őrizetbe vette, A Betsy egyébként való­ságos kígyóesőt zúdított a szerencsétlen városra. A mocsarakból sok mérges kí­gyó került New Orleansbe, s a szövetségi hatóságok kí­gyómarás elleni szérumot küldtek a városba. Találtak 1 méter 25 centi hosszú alligátorokat is... A hurrikán első, áldoza­tainak száma valószínűleg eléri a százat. Sok eltűnt New Orleans-i lakost még nem találtak meg. A hoz­zátartozóikat kereső roko­nok jajveszékelve kutatnak az „ismeretlen” feliratú cé­dulákkal jelzett holttestek között. A Reuter és az UPI hét­főn délelőtt gyorshírben je­lentette, hogy New Orleans mellett, St. Bemard és Pla­quemines megyében újabb 250 holttestet számoltak össze. A 250 ember a Betsy hurrikánnak esett ál­dozatul. Tovább folyik a lázas kutatás, hogy megtalálják a Mississippi mélyére süllyedt 600 tonna klórt, amely gáz­halállal fenyegeti a folyó torkolatánál fekvő nagyva­ros lakosait. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza* Benczúr tér 21. Tél.: 16—10* 16—71; 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. I. Tel: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál es Kézbesítőknél. Index szám: £5 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. ozaooies-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza* Dózsa György út í. i Felelős vezető; Makrai Jénai, <bf) Hatan belefulladtak a hortobágyi halastóba

Next

/
Thumbnails
Contents