Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-30 / 230. szám
Haplé Befejezte jugoszláviai látogatását a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének küldöttsége. A delegációt Vass Henrik, az intézet igazgatója vezette. A megbeszélések eredményeként Vass Henrik és Mii««* Minies, a jugoszláv munkásmozgalmi intézet igazgatója kedden párttörténeti együttműködési megállapodást írt alá. Az egyezmény a többi között levéltári anyagok és tanulmányom cseréjét, valamint tudományos kutatók kölcsönös látogatását irányozza elő. A Leningrádi Miniatűr Színház társulata Ar- kagyij Rajkáinak, az OSZSZK népművészének vezetésével vasárnap érkezik Budapestre. A 98 tagú együttes vidéken is bemutatkozik. Óvoda létesítését tervezi Tiszabercelen, Tiszanagyfa- luban és Vasmegyeren _ a Nyíregyházi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága az említett községi tanácsokkal egyetértésben, Kölcsey Ferenc műveiből könyvkiállítást és egész napos vásárt rendez október 3-án Szatmárcsekén a fehér- gyarmati fmsz. A könyvkiállításra Kölcsey születésének 175. évfordulóján kerül sor. Dési-Huber István emlékkiállítás nyílik október 10-én. 11 órakor a Nyírbátori Báthori István Múzeumban. A nagy magyar proletárfestő 39 képe szerepel a tárlaton. Szerdán délelőtt ünnepélyesen átadták rendeltetésének az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézetnek az egykori Esplanade szálló átépítésével létrehozott háromszáz ágyas rehabilitációs kórházat, amelyhez hasonló jellegű és nagyságú ^intézmény még nem működött hazánkban. A kórházat dr. Szabó Zoltán egészség- ügyi miniszter avatta fel. Az új gyógyintézményben mozgásszervi betegeket, elsősorban az 1950. és 1959. évi Heine-Medin járvány áldozatait kezelik és elősegítik, hogy a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság októberben 5 sorsolást rendez, s valamennyit vidékén tartja. Oktober 1-én Móron, 8-an Nagyiétán, 15-én Fehérgyarmaton. 22-én Tokajban, 29- én pedig Kapuvárott húzzák a lottó heti nyerőszámait. A pócspetri Béke Tsz két első díjat mondat magáénak a járási mezőgazdasági kiállítás anyagainak elbírálása után: gülbaba burgonyából 95, Bezosztája búzából 16 mázsát termelt holdanként. Jonatán almából a rmriapócsi Zöld Mező Tsz 120 kilót termelt termofa- egységenként: szintén első díjat kapott; Második cüira volt érdemes a kislétai Rákóczi Tsz kukoricája és as cncsencsi Virágzó Tsz tetraploid rozsa. Ez utóbbiból 12 mázsa volt az átlagtermés.- szocialista Munkáspárt Szatmár megyei Wzou- , megyei tanács napilapja. ä a szerkesztő bizottság. íesztő: Ordas Nándor. sztőség: Nyíregyháza, it tér 21. Tel.: 16—<0, 16—71; 16—72. a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat.-n G. u. 1. Telt 30-0». ós kiadó: Farkas Pál. eszti a Magyar Posta, izetésl díj egy hónapra. 12 forint. .fizethető a helyi postahlóloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. táratokat nem örztink meg és nem adunk vissza. Most először mérte fel az OKISZ, hogy a külkereskedelmi vállalatok útján a világ mely országaiba jutnak el a kisipari szövetkezet i termékek. A vizsgálat során megtudták, hogy szinte valamennyi európai országban forgalomba kerülnek a szövetkezetekben készülő áruk. Európán kívül piacra találnak a szövetkezetek exportcikkei az Egyesült Államokban, Dél-Ame- rikában és Ausztráliában is. Társadalmi munkában készítette el a borbányai kul- túrház tervét Szegedi Ferenc mérnök. A munka értéke mintegy 14 ezer forint. A barabási Béke Termelő- szövetkezet versenyfelhívásához csatlakozik a győrte- leki Aranykalász Termelő- szövetkezet is — jelentette telefonon a tsz nevében Török Lászlóné. X megye rajzszakos tanárai találkoznak október 14- én Vaján, ahol „Képzőművészetünk a felszabadulás után” címmel Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója tart előadást. Nyíregyháza anyakönyvi hfrei Születés»; Hegyes Mihály és Tóth Erzsébet fia Tibor, Máríóldi András és Kovács Julianna leánya Anikó, Csóka Géza és Lö- kös Mária leánya Marianna, Molnár István és Nagy Klára fia László, Pristyák András és Droppa Julianna leánya Ildikó Muszbek László és Horváth Margit fla László. Kapási Péter és Móricz Mária fia 1st.-én Domokos István és Békési Anna fia István György, Siska András és Havasi Mária leánya Agnes, Mányik István és Hado- bás Ilona fia István János, Tóth István és Ranyhóezki Erzsébet leánya Erika Valéria, Mirokovlts István és Nyíri Mária fia István, Kusnyerik András és Éva Margit leánya Gyöngyike Margit, Asztalos Sándor és Poczók .Róza leánya Gyöngyike Katalin, Bálint István és Karasz Anna leánya Mária, Szabó István és Tóth Ilona fia István József Palicz János és Horányi Julianna leánya Katalin, Bihari György és Czimbaünecz Margit leánva Valéria Margit, Büdszenti János és Drotár Irén fia János Csaba. Házasság: Rendes Ferenc és Orosz Erzsébet, Nagy János és Gráf Erzsébet, Gáspár István és Duleba Magdolna, Budi László és Hudák Ilpna, Harsányi Jó- zsef és Józsa Erzsébet, Volf György és Bohor Júlianr.3, Jóvári László és Gincsaí Erzsébet, Dalios János és Ónodi Hona. Halálozást Tripsánszky Bertalan né, Nyíregyháza Toldi utca 59. A TITÁSZ értesíti a város lakosságát és az érdekelt vállalatokat, szerveket, hogy a Tanárképző Főiskola részére a stadion és a vízmű vállalat között megépí- tett nagyfeszültségű villamos vezetéket október 1-én feszültség alá helyezi. A vezetékek és tartószerkezetek érintése TILOS és ÉLETVESZÉLYES! Üzemvezetőség (381) Ez évben eddig mintegy 120 millió forint értékű építőanyagot adtak át az állami és fmsz-telepek a lakosságnak. Az év háralévő részében még körülbelül 35—40 millió forint értékű építőanyag áll rendelkezésre. Huzamosabb ideig hiányzott a faanyag, gerenda, léc, cserép, építőkő. Viszont sikerült megoldani a cserépkályha. kavics, mész, cementellátást, melyek a korábbi években hiánycikknek számítottak. A TÜZÉP vállalat megkezdte a szerződéskötést azokkal, akik 1966-ban akarnak építkezni. A szerződés cserépre, palára, gerendára, szarufára, cserépkályhára és egyéb építőanyagra vonatkozik. A lehetőségek természetesen korlátozottak. Viszont amire a TÜZÉP szerződést kötött, azt az év folyamán biztosítani is fogja. Huzamosabb idő óta gond az építőkő ellátás. Megyénk igénye évi 6—7000 súlyvagon. A bányák csak 2— 2500 súlyvagonnal szállítanak. A második negyedévi rendeléseket is most telje- sí tik. Jelenleg az a helyzet, hogy ha valaki építőkövet igényel csat jövő nyárra tudja ígérni a TÜZÉP. Több segítséget várnak az illetéke#: szervektől a megyei sajáterős építtetők. (bf> Orosz nyelvtanfolyamok Az MSZBT a TIT-el közösen orosz nyelvtanfolyamokat indít kezdő, haladó és társalgó fokon. A tanulni vágyók Nyíregyházán a TIT megyei titkárságán (Zrínyi Ilona u. 13.), a járási székhelyeken a járási művelődési házakban, vagy a járási TIT titkárainál jelentkezhetnek 1965. október 5-ig. A községekben az érdeklődésnek megfelelően ugyancsak indulnak tanfolyamok. Az érdeklődőknek felvilágosítást a fenti szervek, illetve a községi kultúrház vezetők adnak. Sok vevőt vonz a könyvárleszállítás Szeptember 27-től október 16-ig ötven százalékos, időleges könyvárleszállítást végzett az Állami Könyv- terjesztő Vállalat. Ebből az alkalomból 16 oldalas kiadványt jelentettek meg, amelyben részletesen felsorolják az árleszállításba eső műveket. A jegyzékben szereplő valamennyi könyvet a nyíregyházi Bessenyei könyvesbolt is megkapott. Ezenkívül az egyes könyvesboltok saját készletükből is végezhetnek árleszállítást. Árleszállítás alá esnek a szépirodalmi, ifjúsági, ismeretterjesztő művek közül azok, melyek 1962- ben, vagy az ezt megelőző években jelentek meg. A Táncsics Könyvkiadónál 1961-ben, vagy azt megelő ző években, a képzőművészeti könyvek, albumok közül az 1960-ban, vagy az előtt megjelent könyvek szintén beletartoznak az ár- leszállításba. A nyíregyházi könyvesboltban azonnal hozzáláttak a válogatáshoz. Legnagyobb példányszámban az ifjúsági, szépirodalmi és az ismeret- terjesztő könyvek kerültek a vásárlók elé. Hét végére készen lesznek a műszaki könyvek felmérésével is. Az árleszállítás első napjaiban nagy érdeklődést mutattak a nyíregyháziak. Az első nap közel hétezer forint értékű könyv talált gazdára, leértékelt áron. A többi napokon is átlagosan 4—500 ember vásárolt. Vulkán katasztrófa egy (lélleiigiTÍ szigeten Forró gőz és tüzes hamueső pusztította el a Taal-viilkáu sziget lakóit Szerdán reggel érték el az első mentőosztagok a fü- löp-szigeti Taal-vulkán környékét. Az első helyszíni beszámolók eloszlatták a reményt, hogy a 12 négyzetmerföldes apró vulkánikus szigeten maradt kétezer ember túlélhette a természeti katasztrófát. A Taal, amely Manilától nyolcvan kilométernyire délre, egy-egy sziget tavából emelkedik néhány méternyire a vízszint fölé, kedden hajnalban tört ki 54 évi szendergés után. A Manilából érkezett hírügynökségi beszámolók a katasztrófáról ellentétes adatokat közölnek. Ez annak tulajdonítható, hogy a távközlési összeköttetés a katasztrófa sújtotta Luzon ' és Batangas tartományokkal igen szervezetlen. A keddi kitörés halálos áldozatainak számát nem lehet megállapítani. Egy Reuter-tudósító sportrepülőgépen félórát töltött a kráter fölött. .olcs-Szatmár megyei Nyom- -dpari Vállalat Nyíregyház«, Dózsa György út 5. 109 vezető: Makrai János — Tejföllel parancsoljak a paprikás csirkét, vagy anélkül? (Mészáros András rajza) Rádión jelentette, hogy a kis sziget csaknem háromnegyed részét hamu borítja, a terület maradék egynegyedén azon- ban felfedezte az élet jelét. A vulkán főkráteréből még mindig gomolyog a gőz, behatolt a gép pilótafülkéjébe is. A katasztrófa sújtotta övezeten kívül létesített menekülő táborok megteltek. Kedden ötezren érkeztek ide a szigetről, hátrahagyva minden vagyontárgyukat. A menekültek elmondták, hogy a közelgő szerencsétlenségre a házi' állatok nyugtalansága fi gyelmeztette őket, legtöbben számítottak rá, hogy a Taal kitőr, de igen sokan ottmaradtak szülőföldjükön. A fülöp-szigeti lapok, a rádió- és televízióállomások rendszeres időközökben felhívásokat intéznek a la kossághoz, ruhát, élelmiszert kérnek a menekülteknek. A vulkánikus kitörés áldozataival — mint egy UP-jelentésbőI kitűnik — nem a kiömlő láva, hanem a forró gőz, a lezúduló szikla, a tüzes hamueső végzett. Egy szakértői vélemény szerint a Taal tevékenysége eddig csak gőzkitörésnek minősíthető. Ha a tevékenység fokozódik, s a tengervíz érintkezik a hegy gyomrában izzó lávatömeggel, akkor számítani lehet lávakitörésre is, ami esetleg m sziget elsüllyedését is előidézheti. A MAI MAPI 1965. szeptember 30, csütörtök Névnap: JEROMOS A Nap kel 5 óra 40 perckor, nyugszik 17 óra 27 perckor. A Hold kel 11 óra 50 perckor, nyugszik 20 óra 17 perckor. Az elmúlt. 70 év átlagos rapi középhömérséklete 14,9 Celsius fok. Felhőátvonulások Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, néhány helyen esővel. Időnként élénk, változó irányú szél. Várható legmagasabb napoali hőmérséklet ma 17—22 fok között. Kossuth rádió műsora 8,20: Népi muzsika. — 150 Rádió szabadegyetem. — a,15: Zenés játékokból. — 10,10: A Gyermekrádió műsora. — ll,S2: Bódy József és Birkás Lilian énekel. — 12,15: Tánczenei koktél. — 12,56: Időszerű nemzetközi kérdések. — 13,06: Sibelius-művek. — 14,05: Részletek Ránk! György: A győztes ismeretlen c. gyermekoperájából. — 14,20: Könnyű dallamok. — 15,05: Zengjen dalunk. — 15,40: A tengerszemű hölgy. Regény folytatásokban. — 16,15: Csak fiataloknak. — 16,50: A díszemelvény előtt borsóvirág nyílik. Dr. Simon József kandidátus írása. — 17,05: A zene műhelyében. — 17.47: Lehoczky Éva énekel. — 18,00: Mi történt a nagyvilágban? — 18.20: Bór- töndalok Joshua White amerikai népdalénekes műsorából. — 18,40: Amihez mindenki ért. Móra Ferenc karcolata. — 78,50: Operettrészletek. — 19,35: Buda- pesti Zenei Hetek, 1965. — Kb. 21,35: Madarász Katalin énekel. — 22,20: "Könnyűzene. — *23,20: Richard Strauss operáiból. Petőfi rádió műsora 14,20: OperarésaLetek. — 15,05: pélutáni frissítő. — 16,15: Űj Mozart-iemezcinKból. — 17,05: Népi muzsika. — 17,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18,00: A Gyermekiadió műsora. — 18,20: A hazai mangánércek gazdaságos felhasználásáról. — 18,30: Hangverseny a stúdióban. — 19,05: Fiatalokról — fiataloknak. — 20,44: Falumtól — Brüsszelig. — SÍ,05: Koós János, Mátray Zsuzsa és Korda György énekel. — 21,35: Mi a reszuszcitáció? — 31,45: Fritz Wunderlich dalestje. A televízió műsora 8.05: Iskola-tv. Környezetismeret — olvasás, az áLt. isk. IV. oszt. számára. Nagyüzemi sertéstartás (Budapest). — 9,05: Földrajz. Az Alföld. — 9,55: Magyar iroda lom, az ált. isk. V. oszt. számára. Mesél a nép. 10,25: Sportolok. Lengyel rajzfilm (ism.) — 10,35: Nevessünk! Most már jobb. Amerikai bur- leszkfilm (ism.) — 10,55: Párizsi dallamok. Filmösszeállítás (ism.) — 11,20? A képzőművészet története. Az őskor mű vészete (ism.) — 13,35: Környezetismeret — olvasás (ism.) —( 14,35* Földrajz (ism.) — 17,25: Magyar irodalom (ism.) — 17,38: Hírek. — 17,45: Sokszemközt Ipari riportműsor.—18,15: Tes- sék kérdezni — a nyelvész válaszol! Lőrincze Lajos műso- ra. — 18,45: Huangsan szépsé gel. Kisfilm a Kínai Népköz- társaság nemzeti ünnepe alkalmából. — 18,55: Telesport. — 19.20: Esti mese. — 19,30: Tv- híradó. Napi jegyzetünk. — 19.55! Tengerparti randevú. A Román Televízió könnyűzenei filmösszeállítása. — 26,29: Ha lenne 100 millióm. Magyarul beszélő olasz film. — 21.30: Költészet. Szergej Jeszenyin verseiből. — 21,50: Tv -híradó — 2. kiadás. >1 bratislovai tv műsora 9,35: Egy év 9 nap;-a (szovjet film). — 11,20: Tv-érdekessé gek. — 16,45: Kicsinyek műsora. — 17,45: Ifjúsági adás. —• 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Farkasok közt védtelen ffilmdrá- ma). — 21,35: Kibernetika. A nyíregyházi mozik műsora SZELESVÁSZNO BfiRE MOZI: Szeptember 30. SZELES VÁLTOZATBAN1! A FEKETE TULIPÁN. Dumas regényéből készült színes francia film. Előadás kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9. GORKIJ MOZI: Szeptember 30. ELŐTTÜNK JÁRTÁK. Magyarul beszélő csehszlovák film. Előadás kezdete: 4, 6 és * órakor. MÓRICZ ZSTGMOND MŰVELŐ OESI HÁZ SZELESVASZNO MOZIJA: Szeptember 3«. SZÜNNAP. A t m rr f • jovo évi magánépítkezések anyagellátása Utász ez o n