Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-30 / 230. szám
A hétközi forduló után : Tovább tart a Vasas és a Ferencváros versenye VASAS—TATABÁNYA 3:0 <1:0 Fáy utca, 10 000 néző, v.: Müncz. Góllövő: Farkas és Mészöly (11-esből). A Vasas megérdemelte a győzelmet, mert — különösen az első félidőben — többet támadott, lelkesebben játszott és valamivel több helyzetet is kidolgozott. Jók: Mészöly, Ihász, Berendi és Molnár, illetve Kovács I.. Kovács IT., Menczel. BP. HONVÉD—0, DÓZSA 1:1 (1:0). Megyeri út. 15 000 néző, v.: Vadas Gy. Góllövő: Tichy, illetve Solymosi II. Változatos, időnként izgalmas és jó játékot hozott az újpesti rangadó. Mindkét csapat végig nagy akarással küzdött. Az első félidőben a Bp. Honvéd, a másodikban az Ü. Dózsa volt a lendületesebb és a játék képe alapján a döntetlen eredmény igazságosnak mondható. Jók: Takács. a hátvédhármas, Végi és Tichy, illetve Káposzta, Csordás, Solymosi I.. Göröcs és időnként Bene. MTK—SZEGED 3:2 (1:3). Szeged. 3000 néző, v.: Biróczki. Góllövők: Vasas. Török, Major, illetve Linka és Kalocsai. A kezdetben érdekesnek induló mérkőzés az MTK szépítő gólja után kissé ellaposodott. A sokkal korszerűbben, tervszerűbben játszó MTK megérdemelte a győzelmet. GYŐR—DOROG 3:0 (1:0). Dorog, 4000 néző, v_: Emsberger. Góllövők: Győrífy és Szaló. Jó iramú mérkőzésen a győriek nagyobb tapasztalata döntött. Dicséretre méltó a hazaik küzdőszelleme és lelkesedése. KOMLÓ—ÖZD 2:0 (1:0). Komló, 4000 néző, v.t Wottava. Góllövök: Temesvári (öngól) és Perényi. A kiesési rangadó izgatott légkörben zajlott le. A Komló a vezető gól után nyugodtan játszott, biztosan irányított és megérdemelten győzte le nagy riválisát. Jók: Sós, Csordás, Pataki I., Perényi, Bor- dács, illetve Temesvári és Halápi. SALGÓTARJÁN—PÉCS 3:1 (0:1). Salgótarján, 6000 néző, v.: Bállá Gy. Góllövők: Kocsis és Taliga. illetve Dunai dr. Ellentétes félidőkből állt a mérkőzés. Az első 45 percben csapni való,. szabálytalanságokkal tarkított volt a játék. Szünet után 4 Nyíregyházi Honvéd és Baktalórántháza biztos esélyes A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzései közül jpnét félbeszakadt egy találkozó. A Mátészalkai VSE ugyanis hét emberrel állt ki Nábrá- don, s egy játékosuk sérülése után hat emberrel — 2:l-es vezetésüknél — nem voltak hajlandók tovább játszani. Az A-csoportban a Nyíregyházi Honvéd, a B-cso- oortban pedig Baktalóránt- táza biztosan szerezte meg í.iafab győzelmét, s igy e két ,-sapat biztos esélyese a eso- oortbajnoki címnek. Eredmények: Nyíregyházi Honvéd—Kemecse 3:0, De- mecser—Ajak 0:3, Honvéd A SE—Tiszabercel 1:1, Ven- csellő—Nyírszőlős 1:0, Ujfe- hértó—Nyírteleki Tsz 6:2, a Nyíregyházi Munkás II— Dombrád mérkőzés elmaradt, mert az utóbbi csapat nem jelent meg a mérkőzésen, Vaja—Mátészalkai VM 4:2, Tyúkod—Komlód- tótfalu 2:1, Csenger—Jánk- majtis 2:0, Apagy—Baktatórántháza 0:5, Mándok—Nyírbogát 2:0, Opályi—Hodász 0:1. A-CSOPORT 1. Ny. Honvéd 20 13 6 1 45:16 32 2. Vencsellő 20 13 3 4 46:26 29 3. Ny teleki H. 20 11 4 5 59:24 26 4. Tiszabercel 20 10 6 4 55:36 26 5. Ajak 21 10 4 7 41:41 24 6. Nyírtass 20 11 1 8 40:30 23 7. Üjfehértó 19 9 2 8 33:27 20 8. Nyteleki Tsz ?1 8 4 9 29:37 20 9. Kemecse 20 8 3 9 30:33 19 10. Ny. MEDOSZ 21 7 4 10 27:35 18 11. Dombrád 20 6 4 10 32:32 16 12. Demecser 20 4 6 10 28:42 H 13. Tlöki Spart. 21 6 2 13 26:47 13 14. Nyírszőlős 21 4 5 12 21:43 13 15. Gyulaháza 20 4 Z 14 19:00 10 B-CSOPORT 1. Blórántháza 21 14 6 1 57:16 34 2. Csenger 22 14 3 5 66:35 31 3. Tuzsér 21 11 6 4 63:29 28 4. Tyúkod 22 11 4 7 44:46 26 5. Vaja 22 10 5 7 49:43 25 6. Mándok 22 11 3 8 31:28 25 7- Mszalkai VM 22 10 3 9 51M0 23 8. Nyírbogát 21 8 7 6 36:36 23 9. Któtfalu 2? 8 6 8 39:39 22 10. Ópályi 21 10 — 11 33:32 20 11. Nábrád 21 9 2 9 43:13 ?0 12. Hodász 22 6 5 11 32:32 17 13. Apagy 21 3 7 11 25:49 13 14. Kocsord 21 5 3 13 14:49 13 15. Jánkmajtis u 2 7 12 22:50 11 16. Mszalk. VSE 20 3 3 14 36:64 9 A megyei ifjúsági bajnokság eredményei A megyei ifjúsági lafTda- . úgó-bajnokság 22. fordulójában a°Nyíregyházi VSC és a Má észalkai MEDOSZ egyarár.. győzelmet aratott, s igy közöttük változatlanul all a harc az elsőség megszerzéséért. E két csapat mellett a Nyíregyházi Spartacus vette simán a fordulót, hiszen kétszámjegyű győzelmet aratott. Érdekességként kell megemlíteni, hogy :a Nyíregyházi Dózsa hétről, hétre javuló formában .látszik, s a jó képességű Balkány legyőzésével a tábla zat negyedik helyére jött yfel. Eredmények: Nyíregyházi Spartacus—Tiszavasvári 10:0, Nyíregyházi Dózsa—Balkány 5:1, Fehérgyarmat—Nyírbátori Spartacus 2:1, Mátészalkai MEDOSZ—Rakamaz 2:0, Nyírbogdány—Nagyhalász 3:1, Vásárosnamény—Nyíregyházi VSC 0:2, Nyírmada —Záhony 3:1, Tiszalök—Ib- rány 3:1. IFJŰSAGrI BAJNOKSÁG 1- Ny házi VSC 22 18 1 3 8t:16 37 2. M. MEDOSZ 22 18 1 3 74:25 37 3. Njdiázi Sp. 22 14 3 5 63:24 31 4. Nyházi D. 22 13 3 6 45:45 29 5. Vnamény 22 13 2 7 54:34 28 6. Balkány 22 11 4 7 43:34 26 7. Rakamaz 22 10 3 9 *7:29 23 8. Nj'bátori Sp. 22 9 4 9 48:29 22 9. Nyírbogdány 22 8 5 9 33:41 21 10. Nagyhalász 22 9 2 11 34:32 20 11. Nyírmada 22 8 4 10 32:50 20 12. Tvasvári 22 7 3 12 25:48 17 13. Fgyarmat 22 7 2 13 28:72 16 14. Tiszalök 22 4 3 15 26:60 11 15. Záhonyi VSC 22 4 1 17 29:70 9 16. Ibrány 22 2 1 19 20:73 5 javult a színvonal és a jó erőben lévő Salgótarján sorozatos támadásai révén megérdemelten győzött. FERENCVÁROS—CSEPEL 6:2 (2:1) Népstadion, 30 000 néző, v: Gere. Góllövők: Novak (11-esből), Varga, Albert. Juhász, Fenyvesi dr., Karába, illetve: Rottenbiller (2, egyet 11-esből). A csepeliek alaposan megerősítették védelmüket, Albertet ketten is őrizték. Az első félidőben még nem látszott, hogy ilyen nagyarányú lesz a zöld-fehérek győzelme. Ekkor a csepeli védelem még bírta erővel, s ha nehezen is, a támadá- . sok nagy részét tudta rom- I bolni. 3:1 után erősen fel-1 javult a Ferencváros és a Csepel valósággal eltűnt a pályáról. A bajnokcsapat győzelme még ilyen arányban is megérdemelt. A bajnokság állása: 1. Vasas 22 15 5 ? 43:16 35 2. Ferencváros 20 12 6 2 56:25 30 3. Bp. Honvéd 22 10 7 5 39:22 27 4. C. Dózsa 21 11 3 7 43:26 25 5. Győr 22 9 6 7 32:23 24 6. Csepel 21 9 4 8 31:28 22 7. Tatabánya 22 7 8 7 25:28 22 8. MTK 22 7 8 7 27:33 22 9. Pécs 22 7 6 9 24:28 20 10. Salgótarján 22 3 13' 6 18:27 19 11. Dorog 22 4 8 10 20:35 16 12. Komló 22 5 6 11 23:40 16 13. Özd 22 6 3 13 22:53 15 14. Szeged 22 2 7 13 16:35 11 Kosárlabda: A Spartacus legyőzte Nagykőröst A Nyíregyházi Spartacus NB Il-es női kosárlabdázói is hazai környezetben szerepeltek az elmúlt vasárnap. Aféle kiesési rangadót , vívtak Nagykőrös együtte- - sével. A mindvégig izgalmas és nagy küzdelmet hozó mérkőzésen a nyíregyházi lányok irányították a játékot. S a kiesés elkerülése szempontjából oly fontos mérkőzésen 49:40 (21:16) arányú, megérdemelt győzelmet arattak, s így reménykedhetnek a bentma- radásban. bontásból szármázó vasrácsos ajtók, ablakrácsok, pincerácsok eladók, Megtekinthetők az ÉSZAKI TEMETOBJN LEVŐ RAKTÁRBAN! ÉM Budapesti Betonárugyár, Bpest, XXI. (Csepel) Rákóczi F. u. 289. azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező karbantartó lakatosokat, autóvillanyszerelőket, valamint rakodási munkára férfi, azonkívül mozaiklap és beton- elemgyártó munkára férfi és női segédmunkásokat. Felvételhez munkakönyv, Mii. lap, SZTK kiskönyv és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. CBp. 5140) Leltár 1965. október 1-től október 15-ig leltározás miatt az anyagátvétel és eladás szünetel, MÉH Vállalat, Debrecen. ’ (64250) 1 Sport It irok /^| r i I ä I • \mS Cl • a ben tmaradás í Harc a kiesés ellen — a hátralévő bajnoki mérkőzéseken ez a gondolat fűti a Nyíregyházi Spartacus NB I-es férfi röplabda-csapatának játékosait. Ugyanis szinte biztos kiesőnek számított. Ekkor került sor az NB I-es nyíregyházi röp- labdázók elhatározásara: legjobb tudásuk szerint úgy küzdenek a hátralévő bajnoki mérkőzéseken, hogy biztosítsák helyüket az NB I-ben továbbra is. A cél érdekében az együttes minden játékosa csatasorba állt, s az első ilyen „vérszerződésszerű” bajnoki találkozóra az elmúlt vasárnap került sor Nyíregyházán, a salgótarjáni együttes ellen. Nos, ez a találkozó nem úgy kezdődött, hogy sikerülni fog a nyíregyházi fiúk terve. Simán 2:0-ra húzott el a Salgótarján, amikor felébredt a Spartacus, s elkezdett jól játszani a mezőnyben — s ezzel egyenlíteni tudott. A döntő játszma ismét veszni látszott, fordulás után azonban újítani tudott a nyíregyházi gárda, s ekkor már a háló mellett is jó teljesítményt nyújtva, hatalmas izgalmak közepette győzött. Sikerült tehát az első akadály, s a Spartacus győzelmével a bajnoki táblázat 9. helyére lépett előre. Ez azonban csalóka, mert így is mindössze két pont előnye van az utolsó helyen lévő Farkaslyuk előtt.. Két vesztett mérkőzés — s a csapat akár az utolsó helyVasámap Székesfehérvárott rendezték meg a serdülő vidéki tornászcsapatok országos vidéki bajnoksáMai sportműsor Nyíregyházi Spartacus— Bp. Honvéd, NB I-es férfi röplabda bajnoki mérkőzés délután 16 órakor a nyíregyházi stadionban. Könyvelői munkakörbe könyvelő házaspárt keresünk, lakást biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet a Tisza- szalkai Gépjavító Állomáson. (380) Országos Söripari Vállalat felvételre keres férfi betanított és segédmunkásokat állandó munkára. .Munkás- szállás van. Jelentkezni lehet: Budapest, X., Maglódi út 17. Munkaerőgazdálkodás. (Bp 5122) HALÁLOZÁS: Csépány Tibor 4L éves korában Budapesten elhunyt. Temetése október 1-én délután 4 órakor Nyíregyházán, az Északi temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. (7047) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagynéném, valamint nevelő anyám ózv. JANOSZKI MATVÁSNÉ szül.: Huczman Mária hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 30-án délután 3 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló Szentpéteri család (811) re is kerülhet. Valóban igaz tehát, hogy további „harc- készültségre” van szükség NB I-es röplabdázóinknál. A reális számítgatások alapján a nyíregyházi együttes csak úgy tud bentmaradni az NB I-ben ha hátralévő hazai bajnoki mérkőzésein le tudja győzni a DEAC, a Vasas Izzó és a Farkaslyuk csapatát. Hogy ez a három mérkőzés külön-külön nagy feladatot jelent, azt felesleges lenne hangsúlyozni és bizonygatni. Mindezek helyett leszögezhetjük, hogy a Salgótarján elleni játék aligha lesz elég a fenti három csapat; ellen a győzelemhez. Az elmúlt vasárnap sokat akadozott a játék a nyíregyháziaknál. Olykor áillt az együttes a pályán, s játékosai néha alapvető hibákat — ellenfélhez feladott labda, fogadási, labdakezelési hibák — követtek el. A cél eléréséhez e hibáknak feltétlenül el kell tűnniük a csapat játékából. A bentmaradáshoz igen nagy segítséget jelent a nyíregyházi közönség búzdí- tása. Ezt a Salgótarján elleni mérkőzés is igazolja. Az elmúlt évi hasonló „hajrá” eredményét ismerve, remélhetjük, hogy a Spartacus rokonszenves férfi röplabda-együttese ismét kiharcolja a bentmaradást. Sportszerű, korrekt buzdítással mindenesetre sokat segíthetünk a csapatnak. b. 1. 1 gát. A versenyen a Nyíregyházi Munkás fiú csapata szerepelt kiemelkedően, s Pápai András, Matya- sovszky Miklós, Csaba Miklós, Honfi László, Bartha Zoltán, Bakó István és Nemes Gábor összetételben 262,1 ponttal az előkelő második helyen végzett. Második helye azt is jelenti, hogy az együttes megszerezte a jogot, hogy részt vegyen az országos serdülő bajnokság döntőjében. Az ÉM. 44. s*. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest. V., Kossuth Lajos tér 13—15. Földszánt. (25) A „Tour de Bulgaria” utolsó szakaszát, a Trojan— Szófia közötti 201 kilométeres útvonalon bonyolították le. Ezen a szakaszon a francia Grenier győzött 5:31:50 órás iJövel, 2. Pet- kov (bolgár), a 3. Bocsev (bolgár). Az összetett egyéni versenyben a csehszlovák Hava megtartott^ első helyét. A magyar versenyzők közül Takács szerepéit a legjobban, hatodik lett. Csapatban együttesünk a nyolcadik ‘helyet szerezte meg. A sportlövők ez évi Euró- pa-bajnokságát a bukaresti versenyek után Kairóban folytatják. Az első versenyszámot, a nagyöbű sportpuska 120 lövése3 összetett és testhelyzetenként! versenyét kedden bonyolították le. Az időjárás nem volt kedvező, mert 38 fokos hőségben küzdöttek a sportlövők az EB címekért. A* első versenynapon ót arany, ezüst- és bronzérem sorsa dőlt el és a magyar sportolók kitünően szerepeltek. A 120 lövéses összetett verseny fekvő testhelyzetében Stelczammer Rezső 392 körös eredményével Európa- bajnok lett, és az összetett csapatversenyben a rríagyar válogatott bronzérmet nyert Október elején és végén két érdekesnek ígérkező versenyre kerül sor asztali- teniszben Budapesten. 8-a és 10-e között a Sportcsarnokban bonyolítják le az 1965. évi felnőtt, ifjúsági és serdülő tizek bajnokságát majd október 29—31 között rendezik meg ugyancsak a Sportcsarnokban a sorrendben ötödik nemzetközi magyar bajnokságot. A Vásárvárosok Kupájának első fordulójában kedden négy mérkőzést játszottak le: FC Nürnberg—Everton 1.1 (1:9). A visszavágóra október 12- én került sor Evertonban. München 1860—PC Malmö (svéd) 4:0 (2:0). Ez már visszavágó mérkőzés volt. Az elsőt Malmőben ugyancsak a német együttes nyerte 8:0 arányban, s így fölényesen jutott tovább. FC Antwerpen—Glentoran Belfast (észak-ir) 1:0 (0:0). A visszavágóra október 6-án kerül sor. Szpartak Brno— Plovdivi Lokomotív 2:6 (1:0). ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT vagy ÉPÍTÉSZTECHNIKUST felvételre keresünk. Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat, Szabadság tér 9. sz. Felhívjuk vásárlóink és szállítóink figyelmét, hogy m MÉH Vállalat Kállai úti telepe október 1-től kfc>; október 9-ig leltározást végez Ezen idő alatt vásárlást, Illetve eladást nem eszközöl. MÉH Vállalat Nyiregyhá*» Kállai u. Z. sz. Torna: Serdülő csapatunk az országos döntőbe jutott APRÓHIRDETÉSEK Jonatán alma árusítást a miskolci piacon zöldség-gyümölcs szakmunkás vállal. Megkeresést *,3—5 vagon tárolható'’ jeligére kér a Miskolci Hirdetőbe. Széchenyi u. 83. számra. (111964) Kétszobás kertes új ház beköltözhetően eladó. Debreceni út 72/a. (599) Skoda Oktatna Super eladó. dr. Hajdú, Nyírmada. (7046) Nem lesz gondja a hajára ha hideg-meleg dauerét, haj festését Marika hölgyíodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő utca 19. sz. Telefon: 35—08. (9) Garázs kiadó. Ugyanott vásári ládák eladók. Tűzoltó u. 6. (7044) Háztartásba fiatalabb besegítet keresünk vidékre. Érdeklődni: Bethlen u. 15. Gőczer ruhaszalonban. (7048) Szeptember Ö-en a Tokaji úton elvesztettem oldaitáská.nat horgászfelszereléssel. Becsületes megtalálója jutalom ellenében adja le. Nyíregyháza, Dózsa György út 17. Trafik. (609) Teatüzhely és perzsaszőnyeg eladó. Gu- szev, Kállai Éva u. 7e (7042) Nőf íodrászsegédet azonnal felveszek, özv. Kolozsné, villamos végállomásnál. (7043)