Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-15 / 192. szám

cÁ né/fmuuxe!é * foTuiúi A felszabadulás óta, két évtized alatt kialakult a népművelés szilárd szerve­zete, létrejött intézmé­nyeink hálózata. Ez sok pénzbe került, s jól szol­gálta a közműveltség terje­dését. Ma, a sok szempont­ból megváltozott új hely­zetben is építeni lehet erre az alapra. Ugyanakkor növelni kell az intézmé­nyek hatósugarát. Nem ér­hetjük be a kialakult for­mákkal. amelyek viszonylag szűk körben hatékonyak. A könyvtárak, szakkörök, mű­kedvelő együttesek, amelyek a népművelési munka ge­rincét adták — és sok he­lyen ma is adják — önma­gukban nem felelnek már meg a növekvő igényeknek. Ezekre mindenekelőtt az a jellemző, hogy a korábbi ez­rek és tízezrek helyett száz­ezrek, holnap pedig már a milliók számára követel fi­gyelmet és eszközöket. Sze­rencsére a tömegek közé hatolásnak, a figyeleméb­resztésnek és a jogos vára­kozás kielégítésének elég sok módja van. Ezekhez nem kell beruházás, az ed­diginél nagyobb költségke­ret, csupán az szükséges — ami persze nem kevés, — hogy változzék a szemlé­let: mozgékonyabb, rugal- masabb legyen a népmű­velő tevékenység. Azt mon­dottuk, hogy újabb százez­rek bekapcsolásával szá­molhatunk, De vajon hol vannak ezek a százezrek? A falvakban és városokban, országszerte mindenütt, ahol a. kulturális felemelkedés­ből kimaradtak fehér folt­jaival találkozhatunk. Ez látszólag ellentmondás, hi­szen két állítás kerül itt szembe egymással. Az hogy munkások, parasztok, alkalmazottak tömegei szó­rakozni, tanulni szeretné­nek. és az, hogy ezek a mű­velődni vágyó emberek a meglévő lehetőségekkel sem élnek, kívülrekpdnek, nem járnak színházba, ritkán mennek moziba, a művelő­dési házba. A magyarázat, az. hogy nem vesszük eléggé figye­lembe az elmaradottabb ré­tegek speciális igényeit. Üj keretekre, az egyes ré­tegek korszerű megközelí­tésére van szükség. Néhány példa erre. Mindenki tudja, hogy a legtöbb ember mű­vészi és kulturális érdeklő­dése ma a televízióra irá­nyul. A színházközvetíté­sektől a tudományos felvi­lágosító előadásokig, a ze­nétől a politikai hírszolgál­tatásig terjedő, széles ská­lán mozgó műsor élménye­ket kínál, vitára késztet, az ízlés és a közgondolkodás sok-sok problémáját érin­ti. A nézők szeretnek be­szélgetni a látottakról, s meg is teszik ezt, ma még többnyire csak szükebb családi vagy baráti kör­ben. Itt pedig a tapaszta­latok szerint a reagálás gyakran nem megy túl az indokolás nélküli tetszé­sen vagy elutasításon. So­kan szeretnék álláspontju­kat részletesebben kifejte­ni, érvelni, a jót kiemelni, a rosszat megbírálni, de hiányzik a gyakorlat, a műsor tartalmi és formai kérdéseiben eligazító jára­tosság. Mindezt nem ne­héz megszerezni, ha a népművelés irányítói felfi­gyelnek erre az igényre, ami — ha kielégítik — jelentősen erősítheti a művelődési házak vonzását. Nincs olyan község — a városokról nem is szólva, — ahol nagy gond volna néhány, tv-nézésben gya­korlott, jó ízlésű, megbíz­ható ítélőképességű peda­gógust felkérni tv-szakkg- rök vezetésére. Nagyobb figyelmet le­hetne fordítani azokra a tízezrekre, akik' esti isko­lába járnak. Nekik a mun­ka utáni tanulás fárasztó volta miatt kevés a sza­bad idejük. Műveltségük egyoldalú, iskolai keretek között maradó, Bővítésére alkalmasak lehetnek a művelődési házak, ha meg­találják a módját, hogy ta­nulmányaikban is segítsék a felnőtt diákokat. A fia­talok közötti tevékenység is fejleszthető. Egyrészük járatos az önművelésben; ez azonban nem azt je­lenti, hogy most már egy­szer s mindenkorra lemon­danak -— és le akarnak mondani —érdeklődésük orientálásáról. Tanácsot várnak, s méqinkább segít­séget, hogy játszva tanul­hassanak, műveltségüket gyarapítva szórakozhassa­nak. A fiatalokat például módfelett érdekli a jazz, a korszerű lakáskultúra, a kibernetika, — általában az automatizálás. Ezeknek a témaköröknek a fokozot­tabb bekapcsolása az is­meretterjesztésbe és a szak­köri munkába: nagyon ese- dékes. A népszerű szakmai tanfolyamok sem csak a jobb elhelyezkedés, a jöve­delemnövekedés céljait szolgálhatják. Ez is kívána­tos persze, ám a helyesen irányított, megfelelő szak­emberekre bízott oktatás a világnézet alakítása szem­pontjából is hasznos. Ezt a tényezőt korábban elha­nyagoltuk. Pedig a tanfo­lyamokra iratkozó dolgo- zók orientálásának eléggé nem becsülhető módszeréről van szó. A népművelésről folyó országos sa-<óvita több résztvevője hangsúlyozta a politikailag egyértelműbb, tudatosabb népművelés je­lentőségét. Rámutattak ar­ra is, hogy ezt a korábbi­nál átfogóbb, praktikus igényekhez igazodó értel­mezéssel lehet sikerre vin­ni. Módot ad erre a köz­véleményt foglalkoztató gaz­dasági, kulturális, nemzet­közi és hazai társadalmi kérdések hosszú sora. A feladat nem az, hogy álta­lánosságokban mozgó, el­méleti jellegű előadásokat tartsanak. A népművelés­nek ez a területe kívánja meg leginkább a frissesé­get, az aktuális esemé­nyekhez kapcsolódó érde­kességet. Nem is szabad a politikai tematikát előre tervezni. Ez a munka csak akkor lehet jó és eredmé­nyes, ha követi a politika eseményeit, értelmezi ösz- szefüggéseit. Ajánlatos, hogy — mint a nyelvtanu­lásban — itt is tekintettel legyünk a fokozatosságra. Arra tehát, hogy a politiká­val rendszeresen foglalko­zó, újságolvasó közönség mellett, az érdeklődő, de inkább még csak személyes tapasztalataik szükebb kö­rét szem előtt tartó mun- . kasok, parasztok, fiatalok is kapjanak vonzó politi- kai tájékoztatást. ta. A széles mozdulattól ki­nyílt a pongyolája és látni engedte díszes fehérnemű­jét _ és egészséges, hófehér húsát. — Azonnal be kell csomagolnunk. — Mennyi időre, Nagysá­gos asszony? — Két hétre, három hó­napra — honnan tudjam? — Nagy különbség, Nagy­ságos asszony! — A legfontosabb az, hogy innen el! Nem térek vissza ebbe a házba, azok , után, amiket nekem mon­dott ma este. csak ha alá­zatosan megkérlel. — Jobb lesz, ha akkor a nagybőröndöt visszük. Nagy­ságos asszony. Megyek és hozom. A gardrób szoba levegő­je áporodott volt a portól és a bőrszagtól. A nagy bőröndöt begyömöszoltók a legtávolabbi sarokba. Le kellett hajolnia, hogy elő­húzza. A sárga pont és a színes csillagok ficánkoltak a szeme előtt, szédült, ami­kor újra felegyenesedett. — Segítek becsomagolni Sophie. •— mondta a Nagy­sága, mikor a szobalány . visszajött, maga után húzva a nehéz bőröndöt — Ne fáradjon Nagysá-# gos asszony — Sophie tud­ta, hogy sohasem érnek a végére, ha elkezdi nyitogat- ni a fiókokat és szétdobálja a holmit. — A Nagyságos asszonynak jobb, ha lefek- ' szik. Későre jár. Nem tudna most elalud­ni. Annyira felidegesítette magát. Ezek a férfiak... Mi­csoda elállatiasodás! Az ;mber nem az ö rabszolgá­ink! Az ember nem tűri, logy így bánjanak vele. Sophie csomagolt. Egész lap ágyban, hatalmas, puha ágyban, olyanban, mint « Nagyságos asszon*?... De jő is lenne, az ember elszunyó­kálhatna, felébredne egy pillanatra, aztán szunyó­kálna tovább. — Ez az utolsó játszmája — mondta a Nagysága fel­háborodva. — Még hogy azt mondja nekem, hogy nincsen pénze. Hogy nem vehetek ruhákat. — Szét­tárta a karját. — Azt gon­dolja, hogy nem engedheti meg magának. Ez egysze­rűen képtelenség. De még mennyire megengedheti! Csakhogy zsugori, borzasz­tóan zsugori. És ha egy Ki­csit tisztességesen dolgozna; ahelyett, hogy ostoba ver­seket firkál és a saját költ­ségép adja ki őket, akkor még félre is rakhatna. Fel, alá Járkált a szobá­ban. — De Sophie! Miért cso­magolod be azt a förtelmes, régi kék ruhát? Sophie szó nélkül kitette a ruhát. Vajon ez a nő miért van ilyen szörnyű rossz szín­ben éppen ma este? Az arca sárga volt, s a foga kék. A Nagysága összebor- zongott, olyan rémes volt a látvány. El kellene küldeni aludni. Dehát a csomagolást is meg kell csinálni valaki­nek. Mit lehet tenni? Na­gyon bántotta a dolog, job­ban mint máskor. — Borzalmas az élet. — Sóhajtott, nehézkesen leült az ágy szélére. A finom ru­gók gyengéden meg-megdob- ták egyszer-kétszer, mielőtt megállapodtak volna alatta. — Ilyen férfivel élni! Nem­sokára öreg és kövér leszek. És sohasem voltam hűtlen hozzá. Erre, hogy bánik ve­lem. — Újra felállt és célta­lanul járkált körbe-körbe a szobában. — De most már nem bí­rom — tört ki. Megállt az állótükör előtt és csodálta a saját ragyogó alakját. Senki sem hinné el ránézés­re, hogy elmúlt harminc­éves. A büszke vonalai mö­gött ott látta a tükörben a szobalány sovány, nyomorú­ságos alakját, a sárga ar­cával és a kék fogaival, amint a bőrönd fölé gör­nyedt. Valóban kellemetlen volt. Sophie úgy festett, mint azok a koldusasszo- nyok, akiket reggelenként lát az ember a csatornanyl- lás mellett. Ilyenkor az ember elsiet mellettük, s megpróbálja nem észrevenni őket. Vagy máskor az em­ber megáll, előveszi az er­szényét, s ad nekik egy-két rézpénzt, néha még bankje­gyet is, ha nincs aprója. De bármit tesz az ember, ké­nyelmetlenül érzi magát, mintha bocsánatot kellene kérnie azért, hogy prémet visel. — Nem nézhetem tovább — szólt, s megpróbálta el­hessegetni magától a kékfo­gú, sárga arcú koldusasszo­nyok képét. — Nem nézhe­tem tovább. — Egy székre zuhant. Elgondolni is szörnyű, hogy az embernek lenne egy sárga arcú, és kék, sza­bálytalan fogsorú szeretője! Lecsukta a szemét és meg­borzongott a gondolatra. Eb­be bele lehet betegedni. Úgy érezte, hogy újra oda kell néznie. Sophie szeme zöldes ólomszint öltött, élettelenül csillogott. MTI tehetne vele? A nő arca csupa vád, szem­rehányás. S ez a látvány őt egészen tönkreteszi. Ennyire ideges még sohasem volt. Sophie lassan, nehézkesen fölállt térdelő helyzetéből. Fájdalmas kifejezés torzítot­ta el az arcát. Lassan a fió­Bemutatjuk Ratkó József költőt Abból az alkalomból, hogy rövidesen megjelenik verseskötete és önéletrajzi írása a Magvető Könyvki­adónál. A költő kurtára fogná a bemutatkozás ter­jedelmét, mert azt tartja, beszéljen helyette a vers, ne pedig saját szava. In­kább falujáról vall, ahon­nan —- szerinte — minden mondanivalója származik. — A kaszát-kapát forga­tó, hétköznapjain gondba mártott falu prizmáján ke­resztül látom és kutatom a magyar valóságot, a vilá­got; és dolgos parasztembe­rei sorsának alakulásán mé­rem le a változásokat. A falu érzékeny szeizmográf­bár életének tempója lassú­nak tűnik. De sokkal ke­ményebben és elemi erővel éli-emészti a világ változá­sait Ezt kell pontosan megfigyelni és nagyon pontosan leírni. 1936-ban született Buda­pesten, Angyalföldön, mun­kás félparaszti családból. — Apám sokat vert, — emlék­szik szüleire, Aztán évekig falun, nevelőszülőknél Ár- vácska, egy-két Hajdú me­gyei gyermekvárosban is megfordult. Nyíregyházán érettségizett, miután felese- rélte az építőipari techniku­mot a gimnáziummal. 1953-ban kezdett verseket írni. (,-Valamit tennem kel­lett, — majd szétfeszítet­tek a ki nem mondott gon­dolatok, először rajzoltam, zenéltem.) 1955-ben már az Irodalmi Újság adott fóru­mot a szárnyát bontogató költőnek. Az 1956-os év a lobogó hajú, parázsló sze­mű fiatalembert Szegeden találta, beiratkozott az egyetemre. (,-Itt kezdtem eszmélni, majd magamra találni. Ekkor igézett meg József Attila.”) Sorsa úgy alakult, — véletlen ■— mint Józsefé, Nagynéném a miniszterasszony című vi­hart kavart verséért ott kellett hagynia az egyete­kos szekrényhez ment és kiválogatott hat pár selyem­harisnyát. Aztán visszafor­dult a bőröndhöz. Ez a nő valóságos járkáló hulla! — Borzalmas az élet, — Ismételgette a Nagysága mély meggyőződéssel. — Borzalmas, borzalmas, bor­zalmas... Meg kellene mondani ne­ki, hogy feküdjön le. De egyedül sosem készülne el a csomagolással. Márpedig rendkívül fontos, hogy reg­gel elinduljanak. Most majd megtanítja a férjét! Rómá­ban találkozni fog Luiginó- val. Olyan bájos fiú és már­ki. Talán... De nem tudott másra gondolni, csak Sophie arcára. Az ólomszínű sze­mek, a kékes fogsor, a sár­ga, ráncos bőr. — Sophie — szólalt meg hirtelen. Alig tudta türtőz­tetni magát. hogy rá ne kiáltson. — Menj az öltöző­asztalomhoz, találsz ott egy rúzst, Dórin 24-est. Tégy egy kicsit az arcodra. És púder is van a jobboldali fiókban. Szemét elszántan csukva tartotta, míg Sophie elment, s hogy nyikorgott alatta a padló — odalépett az öltöző­asztalhoz, ott állt egy darabig, zörgött a tégelyekkel, s mindez örökkévalóságnak tűnt. Micsoda élet, istenem, micsoda élet! Aztán újra lassú léptek: kinyitotta a szemét, öh, így már jobb volt, sokkal jobb. — Köszönöm Sophie. Most sokkal pihentebbnek látszol, — ruganyosán fölpattant. — És most aztán siessünk! Energikusan a szekrényhez lépett. — Te, jóságos ég! — kiáltott fel. — Elfelejtetted betenni a kék estélyi ruhá­mat! Hogy lehetsz ilyes os­toba, Sophie!? Fordította: Zilahi Judit. met. Szerszámot vett a ke­zébe, beállt kőművesnél*, volt OTP könyvelő, betaní­tott segédmunkás- majd ta­nított Csepelen és Berke- szen. 1963-ban a Kelet- Magyarország munkai ácsa lett, jelenleg Nagvkalion könyvtár Igazgató. Egyre sűrűbben találkozni verseivel az irodalmi la­pok hasábjain, antológiák­ban, szerepel 1963-ban a Szép versekben, főleg az Alföld és az Űj írás folyó­iratokban. Ez utóbbi lapok köré csoportosuló költőkhöz tartozónak vallja magst. Egyre terebélyesedő költé­szete most kap igazi szár­nyakat. — Miről szól a Félelem nélkül?, készülő kötete? — Féltem az emberisé­get a háborútól. A történe- lem elérkezett oda, hogy az ember jóvátehetetlenül úgy tegyen pontot néhány tíz-szazezeréves múltján' hogy nincs tovább történe­lem, tehát elpusztíthatja önmagát. Ezt a szorongáso­mat fogalmazom meg főleg első ciklusomban. — Mi van még tarsolyá­ban és mit tervez? — Háromhónapos alkotói szabadságomon két prózám szeretném bevégezni. Egyik egy forgatókönyv, a hajdú­hadházi gyermekváros éle­téről. Arról fog szólni, hogy milyen tragédiát okoz, ha az ember hitét megsértik. A másik egy termelőszö­vetkezeti szociográfia. — Mire megjelenik köte­tem, egy újabbat szeretnék, de akkorra még be kell fe­jeznem vagy 30—40 régeb­bi versem is, Itt közölt verse a Szép versekben jelent meg 1963- ban. Miklosvari JUiltáa Éjszaka Jön az éjszaka, hogy bajunk, lázunk is csitítaná. Mocorgó szelek bújnak a pihegő lombok alá. Kiadta mérgét az eső, fáradtan az is elül; tócsa nyújtózik, rángatózik, panaszos földre terűi. Utcagyerekek kilátója — egy nyurga nyárfa zizeg. Pufók tubusban' alszanak tavaszi rikkancs színek. Alszik a sarki zöld, a sárga, angora-szemű piros, szigorú fénnyel nem jeleznek: itt szabad, arra tilos; kihűl a bolyhos barna és szürkévé komorul a kék. Keze a párnát gyürköli, szuszogva horkol a pék, s hosszan nyújtózva alszik a szénvonó, vetőlapát. Álmában vinnyog egy szakajtó, ringatja szinte magit, s szunyókál gyámoltalanul egy székre roskadt kötény. Lámpákat gyújt a félelem, s bóbiskol, pillog a fény. Hallom, a füstínyü éjben ujj aim újjonganak: tegnap se indultak lopni, holnap se induljanak! Pedig sötét az éjszaka — az éhség csillagai szédültek föl az égre szikrázni, villongani. Megágyaz, köveket mozdít egy ember a híd alatt, s kuporog lebillent fejjel, kénytelen célja a nap. Hasal, szuszog a dívány, fekszik egy ringyó hanyatt, bolyhos csecsemő mozdul lepilledt álma alatt. Lélegző, pici kráter a köldöke, szeme kihűlt, gerince őskori sikló, húsbafúlt, megkövesült. Részeg lakatos vetkezik, hátát a székre teszi, ruhájával a lábát, derekát is leveti. Sújtott fa gallyaiként elvásolt, eres kezek lógnak a fülledt ágyról, bütykeik vöröslenek. Egymásra dobva hegyin-hátán szőke fej, fekete haj, óriás zsákot emelget egy karokból rakott kazal. Ö, itt tenyerek alszanak, testrészek, nem emberek, lábak, gerincek, vállak, feltagolt szervezetek! Nem is ép emberek, mintha volnának cmyékal. kíváncsi, komisz kölök-islen elrontott játékai! Ihol egy szétterült száj az arcon, szikrát vet rajta a csak; fogak koeódnak, csikorodnak, feketék, iszonytatók. Kupacba rakva millió lábujj, mint szagló kavics — holla! a foszló utakat hajnalra kikövezik! Alszik a csukló, csont a bőr — mindegyik külön külön; sűrűdö fekete csönd szárad a sértett fülön. Szemek moccannak gyanakodva, gyűlölet lőrésel. Isten, aki az éjszakát épségben átvészeli! Dúdolj csak dúdolj, részeges istennek vagy a fia, csókjával ragadt rád ez az éjjeli melódia. Ujjad közt hervadt cigaretta, kék füstje alvadó szirom — oktalan rémület zenél feszített izmaidon. Mindnyájan istenek vagyunk — mint egy-egy modern Seat, Szent-Sokság egyetlen személyben: hívő és farizeus, gyáva és bátor, amikor tőreit feni a kin, eszelős dallamot verünk félelmünk vad húrjain, s furfangosak, buják — kegyetlen parázsló vággyal teli — mindig ahogy az alkalom, az élet követeli. O, napi halál, éjszaka, bonts ágyat mindenkinek, hadd pihenjen a szív, az agy, feszesre ajzott ideg! Holnap majd mindent újrakezdünk, tegnapi vesztett csatát, suta, ügyetlen szerelem gyönyörű mozdulatát! holnap majd mindent újrakezdünk — törvény ez, kőtelező. holnap majd eleven orsókra hajlik a csipkevarö, holnap majd csontfogaink közt kőkemény szót morzsolunk, ünnepre betonból, vasból kalácsot varázsolunk. Most éj van, árokmély éjszaka — munka, most hagyj aludni! Szemet égető látomás — rémület, hagyj aludni! Holnap majd mindent újrakezdünk — öröm, most hagyj aludni! Gerincünk kopott gyöngyfúzér — szerelem, hagyj aludni! Szenet kellene venni — gondunk, most hagyj aludni! Kubában fegyver kerepel — világ, most hagyj aludni! karmot növeszt a pad — őrület, hagyj aludni! aláaknázott éjszaka, mindenkit hagyj aludni! Beteg se rugdatózzon, mint a hátára fordult bog > — gyógyszerek, álljatok körül, ha jönne buta halál. Tompulj, villanó, tűhegyes nesz alszik az őrült an, hamutartók, nylonterítők, szőnyegek is alszanak. \ Guggol az óra, csörgösipkás, igazat mondó bolond — N kukorékol, hogy idejében serkenjen fel a gond. Jön, jön a selyemtógás hajnal, teremtés pillanata, íorranó életet önt az éj szigorú formáiba. Szemüket törlik, talpf aállnak óriás alvóbabák, öltözni, menni kell hamar — hol a kéz, hol a kabát Frissülni ólmos tagjainkra, hátunkra fröccsen a víz. Rántott leveskét hörpölünk, ínyünknek mennyel í' Zsebben a gyári belépő: nagy karaj zsíros kenyér­hajnali simogatásra enyhül a sajgó tenyér; csők csipog, szerelem csibéje — biccen az olcsó k Mint újragyújtott cigarettánk, parázslik, föisüt a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents