Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-06 / 184. szám

Fejlettség. tisztaság, si//v Megkezdték a gabona* vetőmag vizsgálatát a veiamagiü.ügyességnél Az új gabona csírázási erejének pontos megállapí­tása jó segítség a mező- gazdasági üzemeknek. Az Állami Vetőmagfel­ügyelőség megyei kirendelt­sége kellően felkészült az idei magvak vizsgálatára. Érdekesség azonban, hogy ezúttal a hagyományos csi- rázlatási módszer helyett teljesen új eljárást, az úgy­nevezett életképességvizsgá­lat bevezetését alkalmazza. Ez, a korábbi 11 napos csí- ráztatással szemben, 3 nap­ra rövidíti a vizsgálat ide­jét. A vizsgálati kartonra ez­úttal nemcsak a továbbter- mesztésre való kedvező, vagy kedvezőtlen megálla­pítás kerül, hanem a fej­lettségi és tisztasági arány, sőt, az is hogy mennyi súlytöbblet hozzáadásával vethető adott területen si­kerrel a vizsgált mag. Az elmúlt évben többek között 400 gabonaminta küldemény vizsgálatát, a régi csíráztatási módszer­rel majdnem két hónapig végezték. Most a tsz-ektől és állami gazdaságoktól mintegy 600 gabonaminta csomagot várnak, amelyek vizsgálatát az új eljárással egy hónap alatt be tudják fejezni. Az első magminták már megérkeztek a felügye­lőség nyíregyházi kirendelt­ségére. ab. Tudomány a mezőgazdaságban R pillangósok magfogása A csapadékos időjárás kedvezőtlenül hat a pillan­gósok magfogására. A lucer­na igen érzékeny, a vörös­here ezzel szemben jobban bírja a nedves időjárást. Mindkét növénynél bizo­nyos agrotechnikai módosí­tásra van szükség, hogy jö­vő évi vetőmagszükségletün­ket biztosítani tudjuk. A régi gyakorlat szerint lucernánál akkor sikeres a magfogás, ha a második növedéket hagyjuk meg. Eb­ben az évben a második kaszálású lucernák megdől­tek és az ilyen megdőlt lu­cernásokon a magtermés bizonytalan. Éppen ezért a termelők akkor járnak el helyesen, ha a magfogást olyan táblán próbálják meg, mely jelenleg zöldbimbós állapotban van, a szórvá­nyos virágzás megindult. Az ilyen táblák általában a második, illetve harmadik ..gyapjúkat” nevelik. Erre alkalmasak az idősebb, rit­ka lucernások, melyek nem erősen gyomosodtak el. Si­keres magfogást hajthatunk még végre új telepítésű, sűrűsoros és kapált lucerná­kon. A lueernamag és virág kártevői ellen zöldbimbós korban porozással védekez­zünk; Az alkalmazandó vegyszer DDT-j-HCH közös keveréke 16 kg/kh adagolá­sával. A növényvédelmet este, illetve kora reggeli órákban hajtsuk végre. Használhatunk még HUN­GÁRIA—DL, illetve HUN­GÁRIA—L típusú vegyszere­ket is. A virágzás időszaká­ban MELIPAX-szal poroz­zunk, kh-ként 16 kg-mal, vágj' 1,5 kg THIODAN ki­permetezésével védekezhe­tünk. Az utóbbit csak a virágzás kezdeti időszakában szabad használni. A vörösherék általában már virágzanak és igen sok helyen meg is dőltek. Az el­múlt évek néhány csapadé­kos időjárását figyelembe véve, kedvező tapasztala­taink vannak a tarlóhere magfogással. Az idén tisz­tán, vagy áttelepítéssel ve­tett vörösheréken sikeresen lehet magot fogni. A legveszedelmesebb kár­tevő a vöröshere cickány­bogár, vagy más néven ápion. Ez a kártevő akkor rakja tojásait a vöröshere bimbójába, amikor az éppen megjelenik, ezért a megké­sett védekezés már ered­ménytelen. A porozást akkor kell végrehajtani, amikor a zöld bimbók megjelennek. Alkalmazandó vegyszer: DDT+HCH közös keveréke 16 kg/kh-s adagban. Ezt a porozást szintén a reggeli órákban hajtsuk végre. Igen erős ápionfertőzésnél 20— 22 kg kh vegyszert adjunk, hogy a talajra is bőven jus­son. mert a kártevő meleg­igényes és hűvös időben az avar alatt rejtőzik. Az arankafertőzés nem jelentkezik olyan súlyosan, mint a múlt években. Cse­kély volta viszont nem je­lenti azt, hogy az a ran Ka elleni védekezést elhanya­goljuk. A magfogásra ki­jelölt, de a takarmányter­mesztésre szánt pillangós tábláinkat is rendszeresen figyeljük és az arankát min­den körülmények között irtsuk. Alkalmazandó vegy­szer: 0,5 %-os REGLOS, vagy 2—3 "'„-os ARETIT, vagy 1,5—2 "V.-os KREZO- NIT—E. Az említett vegy­szerek az AGROKER Válla­latnál beszerezhetők. Fodor Tamás Ági A Rakamazl V egyes Ktsz órás szakmunkást keres azonnali belépéssel. Érdek­lődni lehet Rakamaz. Ve­gyes Ktsz. Vöröshadsereg u. 50. (296) APRÓHIRDETÉSEK Egyszemélyes alig használt bordn reka- íVué eladó. Liliom u. 14. (6492) TO 88475 sz. elszá­molási csekklap el­veszett. Érvénytelen. Becsületes megtaláló jutalom ellencbr/i a Kálvin téri óvoüa ve­zetőjének adja le. (6500) Központban külqn- bpiáratú szoba ki­adó. !fTißzta:’ jeligé­re cím a Hirdető­ben. <13289) A Nyíregyházi Járá­si Rendőrkapitányság­ra 1 db talált kar­órát, egy női halász­nadrágot, női szaty­rot, férfi nyaksálat, egy pár kesztyűt, egy motoros szem­üveget és egy női fejkendőt szolgáltat­tak be. Igazolt tu­lajdonosa fenti kapi­tányságon átveheti. Egy hét darabból álló bordó színű garnitúra eladó. Gé­za u. 27. (113288) Rózsaszükségletét őszi szállításra rendel­je már most meg. Száz­harminc féle bokor, futó, babarózsák, cso­dálatosan szép nem­zetközi újdonságaim­ból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szál­kái rózsakertészet, Pusztaszaboles. (Bp 7624) Droh oka biztoshatá­sú tyúkszemirtó ta­paszt 3,60-ért küldi utasítással Horváth drogéria, Szombat­hely. (6337) Szakszerűen gondozzák, takarmányozzák (Kiss Antalné és Bánóczi Margit) a gacsályi Dózsa Tsz baromfijait a gon- dozók. Képünkön: a vérvizsgálí törzsállománytól a mátészalkai keltetőbe szállítják a tojásokat. (Foto: Hammel) Idén 33 millió a szabolcsi oktatási és népművelési intézmények felújítására Nehéz vállalkozót találni 1965-ben oktatási és nép­művelésügyi intézmények felújítására és karbantartá­sára a megye 33 millió fo­rintot irányzott elő. A költségvetési előirány­zat szerint a mátészalkai járásban összesen 1 180 000 forin­tot fordítanak felújításra. Az előirányzott összegekből az általános iskolákra 690 ezer, óvodákra 290 ezer, gim­náziumokra és diákottho­nokra 100—100 ezer forintos költségelőirányzat jut. Kántorjánosi községben az óvoda felújítására 80 ezer forintot fordítanak. Hodá- szon 50 ezret, Nagyecseden 90 ezret, Nyírkáta és Öpá- lyi községekben ugyancsak 50—50 ezer forint költség­gel kerülnek felújításra az óvodák. Győrteleken a nevelői lakásokat hozzák rend­be 80 ezer forintos költ­séggel. Kocsordon a központi iskola rendbehozatalára 150 ezer forintot fordítanak. Mátészalkán a Zalka Má­té iskola tantermeinek rend- behozatalát 100 ezer forint­ból végzik. Nyolcvanezer Ft-os költ­séggel Nagyecseden a neve­lői lakások kerülnek felújí­tásra. Öpályi és Szamosszeg köz­ségekben 100—100 ezer fo­rintot fordítanak testnevelői szertár és az iskolai tan­termek korszerűsítésére. A diákotthon épületeinek külső felújítása ugyancsak 100 ezer forintba kerül. A felsoroltakon kívül Gyűrtelek, Hodász, Mérk és Nyírmeggyes községekben végeznek karbantartási, il­letőleg felújítási munkálato­kat. A járási tanács vb tájé­koztatójában megállapítja, hogy ebben az évben különö­sen nehéz és körülmé­nyes a vállalatokkal, ktsz-ekkel a szerződés- kötés, és ha a szerződést meg is kötik, többször előfordul, hogy anyaghiányra való hi­vatkozással kibújnak a fele­lősség alól, ezért késik a felújítási hitel felhasználása néhány községben. Farkas Pál Egyszer mindenki megöregszik... Nyugdíjasoknál — felmondólevél után Nyolc idős munkást nyug­díjaztak 1965. július 31-vel a nyíregyházi TITÁSZ-nál. Ez rendjén is van, hisz ko­ruk elérte a nyugdíjhatárt, nehéz, fáradságos munkájuk után megérdemlik a pihe­nést. Váratlanul, meglepet ősként Livák László lakatossal földszintes lakásának kony­hájában beszélgetünk. — A munkát mindig sze­rettem. Talán ezért is nehéz most tőle elszakadni. De ha már így történt, ember­ségesebb elintézését vártam a vállalat vezetőitől... Előveszi munkakönyvét, lapozgatva mutatja. — Tessék megnézni. 1928 óta megszakítás nélkül dol­goztam. A villanytelepre 1941-ben kerültem. Jövőre lenne 25 éve. Legalább ezt engedték volna megérni... Dehát nem érhette meg. Július hónap elején behívat­ták az irodába és szóban közölték: „Július 15-től kezdve felmondunk és 31-től kezdve pedig nyugállomány­ba helyezzük. A felmondó levelet majd kiküldjük...” Váratlanul és meglepetés­ként érte. — Nyugdíj igényjogosult­ságát előkészítették a válla­latnál? — Nem. Július 24-én meg­kaptam a felmondó levelet és a munkakönyvét, meg egy elismerő levelet. Azóta senki nem törődik velem. Most a feleségem szaladgál az iratok után. De így van­nak a többiek is... Átfutjuk a vállalat által küldött elismerő iratot. Szé­pen fogalmazták, mindenről szól csak éppen a nyugdíj elintézéséről nem. .,/Vem ezt érdemeltük..." Másik nyugdíjazott, Sztahó István Uj utcai lakásába csöngetünk. Amikor nyug­díjaztatása felől érdeklő­dünk, csak ennyit mond: — Nem ezt érdemeltük... Benczúr Gyulának, az EM. Szabolcs megyei Építőipari Vállalat 64 éves raktárosá­nak is egyik napról a má­sikra kezébe nyomták a fel­mondó levelet. Tizenhét évig dolgozott a vállalatnál: Meg sem kérdezték, csak 1965. július 31-vel nyugdí­jazták. — Se munkám, és még nyugdíjam sincs. Miből él­jek meg? Senki nem törődik a helyzetemmel. A munkaügy hibázott Mit mondanak az illeté­kesek? — 1965. július 31-vel nyolc munkást nyugdíjaztunk — mondja Pivarnyik András, a TITÁSZ igazgatója. — Min­A borszőlő, must és bor felvásárlási ára A Mezőgazdasági Értesítő­ben megjelent az élelmezés- ügyi miniszter utasítása a borszőlő-, a must- és bor­értékesítési szerződés felté­teleinek megállapításáról. Az értékesítési szerződés alapján átadott borszőlőért, mustért és borért a szerző­dést kötő gazdaságokat a szerződéses felvásárlási áron felül — az előirt feltételek fennállása esetén — külön fajtafelár illeti meg. Az értékesítési szerződéseket 1965. augusztus hó 31. nap­jáig lehet megkötni. Több éves gyakorlattal rendelkező raktárost és anyagbeszerzőt keresünk felvételre. Jelentkezés Nyír­ségi Állami Erdőgazdaság központjában Nyíregyháza, Sóstói út 61. (294) denkivel személyesen beszél­tük meg. Sőt, pénzjutalom­ban is részesítettük őkei De a munkaügy többet tud er­ről mondani... Bodnár József, a munka­ügyi osztályvezető névsort tesz az asztalra. — Ez évben húsz dolgozót nyugdíjazunk. Mindenkivel személyesen beszéljük meg. Kis ünnepséget rendezünk, ahol meg is ajándékozzuk őket. — Csak egyről feledkez­nek meg. — Miről? — Nyugdíjaztatásuk elő­készítéséről. — Igen, ebben hibáztunk — igmeri el őszintén. Sajnos, nem egyedüli az ilyen „megfeledkezés” a munkások nyugdíjaztatásá­nál. Pedig egyszer mindenki megöregszik... B. D. Az elmúlt években már majd minden nagyüzemben, vál­lalatnál és intézménynél megalakultak a biztosítási és önsegélyező csoportok. Az intéző bizottságok el­határozása, hogy az ország egész területéről, — Sza­bolcs megyéből is — ösz- szesen 6500 dolgozót kirán­dulásra visznek Szegedre, ahol megtekintik a Szegedi Szabadtéri Játékok augusz­tus 7. Bánk bán előadását is. Az Állami Biztosító er­re a célra az egész nézőte­ret kibérelte. A nem mindennapi nagy csoport utaztatása, ellátása és szórakoztatása nem kis gondot jelent. Különvona­tok és közel 100 külön au­tóbusz viszi a vendégeket Szegedre. Az indulás Nyír­egyházáról 7-én reggel tör­ténik. Két napon át az éj­szakai szállást modern kol­légiumokban és a Tisza­Új könyv liiléstan A könyv harmadik ki­adása megtartotta az előző kiadás beosztását és fejeze­teit, amelyek foglalkoznak a mezőgazdasági növények nö­vekedési és fejlődési feltéte­leivel, a talajvédelemmel és talajjavítással. Kimerítő is­mereteket közöl az öntözés és trágyázás köréből, részle­tesen foglalkozik a gyomnö­vényekkel, azok kártételé­vel, ellenük való védekezési módszerekkel. A továbbiak­ban tárgyalja a talajműve­lés általános alapjait, majd a vetésforgó és a különböző földművelési rendszerek is­mertetésével zárul a könyv. A mű szerzője a gépesítés és a kemizáció terjedése kö­vetkeztében bevezetésre ke­rült új eljárásokat a most megjelent átdolgozott ki­adásánál figyelembe vette. parti camping sokszínű fa­házacskáiban biztosítják. A vendégeknek különféle szórakozási lehetőségeket nyújt a szegedi kirándulás. Augusztus 7-én este fel­csendülnek Simándi Jó­zsef, Moldován Stefánia, Komlósi Erzsébet, Virágos Mihály és Szabadi István tolmácsolásában Erkel nagy nemzeti zenedrámájármk örökbecsű hangjai. A Bánk bán előadása után másnap augusztus 8-án ugyancsak nagy művészi élményben lesz részük a kirándulók­nak. Megtekintik az Em­ber tragédiájá-t is. A kétnapos szegedi tar­tózkodás programja érdekes és változatos. Térzene, mú­zeumlátogatás és sétahajó­zás teszi változatossá és emlékezetessé ezt a nagy­szabású kirándulást. m Nagy élmény Szegeden Szabolcsi tsz-tagok kétnapos kirándulása Kékes kisképcsöves televízió ára: 5 200 Ft Horizont nagyképcsöves televízió ára ; 6 100 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents