Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-31 / 204. szám
Nagyszerű véghajrában győzőit a Spartacus Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről A labdarúgó NB I. tizenhetedik fordulóján csak négy mérkőzésre került sor vasárnap. A legnagyobb meglepetésnek a Vasas nagyarányú győzelme számít, hiszen idegenben, a komlói pályán nem szokott könnyen menni a pontszerzés. Az N*B I. B. huszadik S or dúló ja ismét örömet ho- Ott a nyíregyházi szurkolóknak. Hiszen a Spartacus mérsékeltebb első félidő után nagyszerű hajrával győzte le az igen kulturáltan és jól játszó Egyetértést. A fordulóban akadtak meglepő eredmények: a DVSC hazai pályán kikapott a Szállítóktól, a Budafok pedig idegen pályán győzte le Jászberényt, s ugyancsak idegenben szerezte meg a két pontot az Oroszlányi Bányász is. NB III-as csapataink a várakozáson alul szerepeltek. Hiszen hazai pályán játszva veszített a Mátészalkai MEDOSZ — biztosan vezetve engedte ki a mérkőzést —, a Nagykállói MEDOSZ és a Nyíregyházi Munkás. Egyedül a Kisvár- dai Vasas tett ki magáért, gólzáporos győzelmet aratott az Egercsehi Bányász ellen, az év legjobb játékát nyújtva. A megyei X. osztályban változás történt az élmezőnyben, hiszen jobb gólarányával a Záhonyi VSC megelőzte nyíregyházi testvércsapatát. A csoportban — mint ezt Ibrány győzelme is bizonyítja — nagy harc lesz a kiesés elkerüléséért. 71. perc: Marczi jó labdát kapott, felismerte a helyzetet, s biztosan lőtt a hálóba, 5:Ő. A Vasas az utóbbi evek legjobb játékát nyújtotta, s győzelme még nagyobb arányú is lehetett volna. D. G*ÓCS—Nagykállói MEDOSZ 1:0 (1:0) Nagykálló, 1200 néző, vezette: Él. MEDOSZ: Tisza — Majoros, Ács, Tóth — Somogyi, Vajda — Lelesz, Szabó, Veres, Antal, Vágó. 22. perc Korszerű GÖCS támadás végén a vendégek egyik csatára nagy erővel Ács karjára lőtte a labdát. A játékvezető először tovább engedte a játékot, majd fújt és 11-est ítélt, melyet értékesítettek a vendégek, 1:0. A mérkőzésen balszerencséje volt a hazaiaknak. Mindvégig nyomasztó fölényben játszottak, de a legtöbbször kilenc emberrel, s túl keményen védekező GÖCS-csel szemben nem bírtak gólt lőni. A csapatból Tóth, Somogyi és Vágó játszott átlagon felül. Miskolci Honvéd—M. MEDOSZ 3:2(0:2) Az ]\B I. eseményei Vasas—Komló 5rl (2:0), Komló, góllövő: Farkas, Farkas, Mészöly (11-esből), Farkas, Puskás, Komlói (11-esből). A Vasas minden tekintetben felülmúlta a hazaiakat. Szeged—Győr 0:0. Szeged. Mindkét csapat nagy gondot fordított a védekezésre, s így a meggyéngitett csatársorok nem lehettek eredményesek. Tatabánya—Dorog 2:0 (1:0). Dorog, góllövő: Szuro- mi, Szuromi. A vendégcsapat higgadt játékával rászolgált a győzelemre. Salgótarján—U. Dózsa 1:1 (1:0). Salgótarján, góllövő: Kocsis. Bene. A hazai csapat valamivel közelebb állt a győzelemhez. Nyíregyházi Spartacus — Egyetértés 3:1 (1:0) Nyíregyháza, 4000 néző, vezette: Biróczky. Spartacus: Pilisük — Ősükre, Siska, Ignéczi — Gajdos, Pon- gó — Harcsa, Széles, Balogh, Papp, Kaskötő. Edző: Móré János. Egyetértés: Landi — Fi- czere, Csetényi, Zimonyi — Bárczi, Berán — Balatoni, Sátori, Pintér, Gerencsér, Fülöp. Edző: Komorettó Béla. 36. perc: Baloghot szabálytalanul szerelték az Egyetértés védői, s a 16-os vonaláról szabadrúgáshoz jutott a Spartacus. A labdát Kaskötő Széles elé tolta, aki a bal felső sarokba bombázott, 1:0. 66. perc: Sátori hozta fel a labdát, s mintegy 20 méterről váratlanul lőtt. A jól eltalált labda Piltsuk kezét érintve vágódott a hálóba, 1:1. 85. pere: Széles szögletrű- gása után kavarodás támadt az Egyetértés kapuja előtt, a labda Balogh elé pattant, aki kapásból a léc alá lőtt, 2:1. 89 perc: Baloldalon. * szögletzászló táján szabálytalankodtak a vendégek védői. Széles kapu elé lőtte be a labdát, ahol Balogh fél magasan nagy erővel vágta a hálóba, 3:1. A találkozó első félidejében szemre az Egyetértés játszott tetszetősebben. Ekkor a nyíregyházi támadó- sorból egyedül Széles küzdött, a többiek olykor szinte teljesen eltűntek a pályáról A csapat játéka szünet után javult fel, s az utolsó húsz percben olyan teljesítményt produkált az együttes, mely bármely csapatnak dicséretére vált volna. Végeredményben a második félidőben sokkal jobb teljesítményt nyújtó Spartacus győzelme teljesen megérdemelt. Az együttesből Siska játéka ismét kimagasló volt, de kitűnő teljesítményt nyújtott a két fedezet, Gajdos és Pongó is. Rajtuk kívül Csürke, Széles és Balogh játéka is dicséretes volt. Az Egyetértés a vereség ellenére is mindvégig korszerűen és jól játszott. Közülük Csetényi, Bárczi és Sátori tűnt ki. Biróczky játékvezető — Egerváry és Závodszky partjelzők közreműködésével — kitűnően vezette • mérkőzést. További NB I. B-s eredmények: Szombathely— MÁV DAC 4:1. DVSC— Szállítók 1:3, Jászberény— Budafok 0:1, Ganz-MÁVAG Dunaújváros 2:2, BVSC— Miskolc 1:1, III. kér TTVE —Oroszlány 1:2. DVTK— Székesfehérvár 1:1. Mátészalka, 2500 néző, vezette: Bagó. MEDOSZ: Végh II. — Bede, Csizmadia, Orosz — Huszti, Vánz- ku — Tóth, Sustyák, Szombati, Jakab, Gálffy. 10. perc: Jakab éles lövésébe jól robbant be szombati, s hálóba lőtt, 0:1 18. perc: Tóth jól futott el, s három csel után a jobbsarokba küldte a labdát, 0:2. 60. perc: A vendégek középcsatára váratlan nagy lövése a jobb felső sarokba vágódott, 1:2. 70. perc: Csizmadia 18 méterre a hazai kaputól szabálytalankodott, s a szabadrúgásból a vendégek egyenlítettek, 2:2. 80. perc: Veszélytelen támadás végén Végh II. kiejtett egy távoli lövést, s a berobbanó középcsatár a hálóba lőtt, 3:2. 85. perc: Szombati közelről a kapufát találta el. A szálkái együttes biztos győzelmet engedett ki a kezéből, mely úgy következett be, hogy a MEDOSZ játékosai a kétgólos vezetés tudatában szünet után kényelmeskedve játszottak. Az együttesből Gálffy, Sustyák és Csizmadia teljesítménye dicsérhető. NB III-as eredmények: Nyíregyházi Munkás—Som- sályi Bányász 0:1, Edelény— Rudabánya 0:0, DEAC—Kazincbarcika 4:1, Miskolci ÉMTE—D. Dózsa 3:1, ». Kinizsi—Sz. Honvéd 2.0. Impozáns záróünnepéliyc! fejeződött be az Universiade A magyar sportolók 16 aranyérmet szereztek Záhony tort az élre A megyei I. osztályú bajnokságban Tiszálök félidőben már 2:0,-ra vezetett, de az NYVSC ki tudta végül harcolni a döntetlent. A legnagyobb meglepetés: Záhony idegenben győzte le a Nyírbátori Spartacust, s így a táblázat élére került. Váratlan eredménynek hat még a Nyírbátori Dózsa és a Balkányi MEDOSZ veresége is. Eredmények: Nyíregyházi Spartacus II—Nyíregyházi Dózsa 0:2, Rakamaz—Balkányi MEDOSZ 3:1, Tisza- löki HSC—Nyíregyházi VSC 2:2, Ibrány—Nyírbátori Dózsa 1:0, Nyírbátori Spartacus—Záhonyi VSC 0:1, Nyír- bogdány—Tiszavasvári 2:1, Nyírmada—Vásárosnamény 2:2. A Fehérgyarmat—Nagyhalász mérkőzés elmaradt, mert a halászi csapat késve érkezett meg a találkozó színhelyére. TÁBLÁZATOK Megyei I. osztály 1. Záhonyi VSC 11 8 7 2 31:10 23 2. NYVSC 11 11 1 5 3«:18 23 3. Balkány 11 9 3 5 32:11 2i ■1. N.-halásZ 16 1 2 5 30:81 20 5. Nyb. Spart. 11 9 2 6 21:19 20 8, Nyb. Dózsa 17 1 1 fi 31:21 18 7. Rakamaz 16 7 4 5 24:21 18 8. Nvírbogdány 17 6 4 7 22:34 16 9. Tiszálök 17 6 3 8 22:25 15 10. V.-namény 16 6 3 7 21:28 15 11. Ibrány 17 6 3 9 16:35 15 12. Nyírmada 17 5 3 9 20:28 13 13. T.-vasvári 17 4 5 8 19:38 13 14. F.-gyarmat 16 3 5 8 16:21 11 15. Nyh. Dózsa 16 3 3 10 18:31 9 16 16. Nyh. Sp. II. 17 7 3 1 49:23 17 NB II ■es eredmények Keleti csoport: Szolnoki MTE—Pénzügyőrök 2:1, Martfű—Gyula 1:1, Szegedi VSE—Eger 3:0, D. Honvéd —Nagybátony 0:0, Borsodi Bányász—KISTEXT 2:1, Miskolci Bányász—Bp. Spartacus 2:1, Vasas Izzó— Kisterenye 2:0, Bp. Előre— Kecskemét 1:0, Békéscsaba —Szolnoki MÁV 4:0, Nyugati csoport: Autóbusz— Pécsi VSK 1:0. Pécsi Bányász—Győri Dózsa 1:0, Kaposvári Honvéd—Ikarus 2:1, Láng—Zalaegerszegi TE 2:1, Zalaegerszegi Dózsa—Pápa 1:1, Budai Spartacus— Veszprém 1:0, Mosonmagyaróvár—Kaposvári Kinizsi 1:0, Székesfehérvári MÁV—Esztergom 0:0, Várpalota—Pécsi BTC 5:1. Kisvár da i Vasas—Egercsehi 5s0 (1:0) Kisvárda, 1000 néző, vezette: Kállai. Vasas: Giíicz — Kozma, Jerkus, Bákai — Viktor, Károly — Juhász, Péter, Marczi, Herczegh, Mudri. 24. perc: Formás Vasas támadás végén Marczi jól eltalált lövése a jobb kapufáról vágódott a hálóba, 1:0. 51. perc: Juhász szépen futott el balszélen, s riS^y lövése védhetetlen volt, 2:0. 54. perc: Péter baloldalon szökött meg a védőktől, s 12 méterről hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, 3:0. 60. perc: Juhász beadását Marczi biztosan lőtte a hálóba, 4:0. Mit fizet a totó? 13 és 13 plusz egy talála- tos szelvény nem akadt. 12 találatot 6 pályázó ért el, nyereményük szelvényenként 110 450,— forint. 11 találatos szelvények száma 78 darab, nyereményük szelvényenként 3398 forint 75 fillér. 10 találatot 841 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként 472 forint 50 fillér. A totó 35. heti eredménye: 1. SBTC—U. Dózsa x l-.l 2. Komló—Vasas 2 1:5 3. Szeged—Győr x 0:0 4. Dorog—Tatabánya 2 0:2 5. DVSC—Szállítók 2 1:3 6. BVSC—Miskolc x 1:1 7. Nyíregyh.—Egyetértés 1 3:1 8. III. kér.—Oroszlány 2 1:2 9. Jászberény—Budafok 2 0:1 10. SZVSE—Eger 1 3:0 11. Misk. Bány.—Bp. Spart. 1 2:1 12. Budai Sp.—Veszprém 1 1:0 13. Székes!. MÁV—Eszterg. x 0:0 +t 14. Bp. Előre—Kecskemét l 14 Méltóan az eddigi atlétikai küzdelmek magas színvonalához, nagyszerű versenyekkel véget ért. a főiskolás sportolók küzdelme a Népstadionban. Vasárnapra még az időjárás is megkönyörült a résztvevőkön: kisütött a nap, elállt a kellemetlen szél. Az izgalmakat bevezetőül a női diszkoszvetők szolgáltatták. A nagy „trió”, a két magyar Konisek és Stugner, valamint a szovjet Tamara Press izgalmas versenyt vívott. Az első sorozatban Kontsek dobott a legjobban; 55,66 méterre esett le a diszkosz és riválisai nem tudták befogni. Sőt, meglepetésre, Stugner is előnyt szerzett az olimpiai bajnok szovjet atlétanővel szemben. Press állt a dobókörbe, nagy nekikészülődés, szállt a diszkosz, de a lendülettől a szovjet lány kilépett a körből, a dobás érvénytelen. Győzött Kontsek Jolán, és győzelme az Universiade I egyik legnagyobb meglepetése. — Délután felrobbant a kávéfőzőgépem és alaposan leforráztam a lábamat — mondta győzelme után Kontsek Jolán. _ Nagyon féltem, hogy ezt megérzem majd a versenyen is. Éppen ezért kettős az öröm: győztem is, és éppen a 26. születésnapomon! Amilyen örömet váltott ki Kontsek győzelme, épp olyan lehangoló volt a női 800 méteres síkfutás döntője. Az első 400 méteren Ka- zi Olga vezetett, de aztán elfogyott az ereje, és a 23 éves észt agronómus, Laine, elsőnek futott a célba. A 110 méteres gátfutást a várakozásnak megfelelően a 21 éves fizikaszakos egyetemi hallgató, a milánói Ottoz nyerte új Universiade rékorddal. Az 1500 m-es síkfutást aj NSZK versenyzője, Tümmler 3:46,2-vel nyerte. A 4x100 m-es férfi váltóban a japán csapat az első váltásnál elejtette a botot, az NSZK futója az élre tört és csapata biztosan győzött. A 4x100-as női váltofutásban a szovjet csapat győze Vnét egyetlen váltó sem tudta megakadályozni. 8«0 m: 1. Laine 'Szovjetunió) 2:06,2, 2. Gleiehfeld (NSZK) 2:06,6. 3. Hoffmann (Kanada) 2:97,8. Diszkoszvetés: 1. Kontsek Jolán 55,66, 2. Stugner 55,14, 3. T Press (Szovjetunió) 53,62. 4x100 váltó: 1. Szovjetunió 45.1, 2. Lengyelország 46,1, S. Magyar- ország 46,4. FÉRFIAK 110 m gátfutás: 1. Ottoz (Olaszország) IS,6, 2. Cornacchia (Olaszország) 13,9, 3. Davenport (USA) 14,0. 1500 m: 1. Tümmler (NSZK) 3:46,2, 2. Green (Anglia) 3:16,7, %. Wojcik (Lengyelország) 3:47,3. 4x100 m váltó: 1. NSZK 39 gj 2. Szovjetunió 40,1, 3. Franciaország 40,3, 4. Magyarország 40,4. Hármasugrás: 1. Kalocsái Henrik (Magyarország) 16,36, 2 Ivanor (Magyarország) 16,35 3. Sauer (NSZK) 16,35. 4x400 váltó: 1. Olaszország 3:08,5, 2. Magyarország 3:08,7, (új magyar rekord), 3. NSZK 3:03,8. Az utolsó versenyszám után felhangzott az Universiade szignálja és megjelent a Népstadion északi kapujában az Universiade zászlaja, majd egymás után jelentek meg a bejáratnál a nemzetek zászlói alatt a versenysorozat részvevői. A Gadeamus igitúr hangjaira lassan kialudtak a fények, az északi és a déli kapuban fáklyák villantak fel. Egyj kettő, öt... és tíz fáklya „szaladt be” a Népstadionba, hogy az egész pályát a« ősi világító eszköz fényei borították be. Zúgott a taps, szállt a régi dal, a levegőben léggömbök a FISU és az Universiade feliratú emblémák szálltak. Hirtelen kigyulladtak iámét a fényes reflektorok! Dr. Prie Nebiolo, a FISU elnöke lépett az emelvényre „Most búcsúzunk Budapesttől, Magyarországtól, ettől a nemes, büszke országtól, amelyet az egész világ szeret és becsül’’. Véget ért az Universiade. A Népstadion villanyeredmény jelzőjén megjelent a búcsú felirat: „Sestriere Torino — Claviere; Viszontlátásra 1966. Téli Universiade.*» Az Universiaden összesen 73 számban dőlt el az arany-, ezüst- és bronzérmek sorsa. A legjobban szerepeit országok: Magyarország 16 .arany, 8 ezüst, 15 bronz, Egyesült Államok, 14, 9, 9, Szovjet- nnió 13, 26, 15, Olaszország 6, 2, 0, Japán 5, 0, 2, Lengyelország i, 4, 3. Az osztrákok Budapestre készülő tizenhatos kerete Edi Frühwirt osztrák szövetségi kapitány kijelölte a magyarok elleni, szeptember 5-i világbajnoki selejtező visszavágóra készülő 16- os válogatott keretét. A játékosok szombattól a badeni edzőtáborban készülődnek a nagy találkozóra. A szakvezetőket kellemetlenül érintette, hogy Buzek az Ausztria csatára sérülést jelentett be. Húzódása van, de Frühwirt az osztrák távirati iroda tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, reméli, hogy Buze- ket mégis csak elviheti Budapestre és játszani is fog. A 16 _ kerettag — Buzell nélkül. Szanwald, Lindhard (WSC), Viehböch, Sturmber- ger, Sabetzer, Köglberger, (Lusk), Hirnschrodt, Fiala, Nemec, Binder (Ausztria), Frank (Schwechat), Stainm (Admira Energie), Lun- descher (Wacker Innsbruck), Koller (Vienna), Schneider (Wienerneustadt), Grausam (Rapid). Az együttes Baden ben mindennapos edzéssel készül a vasárnapi mérkőzésre és pénteken autóbusszal jön Budapestre. Kézilabda: Kettős vereség Budapesten A Nyíregyházi Munkás férfi NB Il-es kézilabdacsapata Budapesten a HB- NA együttesével mérkőzött, s attól 16:14 arnyú vereséget szenvedett. A nyíregyházi együttes erejéből a találkozón nem tellett a győzelem kivívására. Vereségét az is nagyban elősegítette, hogy a csapat két büntetőt is kihagyott A Munkás NB Il-es női csapata is a fővárosban játszott a BRESC együttes ellen, s 12:4 arányú súlyos vereséget szenvedett. Eí újabb vereséggel a nyíregyházi női csapat helyzet« válságossá kezd válni, hb szén ha nem szedi össze magát, úgy kiesik az NB II-bőL NB I L Vasas SC 17 10 5 2 33:15 95 2. Ferencváros 15 9 4 2 39:19 22 3. Bp. Honvéd 17 8 5 4 32:16 21 4. Pécsi Dózsa 17 7 5 5 19:14 19 5. Csepel SC 16 7 4 5 25:18 18 6. Győri Vasas 17 7 4 6 24:19 18 7. U. Dózsa 16 8 1 7 32:24 17 8. Tatabánya 11 5 7 5 16:19 17 9. MTK 17 5 7 5 21:25 17 10. Ózdi Kohász 17 6 2 9 18:42 14 11. Komló 17 4 4 9 18:31 12 12. Salgótarján 17 1 10 6 12:23 12 13. Dorog 17 3 6 8 13:25 12 14. Szegedi EAC 17 2 6 9 12:24 10 NB I B 1. Szállítók 20 9 8 3 33:18 26 2. Dunaújváros 20 9 8 2 27:17 26 3. Miskolci VSC 20 9 6 5 27:20 24 4. Diósgyőr 20 9 5 6 21:12 23 5. Szombathely 20 10 2 8 32:24 22 6. Oroszlány 20 9 4 7 28:22 22 7. Egyetértés 20 7 8 5 21:22 22 8. Sz.-fehérvár 20 7 7 6 23:23 21 9. G.-MAVAG 20 8 5 7 22:22 21 10. Debrecen 20 7 s 7 19:20 ?a 11. Győri MÁV 20 7 6 7 36:29 20 12. Budafok 20 6 5 9 20:18 17 13. BVSC 20 5 7 8 23:23 17 14. Nyíregyháza 20 7 3 10 17:33 17 15. III. TTVE 20 2 7 11 19:39 11 I«. Jászberény 20 4 3 13 18:44 11 NB III. 1. D. GÖCS 20 13 4 3 51:21 30 2. M. Honvéd 20 10 7 3 41:15 27 3. Rudabánya 20 10 5 5 36:18 25 4. D Kinizsi 20 11 3 6 44:27 25 5. DEAC 20 8 7 5 35:30 23 6. Somsály 20 9 4 7 31:30 22 7. K.-barcika 20 8 6 6 27:27 22 8. Edelény 20 6 8 6 26:26 20 9. Kisvárda 20 9 2 9 25:44 20 10. M. ÉMTE 20 7 4 9 34:35 18 11. Nagykálló 20 7 4 9 20:24 18 12. Egercsehi 20 5 8 7 24:31 18 13. M.-szalka 20 1 4 9 31:40 18 14. Sz. Honvéd 20 4 5 11 21:32 13 15. Nvh. Munkás 20 5 1 14 15:45 11 1«. D. Dózsa 20 3 4 13 21:40 10