Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-29 / 203. szám
Elcsúszott határidők A fekete víz partján Templomfalak és feudalizmus — „Máma már más a világ.. Szinte már természetes, hogy az építkezéseknél rendszeresen csúszik a határidő. A kivitelezési szerződés megkötése után az emberek az átadási határidőkhöz hozzászámítanak néhány hónapot, az építkezés nagyságától függően. Rendszerint nem is téved- neku Az egyik nyíregyházi lakóház átadása előtt néhány héttél derült ki, hogy nincs szennyvízcsatorna. Futottak a megyei tanácshoz, a csatornaépítőkhöz, hogy soron kívüliséget kiharcoljanak. Mindez elkerülhető lett volna, ha előre gondolnak rá. Ha íél évvel' ezelőtt megrendelik a munkát, nem kellett volna feleslegesen zavarni a tanácsot, nem kellett volna felborítani a csatornaépítők tervét. Ehhez igazán nem kell nagy munka, csak egy kis elft- retartás. A határidőcsúszás indoklásánál, — akár állami épi- tőiparról, akár ktsz-ről legyen szó, — csak a legritkább esetben találkozunk például létszámproblémával. Leggyakoribb kifogás: az anyaghiány. Érdemes itt egy kicsit elidőzni. Tudott dolog, hogy az építkezésekhez szükséges anyagot a hazai ipar állítja elő. (Kivétel néhány belső szereléshez szükséges anyag, mint például a fürdőkád, de ebben rendszerint nincs hiány,)'Tégla, cement, vasbetonelemek, de még gázszilikát tégla is van. Természetesen átmeneti nehézségekre számítani kell. Az árvíz idején gyakran merültek fel szállítói gondok, azonban ezek rena- kivül ritkák. A probléma a megrendeléseknél van. A gyárak a kívánt meny- nyiséget leszállítják, de csak egy meghatározott időn belül. Ez a tény ismert mindazok előtt, akik tervezéssel foglalkoznak. Az építkezések jelenlegi üteme mellett nem képzelhető el, hogy a gyár a megrendeléstől számított egy héten belül szállít. Erre számolni kell. S rendszerint éppen ezt a dönitő fontosságú dolgot hagyják figyelmen kívül. Mi történne, ha egy négy- emeletes ház alapozásánál | már megrendelnék a tetőhöz a szükséges szellőzte- tőket, csatornákat, kátránypapírt, vagy éppen a nagy szilárdságú ké«nénytéglákat? Valószínű, hogy sokkal kisebb lenne a határidőelcsúszás. Természetesen vannak egyedi tervek is, s ezek elsősorban belső szerelésekre vonatkoznak. A beruházási kódexekben leírottak szerint kitűzik a határidőt, még mielőtt meggyőződtek volna, arról, hogy egyáltalán van vállalat, mely vállalja az egyedi darabok gyártását, és főleg mikorra. Gyakran megtörténik, hogy jelentéktelen apróságok — például csillárok, különlegesen kiképzett lépcsőkorlátok, loggiaelemek miatt, — késik az átadás. Ilyenkor jön a tervmódosítás, újabb megrendelések, újabb hónapok. Anyaghiány, kooperáció, tervmódosítás. Az építkezéseknél mindennapos kifogási alapok, mégis szinte valamennyit el lehetne kerülni. Ehhez azonban az szükséges, hogy a tervezők, kivitelezők jobban legyenek gazdái az építkezéseknek. B. F. Vízi liliomok szőnyege alatt kanyarog lustán § Csa- rónda. Állítják, - hogy nevét a Cserna voda szláv szavakból nyerte. Cserna voda: Fekete víz: Most inkább zölden haragos. Körülöleli a templomot és a dombot, amelyen nemrégiben régi törmeléket túrt fel az eke. Címeres cserépkályha, égetett tégla halma került elő. A kukorica egyik helyütt élénk zöld, másutt sárga. Ahol erőtlen, ott rejtezik ma is az ősi kastély romja. Hamarosan kiássák. — Lehet, hogy nem sokat találunk belőle — jegyzi meg Csiszár Árpád, a beregi múzeum lelkes igazgatója, — a hagyomány szerint fából épült. De az is lehet, hogy végtelenül értékes középkori leletek kerülnek majd birtokunkba. Esik. Minden csatakos, sötét. A templom fatornyának kecses íve áttünik a szilvafák lombján. Rengeteg itt a szilva; cukortartalma állítólag a legmagasabb. Ezért erős a belőle főzött pálinka, a szatmári. PADREND A templomkert is szilvás. Sűrű, szinte az eső se töri át. A szilva valóban édes, laktató. Előkerül a templomkulcs, s kitárul a vasveretes, egyetlen fenyőből készült kapu. Ha kívül csak megcsapott a régmúlt levegője, itt bent már az is fogad. A XIII. század valószínűleg olasz iparos mesterének remekmívű falfreskóit állították helyre ahol lehetett. Álmos szemű, végtelen időkből merengő férfiak, szentek bámulnak ránk az egykori oltár körüli falakról. Oltár persze nincs, a reformáció korában errefelé minden az lett, református. A kicsinyke templom néhány ablaka még kolostori rendről árulkodik A szószék középen. De elvinni onnan nem lehet, szigorú belső rendet követelnek az itteniek. — A padrend — jegyzi meg Csiszár Árpád, aki református lelkész. — Ez is a múlt levegőjét árasztja még. Egyenlő a családrenddel. — Családrend? — Ott fenn az erkély. Nemzetségi erkély volt valamikor. Ez már nincs, dé a padrend megmaradt. Családoknak jár. egy-egy pad, isten őrizz másnak odaülni. Rangot jelez ez. Tiszaadonyban például még öt éve ügy lett belőle. Valaki, akinek ez „nem járt”, beült a második padba. Valósággal kidobták a templomból. Én aztán ösz- szehívtam a persbitereket és jegyzőkönyvileg határozatba foglaltuk, hogy ezután semmiféle megkülönböztetés nem lesz. Kaptam egy influenzát, s még ki se hevertem, amikor jött egy másik jegyzőkönyv Tiszaadony- ból, mely szerint az előző jegyzőkönyvet semmisnek nyilvánították a presbiterek. Mosolyogni való eset. De csak az? Padrend. Nemzetség. Rossz ízű maradvány a múltból, amikor szegény paraszt lányát nem vehette el a középparaszt fia. Ez már a múlté, de a padrend maradt. A templomfalak őrzik a feudális szokásokat. TOVÁBB A MÚLT NYOMÁBAN A múzeumigazgató — akinek birodalma a vásá- rosnaményi iskola alagsorában van —, a műit tárgyi bizonyítékait gyűjti. Érdekli még a legújabbkori munkaeszköz is, a kisparaszti gazdálkodás nyomorúságos szerszámának bármelyike. Sebestyén Józsefnél ennes kitűnő tárgyát leli meg. Olyan fonott méhkast, amelynek teteje leemelhető, kettős fedele van, hogy a méheket nyugodtan lehessen etetni. A kis- vagyonka féltése ösztönözte ennek az alkotóját, hogy ezt a páratlan kast megkonstruálta. Nagy Ferenc portáján kopogtatunk. Nádfedeles épület, tenyérnyi ablakokkal, hajításnyira a Csarondától. öreg ház, nem lehet messze a száz esztendőtől. — Kellene rá nagyobb ao- lak, más ajtó — panaszol szégyenlősen a háziasszony —, más bűtor, dehát* még nem telik, ez az igazság. Ez á láda még az anyám anyjáé volt. A férje kőműves, Pesten dolgozik. — Én szegény lány voltam, az uramnak se volt semmije, hiába nagygazdák gyermeke volt, hát ezért lett kőműves, hogy haladjunk valamit. — Nagy gazda fiú volt? — Az. Volt a családjának vagy harminc holdja, de szétment, elöröklődött, neki meg nem Is adtak. Vagy három holdunk volt, még a tsz előtt, az uram megszerezte a kőműves szakmát. Nagygazda fia. Ha nem ..házasodott föld a földdel”, ha nem folyt a kérlelhetetlen harácsolás, oszlott a „vagyon”. Miféle nagy gondok, ön- emésztö harcok busongtak itt az anyák anyáinak Idején, a falatka ablakok homályában? Éhezések és halálra dolgozások sötétjében. — A nagyobb fiam is Pesten ipari tanuló. Oda szeretnénk majd költözni. Fiatalok vagyunk — mosolyog tésztás kézzel három kisfiára, akik már az ebédet várják. Csiszár Ároád a „lomok” iránt érdeklődik. — Nincs — szabadkozik a fiatalasszony pironkodva. — Dehogynincs — erősködik reménykedve a múzeumigazgató, és sorolja a régi használati eszközöket. Végül: — Bocskor csak megakad? Csarodai bocskor. Fellökve a padlásajtóba. — Nincs semmi lom. Ebből a házból már csak néhány öreg bűtor, a gondosan faragott, vastag láda emlékeztet a régiek takarékos szegénységére, hogy az eszköz a legtovább tartson. Ne legyen rá kiadás. Eletet jelenthetett az akkor. RÓZSÁK — A mai padlásokon — legyint a régész keservével Csiszár Árpád —, mai cipők, csizmák, gumicsizmák garmada hever. De annyi, hogy ócskapiacot lehetne belőle gabalyítaní. És ha ösz- szehordanánk az utcára, húsz-harminc évvel előbb összeveszne rajta a falu, hogy melyik lábbeli kié legyen, mind használható. Egy pendelyért Vitkáig kellett mennem a múltkoriban. Alig találtam. Az öreg Gál Dániel nÁ még a pitvarban ásít a sza- badkéményű tűzhely. — Mondják is a gyermek' keinjj, miért nem lökjük Kf mar9 — nevet a háziasszony kissé büszkén, hogy érdeklődünk a régiség iránt. — De jó ez már nekem. Tűi a hetvenen. A maiaknak lehet, hogy nem jó. De máma már más a világ, — Igaz bizony, — bólogat fáradt — öregesen az ^ ember. — Ilyen jó világ x sose volt. Én tudom. Máma, egy gyerek ahogy megszületik, felöltöztetik. Azelőtt meg egy szál ingben, Den- delyben jártak a fiúk tizenöt éves korukig, akkor kapták többnyire az első gatyát. Nem nadrágot, csak gatyát, vászonból, — Nők se vettek fel nadrágot. — Gál DánielnéneK megered a szava. — Az én időmben egyszer Géne- sen (Gelénesen) egy asszony nadrágot vett fel. mert nagy hideg volt, s ment egyik faluból a másikba. Hát azóta is azt mondják: hová mész, Génesre, nadrágért? — Kéne nekem ez a tűzhely — int a hatalmas alkotmányra Csiszár Árpád. — -Ritka már ez. — Oda is adnám — kacsint az öreg ember. — Jobbért. Ez is nádfedeles ház. De körűié piroslanak már a tetők. Uj, erős porták büszkélkednek a rózsás kertekben. Mert virág van minden udvaron. Dália, szekfű, és rózsa, rózsa, rózsa, százfajta szépségű. Szemereg az eső. Orkánkabátos fiatalok sietnek az utcán. Pillantásra se méltatnak. Lányok, fiúk, akár egy pesti utcán. Parasztlányok, parasztfiúk. Nincs azokon semmi, amiből ezt tudni lehetne. de abból igen, hogy sokan vannak. A rózsás kertek se érdeklik őket. Ezek a tenyérnyi szépségek. Számukra szép már az egész világ, nemcsak a kerítésen belüli megszépített valóság. Mennek mellettünk vitázva, jókedvűen, közömbösen. Nem tudják, hogy a múlt századból tértünk vissza közéjük. , Sipkay Barna Az Arany János utcán 6 6 családos ház alapjainak építését kezdték el. Foto: Elek Emil Tanyai* fa ni fők — Moszkviccsal Moszkvics 403-as áll a ház előtt. Cés kocsi. Rosszkor jöttünk, vendégei vannak — mondja utitársam, hogy feltegye a koronát viszontagságos utazásunkra. Kilenc kilométeren dobált bennünket a földút, mögöttünk hosszú csíkban szállt a vastag, fekete porfelhő. Ne időzz sokáig — hallik a volán mögül — jön az eső s akkor innen csak lánctalpas hűz ki bennünket. Kálvinháza. Tanya Tisza- dada határában. A kétszázlelkes település iskolájában új. tanévre készül egy fiatal pedagógusházaspár. Siető Lajosnak ez lesz itt a tizenegyedik szeptember. Pedig még mindössze 32 éves. A FÉRJ. — Nem vágyódom el innen. Másnak persze furcsa ez. Kezdetben 2 évig gyalog, vagy kerékpáron jártam ki Dadáról, a szüleimtől. Tíz hónap alatt 1500 kilométer. Húszéves múltam, bírtam. Aztán, ahogy elköltözött nyugdíjas elődöm, letelepedtem a tanyán. Ötvenhétben nősültem, van egy hatéves kislányom, Editke ... Én nem szívesen hagynám itt Kál- vinházát. .. Szeretem a csendjét, a nyugalmát, a melegszívű embereit. Nincs olyan lakodalom, ahova meg ne hívnának. Jó azt érezni, hogy kedvelik az embert, hogy hallgatnak ró. Két éve, amikor az első esti iskolát szerveztem, fél tanteremre való ember jött hozzám. Tizenhármán be is ■ fejezték a nyolcadikat, felnőtt fejjel. Máskor meg, ha kirándulást akartam, megtelt egy hatalmas busz. Lillafüred, Miskolc, színház. A legtöbbje akkor látott életében először a valóságban színészeket... Még hosszú ideig'- itt szeretnék tanítani . .. Vannak tanítványaim, akik már érettségiztek. Márton Zsuzsika pedig felsőfokú óvónőképzőbe jár. Másutt természetes, de itt, ahol nincs egy KlSZ-szer- vezetre, de még egy futbal- csapatra való fiatal sem. nagy dolog ez. Osztatlan az iskolánk, én tanítom az egész felsőtagozatot. Nem igaz, hogy tanyán megreked az ember. Itt sokoldalúnak kell lenni, duplán kell készülni. Az én gondom a tanyai könyvtár is. 750 kötet, klasszikusok és modernek. A legtöbbjét ismernem kell, hogy ajánlani tudjam. Tavaly a tervezett 900 helyett 1300 kölcsönzés vplt. .. Itt kívánok tanítani... Tudom, egyesek megmosolyognak ezért, mondják, rendhagyó eset vagyok. Lehet. Most már, hogy kocsit vettem, közel került hozzám a nagyvilág. Nem örököltünk, csak jó beosztással éltünk, évekig gyűjtöttük rá a pénzt. Itt egyébként sem lehet túlontúl költekezni. Nyáron bérletem volt a szolnokiak nyíregyházi vendégjátékára. Igaz, csak ag- regátorral megy a tv, de jó képet fogunk. Idegyül esténként a fél tanya. Persze nem újságba való dolgok, gondolom ... Azért én nem örülnék neki, ha elvinnének innen... A FELESÉG. — Elképzelheti, milyen az itteni élet. Ha tavasszal, ősszel esik, kimozdulni se lehet. Ofvos hetente egyszer jár ki. Kisebb korában Edit- kénk fázós volt. Hányszor kuporogtunk a szekéren, éjnek idején ... ! Másutt ez lassan már ismeretlen lesz... Szívesen megkínálnám feketével, de látja nincs villany. A nyáron Debrecenben ittunk utoljára jó erős duplát. Amikor Lajosomék vasárnap délután nézik a mécsesét a televízióban, én akkor vasalok, az agregótor áramával. Máskor lámpával világolunk. Tiszalökön voltam diák, később Nyíregyházán, a felsőfokú tanítóképzőben végeztem. Egyik sem Pest, az igaz, de mégis más, mint itt. Ott szalonokba járhat a nő, meg fényes modern fodrászatba. Itt.. . ? Egész nap munka. Én délelőtt, Lajosom délután, este. Ha valamelyikünk beteg, vagy tanulmányi szabadságon van, egyre szakad a nyolc osztály, meg az estiek gondja. Tripla műszak. Férjem például most végzi a tanárképző főiskolát.. . Igaz, keresünk is. Ketten négyezret havonta. Másutt kevesebb lenne. Mégis remélem, hogy egyszer elmegyünk ... Egyre kevesebb a gyerek is, nincs jövője a településnek. Nincs kialakult baráti körünk, inkább mi megyünk a községi kollegákhoz, rokonokhoz. Legfeljebb névnapon, születésnapon van fordítva. Valóságos felüdülés, ha bemegyünk Vasváriba, Nyíregyházára, vagy Debrecenbe színházelőadásra. Rajongásig szeretem a színházat. Még szerencse, hogy itt a tv. Most az is rossz, akárcsak az agregátor. Múlnak a napok, egyhangúan. Már alig várom a csütörtököt, * akkor megyünk be Dadára, a központi iskolába, év eleji eligazításra. Ha eső lesz kocsival nem mehetünk. Editkét beviszi majd a tejeskocsi a nagymamához reggel, s mi utánamegyünk. Este ugyanígy vissza . . . Ugye taníthatunk mi még máshol is... ? A LAKÁS. — Oázis ebben a homoktengerben. A tágas, tiszta szobákban választékos bútorok. Háló az egyik, kombinált a másik. Négyszemélyes rekamié, vitrines szekrény, üveg mögött a házi könyvtár. Fölötte hatalmas festmény, Bakky Sándor „Moló”-ja. Szőnyegek, plüss székek, horgolt terítő. A mennyezet tükörplafon. Közepén a csillár akasztója üresen ... Látszik, hogy a nagyszobát ritkán használják. Kívül nyárikonyha, inkább ott vannak. Még az előszoba is ünnepélyesen tiszta. Karnis az ablakok fölött, fényezett. Mintás, nehéznek látszó csipkefüggöny. Friss levegő, sokszor szellőztetnek. Az asztalon tálca, rajta butella, poharak. Vörös bor. Nem „szokás” ez náluk, de most vendégek vannak. A sógornőék. (Hazafelé jut eszembe, holnap Lajosnap). AZ ISKOLA, — Egyetlen tanterem, kicsi előszoba. Az ajtóban csontvázember „strázsál.” Szamlétető eszköz. „Tíz éve csak a padok voltak itt, meg egy nyikorgó szekrény.” Most új bútorok', gazdag kis- szertár, és sok-sok tábla. Külön az elsősöknek, a másodikosoknak, és így tovább. És mágnestábla a szemléltetéshez. Itt már villanybúra csüng a mennyezetről, esetenként talán ég is. Ez az „iskola” Itt a legnagyobb helyiség. Ha kell, vasárnaponként klub, ahol néha a kártya is előkerül. Aztán a katedrán lévő asztal a televíziónak ad helyet, s ilyenkor az alacsony padokban ülnek a felnőttek. Az agregátor hátul szokott búgni az udvaron, vezeték hozza fel az áramot a tanteremben. Szélső ház az iskola, mögötte Vasvári felé kukoricás, kátyus dűlő- út., végtelen határ. Már itt van az anyag, a més^ jönnek majd az asszonyok, a szülők, szépen kimeszelik, kitakarítják az iskolát a tanítás kezdetére... Kapuig kísérnek. Most látjuk, közben szemerkélt az eső, elverte a port és megállt. Igyekszünk Vasvári felé. Üjra dobál bennünket a kátyus földút, Angyal Sándor
