Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-27 / 201. szám

xxn. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM ÁRA: So fillér 1985. AUGUSZTUS 27, PÉNTEK Piacra termeljünk! Kárpátukrán pártmunkás küldöttség érkezett megyénkbe 156 pajtát építenek fel augusztus végéig Egyénileg számtalanszor végiggondoltuk már, miért ia dolgozunk. Munkánk megélhetésünket, életünk szépítését, gazdagítását, s egyidejűleg a társadalom javát Is szolgálja. Kerese­tünkből általában nem vá­sárolunk haszontalan dol­gokat. Vígjátékok témája csupán az esztelenül költe­kező, a télvíz idején kerti törpét vásárló ember. És ha nem kapjuk meg az áruházban azt, amit ter­veztünk, jogosan hábor- gunk. Munkánknak társadalmi méretekben is pontosan kö­rülhatárolható, konkrét cél­ja van. A cipőgyártó sza­lagon, a szövőgépen, a föl­deken dolgozó ember köz­vetlenül a ma igényeit elé­gíti ki, amikor élelmiszert, illetve fogyasztási cikket termel. A beruházási java­kat előállító munkás azon fáradozik, hogy a jövő em­beri szükségletei magasabb szinten kerüljenek kielégí­tésre. A ma épülő műtrá­gyagyár holnap, vagy az­után több kenyeret bizto­sít az országnak. Mint vásárlók, minden esetben megfontoltak va­gyunk, következetesen ra­gaszkodunk személyes szük­ségleteink kielégítéséhez, családi beruházási tervünk teljesítéséhez. Mint terme­lők viszont néha hajiunk a könnyelműségre, nem szá­molunk mindig a rendelők, a piac igényeivel. Globáli­san teljesítjük és túltelje­sítjük a tervet, bizonyos részleteivel viszont adósak maradunk. Az idei gazdasá­gi évnek is egyik valóságos gondja ez. Iparunk első fél­évi tervét mintegy 7 száza­lékkal túlteljesítette, géni­nek — bármilyen furcsán is hangzik — nem örülhe­tünk egyértelműen. A Köz­ponti Statisztikai Hivatal jelentése a népgazdaság el­ső félévi fejlődéséről egye­bek között megállapította: .... nem minden iparválla­lat tartotta szem előtt az MSZMP Központi Bizottsága 1964 decemberi határoza­tában kitűzött célt: nem mindig abból és annyit ter­meltek, amire a felhaszná­lók igénye irányult. Az exportált és a belkereske­delemnek átadott ipari ter­mékek mennyisége kisebb mértékben növekedett, mint az ipari termelésé. A termelés növedésének egy része a készleteket növelte.” Évek óta megfigyelhető, hogy bizonyos termékekből hiány mutatkozik, mások­ból viszont — feleslegesen _ raktárra termelnek. A statisztika pontosan kimu­tatja, hogyan növekednek minden esztendőben a feles­leges készletek. Géni kapa­citást. munkaerőt és anya­got kötnek le feleslegesen olvan termékek, amelyekre pillanatnyilag sem a hazai, sem a külföldi piac nem tart igényt. Az ilyen —, a szükségletek szegn elől té­vesztő — munka is új ke­resletet támaszt, növelve a termelő és személyes fo­gyasztást. noha egyáltalán nem gyarapítja a ténylege­sen felosztható hasznos tár­sadalmi alapokat. Az olvasó jogosan kér­dezheti: hogyan keletkezhet­nek nálunk felesleges kész­letek? A válaszra nem. egy­szer a helyi vezetők illeté­kesek. Mert a vállalatok, az állami szervek rendeléseik feladásánál nem mindig járnak el kellő körültekin­téssel, a beosztó gazda módjára. „Jó ha van a ház­nál” alapon gyakran meg­gondolatlanul költekeznek. S a „költekező kedv” nem egyszer éppen a keresett termékeknél a legnagyobb, így bizonyos anyagokból egyidejűleg felesleg és hi­ány mutatkozik a népgaz­daságban. Üzemeink anyag- ellátása általában nem za­vartalan, noha a helyi kész­letek többnyire nagyok. Közismert, hogy az idei anyagbörzéken sok milliós elfekvő érték — sajnos a feleslegesnek csupán a tö­redéke — került be újból a népgazdaság vérkeringésé­be. Ez is eredmény, bár az igazi megtakarítást a 'gaz­dálkodás színvonalának emelkedése jelenthetné, ami elzárná a feleslegek újra­képződésének csatornáit. A meggondolatlan költe­kezésnél is általánosabb je­lenség és több kárt okoz a tényleges szükségletekre fittyet hányó öncélú ter­melés. Más szavakkal: egyes üzemeinkben és vál­lalatainknál változatlanul ma is érvényesül a meny- nyiségi szemlélet. Bizonyos termékekből növelik a ter­melést, míg mások gyártá­sát elhanyagolják. így tu­lajdonképpen a meglévő vá­lasztékot is szűkítik. A mennyiségi szrlnlélet leg­szembetűnőbb megnyilvánu­lása azonban, hogy a mű­szaki fejlesztés és a minő­ségjavítás mellőzésével fé­kezik a jelentkező új szükség­letek kielégítését. Vagyis olyan termékek gyártásába ölünk munkát. anyagot, energiát, amelyeknél ma már lényegesen korszerűb­bet ismer a technika és igényel a vásárló. Az idei népgazdasági terv az ipari termelés viszonylag mérsékelt ütemű, 4 szá­zalékos növelését írja elő, s a mennyiség eredmények helyett a minőségi muta­tók javítását szorgalmazza. Tervtúlteljesítés csak olyan gyártmányoknál megenged­hető, amelyek korszerűek, jó minőségűek, s a világpia­con gazdaságosan értékesít­hetők. Ahol ezek a feltéte­lek ma még hiányoznak, a gyártmány-, és gyártásfej­lesztéssel szükséges a jövő gyors ütemű fejlődését megalapozni. A gyártmány- fejlesztés, a minőségjavi- tás, az önköltségcsökkentés, — a szükségletek magasabb szintű kielégítését biztosítva _ elhárítja a mennyiségi növekedés útjában álló akadályokat. A mennyiség és a minőség összhangjának megteremtése csakis ezen az úton képzelhető el: a nép­gazdaság és a lakosság nö­vekvő és új szükségleteinek magas szintű kielégítésével. Ezért oly fontos most, a második ötéves terv utolsó esztendejében az új terv­időszak megalapozásakor is­mételten végiggondolnunk munkánk tulajdonképpeni célját, értelmét. Ha mini termelők korszerűen dolgo­zunk, magas szinten elé­gítjük ki a bel- és külke­reskedelem igényeit, több örömünk telik a munkába^ és mint fogyasztók több hasznát látjuk mindennapos küzdelmeinknek erőfeszíté­seinknek. K. J. ' A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szat- már megyei bizottsága meg­hívására a Szovjetunió Kár- pátontúli Területéről tegnap öttagú pártmunkás küldött­ség érkezett megyénkbe. A delegáció vezetője Bilouszov Viktor Ivanovics, a Kárpáton- túli Területi Pártbizottság titkára. Tagjai: Orosz Vik­tor Vasziljevics, a Rahói kerületi Pártbizottság titká­ra, Kassai Anton Mihajlo- vics, a Kárpátontúli Terü­leti Művésszövetség elnöke, festőművész, az Ukrán Szovjet Köztársaság érde­mes művésze, Sepa Vaszil Vasziljevics, kolhozelrtök és Petrus Vaszil Sztyepano- vics, az uzsgorodi állami egyetem prorektora, a terü­leti ismeretterjesztő társu­lat elnöke. Vendégeinket a határon Gombás Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Hege­dűs Sándor, a vásárosna- ményi járási pártbizottság első titkára és Spisák And­rás, a Vásárosnaményi Já­rási Tanács VB elnöke fo­gadták. A kölcsönös üdvözlések után a delegáció tagjai a tarpai Győzelem Termelő- szövetkezetbe látogattak, ahol Faggyas Jenő tsz-el- nök és Szűcs László, közsé­gi párttitkár fogadta a ven­dégeket. Aövid eszmecsere után a szovjet pártmunkás küldöttség tagjai megtekin­tették Tarpa kulturális in­tézményeit és a gazdaság néhány üzemegységét. gadta Werner Fuchssot, Svájc új magyarországi rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét. nokol, az amerikai im­perialisták sorozatosan megsértik az 1954. évi genfi megállapodásokat és a nemzetközi jog előírásait. Washington: Az amerikai szenátus szerdán egyhangú­lag megszavazta a Johnson elnök által a vietnami há­ború folytatására kért 1,7 milliárd dolláros póthitelt. A póthitelkérelmet most jóvá­hagyás céljából a képvise­lőház elé terjesztik. A jelenleg San Francis­cóban tartózkodó Maxwell Taylor tábornok, volt sai- goni amerikai nagykövet szállása előtt szerdán tün­tetésekre került sor. A tün­tetők feliratai azt követel­ték, hogy Taylort háborús bűnösként állítsák nemzet­közi bíróság elé. Mintegy 60 millió forint beruházással 200 új, egyen­ként 10 holdas szabolcsi tí­pusú dohánypajtát kell meg­építeni ez évben a megye közös gazdaságai számára. Határidő: augusztus 31. A készültség állapotáról adott tájékoztatást a megyei tsz beruházási iroda. Ez idő szerint teljesen el­készült 42 új dohánypajta. 114 előreláthatólag határidő­re kész lesz, műszaki átadá­sa folyamatban van. A töb­binek a befejezése legalább egy hónappal kitolódik. Hátráltatja — az időjárá- . son és az anyaghiányon kí­vül —• a határidő betartását az is, hogy egyes kivitelező tsz-közi vállalkozások erejét meghaladja a vállalt pajták Moszkva (TASZSZ) Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy * az SZKP Központi Bizottságá­nak és a Szovjetunió mi­nisztertanácsának meghívá­Djakarta: D. N. Aidit, az Indonéz Kommunista Párt elnöke a Dél-Vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front Djakartában tartózkodó kül­döttségének tiszteletére adott fogadáson szerdán közölte, mintegy félmillió indo­néz fiatal áll készen ar­ra, hogy önkéntesként, a vietnami nép oldalán harcba szálljon az ame­rikai agresszorok Dél- Vietnamból való kiker- getéséért. Moszkva: Csütörtökön Moszkvában a Kreml szín­házában szovjet—vietnami barátsági nagygyűlést tar­tottak. Hoang Van Hoan- nak, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagjának, a VDK nemzet­építése. Ez leginkább a bak- talórántházi és a nyírbátori járásban tapasztalható. Előbbiben 43, utóbbiban 40 pajta építését kell elvégez­ni. Az idő most már nagyon sürget: egyre több közö* gazdaságban nemcsak az alj­levelek törése, hanem a tel­jes dohánytermés betakarí­tása is megkezdődött. • A tsz-ek igényt tartanak az új pajtákra. Készítésük üte­mét lehet fokozni, mert az építési anyagok szállítása ismét folyamatos, csaknem teljesen befejeződött. Azok a kivitelező tsz-közi vállalko­zások pedig, amelyeknél a pajták építése túlterhelést jelent, kérjenek más, test­vérvállalkozástól segítséget. sára szeptemberben roman párt- és kormányküldöttség tesz hivatalos látogatást a Szovjetunióban. A küldött­séget Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára vezeti. I i ■ ; ' 'V. - .* gyűlése alelnökének vezeté­sével megjelentek a Moszk­vában tartózkodó vietnami parlamenti küldöttség tagjai. A nagygyűlésen Hoang Van Hoan, kijelentette, hogy a vietnami nép a győ­zelem napjaiban és a nehéz megpróbáltatások óráiban egyaránt min­denkor bízik a szovjet népben és a Szovjet­unió Kommunista Párt- , jában. Elmondta, hogy a Dél-Viet­nami Nemzeti Felszabadítá­si Front jelenleg az ország területének négyötödét tart­ja ellenőrzése alatt. Ezé» a területen Dél-Vietnam la< kosságának kétharmada éL „Ez azt tanúsítja, hogy km darcot vallott az amerikai imperialisták különlegej vietnami háborúja” (MTI). Kállai Gyula fogadta az új svájci nagykövetet Kállai Gyula, a forradal­mi muiikás—paraszt kor­mány elnöke csütörtökön bemutatkozó látogatáson fo­— Tüntetés a vietnami háború ellen. Madison, Wiscounsin, USA: .Takarod­jatok ki 'Vietnamból!” — feliratú táblákkal vonultak fel a tüntetők az egyelem épület« elölt, miközben Hubert Humh rey alelnök az épületben, a z országos diákszövetség ülé­sén beszélt. (Rádiótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Vietnami .jelentés Saigon: A Dél-Vietnamban állomásozó amerikai haderő parancsnokságának szóvivő­je szerint amerikai repülő­gépek szerdán 7 légitáma­dást intéztek észak-vietnami célpontok ellen. Többek között Vinh és Dien Bien Phu vidékén támadtak cél­pontokat. A csütörtökre virradó éj­szaka dél-vietnami szabad­ságharcosok gránátokkal lőtték a Saigontól 344 kilo­méterre északkeletre lévő Dúc Co-i kiképzőtábort. A partizánok támadást intéztek ebben a kör­zetben Phu Cat mellett a kormánycsapatok egyik megerősített állá­sa ellen is. A Chu Lai környékén a múlt héten lefolyt harcok­ban a dél-vietnami szabad­ságharcosok 400 ellenséges katonát öltek meg, akiknek legtöbbje amerikai tenge­részgyalogos volt, közli a Vietnami Tájékoztató Iroda jelentése. A harcok során a par­tizánok több helikop­tert lelőttek és meg­rongáltak, továbbá meg­semmisítettek 15 kétéltű jármüvet. Hanoi: A Vietnami De­mokratikus Köztársaság kül­ügyminisztériuma csütörtök reggel kiadott nyilatkozatá­ban tiltakozott a Ban Thach-i völgyzárógát elleni sorozatos gmerikai légitá­madások és az Uong Bi-í kórház ellen végrehajtott amerikai bombatámadás miatt. A nyilatkozat megálla­pítja. hogy miközben Johnson elnök békéről és emberiességről szó­Román párt- és kormányküldöttség utazik a Szovjetunióba

Next

/
Thumbnails
Contents