Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-18 / 194. szám

Mai fiatalok Külön-külön, vagy együtt ? Megoldásra váró gondok Pátrohán 1965. augusztus 11, Pát roha, Zöld Mező Tsz. Az év­szakhoz képest hűvös idő, esővel. A tsz vezetősége az irodában. Az elnöki szobában körül üljük az asztalt, s beszélgetünk. Ha van téma életünkben arrtely annyira és annyiszor foglalkoztatta a közvéle­ményt, hogy számontartani is sok, úgy a pálmát mind közül feltétlenül az „ifjúsá­gi kérdés'’ viszi el. Vitázott róla a sajtó, a televízió, vi­táztak róla idősek és ma­guk a fiatalok, tárgyaltak szülők és gyerekek .. . Amióta a világ világ, az adott kor nemzedékét min­dig érd?kelte, hogy milyen­né válik az utána követke­ző, milyen lesz életfelfogá­sa, sorsa, erkölcse. S nem kell különösebb jóképesség, hogy előre lássuk: így lesz ez még jó sokáig — az élet rendje, törvénye, hogy a felnőtt és érett, tapasztala­tokban gazdagodott generá­ció figyelje a felnövekvő útját, az apák és anyák egyengesség fiaik-lányaik pályáját. Igen ám, de ebben a sok­oldalú törődésben olykor végletessé válik a szemlé­letmód; a viták egy sajátos jellemzője, hogy elő-előtű- mk bizonyos fajta fekete­fehér látásmód. Más szóval: gyakori a nézet, amely vagy csak a jót, vagy csak a rosszat hajlandó el­ismerni, jobbik eset­ben együtt ezt is, azt is. „Aki fiatal, vágj' zsák ide, vagy csak oda tartozhat, vagy jó, vagy rossz.” Nem tagadható: ez a két véglet is létezik. Vannak a fiatalok között egészen ki­válók, példásak a magán­életben, magatartásban, munkában, odaadok a köz­életben, s vannak rosz- szak, huligánok, cinikusak, csak a mának élők. De a jellemző nem ez. Az ifjúság túlnyomó, nagy többsége nem tartozik sem ide, sem oda/ÍJem makulát­lan hős és nem elvetemült. Az ifjúság erkölcsét, jelle­mét, magatartását, mint semmiféle más nemzedékét sém — nem lehet skatu­lyázni, merev határokkal el­választani. Hallottunk sza­kállas, farmernadrágos if­jútól kitűnő feleletet az egyetemen, s láttunk „szo­lid” külsejű bűnözőt a bí­róság előtt. S ha csak ar- nól lenne szó, hogy e kül­sőségekből ítél ők nézeteit vitassuk, ez talán szót sem érdemelne, a külsődleges vonások, a felszín kizáróla­gos vizsgálata ebben is, mint minden másban, mesz- szemenően nem alapvető. S a külsőből a legtöbb eset­ben nem lehet a lényegre, a tartalomra következtetni. S a lényeg, amire most utalunk, ez: mi a jellemző? Csak néhány példa, a legűjabbakból. Közismert annak a több tízezer fia­talembernek — katonának és civilnek — bátor, hő­sies magatartása, aki az árvíz napjaiban ott állt a gátakon. Voltak közöttük egészen kiválóak, s voltok szakállasok, farmernadrá- gosok, még olyanok is, akik talán egy héttel előbb nem adták át a helyet a villa­moson. Más hír: az önkén­tes építőtáborokban egy hónap alatt több mint 12 ezer fiatal dolgozott, föl­deken, út- és vasútőpítke- zéseken, árvízkárok helyre- állításán. Való igaz, közü­lük jónéhányan a pihenés óráit értékes és színvonalas politikai vitákra, elméleti kérdések tárgyalására for­dították, mások pedig in­kább a Beatleseket hall­gatták, mint a külpolitikai hírmagyarázatot. De ami­kor a lapátot kellett meg­fogni, nem volt különbség — a munka elmosta az ér­deklődésbeli határokat, s eggyé forrasztotta az egyé­nenként más érdeklődésű, más ízlésű fiatalokból álló csoportokat. S ez a lényeges. Az, hogy bár létezők, s elvet­ni valók azok a jelenségek, amelyeket olykor látunk: a fiatal bűnözőit, a huligán­kodás, a cinizmus, ugyan­akkor kétségkívül megálla­píthatjuk: az ifjúság dön­tő többségének alapvető, jellemmeghatározó nézetei, tulajdonságai feltétlenül pozitivek. S az új nemze­dék ereje éppen abban van, hogy a legtöbb szót érdemlő nem a csekély szá­mú egészen kiváló és a még kevesebb félresiklott fiatal élete, felfogása és magatartása, hanem derék­hada. Az a nagy többség, amely hem tűnik ki sem különös példájával, sem ennek ellenkezőjével, ha­nem „csak” készül leendő hivatására, olykor becsüle­tesen taftul, máskor szél­sőséges táncot jár, nem bi­zonyos, hogy olvas Thomas Mannt, de az sem, hogy csak ponyvaregényt, s ma vidáman utazik ugyan at építőtáborba, de lehet, hogy holnap inkább randevúra megy, mint a termelési ér­tekezletre. S bár lehet, hogy tegnap még csaknem kopaszra nyiratta a fejét, s ma hosszúra növeszti a ha­ját, az is bizonyos, hogy bármilyen is koponyáján az „ékesség”, az alatt szor­galmasan gyűjtögeti korá­nak megszerezhető tudomá­nyát, lelkében az életre, családalapításra, az őrség­váltásra készül, amikor nemzedéke lesz korának felnőtt társadalma, s mi, maiak az öregek. S mert a fiatalságnak ez a rétege méreteiben, ará­nyaiban döntően a legna­gyobb, ezért mondhatjuk, ez a jellemző. , Lantos László ★ NAGY FERENC, ELNÖK: Tessék megírni az újságba, hogy az aratást befejeztük. Majdnem teljesen kézzel. Valamivel több gabonánk lesz a tervezettnél, renge­teg a kereszt. Most a hor­dásnál tartunk, csépelnénk, de ez áz idő... Ezer gond húz bennünket. — A cséplést mikorra fe­jezik be? — Későn. A szokottnál későbben. VEREBESl JÓZSEF AG- RONOMUS: Az idő miatt majdnem egy hónapi késé­sünk van. Egyetlen cséplő­vel lassan haladunk. — Vízkár miatt milyen mértékű a tsz vesztesége? ELNÖK: Egymillió forint. —• Hogyan pótolják? — Egyes terményekből terven felül várunk. Pél­dául kenyérgabonából, ker­tészetből. LÖRINCZ GYÖRGY, FŐ­KÖNYVELŐ: Csak rozsból valamennyit. Kertészetben Zöldségféléből, például pa­radicsomból ugyancsak ki­esés lesz. Magkenderből is. BORBÉLY JANOS, PÁRT- TITKÁR: Mágkenderből nem lesz. FŐKÖNYVELŐ: Lesz. Az­tán, csupán fél mázsa vesz­teséget számítva is, holdan­ként legalább 800 forint a kár. Együtt 800 ezer. ELNÖK: Annyi tán mégis sok lenne. FŐKÖNYVELŐ: Ugyan. Mondjuk meg őszintén: nem volt rendesen megka­pálva. Rettenetes benne a gyom. Keservesen fejlőd­het. ELNÖK: Most mindenütt gaz van. PÁRTTITKÁR: Aratás­hoz kellett a munkaerő. Kapa meg már nem boldo­gul a gyommal. Kasza kel­lene annak. Dehát, itt a be­takarítás eleje is. Vita kerekedik arról, hogy a kapások közül miből lehet számítani a tervezett hozamra, miből nem. (Há­rom gyorsíró is kevés leh­ne a jegyzeteléshez.) — Hát a vízbántotta he­lyek, ahonnan kiveszett az első vetés? ELNÖK: Egyes részeken még mindig lágy. Aligha mehetne rá fogat is. — Ahol nem lágy? AGRONÖMUS: Előbb úgy volt, újravetjük. Leg­alább vagy 10 holdat ubor­kával, másrészt korai te­nyészidejű kukoricával... Az idő azonban kihúzódott. ELNÖK: Uborkát nem terveztünk. FŐKÖNYVELŐ: Tervez­tünk. Mint ahogy tarlóba másodvetésű burgonyát is. Dehát... PÁRTTITKÁR: Burgo­nyából már tavasszal terven félül vetettünk. Abban ben­ne van a másodvetésű. FŐKÖNYVELŐ: Nem le­het benne. Egyébként, ké­tes, hogy a tavaszi vetésű is egyáltalán meghozza-e az előirányzott termést. ELNÖK: Meghozza. főkönyvelő: <a fejét csóválva) Kötve hiszem. PÁRTTITKÁR: A 90 na­pos kukoricára nincs fede­zete a tsz-nek. Készpénze se igen most — arra. Szó sem esik arról, hogy az állam a vízsújtotta terü­letek újravetéséhez szüksé­ges vetőmagra 50 százalékos árkedvezményt ad, míg a másik 50 százalékára vissza nem térítendő támogatást biztosít. Lényegében ugyan­ez vonatkozik a műtrágya- felhasználásra igénybe vett gépi munkára. Vagy egyál­talán nem tudnának róla? A kérdezésre bizonytalan csend a „felelet”. (Melles­leg: a járási tanács mező- gazdasági osztálya külön | körlevélben is felhívta a fontos rendeletre a tsz-ek figyelmét.) — Egyáltalán, milyen má­sod- vagy újravetése van a tsz-nek? Az elnök és az agronó- mus egyszerre mondja: 32 hold takarmánykeverék. Si­lónak. — Az állattenyésztés biz­tosan pótol valamit a vesz­teségből. Példák vannak rá, hogy jelentős plusz jö­vedelemre képes. A már hosszúnak tetsző hallgatást az elnök töri meg: Sajnos, nálunk nem úgy van. Kevés az abraktakarmá­nyunk. Szálas pedig nem pótolhat mindent. PÁRTTITKÁR: A sertés­hizlalás kész ráfizetés ná­lunk. FŐKÖNYVELŐ: Másképp lenne, ha nem 10 hónapig kellene etetni a hízóba ál­lított süldőket átadásig. De­hát... két hétig hagyomá­nyosan, két hétig táppal. 22 forintba kerül egy kiló hús önköltsége. A szarvasmarha­állománynál ugyancsak job­ban kellene szervezni a tar­tást. AGRONÖMUS: Kész sze­rencsétlenség az istállók helyzete. Rosszaságuk miatt télen valóságos jégvermek. A takarmányfelhaszriálás nagyrésze létfenntartásra pazarlódik. A nyár fele kon- diciójavítással telik. S mire megint jók lennér»:k az állatok, újra rémít a tél. Zakuszka exportra Most, hogy már teljes ka­pacitással működik a Nyír­egyházi Konzervgyár, augusztus elejétől az összes idénymunkás dolgozik. El­sősorban a barack, paradi­csom, uborka és a zöldpap­rika van terítéken. Főleg exportra termelnek. Anglia, NSZK, Ausztrália, Szovjet­unió és az USA a legna­gyobb megrendelő. A tavalyi kísérleti gyár­tás alapján dolgoznak. Ha sikerül azt a szintet elérni, amit a próbagyártásnál, ak­kor csakúgy, mint a múlt évben 96 százalékos lesz az első osztályú áru. Van néhány különlege­sebb termék. A szovjet­uniónak rendszeresen szál­lítják a „ZakusZkát”. Pap­rikát töltenek meg sárga­répával és petrezselyemmel, majd olajos paradicsommal leöntik. Kár, hogy hazai fo­gyasztásra nem készítenek. Nagy sikere volt a BNV-n a burgonyasziromnak. Liszttel, keményítővel ke­vert burgonyát szárítanak, forró olajban sütik és szi­rom alakú lesz. Most várják a rendeléseket, az Utasellá­tó már érdeklődik utána. Országjáró kiránduló­buszok A napokban indult el Nyíregyházáról két farmo- töros Ikarusz autóbusz hat­napos cseh—lengyel körútra. Szerdán háromnapos szov­jetunióbeli körutazásra in­dult egy busz, a másik ugyanezen a napon hatna­pos romániai útra vitte Uta­sait. Augusztus 20-án megyénk több üzeméből, vállalatától indulnak a dolgozók 1—2 napos túrára az ország kü­lönböző helyeire. Az IBUSZ augusztus 19—21-ére máris bérelt egy nagybuszt, mely- lyel Miskolcra, Tapolcára, Lillafüredre szállítják a ki­rándulókat. Nemcsak Nyíregyházán, hanem néhány vidéki rész­legnél is adtak le megren­delőket augusztus 20-árá. <bf) Az elnöki szobában megszakad a beszélgetés. Ám mind a négy vezető arcán ott van: folytatják az elhangzott szavak fűzését. Ki ki a ma gáét. Es ez a különüli s az elgondolkoztató. Ha a vezetés fontos posztján állók­nál ellentétes a tények ismerete, milyen legyen az egy­szerű tagoké? Szinte követelő törvényként jelentkezik itt: egysége­sen tudomásul venni a tényeket és közösen, sürgősen cselekedni! Asztalos Bálint Blagoje Kojici: Ketten a hídon Blagoje Kojics, * fiatal szerb novellista alig har­minc éves. Friss, lírai te­lítettségű elbeszélésekkel vonta magára a figyelmet. Tömörség és lélektan jel­lemzi írásait. Kötete most van sajtó alatt. Csaknem minden jelentős folyóirat közli írásait. Vállas alkalmi utitársam, Barna egy lépéssel jár előt­tem. s a híd előtti kaptatón világosan kirajzolódik eset­len alakja. Bőr bekecsén vakultan csillog az iménti jégeső egynéhány maradék csepp- jé. Hirtelen jött. s mint a zápor, hirtelen el is állt ez a permet, mintha elvágta volna a januári nap csalóka sugara. Csalóka, hisz foga van még a fagy fiák. Nyilván azért húzza szorosabbra gyapjúsálát Barna, majd kezét mélyebbre gyűri a ferde zsebekbe, s hátra san­dít: — Cudar egy idő! Megáll, átveszi, s egyvo­nalban nyújtja velem a lé­pést s hangot ad annak, amin tűnődik: — Az esze megáll, ha úgy belegondol az emberfia... Nemrég még szánkód keltek át ezen a helyen, és most — odasüss! Tényleg: a zajló folyó lomhán hömpölyög alattunk. Sárga teste meg-megtürem- lik, mint mozgásban az eső- gilisztáé. Közepén csapat folyami sirály úszkál, sza­bályos négyszögben: ügy fest, mintha imbolygó szőt­tes lebegne tova előttünk, s közben folyton változtatja formáját is, helyét is a pala­színű alapszíne, mint ügyes szövőnő kezében a szőttes. Egyszercsak meglebben és a hajó orrán köt ki a csillogó alakzat, miután kibomlott és szertefoszlott. Mire Barna csalódottan megjegyzi: — No látod, soha semmi nem fejeződik be úgy, ahogy indul! Majd közelebb hajol, mint­ha bizalmasabban akarná közölni a továbbit: — Nézi, lesi az ember, szurkol magában, illesztget- né, s úgy véli: No még csak ezt a kicsit, csak ezt a cse­kélységet, és... egyszercsak beüt valami váratlan fordu­lat és — puff! Oda minden... Olyan őszintének érzem, amit mond, közvetlennek is, hogy nem állhatok ellent: ismeretségünk óta most né­zek először nyíltan az ar­cába. És mintha nem volna szeme, csak két üreg mered rám, tele bánattal és kese­rű semmivel. Azért is folytatja: — Dolgoztak, tervezgettek a volt vállalatomnál is az emberek, térvezgettek? — irdatlan terveket készítet­tek... És — elfogyott a pénz! Hogy s mint — az isten se tudja! És akkor aztán egyenként szállingóztunk onnan. — Hm... — csúszott ki belőlem önkénytelenül. — Most aztán küszöbölhe­tek, kilincselhetek... A híd alatt, a számtalan tölgy-talpfán a végtelenbe nyúló vas létraszerűség óriás árnyékában félbüg egy gőzös és barna tölcsérszerű füstbe borit bennünket de­rékig. — Valóban, az ember nemigen lehet biztos... olva­dok ki valamelyest, helyze­tünk hasonlatosságán, de a kedvetlenség, mely jócskán letört annyi hiábavaló pró­bálkozás után, hogy munká­hoz jussak, a kedvetlenség meggondoltatja velem a dol­got, s elnémulok hamarvást. A folyó túlsó partján egy sereg veréb rebben fel a tar ágakról, éktelen ricsajjal nehezedik az egész tájékra. Barna nagyot szusszant, karját hirtelen a magasba lendíti. Méretei szinte kiol­dódnak tőle. — Eh — szakad ki belőle a vontatott sóhajtás — ve­led indultam ugyan, hogy szerencsét próbáljak még a hajógyárban is. de hidd meg legszívesebben lefeküd­nék ide, a híd közepére, és lesz. ami lesz.. Valami bénító lomhaság szivárog át a hídpadlóból a lábainkba, s elhallgatunk mind a ketten, ki-ki magá­ba roskadván. E pillanatban megremeg érezhetően a híd, mintha eresztékeiben lazulna vala­mi, s tartóoszlopán. alat­tunk éppen, megszaKadt volna, s most süppedezik. Ékkor búgnak fel hirtelen a tehergépkocsik dudái. Barna néz szét elsőnek, s látja, hogy a forgalom du­gót kapott a hídon. Figye­lem én is és látom: az alig néhány lépésnyire veszteglő teherkocsi okozta a bajt. So­főrje arca merő verejték, haja kócos, ámint azon fá­radozik, hogy betolja, s be­indítsa a kocsit. Barna rámsandít, s pillan­tásában érezni a szándékot: tenni akar valamit, de tüstént. Nekiiramodik, s már ott áll a kocsinál. Pe­zseg a tennivágyástól, a vállalkozástól, ami sajátja azoknak, akik két kezük erejének és ügyességének köszönhetik fennmaradásu­kat az életben. — Hé, barátom! — kialt oda a sofőrnek — gyújt a motorod? — Gyújt — hallom a zi­hált hangot —, csak meg kellene lökni jó erősen. — Ülj be és ragadd meg a kormányt. Te meg — fordul hozzám — veselkedj neki a túlsó oldalán. A nekirugaszkodás azon­ban meddő kísérlet marad. A kocsi egy darabig gördül, majd leáll és áll, mint a cövek. Barna kiegyenesedik, s megvakarja tarSoját: — Nos! — tárja szét eset­lenül a karját — gyújtott, de ki is aludt?! Vállat vontam: — És fitost? •— Ugyan kérlek — ger­jed be Barna — csak nem hagyjuk itt a bajban ezt az embert. Kisvártatva a motor meg- berren, s a kocsi mint a puskából kilőtt golyó, elsü­völt tőlünk, s bele az ime bolygó ködfátyolba, mélyet vitorlaként lebegtet fölöt­tünk az erősödő nap suga­ra. Barna csap egyet utána a tenyerével, leveri válláról a port, rámnéz: arca su­gárzik a hirtelen támadt belső napocskától. — No. pajtás — bök ujjá- val a túlsó hídfő felé — ott túl már látni is a hajógyá­rat. S megindul előttem. Dudás Kálmán fordítása ^^arerszáí ^ 1995, augusztus 14.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents