Kelet-Magyarország, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-14 / 164. szám
Engedély nélküli beruházások, leltárhiány, félrevezető mérleg Ks mégiíncs felelősségre senkinek Térképié kerülnek a megye szőlőskertjei KmtmsMt&r készíti minden WO négyszögölnél nagyobb tele pH vényről Súlyos szabálytalanságok a Nyíregyházi Építőipari Ktsz-nél Nem a népi ellenőrzés vizsgálata volt az első és az egyetlen, amely súlyos fogyatékosságokat tárt fel a Nyíregyházi Építőipari Ktsz vezetésében, gazdálkodásában. Több mint egy évvel ezelőtt a szövetkezet felettes szerve, a KISZÖV Is megállapított hasonlókat. A tavalyi, egy hónapig tartó csaknem mindenre kiterjedő revizori vizsgálat olyan mulasztásokat derített ki, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyították: felelőtlen a ktsz vezetése. Ez viszont azonnali és gyökeres intézkedéseket követelt volna, hogy ne romoljon tovább a helyzet. Nem került sor az intézkedésekre. Még felelős- ségrevonás sem történt. Minden maradt hát a régiben, pontosabban úgy, hogy az eltelt egy év alatt a Hibák és mulasztások megsokszorozódtak, némelyek súlyosabbak lettek. Utólag javított utalványok De nézzük sorjában. A KISZÖV múlt évi és a NEB ez év júniusi vizsgálatai egyértelműen megállapították, hogy a szövekezet elnöke és a többi vezetők nemtörődöm módon bánnak a szövetkezeti vagyonnal, anyagokkal, értékekkel. Egyik szabálytalanságot a másik után vétik. A szövetkezet sok százezer forint értékű anyaggal gazdálkodik, de nem a rendelkezéseknek megfelelően intézik a különböző építőanyagok, fel-' szerelések utalványozását, ezek elszámolását. A rendszeresen elkövetett szabálytalanság sok kisebb-nagyobb visszaélés forrása. Olyan laza a bizonylati fegyelem, hogy az Utalványokon bálki utólagos javításokat végezhet. Számos példa igazolja, hogy ezt ki is használták. Belejavítgattak, megváltoztatták a különböző kiutalt anyagok mennyiségét, csak éppen az aláírások hiányoznak ezekről az iratokról. Súlyos mulasztást követtek el azzal is, hogy az építkezésekhez felhasznált anyagok mennyiségéről sem vezettek kimutatást. Került, amibe került. Még a revizorok sem voltak képesek tisztázni az egyes építkezések beruházási és anyagköltségeit. Csodálni való-e, ha ilyen tessék-lássék vezetés, szervezetlenség áttekinthetetlen és a valóságot nem tükröző ügyrend és gazdálkodás mellett a társadalmi tulajdon védelme csak szóNagyon befutott egy új szó. Ez a szó elnyeli a fákat, a lakásokát, az oktatást, az ágyakat, a vasútat... Ezért nincs több fa és a fák kérdéseinek árnyékában hüsölünk. Gyerünk, költözzünk be a lakáskérdésbe és nyújtózzunk ki az ágyak kérdésén. Minden kérdéssé alakult át. Hé, kérdések, álljatok meg egy kicsit! Már úgy érzem, hegy kérdőjelekben élünk. Jó, jó, én ember vagyok, kibírom. De mondjuk a tehén, nem beszéd? Ennek tulajdonítható, hogy 54 000 forintot meghaladó leltárhiány keletkezett. Nem létező készlelek Kártérítésre azonban mindeddig senkit nem köteleztek. A ktsz-nél elkövették azt a hibát is, hogy leltározáskor, a nem létező készleteket is leltárfelvétel! íveken szerepeltették. így írtak be több mint 11 000 kisméretű téglát. Nyilvántartásba került 33 000 forint értékű olyan anyag is — falazókövek, különböző méretű ónozott csövek — amelyekről nem is tudták, hogy létezik-e vagy sem. Maguk a KISZÖV revizorai állapították meg, hogy a ktsz mérlege nem a valóságot tükrözi, „félrevezették a felsőbb vezető és ellenőrző szerveket.” Ennek viszont semmi következménye nincs. A szövetkezet műszaki vezetői elhanyagolták az építkezések elszámolásával kapcsolatos teendőiket. Ez az oka elsősorban annak, hogy az építkezéseknél veszteségek mutatkoznak. A sorház építkezéseknél 13 000 forint értékhiányt állapítottak meg. A szövetkezet meg sem vizsgálta miből adódott. Engedély nélkül is végzett beruházásokat a Nyíregyházi Építőipari Ktsz. A pénztári alapbizonylatok szabályellenesen vannak kitöltve. A lazaságokat eltűrő vezetés mellett az sem feltűnő, hogy a kiküldetési költségeket sem a rendelkeA vevő szombaton délelőtt bement Nyíregyházán a Rákóczi utcai vasboltba. Vil- lanyboyler beszereléséhez horgonyzott csövet kívánt vásárolni. Látta, hogy van, tehát kérte. Válaszolták erre neki, hogy van, de valójában mégsincs, mert amit lát, az a KISZÖV-nek van fenntartva. A vevő pillanatnyilag zavarba jött, mert legjobb értesülése szerint ez a bolt elsősorban a lakosságért nyit ki naponta, nem pedig a közülétekért Utóbbiaknak ott a nagykereskedelmi vállalat. Úgy látszik, tévedettf!) — gondolta magában, s kényszerhelyzetében úgy döntött, megelégszik egyszerű vascsővel is. Négy méterre lett volna szüksége, de a boltbah tudja, hogy kérdés lett. De csak hadd hallja: — A községben ismét időszerű lett a tehenek kérdése. Na ugye, hét kövér tehén helyett hét sovány kérdést tenyésztünk. Te bánatos szemű tehén, milyen jó is voltál kis tehénke, amíg nem lett belőled kérdés. Ha megfejjük a tehenek kérdését, megkapjuk a tej kérdését. De nem időzünk el ennél a kérdésnél. A hangsúlyt az erkölcs kérdésére kell helyeznünk. zéseknek megfelelően s/á- mplták el, az útiszámla tételeket nem ellenőrizték. Megállapíthatatlan az is, hogy a vidéki kiutazások esetében, ki mennyi időt töltött el. A gépkocsi menétlé- velekből nem lehet megtudni azt sem, ki használta, milyen célra s mikor hol jártak a kocsival. A KISZÖV sem intézkedett A KISZÖV egy esztendeje ígéri: ha a jövőben hasonló mulasztások megismétlődnek, intézkedik. De hisz folyamatos a mulasztás, a felelőtlenség, a helytelen gazdálkodás, s még mindig nem vontak felelősségre senkit. A Nyíregyházi Építőipari, Ktsz-nél nincs belső ellenőrzés. S2irite mindenki azt csinál, amit akar. Az utólagos ellenőrzést a KISZÖV is elmulasztotta. Miért? Mikor Maleczki Mihályt, a ktsz elnökét a szabálytalanságokkal kapcsolatban megkérdezték a NEB elnökségi ülésén, mondja el, hogyan tevékenykedik a ktsz ellenőrző bizottsága, azt válaszolta, hogy „annak a tagjai termelő munkások, nincs idejük erre.” Kár, mert a tagság érdekéről van szó. És ezért ők is felelősek. Vagy mégsem vétettek olyan súlyos hibákat a ktsz vezetői? Akaratlanul is erre kellene gondolnunk. De a tények beszélnek, s mást mondanak. Farkas Kálmán csak hat méteres darabok voltak. Félszegen megkockáztatta a kérdést: nem lehetne-e elvágni. Első válasz: nem! Kis szócsata. Második Válasz: ők egyébként nem érnek rá fűrészelni, ha a vevő ezt megteszi, semmi akadálya a vásárnak. Nosza a vgyő rohant vasfűrészért, sikeresén elvágta a csövet és boldogan kariká- Zott vele haza Toldi utcai lakásába. Hogy örömében mi is osztozzunk, felhívta szerkesztőségünket, s tájékoztatta az eladók és a vevők békés egymás mellett élésének eme legújabb megnyilvánulásáról. A tájékoztatást ezúton továbbadjuk. A. S. Rendben Van. Van erkölcs? Nem, erkölcsi kérdés van. Térjünk át a következő kérdésre. Hogyan térjünk át? Már nincs hely a kérdésekhez vivő hajón. Hogy térjünk át, ha egyszer árvíz van? ön, elvtárs, bizonyára az árvízkérdésre gondol? Elnézést elvtársak, persze, hogy erre gondoltam. Azért is akarom megkérdezni: vajon a hét sovány kérdés helyett nem lehetett volna föltenni hét kövér töltést? Ne hasogasson szőrszálat, eltárs. Valamit azért mégis csak tettünk. Jól van elvtársak, de megkérdezhetem-e, miért vtrMEGJEGYZÉS: Kalandos vásár Ala is kérdezzen • • • ség arra. hogy kidex-üljön, valójában milyen arányban termelnek az üzjm és háztáji telepítvényekben értékes. nemes fajtákat, és káros hatású direkttermőket. A nyilvántartás e-Jít a termelőknek azért is, mert így pontosabban felmérhető a növényvédőszer, a kötözőanyag, a karó, a gép és a tárolóedény szükséglet előre gondoskodhatnak az ilyen irányú igények kielégítéséről. A KSH megyei vezetőhe- lyeilest hangsúlyozta, no&y ;ok megértést seg t'égel várni! e nagy. augusztusod! befejeződő munka végzésében a járási szakirányító szervektől, a községi tanácsoktól és főképpen a lakosságtól, akik a helyi ismére ek alapján rr.egküny- nyíthetik a szőlőszámlálás lebonyolítását: eligazítást adhatnak mind az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal által már nyiiván- tanőtt szőlőkről, mira pedig azokról a telepítvények- ről, amelyek az ÁFTH-nál még nem szerepeinek, s ezek a mostani felmérések során kerülnek térképre. f-.zatolcs-Szatmár megyében. a távlati elképzelések szeri ♦ 1980-ig kétszeresére nő az üzemi jellegű szőlőié.’<.örvények területe. Emellett számottevő marad a háztáji kezelésben lévő szőlő is. és itt kell elsősorban tő- i-ekrc’p' a mi ’ő-tgi fajták uralkodóvá tételére. A távlat' (Iképzelések "ál-óra Villásához ad részletes, tudományos kiinduló atanot a szőlőszámlálás is. Eredményéről. a munka befejezése után mielőbb tájékoztatja a KSH a szőlőtermesztő nagyüzemeket és á kis termelőkéi 8. A. Baktalórántházi új gimnázium. Foto: Zsák Z. Kitüntették az egykori szegények orvosát Édesapja a Mátészalkai Vízügyi Társulat mérnöke volt! Nap közben, iskola után gyakran beosont hozzá az irodába és nézte, figyelte, hogyan veti papírra álmait az Ecsedi-láp lecsa- polására, a Kraszna-töltések építésére, hogy „az emberek érdekében uralkodjék a természeten...*' „Az emberek érdekében...” Még ma is tisztán cseng a fülében, S talán ez a szó indította el a kiválóan tanuló ifjút az orvosi pályáDr. Fogarassy István pon- ra. tosan 42 évvel ezelőtt kapta kezébe orvosi diplomáját, a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Diplomájával együtt vette át kinevezését a budapesti szülészeti klinikára: Ám a fiatal orvos egy év után sem ' tudott megbarátkozni a város zsibongó forgatagával. Visszavágyott az aranyhomok vidékére, a szülőföldre, arra rád az utóbbi időben később? Nem vetettük fel idejében a virradás kérdését. Ja úgy! Virradat sincs kérdés nélkül. Elvtárs, vigyázz, mit beszélsz, mert felvetjük a te kérdésedet is. Hogyan vethetik fel önök az én kérdésemet? Elvtárs, ne kerüld meg a kérdést és próbálj megértő lenni. Elvtársak igazán higyjék el, mindent megértettem. Ma ebéd után megkérdeztem a feleségemet: — Hogy áll á pite kérdése? — Kérdésből nem lehet pitét sütni — válaszolta és elmosogatta az edényt. VIadó Bolalovics Vitt (Politika, Belgrád) a tájra, „amit semmiféle városi élet nem tud pótolni...” Bőröndjében az orvosi diploma, jobbján fiatal felesége. így érkezett Mátészalkára, egy földszintes, komfortot nélkülöző lakásba. Szálkán kívül még hat község, később egy egész járás Ragadta orvosának. Mindig úton volt. A vasárnap és az ünnepnap szinte egybe folyt a hétköznapokkal. „Csak a kötelességemet teljesítettem az orvosetika szerint;...” „A szegények orvosa...” így emlegetik még ma is az idősebbek. Soha nem azt nézte: hogyan gazdagpdhat meg, hanem azt: hogyan gazdagíthatja az emberi életet. Nem egyszer maga csúsztatta a beteg zsebébe a gyógyszer költségeit. Szolgálati lakás, egyszerű szerény bútorokkal és egy oldalktocsis motorkerékpár. Ez volt mindene. Ma sincs több, csak modernebbek a bútorok és a motorkerékpár Am ez az egyszerű lakás annál több tragikus hangú, segélytkérő szónak volt tanúja^ A huszas évek végén történt. Karácsony estét ünnepelték, amikor ijedt, kétségbeesett tekintetű férfi kopogtatott. „A feleségem... a feleségem meghal... nem tud szülni... elvérzik, segítsen doktor úr...” Néhány perc és feleségével már együtt robogott a csípős, hideg éjszakán Nyírcsaholy- ba. A lakás Inkább lyuknak, mint szobának Volt mondható. Egyetlen dikófélén feküdt a vajúdó nő, sápadtan, élet-halál között. A világítást olajmécses szolgáltatta, de az is felmondta a szolgálatot. Az orvos felesége ruhája szegélyét leszakítva, azt drótra csavarva, a lakásban talált avas zsírba mártva fáklyaként világított férjének. A szoba jéghideg volt, de az orvosról csürgott a veríték. Hajnal felé már kétségbeejtő volt a szülő anya állapota, amikor vállalva a kockázatot, a motor oldalkocsijába helyezve, a kórházba szállította. Két ember életét mentette meg... Fáradtságot nem ismerő, lelkiismeretes munkája révéh 1939-ben tiszti orvossá nevezték ki. Nagy ambícióval kezdett a jobb egészség- ügyi ellátás megszervezéséhez. „Sajnos, akkor minden elképzelésemet gúzsba kötötték...” 1945, Járási tiszti főorvos. Uj lehetőségek, de még nagyobb felelősség. A járásban mindössze hárman doltfcz- tak. a tífusz veszedelmesen terjedt. Éjjel, nappal talpon voltak, oltóanyagokat szereztek, mig sikerrel járt a küzdelem. A három orvos helyett ma húsz orvosi körzet, huszonegy ápolónői körzet működik a járásban. Azélőtt, ha volt orvos, herh Volt lakás. Ma egy község kivételével összkomfortos, minden kényelmet kielégítő lakások segítik az orsok munkáját. Ezenkívül egy aor egészségház és más intézmény teszi lehetővé az emberek egészségvédelmét. Am nemcsak jó orvosnak* szervezőnek, hanem jó pedagógusnak is bizonyult. „A fiatal kollégák olyan elképzeléssel jönnek ki az egyetemről, ha egy fél évéh belül nem vesznek kocsit, nem maradnak a járásban...” Nehezen érti a fiatalok nézetét, de sokszor beszélget velük. Munkáját dicséri, hogy még a fiatal orvosok sem mennek el a járásból. Munkára, hivatásszerétetre néveli őket. Méltó elismerésként az „Érdemes orvos” kitüntetést kapta meg. ft 1.) Utoljára 1930-ban vették számba a szőlőültetvényeket. Az akkori felmérés pontatlansága nem tette lehetővé egy alapos szőlőkataszter elkészítését, másrészt az azóta bekövetkezett jelentős telepítések is szükségessé tették egy lényegében minden fontos adatra kiterjedő szö- lőszámlálást. Megyénk most, az ország más terülteivel együtt, a felmérés harmadik ütemében kerül sorra. Ezzel befejezést is nyer a szőlők számbavétele hazánkban. A Központi Statisztikai Hivatal Szabolcs megyei igazgatóságának helyettes vezetőjétől. Berzovay Istvántól kértünk tájékoztatást e munka lényegéről, lebonyolításáról. Mintegy hetven kertészeti főiskolai hallgató és közép- iskolás fiatal közreműködésével július 16—l?-én kezdik meg Szabnlcs-Szatmár megyében a 10C négyszögölnél nagyobb sző) őtelepít vé— nyék számbavételét. A számlálást mindazokban a községekben elvégzik, ahol a nagyobb telepítvények összesen meghaladják a tíz holdat. A "írások közül Ilyen szempontból a cscngerl és fehérgyarmati nem ion számításba, mivel itt a szőlő területe elenyésző. A statisztikai felmérés során számba vesz'k a szőlők telepítési rendszerét, mívciési módját, támiend- szerft. a töké.c korát, pusztulási arányát, a termelt fajtákat, a terület talaj- és lejtésviszonyait. Egy ampe- lográfiai — szőlőfajta meghatározási — „kulcs” segítségével 110 fajtát véhetnek n/ilvántartásbi. A részletes felmérésre a minőség f eloltása végett van s2ük-