Kelet-Magyarország, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-13 / 163. szám

Törpe vízmű épül hét községben m 2500 mély fúráaú kút a megyében @ Gáván és Tiszavasváriban rövidesen üzembe helyezik a víztornyot A kulturált élet egyik fontos kelléke a jó ivóv z- ellátás. Egyre több helyen szűnik meg az ásott kút, s felváltja helyét az egész­séges artézi víz. Megyénk­ben jelenleg több, mint 2500 mély fúrású kút van. Egy-egy községre átlagosan három jut. Nyíregyházán — csak a belterületen — mint­egy 440 mély fúrású kút van üzemben. A Nyíregyházi VÍZ- és Csatornamű Válla­lat évente körülbelül száz kút fúrását, illetve teljes felújítását végzi el. Ebben az évben újabb 130 lesz az új, vagyis teljesen újjáépí­tett kút a megyében. A közkutak építésével egyidőben folyik a sokkal nagyobb költséggel járó köz­művesítés is. A több száz­milliós beruházással készülő nyíregyházi egységes vízmű- hálózat megteremtése még 560 nyíregyházi munkás Egerben Októberben rendezik meg a szabolcsi napokat Megyénkben első ízben rendezik meg 3 szabolcsi napokat október hónapban. A két-három napos ese­ménysorozat főként tudo­mányos jellegű lesz melyen a szabolcsi agrárhelyzetet, a problémákat, a megye táv­lati fejlesztési tervét vitat­ják meg neves szakemberek, tudósok részvételével. A szabolcsi napok programja e hónap 20—25-én készül cl s kerül majd nyilvánosság­ra. A program elkészítésé­ben részt vesznek országos, és világhírű kutatók, tudo­mányos szakemberek. Ugyancsak az őszi évad eseménye lesz a már hagyo­mányossá váló műszaki na­pok lebonyolítása, melyeket a MTESZ rendez számos szabolcsi műszaki probléma megvitatáséra. S. E. APROHIRD ETESEK Nyíregyházi egyszoöa konyhás, speizos, meí- lekhelyiséges lakásomat eloserélném haasnló Pest környékire. Soós, Szarvas u. 23. («2«) 5» köbcentis Jawa pionír motor aladó. Tűzoltó u. 4. (6ÍJ4) A Nyíregyházi Járá- si Rgndörkapltapyság- ra 1 pár női pap ios- cipot, egy gyermek re- tikült, 1 női kerék­párt, 1 aktatáskát és 1 db talált pénztárcát pénzzel együtt beszol­gáltattak. Igazolt tu­lajdonosa fenti kapi­tányságon átveheti. Kis Bálint permete- aógep, és egy kis gu- miskerekű kézikocsi eladó. Soltész .Mihály u. w. (113979) Egyszoba konyhás melléktjelyiaéges laká­somat elcserélném ha­sonlóért. Egyház u. 2. Bujtosi rész előnyben. (113034) Kétszobás családi há­zat vennék Nyíregyhá­zán ..Készpénz" jeligé­re cím a Hirdetőben. (113073) Eladó igényesnek zöld színű garnitúra 1M literes új Lehel hűtőszekrény és egy 5600 km-t futott Danu- via motorkerékpár. Színház u. 24. (113072) sso-ea kéthengoies Jawa jó állapotban el adó. Körte u. 4. (6280 Jó karban iéy Panni robogó elad. Rákóczi u. 1. Ferenc: Mihály (62 H Család utca 67. szám alól 9 hetes fekete kismalac elkóborolt. Aki tűd róla a fenti címen értesítsen. («196) Sürgősen áron alul eladó egy két-, és egy Cgyszoba konyhás, pincés családi ház. Nyíregyháza, Galamb u. 19 sz. alatt. Érdek­lődni: július U-én 6— 14 óráig. Az egyik la­kás azonnal beköltöz­hető. (6253) Öröklakás. másfél­szoba, hallos, távfűté­ses eladó, 1966 évi be­költözéssel. Debrecen. Béke u. 8. I. 7. Egyszázhuszonötezer készpénz két részlet­ben plusz nyolcvan­ezer OTP. Érdeklődni: délután 6—7 között. (6233) Szlovák Gvörsv festőmiivész illusztrációival NYÍREGYHÁZA MA VI. Zugok, közök, fordulók Gyár és Gépszerelő Válla­lat keres vidéki szerelési te­rületeire lakatos, csőszerelő, hegesztő, villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentke­zés Budapest, VI., Paulay Ede u, 52. személyzeti osz­tály. Jelentkezés írásban, vagy személyesen. tart. A fővezetékek elké­szültek. működik a vízto­rony. A közeli években egy­re több lakásba jut el az egészséges ivóvíz. Tervszerűen halad a köz­ségek közművesítése is, Az első törpe vízmüvet tavaly adták át Szamostatárfalván. Közművesítési munkák folynak jelenleg hét község- ben. Ezek közül három he­lyen a Sajó menti Vízművek vállalta a munkát. Rakama- zon tavaly kezdték el az azóta is jól haladó hálózat­építési munkákat. A 4—5 millió forintos beruházás kö­rülbelül két év múlva ké­szül el. Az elmúlt évben kezdték meg Nyírbátorban a vízművesítést a vállalat dol­gozói. Ennek költsége már eléri a 22 millió forintot. Tiszavasváriban ez évben befejezik a 18 millió forin­tos vízművesítési munkát. Július 11-én, vasárnap ko­ra hajnalban 560 nyíregyhá­zi munkással indult Egerbe az IBUSZ kiránduló külón- vonata. A kirándulást az Állami Biztosító üzemi dol­gozók biztosítási és önsegé­lyezési csoportja szervezte. A több, mint 10 kocsiból álló szerelvényt a cipő, a ruha, a konzervgyári, a ta­laj- és városgazdálkodási, a faipari, valamint az ép.tő- alapanyagipari vállalat dol­gozói foglalták el. A MÁV büfével is ellátta a Vona­tot. Egerben délután négy óráig a Dobó István vár­múzeum megtekintésére több mint hatezer ember vál­tott jegyet köztük a nyír­egyháziak is. Előre meghatározott prog­ram nem volt, (ez hiba!) így csoportonként mindenki úgy rendezte napját, ahogyan jónak látta. A cipőgyáriak a várba, a ruhagyáriak a 25 Gyárépítésben nagy gya­korlattal rendelkező techni­kust, művezetőt, villanyhe­gesztőt, lakatost és vízveze­tékszerelőt keresünk azon­nali felvételre. Jelentkezni lehet az ÉM. 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 18. sz. Főépítésvezetöségén Beren- tén. Az idegen vállalat álla. megkezdett megyei vízmű- vesítési munkák befejezése után sorra kerülő új munká­kat már mind a Nyíregyházi Víz- és Csatornamű Válla­lat végzi. Jelenleg Gáván, Vásárosaményban, Herman- szegen és Szamosbecsen dolgoznak. Gáván még eb­ben az évben befejeződik a három és fél millió forintos munka. Naményban g ^'íz- hálózat kiépítése folyik, de mér egy hónapja elkészti't a vízműtelep terve is. A törpe vízmű építése 4,5 mil­lió forintba kerül. Hermán­szegen és Szamosbecsen egy- egymillió forintos munkát vé. géz a vállalat. Az év utolsó negyedében kezdik meg a jékei törpe vízmű építését. Ebben az évben 200 ezer forint értékű munkát végeznek el. holdas népkert felé, mások a belvárosba igyekeztek. Az egri vár teljes egészé­ben múzeum. A cipőgyári munkások őszinte csodálat­tal nézték a híres olasz, né­met, magyar festők képeit. Az asszonyok a szépveretü csipkéktől, a dúsan hímzett ruháktól voltak elra­gadtatva. A kazamaták labirintusa mindenkit ámu­latba ejtett. Sokan keresték fel a bor­pincéiről híres Szópasszony- völgyet is. A ruhagyáriak­nak ehhez a kiránduláshoz szakképzett vezetőjük akadt, kollégájuk, aki mint termé­szetjáró, gyakran barangolt már Eger környékén. A je­lenlegi természetjárás fénye­sen sikerült. Az egri bika­vér, a medok és a rizling megtette a magáét, a rózsás jókedvnek útban vissza -Nyíregyháza felé sem sza­kadt vége. Az Egészségügyi Szakisko­la Debrecen, Tanácsköztár­saság u. 61. sz. ápolónői és gyermekápolónöi tagozatra felvételt hirdet 18—30 éves nők részére, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkez­nek, vagy az általános isko­lát jó eredménnyel végez­ték, egészségesek és ápoló­női pályára hivatást érez­nek. Pályázati határidő: jú­lius 30. Beküldendő okmá­nyok : születési anyakönyvi kivonat, iskolai végbizonyít­vány, orvosi igazolvány, kérvény, sajátkezüleg írt életrajz, 2 db fénykép. _________________________(271) Az ÉM. 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi és női segédmunkáso­kat, valamint kubikusokat. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaru­ha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V.. Kossuth Lajos tér 13—15 földszint. (23) Vörös Csillag tsz baromfi- gondozókat keres azonnali belépésre. J elentkezés: Nyíregyháza, Kemecsei út 15. (273) 'ájdalonimal tudatjuk, hogy zeretett feleségem és édes- nyánk AKACS (RAJKA) FERENCIVÉ .9 éves korában rövid szen- edés után elhunyt. Temetese jlius hő 14-én délután 3 ora­tor less az Északt temető ra­aíalozójából. Férje és gyermekei (6297) A villamoson és az autó­buszon tett utazás után a nagyvárosi vendég bizonyá­ra gyalogsétára indul, mert szeretne közelebbről is meg­ismerkedni a várossal. Az üvegen áti tapasztalás kissé megfosztotta attól, hogy közvetlen élje át a felkínál­kozó örömöket és bosszúsá­gokat, Hogy ezt tegye feltét­lenül hinnie kell abban: Egy városról nemcsak lakói és könyvek vallanak, hanem utcái, terei is, melyek ugyan lehetnek akár némák és hallgatagok, de őrzik a régi idők nyomait, mint az em­beri arcvonások a megért örömök és végigszenvedett bánatok emlékét. Vajon miről beszélnek Nyíregyháza utcái? Mit mondanak legrégibb kövei, melyeken egyszer derűs kedvvel, mint' a majálisok­ra, máskor szomorú arccal, mint a temetőbe mentek a nemzedékek nemzedékek után? M; öl árulkodnak a fordulók, az utcakanyarok, amelyekről mi helyiek tud­juk, hogy éppen úgy jók ar­ra: útját állják a szélnek, összegyűjtsék halomba a fi­nom homokot, torlaszt épít­senek a hóból, amit úgy hullatnak a téli fellegek, hogy máshová ne jusson be­lőle, de jók arra is: lassítsák a forgalmat, elfedjék az éj­szakai zajongót, a közeledő villamost és utcavéget mu­tatva megtévesszék azokat, akik életükben először haj­tanak végig a városon? Mit és hogyan vallanak az ut­cáink a jelenről, amely se­rény igykezetű és derűsen ráérő egyszerre ? A nagyvárosi ember vé­gigmehet utcáinkon, de alig­ha érzi a járdára váratlanul kiszögelő házvégek, a kövér gömbakácok és alacsony ab­lakok romantikáját. Vigyáz­va és figyelmesen halad, mintha minden lát­ványt álmodna. Tetszik is neki, mint érdekesség, de nagyvárosa egyenes utcáit aligha cserélné fel sokfor­dulós utcáinkkal. A mi ot- cáinkhoz nlncsnek emlékei, mint ahogy kevés emlékünk van nekünk a vonalzó mel­lett húzott utcákhoz. Ha né­hány itt született embert er­ről megkérdez, megtudhatja: még nem találtuk meg leg­újabb utcáink varázsát. Űj Értesítjük hogy a Nyíregyházi Állami Áruház 1965. július 12—13-án, (hét- főn-kedden). leltározás miatt zárva tart (113063) INagykállői üzemünkbe adminisztratív vezetői be­osztásba, lehetőleg MÉRLEG­KÉPES, esetleg KÉPESÍTETT KÖNYVELŐ jelentkezését kérjük. Pályázatot részletes önélet­rajzzal MAGYAR DOHÁNY­IPAR NYÍREGYHÁZI DO­HÁNYFERMENTÁLÓ GYÁR címre kérjük beküldeni. Az álláshoz erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. (113055) utcáink pasztellszínű házai színjelenségek számunkra, ■de kicsit sápatag, fakó je­lenségek, mert harsogó zöld­höz, pipacsvörös égaljakhoz őszi tarkaságokhoz, lángoló- izzó nappalokhoz és min­dent elfedő téli fehérséghez szokott a szemünk. De, mert szeretjük és becsüljük, a kényelmeset, szeretjük és becsüljük, óhajtjuk is a pasztell színű falak által ha­tárolt szobákat. Amikor ezeken az új ut­cákon végigmegyünk és a modern házakat nézzük, érezzük: ez itt már a hol­nap. Tekintetünkben ott a csodálkozó felkiálltás: Le­hetséges, hogy ilyen lesz ez az apróházú város? S bó­lintunk rá, igen, ilyen lesz és még ennél is korszerűbb. A hozzá közeledő utazók nemrég még azt írták, hogy a Hortobágyot elhagyva a láthatár alján „ott rezeg egy sötétlő erdőkkel borí­tott dombvonulat, amely élesen emelkedik ki a mé­lyebb fekvésű terület pere­mén”. A város kiemelkedett a ködös tegnapból és már most is, de holnap mégiin­kább a láthatár peremen magas házaival, vidám szí­nű falaival, tornyaival tű­nik a közeledő szemébe és kíváncsiságát fokozva mesz- sziről bevonja derűje köré­be. Vannak a városnak olyan részei is, amelyek esak a mát jelentik. Ezeket a ré­szeket a lakók saját erőből vagy állami segítséggel épí­tették mai kedvük, mai el­A munkásélet ábrázolásá­nak serkentésére képzőmű­vészeti díjakat alapítottak a szabolcsi üzemek a megyé­ben élő képzőművészeknek. Az üzemek az igazgatói alap nagyságától függően 3—5 ezer forintos díjakat tarta­lékolnak, hogy az őszi tár­Július 30 és augusztus 2 között rendezik meg Pé­csett a felszabadulási jubi­leumi ünnepségek sorozatá­ban az országos népitánc- fesztivált, melyen a legjobb hazai öntevékeny együttesek mellett külföldi táncosok is részt vesznek. Szabolcs- Szatmár megyét három ön­tevékeny együttes, az ököri- tói Fergeteges, a nagykáUói kállai kettős és a mátészal­kai cigányegyüttes képvise­li, összesen 40—50 perces műsorral, melyben műsoruk képzeléseik szerint és keve­set számoltak azzal, hogy egyszer olyanná lesz a vá­rosnak ez a mai földszintes családi házakkal telerakott része is, mint amilyen most például az Arany Jáno» ut­ca környéke. A nagyvárosból érkezett vendég a korszerű házak szomszédságában megláthat­ja a város múltját, amit a sokforduló« utcák, a zugok és a közök képviselnek. Ezek különféle pénzű, ízlésű, hangulatú korokból marad­tak a mára, mint rossz láb­belik után a bütyök. Az egykori építkezők szeszélye, kenyelemszeretete, nemtörő­dömsége hozta létre es a pénztelenség tartotta meg őket. A régi közvetlen utcá­kon nem volt kellemes tó­csát, sarat kerülgetni, hosz- szan gyalogolni, mert kevés volt az egymással párhuza­mos utcákat összekötő ke­resztutca. Ügy látszik ,hogy ezt a város is méltányolta és 1792-ben Sexty András mérnök „rendezte” a várost: ahol átjáró „szükségletett” úgynevezett közt nyitott: a kerítésekből kivétetett két- két oszlopot és a támadt ré­sen megnyitotta a forgal­mat. Okelme nem sokat gondolt a városképpel, pe­dig azt a közök nélkül is barázdáltság, kuszaság ron­totta. Akkoriban a házakat min­denki oda építette, ahová akarta: a telep elejébe vagy hátuljába, az épületet vég­gel vagy háttal az utcára. Az ízlés, a hangulat, az utánzási hajlam, a foglalko­zás és a szükség döntött. Egy idő után már a város sem nézhette szó nékül az építkezések rendetlenségeit és ezért 1810-ben „utcains- pektort” rendelt ki az épít­kezők szeszélyeinek megsza- bályozására. Tizenkét évvel később már városszépítő bi­zottság is alakult. A múlt század végén — 1892-ben — pedig elkészült az első ut­carendezési tény Azzal a céllal csinálták, hogy az ut­cák egyenes vonallal „hatá­roltassanak és néhány alig másfél öl széles köz valame­lyest kiszélesittessék." Át­fogó rendezési terv csak 1906—7-ben készült, de vég- rehajtatlan maradt. Szabó György (Folytatjuk) laton bemutatásra kerülő al­kotások legjobbjait ezzel ju­talmazzák, illetve megvásá­rolják üzemüknek. Az októ­berben sorra kerülő szabol­csi képzőművészeti tárlat­ra művésztelepeken készül­nek a festők. színe-javát adják. Pécsett és Baranya megye városaiban, községeiben tartják a fesz­tivál rendezvényeit, a sza­bolcsi együttesek fellépnek a Népek barátsága című műsorban és a díszbemuta­tón Is. Kilencven táncos és zenekari tag utazik a kísé­rőkkel együtt a fesztiválra. (Bp. 3234) (Kb. 76486) RÉGIBŐL ÚJAT! Tetszés szerinti fazonra alakítjuk át divatja­múlt ékszereit. Óra- Ékszerbolt. Nyíregyháza, Kos­suth L. tér 13. (Bp 3206) vásárlóinkat, Képzőművészeti díjakat alapítottak a szabolcsi üzemek Három szabolcsi együttes a pécsi országos népitánc-tesztiválon I960. július 13

Next

/
Thumbnails
Contents