Kelet-Magyarország, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-27 / 175. szám

1 a p S é T9S5. jWtes, Zt, tee*« Névnap: OLGA A Nap kel: 4 óra 14 pere­kor, nyugszik: 19 óra 26 perckor. A Hold kel: 2 óra 20 perckor, nyugszik: 19 óra 08 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete 22,4 Celsius fok. Bolgár pártmunkás küldöttség érkezett Budapestre A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására Georgi Petrovnak, a Bol-, gár Kommunista Párt Központi Bizottsága póttag­jának, a krdzsali kerületi pártbizottság első titkárá­nak vezetésével hétfőn bol­gár pártmunkás küldöttség erkezett Budapestre. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Dar vasi István, az MSZMP Központi Bi­zottságának osTiaiy vezető­helyettese, valamint a KB több munkatársa. Jeten volt Sztrasimir IUev, a Bolgár Népköztár­saság budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivő­je. (MTIj. Vasárnap a szegedi Dóm- téner. felcsendültek Puccini .Túrandó!” című operájá­nak dallamai és megkezdő­dött az előadás. A címsze­repet Amy Shuard, a világ­szerte ismert angol művész­nő énekelte, aki most ven­dégszerepei első ízben ha­zánkban. L.ÍU szerepében Jaenette Pilou kiváló görög énekesnő mutatkozott be. Kaiafot a világhírű bolgár tawrista, Nikola Nücokw alakította. Békekölcsön kötvényével 30 ezer forintot nyert Ger­da Gergelyné háztartásbeli, mátészakai lakos. A sorso­lás még júniusban volt, a kötvény tulajdonosa azon­ban csak a napokban érdek­lődött a mátészalkai OTP­néi. Nyereményét átvette. Az összeget lakóházának ta­tarozására fordítja és gép- koesmyeremény-betétkönyvet 'ráfit, Két halálugrás ggy 23 éves francia ffjú a mélybe vetette magát szombaton este az Eiffel- torony első emeletéről és meghalt. A fiatalember /_ a 343. az Eiffel-torony ön­gyilkosainak sorában. A milánói dóm 70 méte­res oromzatáról vetette ma­gét a mélybe Vittoria Etzl szardíniáról érkezett fiatal­ember. Az olasz rendőrség szerint „tettének oka isme­retlen". Főként vidéki fodrásíflz­1 etekbe szerződtettek ipart tanulókat a jövő tanévre. A fodrász kftz 9 új isari tanu­ló képzését kezdi meg: ket­ten a kozmetikus, hárman a női fodrász, négyen pedig a férfi-női fodrász szakmát tanulják majd. Az OTP Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatósága előrelát­hatóan 1965. október 1-i be­költözéssel az Irinyi János utcában 12 db 3 szoba össz­komfortos OTP-társasházat értékesít. Vételi szándékot 1965. augusztus 1-ig kell be­jelenteni. Részletesebb felvi­lágosítást az OTP Megyei Igazgatósága nyújt. Elcserélném augusztus 12- tfü szóló balatonszántódi egy­gyermekes családos szakszer­vezeti beutalómat hasonló időtől kezdődően házaspári Balatonira. Cím a Kiadóban. (6416) Férfi segédmunkásokat be­temetem gyártási munkakörbe azonnali belépésre felvesz a Szentendrei Betonárugyár. Munkásszállás és üzemi ét­kezés van. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osz­tályán Szentendre, Dózsa György a. 34. szám alatt. (Szt 34579) Négyszáz szabotesi láoy indult el építőtáborok­ba vasárnap reggel: egy csoport Mátételkére, egy másik pedig a Városföldi Állami Gazdaságba utazott. Villámcsapás következté­ben vasárnap este meg­éget» 68 mázsa lucernaszéna a nyíribronyi Uj Élet Tsz gazdasági központjában — közölte Kricsfalussy Béla tudósító. — A helyi Önkén­tes tűzoltók körülhatárolták a tűzfészket, hogy a közel­ben lévő pajták, építőanya­gok ne váljanak a téz mar­talékává. Szerethetjük-e felebarátainkat ? Mindannyian szeretnénk szeretni felebarátainkat. No de felebarátaink: — Mit tolakszik, maga marha! — kiabálnak. — Én álltam itt elsőnek a taxiállomásnál — hazud­nak. — Majd megtanítom, hogy ki vagyok én! — Rendes nő vagy, csak hagynád ott azt ez idióta férjedet. — Tökkelütött hülye — tájékoztatják a főnökünket. Satöbbi. Satöbbi. ______ _____ Szerethetjük-e tehát fe­lebarátainkat? dgy látszik, igen, mert ha nem szeretnénk őket, hogyan bírnánk, ki vebük? Ifjúsági tanszerboft wyi­fite a nyíregyházi Felszaba­dulás útján, a volt népmű­vészeti bolt helyén. Az üzlet személyzete KlSZ-koroszta- lyú. Srevzmerrtes délwtám a Jerevánban A KISZ nyíregyházi vá­rosi bizottsága rendezésében szeszmentee ifjúsági délutánt tartanak csütörtökön 17—22 óráig a Jereván kertben. Közreműködik a VOX- zene - km-. Az est folyamán szín­vonalas társastánc-bemutató, ra is sor kertS. A 30. héten megyénkben ketten értek el négyes talá­latot, egyenként 226 844 fo­rint nyereménnyel. Az egyik nyertes szelvény tulajdonosa még ismeretlen. 'Ezt a szel­vényt a megye valamelyik postahivatala hozta forga­lomba. A nyertes szelvény száma: 8 855 448. Az 5 630 448 sz. ikerszel­vényen Ács Jánosné és két társa Kovács Matyasné és Aranyosi ístvánné nyíregy­házi lakosok érték el né­gyes találatukat. Három év óta lottóznak közösen, s eddig már több hármas és kettes találatuk volt. Mint érdekességet említ­jük meg, hogy Aranyosi Istvánná jelenleg nászúton van, két társa az örömhír­ről őt vasárnap levélben ér­tesítette. A nyereményilleték levo­nása után egyenként több mint 60 ezer forintot kap­nak kézhez, amit felhaszná­lásig takarékbetétbe helyez­nek. Elkészült a lottósorso­lások következő havi me­netrendje. Augusztusban összesen hét húzást, négy számsor solást és három tárgynyeremény-húzást ren­deznek. Augusztus 6-án Siófokon húzzák a lottó nyerőszámait. Augusztus 13-án Budapesten rendezik a sorsolást, ame­lyet a televízió is közvetít. | Augusztus 20-án ugyancsak , Budapesten, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szék­hazában, 27-én pedig Szent- lőrincen sorsolják a lottó heti nyerőszámait. Augusztus 2-án a Sportfo­bna Táncsics Tsz a 26 hol- I das gyümölcsöshöz. Az épít- j kezesre 134 ezer forintot költenek. Négy szocialista brigád alakult 26 fővel a Baktaló- rántházi Vegyes K tsz-ben. A I megye kisipari szövetkeze­teiben dolgozó szocialista j brigádok száma ezzel 38-ra I növekedett. Létszámuk 266. j Az árvízkárosultakért A nyíregyházi MÁV szak­szervezethez tartozó munka­helyek dolgozói — 1577-esn — összesen 102 ezer 320 forin­tot ajánlottak fel az árvíz­károsultak megsegítésére. Bécsi Ildikó kötéltáncos - nőt játszik Rényi Tamás i most készülő „Tilos a sze­relem” című filmjében, s ezért naponta bejár az tu-1 tistaiSkolába, hogy megta­nulja a kötéltáncolást, mert a jeleneteit dublőz nélkül veszik majd filmre — írja a Hétfői Hírek. A televízió műsora 17,13: Hírek. — 17,20: A Magyar Hirdető műsora, — 17,30: Uttörőolimpia 1965. Döntők. Közvetítés az üttö- rőstadionból és a Sportcsar­nokból. — 19,10: A szabad­ság útvonala. Lengyel kis­fiún a szocialista Kubáról. 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-biradó. — 19,50: Napi jegyzetünk. — 19,55: Molnár Gál Péter színházi jegyzete. — 20,05: Goldoni: A hazug. Vígjáték 3 felvonásban. A Színház és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak elő­adása képfelvételről, Kb. 22.20- Tv-iíradá — 2. ki­adás. A bretfslavtri tv műsora 9:36: A dceró-op««ártó ftv-játék. ism.). II, 10: Tv- érdekességek. 17,50: Ifjúság) adás. 19,45: Mái jegyzetünk 19,00: Tv-híradó. — 1*9,30: Tv-vetélkedő. — 19,55: Szü veszteri esztrád (ism.V 2*1,40; Nevezetes évforduló augusz­tusban, — 22,16: Tv-híradó. gadási és Lottó Igazgatóság székházában tartják a lottó júliusi rendes tárgynyere- mény-húzását. Augusztus 7- én, szombaton a televízió­ban rendezik — ugyancsak ( a júliusi szelvények alap­ján — a lottó rendkívüli ju­talomsorsolását. A főnyere­mények sorsolását a televí­zió is közvetíti majd. Végül augusztus 30-án, hétfőn a lottó augusztusi tárgynyere- mény-húzását bonyolítják te. Városunkban megfigyelik az új embereket. Piti Péter ezt már első sétája közben észrevette. A figyelem a népszerűség forrása, mor­fondírozott, s nézegette magát a kirakatokban. Nem rossz — túrt bele rövid sörényébe, majd végigsimitotta az arcát. Saj­nos nem elég markáns... És ez az öltöny is mindennapi. A figyelmet felkelteni nem nagy dolog, de ébren- tártani, sőt fokozni... Rászánt egy éjszakát a tervezésre. Reggel hallotta az ajtón a jói ismert ko­pogást. A háziasszony ébreszti. Kezdődik! gondol­ta Piti, s némi torokköszö­rülés után így tudatta, hogy felébredt: Oké madám — vagyok! A háziasszony ijedten dugta be a fejét. Piti szó­rakozottan tömögette va­donatúj angol pipáját, s bágyadt egzisztencialista Az é? eibfSsi legnagyobb kitténvpniménwp ^zaltfiirsbin RfflUI« f Cl VfcffSf Irfl VvW OTH Három tárgy wferomérrf-hírtés mgusrttnbon Már idei gabonát őrölnek a szabolcsi malmok Minden eső nélküli percet igyekeznek kihasználni az aratók a szabolcsi főiete­ken: ha késéssel is, de meg­nyugtató ütemben halad a kenyérgabona betaka­rítása. Erről győződtünk meg a Malomipari és Terményfor­galmi Vállalat hétfői tájé­koztatójából is. A búza aratása 36, a rozsé 46 százalék volt szombat estig a megyében; az ös®- szes kalászos területből 87 ezer holdat arattak le, illetve csépeltek Is el egy részét kombájnok­kal Július “26-ig — közölték: — megyénkből hétszáz vagon ta­karmánygabonát — árpát — vásároltak fel, legtöbbet a tiszalöki, a nyíregyházi és a vásárosnaményi telephe­lyen. Ugyanakkor búzából es rozsból hétfőig 105 va­gonnal gyűlt a felvevőhe­lyekre. Sajnos, a felvásárlás — a rendkívül csapadékos időjárás következtében — mintegy tíznapos hátrány­ban van a tervvel szemben, de mindent elkövetnek a le- aratott és elcsépelt termény átvételéért. Jelenleg a me­gye területén 26 szárítógép dogozik teljes kapacitással, hogy a magas nedvességtar­talmú terményt tárolás­ra alkalmassá, feldolgoz- hatóvá tegyék. Árpából eddig 180 vagon­nal, kenyérgabonából csak­nem az átvett teljes meny- nyiség utószárításra került. A szárítók együttes na­pi kapacitása mintegy ötven vagon termény, Olcsóbb a burfostfö, paprika, paradicsom A heti zöldség-gyümölcs ellátásáról adott tájékozta­tást munkatársunknak a MÉK értékesítési osztálya. A múlt hetihez viszonyít­va tovább javult az ellátás. Több zöldségfélét és gyü­mölcsöt már saját megyei beszerzésből is sikerült biz­tosítani. őszibarackból pél­dául olyan nagy mennyi­séget sikerült felvásárolni, hoigy más megyék ellátását is segitheti ezzel a MÉK. A megyéében termelt uborka mennyisége is fedezni tudja már a megyei keresletet Nyári alma elegendő van, de a minőség nem töktéletes. A körte mennyiségileg és mi­nőségileg is jó. Tovább csökkentek az árak. A keddi naptól ol­csóbb lett a paprika. Az eddigi 23 és 18 Ftlos árakat 26 és 16 forintra cserélik fel. A 8 és 10 forintos pa- radicsomár 4,50 és 6 forint­ra csökkent. A saláta­uborka ára 3 forint helyet 2,40. Ismét olcsóbb lett a burgonya is. Kelkáposztából és karfiol­ból hiány t'an. s a társme­gyékből kell még beszerez­ni a paprikát lés a paradi- csomot is. A jövő hétre ta­lán már sárgadinnyét is kaphatnak a boltok, 7 forintos kilónkénti árban. s mert ezután a felvásárlás méginkább fokozódik, be­vezették a szárítógépek éj­jel-nappali műszakját. Szük­ség esetén a szárítógépek vasárnap is üzemelnek. Ahol az átvevőhelyen nincs szárítógép — mint például a baktalórántházi járásban — ott a legköze- lebbi telephelyre irányítják a szállítmányokat. Az át­vételi idő csökkentését szol- gálja, hogy az eddigi tejrs- mériegek helyett hídmérle­geken veszik át az árut a legtöbb telephelyen, s utóbb — a belső szállítás meggyor­sítására — hat villanytar­goncát állítottak üzembe. Egy héttel ezelőtt első­ként a Nyírségi Hengerma­lom „öntött a garatra” Me! búzát Jelenleg iff egyelik kilenc ma?­-miban két műszakban őrlik az idei gabonát, amelynek a minősége —“ tekintve a kedvezőtlen Időjárást — elég jó. A kilenc malom kapaci­tása napi 36 vagon. Jelen­leg naponta 28 vagon idei kenyérgabonát őrölnek Sza- bolCs-Szatmárrban. Megtörtént a »róbasü- tés is Nyíregyházán, s elsőként a megyeszékhely sütőüzemei kaptak az idei termésből Tisztet. Most már Ra ka mázon és Ven csellón is az idei búzából. rozst*5l őrölt lisztet dolgozzák fel. Újabb bűvös hullámok, futó esők, a hőség mérséklődik A Skandinávia déli vidé­kei felett kialakult ciklon­rendszer az Északi-tenge­ren, s Németországon át hűvösebb légtömegeket ára­moltat Közép-Európa fölé, s a hűvös frontokat zá­poresők, zivatarok kísérik. Az újabb lehűlés első hul­láma vasárnap délután ér­kezett meg a Kárpát-me- denőébe. a második pedig hétfőn hajnalban. Mindkét hullám esőket, zivatarokat hozott. Ezzel szemben Európa déli és délkeleti vidékein valósággal dühöng a káni­mosotlyal fordult az asz- szonysaghoz: Ön ma kissé nervöz — nemde? 8 a le­vegőbe emelte az regasz- szonyt. — Kedves fiatalember ma­ga — mondta a néni, s mi­kor kilépett keresztet ve­tett. A főpróba sikerült. Piti ményen leszívta a füstöt, majd a köhögéstől könnyes szemmel kinézett az abla­kon. Hűvös, borús idő. Ki­tűnő! Vékony nyári trikót húzott, feltette a napszem­üveget, s elindult. Dehogy fázom kedves, mondta lenn a trafikos- lánynak. Ámbár a kii­ma... De ez csak asszimi­láció kérdése. Persze maga mediterrán telek... Kérek egy doboz Chamellt. Nincs? Nos akkor egy Munkást. Fizethetek dollárban? Kár, hogy nem fogadja el. Hogy költsem el az apanázsom? Egyébként mit szól egy közös suppehoz? Gondol­kozzon. Boy, boy. Beszaladt a presszóba. Egy montreal coctailt — vetette oda a pincérnőnek. Nem ismerik?... Hát akkor figyeljen: citrom, gin, egy gömb vanília fagylalt és egy pici só. Egy trónköve­telőtől tanultam. Gratulatió! — harsogta a pincérnőnek, miután fel­hajtotta az italt. A szám­lát„. A pincérnö gyorsan szá­mol. Piti érdeklődve figyel­te a tételeket, majd feltol­ta a hatalmas napszemüve­get, s rezignáltan suttogta: Olyan írása van mint egy Mozart menüett... csupa, csupa dallam, költészet... Apropó? Nincs kedve egyet kocsikázni? Ja a szolgálat... Átkozott malőr. Kinn az utcán szaporáz- ta a lépteit, mert a mester nem ismer tréfát. Piti ugyanis annál a nagy pes­ti vállalatnál, mely né­hány hete városunkban dolgozik, anyagmozgató. Gyarmati Béla kula: Belgrádban 34, Paksr- móban és Tesszalonikiben 36, Bukarestben és Athén­ben 37, Ciprus-szigetén 38 fokot mutattak a hőmérők. Hazánkban hétfőn már csak a keleti, délkeleti or­szágrészeken volt igazan meleg. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztá­lyán közölték, hogy a kö­vetkező 36 órában az or­szág keleti vidékein is csök­ken a hőség. Átvonuló felhőzetre, futó esőkre, he­lyenként zivatarra kell szá­mítanunk. A szél mérsékelt marad, csupán a Dunántú­lon erősödik fel időnként. Ma reggel 11—16 fokos mi- nimumokat, a délutáni órákban északnyugaton 18— 22, keleten 22—26 fokos maximumokat várhatunk. A. Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza* Benczúr tér 21. Tel.: 16—20, 16—71, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel: 30—0«. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és Kézbesítőknél. Index szám: 23 059. Kéziratokat nem őrzünK meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyo» daipari Vállalat Nyíregyháza, Dórsa György út 5. Felelős vezető: Makrai £anof Népszerű enaher

Next

/
Thumbnails
Contents